Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

  • 3 héttel később...

Nos, alig néhány perccel azután, hogy befejeztem a The Wrong Jedit, bele is kezdenék az ötödik évad értékelésébe, amelyet képtelen vagyok objektíven értékelni, hiszen jómagam megjártam a valaha volt legnagyobb Star Wars rajongói mélypontomat az évad megtekintése során, amely érdekes módon hasonló ívet mutat a sorozat színvonalával. A The Clone Wars mindig is nagyon fontos részét képezte a Star Wars iránti rajongásomnak és helyenként elkeserítő volt, hogy úgymond nem segít talpra állnom ebben a mélypontban.

 

Természetesen ez egyáltalán nem a sorozat hibája, sokkal inkább az enyém. Ekkor döbbentem rá, hogy mi a különbség egy átlagos sorozatnéző és a rajongó között. Míg az átlagos sorozatnéző pusztán unaloműzést, szórakoztatást vár el a sorozattól, addig a rajongó a hibái ellenére is szereti és értékeli azokat a dolgokat, amit egy átlagos sorozat néző nem tud, vagy nem akar. Ugyanis megéltem azt a pillanatot is, amire azelőtt sosem gondoltam volna, hogy megtörténik. Nem hogy nem érdekelt a The Clone Wars, nem is szerettem már és úgy általában a Star Warst sem. (Néha már azon kaptam, hogy olyan szintű kritikák fogalmazódnak meg bennem az epizódok kapcsán, mint amilyeneket a Sorozatjunkie-n szoktak írni és ez hihetetlenül ijesztő volt az elmúlt évek fényében. :shocked:) Ennek a kiábrándultságnak számos kiváltó oka volt, megvan ennek a maga története, hogy hogy jutottam idáig, de erre most nem pazarolnám az időt, hiszen korábban már elmeséltem és különben is, azóta már jobban vagyok. :)

 

De még ettől függetlenül is ki merem jelenteni, hogy összességében véve az ötödik évad egy csalódás volt. Több okból is, először kitárgyalom azokat a dolgokat, amelyek nem tetszettek és ennek természetesen nem az öncélú fikázás a célja, ugyanis nagyon szeretem ezt a sorozatot. :)

 

Először is, az ötödik évad hasonló ívet mutat, mint a harmadik évad. Adott egy frenetikusan ütős évadnyitó epizód, utána kevésbé mozgalmas, helyenként unalmas töltelék epizódok egyvelege, majd a végére olyan epizódokkal rukkol elő, hogy megváltja az egész sorozatot. És ez nem azért van, mert én nem szeretem a karakterközpontú, beszélgetős részeket, aki behatóan ismeri az SWSagás pályafutásomat, az tudja, hogy ez nem így van. De az itteniek közel sem működtek olyan jól, mint a harmadik évadban.

 

Sőt, helyenként az évad koncepciójának teljes hiánya is megmutatkozott, mintha a készítők maguk sem tudták volna, hogy mit akarnak az ötödik évadban elhelyezni. (Főleg úgy, hogy még ha a Clovis-trilógiát le is adták volna, akkor is már 23 epizódnál tartanánk, ami megtörné az eddigi, szinte már szabványszerűen 22 epizódos évadok sorát. Most attól tekintsünk el, hogy Clovis-trilógia nélkül is megtette.)

 

Az évad legelső rossz döntése az volt, hogy a Revivalt előre hozták. Nem szabadott volna, egyrészt mert így is megtörték a kronológiai sorrendet, annak ellenére, hogy azt mondták, a harmadik évad közepétől lineárisan követik egymást a részek, másrészt meg szétszabdalták az évad talán legjelentősebb történetszálát. Mindezt csak azért, mert ütős évadnyitót akartak. Természetesen megértem, hogy mik álltak a döntés meghozatala mögött, de úgy vélem, nem volt bölcs döntés.

 

Aztán, az évad további epizódjai, egészen az Eminence-ig bezáróan... Adott egy aránylag rengeteg lehetőséget magában hordozó, ám a végére mégis kiaknázatlanul maradt, korrekt polgárháborús szál, aztán négy epizódnyi gyerekes bohóckodás, végül egy szintén négy részes droidos szál, amelyet egy szóval lehet jellemezni: Időhúzás. Szerintem ez így, főleg a negyedik évad elképesztően magas színvonala és komoly hangvétele után ez így nagyon kevés. De sorra is veszem őket.

 

Az Onderon-szál jó volt. Nem kimagaslóan jó, sokkal inkább korrekt, de jó. Nyilván nem ez lesz a sorozat legemlékezetesebb történetszála, de nem okozott különösebben csalódást. Bár szerintem mindannyian éreztük azt, hogy sokkal több lehetőség van ebben a szálban, mint amit végül kihoztak belőle, főleg Ahsoka és Lux története kapcsán. Nehéz volt nem elvárásokkal leülni megnézni ezeket az epizódokat, főleg A Friend In Need záró képei után. Vártuk, hogy vajon milyen irányban halad tovább Ahsoka és Lux kapcsolata. Eltelt négy rész és az ő történetük nem hogy nem haladt előre, talán egy kicsit vissza is esett. Ez a szál sokkal nagyobb figyelmet szentelt a polgárháborúnak, magának, ami nem baj, csak kevésbé olyan érdekfeszítő, mint az, hogy mi lesz a karaktereinkkel. Kvázi ha Ahsokát és Luxot kihagytuk volna a történetből, akkor is nagyjából ugyanazt nyújtotta volna. Azt viszont el kell ismerni, hogy a szál nosztalgia faktora az egekben volt, mintha csak az első évadot néztem volna, bár magam sem tudom, honnan ered ez az érzés.

 

Ezt követték azok a bizonyos gyerekes bohóckodások, amiről korábban beszéltem. A The Gathering jó epizód volt, de számomra az EU-s háttérismereteim miatt nem jelentett annyi újdonságot, mint sokaknak, az azt következő részek pedig... Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Hondo Ohnaka elvitte a hátán, ő volt az évad első felének igazi sztárja, afféle kárpótlás, ha már Cad Bane most az egyszer kimaradt egy évadból. (Akit várunk vissza a hatodik évadba, de sürgősen! :)) A főszereplő gyerekek, bár aranyosak voltak, egyikük sem volt olyan kiemelkedően szerethető karakter, legalábbis számomra. Egyikükkel sem tudtam igazán azonosulni és már maga a tény, hogy gyerekek, valószínűsíthető volt, hogy egyikük sem fog meghalni a történetszál végén. A hajójuk ott volt Hondo Ohnaka lerombolt bázisán a Revivalban, tudtuk, hogy Grievous tábornok is megérkezik majd, de minden karakterről lehetett tudni, hogy túl fogja élni ezt a szálat és mindezt pontosan a Revival miatt. Ez volt az egyik ok, amiért hiba volt előre hozni. (Viszont nagyon kellemes pillanat volt, ahogy az alkotók végül nem hagyták annyiban a Dooku és Ohnaka közötti ellentéteket, amelyeket annyira lógva hagytak az első évadban.)

