Ugrás a kommentre

5x03 - Front Runners


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Hát, azért a régi részekben jó pár klón száját elkenték, minden erőfeszítés nélkül. Engem az zavar, hogy ebben az évadban a droidok kb. agyaggalamb szinten vannak és ilyen pór nép kiló számra írtja őket, minden nehézség nélkül. Ezzel az egész eddigi klón háború eredményeit degradálják le, hiszen ennyi erővel, minden bolygón összeszedhették volna a lázadókat és azok pár nap képzés után bedarálnak bárkit, ha meg gond van, megy egy Dzsedáj, aztán legyakja... Néha úgy érzem, minden évadot más és más rendez, ezért fordulhatnak elő ilyen "hibák". Azt is szomorúnak tartom, hogy Rex pár ügyes gerilla támadás után annyira méltatta a csoportot, igazából az a 3 akció amit végrehajtottak egyáltalán nem volt nagy szám, amit tőle tanultak abból semmit sem alkalmaztak, szerintem egy Droid gránátot meg bárki eldob pontosan aki egy kis képzést kap belőle...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A droidokról már írtam, írtuk milyenek lehettek. De nyilván elkerülte a figyelmed (nem lepne meg). Nem ördögtől való, hogy tehetséges valaki. Saw remek dolgokat produkált a közelharcban, szerintem felért bármelyik klónhoz. Persze az túlzás, hogy felérnének az 501 -esekkel, de ezt meg Anakin nem is mondta komolyan, csak húzta Rex -et. A droidok pedig mindig is agyatlan agyaggalambok voltak, semmi többek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt is szomorúnak tartom, hogy Rex pár ügyes gerilla támadás után annyira méltatta a csoportot, igazából az a 3 akció amit végrehajtottak egyáltalán nem volt nagy szám, amit tőle tanultak abból semmit sem alkalmaztak, szerintem egy Droid gránátot meg bárki eldob pontosan aki egy kis képzést kap belőle...

Úgy rohanták le a tankot ahogy Rex mutatta, Steela direkt a B1-esek fejére célzott, ahogy Rex mondta, és a gránátokat is úgy dobták ahogy Rex mondta/mutatta. Szerintem azért volt eredménye a kiképzésnek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Átlagosan jó rész volt, semmi kivetnivalót nem láttam benne. Szépen ellensúlyozza az előző részt, ahol a karakterek építésével és a lázadás, illetve az egész sztori felvezetésével háttérbe került az akció és dinamikusság. Itt pont fordítva történt, amit nem is bánok. De remélem, a maradék két részre már az arany középút lesz jellemző, és viszik valamerre a szerelmi háromszöget is. Sokakkal ellentétben engem érdekel ez a vonulat is bizonyos sorsok tekintetében...

 

Ahsoka háttérbe szorulása nem zavart különösebben, mert így arányosan jutott idő a többiekre is. Pozitívum, hogy Steela és Saw fejlődése kezd bizonyos ívet mutatni, amit Luxnál annyira nem éreztem a múlt résszel ellentétben. Ahsoka - Lux kapcsán azt hiszem, több mint eleget írtam múlt héten, így ezúttal megkíméllek titeket. Mivel ez a vonal nemigen haladt semerre, továbbra is kíváncsi vagyok, mivel állnak elő a nyilvánvalón kívül. Megjegyzem Anakin ebben a részben meglehetősen szimpatikus volt, ami nagy szó, mert nekem alapjáraton nem éppen kedvenc karakterem... az Ahsokának adott tanácsa nagyon tetszett, remélem, a lány meg is fogadja azt a távolabbi jövő tekintetében is. :clap2:

 

A lázadók fejlődése egyértelműen megmutatkozott, szemmel láthatóan van tehetségük a harchoz és startégiához, így az átlagnál valószínűleg fogékonyabbak a gyorstalpaló harci képzésekre... így ha akarnék sem tudnék belekötni a sikerességük hihetőségébe. Az akciók jól sikerültek látvány szempontjából is, külön bejött, hogy sikerrel alkalmazták a 2. részbeli tréningen tanultakat (mondjuk ez várható is volt).

