Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Írhatnál róla valami bővebbet. Mi tetszett benne annyira? :)

 

Hát én alapból imádom a képregényeket és a kedvencem a batman. De ez mellékes, mert nem ez alapján ítélem meg a filmet. Én Imádtam a Tim Burtonos első két részt. Sötét volt, volt történet és látványos is. Aztán jött két ultragagyi rész, látványvilágban is, rendezésben is és történetben. És végre ez most megtört. Ismét visszakanyarodtunk Batman sötét énjéhez, és persze ez már próbálja megmagyarázni hogy honnan vannak a cuccai és ezzel hihetőbbé is teszi. A törtétent teccik, bár az eleje egy kicsit zavaros volt nekem (talán azért mert felirat nélkül néztem: talán hiba volt :) ), de különben teljesen követhető. És főleg ez is egy olyan film aminek van mondanivaló, mint a SWnak, és ezért imádom. Mellesleg a filmben felvonultatnak egy rakás nagy színészt, akik elég jól is teljesítettek, ezzel is feldobva a filmet. Kíváncsi vagy még vmire? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lamorak: lehet, hogy Kubrick nem százas, de zseniális filmes :)

 

Ami Lynch Dune-jét illeti, az tényleg nagyon gázosra sikeredett. De szerintem Lynchnek is van azért pár filmje, amikkel érdemes komolyan foglalkozni (Mulholland Drive, Radírfej, Kék Bársony...).

 

Ody: a Twin Peaks nálam is nagy kedvenc :)

Meg is vettem az első szezont DVDn, megérdemli a képminőséget... Csak jó lenne, ha kiadnák már azt a második szezont is. Nem tudod, mikor jön?

 

Egyébként tegnap láttam a Sin Cityt, és azt kell mondjam, elképesztő darab. Teljesen egyedi képi világa van, ilyet tényleg nem láthattunk még sehol. Emellett a sztorivezetés is nagyon rendben van; tele van nagy nevű színészekkel (bár néhányat alig lehet felismerni); jó a zene; és az egésznek olyan képregény feelingje van, mint még semminek a mozivásznon. Teljesen cool... :)

Egyébként a film sikere után úgy döntöttek, trilógia lesz belőle, de az első részt látva én örülök neki... Jó lesz ez.

 

Ja, és Mickey Rourke zseniális :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sin City szerintem is nagyon rendben van. Stilusbravúrnak vagy éppen pózolos filmnek első-osztályú. Ez a trilógia dolog, pedig jól hangzik... kiváncsian várom mi sül ki belőle.

Talán az egyetlen apró negativum, hogy kicsit üresnek, lélektelennek tünt az egész, nem? Nem igazán éreztem együtt a szereplőkkel... mondjuk valoszinüleg ez is volt a cél. A lényeg, hogy a szereplők tényleg hmm... -nem szeretem ezt a szót- cool-ok voltak...

 

Ja és igen. Mickey Rourke rulez :) !

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak jó lenne, ha kiadnák már azt a második szezont is. Nem tudod, mikor jön?

 

Mindenki azt várja :) Sajna nem tudom. Ha lesz info, közölni fogom veled :)

 

Ja, és Mickey Rourke zseniális :)

 

Én ugyan még nem láttam a Sin City-t, csak apróbb részeket. Mickey nagyon büntet. El se akartam hinni, hogy az valóban ő :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr: a Sin City hideg érzelemvilága nekem is feltűnt, de ez -szerintem- egyrészt egyértelműen a képregény-jelleg velejárója, másrészt nem ezen van a hangsúly... Mondjuk ez biztos zavaró lehet egyeseknek, de engem nem zavar, mert teljes egészében lenyűgöz a stílusa :)

 

Rourke mellett még jópár remek pofa van a filmben. Pl. egyik nagy kedvencem, Benicio Del Toro is óriási. SPOILER - amikor a halott Jackie Boy és Dwight "beszélgetnek" a kocsiban, akkor majdnem ledőltem a moziszékből a röhögéstől :D ! Egyébként ha jól tudom, ezt a jelenetet rendezte Tarantino a filmből - SPOILER END.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na végre én is megnéztem itthon a Galaxis utikalauzt. Hát a véleményem annyi, hogy az eleje nagyon gagyi, de a közepétől fogva nagyon belehúznak és a végére rohadt jó lesz. Ezt teljesen függetlenül csak a filmre tudom mondani, mivel a könyvet nem olvastam. És egy jótanács. NE NÉZZÉTEK MEG FELIRATOSAN!!! követhetetlen. Legalábbis nekem az volt. Ha legközelebb megnézem, az akkor lesz, amikor kiadják a DVD szinkronnal. De azért ne feledjétek: Ne essetek pánikba! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sin City 2-vel kapcsolatban több nagy nevet is említenek: leggyakrabban Nicole Kidman és Johnny Depp neve bukkan elő... Ez utóbbinak örülnék, ha benne lenne :D

 

Az viszont biztos, hogy Rourke visszatér... :D 2006 nyarára igérik a folytatást egyébként.

