Ugrás a kommentre

5x04 - The Soft War

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Kalani ott van, de semmi jelentősége.

Mint a legtöbb droid tábornoknak. Ugye még mindig ott járunk, hogy "ha a droidok gondolkodni tudnának" és "a klónok magasan a droidok fölött állnak". Kalani feladata, mint minden eddigi droid tábornoknak, a droidok koordinálása. Annyival vállalt csak többet, hogy jelen volt egy kihallgatásnál, de mint egysíkú gondolkodású droid, ezt is rosszul csinálta.

A tábornok egyetlen párbeszédet követően átáll.

Húsz perces mese, mit vártál, másfél órás litániát? Lando sem kapott sokkal többet, pedig ő egy két és fél órás mozifilmben szerepelt. De a jó tábornok sem ennyitől állt át. Már az elején érezhető, hogy kicsit sem becsüli új királyát, a droidokat meg nagyjából annyira tiszteli, mint egy szemetesvödröt, de hűséges, mivel katonatiszt, tehát lojálisnak kell lennie az éppen hatalmon lévő (ugye ezt nevezik becsületnek), legitim uralkodóhoz. Aztán megtudta abban a beszélgetésben, hogy annyira nem legitim az a király, hát hopp, átállt arra az oldalra, ahol eleve ott kell lennie (és nagyon szép, hogy a vén király később rákérdezett, hogy hűséges lesz-e hozzá, mert egy köpönyegforgató katonatiszt a legrosszabb katona a világon, szóval tudnia kellett, miért állt át).

A királyt simán foglyul ejthetnék a lázadók, és élő pajzsként használhatnák, de ez eszükbe se jut, ehelyett csak megbubolják.

És persze a közvélemény aztán be is veszi a "mi csak a doridokkal harcolunk" szöveget eztán, meg a "nem vagyunk terroristák" kijelentés is értelmét vesztené. Még mindig a Star Wars világában járunk, ahol a valódi jók nem ölnek meg fegyverteleneket fényes nappal a főtéren, nem használnak embereket élő pajzsként, nem tesznek olyat, ami erkölcsileg megkérdőjelezhető. Ellenben az éppen árulóvá vált tábornok úr lazán használta pajzsként.

A Magna Guardok semmit sem érnek

Sajnos a magnákat mindig így kezelik (ahogy sok mást is), a történethez igazítják képességeiket. Bár a filmek szempontjából nézve ez a "semmit sem érnek" dolog a helyes felállás. Ugye megvan az a rész, amikor Obi-Wan négyet ütött agyon egycsapásra? :) A magnák, a kommandós droidokhoz és sok máshoz hasonlóan ebben a szériában csak akkor jók, ha a sztori úgy kívánja. És az esetek többségében eddig nem kívánta úgy. Bár a kis energiabotjukkal aligha értek valamit a lézerpuskákkal szemben. Merthogy, a lézer távolra hat, az energiabot meg legfeljebb fáj, de még csak meg sem öl, ráadásul igen közelharci fegyver.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nézd meg a Star Wars Episode 6: Return of the Jedi című filmet, de előtt, mint egy belerázódásképpen az első három részt is, cím szerint The Phantome Menace, Attack of the Clones és Revenge of the Sith. Ezekből lejöhet az a kép, hogy az Uralkodó nem, hogy nem volt törvényes uralkodó és a Birodalom legitim kormány (hiszen választási csalással, lefizetéssel, zsarolással, gyilkossággal, háborúval és háborús bűnökkel teremtődött meg és lett megkoronázva a császára), még csak nem is egy Lázadó hajította le a jó Palpatine-t az aknába, hanem az Első Galaktikus Birodalom második embere, a Sith Rend tanítványa és Darth Sidious jobbkeze. Szóval a hülye kérdésre hülye válasszal lehet szolgálni: de, Darth Vader, a lázadók legfőbb vezére ölte meg az Uralkodót, aki mellesleg a nép akaratából, teljesen legálisan és morálisan jutott a trónra egy demokratikus, utópisztikus, békére és együttértésre épülő Birodalomban. A mocskos terroristák!!!

Dzsízüsz...látom nem vetted észre a HATALMAS smileyt a kérdés végén, ahogy Ody sem és az idézésnél is valahogy kimaradt.

Ez egy sima poén volt, de ha már h-lye válaszokat is adunk, akkor a Halálcsillag felrobbanását biztos túlélte volna ha Vader nem dobja le...

És légyszi hagyd ezt a kioktató és lenéző beszólást, mert az ilyeneken gyorsan elpattan az agyam.