 

A király furcsa figura volt, nekem a "tipikus" jelző ugrott be róla először. Iziz, ahogy egész Onderon is, továbbra is gyönyörű látvány, főleg Rash erkélyéről szemlélve. Kíváncsi vagyok Dooku tervére, ahogy az új tábornokára is.

 

Az előző részben felvetett dilemma kapcsán... nagyon úgy tűnt, hogy Onderonon a többség pártolja a lázadókat, tehát nem ért egyet a szakadár fennhatósággal, így továbbra sem érzem helytelennek a Jedik beleszólását az ügybe.

 

Az megmosolyogtató jelenet volt, amikor Ahsoka befogta a "fülét" a robbanás előtt. :) Remélem, a Jedi köpenyek maradandó elemek lesznek a sorozatban, nem csak álcaként szolgálnak. Kenobiék a Templomban is köpenyben voltak, ami jó jel. Sokkal érezhetőbb a filmbeli Jedi-feeling (na jó, Ahsoka esetében talán nem annyira, de ő remélhetőleg kivételt képez majd).

 

A végén lévő jelenetet eleinte nem tudtam hova tenni, de valószínű, hogy Steela nem azért mondta Ahsokának, hogy Saw a testvére, mert a togruta lány nem tudott volna róla, hanem érvelni akart, miért megy utána beszélni vele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

az Ahsokának adott tanácsa nagyon tetszett, remélem, a lány meg is fogadja azt a távolabbi jövő tekintetében is. :clap2:

Az nagyon jó párbeszéd volt, de itt Anakin kicsit képmutató volt. Először azt mondja Ahsokának, hogy megérti, ami igaz is, de utána azzal jön, hogy háttérbe kell szorítania az érzéseit, hisz ő Jedi. Na ez az amit ő nem tudott megtenni. Bár mondjuk az érthető, hogy a lányt a jóra és helyes útra akarja terelni...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű rész volt, én nagyon jól szórakoztam. Végre remekül bemutatták, hogy milyen is egy igazi gerillahadviselés. :) Iziz városa belülről is csodaszép, lenyűgözőek az épületek. Tetszett, hogy kifejtették, miként lehet egy népet meggyőzni és a felkelők mellé állítani, hiszen ez sohasem történik automatikusan. Azt furcsálltam, hogy a legegyszerűbb droidba is bele vannak táplálva az energiatelep működéséről és őrzéséről szóló információk, de annyi baj legyen.

 

A szerelmi háromszög tovább bonyolódik, de Ahsokának ezentúl már egyedül kell kezelnie a problémát, hiszen Obiék leléptek, ami szerintem jót is tett a résznek. Végre egyértelműsítették, hogy Saw és Steela testvérek, nekem ez nem volt egyértelmű az első rész végén, csak amikor beleolvastam a Wookiee szócikkeibe. A droidok most nem tudták annyira ostobának, mint az előző részben, de a harcok sajnos így is túlzottan egyoldalúra sikerültek, de összességében nem volt azért annyira gáz. :) Végre bemutatták a királyt, aki a báburalkodók tipikus példája, rögtön Dookuhoz megy nyavalyogni, ha porszem kerül a gépezetbe. :) Valószínűsíthető, hogy a következő epizódban már csak mellékszerep jut neki a gróf által bemutatott droid mellett, amely a taktikai droid egy továbbfejlesztett változatának tűnt. Kár, hogy Dooku nem egy húsvér élőlényt küldött helyette. :( Végre megjelent az igazi, törvényes király is. Rash akár jogosan is gondolhatta volna, hogy ő irányítja a cellájából az eseményeket, de erről nincs szó. Mindenesetre tartok tőle, hogy a királyból esetleg mártír lesz.

 

Az évad eddigi legjobb epizódja, 9/10

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az nagyon jó párbeszéd volt, de itt Anakin kicsit képmutató volt. Először azt mondja Ahsokának, hogy megérti, ami igaz is, de utána azzal jön, hogy háttérbe kell szorítania az érzéseit, hisz ő Jedi. Na ez az amit ő nem tudott megtenni. Bár mondjuk az érthető, hogy a lányt a jóra és helyes útra akarja terelni...