 

Ody: szerintem nézd meg az első részt :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát tegnap megnéztem a Mr és Mrs Smitht. :wink: Mindenkinek ajánlom aki szereti a vicces, lövöldözős filmeket, amiben Angelina Jolie is szerepel... :shock: :shock: :shock: Persze nem ez volt ám a fő ok hogy megnéztem... :) De a végén egész jó kis film kerekedett ki belőle. Én megmondtam hogy ez a "jó filmek nyara" lesz. Legalábbis szerintem. Mindjárt itt a WOTW és én személy szerint várom még a F4t és még sok mást is. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát gyerekek valami nagyon nincs rendben ezzel a WOTW-el. Az imdb-n már 6.8-on áll, több mint ezer szavazat után. Akármekkora fikaház az imdb, azért ez mégis csak elgondolkodtató.

 

Az A.I. is pont ennyin áll. És nagy kedvenc... Holnap éjfélkor premier. Remélem még a héten megtudom nézni és akkor fény derül rá, hogy milyen pontozók az imdb-sek :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a War of the Worlds nem a meglepetések filmje lesz, hozni fogja, ami egy ilyen kategóriájú movietól elvárható. Elvégre Spielberg tutira nem fogja szétkisérletezni a filmet, és Cruise főszereplése is utal valamire - én egy tipikus látvány és akcióorientált blockbusterre számítok, persze átlagon felüli rendezői és átlagon aluli szinészi teljesítménnyel.

 

Más: ma láttam a Barton Fink (Hollywoodi Lidércnyomás, 1991) című Coen brothers filmet. Nekem hihetetlenül bejött... Nem egy szokványos próbálkozás, de működik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig Cruise jó. Túl az operencián, Különvélemény.

Ezekbe bejön nekem.

 

Érdekes. Nekem Cruise a Jerry Maguire-ban tetszett a legjobban. Persze azt Cameron Crowe rendezte, aki egy zseni! Minden filmjét imádom!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes. Nekem Cruise a Jerry Maguire-ban tetszett a legjobban. Persze azt Cameron Crowe rendezte, aki egy zseni! Minden filmjét imádom!

 

Nekem is abban jött be a legjobban. ÉN nagyon bírom Cruise-t és a színészi játékát is. Egyik kedvenc színészem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy Cruise jó, de az ízlése az pocsék! Főleg ami a nőket illeti. Most összejött ezzel a "szűz" Dawson csajjal, háááát enyhén nevetséges a srác. Mondjuk ő tudja.....de én nem cseréltem volna le Nicole-t, az biztos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy Cruise jó, de az ízlése az pocsék! Főleg ami a nőket illeti. Most összejött ezzel a "szűz" Dawson csajjal, háááát enyhén nevetséges a srác. Mondjuk ő tudja.....de én nem cseréltem volna le Nicole-t, az biztos.

 

A színészek és a babáik nem szólnak másról csak reklám és újság miatt csinálják. Ennyire szerintem nem labilis az állapotuk, ahány feleségük/férjük/szeretőjük van a hollywoodiaknak. Az egész csak reklám, majd ha visszavonul lesz egy igazi felesége akitől majd egy trónörökköst szeretne. A vagyont tovább kell vinni. Persze ez csak az ilyen Cruise, Kidman félékre igaz, vannak akik rendes családi állapotra törekednek.

Cruise-Kidmanről meg rengeteget lehet írni, mert bele lehet, magyarázni, hogy egy forgatásom jöttek össze... Közben lehet, hogy a egynekeik hozták őket össze nagyobb profit reményében. Aztán a "nagy összeveszés"-ről is sokat lehet írni az egész marketing szerintem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cruise nálam az ultraciki kategória. A magánélete nem érdekel, de amit a filmjeiben nyújt, azt nem lehet szinészetnek nevezni. A filmjei 90%-ában ugyanazt a pofát adja, nevetséges.

 

OK, van pár olyan film, ami bejön és ő is szerepel benne (Interjú a Vámpírral, Tágra Zárt Szemek), de ez nem miatta van...

 

Ha már hollywood, akkor inkább legyen pl. Sean Penn, aki tényleg meg is mutatja, hogy tud szinészkedni, nem Mission Impossible-kben égeti magát.

 

Persze ez csak én véleményem, nem kell egyetérteni vele :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cruise nálam az ultraciki kategória. A magánélete nem érdekel, de amit a filmjeiben nyújt, azt nem lehet szinészetnek nevezni. A filmjei 90%-ában ugyanazt a pofát adja, nevetséges

 

Nalam Stallone ilyen kategória. Ugyanaz a pofa a Rockyban, meg a Ramboban, meg az Oscarban... Cruise, hogy édesanyámat idézzem legalább helyes fiú.

 

Ha már hollywood, akkor inkább legyen pl. Sean Penn, aki tényleg meg is mutatja, hogy tud szinészkedni, nem Mission Impossible-kben égeti magát.

 

Én Sean Penn-t sem bírom, sőt nagyon nem. Valami iritál a csávóban, nem tudom mi nem tetszik amit, ahogy csinál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volt szó korábban Tim Burtonről. Idén két filmje is bekerül a mozikba: az egyik a Charlie és a Csokoládégyár, a másik egy animációs film, a Corpse Bride (nem tudom a magyar címe mi lesz). Mindkettőben szerepel Johnny Depp és Helena Bonham Carter is.

 

 

Depp nagyon LOL lesz a csokigyárban 8)

 

charlie7ea.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.