 

Aztán következett az évad mélypontja. Ami nem jelenti azt, hogy ez a négy epizódos, droidos történetszál rossz volt, csak egyszerűen annyira túlnyújtott, időhúzó és összességében felesleges. (Hmmm... Mintha Ody bicskájának hangját hallottam volna. :D) De kifejtem részletesen, hogy mi is volt a problémám ezzel. (Abba most bele sem kötök, hogy R2-D2 a finálét eltekintve kb. nem volt a történet főszereplője, így teljesen felesleges volt miatta kékre színezni a logót. A készítők ki akarták próbálni, hogy milyen lehet az és csak kerestek hozzá valami indokot. :D) Egy lineáris történet alapvető struktúrája a következő: Bevezetés, bonyodalom, tárgyalás, tetőpont és befejezés. Ebből az első négyet kapásból letudták a Secret Weaponsban a maradék három rész pedig kvázi akadály volt, amit a befejezés elé tettek, hogy elnyújtsák a játék időt és ne akarjon ilyen hamar véget érni. Meg merem kockáztatni, hogy ez a történetszál akkor sem nyújtott volna többet, hogy ha a maradék három részt kivágtuk volna a kukába és akkor maradt volna hely a Clovis-trilógiának. (Tényleg, most jut eszembe, milyen menő már, hogy egy évvel a vetítés előtt már láthattunk részleteket egy hatodik évados epizódból? :D) Természetesen akkor szegényebbek lennénk A Sunny Day In The Voiddal, ami a sorozat igazi csodabogara, talán a valaha volt legkülönlegesebb része és a szintén emlékezetes Missing In Actionnel. Ekkor kezdtem azt érezni, mintha a készítőknek kényszere lenne a négy epizódos történetmesélés, mintha ugyanabba a hibába esnének, mint Hollywood újonnan. Hogy feleslegesen kiterjesztik a játékidőt, úgy, hogy az a történet kárára megy. Mert valljuk be, ennél a szálnál egyáltalán nem volt indokolt a négy rész. Míg azok, amik megkövetelték, mint például a Darth Maul szál, sokaknak túl pörgős volt és elfért volna öt részben is. Szintén problémának találtam, hogy az astromech droidokkal, mint főszereplőkkel, még annyira sem tudtam azonosulni, mint a Jedi ifjoncokkal, helyette kénytelen voltam Meebur Gasconra hagyatkozni, aki sokszor mintha nem fejlődött volna semmit. Ha rosszat mondok, javítsatok ki nyugodtan, de A Sunny Day In The Voidban, talán még előtte is többször arra jutott, hogy mégiscsak meg lehet bízni a droidokban és ez nagy jellemfejlődési pontnak számított volna, ha a következő részben nem ignorálják és beszél megint úgy a droidokról, mintha ostoba gépek lennének. (Ilyenek már a sorozat korábbi epizódjaiban is előfordultak, így annyira nem nagy baj.)

 

De mielőtt még Ody elrendeli az akasztásom, kitérek a jó dolgokra is, ugyanis bár ezek a történetszálak kevésbé tetszettek, igenis megvoltak a maga emlékezetes pillanatai. Lux jellemfejlődésének az íve nagyon szépen megjelent A Friend In Need óta, eddig is bírtam a karaktert, de most különösen jó volt, az Onderoni történetszál karakterei nagyon szépen fel voltak építve, még ha ez olykor a történet más aspektusai kárára is ment. A Young Jedi Adventure-ben Hondo Ohnaka fenomenális alakítást nyújtott, de nem csak ott, hanem a Revivalban is, sőt, még a Tipping Points-beli cameójában is. Jó volt újra látni Florrumot és több fontos építőkocka került a helyére. (Mit csinált Dooku Ohnakáékkal a köztük történtek után, mi lett a Slave I.-el és hogy miért lett lerombolva Ohnaka erődje. Bár ez csak a Revival előre hozatala miatt került elő.) És persze a Jedi ifjoncok fénykard építésének is szemtanúi lehettünk, továbbá A Sunny Day In The Void különlegessége is magával ragadó volt.

 

Az évad további részeit csak dicsérni tudom. A Darth Maul- és az Ahsoka- szál a sorozat legjelentősebb építőkövei voltak, hihetetlenül izgalmasak, pörgősek, érzelmesek, összességében királyok voltak. Érthető, ha a puskaport az évad végére tartogatták, de sajnálom, hogy ezt a színvonalat, vagy legalább ehhez hasonlót nem tudták tartani az évad korábbi részeiben. (Ha a Revivaltól eltekintünk.) Főleg a jelentőségük miatt voltak nagyon fontosak ezek, hiszen a sorozat két legnagyobb átívelő történetének fináléjai. Annyira jók voltak, hogy a The Lawless újra Star Wars rajongóvá tett engem, amikor azt hittem, hogy a rajongásom végleg meghalt és ez nem kis teljesítmény. A Darth Maul szálban egyszerűen minden a helyén volt. A negyedik évad óta ő vált a sorozat legfőbb főellenségévé és ha azt nézzük a sorozat legnagyobb fordulópontjai mind az ő, vagy a testvére történetszálaiban jelentek meg. Így az izgalom faktor az egekben van, mert áthatja a nézőt egy olyan feeling, hogy ahol Darth Maul képben van, ott akárki meghalhat. Ő a megtestesült fenyegetés. Lám, mi lett a vége. Adi Gallia; Oruba, a Hutt; Pre Vizsla; Satine Kryze és Savage Opress most mind halottak. Ekkora karakter irtás egyetlen történetszálban sem fordult még elő azelőtt. És mindezt a Darth Maulból áradó fenyegetés idézte elő. Ráadásul, Oruba kivételével mind a sorozat jelentős mellékszereplői voltak, egybefonódva a Mandalore szállal, ami a sorozat második legnagyobb visszatérő melléktörténete, akkora eposz kerekedett ki belőle, amelyet még a Mortis trilógia sem tud felülmúlni, ami azért elég nagy szó a részemről. Ráadásul akkora finálét kapott, amelyet még egyetlen történetszál sem kapott soha, tényleg a Ghosts Of Mortishoz mérhető. A vége persze nyitva lett hagyva, de fogalmam sincs, hová tudnák ezt még fokozni.

 

Az Ahsoka szál pedig kiszámítható volt. Ugyanúgy, ahogy annak idején az Umbara szálnál, úgy itt is az első résznél megjósoltam, hogy mi lesz a vége, anélkül, hogy tudtam volna. (Na jó, az Ahsokásnál csak a második résznél, de a Sabotage akkor is eléggé elkülönül a szál többi részétől, még annak ellenére is, hogy arra van alapozva.) És ugyanúgy, ahogy az Umbara, úgy itt is, ennek ellenére baromira élveztem. Mestermű, akárcsak a Darth Maul szál. A The Wrong Jedi-al bezárólag akár a sorozat fináléja is lehetne. Ha a Disney végül úgy döntene, hogy nem kell neki több The Clone Wars epizód, akkor is elégedett lennék. Nagyjából úgy, mint a Hősök című sorozat fináléja. Nem annak szánták, de akár lehetne az is.

 

Nagyon jó fináléja lenne ez is a sorozatnak, ha a Darth Maul szál nem lett volna ekkora méretes nagy cliffhangerrel zárva. Bár, ha láttuk volna, ahogy Darth Sidious megöli Mault és elsétál, akkor is maradtak volna még kérdéseink, legfőképp Talzin kapcsán.