Kissé valóban képmutató volt Skywalker, de az lett volna érdekes, ha azt tanácsolja padawanjának, hogy "házasodj össze a sráccal, majd tartsd titokban a Rend előtt".

 

Végre egyértelműsítették, hogy Saw és Steela testvérek, nekem ez nem volt egyértelmű az első rész végén, csak amikor beleolvastam a Wookiee szócikkeibe.

Számomra az azonos bőrtónus és szemszín már az Ep.guide olvasása előtt nagyon erősen utalt a rokoni kapcsolatra, mindenesetre tisztázni nem ártott azon nézők előtt sem, akik nem olvasnak utána az ilyesminek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem pont hogy tetszett, hogy Anakin ezt tanácsolta a lánynak. Az esze tudja, hogy amit Padméval művel Jedi létére, az helytelen. Nem akarja, hogy Ahsoka is elkövesse ugyanezt a hibát. Ennél a jelenetnél Anakin Obi-Wan tanítását adta tovább tanítványának. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, hogy miért tartjátok ennyire képmutatónak Anakint. Tény, hogy a háború legvégén nem éppen úgy viselkedett, ahogy azt elvárták volna tőle, de neki igenis első a kötelesség. Igaz, az EPII.-ben letette volna az LAAT/i-t, hogy Padmé után menjen, de azóta ő is sokat érett. Mindig is a kötelességei voltak az érzelmei elé helyezve. Hónapokon keresztül kint harcol a fronton, a Köztársaság javát szolgálva, annak polgárainak életét és biztonságát óvva. Megtehette volna, hogy bevallja a Jedi Tanácsnak a titkos szerelmi kapcsolatát, hogy azután kizárják őt a Jedi Rendből. Sőt, azt is megtehette volna, hogy önszántából kilép, hogy a szerelmének éljen, mégsem tette, hanem folytatta mások és a Köztársaság szolgálatát. És belement abba, hogy a hosszú háborúskodás alatt alig néhányszor találkozzon a feleségével egy évben. Ezért ő hatalmas áldozatot hozott. Ki is használták ellene végül, ez tény, de mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy Anakin képmutató.

 

Egyébként kifejezetten tetszik ennél a történetszálnál, hogy két korábbi "vágyamnak" is igyekszenek eleget tenni. Látni akartam már egy igazi, buja erdőkkel, vagy dzsungelekkel borított bolygót a sorozatban. Igen, tudom, volt már Felucia és Wasskah, de valahogy mégsem volt az igazi, Teth-el pedig az volt a bajom, hogy lila volt. :D Onderon már valamilyen szinten hasonlít arra, amit szeretnék. :) A másik nagy dolog, amit már rég óta szerettem volna, az egy Christophsisra emlékeztető városi háború. Bár még közel sem olyan nagy volumenű, mint amilyen az előbb említett volt, de már nem járunk messze tőle.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt furcsálltam, hogy a legegyszerűbb droidba is bele vannak táplálva az energiatelep működéséről és őrzéséről szóló információk, de annyi baj legyen.

Az energiatelep őrségét támadták meg. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin szerintem nem akart sose kilépni a Jedi rendből. :) Egyébként már rég eltűnt volna Padméval egyetemben. A képmutatás valóban túl erős, mert csak Ahsoka javát akarja ezzel a tanáccsal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, hogy miért tartjátok ennyire képmutatónak Anakint.

A mondatom elején ott áll egy olyan szócska, hogy "kissé", sehol nem írtam olyat, hogy róla lehetne mintázni a képmutatás szobrát. A Köztársaság hőse, akinek ebben a korszakban megtett pozitív cselekedetei nincsenek elfelejtve, vagy semmibe véve. Ám ettől még tény marad, hogy a jövőben pontosan ő nem lesz képes arra, amit ebben a részben Ahsokának tanácsolt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már eddig sem volt képes, hisz megnősült. :) Itt tényleg arról lehet szó, hogy próbálja a helyes úton tartani a padawanját. Egyébként neki is szinte szóról-szóra ezt mondta Obi-Wan az EPII -ben, amikor Padméra vigyáztak.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz, az a kicsinyítő képző tényleg ott van mind a két esetben. De ezt Anakin még nem tudhatja, hogy mi lesz, ezért is könnyedén mondja azt, hogy első a kötelesség, mert még maga sem került abba a helyzetbe, így csak elméletben tudja, hogy mit is kellene tennie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már eddig sem volt képes, hisz megnősült. :) Itt tényleg arról lehet szó, hogy próbálja a helyes úton tartani a padawanját. Egyébként neki is szinte szóról-szóra ezt mondta Obi-Wan az EPII -ben, amikor Padméra vigyáztak.

