Ugrás a kommentre

Vélemények a Legends művekről


reaper

Figyelemmel követed az EU-t?  

69 felhasználó szavazott

  1. 1. Figyelemmel követed az EU-t?

    • igen
      43
    • nem
      15


Ajánlott hozzászólás

Nyilván szép szimbólum, de engem akkor sem tud meghatni. Nekem ahhoz, hogy egy szimbólumot értékeljek, kell a jó megvalósítás is. Ez esetben ahhoz, hogy értékeljem a Luke klónhoz kapcsolódó szimbólumot, nem szabadna Luke klónnak lennie. A karakterhez kötődöm, nem a szimbólumához, és nekem az esetek nagy többségében a karakter még a történetnél is előrébb való. Kellenek az olyan karakterek, akikhez érzelmileg valamilyen módon kötődöm. Ezzel szemben a szimbólumok csak a sokadlagos dolgok, azok már a műelemzés részét képezik, amit itt veled, veletek végzem. De ez már az utózönge, ahhoz, hogy ideáig egyáltalán eljussak, szeretnem vagy utálnom kell azt a karaktert, akihez köthető a szimbólum. Ebben az esetben erről szó sincs, nem a karakter, hanem az ötlet vált ki belőlem érzelmi reakciót, ami az, hogy ezt egy rettentő béna ötletnek tartom. Eleve úgy érzem, hogy Zahn túltolta a klónozósdit, de az, hogy teremtett egy gonosz Luke-ot, az durva volt.

Elismerem, hogy az elgondolás, a szimbólum jó, de a megvalósítás nekem nagyon nem tetszett, ezért a szimbólumot sem tudom igazán értékelni, főleg nem érzelmi szinten. És ezért van az, hogy nekem a Luke-Mara kapcsolat sem jön be.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én mindent idealizálok, de persze abszolút értem és elfogadom a gondolatmenetedet. Akkor neked a klón császár sem tetszett a Dark Empire képregényekből? A válasz nyilvánvaló, így kérdés inkább költői!

 

Klón Ripley? :D 

 

Nekem azért tetszik a Thrawn trilógia, mert sok olyan dolgot hozott be a történetbe, amivel korábban csak érintőlegesen, vagy csak szóbeszéd szintjén foglalkozott a saga. Coruscant, Kashyyyk, a jedik tanácsa, a klónhengerek és még ezer apróság, amiből később a prequel részek is merítettek. Akkoriban még az újdonság erejével felruházva hatottak ezen történeti elemek. Valamikor 1995 -96-ban Szabó Gábor általánosiskolás osztálytársam nyomta a kezembe a Birodalom örökösei könyv egy igen lestrapált példányát, ami annyira rongyos és minősíthetetlen állapotban volt, hogy a "megtarthatod" kifejezést magától értetődően csatolta hozzá. Természetesen odáig voltam érte, főleg Thrawn miatt, nem beszélve arról a tényről, hogy ki voltam éhezve az új történetekre, így majdnem mindent azonos nyitottsággal fogadtam. Én nem tudom leválasztani a történet mélyreható elemzéséről a nosztalgiafaktorból eredő érzéseimet, így kétség kívül elfogult vagyok minden olyan Star Wars kiadvány irányába, ami a 90-es években jutott a birtokomba. Ez azért van így, mert én a 90-es években még rendelkeztem ideákkal, ami ideákat a tanárok/munkatársak/közügyek/média/politika sikeresen leromboltak bennem. És ha vissza - vissza gondolok a 90-es évekre, a nosztalgián túl gyermeki tisztaságot és idealizmust érzek, ami érzéstől sokunkat megfosztottak. Nos....részben ezért is szeretem annyira a ma már kissé banális Star Wars Junior kiadványokat is, mert abban a korban még erősebben szervesültem az ideákkal, szeretettel és szép reményekkel felvértezve tekintettem abba a jövőbe, amiben sajnos ma élek. Nálam ez több mint nosztalgia, sokkal inkább az ártatlanság elvesztése. És a Thrwan trilógiában, vagy a Star Wars Junior könyvekben pont azt a banalitást szeretem, ami összefügg a gyermekkori ártatlanságommal. Így a klón Luke, vagy Mara és Luke "szerelme" nálam tényleg az ideák és szimbólumok szintjén mozog, amiért is nem tudok rájuk hideg racionalitással tekinteni. Ez az a gyermeki részem, amit megroncsolva, széttörve, leköpve, szilánkok formájában sikerült átmentenem a felnőttkori valómba. Apró kis töredékek, nehezen előcsalható érzelmi impulzusok egy olyan korból, ami még az ártatlanságomról szólt.