 

Tehát, a Darth Maul- és az Ahsoka szál az, ami megmenti az évadot, de a negyedik évadhoz képest így is visszaesés. Ettől függetlenül nem rossz, csak nem olyan emlékezetes, mint az elődjei, ahogy az ötödik évadra is inkább az utolsó két történetszál miatt fogunk emlékezni, mint sem az első felére, ami nagyon durván ledegradálva akár sallangnak is nevezhető.

 

Remélem, hogy Ody és a többiek nem találjátok fröcsögésnek mindazt, amit írtam, mert tényleg nem annak szántam, de azt hiszem minden felvetésemet gondosan megindokoltam és megmagyaráztam. :)

 

Mit várok a hatodik évadtól? (Már ha lesz...)

1.: Természetesen azt, hogy végre láthassuk Rush Clovis visszatérését. Elég kiábrándító volt, hogy a kezdetektől fogva ígérgették nekünk és végül nem kaptuk meg, pedig jobban érdekelt volna, mint a Young Jedi Adventure és a Droid Kvadrológia együtt véve.

2.: Választ kapni arra, hogy végül mi történt Darth Maullal és hogy Palpatine-nak mégis miféle tervei vannak vele.

3.: Return Of The Zillo Beast. A második évad óta nagyon várom, hogy kezdjenek ezzel valamit. Kérdés, hogy ennyi év után vajon működne-e még egyszer egy ilyen óriás szörnyes történetszál, de mindenesetre elég nagy lehetőséget hagynának ki vele.

4.: Talzin. Az Isten szerelmére, Talzin még mindig a sorozat legnagyobb kérdőjele. Ráadásul azok után, amit Ody írt Sam Witwer interjújáról a Massacre topikjában, még inkább megéheztem a válaszokra.

5.: Természetesen Ahsoka további sorsára is kíváncsi lennék, ahogy gondolom a legtöbb néző is. És persze arra is, hogy találkozik-e még Lux-al és ha igen, milyen irányban halad tovább a kapcsolatuk.

6.: Cad Bane. Vissza! Vissza! Vissza!

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán eddig ezzel az évaddal voltam a legelégedettebb. Sorban jöttek a jobbnál jobb részek, viszonylag kis ellentmondások születtek az EU-val, amiket ki lehet magyarázni. Úgyhogy minden rendben volt. Legjobban az évad második fele tetszett.

 

Talzint, Mault, Mandalore-t és Ahsoka sorsát kéne még lezárni. Remélem ezek megtörténnek a 6. évadban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Technikailag a sorozat a csúcsra ért, de a történetek többsége szerintem visszalépés volt a korábbi évadokhoz képest. Nem mondanám rossznak se őket, de olyan kis szerencsétlenkedésnek, időhúzásnak tűntek a "semleges" történetek most, mert nem játszanak nagyobb szerepet a sorozat főbb cselekményében, mert különálló egészt alkotnak. Néha azt éreztem, mintha sorozatot néznék a sorozatban. Tehát jó volt a robotos és a Jedi növendékes ciklus, de kb. a fél évadot rájuk áldozták, ahelyett hogy még fontosabb témákat bontottak volna ki még részletesebben. A Maulos időrendi kavarodást se díjaztam, mert ilyen erővel a mandaloreos részek után is kerülhettek volna az előbb említett részek. Így viszont felspannoltak minket a 4. évad végén, majd jött egy kis folytatás, de aztán visszarakták a finomságokat a hűtőbe, hogy később elsüthessék. Az ilyet annyira nem díjazom. :S

Szerkesztve: - Platschu
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rövid leszek, történestszálanként pár gondolat:

Onderon:

Nálam lapos kezdet, nem nagyon fogott meg, Mon cala deja vu kicsit több drámával és gerillataktikákkal. 3/5

Young Jedi:

Telitalálattal nyitó hangulat, jó új karakterek, fénykardos kulisszatitkok és -nálam sajnos- Hondo bevonása. De az összhatás jó: 4,5/5

Droid quadro:

Változatos bár túlnyújtott kissé de kaptunk egy különleges részt (511) és nagyszerű pllanatokat pl: Gregor és kalandja, valamint az a hatalmas robbanás a zárásban! 4/5

Maul szál:

A várva várt. A megosztó. Az évad zúzdája itt éri el tetőfokát, jó és -már-már- túl pörgős, sajnos elbírt volna még egy részt.

Pár karakterre pont került, a lényegére NEM, és ez elég kiakasztó, de ilyen párbajokra csak egy féle osztályzat adható: 5/5

Évadzáró:

Jól felvezetett, jó tempójú történetszál, nagyon filmszerű élmény, mely remek krimiként indul, de kiszámíthatóan ér véget, ennek ellenére érzelmileg és jelentősségteljességével a sorozat egyik (ha nem a) legmeghatározóbb történetszála. Sokmindenkiről megtudunk sokmindent, -olyat is amit nem kellett volna-, de számomra profi módon és kielégítően zárult. 5/5

 

Teljes összhatás : 4,3/5 matamatikailag, szerintem meg 4,5/5. :)

 

Remélem lesz még évadértékelésem itt.. :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Újabb év, újabb évad. Nézzük kicsit részletesebben. Az évad öt darab, négy részes szálból áll, sajnos összesen ez csak húsz rész :cry:

 

Onderon kvadrológia

 

Az előzetesek alapján azt gondoltam, egy izgalmas, akciódús szálat kapunk, ehelyett egy lassú, inkább karakterközpontú (ami önmagában nem is lenne baj) történetet kaptunk. Persze voltak benne jó ötletek: a rendkívüli taktikai droid, Onderon tájképe, és még sorolhatnám.

 

6/10

 

Ifjú Jedi kvadrológia

 

Kitűnő részek, a hangulat egyedülálló, a történet is jól kidolgozott. Nagyon tetszett.

 

9,5/10

 

Droid kvadrológia

 

Meg kell, hogy mondjam, sokakkal ellentétben ez a szál nekem nem tetszett. Eleve az, hogy droidokat és egy kis admirálist tesznek a középpontba, nem túl szerencsés. Az előző évadokban sem szerettem az Artut középpontba helyező részeket. Nekem ő csak egy droid, bár elismerem az emberi és heroikus tulajdonságait, ő egy droid!

 

5,5/10

 

Darth Maul kvadrológia

 

A sorozat csúcspontja, szemet gyönyörködtető csaták, párbajok, meg minden, mi jó. Kiváló, hibátlan :clap: Nagyon remélem, befejezik a Maul szálat :clap2:

 

10/10

 

Ahsoka kvadrológia

 

Jó kis történetszál volt, voltak benne nagyon hangulatos részek, az üldözés, a párbajok. Nagyon örültem, hogy közelebbről bemutatták a bíróságot, Coruscnatot, a katonaságot. Sajnáltam viszont, hogy a rabot nem a Coruscanti Börtönbe, hanem valami támaszponti börtönbe zárták. A sztori nem nagy szám, sokan kitaláltuk, ki a bűnös. A vége nagyon megható lett, kíváncsi leszek Ahsoka további életére (már ha bemutatják).

 

8/10

 

Összességében:

 

7,8/10

 

Elégedett vagyok az évaddal, a fent felsorolt pár dolog ellenére ez egy jó évad volt. A két legfontosabb szálat elvarrták, bár még lehetne őket folytatni és remélem, hogy folytatják is őket. Jó volt! :clap: Hatodik évad, tárt karokkal várlak :rock:

Szerkesztve: - zilllosarkany
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Évadértékelés bővebben.