A házasság egy dolog. Itt a fontossági sorrenden a hangsúly. Anakin azt mondta Ahsokának, hogy "a kötelesség előbbre való, mint az érzelmek." Ennek biztosan eleget is tesz valamennyire, hiszen az Ep3 előtt minimum 9 hónapig nem találkozik Padméval (elméletileg).

Az volt különösen szimpatikus, hogy átérezte padawanja helyzetét, ugyanakkor bölcs tanácsot adott, nem pusztán lekorholta, hogy "ez a Jedi-elvek ellen való, légy érzelmek nélküli droid".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én arra fázisra gondolok, amiben most Ahsoka van. Anakin is olyan tanácsot kapott Obitól, mint amilyet most ő adott a lánynak. Ő megfogadta? Nem, mert nem tudott parancsolni az érzéseinek. Az lesz érdekes, hogy erre hogy reagál majd Ahsoka.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett az epizód! :)

 

Már rögtön az elején örültem, hogy hangsúlyozták: nincsenek civil áldozatok. Szerintem ez a szál azért lehet elgondolkodtató, mert a mindennapokra nézve is van tanulsága. Nem véletlen, hogy a Jedik "csínján" bánnak a lázadókkal, hiszen nagy kérdés, hogy terrorizmusnak, vagy felkelésnek tekintjük-e. Ha megnyerik a népet, és közösen állnak ki az érdekekért, akkor nyilván az utóbbiról lesz szó, és erre utal a végén Anakin is, hogy a csatatéren túl is tehetnek lépéseket.

 

Tetszett, hogy visszaköszöntek az előző részben látott tréning elemek, plusz Steela droideka kinyírós megoldása is nagyon ott volt. Mondjuk mikor a testvére becsúszott egy rakat droid közé, azt kicsit erősnek éreztem, de fogjuk rá arra, hogy sötét volt, és ezért sikerülhetett. Amúgy ez az áram dolog nem bosszantja a népet? :) Gondolom, őket is érinti a dolog. Biztos nem tudnak pl. fórumozni a kedvenc filmjük internetes oldalán. ;):)

 

A viccet félretéve, nekem tetszett ez a lassú építkezés, mert most ténylegesen van idő arra, hogy felépítsék a szálat. Én várok a jövőben "árulós" jeleneteket, harcot a vezetésért, fontos karakter halálát, és egy nyitott véget, azaz a végén se legyen teljes a sikere valamelyik oldalnak (nyilván főleg a jóé). Azaz összefoglalva: jó kis potenciál van a szálban. És akkor Ashoka lehetséges bűnbeeséséről még nem is beszéltem.

 

Nagyon tetszik az új tábornokjelölt is. :)

 

Annyi még, hogy kár, hogy az előző topikban lelőttétek a poént a testvérekről... jobb lett volna ezen részben meglepődni rajta. :( Bár úgy emlékszem, hogy ez az epizód guide-ban volt, ha pedig így volt, akkor nem nagyon van mit tenni, hiszen elvileg "official" infó, csak ha nem szerepeltetik, és később cliffhangert építenek rá, akkor jó lenne, ha "offically" titokban tartanák a készítők...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos hétvégén nem volt rá időm, úgyhogy csak most tudtam megnézni az epizódot... Nekem tetszett, szerintem jobbra sikerült mint az előző rész. Az külön jó volt benne, ahogy a városlakók reagáltak a támadásokra. Ugyanis, ha logikusan megnézzük, akkor tényleg érdekes lett volna, ha egyből az ő oldalukra állnak (pl. mikor ott egy fószert igazoltatnak a rész elején a droidok, odamegy Saw és úgy öli meg a két "konzervet", hogy közbe majdnem eltalálja a faszit is, én beszartam volna, hogy mit akar ez :) ), viszont az is remekül volt bemutatva a részben, ahogy ezt a helyzet megváltozott és elkezdtek bízni a lázadókban, a csata utáni képsorok nagyon jók voltak, jól mutatták be, ahogy egy emberként melléjük állt a nép.

