Ugrás a kommentre

A spin-off filmekről, általában


JakeSully

Ajánlott hozzászólás

Abramsnek semmi köze a spin-offokhoz, vagy alapjáraton az SW alakulásához. Az ő feladata az ep7, ennyi. Ennél több nem. A Disney pedig nem szól bele az MCU alakulásába, ezt jól lenne már végre felfogni. :roll: Az MCU filmek rendezői nem jó iparosok, nem azt csinálják, amit a stúdió amúgy sem mond meg nekik.

Először is: sehol sem írtam Disney-t. Természetesen a Marvel Moziverzum a Marvel Stúdió kezében van, azt pedig Kevin Feige irányítja, akinek gondolom te is elismered, hogy van némi beleszólása a dolgok alakulásába - ha más nem is, akkor az "alap irányvonal felfestése", amit a rendezőknek és íróknak követniük kell. Természetesen lehetnek kilengések (elég összehasonlítani a nemrég kijött Captain America: The Winter Soldier hangulatát, a nemsokára megérkező Guardians of the Galaxyéval), de vannak elemek, amiket sem az író, sem a rendező nem másíthat meg.

A Lucas-érában maga Lucas volt az, aki fogta a gyeplőt (és még így is a TESB és a RotJ két nagyon más film lett), most Kennedy-nek kell átvennie és neki kell megreguláznia a különböző rendezőket/írókat

 

Másodszor is: Számomra most úgy tűnik, hogy Abrams az a személye a SW-nak, ami Whedon a MCU-nek, és Whedonnak jelenleg elég messze elér a keze a Marvel Stúdión belül (Captain America: The First Avenger, Agents of S.H.I.E.L.D., Thor: The Dark World, ezekben mind benne volt amellett, hogy megrendezte "a marvel filmek Episode VII-ét" és éppen rendezi "az Episode VIII-át")

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De nem Feige mondja meg, hogy miről szóljanak a részek, hogyan legyen megrendezve, ki szerepeljen benne, stb. Az írók és rendezők nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül, mint ahogy azt te írtad: nem "jó iparos módjára megteszik azt, amire stúdió kéri őket." Nyilván van valaki, aki összefogja az egész miskulanciát, mert kellenek az ilyen emberek az ilyen projektekbe, de ez nem azt jelenti, hogy aztán akkor mindenkinek Kuss a neve, ccsak és kizárólag az van, amit ők akarnak, mindenki más meg hajoljon meg az akarata előtt és csókoljon talpat nekik. :) Amit te kilengésnek titulálsz, az a bizonyíték arra, hogy Feige, a Marvel vagy a Disney, azaz senki olyan nem szól bele a munkájukba, akinek az nem dolga. Ergo, a rendező, az író és a többiek szabadon dolgoznak. Ezért k*rva jók és sikeresek ezek a filmek, mert nem pofáznak bele a tehetséges emberek dolgába a tehetségtelenek.

Whedon és Abrams státusza pedig baromira nem tűnik egyelőre ugyanannak, hiszen Abrams még semmi másba nem szólt bele eddig az ep7-en kívül (az, hogy beszált a Bad Robot az ep7-be, semmit sem jelent, hiszen benne vannak a Trekben is, a harmadik résszel mégsem foglalkoznak). A Rebels tőle függetlenül megy, egyelőre a spin-offokhoz sem volt semmi köze, még semmiféle jelét nem adta, hogy nagyobb szerepek kíván vállalni az ügyben (ellenben Whedon már az Avengers-szel párhuzamban dolgozott az Agents of S.H.I.E.L.D.-en). Az sem biztos, hogy az ep8-at ő viszi. Ilyesmivel ráérünk majd akkor dobálózni, ha tények lesznek, de momentán még pletyka szinten sem létezik a dolog a publikum előtt. Arról nem beszélve, hogy Whedon sem merült bele a többi munkába, adott egy-egy tanácsot két filmmel kapcsolatban, meg megrendezett egy epiózódott a sorozatból, azóta a környékére sem nézett. Ez aztán a nagy beleszólás a dolgok menetébe, bár így szólt volna bele a Fox az Alien-franchise-ba. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Walking Dead videojátékot nem ismerem, de amennyire tudom azért nagyon oda vannak az emberek, főleg a sztorija miatt.

Annak nekem is bejött a sztorija. Ha az írói tehetséget nézzük, talán nem lesz okunk panaszra. Az After Earth bennem is ellenpólusként dolgozik, bár ott inkább a megvalósításnál éreztem problémát, nem a történetnél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megmondom őszintén nekem tökmindegy ki rendezi az első spin-off-ot. A lényeg hogy legyen meg benne a nagybetűs sw-hangulat ahogy Ody is írta. Lehet akár a világ legjobban fizetett, legtehetségesebb rendezője, forgatókönyvírója az illető, ha nem érzem meg benne ami a lelkemig hatol, akkor nálam kasza.