 

 

 

 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Zééé írta:

Akkor neked a klón császár sem tetszett a Dark Empire képregényekből?

Ha a yuuzhan vong sztorik nem lennének, a Dark Empire-t tartanám a Star Wars mélypontjának a komolyan vett sztorik közül. Nem, a sorozatgyártott Palpatine ötlete abszolút nem jött be.

7 órával ezelőtt, Zééé írta:

Klón Ripley? :D 

Érdekes karakternek tartom, Sigourney Weavernek sikerült eladnia nekem ezt az AR-ben amúgy ritka erőltetett ötletet, de alapvetően őt sem bírom. Én eleve az Alien3 óta nem akartam több olyan Alien-filmet látni, amiben Ripley a főhős.

 

Én is a 90-es években olvastam ezeket, a (Sötét erők ébredését először képregényben, a mai napig nosztalgikus érzés fog el, ha a kezembe kerül), és bátran állíthatom, igencsak gyerek voltam akkor még. :) Az ideáimmal sincs gond, sokan megpróbálták már őket lerombolni, de makacs egy rohadék vagyok, a gyermeki részem, meg... Nos, itt többen is igazolhatják, hogy elég látványos az. :D Ugyanakkor ezek a könyvek gyerek fejjel sem jöttek be. Alapvetően szerintem az a gond, hogy én nem rajongtam a klasszikus trilógiáért. Sokszor leírtam már, hogy én az ep1-gyel lettem rajongó. Nagyon korán, négy-öt évesen ismertem meg a Star Warsot, a klasszikuson "nőttem fel", hiszen 9-10 évig számomra sem volt más. De a Star Wars az ep1-ig csak a szeretem kategóriába esett. A Star Trekért (a TOS-ért, a TNG-t ugye akkor sem komáltam, a többi meg még nem is futott hazánkban, vagy nem is létezett) vagy az Alienért rajongtam, de az SW akkor még nem fogott meg.

Visszagondolva én azt mondom, ez főleg a szereplők miatt volt. Sokkal jobban befogadtam az ep1-2-3 szereplőit, mint az ep4-5-6-ot, és tényleg, innét visszanézve sokszor írtam már az EU-val kapcsolatban negatívumként, hogy "megint a Luke-Han-Leia trió mentheti meg a Galaxist". És most így belegondolva, a kedvenc könyveimben nem voltak benne (Lidérc osztag, Jedi növendékek) és bár nem tudatosan, de jelenleg is kerülöm azokat a képregényeket, amikben ők szerepelnek (könyvekben még nem igazán jelentek meg, szóval azt nem nehéz). És régen, gyerekként is elsődleges volt a szereplő: ha szeretem a szereplőket, bármilyen bárgyú történetet el tudnak nekem adni.  Természetesen nem utálom Hant, Leiát vagy Luke-ot, egyszerűen csak nem azok a karakterek, akik a szívemhez közel állnak. Valószínűleg ezért sem vagyok kibékülve a régi EU-val.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Három év van köztünk, amiért is én még moziban láthattam a JEdi Visszatért (előtte karácsonykor pedig a CSillagok Háborúját). :) Nem olyan nagy idő az a 3 év, de a mozis élmény miatt pont elég. Értelek, de hogy a TNG- t nem szereted....pont te? A TNG egy intelligens, komoly megközelítése volt a Star Trek szériának. Azt gondoltam volna, hogy neked a TNG korszak volt a kedvenced. Tudom, nem ide tartozik, de azért leírom, hogy számomra a First Contact a Star Trek mozifilmek császára. Az újabb limonádékat is szeretem - tegnap néztem újra a Mindenen túl című részt - de nálam Picard az ász! Nem hiszem, hogy nála nagyobb színészt, karizmatikusabb vezetőt valaha is felvonultatott volna ez a sorozat. 

 

Mostanra már nem tudom azt mondani, hogy az OT-t feltétlenül jobban szeretem, mint az előzmény részeket, azt viszont el tudom mondani, hogy filmes szempontok alapján melyik trilógiát tartom többre, de a történetvezetés és a karakterek szintjén már nem teszek különbséget. Meg kell jegyeznem, hogy én a TCW sorozatot tekintem Lucas legfőbb életművének és azt gondolom, hogy a TCW hozta el mindazt, amit a legtöbb fanyalgó a prequel részekről elvárt. Nálam a TCW lelki aranyba van öntve és ez így is marad. Amúgy nemrég néztem újra az EPI-et és egy kicsit sem unatkoztam, még mindig lenyűgöző a látványvilága.