Annak is örültem, hogy végre egy kicsit többet láttunk az onderoni királyból (mindkettőből :) bár én a jelenlegi miatt mondom ezt), aki szerintem egy kicsit gyengébb volt, mint amit vártam. Az kiderült róla, hogy alapból nem egy vezető alkat, és azt nem is értem, hogy most akkor ő úgy akar uralkodni, hogy a nép szeresse őt, mert akkor logikusabb lett volna kivonni a droidokat, esetleg csökkenteni az itt állomásozók létszámát, vagy pedig úgy akar uralkodni, hogy igazából csak uralkodni szeretne és akkor meg lesz*rja (már bocsánat) hogy mit gondol róla a nép. Al Capone szava járásával: "szeressenek kevesebben és utáljanak többen"... Akkor a félelemmel tartsa fent a hatalmát, ha már úgyis a szeparatistákkal paktált le, nah egyszóval olyan puhap*csnek tűnt nekem ez a király, bár azt az új droid tábornokot, Kalanit várom :)

Azt, hogy Obiékat nem szerepeltették annyit ebben a részben annak örülök, mert én már korábban is elég súlytalannak éreztem itt a jelenlétüket. Az Ahsoka száltól viszont többet vártam. Ez a rész nem volt annyira karakterközpontú, mint az előző, ez inkább a harcokról szólt, meg a lakosság megnyeréséről :) Annak viszont örültem, hogy a harcok sokkal jobbak voltak, mind a tankelfoglalós csetepaté, mind a final battle ott volt a szeren (az is nagyon tetszett, ahogy Saw becsúszik ott a droidok alá és úgy dobja el a gránátot)! Bár azért volt egy két gyermeteg dolog is. Gondolok itt például a droid fejletépős jelentere, meg ami még kissé furcsa volt nekem az az, hogy ott közelednek azon a nyílt téren a generátor állomás felé és még javába ott gubbasztanak a tankon Steeláék, és vhogy mégse veszik őket észre a droidok, pedig szabad szemmel belátható távolságban voltak.

Ami még feltűnt nekem, hogy a Droidekákat "destroyer"-eknek hívták... én így még sosem hallottam, de lehet ez az én hiányos tudásom miatt volt.

Az animációk még mindig szépek (amikor beledobja Rash azt a gyümölcsöt a tűzbe a rész elején ez nagyon jól nézett ki), Onderon továbbra is remekül néz ki, Izizbe sem csalódtam nagyon jól ki volt dolgozva és továbbra is bennem van ez a KotOR-os feeling :) A rész vége jól sikerült, gondolok itt az Anakin-Ahsoka párbeszédre és a kis "hatalmi harc" is érdekes volt... Egyébként Ahsoka csak most tudta meg, hogy Steela és Saw testvérek? :hmm:

 

Összességében tetszett a rész, ha értékelni kéne nálam 10/8 :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó rész volt, már az első megtekintésnél tudtam, hogy ennek csak felirattal lesz értelme, így most írok pár érdemi szót.

Tetszett az utcai harc, a megunhatatlan köpenyek és a karakterek további árnyalása.

Ody írta múltkor, hogy a bábuk a helyükön vannak.

Akkor most én azt írom, hogy a játszma elkezdődött, jöhet két nagyszerű és nagyszabású epizód.

Kíváncsi vagyok mit tudhat ez az új taktikai droid tábornok.

Egyébként eszembe jutott Umbara, abban az összefüggésben, hogy itt is rendhagyó a harcoló felek felállása a szokásos klónok háborújához képest.

Ott klónok voltak nem droidok ellen, itt meg emberek vannak droidok ellen.

Üdítő kivételek ezek, élőbbnek hat tőlük a galaxis és feledteti a szinte nonszensz személytelen alapállapotot.(clone vs. droid)

(ilyen még a nighsisters vs. droidok is, de lehet hogy van még, sőt biztos.)

