Ugrás a kommentre
pb69

Anakin és Padmé drámája

Ajánlott hozzászólás

Természetesen nős JEdit se láttunk még, de azért egy Jedi -nél jobban belefér a házasság mint egy sith -nél. Természetüknél fogva is. Eleve, ki menne hozzá egy sith -ez? :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, de a "probléma" feloldása (főleg ha közvetlenül Palpin múlik) mindenképpen Padmé halála lett volna. Igazából azzal hogy az öreg ennyire előrehaladt a terveivel, már meg is pecsételődött Padmé sorsa. (Talán EZT látta Anakin?)

Igen, egyetértek. Padmé sorsa több szempontból is megpecsételődött. Eleve a Birodalom létrejötte ekkor már gyakorlatilag elkerülhetetlen, ami önmagában is egy komoly trauma Padmé-nak. Közben Anakin drámai sebességgel sodródik a sötétség felé, ami szintén lelkileg padlóra teszi a lányt. A terhességgel járó nehézségek se segítik a helyzetét, ill. Sidious számára a jedik után lényegében ő a legfontosabb likvidálandó célpont. Még ha valahogy át is vészelte volna a tragédiákat anélkül, hogy mentálisan és lelkileg halálra gyengüljön, akkor is megölték volna.

Anakin részben ezen kilátástalan helyzet lenyomatát érezhette az Erőn keresztül. Valamint pont a saját sötét oldalhoz közeledése indukálhatta a látomást, hiszen az átállása egyértelműen ahhoz vezetne, hogy Padmé elhagyná, amit ő meg tuti nem viselne el és ellene fordulna. Anakin-nál már korábban is látszott, hogy a szerelmi kötődés áthajlott egyfajta birtoklásba. E téren pedig sajnos sokszor jellemző a "ha nem lehet az enyém, akkor ne is létezzen" mentalitás, ami Padmé fojtogatásában csúcsosodott ki. Na ezután meg aztán pláne érthető, miért nem maradt már "életereje" Padmé-nak.

 

Természetesen nős JEdit se láttunk még, de azért egy Jedi -nél jobban belefér a házasság mint egy sith -nél. Természetüknél fogva is. Eleve, ki menne hozzá egy sith -ez? :D

Beleférne, ha a Rend nem tiltaná kifejezetten. :) Az egy más kérdés, hogy annak megszűnése után mennyire élnek ezzel a lehetőséggel a jedik. A sitheknél az ő szemszögükből beleférne, csak hát ott van, amit írsz is: csak egy mazochista nő élne egy sith-tel, aki nem bánja, hogy a teljes identitását fel kell adnia és effektíve rabszolgaként tengetni életét. Egy sith feleségeként elég rövid időn belül ebbe torkollna a dolog.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, de a "probléma" feloldása (főleg ha közvetlenül Palpin múlik) mindenképpen Padmé halála lett volna. Igazából azzal hogy az öreg ennyire előrehaladt a terveivel, már meg is pecsételődött Padmé sorsa. (Talán EZT látta Anakin?) Ami viszont az Erő akarata volt: hogy szülés UTÁN halt meg, nem pedig előtte.

Tetszik ez a globálisabb megközelítés, amit Te és pb is írtatok. :) És igen, ezt láthatta Anakin. Azt a veszélyt, amit a Sötét Oldal előretörése jelent Padméra, és amit ő pont nem tud elhárítani, hiszen aktív részese a folyamatnak, és épp azzal fejezi be, amivel elhárítani akarja. Vagyis igazából Padmét a Sith-ek győzelme öli meg, és Anakin mint egy elvakított eszköz közreműködik ebben, indirekt és direkt módon is.