 

Ami pedig Thrawnt illeti....nos, kérdés nélkül cserélném el Snoke karakterét Thrawn-ra. Ebben a kérdésben egyértelműen kijelenthetem, hogy jobban örültem volna a Thrawn trilógia megfilmesítésének. Milliószor eredetibb, mint a TFA, amit persze nem utálok...de kétség kívül semmi eredetit, semmi forradalmit nem találok benne. Viszont szeretem a karaktereit, ami szerintem a TFA erőssége lett. A Thrawn trilógia ötletesebb, merészebb, eredetibb vizekre mert evezni. De még van remény, hogy a TLJ kicsit átbillenti a mérleget. A Thrawn trilógiában pont azt szeretem, hogy egy szűkebb, kisebb forrásokkal gazdálkodó, partizán jellegű Birodalommal van dolgunk, ahol kétszer is meggondolják, mekkora forrásokat mozgósítsanak a cél érdekében. Tetszik továbbá, hogy a néhai Birodalom maradványait már nem a jó - rossz törésvonala mentén igyekszik az író görcsösen meghatározni.  Thrawn se nem jó, se nem rossz, mert ebben a történetben már teljesen más törésvonalak mentén szerveződik a háborút. Az egész egy sakkjáték, amolyan logisztikai hadviselés, ami szerintem nemesít a birodalmi hadigépezeten. Már nem a jó és rossz, sátán és Jézus, Gandhi és a Brit Birodalom harcol egymással, hanem két fuvarozó vállalat. Thrawn kimért karakterén keresztül alakul át a korábban erkölcsi és morális alapokon álló küzdelem logisztikai háború. Nincs felesleges erőfitogtatás, nincsenek túlzó célok, senki nem akar császár lenni, senki nem akarja az egész mindenséget megreformálni. Thrawn mindösszesen be akarja bizonyítani, hogy az ész és logika képes kipótolni azokat az erőforrásokat, amikkel a flottája már nem rendelkezik. Nem akar senkin bosszút állni, nem gondolja és nem is hirdeti, hogy a csapatainak bármilyen morális felsőbbsége lenne az alakuló Új Köztársasággal szemben. Egyszerűen csak hisz a logika erejében és úgy gondolja, hogy ésszerű tervezéssel a Köztársaság előtt lesz képes célba juttatni XY rakományt. Egy okosan felépített játékba kezdett, amiért is ha a karaktere a történet végére győzelmet aratott volna, az megérdemelt győzelem lett volna. Bevallom, ő az első "főgonosz" akinek voltakép drukkoltam, mert képes voltam azonosulni a racionális felépítményével. Karakterére nem is értelmezhető a főgonosz jelző, hiszen semmi gonoszság nem működik benne. Nem leli élvezetét a gyilkolásban, nem kultiválja a pusztítást és halált, hadmozdulatai csak olyan mértékben okoznak sérülést és fájdalmat, amit a felállított képlete megkövetel. Neutrális karakter, akit talán a Mátrix építészéhez lehetne hasonlítani. 

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Trekkes részre a maga topikjában reagálok majd, hogy ne itt offoljunk.

12 órával ezelőtt, Zééé írta:

Nem olyan nagy idő az a 3 év, de a mozis élmény miatt pont elég.

Az a három év ilyen szempontból tényleg sok, mert így teljesen lemaradtam az SW mozizásról az ep4-5-6-tal kapcsolatban. Mivel '99-ig nem voltam rajongó, a '97-es SE-re sem mentem el, szóval sajnos az ep4-5-6-ot még sohasem láttam moziban. VHS-en, DVD-n és BD-n az összes változathoz volt szerencsém, de moziban még sosem volt lehetőségem látni. Az összes többi részt viszont szó szerint többször néztem meg moziban, még az ep1-gyel is eljutottam a kettőig, pedig azt anno egyszer láttam csak moziban, de aztán a 3D-sítésnek köszönhetően láthattam másodszor is.

 

12 órával ezelőtt, Zééé írta:

de kétség kívül semmi eredetit, semmi forradalmit nem találok benne.

