Ugrás a kommentre

EPIII elemzés


Ajánlott hozzászólás

Az ide vonatkozó szinkron szerintem nem OFF :lol:

 

Egyébként Moser Károly bármennyire is szimpatikus az interjúkban, szerintem Anakin hangjaként egyszerüen szörnyű. Persze szvsz.

Azért én olvastam olyan interjút, ahol persze szimpatikusan, de azt mondta, Hayden Hangjáról, hogyidézem: "Nem nagyképűségből, de kicsit száraznak éreztem a szereplő hangját. A szinkronrendezővel együtt az volt a benyomásunk, hogy Anakin picit monoton hangon beszél, és ahhoz képest javítottunk rajta."

Ez azért érdekes. Ep2-es interjú, és talán pont emiatt hullámzik néhányszor nagyon rosszul az ep2-es Ani?

 

Mindenesetre Hayden hangja annyira különleges, lágy, de mégis érőteljes, hogy a magyar hangpalettán én nem találkoztam olyannal, aki jobban passzona. Még a képe is hasonlít rá, és aki hasonlít, azoknak passzolni szokott. Még Hujberrel hallottam Haydent, az borzalmas volt, meg még egy mélyebbel a nevére nem emlékszem.

Azért Annyiban megvédeném, hogy szerintem Miután megérkezik Anakin a Mustafarra Anakin hangja tökéletes, főleg, minkor a birodalmas részt mondja. Majdhogynem úgy kellett volna csinálni az egészet. A film eleji Anakin magyarhangjában, nincs benne a csibészség, de ott benne van az őrült hatalomvágy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudott a terhességről, de nem próbálta a Tanácsot megpuhítgatni hogy egy Kiválasztottól ennyi belefér, márpedig itt max az let volna a megoldás, hogy ők összedugják a kobakjukat háta tudnak valamit...

Ja, és Anakin csöppet se lett volna dühös, hogy Obi-Wan kérés nélkül belekotnyeleskedik az életükbe, a Tanács színe elé tár mindent az engedélye és kérése nélkül... Obi-Wannak az lett volna az igazi baklövés.

 

Meg a végén, amikor jöttek el a Mustafarról és Padmét félholtan egy Isten háta mögötti "kőfejtőbe" (bocs  ) vitte. Ha tudott volna Anakin rémálmairól, valszeg komolyan vette volna és valami komolyabb kórházba viszi.

Az az isten háta mögötti kőfejtő volt talán az egyetlen hely a Galaxisban, ahol elég fejlett cuccok voltak egészségügyi szempontból és nem fogtak a Jedikre lézerstukkert, ráadásul Palpatine-t sem riadóztatták, hogy nini, két Jedi.

És a lényeg: "Ha tudott volna Anakin rémálmairól, valszeg komolyan vette volna és valami komolyabb kórházba viszi." Ha tudott volna, ha Anakin beavatja. Ez Anakinon múlt.

 

 

Mózer Károly szvsz jó szinkronhangja Anakinnak (szvsz aki azt várja, hogy a magyarhang, egy teljesen más ember hangja ugyanúgy szóljon, mint a szereplőjé, az jobb ha semmit nem néz magyar vagy akármilyen más szinkronnal, mert két emberi hang ugyanolyan összemérhetetlen, mint a GyU az SW-vel :lol:).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Mózer Károly szvsz jó szinkronhangja Anakinnak (szvsz aki azt várja, hogy a magyarhang, egy teljesen más ember hangja ugyanúgy szóljon, mint a szereplőjé, az jobb ha semmit nem néz magyar vagy akármilyen más szinkronnal, mert két emberi hang ugyanolyan összemérhetetlen, mint a GyU az SW-vel )."

 

Én ezt Mózer Károly védelmében mondtam. Az EpII-nél ugyanis a moziban semmi bajom sem volt vele, és az EpIII-nál se lett volna, ha nem hallom előtte az eredeti. Szóval szerintem jó szinkronhang, csak néha hülye szövegeket adnak a szájába (Grívesz).

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nézd:

 

A Grievous semmiképpen sem lehet Grívesz, mivel az "ou" kombináció egyszerűen nem lehet "e". Bár valóban úgy tűnik, mintha azt mondanák, "Grívesz" az valójában General Grivusz csak az "u" eléggé artikulálatlan. Lehet Grivüsz, Grivösz, akár még Grívesz is, de szerintem Grivusz. A magyar szinkron legnagyobb hibája nem az itt, hogy Griveszt mond, hanem az, hogy ki is hangsúlyozza. Egyszerűen ilyen semmilyen u/ö/ü hangot kellene kimondaniuk.