Szóval ez nagyon jó pont nálam és bizakodóan várom a folytatást, mely egye fene, akár sorsokat is érinthet felőlem... ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Összességében nekem is tetszett, jó rész volt, de sajnos nem hibátlan... Egy kicsit talán lassúnak találtam a részt, és - ahogy azt korábban többen említették - a droidokat túl könnyen hullottak. Például, azt kissé irreálisnak éreztem, hogy az erőműnél másodpercek alatt leszednek hat kommandós droidot... Meg ami azt illeti, magával az épülettel is elég könnyen végeztek.

 

Amit még hiányoltam, az a kapcsolatok alakulásának folytatása volt. Jóformán semmi sem történt az előző rész óta. Bár mondjuk ez azt jelenti, hogy ilyen szempontból is izgalmas résznek nézünk elébe...:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett az epizód! :)

Te is ahhoz a táborhoz tartozol akiket az SW "talky" -s része is megfog, és ez jó. :)

 

Már rögtön az elején örültem, hogy hangsúlyozták: nincsenek civil áldozatok. Szerintem ez a szál azért lehet elgondolkodtató, mert a mindennapokra nézve is van tanulsága. Nem véletlen, hogy a Jedik "csínján" bánnak a lázadókkal, hiszen nagy kérdés, hogy terrorizmusnak, vagy felkelésnek tekintjük-e. Ha megnyerik a népet, és közösen állnak ki az érdekekért, akkor nyilván az utóbbiról lesz szó, és erre utal a végén Anakin is, hogy a csatatéren túl is tehetnek lépéseket.

A Jedik attól is félhettek, hogy a rosszul elsült akciókért őket is utálhatják majd, így még jobban a szeparatistákhoz húzhatott volna a bolygó népe.

 

Amúgy ez az áram dolog nem bosszantja a népet? :) Gondolom, őket is érinti a dolog. Biztos nem tudnak pl. fórumozni a kedvenc filmjük internetes oldalán. ;):)

Ez akkor bennem is felmerült, de Lux mondatai meggyőztek, hogy ez még az éppen elviselhető kategória, tovább már nem szabad menni. :)

 

Ami még feltűnt nekem, hogy a Droidekákat "destroyer"-eknek hívták... én így még sosem hallottam, de lehet ez az én hiányos tudásom miatt volt.

Obi és Qui-Gon az EPI 5.perce táján már így hívja őket. :)

 

Meg ami azt illeti, magával az épülettel is elég könnyen végeztek.

Egy tankkal elég egyszerű dolguk volt, a másik pedig az, hogy nem készültek támadásra. Ez az egész gerillaharc új volt a városi csapatok számára.

 

Csoli! A tiedhez nem tudok semmit hozzátenni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek rész volt,nekem nagyon tetszett ( bár melyik rész nem? :P ) Hangulatos volt,vitte tovább az előző rész színvonalát. Érthető,hogy egy kicsit lassú lett ez a rész is,de ez egy négy részes történet és még csak kettőt láttunk belőle. Szóval szerintem még csak most jön az igazi akció ( :clap2: ) A karakterekre most is nagy hangsúlyt fektettek,bár egy kicsit eltávolódtunk a Lux és Ahsoka kettőstől. Apropó,lentebb valaki vagy valakik említette,említették,hogy Lux furcsán néz Saw-ékra,amikor ő felkapja Steela-t. Szerintem Lux csak belegondolt/eszébe jutott,hogy neki nincs senkije (családja,b.nője),akivel "ünnepelhetne". Vagy csak egyszerűen nem tudta,hogy ők ketten testvérek :? És azt hitte,hogy..... De lehetnek más okok is.....

Az akció részek tetszettek (a gránátbeejtések, a tank elfoglalása,stb.)

Én szeretem a lázadókat,már maga a szó is olyan jó.... :D Határozottan lázadó párti vagyok.

Tetszett,hogy amikor előjöttek a droidekák (nem,nem "rombolók" :nana: ),akkor az egyik "lázadó társ" az egyik harci droid "holttestét" használta fedezéknek :)

Anakin tanácsa Ahsokának nagyon jó volt,érthető,nem akarja,hogy rossz útra térjen a tanítványa.