Szerintem az egész Star Warsban nincs egy csepp eredetiség sem, legfeljebb eredetien keveri a lenyúlt dolgokat, amit anno Lucas maga is bevallott, úgyhogy máig nem értem, ezt a franchise-t miért kell ilyen szemszögből nézni. Forradalmi meg csak az ep4-ben van trükktechnikai szempontból (bár a többi rész is hozzájárult a trükktechnika fejlődéséhez, csak az ep4 volt igazán forradalmi). Eleve úgy vélem, hogy aki mindig a forradalmat és az eredetiséget várja a filmektől (vagy bármitől), az megérdemli, hogy non-stop csalódjon. Mert non-stop csalódni fog a saját hülyesége miatt.

 

Amit Thrawn-ról és a Birodalomról írsz, azzal maximálisan egyetértek. Bár véleményem szerint a Thrawn-trilógiának durva gyengeségei vannak (a fent említettek), Thrawn és a Birodalom kezelése nagyon jó, azt én kiváltképpen szeretem benne. Tulajdonképpen anno a birodalmi szakaszt szerettem a legjobban olvasni. Ugyanakkor én ezt a szürkeséget nem szeretném állandóan viszontlátni a Star Warsban. A Star Wars számomra egy matinésorozat, egy limonádé űropera, ahol jól láthatóan elkülönül a jó a rossztól, mint a klasszikus mesékben. Néha lehetnek szürke dolgok, beugorhat egy Thrawn, egy Cassian, egy Galen vagy egy Kallus, sőt akár egy film is felépülhet ebben a szürke szellemiségben, de mindig legyen ott, hogy van jó és gonosz és határolódjanak el. Mert hiába van a Rogue One-ban orvgyilkos lázadó és jólelkű birodalmi, Jyn már egyértelműen jó, Krennic egyértelműen gonosz. A film protagonistájánál és antagonistájánál nincs szürkeség, és ezt mindig tartsák meg. Nem akarok szürke főhőst vagy főgonoszt a Star Warsba.

Szóval én ezek tükrében semmi pénzért sem cserélném el Thrawnt Snoke-ra. Mert számomra a Star Wars esszenciájába nem illik be főgonosz titulusban. Egy könyvben semmi gondom nincs vele, a Rebelsben sincs. De egy ep7-ben, ahol ő lenne a főgonosz, ott már zavarna a szürkeségével és a tökéletességével. És ez például tetszik a Rebelsbeli inkarnációban, hogy ott megpróbáltak visszavenni a tökéletességéből azáltal, hogy látványosan nem hisz a földöntúliban, vagyis nem tud mit kezdeni az Erővel. Az eredeti könyvbéli olyan rohadt tökéletes volt, hogy kisujjból lenyomta a mindent behálózó misztikus energiamezőt, aminek hatalma akkora, hogy ahhoz képest egy egész bolygó elpusztítása is eltörpül - megjegyzem, ezzel jól pofánvágva az Erő lényegét, vagyis azt, hogy az életből árad és az tartja fenn. Az ysalamirik ebben a formában nem is létezhetnének (szintén egy olyan pont, ami nem tetszik Zahn eredeti könyvében), szerencsére a kánonból eddig kihagyták őket. Remélem ez így is marad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az ysalamirik szerintem abszorválják az erőt, nem megszüntetik, az abszorválás képessége pedig az EPII óta (Yoda elnyeli a villámokat) kánon, így az ysalamirik is bőven lehetnének azok.

Kicsit olyan ez, mint amikor a tűz találkozik a vízzel és az energia szépen elenyészik. Mindegy, kár is ezen vitázni, mert Lucasnak sem tetszett az ötlet. Azért azt hozzá kell tennem, hogy ha az erő az életből árad, akkor midiklóriánokra sem lenne túl nagy szükség, tehát itt meg Lucas magyarázta félre a saját találmányát és az OT idején erre még szüksége sem volt, hiszen bárkiből lehetett JEdi. Ezt nem én mondom, idézet Lucastól a JW Rinzler féle Making of SW könyvekből. A ysalamirik sincsenek az erőn kívül, csak annyira, amennyire a tűznek nem része a víz, de atomi szinten ott a közösség, így nem zárják ki egymás létezését, csak bizonyos körülmények között egymás működését lehetetlenítik el. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Zééé írta:

az OT idején erre még szüksége sem volt, hiszen bárkiből lehetett JEdi

Ezt mondta Lucas? Ha így is volt, biztos jól be volt épp tépve az öreg. :D Ez markánsan szembemegy még az OT-val is. Ha bárkiből lehetett jedi, akkor miért nem lett senkiből? Ez így azért sántít. Egyetlen figurát látunk csak, akiből jedi lett, az pedig Luke. Aki egyrészt a Kiválasztott fia, másrészt Obi és Yoda trenírozták a jediség felé vezető úton. 