Én Grivusz-nak ejtem, de alig hallani az u-t a nevében.

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Revenge of the Sith

Chapter 10: Counsel with Yoda

Time: 0:31:57-0:34:16

 

Tartalom

 

A kamera a Jedi Templom hatalmas építménye felé közeledik, méghozzá a főbejárat felé, aztán Yoda szobájában találjuk magunkat, ahol a Jedi mester és Anakin ülnek egymással szemben, sötétben.

Yoda elmélázva ismételgeti ugyanazt a szót, balsejtelmek, majd megkérdezi Anakint, hogy ezek a látomásai-e. Anakin elmondja, hogy mind csupa kín, szenvedés és halál. Yoda tovább puhatolózik, így az ifjú Jedi azt is elárulja, az álmok nem róla, hanem valaki másról szólnak, aki közel áll hozzá. Ezt hallva Yoda figyelmezteti Anakint a veszélyre, amely a jövő fürkészésében rejlik. Elmondása szerint, a félelem a veszteségtől a Sötét Oldalra sodorhatja az embert. Azonban Anakin nem szeretné, ha ez a látomás valóra válna. A halál az élet természetes része, mondja Yoda, és gondoljon örömmel azokra, akik egyesülnek az Erővel, ne gyászolja, ne fogódzón beléjük, hisz a ragaszkodás féltékenységhez vezet, ami a kapzsiság ikertestvére. Ezután Anakin már csak egyvalamit akar tudni: mit kell tennie? Yoda válasza, hogy igyekezzen önként megválni mindattól, amihez ragaszkodik.

Anakin ezután átvonul a Templom eligazító termébe, ahonnét Jedi lovagok szállingóznak már kifelé. Obi-Wan a terem közepén áll és éppen lekapcsolja a hatalmas holokivetítőt, majd megjegyzi, hogy Anakin lekéste a peremvidéki hadjáratról szóló jelentéseket. Anakin bocsánatot kér, majd hozzáteszi, hogy nincs mentsége. Obi-Wan tömören összefoglalja, hogy Saleucami elesett, így Vos mester Boz Pityre vonulhatott a csapataival. S bár ez jó hír, Kenobi nyugtalan és erre rá is kérdez Anakin. A Jedi mester elmondja, hogy a Szenátus újabb jogokat szavaz meg a kancellárnak. Anakin nem érti, miért baj ez, hiszen így a szócséplés helyére végre tettek lépnek, ezáltal előbb véget érhet a háború.

Obi-Wan érzelmektől vegyes arccal közli, hogy jobb, ha hajdani tanítványa óvatos lesz Palpatine-nal. Anakin nem érti, miről beszél mestere, így rákérdez. Obi-Wan elmondja, hogy a kancellár beszélni óhajt vele, majd Anakin újabb kérdésére hozzáteszi, hogy nem árulta el a Jedi Tanácsnak, miért. Az ifjú ezt felettébb szokatlannak véli, akárcsak Obi-Wan, akinek a furcsaság mellett még gyanúsnak is tűnik.

 

Fejezet vége

------------------------------------------------------------------------------------------------

Újra a Jedi Templomba. Ez a felséges épület az ep3-ra felettébb nyomasztó hellyé vált. Az ep2-ben mind ahányszor felbukkant, nappali fény és színek lengték körbe. Most minden matt, sötét. Ez alól Yoda szobája se kivétel, ahol a sötétség az úr. Mindkét Jedi lovag a sötétben ül, s mindkettőjüknek csak a szemük villan ki ez alól. Ám míg Yodánál ez a fényt jelenti, Anakinnak a tényt, hogy hamarosan rákerül a fekete maszk.

Yoda szavai elsőre úgy hatnak, mintha érzéketlen lenne, viszont jobban belegondolva, teljes mértékben igaza van. A világ tele van manapság is féltékenységből elkövetett gonoszságokkal, az emberhez való ragaszkodás pedig voltaképpen a kapzsiság egy fajtája. Persze, ez a fajta ragaszkodás a szeretetből árad, ami jó, csak akkor van baj, ha eltúlzott féltékenységbe fordul, erre próbálja Yoda virágnyelven Anakint figyelmeztetni.

Az viszont kifejezetten érdekes, hogy Anakin Yodához fordult először. Külön pikantériája a dolognak, hogy ez az első és egyetlen közös jelenetük, amiben csak ketten vannak.