 

 

Természetesen nős JEdit se láttunk még, de azért egy Jedi -nél jobban belefér a házasság mint egy sith -nél. Természetüknél fogva is. Eleve, ki menne hozzá egy sith -ez? :D

Én biztos nem. :) Szerkesztve: - Pildi

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Off

Egy másik Sith :P

 

Az nem lenne egy tökéletes hosszantartó kapcsolat, tekintve, hogy az egyik meg akarja ölni a másikat a hatalomért :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az nem lenne egy tökéletes hosszantartó kapcsolat, tekintve, hogy az egyik meg akarja ölni a másikat a hatalomért :D

Totálisan normális házastársi viszony. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából azt sem tudni, hogy Palpatine honnan értesült Padmé haláláról, mert lehet, hogy amikor Vader felkelt a bizarr műtőasztalon, az öreg még nem is tudta, hogy meghalt. Aztán persze a Naboo-i hatalmas temetésnek biztos híre ment, biztos képviseltette magát a helyi sajtó és esetleg a sith-ek még a holttestet is láthatták felvételről.

 

Sokáig értetlenül álltam Padmé halála előtt és hatalmas hülyeségnek tartottam, hogy meghal, mert egy anya nem halhat meg, főleg ha nincs szervi baja és szül egy ikerpárt. Anyai ösztönök stb. életben kellett volna maradnia, de aztán leesett, hogy Padmé azért is akart meghalni, mert ha életben marad, hatalmas veszélyt jelentett volna a két lurkó számára, mert Vader tuti felkutatta volna, rögeszmésen és tuti kiszedett volna belőle minden titkot a gyerekek létezését illetően. Szóval úgy mentette meg a gyerekeit, hogy meghalt, és ez így már elfogadható magyarázat, nem úgy mint, az "elhagyta az élni akarása".

 

Azon is elagyaltam egyszer, hogy valamelyik gyereket miért nem a Naboo-ra "helyezték", persze nem Padmé szüleihez, hanem valakihez a háztartásukban, vagy ismerőshöz és akkor nem lógott volna ki a lóláb, és a gyerek a legközelebbi vérrokonai közt nőtt volna fel. Jó tudom, akkor újra kellett volna írni az OT-t. :) És persze a Tatooine biztonságosabb volt és jól tudhatták, hogy Vader oda aligha térne vissza valaha is...

Na szóval oly sok viszály után,a zért a film végén Yodáék jól átverték a 2 sith-et. Megnéztem volna Vader orcáját pár évvel később, amikor megtudta, hogy enyhén szólva: átkúrták, és Padmé még is szült.... :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokáig értetlenül álltam Padmé halála előtt és hatalmas hülyeségnek tartottam, hogy meghal, mert egy anya nem halhat meg, főleg ha nincs szervi baja és szül egy ikerpárt. Anyai ösztönök stb. életben kellett volna maradnia, de aztán leesett, hogy Padmé azért is akart meghalni, mert ha életben marad, hatalmas veszélyt jelentett volna a két lurkó számára, mert Vader tuti felkutatta volna, rögeszmésen és tuti kiszedett volna belőle minden titkot a gyerekek létezését illetően. Szóval úgy mentette meg a gyerekeit, hogy meghalt, és ez így már elfogadható magyarázat, nem úgy mint, az "elhagyta az élni akarása".

Az nagyon durván kockázatos lett volna, hogy az ikerpárt valahol Padmé nevelhesse, így ez eleve kizárt volt. Hármójukat a lehető legjobban kellett volna szeparálni, lehetőleg úgy, hogy egyikük se tudjon semmit a többiekről. Padmé meg már épp elég tragédiát élt át, mintsem elviselje, hogy mindkét gyerekét eldugják előle, nem tudhat róluk semmit, ill. ők se egymásról. Eleinte nekem is furcsa volt Padmé halála, hogy csak úgy elhagyja az életkedve, de jobban belegondolva a helyzetébe, egyáltalán nem csodálkozom már rajta.