1 órával korábban, Zééé írta:

ha az erő az életből árad, akkor midiklóriánokra sem lenne túl nagy szükség

És akkor újra elő lehet venni a már ezerszer lerágott csontot. Az Erő az életből fakad és misztikus és minden csodaszép, ahogyan az OT-ban szerepel. A midikloriánoknak ehhez csak annyiból van közük, hogy azok teszik lehetővé, hogy az élőlények aktívan kommunikálhassanak az Erővel.

 

(Apropó, olyat nem tud az új fórummotor, hogy ha valaki leírja, hogy midiklorián, akkor egy felugró ablakban vagy tooltipben megjelenjen az ilyenkor mindig összefoglalt tanulság a kérdéskörről? :D)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, pb69 írta:

Apropó, olyat nem tud az új fórummotor, hogy ha valaki leírja, hogy midiklorián, akkor egy felugró ablakban vagy tooltipben megjelenjen az ilyenkor mindig összefoglalt tanulság a kérdéskörről?

Sajnos nem, ehhez ránk van szükség. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...
2017. 05. 20. - 23:19, Darth Sky írta:

Szerintem sem a "hivatalos" státusz határozza meg az adott mű minőségét...

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sok Legends-mű van, amelyik simán jobb egy Canon-műnél - akár a saját véleményemből indulok ki, akár a közvéleményből.

Én mindig azt mondom, hogy mindenki maga döntse el, mit tart Kánonnak, és mit nem. Amit a Disney hozott létre, úgyse tetszik mindenkinek. Nyilván jó, hogy a Kánon létrehozásával kicsit rendbeszedték az univerzumot, eltüntették a káoszt. Ez a hivatalos idővonal egy remek kiindulópont, főleg azoknak, akik most csöppennek bele az univerzumba. De ettől még mindenkinek megvan szerintem a joga, hogy eldöntse, mit számít bele a maga Kánonjába. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha nincs közös alap, akkor egy normális diskurzust sem lehet lefolytatni egy-egy témáról. Hiába tekinted mondjuk canon-nak az eredeti Thrawn-trilógiát, az ott történtek nincsenek semmilyen kihatással a jelenlegi canon-ra.

  • Nagyon tetszik 1
  • Zavaros 1
  • Tetszik 4
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, a kettő teljesen független egymástól, amiről te írsz, az szimpátia. Hiába gondolom, hogy a Darth Plagueis nagyságrendekkel jobb regény, mint mondjuk az Utóhatás (mert szerintem ez így van), a különböző teóriák (Snoke kiléte, Palpatine esetleges "visszatérése") megtárgyalásához az előbbi regény mégsem lehet hivatkozási alap, ez teljesen evidens.

  • Nagyon tetszik 1
  • Zavaros 1
  • Tetszik 3
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kösz mindenkinek a lepontozást! :peace:

Nem értem, mi baj van azzal, hogy például ha valakinek jobban tetszik mondjuk az említett Thrawn-trilógia, mint az új filmes folytatások - nem én vagyok az egyetlen -, akkor az Kánonnak tekinti azt - értsd ezt úgy, hogy személyes véleménye alapján azt tekinti hivatalos folytatásnak. Tehát a maga kis saját Kánonjában az a folytatás. 

Nekem például szívem szerint az A Jedi visszatér folytatása. És ezt nem azért írom, mert szerintem a 2015 után kiadott összes film egy hulladék, hanem mert nekem jobban tetszik az a trilógia, mint a filmes folytatások. Ráadásul még csak nem is szoktam ócsárolni a sequel trilogyt, mint ahogy azt sokan oly büszkén teszik különböző internetes oldalakon... 

 

Azt meg ne mondjátok nekem, hogy a hivatalos Kánon minden egyes rajongónak tetszik. Ezért vélem úgy, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, mit számít bele a saját kis Kánonjába. Ha te például A gonosz útvesztőjét annyira imádod - amely mellesleg hivatalosan nem Kánon -, hogy azt a te kis Kánonodban ténylegesen A Sith-ek bosszúja előzményeként tartod számon (holott hivatalosan nem az), akkor én azt totál megértem és elfogadom. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Darth Revan9: Most csak egy példát hoztam fel, hogy érthető legyen. ;)

 

Teszem azt, ha kiderült volna, hogy Snoke = Plagueis (EP7 után ez még komoly teóriának számított), nem hivatkozhattál volna arra, de hát Palpi megmérgezte őt a Darth Plagueis legvégén! Remélem, így már érthetőbb, mire akartam kilyukadni.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Quote
12 minutes ago, Nute Gunray said:

Teszem azt, ha kiderült volna, hogy Snoke = Plagueis (EP7 után ez még komoly teóriának számított), nem hivatkozhattál volna arra, de hát Palpi megmérgezte őt a Darth Plagueis legvégén! Remélem, így már érthetőbb, mire akartam kilyukadni.