De a történetben lévő bolygó lakói is nyilván örültek a szeparatista megszállásnak és biztos ott is minden teljesen legális volt ahogy az előző király bebörtönzése és kivégzése (kísérlete) is. De itt nem megölésről lett volna szó, csak elrablásról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A "tábornokos dolog" nem lenne ennyire gáz, ha az egész karakterét nem erre az epizódra teremtették volna meg. Most nem értem mi baj lett volna azzal, ha ott díszeleg (esetleg még grimaszolna is) az előző részben, de úgy látszik ennyi koordináció sincs egyes részek között :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha nem is kibelezni, de elnémítani megpróbálták. Merényletet is kíséreltek meg a királyi trón ellen, és gondolom, hogy nem a királyi szakácsot sejtették a járműben. Okalin mondja a War on two Fronts-ban. Ehhez képest az elrablása nem nagy dolog.

Csak rajta ütöttek, lehet, hogy figyelmeztetésnek szánták volna (kudar látod? Ez már belemagyarázás gyanús :D ). Valószínűleg azonban volt egy olyan szárnya a lázadóknak, akik keménykedtek. Ebben az esetben már bent voltak a Steela -ék a városban?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak rajta ütöttek, lehet, hogy figyelmeztetésnek szánták volna (kudar látod? Ez már belemagyarázás gyanús :D ). Valószínűleg azonban volt egy olyan szárnya a lázadóknak, akik keménykedtek. Ebben az esetben már bent voltak a Steela -ék a városban?

:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint a legtöbb droid tábornoknak. Ugye még mindig ott járunk, hogy "ha a droidok gondolkodni tudnának" és "a klónok magasan a droidok fölött állnak". Kalani feladata, mint minden eddigi droid tábornoknak, a droidok koordinálása. Annyival vállalt csak többet, hogy jelen volt egy kihallgatásnál, de mint egysíkú gondolkodású droid, ezt is rosszul csinálta.

Jó jó, csak Dooku úgy küldte oda, hogy ő majd rendet rak, és mivel ismerjük Dooku küldötteit, én személy szerint azt vártam, hogy ott majd mindenkit csendre int. Erre mit kaptunk, ketten is beleugatnak a munkájába (sőt a tábornok jó hogy nem "küldi a sarokba"), és gondolom Donátnak is itt volt hiányérzete

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De a történetben lévő bolygó lakói is nyilván örültek a szeparatista megszállásnak és biztos ott is minden teljesen legális volt ahogy az előző király bebörtönzése és kivégzése (kísérlete) is. De itt nem megölésről lett volna szó, csak elrablásról.

Sajna igen. A lakók láthatólag eléggé beletörődtek a fennálló rendszerbe. Rá kellett ébreszteni őket, hogy itt azért többről van szó mint hogy eltengődnek egyik napról a másikra. Szerintem arról se volt fogalmuk miként buktatták meg a régi királyt.

Gondolom azért nem lehetett durva módszerekhez folyamodni, mert Onderon nem egy leigázott bolygó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzsízüsz...látom nem vetted észre a HATALMAS smileyt a kérdés végén, ahogy Ody sem és az idézésnél is valahogy kimaradt.

Ez egy sima poén volt, de ha már h-lye válaszokat is adunk, akkor a Halálcsillag felrobbanását biztos túlélte volna ha Vader nem dobja le...

És légyszi hagyd ezt a kioktató és lenéző beszólást, mert az ilyeneken gyorsan elpattan az agyam.

De a történetben lévő bolygó lakói is nyilván örültek a szeparatista megszállásnak és biztos ott is minden teljesen legális volt ahogy az előző király bebörtönzése és kivégzése (kísérlete) is. De itt nem megölésről lett volna szó, csak elrablásról.

Rohadtul nem jött le, hogy poén, és gáz is lehetett vele, ha kettőnknek sem esett le. De elnézést, félreértés történt. Legközelebb mutass fel egy vicc táblát. :) És nehogy agyvérzést kapjál itt nekem. :P

Viszont igen, nekem az egész eddigiből az jött le, hogy a népet nagyjából egyáltalán nem érdekelte, hogy ki a király és kikkel szövetkezik (nem magyarok véletlen? :)). A droidok nem csináltak semmit, nem voltak megszorítások, zsarnokoskodás, minden totál nyugi volt, amíg a lázadók nem kezdtek el akciózni. Egyszerűen nem voltak képben. Még a lázadók sem tudták, hogy Dundup valójában egyik oldalra sem állt, sőt, a Jedik is abban a hitben éltek, hogy bolond király törvényes uralkodó.