 

Azon is elagyaltam egyszer, hogy valamelyik gyereket miért nem a Naboo-ra "helyezték", persze nem Padmé szüleihez, hanem valakihez a háztartásukban, vagy ismerőshöz és akkor nem lógott volna ki a lóláb, és a gyerek a legközelebbi vérrokonai közt nőtt volna fel. Jó tudom, akkor újra kellett volna írni az OT-t. :) És persze a Tatooine biztonságosabb volt és jól tudhatták, hogy Vader oda aligha térne vissza valaha is...

Anakin valószínűleg ismerhette Padmé szűkebb családját, így nem lett volna túl jó ötlet odaadni nekik valamely gyereket. Ha meg olyasvalakihez kerül, aki csak valami távolabbi rokon vagy a család ismerőse (de annyira nem, hogy gyanút keltsen), akkor semmivel nem lettek volna beljebb, mint a Lars-Organa duóval. A Tatooine pedig minden tekintetben optimális volt rejtekhely szempontból.

 

Na szóval oly sok viszály után,a zért a film végén Yodáék jól átverték a 2 sith-et. Megnéztem volna Vader orcáját pár évvel később, amikor megtudta, hogy enyhén szólva: átkúrták, és Padmé még is szült.... :)

Na igen, elvégre Anakin csak annyit látott előre, hogy Padmé belehalhat a szülésbe, de a gyerek sorsáról semmit. Még azt se tudta, hogy ikrek születhetnek, nem kis meglepetésekben lehetett része, az biztos.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abból indultok ki hogy ha Padmé túlélte volna a szülést akkor Vader jelentette volna a legfőbb veszélyt rá(juk). Szerintem nem. Anakin/Vader MINDIG a családi érdeket helyezte elébb, legyen a második a Jedi elvek tömkelege vagy az, hogy belehajítja-e Palpit a Halálcsillagba. Vagyis itt nem Vader és Sidious együtt fenyegette volna a családot, hanem a huszonegynéhány évvel későbbi szituáció következett volna inkább be, és Palpi röpül. Persze az is igaz, hogy politikailag Anakin és Padmé nem értettek egyet, az Ep2 vízeséses jelenete óta tudjuk, hogy nem.

 

Akárhogy is nézem, ha Padmé túléli, nem lett volna OT. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abból indultok ki hogy ha Padmé túlélte volna a szülést akkor Vader jelentette volna a legfőbb veszélyt rá(juk).

Én inkább abból indulok ki, hogy a sithek együtt jelentették volna rá a legnagyobb veszélyt. ;)

 

Anakin/Vader MINDIG a családi érdeket helyezte elébb, legyen a második a Jedi elvek tömkelege vagy az, hogy belehajítja-e Palpit a Halálcsillagba.

Főképp amikor féltékenykedett Clovis-ra meg Obi-Wan-ra, vagy amikor többször is kifejezetten olyan dolgokat tett, amik egyáltalán nem voltak összeegyeztethetők a családja (Padmé vagy az édesanyja) értékrendjével. Az Ep.3-ban gyakorlatilag csak olyan dolgokat csinál, amire külön kérte Padmé, hogy ne tegye. Amikor a lány meg teljesen érthetően csalódott benne, akkor ennek örömére Anakin nekiállt fojtogatni. Meg azért Luke-nál is eldilemmázott egy darabig mi legyen és kellett pár elveszett testrész mire fontosabb lett a család. :)

Anakin MINDIG a saját egyéni érdekeit helyezte előtérbe, minden más erősen sokadlagos szempont volt. Padmé-t se azért féltette annyira, mert szegény lánnyal mi lesz, hanem mert ő nem tudott volna élni nélküle. Amikor úgy tűnt, hogy élve is elveszíti Padmé-t, akkor hirtelen már nem is volt olyan fontos a megmentése. Rákérdezett még az öregnél, hogy mi lett a szerelmével, de talán hamarabb kellett volna gondolkodni.