 

Nyilván. :lol::facepalm:

Én mindig is a Thrawn-trilógiát fogom a Star Wars 6. részének a folytatásának tekinteni, mert annyira szeretem, és annyira a szívemhez nőtt. DE! Ha az Episode IX-ban kiderülne, hogy Snoke valójában Jorus C'Baoth (ez nyilván egy baromság, csak példaként hozom fel, hogy érthető legyen, mit szeretnék sugallni), akkor nem fogok én sem előállni azzal, hogy az márpedig nem lehet, mert ővele (azt hiszem) Luke Skywalker végzett Az utolsó parancsban. Miért? Mert tudomásul veszem, hogy a hivatalos Kánon szerint a Thrawn-trilógia gyakorlatilag nem létezik. De ettől nekem még az marad folytatásnak a szívemben. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@caseyjones Azt tekintesz magad részéről kánonnak amit akarsz, csak akkor nem fogsz tudni érdemben beszélni az SW-ről olyanokkal akik a nagy egészet nézik. Ez egyszerűen nem számít bele. Viszont ha nem akarsz róla beszélgetni akkor nincs gond. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem, ezért is írtam a legutóbbi hozzászólásomban, hogy amikor a hivatalos Kánont érintő diskurzus van, akkor nyilván nem fogok akadékoskodni, hogy márpedig ez így hülyeség, mert ellentmond ennek meg ennek a Legendák-műnek. Mert elfogadom azt, hogy egy adott mű nem tartozik a hivatalos Kánonba, még ha az az én szememben, az úgynevezett én saját Kánonomban szerepel is. Én csak ezt akartam üzenni. 

Például hiába szeretem egy hangyafaroknyival jobban a 2003-as CW-t a 2008-asnál, tudomásul veszem, hogy előbbi hivatalosan  nem a Kánon része. De bennem nagyon szép emlékeket ébreszt az a sorozat, és nekem mindig is az lesz az igazi Klónok háborúja. És persze nem fogok soha olyat írni egy hivatalos Kánon-mű kapcsán, hogy márpedig ez baromság, mert ellentmond a CW-nek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 hours ago, Ody Mandrell said:

Ez így teljesen korrekt! :peace: 

Vagy akár úgy is fogalmazhatok, hogy ha például a hivatalos Kánonba nem tartozó Sötét Nagyúr című könyvet annyira imádja valaki - amely egyébiránt A Sith-ek bosszúja közvetlen folytatása -, hogy a szívében őneki az mindig is a ROTS folytatása marad, szerintem érthető és elfogadható, hogy annyira kötődik ahhoz a műhöz, hogy a szívében örökké a ROTS folytatásaként őrzi. Elvégre mennyire fájó lehet, hogy a kedvenc SW-regényedről egy idő után megmondják, hogy "bocsi, de ez nem része a Kánonnak, szóval ez igazából nem is történt meg".

 

--------

 

Nem tartom korrektnek, hogy ennyien lepontoztatok. Nem írtam semmi sértő dolgot, és még csak nem is fikázó hangnemben írtam. Ennyit még Mestal sem kapott, amikor szándékosan személyeskedett vagy trollkodott...

Vagy mi a bajotok? Az, hogy azt írtam, hogy a Disney-féle Kánon úgyse tetszik mindenkinek? Kérem szépen, ez sem fikázás, hanem tény. Mert nektek 100%-ban tetszik a hivatalos Kánon, amelybe beletartoznak olyanok is, mint az eredeti trilógia rémesen gagyi regényváltozatai? :? @Darth Cupsy Öregem, még pont te hangoztattad az elmúlt napokban többször is, hogy A hercegnő, a kalandor és a párafarmer már az első oldalon ellentmond a Rogue One-nak. :roll:

 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, caseyjones írta:

Vagy akár úgy is fogalmazhatok, hogy ha például a hivatalos Kánonba nem tartozó Sötét Nagyúr című könyvet annyira imádja valaki - amely egyébiránt A Sith-ek bosszúja közvetlen folytatása -, hogy a szívében őneki az mindig is a ROTS folytatása marad, szerintem érthető és elfogadható, hogy annyira kötődik ahhoz a műhöz, hogy a szívében örökké a ROTS folytatásaként őrzi. Elvégre mennyire fájó lehet, hogy a kedvenc SW-regényedről egy idő után megmondják, hogy "bocsi, de ez nem része a Kánonnak, szóval ez igazából nem is történt meg".