Jó jó, csak Dooku úgy küldte oda, hogy ő majd rendet rak, és mivel ismerjük Dooku küldötteit, én személy szerint azt vártam, hogy ott majd mindenkit csendre int. Erre mit kaptunk, ketten is beleugatnak a munkájába (sőt a tábornok jó hogy nem "küldi a sarokba"), és gondolom Donátnak is itt volt hiányérzete

A droidok koordinációjába senki nem szólt bele. Persze a belépője után érthetőek a nagyobb elvárások, de az eddigieket figyelembe véve ez inkább volt hatásvadászat. Sőt, egy droid azért ne ugasson vissza a királynak, meg egy tábornoknak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajna igen. A lakók láthatólag eléggé beletörődtek a fennálló rendszerbe. Rá kellett ébreszteni őket, hogy itt azért többről van szó mint hogy eltengődnek egyik napról a másikra. Szerintem arról se volt fogalmuk miként buktatták meg a régi királyt.

Miért ne törődtek volna bele, hisz eddig nem tudunk semmi olyan okról, ami miatt a nép szenvedett volna. Itt a szeparatista hatalomátvétel békésen zajlott, valószínűleg a hatásai ki is merültek nagyobb adók bevezetésében, és egy-két droid járőr megjelenésével. Jóska Pistát a becsületes farmert nem hiszem, hogy különösebben foglalkoztatná, hogy ki ül a trónon, amíg tudja etetni a feleségét és 3 gyermekét.

Hülyén hangzik vagy sem, az Onderoniak tök jól elvoltak, amíg a Köztársaság be nem avatkozott. Ezzel szemben mit tapasztaltak az után hogy megjöttek a jedik? - A városban felszaporodtak a fegyveres összetűzések, a generátort felrobbantották (valószínűleg több napra vagy akár hetekre megbénítva ezzel az egész város áram ellátását), és az eddig rendfenntartó szerepkörben tevékenykedő droidokat halomra ölik. Nem csodálom ha néhányan kételkednek a lázadók szándékaiban.

Sőt, egy droid azért ne ugasson vissza a királynak, meg egy tábornoknak. :)

Én viszont azon az állásponton vagyok, hogy Dooku személyes küldötte igenis kezelje úgy azt a két balfácánt, akik egyetlen várost biztonságát sem képesek kézben tartani, hogy "rendben, egyes, leülhetsz, most megmutatom, hogyan is kell helyesen megoldani a problémát".

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pontosan, épp ezért nem engedhette meg Rash a keményebb fellépést a droidoknak és a Kalaninak. A lázadók nem véletlen fektették a hangsúlyt a lakosság megnyerésére. Ezen állt vagy bukott a terv. A téren történtek után már így is kisebbfajta tüntetés alakult ki. Most gondold el mi lett volna akkor ha elkezdenek a droidok a tömeg felé lövöldözni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak rajta ütöttek, lehet, hogy figyelmeztetésnek szánták volna (kudar látod? Ez már belemagyarázás gyanús :D ). Valószínűleg azonban volt egy olyan szárnya a lázadóknak, akik keménykedtek. Ebben az esetben már bent voltak a Steela -ék a városban?

Bent voltak bizony. A harmadik rész elején esik szó a hintó elleni támadásról. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Épp ez az amit nem értek: ideküldi, hogy tegyen rendet, és annyira nem kap szabad kezet, hogy még ketten parancsolgathatnak is neki. Na nemár, ez annyira nem jellemző a CIS-re

egyetértek. Kalanitól kb. azt vártam, hogy leváltsa a királyt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody: elolvastam én, amit írtatok, de a magyarázatokat finoman szólva sem érzem meggyőzőnek. Íme még egyszer összeszedve pár pontban, hogy milyen hiányosságokat érzek a sztoriban:

- Ahogy Nabo is mondta: igen, Kalani szerepét nagyon rosszul megkoreografáltnak érzem. Dooku nagy mellénnyel odaküldi, hogy majd ő rendet tesz. Ehhez képest, semmit sem tesz! Akkor minek küldte oda? Ha Dooku valakit odaküld, az általában az előtte ott lévő személyek fölé és nem pedig alá kerül, ellenkező esetben semmi értelme sem lenne odaküldeni. Minek van itt Kalani? Hogy koordinálja a droid sereget? Hogy személyesen kínozzon egy embert, akinek ráadásul a kihallgatása közben az életjeleit se nagyon figyeli? Semmi értelme nem volt az odaküldésének - eddig. Most már inkább lenne, ezért mondom, hogy dramaturgiailag rosszkor érkezett, mert vagy most kellene jönnie, és mindent letarolnia, vagy ha már az előző részben küldték Onderonra, akkor csinálhatott is volna valamit.