Revival. Nagyon jó indítás, ezzel kellett folytatni az előző évad után. Maul és Opress kapcsolata tovább fejlődik, Kiosztják a szerepeket, ki legyen a mester és ki a tanítvány. Így ők is fokozatosan jelentősebb tényezői lesznek a Palpatine által szőtt dolgoknak. De nem minden sikerül azonnal, főleg, hogy ha Hondóval kerül szembe az ember.

A War on Two Fronts, Front Runners, The Soft War, Tipping Points. Egy újabb kiváló történetszál, mely a gerilla harcok világába kalauzol el bennünket és láthatjuk a Lázadás kezdeteinek bizonyos elemeit is. Ahsoka parancsnoki képességei tovább fejlődnek, és e mellett több, nagyszerű bajtársias kapcsolatot látunk. Onderon mellesleg az egyik kedvenc bolygóm.

The Gathering, A Test of Strength, Bound for Rescue, A Necessary Bond. Jedi-növendékek kerülnek középpontba, amely megint a kedvenc témám. Mindegyik kis tanítvány a kedvencem lett. Ahsoka itt is kiemelkedő hősiességről tett tanúbizonyságot és ráadásul végre láthattunk egy újabb kuriózumot: cirkuszt, melyre eddig nem volt példa.

Secret Weapons, A Sunny Day in the Void, Missing in Action, Point of no Return. Végre droidok a középpontban. Egy viccesebb, könnyedebb hangvételű sztori. A negatívum, hogy egy kicsit el van nyújtva, A Sunny Day in the Void egy kissé unalmas epizód volt. Ez volt az egyedüli rész, ami többnyire nem jött be. A Missing in Action lett talán a legjobb, Gregor önfeláldozása kiváló jelenetsorozat volt.

Eminence, Shades of Reason, The Lawless, Az évad egyik csúcsa. Eleinte nem értette miért kellett Mault visszahozni, de ezen trilógia miatt bizony érdemes volt. Maulból egy mesteri konspirátor lett, aki fenekestül felforgatta Mandalore világát. Olyannyira, hogy Sidiousnak is bele kellett avatkoznia. A csúcs a Lawless volt, mely minden idők egyik legjobb TCW epizódja.

Sabotage, The Jedi, Who Knew Too Much, To Catch a Jedi, The Wrong Jedi. Mesteri lezárása az évadnak. Még a sorozat végének is nagyszerű lenne. Ahsoka sorsa megdöbbentő fordulatot vett, Anakin bizalma egyre jobban megrendült a Jedikben, Egyre jobban elmosódnak a határok a Köztársaság és a Birodalom között. Lehet érezni, hogy közel vagyunk a komor Sith-ek bosszújához.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Számomra az egyik legfontosabb momentum az évadban a Mandalore-on történtek volt. Maul páratlan viadala Pre Vizslával annyira káprázatos volt, hogy mindkét karakter nagyon sokat nőtt a szememben. Maul sosem hatott meg különösebben, Vizsla meg jelentéktelen bohócnak tűnt, aki sokat akart, csak végül mások machinációi közepette elveszett a lényeg és kicsúsztak a keze közül a dolgok. A párbaj azonban megerősítette bennem, hogy a mandalore-i harcosok nem holmi anarchisták, hanem igenis a becsület az egyik legszentebb erény körükben, és ahogy Pre Vizsla képes volt a végsőkig harcolni, hogy ezt bizonyíthassa, és végül elbukott, számomra rettentő drámai volt.

 

Satine halála iszonyatosan megrázott, ő volt az egyik kedvenc "új" karakterem a sorozatból (és nem, nem olvastam képregényeket vagy regényeket, szóval nem láttam előre, hogy ez fog történni). Persze, azt már a második évadtól kezdve lehetett sejteni, hogy a nő és Obi-Wan sosem volt közömbös egymás iránt, hisz már a Voyage of Temptationben is megvallották egymás iránti érzéseiket, még ha csak figyelemelterelésként is. Ez most ismét bizonyosságot nyert. Obi-Wan néma, fájdalommal teli reakciója először megrázott, aztán viszont kissé összezavarodtam, hogy miként képes ily könnyen túllépni, egy könnyet sem ejteni miatta, hogy nem kísérti meg a Sötét Oldal (és ahogy a nézettségi adatokat elnézem, sokan várták ugyanezekre a kérdésekre a választ, mert a Satine halálát követő epizód volt az egyik legnézettebb az egész szezonban). De semmi. Ez kicsit csalódást keltő volt, aztán szép lassan rájöttem, hogy Obi-Wan a legigazabb jedi lett ettől, aki csak a történetben megjelenhet. Mondom ezt úgy, hogy beteges Obi-Wan-gyűlölő vagyok. Fiatalon képes volt ellenállni a szenvedélynek, és a jedi rend mellett kötelezte el magát. Mikor újra találkoznak, látszik rajta, hogy az érzések sosem haltak a ki a szívéből. Mikor Satine meghal, a fájdalmas csend, ami a karaktert körülveszi, mindent elmond a nagyságáról. Hiába járta meg ugyanazt az utat, mint Anakin, hiába vesztette el azt a nőt, akit mindig is szeretett, nem tért le a jedik útjáról, nem adta át magát a sötét gondolatoknak, hanem valahogy feldolgozta magában a gyászt - talán úgy, ahogy Yoda azt mindig is mondja: örült annak, hogy ez a szeretett ember megtért végre az Erőhöz. Ez sokat emelt a szememben Obi-Wan karakterén, és meg kell mondjam, lassan kezdem megkedvelni.

 

Az Ahsoka-s szál minden kétséget kizáróan a legjobb volt a történetben szerintem, és jó volt látni, hogy Assajj sem velejéig romlott szörnyeteg, hanem a maga módján segít tisztázni a dolgot. Ahsoka karakterfejlődése az egyik leglátványosabb az egész sorozatban, és a záró pillanatok közben olyan érzés fogott el, hogy ő és Anakin sosem álltak még olyan közel egymáshoz érzelmileg, lelkileg, mint amikor elváltak. Bariss pálfordulása meglepő volt, bár én már a 2. epizód után tudtam, hogy csak ő lehet a tettes. Tetszett, ahogy kimondta, ami a ROTS alatt Anakinban is mind-mind megfogalmazódott, és jelzésértékű, hogy a jedik szinte semmilyen tanulságot nem vontak le belőle.