Ezután jön a folyosó, ami mint az ep2 hasonszőrű jelenete, bár apró momentum, szerintem nagyon hangulatos. Akárcsak az ep6-ot idéző eligazító terem. Újabb példa Anakin változására, hogy nemcsak bocsánatot kér a késéséért, de még mentségeket se keres.

McGregor itt megint remekül játszik, ahogy Anakinra néz, mikor az elkezd a jogok megszavazásának helyességéről beszélni, félelmetes. Nem tudom eldönteni, szégyelli, idegesíti, meglepi vagy elitéli-e Anakin szavait. Szinte üvölt róla, hogy legszívesebben megint kiosztaná, de inkább csak figyelmezteti, annyira nem akar belerondítani Anakin életébe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin és Yoda kettőse az a fajta jelenet, amikor látszólag semmi nem történik, csak épp mégis a hideg futkos az ember hátán. Anakintól épp eléggé megtisztelő, h legalább Yodával megpróbál szót érteni (bival nem tehette ugye mert egyből rájön h ki is az a rémálmodott személy... bár lehet h azt hitte violna h Palpi:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt megint egy remek beállitással görgeti tovább az eseményeket kedvenc Lucasunk :roll:. A kamera elöszőr a Jedi Templomot mutatja... a sokat megélt SW fan persze már ásit is. A prequel-trilógiában talán egyetlen épitményt se mutogattak meg kivülről olyan sokszor, mint a Jedik szentélyét (azért ezaz ásitás maximum poén szinten értendő; ha egy SW fan tényleg ásit a Templomot látva, akkor jobb lesz ha a mozi kijáratánál egyuttal le is adja rögtön a klub-kártyáját :D).

Ám a kamera egyre lejjebb és lejjebb halad... a tornyok alatti talapzatot mutatja, de még lejjebb megy és HOPPÁ. Mikor már azt hinnénk, hogy semmi ujat nem lehet kivülről mutatni, erről az egyébként is meglehetősen egyszerü épületről, akkor tessék! A Jedi Templom talapzatánál lévő óriási kapuk vállnak láthatóvá!!! Óriási! Én a moziban, legszivesebben tapsoltam volna ennél a jelenetnél, de valszeg elég hülyén vette volna ki magát. Számtalan képregény, videójáték és két nagyfilm is készült a Köztársaság korában, hogy a Clone Wars rajzfilmet ne is emlitsem, de sose tudtuk meg, hogy a fenébe lehet bemenni a Jedi Templomba, mikor az nem más, mint öt nagy torony meg egy baromi nagy talapzat. Ráadásul erről semmiféle elözetes hir nem szólt, igy a moziban ért a felismerés döbbenete: a Jedi Templomnak óriási kapui vannak... furcsa, hogy a neten nem nagyon lehetett ezügyben hallani senkit megnyilatkozni, igy olybá tünik, hogy csak engem ért ilyen kellemesen, hogy egy eddig jól ismert helynek egy ilyen lényeges része csak a harmadik felvonás első-harmadában kerül bemutatásra... mivel a legtöbb embert ez nem érdekelte, igy gyorsan lépjünk is tovább:

 

A következő jelenet egyben a dráma következő lépcsőfoka is, melyben Lucas sebészi pontossággal vezeti tovább Anakin drámáját: adva van a helyzet, miszerint Padmé megfog halni. Anakin számára nem is kérdéses a következő lépés: segitséget kérni, méghozzá, ha lehet a legnagyobb hatalmútól: Yodától.

 

Ez Yoda első ep.3-as szereplése, mellyel egyben az új CGI is debütál, méghozzá remek eredménnyel. Yoda élethűbb, min valaha! Az ILM-es fiúk megdolgoztak a pénzükért.

 

Az is nagyon jó, hogy Yoda első jelenése az ep.3-ban rögtön az egyik legfilozofikusabb-jelenet is egyben. Anakin rémálma után Demoklész kardjaként lebeg a történet felett a kérdés: Most mit kell tennie Anakinnak? Egyáltalán tud valamit tenni? Ebben a kérdésben egyértelmüen Yoda a legkompetensebb... ha ő nem tudja a választ, akkor kicsoda?

Ám Anakin számára Yoda bölcs tanácsa, melyben felismerhető a buddhista tanitások szellemisége, olyan, mintha egy bozotvágó kést forgattak volna meg a hátában.