- Magna Guardok: te jó ég, most komolyan a Jedikkel folytatott harcaikat vesszük alapul? Obi-wan elintézett négyet, és? Ettől még egy lázadó csapat számára még nem feltétlenül kellene, hogy könnyen legyőzhetők legyenek. Pusztán közgazdasági megközelítésből: mivel kevesebb van belőlük, mint a többi droid típusból, evidens, hogy többe kerül őket elkészíteni. Ha pedig többe kerülnek, valószínűleg azért kerülnek többe, mert igyekeztek őket hatékonyabbra tervezni olcsóbb társaiknál. Na ez az, ami ebből a részből abszolút nem jön le. És igen, Dzséjt, egyetértek veled abban, hogy állandóan kedvük szerint mozgatják a készítők az ellenfelek erejének nagyságát: ez az, ami nekem egyáltalán nem tetszik, és amire én azt mondom: következetlenség.

- A lázadók terve: egyfelől, ők maguk megpróbálták már megmerényelni a királyt. Úgyhogy nekem senki ne írja, hogy mindenáron kesztyűs kézzel akartak bánni vele. Kettő: szó nem volt a megöléséről, csak az élő pajzsként történő használatról. Ha rajtaütnek a kivégző osztagon egy hatalmas tér közepén, nem kell nagy lángésznek lenni ahhoz - de még Clone Wars írónak sem - hogy kalkulálható legyen: problémás lesz a fedezék hiánya, a menekülés. Ha már lepofozni le tudták a királyt, ugyan ne mondjuk már, hogy nem tudták volna foglyul ejteni, legalább addig, amíg elmenekülnek. Ha korábban a megölése nem jelentett problémát, akkor ezzel szemben miért voltak erkölcsi fenntartásaik a lázadóknak? A többszárnyas dolog amit Ody írsz, meg szép és jó, csak a történetben ennek nyoma sincs, márpedig ez elég fontos dolog lenne ahhoz, hogy be kéne mutatni, ha ilyen szembenállások vannak a lázadókon belül.

- A tábornok átállása. Dzséjt: igen, egy rész húsz perc. Hány részt szántak eddig Onderonra? Segítek, kicsivel többet: 60-at. Szóval nekem ne mondd, hogy nem lett volna elég idő szépen kibontani az átállását - ehhez mondjuk nem ártott volna korábban behozni a képbe, mondjuk az első részben... ez pedig csak és kizárólag az írókon múlik, ők pedig ide gyömöszölték az átállását, gyorsan letudva az egészet. Nem volt jól felépítve, mert gyorsan zajlott le az egész.

- Lux - Ashoka - Steela. Megmondom őszintén, ez engem nem érdekel, de sok rajongó azt várta ettől a 4 résztől, hogy valamiféle magyarázatot kap. Eddig szinte zéró, amit e téren ez a 3 rész nyújtott. Most itt lett volna lehetőség a szálak továbbgöngyölítésére, erre semmi. Egy jelenet - amiben Ashoka sem szerepel. Nyilván fontos az az egy, de kevés. És ez azért aggályos számomra, mert nem akarom, hogy a következő epizód csak erről szóljon, mert a készítőknek be kell hozniuk a lemaradást - engem ugyanis ez a szál szinte egyáltalán nem érdekel. Arról nem is beszélve, hogy a Jedik beavatkozása minden téren izgalmasabb ennél.

Végül pedig még valami: Ody. Sajnos azaz igazság, hogy te a tökéletes ellenpéldája vagy Llewnek. Ő mindenen fanyalog, akármit tesznek elé a Clone Wars készítői, te viszont automatikusan magasztalod. Egyik véglet sem jó, mert így egyikőtök értékítélete sem ad reális képet. Nyilván nem lehet minden rész jó, ahogy minden rész rossz sem, de ahogy Llew az esetek többségében képtelen meglátni, hogy az adott epizód jó rész volt, te képtelen vagy meglátni, ha valami nem sikerült fényesen.

Star Wars - így kezdődik minden epizód, és téged ezzel meg is vettek kilóra. Ez a te személyes ügyed, ha így van, hát így van, de ha egész egyszerűen egy koncepciótlan, vagy rossz epizódot tesznek elénk, akkor nem arról van szó, hogy "nem olvassuk el a korábbi hozzászólásokat", vagy hogy facepalmot érdemlünk, hanem egyszerűen reálisan nézzük az epizódot, és így van értéke annak is, ha azt mondjuk ez 10/10.

Mert legyünk őszinték, a dicséretnek csak akkor van igazi értéke, ha a dicsérő kritizálni is tud, nem csak magasztalni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

- Magna Guardok: te jó ég, most komolyan a Jedikkel folytatott harcaikat vesszük alapul? Obi-wan elintézett négyet, és? Ettől még egy lázadó csapat számára még nem feltétlenül kellene, hogy könnyen legyőzhetők legyenek. Pusztán közgazdasági megközelítésből: mivel kevesebb van belőlük, mint a többi droid típusból, evidens, hogy többe kerül őket elkészíteni. Ha pedig többe kerülnek, valószínűleg azért kerülnek többe, mert igyekeztek őket hatékonyabbra tervezni olcsóbb társaiknál. Na ez az, ami ebből a részből abszolút nem jön le.