 

--------

 

Nem tartom korrektnek, hogy ennyien lepontoztatok. Nem írtam semmi sértő dolgot, és még csak nem is fikázó hangnemben írtam. Ennyit még Mestal sem kapott, amikor szándékosan személyeskedett vagy trollkodott...

Vagy mi a bajotok? Az, hogy azt írtam, hogy a Disney-féle Kánon úgyse tetszik mindenkinek? Kérem szépen, ez sem fikázás, hanem tény. Mert nektek 100%-ban tetszik a hivatalos Kánon, amelybe beletartoznak olyanok is, mint az eredeti trilógia rémesen gagyi regényváltozatai? :? @Darth Cupsy Öregem, még pont te hangoztattad az elmúlt napokban többször is, hogy A hercegnő, a kalandor és a párafarmer már az első oldalon ellentmond a Rogue One-nak. :roll:

 

Semmi baj nincs. Csak nem értek vele egyet. Nem a személyed ellen szól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 minutes ago, Frenkie said:

Semmi baj nincs. Csak nem értek vele egyet. Nem a személyed ellen szól.

Konkrétan melyik részével? Az, hogy vannak Legends-művek, amelyek simán jobbak, mint egy Canon-mű? Vagy hogy a Disney-féle Canon úgyse jön be mindegyik rajongónak? Vagy hogy a hivatalos idővonal remek abból a szempontból, hogy rendbeszedték vele az univerzumot, és eltüntették a káoszt? Mert ezek mind-mind tények

Az már nyilván az én személyes véleményem, hogy mindenki maga döntse el, mit számít bele a maga Kánonjába (amit bővebben kifejtettem a lejjebbi hsz-eimben). De abból kiindulva, hogy a hivatalos Kánonnal úgyse elégedett minden egyes rajongó, nem tehetem meg én vagy sok más fan, hogy egy adott művet a szívébe zár, és ún. a saját kis személyes Kánonjának a  részének tekinti, de ha a hivatalos Kánont érintő diskurzusról van szó, akkor nyilvánvalóan már figyelembe veszi, hogy az valójában nem az igazi Kánon része, és annak alapján érvel? :o Pl. ahogy fentebb említettem, nem fogom azt mondani, hogy C'Baoth nem lehet Snoke, azzal indokolva, hogy "mert ő meghalt Az utolsó parancsban", mert tudomásul veszem, hogy az a regény hivatalosan nem a Kánon része, de szívem szerint nekem az a TROTJ folytatása, tehát az úgynevezett én saját Kánonom szerint az a TROTJ folytatása.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Nem tartom korrektnek, hogy ennyien lepontoztatok. Nem írtam semmi sértő dolgot, és még csak nem is fikázó hangnemben írtam. Ennyit még Mestal sem kapott, amikor szándékosan személyeskedett vagy trollkodott...

A piros értékelés jelentése: "Nem értek egyet" direkt azért lett átírva, hogy ne sérüljön az emberek lelki világa a "nem tetszik" miatt, de így sem jött össze ezek szerint.

3 órával ezelőtt, Frenkie írta:

@Darth Cupsy Öregem, még pont te hangoztattad az elmúlt napokban többször is, hogy A hercegnő, a kalandor és a párafarmer már az első oldalon ellentmond a Rogue One-nak. :roll:

És ennek mi köze ahhoz, hogy nem értek veled egyet?

 

2 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Az utolsó parancsban", mert tudomásul veszem, hogy az a regény hivatalosan nem a Kánon része, de szívem szerint nekem az a TROTJ folytatása, tehát az úgynevezett én saját Kánonom szerint az a TROTJ folytatása.

Azt is vedd még tudomásul, hogy valaki nem ért veled egyet, ez ugyanúgy szíve joga, mint ahogy neked is az, hogy van ez a "rendszered".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, caseyjones írta:

Az, hogy azt írtam, hogy nem hiszem el, hogy mindenki 100%-ban elégedett a Disney által megalkotott Kánonnal.