 

Az ezt követő jelenet szintén kellemes meglepetésként ért a moziban. Végre látjuk, hogy a jedik élik a mindennapjaikat. Eddig nem is nagyon tudtuk, hogy mi a fenét csinálnak ebben az óriási Templomban azon kívül, hogy a folyosókon mindig látszik, hogy kolbászolnak páran... de hova a fenébe mennek? Az, hogy látjuk, hogy a Klón-háborúban többek között ilyen termekben röffennek össze megbeszélni a háború állását, kicsit emberközelibbé teszi a jedik mindennapjait.

 

Itt egyébként Obi-Wan elejt pár szót egy bizonyos Vos mesterről, aki előrenyomult Boz Pity-nél. Valoszinüleg nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy ő nem más, mint a Republic képregény-széria egyik lefontosabb karaktere. Azért egy kép róla:

 

blz21-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nehéz dolgom van, mert újat mondani szinte lehetetlen már. :roll:

 

Talán azt emelném ki, hogy Yoda itt szemtől szemben beszél Anakinnal.

Nem sumákol, nem akarja áltatni, megmondja az igazságot (Kicsit olyan Yoda-Luke feelingje is van a dolognak, éppen ezért még jobb! ). Anakin persze ezt nem fogadja el, de okosan ennek nem ad hangot. A végén egyértelműen látszik, hogy számára ez a magyarázat nem elfogadható.

 

Anakin és Obi-Wan következő beszélgetése ismét remek lett, főleg hangulatában, ahogy a sötét teremben beszélgetnek az nagyon eltalált. Megint csak azt tudom mondani, hogy remekül látható a karakterfejlődés, főleg Anakinnál. Tapasztaltabb, tisztelettudóbb, bölcsebb lett.

 

Bomarr Jedi templomos fejtegetéséhez csak annyit tennék hozzá, hogy minden filmben egyre mélyebbre hatolunk az építményben (ami nem véletlen...).

 

Első rész - csak a torony

Második rész - Középső szintek, folyosók

Harmadik rész - legalsó szintek, bejárat

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a Jedi-tempom bemutatása dolog nekem eddig teljesen elkerülte a figyelmemet, de most, hogy leírtátok, bámulatos a dolog. Nagyon tetszik.

 

Ami a jelenetet illeti, engem rendkívül feldob az, ahogy látjuk a Jediket egy ilyen hétköznapi jelenetben. Mindig Yoda jut eszembe, meg a padawanok, a második részből, mert akkor is végre olyan jelenetet láttunk, ami a Jedik hétköznapjait mutatja be. Ewan játéka pedig valóban parádés, csak úgy, mint az egész filmben!

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Yoda-Anakin párbeszéd felvetett bennem egy kérdést.Anakin azt mondta, hogy egy olyan személy aki közel áll hozzá.Ilyet lehet a Jediknak?Öszintén szólva az EP 2-ben is meglepett, hogy Obi-Wan-nak barátja van(Dexter).Mert ugye nem kötődhetnek senkihez.Akkor ,hogy lehet mégis barátjuk?Meg a Jedik ha nincsenek küldetésben akkor gondolom a Templomban meditálnak, tanulnak.Ha viszont így van ,hogy ismerkedett meg Obi-Wan Dexterrel.Kijárhatnak a városba?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Yoda-Anakin párbeszéd felvetett bennem egy kérdést.Anakin azt mondta, hogy egy olyan személy aki közel áll hozzá.Ilyet lehet a Jediknak?Öszintén szólva az EP 2-ben is meglepett, hogy Obi-Wan-nak barátja van(Dexter).Mert ugye nem kötődhetnek senkihez.Akkor ,hogy lehet mégis barátjuk?Meg a Jedik ha nincsenek küldetésben akkor gondolom a Templomban meditálnak, tanulnak.Ha viszont így van ,hogy ismerkedett meg Obi-Wan Dexterrel.Kijárhatnak a városba?

 

Rengeteg küldetésen vesznek részt és igy sok emberrel összeismerkednek... pl. Jar Jar-al is igy ismerkednek össze az ep.1-ben :roll:. Nyilván Obi valamelyik húzosabb kalandja során rázodott össze Dex-el.

Az önzetlen szeretet pedig engedélyezett, igy az önzetlen barátság is... érdemes azt is megnézni, hogy Yoda az ep.2-ben milyen szeretettel beszél a kis tanitványokkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon hátborzongató a Yodás rész. Ahogy Yoda puhatolódzik, hogy ki lehet, aki után Anakin Aggódik. Akkor nem néz Yoda szemébe Anakin, sumákol. Mintha Yoda Obi-Wanra gondolna, én Anakin ettől megnyugszik, de csak addig amíg meg nem hallja a választ. Az meg szóba nem jöhet. Még talán akkor sem, ha Obi-Wanról lenne szó.