Hát a részről nagyából ennyit (ennyit tudtam leírni így a majdnem eltörött,bedagatt bokámmal)

10/9,várom a pörgős folytatást :)

Szerkesztve: - Ágki
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi és Qui-Gon az EPI 5.perce táján már így hívja őket. :)

 

Csoli! A tiedhez nem tudok semmit hozzátenni. :D

 

1,hát igen, csak szinkronban a "Master! Destroyers!", úgy hangzik, hogy "Mester! Vigyázz!"

A Sith-ek-ben meg Anaki szájából: "Haláldroidok!"

 

Egyébként ezen a ponton, mindig emlékeztet a 3 az 1-re, mert; Mester és tanítvány+driodekák. :D

 

2, Miért? Akkora gyökérség? ;)

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem gyökérség, csak egyszerűen nincs mit hozzáfűzni. :) Egyetértek a leírtakkal. Esetleg annyit, hogy nincs bajom a droidok vs. klónok felállással, de nagyon kellenek az ilyen csaták is azok mellé!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem gyökérség, csak egyszerűen nincs mit hozzáfűzni. :) Egyetértek a leírtakkal. Esetleg annyit, hogy nincs bajom a droidok vs. klónok felállással, de nagyon kellenek az ilyen csaták is azok mellé!

Ja, gondoltam.. ;) Egyébként dettó, baj nincs vele de nagyon kell egy két ilyen!

 

A filmeket csak szinkronosba láttam, ezért nem is volt meg ez a destroyers elnevezés... ;)

 

Ezt sürgősen be kell pótolnod. Én egyszerre vagyok eredeti és szinkronpárti, szóval ez egy elfogulatlan jótanács. Vannak dolgok, melyek csak eredetiben jönnek ki. Még a két trilógia összefűzésével kapcsolatban is. És több utalást fogsz érteni a TCW-on belül is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon bejött a rész, szépen adagolták hogy a felkelők egyre jobbak és egyre erősebb droidokat pusztítanak el. Rex jól kitanította őket. Az sem zavart hogy Ashoka még nem fülig szerelmes Luxba. Két rész azért ehhez kevés lenne még. Az is tetszett hogy Ashoka csak védekezett de nem támadott. Gondolom ez azért volt mert ha meglátják a droidokon a fénykard vágta sérüléseket akkor rájönnek hogy Jedik vannak a lázadókkal. Steela alkalmasabb vezérnek mint a testvére, valahogy karakánabb személyiség, jó döntés volt hogy őt választották meg. Anakinon mosolyogtam én is. Nagyon durván megszegte a Jedi Rend szabályait(megnősült) és akkor ő oktatja ki Ashokát.

Az akciókkal nem volt baj, a kommandósdroidok ennyit érnek. Teljesen hihető volt hogy a lázadók legyőzték őket.

Akkor ezek szerint csak puccs történt ha a régi király sitten van.

Kiváncsian várom a folytatást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Apropó,lentebb valaki vagy valakik említette,említették,hogy Lux furcsán néz Saw-ékra,amikor ő felkapja Steela-t. Szerintem Lux csak belegondolt/eszébe jutott,hogy neki nincs senkije (családja,b.nője),akivel "ünnepelhetne". Vagy csak egyszerűen nem tudta,hogy ők ketten testvérek :? És azt hitte,hogy..... De lehetnek más okok is.....

Ez a valaki mintha én lettem volna. :D Egyébként nekem ez a meglátás kifejezetten tetszik. Valahogy meg is feledkeztem arról, hogy Lux a Klón Háború árvája. De azért ő is megkapta a maga ölelését Steelától, örült is neki nagyon. :)

 

Apropó, a droid gránátoktól a droidekáknak nem össze kellett volna esniük ahelyett, hogy összecsukódnak, mint a gyakorló droidok? Ott érthető volt a dolog, gondolom a gránátok is gyakorlóak voltak, hogy ne tegyék tönkre a droidot, csak kikapcsolják. Ja és az a szuper taktikai droid egyre jobban érdekel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.