 

Vagyis itt nem Vader és Sidious együtt fenyegette volna a családot, hanem a huszonegynéhány évvel későbbi szituáció következett volna inkább be, és Palpi röpül.

Ha már Anakin Sidious ellen fordult volna, akkor jó eséllyel nem az öreg repült volna, hanem Anakin-ból lett volna hamu. Elég nehezen tudom elképzelni, hogy Anakin rendes párbajban legyőzte volna Sidious-t. ;)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anyai ösztönök stb. életben kellett volna maradnia, de aztán leesett, hogy Padmé azért is akart meghalni, mert ha életben marad, hatalmas veszélyt jelentett volna a két lurkó számára, mert Vader tuti felkutatta volna, rögeszmésen és tuti kiszedett volna belőle minden titkot a gyerekek létezését illetően. Szóval úgy mentette meg a gyerekeit, hogy meghalt, és ez így már elfogadható magyarázat, nem úgy mint, az "elhagyta az élni akarása".

Kétlem, hogy Padmé ezt ilyen hideg fejjel átgondolta volna abban a szituációban, amiben volt. Eleve milyen dolog az, hogy meg kell menteni a gyerekeit, hogy ne haljanak meg ők is az anyával együtt. Ebből számomra az derül ki, hogy Padmé nagyjából semmivel sem törődött akkor már a haldokláson kívül.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még azt se tudta, hogy ikrek születhetnek, nem kis meglepetésekben lehetett része, az biztos.

Amin én a mai napig csak csodálkozni tudok. Hogy-hogy nem tudta még Padmé sem, hogy ikrei lesznek?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amin én a mai napig csak csodálkozni tudok. Hogy-hogy nem tudta még Padmé sem, hogy ikrei lesznek?

Padmé terhességével kapcsolatban azért más téren is merülnek fel érdekes kérdések. Elvileg ugye az Ep.3-ban gyorsan történnek az események, tehát feltehető, hogy Padmé a 9. hónapban van. Az egy dolog, hogy ez nem tűnik fel Anakin-nak és úgy kell neki elmondani. Ellenben másoknak (leginkább a jediknek) se tűnt fel? Obi elég későn veti fel Padmé-nak, hogy a gyerek Anakin-é, de mégis mit gondoltak? Ennyire durván sikerült volna Padmé-éknak titokban tartaniuk azt a nyilvánvaló tényt, hogy együtt vannak? Azt tudom még elképzelni, hogy a jedik gyanakodtak, de inkább struccpolitikát követtek e téren, mert nem igazán tudtak/akartak volna mit kezdeni Anakin-nal.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Padmé mindig úgy öltözött, hogy ne látszódjon, hogy terhes. Egyébként ha észrevették is a térfogat növekedést, mondhatta azt, hogy hízott. :)

 

Dzséjt. Erre az volt a magyarázat, hogy Padmé nem akart semmit tudni előre, így nem vizsgáltatta meg magát robotokkal. Mondjuk ez elég életszerűtlen, de legyen. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A koraszülöttséggel egyetértek. Még "eszük ágában nem volt" megszületni - az más kérdés, hogy Lucas szerencsére nem tett bele egy Obi köpenye alá is elférő hordozható inkubátort. (Épp elég nagy "inkubátor" került az apjukra :) ) És legyünk őszinték egy koraszülött nem is épp esztétikus.

 

Hogy a Jedik többsége miről tudott és miről nem, az jó kérdés. Talán annyit, hogy a többezer szenátor közül az egyik épp terhes és titkolja.

Hogy ki az apa, azt meg közülük Obi tudta csak. (És neki nem későn esett le, csak tapintatos volt és jellemzően nem hozta szóba.)

 

Hogy Bail Organa mit tudott, az lenne még érdekes kérdés.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmm találtam egy érdekes cikket, arról, hogy mitől is halt meg Padmé.