Aucs... Igen, valószínű, a pénz az oka, és véletlen sem azért van belőlük kevesebb, mert TESTŐR (guard) droidok, nem pedig roham droidok. Felhasználási területük nem indokolja, hogy egy hadseregnyi legyen belőlük. A valóságban sincs annyi testőr egy országban, mint katona. És mint testőrök a tudásuk is erre van beállítva. Pusztán haditechnikai megközelítésből (révén hadi dolgokról van szó, nem pénztárcáról) a feladatuk az orvtámadások és merényletek elhárítása, egyéb személyes teendők ellátása, nem katonai hadmozdulatokra történő reagálás, esetleg azok levezénylése. Egy testőr feladata a személyi védelem, erre képzik ki (ez esetben programozzák). Az sem véletlen, hogy háborús zónákban a fontos személyeket katonák védenek, nem testőrök, mivel a katonák vannak kiképezve ilyen jellegű harci tevékenységre. Ezek után nem csoda, hogy ha egy még a rögtönzés képességével sem rendelkező droid a feladatán (programján) túlmutató szituációval találkozik, arra nem tud érdemben hatékonyan reagálni.

Az pedig, hogy valami többe kerül, mióta jelenti azt, hogy minőségibb is? Egy F-22-es árából két Szu-27-est lehet építeni, és a Szu-27-es a jobb harci repülő, F-22-eseket eszik reggelire (már ha lenne olyan konfliktus, amiben az F-22 szembeszállhatna Szu-27-essel, mert legfeljebb csak a bemutatókon versenyezhetnek). Még a fenntartása is sokkal olcsóbb, mint egy F-22-esé, pedig állítólag az hipermoderncsúcsgép... Eh... Jó reklám, sz*r gép!

Ha Dooku valakit odaküld, az általában az előtte ott lévő személyek fölé és nem pedig alá kerül, ellenkező esetben semmi értelme sem lenne odaküldeni.

De általában élőlényeket szokott küldeni, nem droidokat. Okkal, a droidok parancskövetők, nem parancsolók. Legfeljebb a saját fajtájuknak parancsolnak, de eddig mindig nekik parancsolt egy élőlény és nem fordítva. Dooku mondata pedig lazán értelmezhető úgy is, hogy az utcán tesz rendet, a droidok sorai között, koordinált hadmozdulatokkal. Tény, hogy túl nagy mellénnyel reklámozza (kellett a hype az új droidmodellnek), de az eddig látottakkal nem áll ellentétben. Arról nem beszélve, hogy micsoda képet festene a Konföderációról, ha egy droid letaszítja a trónról a királyt. Ha ez így működne, Dookunak nem kellett volna annyit trükköznie anno Katuunkóval.

- A tábornok átállása. Dzséjt: igen, egy rész húsz perc. Hány részt szántak eddig Onderonra? Segítek, kicsivel többet: 60-at. Szóval nekem ne mondd, hogy nem lett volna elég idő szépen kibontani az átállását - ehhez mondjuk nem ártott volna korábban behozni a képbe, mondjuk az első részben... ez pedig csak és kizárólag az írókon múlik, ők pedig ide gyömöszölték az átállását, gyorsan letudva az egészet. Nem volt jól felépítve, mert gyorsan zajlott le az egész.

És abból hány játszódott a királyi udvarban? Persze, meg lehetne írni máshogy is, és naná, hogy előbb kellett volna bevezetni, ha igazán mély karaktert akartak volna írni. De ismerve a Star Wars kereteit, tíz perc vagy tizenöt perc, édes mindegy, a legtöbb szereplő mélyítésére két óra sem szokott elég lenni. Szerintem itt is szépen megoldották, a keretekhez képest.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül pedig még valami: Ody. Sajnos azaz igazság, hogy te a tökéletes ellenpéldája vagy Llewnek. Ő mindenen fanyalog, akármit tesznek elé a Clone Wars készítői, te viszont automatikusan magasztalod. Egyik véglet sem jó, mert így egyikőtök értékítélete sem ad reális képet. Nyilván nem lehet minden rész jó, ahogy minden rész rossz sem, de ahogy Llew az esetek többségében képtelen meglátni, hogy az adott epizód jó rész volt, te képtelen vagy meglátni, ha valami nem sikerült fényesen.