 

Ettől függetlenül sajnos voltak - szerintem - fájdalmasan mély pontjai az évadnak: engem se a jedi ifjoncok kalandjai nem hatottak meg különösebben (oké, tök cuki, ahogy fejlődik a csapatszellem, ahogy legyőzik a félelmeiket, stb., de könyörgöm: ezek a gyerekek 1-2 éven belül mind halottak lesznek via Anakin... és ez hátborzongató), se a droidos epizódok, melyeket, szégyenszembe bevallom, képtelen voltam végignézni. Bele-beletekertem ezekbe a részekbe, de a harc közben eltűnt klónkatona megtalálása és a menekülés az ő önfeláldozása által volt az egyetlen, ami felkeltette az érdeklődésemet. :(

 

p.s.: Hondo Ohnaka, aki szerintem az egész SW-univerzum legnagyobb sz*rházija, most is kitett magáért, minden egyes jelenet, ahol felbukkan, öröm a szívemnek. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó olvasni ezeket az összegzéseket, abszolút kedvet kaptam én is. :) A jelöltek összeállítása meg is könnyíti majd, hogy újra átgondoljam, melyik szál miért tetszett. Olyan, ami teljesen hidegen hagyott volna, nem is volt, szóval nem lesz ez olyan nehéz. :)

 

Brigi, Te is részt veszel a jelölésben? :) Március 13. a határidő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, hát sajnos ismét vége egy évadnak. :(

 

Kis értékelés:

 

A War on Two Fronts, Front Runners, The Soft War, Tipping Points:

Jó kis szál volt, de ahogy már sokan mondták, kissé lassan haladt a történet és inkább karakter központú volt, ami nem feltétlenül rossz. Jó volt látni, ahogy a Jedik már itt elvetették a lázadás magvát, ha nem is szánt szándékkal. Onderon nagyon szép volt, habár elég sokat változott a KOTOR 2 óta, de azért jó volt nosztalgiázni. Kicsit komolyabban tovább vitték Ahsoka és Lux kapcsolatát, de a végén így is maradt még megválaszolatlan kérdés kettejüket illetően. Mintha Filoniék gyorsan el akarták volna varrni ezt a dolgot... Tehát ki tudja? ;)

 

The Gathering, A Test of Strength, Bound for Rescue, A Necessary Bond:

Nagyon szépen indított a szál. Az ilumi barlang gyönyörű volt. :yes: Még mindig azon tűnődöm, hogy hova lett Yoda a The Gathering után... :hmm: Az ifjak aranyosak voltak és remek karakterfejlődésen mentek át a szál során, ami igazság szerint nem adott hozzá magához a háborúhoz, de azért jó kis fellélegzés volt a mindennapos kereszttűz közben. Ismét kaptunk néhány kikacsintást a Régi Köztársaság kora felé, ezért ismét plusz pont az alkotóknak. :clap: Na és persze köszönet Filoninak, hogy David Tennant-et kérte fel Huyang professzor hangjának, ezzel egy kisebb fanorgazmust okozva nálam. :D Hondo természetesen ismét nagyot alakított és jó volt újra látni a Slave I-et is.

 

Secret Weapons, A Sunny Day in the Void, Missing in Action, Point of No Return:

Aranyos szál volt, de szerintem kicsit rosszul időzítették. Nyugodtan rakhatták volna pár évaddal korábbra, de ez is amolyan fellélegzés volt a háború közepén. Ennek a szálnak is meg volt a maga bája, de engem valahogy jobban érdekelt, hogy mi a helyzet Maulékkal. :P Na de azért ez is nagyon látványos volt, főleg a robbanás a Point of No Return végén és azért azt sem árt figyelembe venni, hogy ebben a szálban érte el a sorozat a 100. epizódját is. :clap: Végre behozták a kullancsdroidokat :rock: és ismét kaptunk kikacsintást az EU terén, ezúttal megint visszaköszönt a Republic Commando, Gregor szerepében, akinek a kis története szerintem nagyon jó lett. Remélem túl élte a robbanást a Missing in Action végén.

 

Revival, Eminence, Shades of Reason, The Lawless:

Hát, ez volt számomra az évad egyik legjobban várt szála. Egyszerűen... :rock: Maul valami hihetetlen jó taktikusnak bizonyult. Egy kisebb birodalmat sikerült magának létrehoznia Mandaloreon. Persze megint visszaköszönt az EU, most a Fekete Nap szerepében. Végre Mandalore történetét és a Halálőrség ügyét is lezárták bizonyos szinten. Pre Vizsla és Maul párbaja az egyik eddigi legjobban megkoreografált küzdelem volt a TCW történetében. Előkerült Satine és Almec ügye is. Az előbbinek a halála, habár számítani lehetett rá, kellően drámai volt és egyúttal lezárta Obi-Wan románcát a TCW-ban. Szegén Obi. :cry: Na és persze végre kiderült ki is ez a Bo-Katan. Elég meglepő volt, hogy Satine testvére. Darth Sidious színre lépése volt a csúcspont. Az öreg Palpit rendesen felhúzta a zabrak tesók mesterkedése és szépen helyre is rakta őket. :evil: Kíváncsi leszek mi lesz ez után Maullal... R.I.P. Twilight :)

 

Sabotage, The Jedi Who Knew Too Much, To Catch a Jedi, The Wrong Jedi:

Na, ez volt a másik szál, amit nagyon vártam. Ahsoka története itt vett egy igazán nagy forduló pontot. Az egész szál hihetetlen filmes hatást nyújtott és egész idő alatt hozta a RotS-es baljós feelinget, kicsit mixelve a klasszikus trilógiából ismert Birodalom előjeleivel. Az eleje mindjárt hasonlóan indult, mint az Ep. III. Az Eta-2-esek megjelenéséért ismét plusz pont. :clap: Aztán átment CSI nyomozásba, Russo-ISC nagyon vicces volt a "napszemüvegével" :cool: és nyilván utalás a sorozat felé. A jelenet, mikor hologramon visszajátszották a robbanás folyamatát, nagyon látványosra sikeredett. Szegény Ahsokát rendesen bemártották és végig egyenesen belesétált a csapdába. Ez alatta a szál alatt Tarkin rendesen megutáltatta magát velem. Már most megmutatkoztak későbbi személyiségének jelei. :angry: Tehát csak végezte a dolgát... Ahogy Ahsokát üldözték a klónok, szívfacsaró látvány volt. Baljósan előre vetítette a Jedik későbbi sorsát. Amikor Ahsoka és Anakin elváltak a csatornában, a lány sorsa már megpecsételődött. Onnan már nem volt visszaút. Szépen bemutatták az alvilágot és hogy mennyire más ott a helyzet, mint Coruscant felsőbb szintjein. Ventress visszatérésének nagyon örültem és a banya ismét hozta a formáját. Jó volt az új szerelése is. :rock: A merénylő, akiről persze végig sejtettük, hogy ki volt, rendesen lealázta Ahsokát a gyárban. Egy ponton már-már azt hittem, hogy a lány otthagyja a fogát. A tárgyalás szörnyű volt. Látszott, hogy senki nem tehetett semmit, persze kivéve Anakint. A Jedi Tanács szép kis ellenszenvet váltott ki belőlem a tehetetlen viselkedésével. Ez alól csak Obi-Wan, Plo Koon és Yoda a kivételek. A többiek Winduval együtt nyeljenek fénykardot! :P Hihetetlen, hogy ilyen simán kirúgtak valakit a Rendből, aki eddig feltétlenül az ő ügyüket szolgálta. :angry: Ahsoka megmenekülése csakis mesterével való szoros kötelékének volt köszönhető, aki végig igyekezett kiállni mellette és nem nyugodott, amíg be nem bizonyította a togruta ártatlanságát. Barriss bűnössége meglepő, de sajnos kiszámítható volt. Viszont, amit mondott a tárgyaláson, mind-mind igaz, csak sajnos már túl későn hívta fel a Jedik hibáira a figyelmet... Ahsoka döntése a szál végén sokkoló, de érthető volt. Ezek után már nem mehetett vissza a Rendbe és szerintem az ő részéről a legokosabb döntést hozta meg. Azt a döntést, amit Anakin soha nem mert meghozni, mint az a végén ki is derült. :cry: Innentől véget ért Ahsoka pályafutása, mint Jedi, amit képességeihez mérten a lehető legjobban igyekezett végezni. Nekem hiányozni fog, az biztos.