 

A lényeg: Palpatine elszipolyozta az életerejét, hogy Anakin/Vader-t életben tartsa. És ha azt vesszük, hogy Corrusant-ról képes volt Dooku-n keresztül illúziót bocsájtani Yodára, tényleg nem elképzelhetetlen, hogy Padmét is elérhette a Polis Massa-n, Anankin-on keresztül.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a marhaságot. Persze, fényévekről kiszívja az életerőt, de fel sem tűnik neki, hogy közben életet ad a nő két gyereknek, és persze, se Yoda, se Obi-Wan nem érzékeli azt az apróságot, hogy a Sith ott machinál.

 

Yodára meg csak illúziót bocsátott, azért az nem olyan, mint megölni valakit. Ráadásul, ott szükség volt arra is, hogy Yoda Korribanon legyen, hiszen másképpen már sokkal korábban is bepróbálkozhatott volna. Plusz, tegyük még hozzá, hogy még ehhez is egy elég bonyolult rituálé kellett, miközben semmi ilyen nem láttunk az ep3-ban - Vader nem is volt olyan állapotban, hogy ilyesmin részt vegyen. Szóval, ez abszurdum.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a marhaságot. Persze, fényévekről kiszívja az életerőt, de fel sem tűnik neki, hogy közben életet ad a nő két gyereknek, és persze, se Yoda, se Obi-Wan nem érzékeli azt az apróságot, hogy a Sith ott machinál.

1: Ha jól emlékszem, Talzin és Maul kapcsán pont te voltál azon a véleményen, hogy Talzin fényévekről feltámasztotta Maul-t...

2: Palpatine tizenhárom évig jópofizott a Jedik-kel és azok semmit nem vettek észre. Majd pont akkor tűnik fel nekik, amikor a Sötét Oldal mindent beborít?

Yodára meg csak illúziót bocsátott, azért az nem olyan, mint megölni valakit.

Oké, és akkor mi van azzal, amikor megfojtogatta Dooku-t?

Ráadásul, ott szükség volt arra is, hogy Yoda Korribanon legyen, hiszen másképpen már sokkal korábban is bepróbálkozhatott volna. Plusz, tegyük még hozzá, hogy még ehhez is egy elég bonyolult rituálé kellett, miközben semmi ilyen nem láttunk az ep3-ban - Vader nem is volt olyan állapotban, hogy ilyesmin részt vegyen. Szóval, ez abszurdum.

Nem állítom, hogy minden klappol, de abszurdumnak nevezni azért túlzás. Pl lehet azért kellett Dooku segítsége Yoda ellen, mert Yoda ugyebár Yoda. Padmé meg egy terhes, Anakin fojtogatásától már eleve sérült, átlagember.

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1: Ha jól emlékszem, Talzin és Maul kapcsán pont te voltál azon a véleményen, hogy Talzin fényévekről feltámasztotta Maul-t...

2: Palpatine tizenhárom évig jópofizott a Jedik-kel és azok semmit nem vettek észre. Majd pont akkor tűnik fel nekik, amikor a Sötét Oldal mindent beborít?

1. Igen, de feltételezem, hogy az is valami rituálé eredménye, mint minden más, ami ilyen erejű volt Sidious vagy Talzin részéről. Plusz, ez csak feltételezés a részemről, sosem kiáltottam ki magyarázatnak.

2. Palpatine egyszer sem machinált a Jedik jelenlétében, pláne nem csinált ilyesmit, mint amit ez feltételez. De amikor kinyírta Windut, ráeresztve a Sötét Oldal teljes erejét, Yoda egyből a szívéhez kapott. ;)

 

Oké, és akkor mi van azzal, amikor megfojtogatta Dooku-t?

Akkor azt nem titokban csinálta, nem volt se Dooku, se Sidious oldalán egyetlen Jedi sem, és még élő kapcsolat is volt közöttük. Megint csak más volumen.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1. Igen, de feltételezem, hogy az is valami rituálé eredménye, mint minden más, ami ilyen erejű volt Sidious vagy Talzin részéről. Plusz, ez csak feltételezés a részemről, sosem kiáltottam ki magyarázatnak.