A filmes világban 2 ember van nálam akik bármit csinálnak én biztos vagyok benne hogy álleesés lesz. Ők pedig Christopher Nolan és Steven Spielberg.

Engem azzal sosem kápráztattak el hogy ennek a filmnek a producerétől, annak a rendezőjétől. Mert az SW-t zsigerből érteni kell. Ahogy Lucas.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megmondom őszintén nekem tökmindegy ki rendezi az első spin-off-ot. A lényeg hogy legyen meg benne a nagybetűs sw-hangulat ahogy Ody is írta. Lehet akár a világ legjobban fizetett, legtehetségesebb rendezője, forgatókönyvírója az illető, ha nem érzem meg benne ami a lelkemig hatol, akkor nálam kasza.

A filmes világban 2 ember van nálam akik bármit csinálnak én biztos vagyok benne hogy álleesés lesz. Ők pedig Christopher Nolan és Steven Spielberg.

Engem azzal sosem kápráztattak el hogy ennek a filmnek a producerétől, annak a rendezőjétől. Mert az SW-t zsigerből érteni kell. Ahogy Lucas.

 

Ennyi....egyetértek. Nálam is Spielberg az, akitől még rosszat nem láttam, még az Indi IV-ben is ott van a zsenije, az már más kérdés, hogy a forgatókönyv a többi részhez képest gyengébb volt.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugye csak viccelsz Csoli? :)

 

Han Solo a Star Wars világ és a filmes popkultúra egyik ha nem a leghíresebb karaktere. Csak Darth Vader vetekszik vele, de ő már megkapta a maga 3 részes spin-off ját. Old Republic....na ne röhögtess már! :lol: Han Soloval filmet készíteni felér egy atomtámadással (fiatal színésszel is!), garantált aranybánya némi gyémántal és rubintal megfűszerezve. Össze nem lehet hasonlítani az Old Republic akármivel. Körülbelül úgy lehetne leírni, hogy a Luke - Han Solo spin -off filmek a Mount Everest, az Old Republic pedig egy közepesen nagy építkezéshez odahordott homokdomb.

 

han-solo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

(Ez csak poén, nehogy magadra vedd Csoli!)

 

Nem nagyon szeretem Han Solo-t. mikor versenyben volt a Madness-ben képes voltam pl.: Chewie-ra tenni a voksot -talán ez beszélt belőlem.

De vékony jégen lesz ez a spin off, főleg ha Harrison Ford nélkül esne meg. És úgy egyeltalán is zavar a spin-off gondolata. Kár túlragozni az ilyen figurákat és elvenni belőlük a misztikumot.

És van valami ami nem tudom hogy fér össze egy ilyen spin off filmmel:

Egy star wars filmnek szerintem muszáj lenne az Erő dolgai körül is forogni. Hogy fér bele ez egy Boba vagy Han filmbe. Utóbbi pl.: nem is hallott róla fiatal korában.

Vagy egyszerűen az a spin off lényege, hogy sw világában, de bármiről szólhat? Röviden szólva, ha csak lövöldöznek, de fénykardpárbaj nélkül gyártanak le egy sw filmet, nem leszek rá kiváncsi..

 

(a berakott kép meg sajnos nem jelenikmeg nálam :| )

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elég szegényes világ lenne az SW-é ha csak akkor lenne érdekes ha szóba jön az Erő meg ha felvillan egy fénykard. Szerencsére ennek ellenkezőjét a TCW több izben is bizonyitotta.

Nem lehet belekötni abba amit írsz, hisz igaz, de abban a világban, ahol egyre lejjebb viszik a korhatárt is például csak azért, hogy szélesebb közönséghez jusson el egy film az sw világát sem lehet szegényesebben tálalni..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem lehet belekötni abba amit írsz, hisz igaz, de abban a világban, ahol egyre lejjebb viszik a korhatárt is például csak azért, hogy szélesebb közönséghez jusson el egy film az sw világát sem lehet szegényesebben tálalni..

Sajnos nem értem miről beszélsz. Se azt nem tudom hogy a spin-off filmek se azt hogy az új trilógia milyen korhatárba lesz berakva. De mivel a nagyvásznon ez szinte mindig is egy PG univerzum volt ennek nem is értem miért van jelentősége.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos nem értem miről beszélsz. Se azt nem tudom hogy a spin-off filmek se azt hogy az új trilógia milyen korhatárba lesz berakva. De mivel a nagyvásznon ez szinte mindig is egy PG univerzum volt ennek nem is értem miért van jelentősége.