 

Összességében ez volt az egyik legjobb évad, amit láttam. Tele drámai fordulatokkal, látványos akciójelenetekkel, filmes feelinggel és sok-sok kikacsintással. Gratula! :clap:

Kíváncsian várom a fejleményeket a következő évaddal kapcsolatban... :45:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ő na jól van essünk neki...

Péntek óta az 1. évadtól megnéztem újra minden fontos részt felületesen (beletekergetve) hogy felfrissüljön a memóriám. Aztán ma vettettem egy mély és intenzív 2 órás forróvizes fürdőt otthon a mély kádban, megittam egy nagyon fincsi, forró gránátalma ízű gyümiteát, utána meditáltam. :D Utána elkezdem írni a beszámolóm a Dell Vostro 1015-ös laptomomon, a World-ben és ez lett az eredménye:

Sajnos eltelt egy újabb évad. Megint várhatunk szeptemberig, de ne búslakodjuk, lesz még blu-ray változat, és még szinkronnal is lesz. Kisit megijedtem hogy úgy mondjam. Nagyszerű évad volt, főleg a finálé. Az egész évad átlagot nézve, 10/10. Sok minden magyarázatlan: pl az évad trailer-ekben szerepelt Dooku, ahogy beszélt Sidibával, meg a csillaghajóján támadás közepette, a háttérben a Tábornokkl aki nem tudom mit csinált, mert ott ült a sarokban és őő sakkozott az sw sakkal? (amúgy mi a lócitrom az? Tudjátok, R2D2 meg 3CPO mikor játszott chewbacca-val az ezeréves solymon, na meg mikor Ahsoka játszott Padme-val, na az mi? Ilyen sw sakk? :D aki megmondja, kap egy gránátalmás gyümiteát :D) Na meg mikor Anakin folytogatott valakit az Erővel miközben Padme ott volt a háttérben, meg ilyen havas izés bolygó, ahol Anakin küzdött egy fejvadásszal, na ezek benne voltak a trailerekben, de az évadban nem... Különös... Nos nézzük csak mi van még itt.

Maul szál: Döbbenetes! Obi-wan jar'kai-tól Sidibá sütögetéséi az Erő villámokkal-ig. Obi fel volt készülve az 5X01-ben, így könnyebb dlga volt. Sidibá' megjelenése abszolút fölösleges volt, de látványos, és mégis fonos. Talán Dooku nem tudott volna elbánni velük. Jó történetszál, sőt nem jó, tökéletes, de mégis a 2. legjobb. Sidibá jar'kai-a meglepett, de ő tudja... Mondjuk, lehet alapból ez a vívási technikája, hisz mikor Windu kirúgta a kezéből a kardját, akkor mivel harcolt Yoda ellen? Olyan gyorsan em tud összerakni egy kardot. Tehát akkor miért ne lehetne alapból Sidibácsikának jar'kai a vívóstílusa? És akkor Winduék ellen miért nem azzal harcolt? Megtéveztésképp... Egyértelmű, Sidike azért hagyta életben Mault, hogy megtudja hogyan élte túl. Egyértelmű tud valamit amit Sidi nem. És valsze meg is tudja mi az, mert nézzük csak logikusan. Sidious hány éves Palpiként a ep.I-ben? van olyan 50-60 éves. Ééés hány földi év telik el kb. az epI. és az e VI. között? Olyan durván 40-50 év. Na szal Sidi az Ep. VI. végére olyan 90-110 éves. Jó, Nem lehetetlen hogy valaki addig éljen, de elég kevés annak az esélye, szal az epVI-ra bizti megtudta hogyan élte Maul. Aztán feltehetően kinyírta. 10/9, Na és ő ennyi. Tetszett, hogy Savage visszaváltozott, azzá, aki volt.

Hát az Onderon egy átlagos történet szál, 10/7. Sokat nem tudok elmondani róla, sőt nem sokat, semmit sem.

Után az ifjak, eleinte azt mondtam magamnak, hogy "jaj ki a frászt érdekel a kristály, meg az izé, jaj úristen fénykardot csinálnak, micsida fless" De rájöttem, hogy igenis fontos. Furcsállom, miért épp Ahsoka feladata volt elkisérni az ifjakat a kristály"bányászathoz". a történetszál 10/8. Kicsit keveredtek itt a dolgok, a végére már grievous is beszállt, habár mondjuk Dooku miatt, de mind1. Ahsoka hogy meglepődött mikor látta hogy grievous-nek 4 kardja van. :D Hondót, ahhogy ő maga mondta, a profitja változtatja a hangulatát, no meg átmenetileg az alkohol. Szerintem az egész összes évadot nézve Hondo a legnagyobb arc :D.

D-osztag. Ha nem lett volna az 5X12 uccsó néhány perce, azt mondanám, hogy 10/3, de ígyse sokkal nagyobb, 10/5. Szörnyen unalmas volt, mikor lezuhantak arra a fura bolygóra. Teljes mértékben fölöslegs. Így ennyi. Ja még, az egy hónapos szünet matt, szörnyen hosszú volt ez a szál.

Maul-t elmondtam, jöhet a FINÁLÉ. Mondjuk ki, a jedi rend meghülyült. Szó szerint, előre meghozzák a döntést, hogy kizárnak valakit a rendből, anélkül, hogy meghallgatják, és mikor kiderül hogy nem ő volt, még van pofájuk visszahívni. Ahsoka a lehető legjobban tette hogy kilépett. Érezte, hogy ez a rend elbukik. Zseniális volt Barris terve, valósággal megdöbbentett hogy mennyire előre látó, és milyen távolra tud terezni. Barissnak, ahogy elnéztem, jól esett kimondania, és tudjátok mit? Igaza volt! (RÉSZBEN) Abban, hogy a jedi rend el fog bukni. Ventress minden bionnyal tényleg átáll a jóoldalra. Ennyi. Ja, ha nem írtam volna, ez a történetszál: 10/10. -nél is jobb.

Most úgy fogok írkálgatni, ami éppen eszembe jut:

Mikor Bariss és mstere, Luminara (assze ő volt a mestere), Ahsoka és Anakin (nem tom melyik évad, melyik rész), amikor együtt akarták lerombolni a droid gyárat, na abban a részben, Luminara monda, hogy ő kész lesz elengedni a tanítványát, ha kell, és kérdezte, Anakintől, hogy ő kész lesz-e elengedni Ahsokát, ha kell, és akkor nem válaszolt, (legalábbis félmosollyal bólogatott, hogy nem, biztos arra gondolva, hogy "h*lye vagy). És elengette. A Jedi tanács elgondolkodhat tettén. Miattuk nem nem ment vissza Ahsoka. De talán így kellet lennie, Ahsoka valószínű Ventressel egyoldalon fognak állni, mint kitaszítottak. Mit mondott Ventress Ahsoka-nak, mikor mondta Ahsoka Ventressnek, hogy "ne bántsd őket!", mikor le akarták tartóztatni a klónok? És miután legyőzték a klónokat, illetve megbénították? Azt, hogy "látod, nem bántottam, ez az új énem". Ahsoka uccsó képkockájában sírt. Sírt, mert csalódott egy olyas valamiben, ami az élete (volt). Csalódott. (annyi dráma volt az 5X20 végén, hogy a végén már én is majdnem sírtam, kár tagadnom is, megértettem Ahsoka-t)

Az évad sajnos csak 20 részes volt a megszokott 22 helyett. És hát ez sajnálatos.