Éééés? Ez a cikk is csak feltételezés.

2. Palpatine egyszer sem machinált a Jedik jelenlétében, pláne nem csinált ilyesmit, mint amit ez feltételez. De amikor kinyírta Windut, ráeresztve a Sötét Oldal teljes erejét, Yoda egyből a szívéhez kapott. ;)

Yoda akkor kapott a szívéhez, amikor a klónok elkezdték irtani a Jediket. Windu-nál csak fintorgott egyet.

Akkor azt nem titokban csinálta, nem volt se Dooku, se Sidious oldalán egyetlen Jedi sem, és még élő kapcsolat is volt közöttük. Megint csak más volumen.

Másrészt meg: Palpatine ekkor volt hatalma csúcsán, a Sötét Oldal ekkor volt a legerősebb. A Jedi rend kiirtva, Yoda veszített. Az egykori Kiválasztott kínok közt, őrült haraggal küzd az életért.

 

Az pedig, hogy nem láttuk a rituálét, nem jelenti, hogy nem végezte el...hopp, mi van ha pont azt kezdte el, amikor odatérdelt Vader mellé a lávafolyó partján?

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is marhaság. Azokon az érveken túl, amit Dzséjt ír: off screen egy ilyennel ne álljanak már elő. Ha ez történt, mutassák meg (bár inkább ne). Azon kívül Palpatine ekkor tuti tudomást szerzett volna a gyerekekről, amiről pedig nyilvánvalóan nem tudott ekkor még.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is marhaság. Azokon az érveken túl, amit Dzséjt ír: off screen egy ilyennel ne álljanak már elő. Ha ez történt, mutassák meg (bár inkább ne). Azon kívül Palpatine ekkor tuti tudomást szerzett volna a gyerekekről, amiről pedig nyilvánvalóan nem tudott ekkor még.

??? Most tényleg??? Palpatine ne tudott volna Padmé gyerekeiről? Ezt ugye azért nem mondod komolyan?

 

Egyébként az, hogy összetudta kapcsolni Anakin-t és Padmét, nem jelenti, hogy mindent pontosan érzékelnie is kellett volna. Pl Lehet, hogy érzékelte, amikor elválnak Padmé-től, de nem tudta, hogy azért mert ők is meghaltak, vagy mert megszülettek. Az Ep5-ben legalábbis egyáltalán nem tűnt meglepettnek Luke létezése miatt, és hát azért off-screen mégsem jöhettek rá már korábban, hogy ő Vader fia...

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

??? Most tényleg??? Palpatine ne tudott volna Padmé gyerekeiről? Ezt ugye azért nem mondod komolyan?

 

"Az Uralkodó is tudta amit én. Ha Anakinnak utóda születik, az rá nézve fenyegetés. Ezért tartjuk titokban ki a nővéred."

 

Van még kérdés?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Az Uralkodó is tudta amit én. Ha Anakinnak utóda születik, az rá nézve fenyegetés. Ezért tartjuk titokban ki a nővéred."

 

Van még kérdés?

Én arról beszéltem, hogy az EP3-ban Palpatine nagyon is nyilvánvalóan tudott Padmé terhességéről. Teljesen más kérdés, hogy tudta-e hogy megszülettek, vagy azt hitte meghaltak Padmé-vel.

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem vagyok benne biztos, hogy tudott a terhességről. Viszont a lényeget tekintve tök mindegy: Palpatine nem tudott az életben maradt ikrekről. Innentől kezdve szerintem meddő és értelmetlen a vita. :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem vagyok benne biztos, hogy tudott a terhességről.