Star Wars - így kezdődik minden epizód, és téged ezzel meg is vettek kilóra. Ez a te személyes ügyed, ha így van, hát így van, de ha egész egyszerűen egy koncepciótlan, vagy rossz epizódot tesznek elénk, akkor nem arról van szó, hogy "nem olvassuk el a korábbi hozzászólásokat", vagy hogy facepalmot érdemlünk, hanem egyszerűen reálisan nézzük az epizódot, és így van értéke annak is, ha azt mondjuk ez 10/10

Akkor kinek a véleménye az etalon és a megkérdőjelezhetetlen igazság? Lehet egy tippem? Gondolom a Tiéd? Mert Te tudsz racionálisan látni egy mesét? Gratulálok. Én nem fogom csak azért azt írni rá, hogy sz*r, mert nektek nem tetszik. És bizony arra is magyarázatom lesz mindig, hogy miért ökörség az amit írtok, ha úgy érzem. Barátkozz meg ezzel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aucs... Igen, valószínű, a pénz az oka, és véletlen sem azért van belőlük kevesebb, mert TESTŐR (guard) droidok, nem pedig roham droidok. Felhasználási területük nem indokolja, hogy egy hadseregnyi legyen belőlük. A valóságban sincs annyi testőr egy országban, mint katona. És mint testőrök a tudásuk is erre van beállítva. Pusztán haditechnikai megközelítésből (révén hadi dolgokról van szó, nem pénztárcáról) a feladatuk az orvtámadások és merényletek elhárítása, egyéb személyes teendők ellátása, nem katonai hadmozdulatokra történő reagálás, esetleg azok levezénylése. Egy testőr feladata a személyi védelem, erre képzik ki (ez esetben programozzák). Az sem véletlen, hogy háborús zónákban a fontos személyeket katonák védenek, nem testőrök, mivel a katonák vannak kiképezve ilyen jellegű harci tevékenységre. Ezek után nem csoda, hogy ha egy még a rögtönzés képességével sem rendelkező droid a feladatán (programján) túlmutató szituációval találkozik, arra nem tud érdemben hatékonyan reagálni.

Ez jogos, de mint testőrök itt leszerepelnek, pedig elviekben pont az ilyen helyzetek megoldása lenne a feladatuk, nem? Ehhez képest egy abszolút nem éppen a váratlan kategóriába eső "merénylet" zavarba ejti őket. A támadási lehetőség annyira evidens volt, hogy még maguk a felkelők is csapdát szimatolnak, erre pont a "csapdaállítók" nem számolnak vele, de legalábbis tőlük simán foglyul ejthetnék a királyt. Akkor minek vannak? Megint visszalyukadunk oda, hogy az írók nem megfelelően kezelik az erejüket.

És abból hány játszódott a királyi udvarban? Persze, meg lehetne írni máshogy is, és naná, hogy előbb kellett volna bevezetni, ha igazán mély karaktert akartak volna írni. De ismerve a Star Wars kereteit, tíz perc vagy tizenöt perc, édes mindegy, a legtöbb szereplő mélyítésére két óra sem szokott elég lenni. Szerintem itt is szépen megoldották, a keretekhez képest.

Rávilágítottál arra, hogy mit nehezményezek. A kereteken belül igen, de ezt a keretet pont ők szabták maguknak azzal, hogy keveset foglalkoztak ezzel a szállal, pedig egy ilyen átállás szerintem többet érdemelne. Landot hoztad példának, pedig ő számos Vaderes módosítás után döntött úgy, hogy vált, itt a tábornok esetében nincs ilyesmiről szó.

Akkor kinek a véleménye az etalon és a megkérdőjelezhetetlen igazság? Lehet egy tippem? Gondolom a Tiéd? Mert Te tudsz racionálisan látni egy mesét? Gratulálok. Én nem fogom csak azért azt írni rá, hogy sz*r, mert nektek nem tetszik. És bizony arra is magyarázatom lesz mindig, hogy miért ökörség az amit írtok, ha úgy érzem. Barátkozz meg ezzel.

Az enyém? Miért lenne az én véleményem etalon? Nem hiszem, hogy azt szoktam volna hangoztatni szubjektív kérdésekben, hogy a véleményem etalon. Csupán rámutattam, hogy neked minden rész tetszik. Mindenre rábólintasz, így egy idő után a te szádból a dicséret értékét veszti. Olyan, mintha azt írnád, hogy a nap süt. Gondolom tényleg így is gondolod, ha mindig ezt írod, csak ne csodálkozz, ha ezzel nem mindenki tud azonosulni. Van, akinek elég a "Star wars" felirat a nyitóképsoron ahhoz, hogy dicsőítse, van, akinek ennél több kell. Mondjuk egy olyan sztori, mint a Tresspass, vagy a Heroes on Both Sides, etc.

Ettől még nem feltétlenül kéne bárkinek is neki támadni, vagy azzal vádolni, hogy nem olvasta el az előző hozzászólásokat, vagy arra gondolni, hogy a saját véleményét tartja etalonnak. Én mindenkinek megértem az álláspontját, csak jelzem, hogy a tiéd szélsőségesen pozitív, és számos alkalommal szemet hunysz a rész hibái fölött.