Ventresst ás Ahsokát simán el tudnám képzelni az EpVII-ben, mikor Luke létrehozza az új Rendet. De hány évesek is lennének? Ventress most olyan 20, Ahsoka 16-18 éves lehet, akkor addigra Ventress olyan 40-50, Ahska meg olyan 36-48. Egyáltalán nem lennének idősek. Abszolút elképzelhető. Miért ne? Ventress és Ahsoka a Jedi Tanácsban Luke Mellett. Ahsoka csalódott ebben a rendben, és addig nem megy vissza, míg nem látja, hogy helyre álltak a dolgok, és bizony, Luke idejéen fognak helyre állni. Addig Ventres-el elldegélnek valahol a nagyon külső peremvidéken, akár.

6. évadtól ezt várom: ( ha lesz)

-Talzin. Talzin vs Sidi bá'

-Sidibácsi, Maul

-Ahsoka

-5. évad trailereiből kimaradt dolgok

-Ventress

-Rég láttuk Dooku-t (bár ez részben benne van az "5. évad trailereiből kimaradt dolgok"-ban.

 

Bocsi ha esetleg kevertem volna valamit. :D Bár nem tudom hogy mit tudok keverni ezen. Már mint, ha esetleg nagyon zavaros lenne. :D

Szerkesztve: - Klónok Háborúja
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

(amúgy mi a lócitrom az? Tudjátok, R2D2 meg 3CPO mikor játszott chewbacca-val az ezeréves solymon, na meg mikor Ahsoka játszott Padme-val, na az mi? Ilyen sw sakk? :D aki megmondja, kap egy gránátalmás gyümiteát :D)

Dejariknak hívják. Valamilyen szinten valóban a sakk Star Wars-beli megfelelője. De a teát most kihagyom, köszi. :)

 

Az évadból pedig valóban kimaradtak dolgok, ez sok mindennek volt köszönhető, többek között, hogy a Young Jedi Adventure eredetileg, ha jól tudom, nem is képezte volna az évad részét, hanem egyfajta másfél órás különkiadás lett volna. Így néhány történetszál sajnos kimaradt és ha minden igaz, a hatodik évadra szalasztották.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Látom, nem csak én hiányoltam a Clovis-szálat ebből az évadból. Talán volt benne valami tudatosság. Lehet, hogy a 6. évad ezzel fog majd indítani, és Anakin dühkitörései részben az Ahsokával történtekre is visszavezethetőek lesznek, jelezve, hogy ennek következtében még közelebb sodródott a sötét oldalhoz. Hiszen amikor Rush először felbukkant, és flörtölni kezdett Padmével, Anakin megjegyezte, hogy sosem kételkedett a hűségében. Nem hinném, hogy Padmé ezúttal bármi olyat tenne, amivel ezt a bizalmat aláásná.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyértelmű, Sidike azért hagyta életben Mault, hogy megtudja hogyan élte túl. Egyértelmű tud valamit amit Sidi nem. És valsze meg is tudja mi az, mert nézzük csak logikusan. Sidious hány éves Palpiként a ep.I-ben? van olyan 50-60 éves. Ééés hány földi év telik el kb. az epI. és az e VI. között? Olyan durván 40-50 év. Na szal Sidi az Ep. VI. végére olyan 90-110 éves. Jó, Nem lehetetlen hogy valaki addig éljen, de elég kevés annak az esélye, szal az epVI-ra bizti megtudta hogyan élte Maul.

Öhm, épp ez az EPIII. lényege, hogy Darth Plagueisen kívül senki sem tudja, hogyan lehet legyőzni a halált, az EPIII.-ban pedig világossá teszik, hogy jelenleg még Palpatine sem képes rá. Mellesleg azok, akik használják az Erőt, sokkal tovább élnek, mint akik nem, így teljesen normális, hogy Palpatine akkor még életben volt.

 

Egy történetszál maradt ki.

A TCW-s topikban mintha lett volna szó egy történetszálról, amelynek Fives a főszereplője. Ez így a Clovisszal együtt már kettő.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A TCW-s topikban mintha lett volna szó egy történetszálról, amelynek Fives a főszereplője. Ez így a Clovisszal együtt már kettő.

Erről nem tudunk sokat. Lehet, hogy az is a Clovis szálban van. Én nem venném bele. De ha volt is ilyen terv a Clovis szálon kívül, a részek maguk sose készültek el. Az amikor a klón körbe lövöldözik egy platformon az ugyanúgy a Clovis szálból is lehet. Ráadásul az nem Fives.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az A Necessary Bondban szerepelt, még ebben az évadban.

Az igaz, de nem sokat.

 

Öhm, épp ez az EPIII. lényege, hogy Darth Plagueisen kívül senki sem tudja, hogyan lehet legyőzni a halált, az EPIII.-ban pedig világossá teszik, hogy jelenleg még Palpatine sem képes rá. Mellesleg azok, akik használják az Erőt, sokkal tovább élnek, mint akik nem, így teljesen normális, hogy Palpatine akkor még életben volt.

És ha csak úgy állították be, hogy azt hidjük? Lehet, akkorra már palpi rég tudja, hogy mi Maul titka, csak úgy lett megcsinálva. Vagy, az is lehet, hogy csak utána tudja meg.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ha csak úgy állították be, hogy azt hidjük? Lehet, akkorra már palpi rég tudja, hogy mi Maul titka, csak úgy lett megcsinálva. Vagy, az is lehet, hogy csak utána tudja meg.

Szerintem Maulnak semmi komoly titka nincsen. Egyszerűen rohadt nagy mázlija volt és ennyi. A halál legyőzését az Ep.3-ban nem igazán ilyen értelemben beszélték.

A legnagyobb mázlija Maulnak amúgy az volt, hogy a TCW készítői kitalálták, hogy elég indokolatlanul visszarángatják az élők sorába. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Hát szomorúan hallom, vége a sorozatnak :cry::cry::cry:

De amúgy szerintem egyáltalán nincs vége. A star wars részei 3D bemutatási is csak az új sw film miatt marad el, szal szerintem a tcw folytatódni fog, max néhány év múlva.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát szomorúan hallom, vége a sorozatnak :cry::cry::cry:

De amúgy szerintem egyáltalán nincs vége. A star wars részei 3D bemutatási is csak az új sw film miatt marad el, szal szerintem a tcw folytatódni fog, max néhány év múlva.

Egyrészt ez nem feltétlenül idetartozik, a releváns topikban elég masszívan izzik a téma már jó ideje. Szerintem inkább oda írj ezzel kapcsolatban. ;)

 

Szerk.: Megtetted közben, úgyhogy sorry, nem szóltam. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 8 hónappal később...