Miért ne tudott volna Padmé terhességéről? Ha Obi-Wan tudott róla (a jelenetben amikor Anakin holléte felől faggatta Padmé-t csak arra jött rá, hogy Anakin az apa!), akkor majd pont az öreg szarkeverő, aki szinte mindenről tud ne vette volna észre? Aki ráadásul kristály tisztán megmondta, hogy tudta, hogy Anakin-t az aggasztja, hogy Padmé belelátható időn belül meghalhat?

Palpatine nem tudott az életben maradt ikrekről.

Na igen, a cikk indirekt ugyan de ezt is érinti: felveti, hogy mégis honnan a fenéből, tudta Palpatine azonnal rávágni Vader kérdésére, hogy Vader maga ölte meg Padmét, méghozzá haragjában? Hiszen tudta, hogy Obi-Wan túlélte az összecsapást, és innentől kezdve semmi oka nem volt biztosra venni, hogy Padmé halott. Valamiért mégis tudta, márpedig akkor miért ne hihette volna joggal, hogy a gyerekek meghaltak vele együtt?

 

Egyébként Padmé ruháját direkt kitömték a temetésén, hogy úgy tűnjön terhes volt, amikor meghalt.

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Werebazs jobb lenne, ha lehiggadnál. Palpatine elsősorban arról nem tudott, hogy a gyerekek megszülettek, és élnek. Ha ő szívta volna el Padmé életerejét, miközben ő SZÜL, akkor elég nagy eséllyel tudott volna arról is, hogy épp szülés történik "odaát".

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt írtam, hogy nem vagyok benne biztos. Ebben benne van, hogy esetleg tudott a terhességről. De ez az erőelszívós dolog nekem se jön be, szerintem se így történt.

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Werebazs jobb lenne, ha lehiggadnál.

Na először is, Mi az, hogy higgadjak le? Ha érvelek egy teória mellett, amivel én egyetértek, ti meg nem, akkor egyből nem vagyok észnél? És kettőnk közül mégis ki sértegette a másik véleményét, azzal, hogy "baromság"? Miféle logika ez már ne is haragudj!? Most igen, most nem vagyok "higgadt"! Eddig a pillanatig abszolút az voltam!

SZUUUSZA!!!

Na most megint az vagyok.

Palpatine elsősorban arról nem tudott, hogy a gyerekek megszülettek, és élnek. Ha ő szívta volna el Padmé életerejét, miközben ő SZÜL, akkor elég nagy eséllyel tudott volna arról is, hogy épp szülés történik "odaát".

Ennek pontosan annyi alapja van, mint a teóriának. Lehetséges, de semmi nem bizonyítja. Ahogy korábban mondtam: lehet, hogy érezte, amikor leválnak róla, de simán betudhatta annak, hogy meghaltak. Lehet, hogy neki egyáltalán nem volt közvetlen kapcsolata Padmé-val, hanem csak "rácsatolta" Anakin-t a kettejük közti köteléken keresztül. Akármi lehet.

Szerintem mindenesetre sokkal több értelme van, mint annak "összetört a szíve", mert az igazán out-of-character lenne Padmé-től. Igen a filmben és a TCW-ben látjuk, hogyan keseredik el egyre jobban és jobban. De azt is látjuk, hogy amíg egy csöpp reményt lát, addig semmit nem ad fel! És mik is voltak az utolsó szavai? "Van még benne jóság! Tudom, hogy van!" Ezek egy olyan ember szavai volnának aki annyira feladta a reményt, hogy a gyermekeiért sem hajlandó életben maradni?

Azt írtam, hogy nem vagyok benne biztos. Ebben benne van, hogy esetleg tudott a terhességről. De ez az erőelszívós dolog nekem se jön be, szerintem se így történt.

És ezzel semmi bajom nincs. Ha nem értetek egyet azt teljesen eltudom fogadni. De azért remélem nem baj, ha kifejtem, hogy nekem miért tetszik az ötlet.

Szerkesztve: - Werebazs

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