Ahogy írtad te is ez tény, az meg egy másik tény, hogy nem értek egyet a tiedhez hasonló kánon-Legends hozzáállással ;)  :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@caseyjones Biztos, hogy nem elégedett vele mindenki. Mondjuk már nem is értem mi is a baj tulajdonképpen? :) Az biztos, hogy a Legends csak mint érdekesség hozható szóba a diskurzusokban. Az más kérdés, hogy valakinek milyen a saját kánonja. Neked a Legends benne van és ezt senki nem kérdőjelezi meg szerintem. :) Le is írtad mi a helyzet ezen a fronton, szóval ezek után azt hittem megbeszéltük a dolgot, de úgy tűnik valamit félreérthettem. :D 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 minute ago, Ody Mandrell said:

@caseyjones Biztos, hogy nem elégedett vele mindenki. Mondjuk már nem is értem mi is a baj tulajdonképpen? :) Az biztos, hogy a Legends csak mint érdekesség hozható szóba a diskurzusokban. Az más kérdés, hogy valakinek milyen a saját kánonja. Neked a Legends benne van és ezt senki nem kérdőjelezi meg szerintem. :) Le is írtad mi a helyzet ezen a fronton, szóval ezek után azt hittem megbeszéltük a dolgot, de úgy tűnik valamit félreérthettem. :D 

Nem, csak kiegészítettem még az írásomat, ha esetleg valakinek még mindig nem jött át, mit akarok mondani. 

44 minutes ago, Darth Cupsy said:

A piros értékelés jelentése: "Nem értek egyet" direkt azért lett átírva, hogy ne sérüljön az emberek lelki világa a "nem tetszik" miatt, de így sem jött össze ezek szerint.

Tapasztalatom alapján akkor szoktátok ezt a piros gombot nyomogatni, ha valaki fikázik és/vagy sértő dolgot ír. Én pedig egyiket sem tettem, ezért nem értettem, miért zúdult rám a tömeg. Máskor is volt már, hogy nem értettek velem egyet sokan, mégsem kaptam egy pirosat sem. Mint a múltkori TCW-s/ventresses diskurzusnál, amelyben te is részt vettél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, caseyjones írta:

Tapasztalatom alapján akkor szoktátok ezt a piros gombot nyomogatni, ha valaki fikázik és/vagy sértő dolgot ír.

Pedig nem. Épp erről beszéltünk anno Cupsy kapcsán is. Ez a gomb a "nem értek egyet" jelentéssel bír. Én is kaptam már leget, még Dzséjttől is. Na bumm. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, caseyjones írta:

Tapasztalatom alapján akkor szoktátok ezt a piros gombot nyomogatni, ha valaki fikázik és/vagy sértő dolgot ír. Én pedig egyiket sem tettem, ezért nem értettem, miért zúdult rám a tömeg. Máskor is volt már, hogy nem értettek velem egyet sokan, mégsem kaptam egy pirosat sem. Mint a múltkori TCW-s/ventresses diskurzusnál, amelyben te is részt vettél.

A többiek nevében nem nyilatkozhatom, de én akkor szoktam arra nyomni, ha valamivel nagyon, de nagyon nem értek egyet és ez ilyen. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Én mindig is a Thrawn-trilógiát fogom a Star Wars 6. részének a folytatásának tekinteni, mert annyira szeretem, és annyira a szívemhez nőtt. DE! Ha az Episode IX-ban kiderülne, hogy Snoke valójában Jorus C'Baoth (ez nyilván egy baromság, csak példaként hozom fel, hogy érthető legyen, mit szeretnék sugallni), akkor nem fogok én sem előállni azzal, hogy az márpedig nem lehet, mert ővele (azt hiszem) Luke Skywalker végzett Az utolsó parancsban. Miért? Mert tudomásul veszem, hogy a hivatalos Kánon szerint a Thrawn-trilógia gyakorlatilag nem létezik. De ettől nekem még az marad folytatásnak a szívemben. 

:peace:

16 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

@caseyjones Azt tekintesz magad részéről kánonnak amit akarsz, csak akkor nem fogsz tudni érdemben beszélni az SW-ről olyanokkal akik a nagy egészet nézik. Ez egyszerűen nem számít bele. Viszont ha nem akarsz róla beszélgetni akkor nincs gond. :) 

Az úgynevezett nagy egésszel az a baj, hogy ahhoz minden könyvet, képregényt és fityfirittyet követni kellene, ez pedig nagyon nehéz, ezért szerintem a többség a nagy egész egy szeletét látja, nem pedig az egészet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.