Miután végig néztem a sorozatot kronológiai sorrendben és már az ötödik évados BD -n is túl vagyok, talán itt az ideje virtuális tollat ragadni egy kis értékelésre. Jó régen volt már amikor a sorozatnak vége szakadt, és az azóta eltelt viharos hónapok után immár letisztulva vághatok bele egy kis értékelés félébe.

 

Többszörösen is bosszant a sorozat kaszálása, mert ebben az évadban kezdtek rálépni a gázpedálra, és komolyabban foglalkozni a főbb karakterek végső sorsával. Egy komolyabb (Onderoni lázadás bemutatása) és két viszonylag lazább (A Jedi padawanok és a Droid kommandó kalandjai) Arc után olyan szinten csaptak a lecsóba, hogy itt szerintem mindenkinek tátva maradt a szája. Mindenképpen a leghatásosabb évadnak nevezném az ötödiket, és azt hiszem ezzel nem igazán vitatkozik majd senki. Egy elképesztő zseniális húzással négy főbb karakter sorsát is sikerült lezárni egy történetszálban. Mandalore lett a gyújtópont a Satine-Maul-Opress-Vizsla kvartettnek olyan módon, ahogy talán egyikünk se képzelte volna. Szerencsétlen Vizsla alábecsülte a sitheket, Maul pedig gyönyörűen felépített tervét kivitelezve kiiktatta Mandalore két legbefolyásosabb emberét. Satine halála, ahogy Obi karjai között hal meg igen szívbemarkolóra sikeredett (főleg számomra, mert én minden idealista naivsága ellenére kedveltem a nőt). Vizsláért már nem hullattam könnyeket, ő azt kapta ami járt. Egész életében a saját népe ellen dolgozott és a sors iróniája, hogy abba bukott bele amiben annyira vakon hitt. Igazán büszke lehetett magára, hogy a sith kezére játszotta Mandalore -t. De még mielőtt Maul és öcsikéje túlságosan beleélte volna magát a kialakult hatalmi helyzetbe, jött Sidious papa és rendet vágott közöttük. Ennek a jelenetnek és az egész párbajnak óriási jelentősége van a sorozatot, de az SW ezen korát tekintve is. Palpatine ugyanis olyan nagysággal és lazasággal avatkozik bele ebbe a konfliktusba, mintha csak az irodájában játszana a babáival(...) Talán még a filmekben se láttuk azt az Erőt amit igazán képvisel. Azt, hogy mennyire felette áll a fennálló rendszeren. Iszonyúan erős a sith, csodálom, hogy bírta évtizedekig visszafognia magát. Maga ez a jelenetsor egyébként is a sorozat egyik legjobbja. Ahogy nevet és szinte félkézzel intézi el a sith bitorlókat az magáért beszél. A végén már majdnem megsajnáltam Maul -t, akinek már taknya-nyála egyben volt a sok villámozástól és szerintem közben ezerszer megbánta, hogy eljött a szeméttelepről. Apropó Maul. Természetesen nem hagyhatjuk ki őt sem. Ez az évad értelmet adott az előkerülésének, magának Darth Maul -nak pedig mélységet. Többé már nem az az üresfejű néma gyilkológép, aki szúrósan tud nézni és remekül kardozik. Dzséjt remekül megfogta a karakter fejlődésének lényegét: egy igazán okos sith lovag, akit immár simán el tudnánk képzelni Dooku helyén. A negyedik évad után azt írtam, meglátjuk megérte -e visszahozni Mault. Nos azt kell mondjam, hogy naná! :D Bár a túlélése még mindig homályos, arra azért jó volt, hogy Sidious figyelmét felkeltse és ezért csak félig süsse meg ne egészen. Már önmagában ez a történetszál is hatalmas érzelmi töltetet hordozott, de ez csak előjáték volt Ahsoka kálváriájához. Az évad záró sztorijában láthattuk ahogy tovább mélyül a Jedi rend válsága, mi több, elérik a mélypontot. Sokszor említettem már, hogy ennek a sorozatnak a legnaygobb erénye, hogy fantasztikusan egészíti ki a filmeket. Nos ez a Jedi rend esetében sincs másként, mert már évadok óta szépen építgetik és mutatják be, miért is hanyatlik a Rend. A vaskalaposság, és a lovagok sorai közé befészkelődő bizalmatlanság mindent megmételyez. A szenátus felé mutatott görcsös megfelelni akarás oda vezetett, hogy már azt is kénytelenek lenyelni amikor egy sehonnai admirális a Jedi Tanács szent termében egyszerűen hazaárulónak nevezi őket. Qui-Gon forgott volna a sírjában ha ezt hallja. A mélypont Ahsoka cserbenhagyása volt. Itt remek ellentét feszül a Rend és Anakin között is ami megágyaz a későbbi ellenségeskedésnek. Így már jobban elhisszük az EPIII -ban, hogy Anakin dühös lesz rájuk. Ahsoka elvesztése olyan kaliberű baklövés amire egyszerűen nincs szó. Még most se értem, hogy lehettek ennyire korlátoltak, hogy odavessék Tarkinék elé a lányt. Az utolsó képeken már tudjuk, hogy valami megváltozott és sose lesz olyan mint azelőtt. Ahsoka olyan nagy mértékben csalódott abban a közegben amiben addig élt, hogy nem is lehetett más út számára csak az, hogy lesétáljon azon a lépcsőn. A csalódottságához nagy mértékben hozzátartozott Barriss is, aki rútul elárulta és becsapta őt.

 

Itt kanyarodnék vissza az elejére, miszerint bosszant a sorozat ilyetén való megszakítása. Most jött volna a lényeg (amit újabb hírek szerint mégis csak láthatunk majd). Azt remekül érezték a készítők, hogy Ahsokát már most el kell távolítani, hisz az EPIII -hoz közeledve nincs több hely számára Anakin mellett.

szót ejtenék még a legkülönlegesebb részéről a sorozatnak, amit szintén ebben az évadban láthattunk. Ez pedig a A sunny day in the viod volt, ami vegytiszta sci-fi darab, fantasztikus hangulattal. Teljesen sikerült megidézni Möbieus világát és hangulatát. A szívem csücskében van hely eme epizód számára, ami nálam a különdíjat is elvitte. :) Az évad látványvilága ezúttal is lenyűgöző volt, bár én pár apróságon kívül nem vettem észre különösebb változást. Talán a 4. szezon ebből a szempontból jobban teljesített. Ha rangsorolnom kellene, akkor az utolsó két történeti szál okán mindenképp a legmegragadóbb évad büszke címet aggatnám rá. Szerencsére lesz még folytatás és már csak az a kérdés, hogy egy teljes évadot kapunk vagy csak egy felet. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás Ody, nagyon egyet tudok érteni vele, főleg az utolsó két sztoriszál értékelésével. TCW best off!

 

Erről jut eszembe, Vizslában azt azért bírtam, hogy nem csak vizet prédikált, tényleg azt is ivott, úgymond. Amikor Maul legyőzte, nem kezdett kibúvókat keresni, könyörögni, elfogadta azt, hogy legyőzték, az erősebbé a hatalom. Vagyis a végsőkig hitt abban, ami mellett elkötelezte magát, az sem izgatta, hogy ez a hit végül ellene fordult. Azért ez becsülendő, még ha egy rohadt szemétláda is volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.