 

Hátborzongató hallgatni Anakin szájából azokat a szavakat, amiket Yoda az első találkozásukkor mondott a fiúnak. Pain, Suffering.....

 

Következő érdekes kimaradt szál lehet, hogy Anakin nem Yodával való találkozás miatt késik. Ha csak az lenne nem mondhatná azt, hogy nincs mentsége, hisz, simán mondhatta volna, hogy Yodával beszélt. Gondolom, az ilyen Yodával való dumcsizások nem titkosak, nincs Yodának titoktartási kötelezettsége, vagyis, megmondhatja, Obi-nak Yoda, hogy nála volt.

Anakin bizony máshol is volt, mégpedig a könyvtárban, ahol olyasmikre bukkant, amik nagyon érdekelték, de nem nézhetett bele, mert nem mester. Ezért nem keresett kifogást, és mondta, hogy feltartották.

Ez megmagyarázza azt is, hogy mikor Palpatine kinevezi a tanácsba, akkor miért az az első reakciója, hogy: "Én?! Mester legyek?"

Ezzel megkapta volna a kulcsot azokhoz a könyvekhez a könyvtárba.

 

Az még számomra nagyon különös, hogy Anakin szerint sincs valami rendben. Csak számára teljesen más miatt furcsa, mégpedig amiatt, hogy nem érti, miért feszült ennyire a hangulat a kancellár és a Jedik között. Obi-Wan szerint meg azért furcsa, amiért mindenki másnak a Jediknél. Egyre több hatalmat kap, amely által a Jedik hatalma csökken, és így veszélybe kerülhetnek.

 

Azért megint kár, hogy nem nevezik néven azokat az újabb jogokat, amiket kap. Mert a katonai parancsnokság jogát kapta most meg Palpi. Aminek később azért is lesz jelentősége, hisz így már érthetőbb, miért adhatja ki a 66-os parancsot. De nem kell ennyire előreszaladni, mert a klón felderítők is neki jelentenek ezentúl, közvetlen, és nem a Jediknek. Őket kikerülik. Ezért is érthető, miért fogadja Ki-Adi-Mundi a tanácsülésen bizalmatlanul Palpi infóit Grivi hollétéről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdemes azt is megnézni,hogy Yoda az ep.2-ben milyen szeretettel beszél a kis tanitványokkal.

És amit érdemes megnézni, hogy milyen érzelmeket vált ki belőle a halott ifjak látványa... A teljes érzelmi elzárkózással töltött élet nem kínozná könnyekkel, így viszont...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Hátborzongató hallgatni Anakin szájából azokat a szavakat, amiket Yoda az első találkozásukkor mondott a fiúnak. Pain, Suffering....."

 

Hú, tényleg... nekem ez eddig fel sem tűnt :39: Pedig valóban zseniális a párhuzam.

 

"Következő érdekes kimaradt szál lehet, hogy Anakin nem Yodával való találkozás miatt késik."

 

Szerintem viszont igen. Szerintem egyszerűen nem akarja, hogy Obi-wan kérdéseket tegyen fel neki. És valószínűleg Yoda-mester sem kötötte ezt Obi-wan orrára, mert ha nem így lenne, akkor azt láttuk volna véleményem szerint.

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mondhatja emiatt is Obi-Wan, hogy: "Azthittem én is lehetek olyan jó mestere mint Yoda!" Szal, Anakin teljességel megbízott Yodában (ha kétértelműen fogalmazott is), legalábbis hozzá fordult először segítségért, ami mégiscsak jelent valamit! Obi-Wan segítségére viszont igényt sem tart... Ha pedig szembe kerül mesterével - "Elkéstem, nincs mentségem!"

Sok kalandban voltak együtt, összekovácsolódtak, ám kapcsolatuk sosem lehet addig teljes míg átnem lépnek ezen a bizalmatlanságon, ami sajnálatosan nem történik meg...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És még annyit a Yoda-Anakin jelenetet megelőző Templom bemutatásról, hogy azért is imádom ezt a jelenetet, mert teljességel, minden elemével szemben áll azzal a résszel, amikor Vader bevonul a Templomba! Mindenki gyűjtse össze az ellentéteket...:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.