De megint kioktatsz, és a saját véleményedet és látásmódodat veszed etalonnak. Erről beszéltem. Megmondod melyek a jó részek, és mit és hogy kell nézni. Engem meg burkoltan leh*lyézel, hogy nekem már az SW felirat is elég, így a véleményem mit sem ér. Gratulálok...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig nem ez volt a szándékom, sajnálom ha így jön le... :(

Megpróbálom máshogy: nekem ezek a részek tetszettek (még írhattam volna párat), viszont volt, ami nem, és azt is leírtam. Másnak megint más részek tetszettek, de mivel azoknál az epizódoknál, amik meg nem jöttek be nekik, beismerték a rész hibáit, ezért tudom, hogy a magasztalt részre tényleg érdemes odafigyelni. Pl. ha Kiskósa vagy Sky beírja, hogy ez most egy jó rész volt - miközben múltkor azt is beírták, hogy nem tetszett nekik - akkor értéket kap a pozitív kritikájuk.

Mivel te minden alkalommal pozitívan nyilatkozol, és a legtöbb kritikát támadod, a hibákkal pedig sok esetben nem foglalkozol, ezért ha te dicséred a részt, az már fel sem tűnik, mert természetesnek veszi az ember. Szóval lehet, hogy kudar meg én nem tudunk olyan kiforrott elemzést produkálni, mint Te - sőt ez biztos is -, és ezt a múltkor malíciával - bár nem név szerint de - az orrunk alá is dörgölted, mi viszont leírjuk, ha valami nem tetszett és logikátlan - szigorúan szerintünk. Attól persze nem feltétlenül lesz az - csak a mi értékítéletünk szerint, viszont így a saját pozitív kritikánknak is értéket adunk, hisz a tisztelt olvasó tudja, hogy a negatív véleményemmel is megtettem ugyanezt.

Én csak próbálok rávilágítani arra, amit a Clone Warsos hozzászólásaid kapcsán érzek. Nem akarok bántó lenni, de attól még amit érzek, azt le szeretném írni. Olyan ez, mintha Te mindig kötelességszerűen mosdatnád a részeket, míg Llew kötelességszerűen kritizálja őket. Őt most hagyjuk, de attól, hogy ez egy sw fórum, még nem kell szerintem meghasonulni, ha a Clone Warsból valami nem jön be.

Ja, és még valami: tudom, hogy nem vagy h/lye, ezért sosem nézlek h/lyének. :) Emellett azzal, hogy azt írom, hogy elég a Star wars felirat, arra célzok, hogy érzelmi szinten közelíted meg a részeket, amivel én pl. szívesen cserélnék, csak nem tudok, mert nekem az "SW faktor" önmagában kevés, ami viszont nem feltétlen jó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez jogos, de mint testőrök itt leszerepelnek, pedig elviekben pont az ilyen helyzetek megoldása lenne a feladatuk, nem? Ehhez képest egy abszolút nem éppen a váratlan kategóriába eső "merénylet" zavarba ejti őket. A támadási lehetőség annyira evidens volt, hogy még maguk a felkelők is csapdát szimatolnak, erre pont a "csapdaállítók" nem számolnak vele, de legalábbis tőlük simán foglyul ejthetnék a királyt. Akkor minek vannak? Megint visszalyukadunk oda, hogy az írók nem megfelelően kezelik az erejüket.

De nem testőrként, hanem kivégzőosztagként voltak jelen. A négyből ezért csak kettő volt felfegyverezve, amiket ugye jól láthatóan kilőttek már a kezdet kezdetén (vajon miért?). A másik kettő meg fegyvertelen volt, csak az öklükkel hadonászhattak. És még így is harcba szálltak, az egyikük majdnem agyoncsapta Bonterrit. Nem meglepő, hogy "leszerepeltek" lőfegyveres támadókkal szemben. Szóval, rossz látási körülmények, fegyvertelenség, nem célszerű használat... Hm... Vajon miért nem bírták el a rájuk testált feladatot? Erre a szituációra minimum kommandós droidok kellettek volna.

Viszont ugye még így is vesztettek a lázadók. Ha a tábornok nem áll át nagy hirtelen, sok fej gurult volna aznap szét. Szóval valamit mégiscsak jól csináltak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De nem testőrként, hanem kivégzőosztagként voltak jelen. A négyből ezért csak kettő volt felfegyverezve, amiket ugye jól láthatóan kilőttek már a kezdet kezdetén (vajon miért?). A másik kettő meg fegyvertelen volt, csak az öklükkel hadonászhattak. És még így is harcba szálltak, az egyikük majdnem agyoncsapta Bonterrit. Nem meglepő, hogy "leszerepeltek" lőfegyveres támadókkal szemben. Szóval, rossz látási körülmények, fegyvertelenség, nem célszerű használat... Hm... Vajon miért nem bírták el a rájuk testált feladatot? Erre a szituációra minimum kommandós droidok kellettek volna.

Viszont ugye még így is vesztettek a lázadók. Ha a tábornok nem áll át nagy hirtelen, sok fej gurult volna aznap szét. Szóval valamit mégiscsak jól csináltak.

Igen, de amikor ennyire egyértelműen látszik, hogy a felkelők reagálni fognak, hisz nincs más választásuk, akkor miért ennyire felkészületlen a karhatalom?

Másrészről, ha a felkelőkben lett volna egy kis sütni való, és elrabolták volna a királyt, akkor nem lett volna szükség a tábornokra. Már pedig az ellenfél könyörületére apellálni ilyenkor nem biztos, hogy jó stratégia...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de amikor ennyire egyértelműen látszik, hogy a felkelők reagálni fognak, hisz nincs más választásuk, akkor miért ennyire felkészületlen a karhatalom?.

Passz. Talán alábecsülik őket. A király például ostobaságban vetekszik Panaka kapitánnyal, ami azért nagy szó. :evil: A droid tábornokok sosem voltak éppen hadászati zsenik, az egyetlen kompetens ember pedig éppen árulóvá lett. De hát kérdezhetnénk Palpatine-t is, aki ugye néhány plüssmaci miatt bukott el. :)

Viszont, azért nézzük a rideg eseményeket. Volt ott egy halom B1-es, jó pár B2-es is (és két új Magna is előmászott valahonnan), és legyőzték a lázadókat. Már az erősítés befutása előtt csak öt lázadó maradt. Még mindig az a megkerülhetetlen tény lebeg az egész fölött, hogy a lázadók az egész mentőakciót úgy ahogy van, elbukták.

Túszul ejteni a király urat, az talán menthette volna a dolgot? Aligha! Miért? Mert körbe voltak zárva olyanokkal, akik valószínűleg semmire sem becsülték a királyt. Elég sanszos, hogy így is, úgy is tüzet nyitnak rájuk a hátuk mögött (és fölött) lévő droidok. És mivel már csak négyen maradtak a túszmentő akció végére (pedig elég sokan rohamoztak), könnyen lemészárolhatták volna őket, hiszen nincs fedezet, és egyetlen ember mögé nem tud öt másik odabújni. És mindeközben Rash haja meg sem pörkölődik, de ha véletlen mégis elsülne egy lázadó pisztolya... Pfffff... Nem hiszem, hogy Dooku sírva fakadt volna, legalább van valami, amit a lázadókra, a Köztársaságra és a Jedikre lehet kenni.

Aztán, ha elhurcolják a királyt, akkor megint két esettel állnak szemben. Az egyik, hogy Dooku valaki még rosszabbra bízza a hatalmat, a másik, hogy a droidok mindent megtesznek a király kiszabadításáért. Teszem azt civilek kivégzése, bebörtönzése, stb... Sőt, még a kettő együtt sem kizárható.

Mindent összevetve, a lázadók elcseszték, ami nem csoda, éppen erről szól a sztori, hogy meg kell tanulniuk boldogulniuk. Ez most a tanulópénz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Passz. Talán alábecsülik őket.

Vagy bármilyen incidens a király malmára hajtja a vizet? Rash végig elég populista, szóval nem kizárt, hogy ennek az akciónak csak örültek.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy bármilyen incidens a király malmára hajtja a vizet? Rash végig elég populista, szóval nem kizárt, hogy ennek az akciónak csak örültek.

Mondjuk a király sokra ment volna egy kis reklámfogással, ha az egyik túlbuzgó terrorista a gyenge testőrséget látva megembereli magát és mondjuk megkínálja őfelségét egy kis sugárlövedékkel. Hacsak "egy kereke is megvan" soha nem engedélyezne egy ilyen húzást, az meg hogy a droid keze van a dologban azért valószínűtlen, mert többször is hangoztatta, hogy mennyire nem érdekli, hogy a nép kinek a pártján áll.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát. Nézd meg az eddigi három részt 720p -ben. Szerintem változni fog a véleményed.

Tudod, hogy az első két rész nagyon tetszett az eddigi 3 Onderonos részből. :) Vagy úgy érted, hogy egyben a 3. is jobb? Majd teszek akkor egy próbát.

Dzséjt: Ezt jól leírtad, de vajon a lázadók annak tudatában voltak, hogy a szeparatisták számára a király feláldozható? Mert csak ebben az esetben lenne racionális a király "lek@kilása" az akció közben...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.