A korhatár egy példa volt. Azt akartam szemléltetni vele, hogy talán szélesebb közönséget érdekelne, ha a spin offokban is lenne Erő és az azt körülvevő eszmék stb.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hiszem, hogy ez olyan befojásoló tényező, amin a film sikere múlna. Mintha azt írnád, hogy egy James Bond filmre többen ülnek be, ha van benne páncélököl is, nem csak géppisztoly, az MI6 mellett pedig CIA ügynöknek is kell lennie, mert anélkül a tömeg fele inkább otthon marad. Régen rossz lenne, ha egy SW film sikere, vagy bármilyen film sikere ilyen piszlicsáré dolgokon múlna. A tömegek azért vonulnak majd be a moziba, mert Star Wars lesz a film főcíme, és a Star Wars világában játszódik majd, nem azért, mert van benne fénykard vagy nincs. Ha jó a sztori, a hangulat, senki nem fogja felróni - na jó, talán te, de akkor te meg amúgy sem nézed meg -, ha meg rossz, azon meg a Jedik, a Sith-ek, a fénykardok, és semmi más sem segíthet. A filmeket nem egy részlet, hanem az egész adja el, vagy sem. Éppen ezért bukik meg sok folytatás, mert az okosok (alias producerek) azt hiszik, hogy az előző sikerét egy specifikus elem jelentette. Holott ez akkora tévedés, hogy még az X-Wing célzószámítógépe is befogná.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyiban mindenképp egyetértek Dzséjt és Bomarr véleményével, hogy a fénykard vagy Erő önmagában nem elengedhetetlen elem. Sőt, inkább ne kerüljön elő egyik se, mintsem hogy mindenféle jöttment kezébe adják csak azért, hogy szerepeltethessék. Semmi szükség fénykardozó fejvadászokra, Erőérzékeny csempészekre vagy a Vader-Sidious-féle Sith Rend árnyékában bóklászó sithekre. Pláne nem egy spin-off keretein belül.

 

Persze az is biztos, hogy furcsa lenne a jól megszokott alapelemek nélkül SW filmet látni, de valahol pont ez a lényege. Ki kell derüljön mennyire tudják az okosok kihasználni az univerzumban lakozó hatalmas potenciált és elvonatkoztatni a Saga dolgaitól. Ha így sikerrel járnak, akkor az egy komoly fegyvertény lesz. Annak semmi értelme nem lenne, ha az idők végezetéig jedi-sith ellentétet, fénykardpárbajokat, Erőmágiát és a Skywalker família kálváriáját kéne szemlélni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meglátjuk mi lesz. És Dzséjt; az biztos hogy megnézem majd a filmet még akkor is, ha belerakják a Főld bolygót.

Ne értsen félre senki, amúgy nem előre szídom, csak agyalgatok és gondolkodom, mire lennék kiváncsi én, mire lennének kíváncsiak sokan, és a lényeg persze, hogy a készítők ezt hogy gondolják?

félig off: a hírekből úgy veszem ki, hogy az x-men szériát kezdik szétnyírni saját Spin-offjainak kontinuitási problémái, sőt már afféle Trek-szerű reebootba is kezd elmenni az új rész hatásai miatt.

Szívből remélem, hogy a star warsnak nem ez lesz a sorsa! :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És Dzséjt; az biztos hogy megnézem majd a filmet még akkor is, ha belerakják a Főld bolygót.

Pedig te írtad, hogy fénykardpárbaly nélkül nem leszel rá kíváncsi. :P

Röviden szólva, ha csak lövöldöznek, de fénykardpárbaj nélkül gyártanak le egy sw filmet, nem leszek rá kiváncsi..

 

 

félig off: a hírekből úgy veszem ki, hogy az x-men szériát kezdik szétnyírni saját Spin-offjainak kontinuitási problémái, sőt már afféle Trek-szerű reebootba is kezd elmenni az új rész hatásai miatt.

Szívből remélem, hogy a star warsnak nem ez lesz a sorsa!

Köze nincs annak, ami az X-men körül zajlik, ahhoz, ami a Star Wars körül lesz. Az X-ment sajnos magasról lesz*rták az alkotói, a 20th Century Foxot meg nagyjából a '90-es évek óta semmi sem motiválja, csak az, hogy a kezükben lévő dolgokból olcsón, gyorsan tudjanak bármit csinálni (lásd az Alien-franchise módszeres kifilézése). A Disney ennél azért körültekintőbb, jobban odafigyel a portékáira. A Star Wars esetén nagyon valószínű, hogy a követendő példa a Marvel Cinematic Universe lesz, az pedig egy egységes, változatos, jól működő, egymásra ható univerzummá nőtte ki mostanra magát, ahol még a legrosszabb film is igen szórakoztató.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A filmeket nem egy részlet, hanem az egész adja el, vagy sem. Éppen ezért bukik meg sok folytatás, mert az okosok (alias producerek) azt hiszik, hogy az előző sikerét egy specifikus elem jelentette. Holott ez akkora tévedés, hogy még az X-Wing célzószámítógépe is befogná.

 

Ez nagyon jó...én is így gondolom. A Wolverine filmek is azért olyanok, amilyenek, mert Wolvi karaktere akkor működik, ha része egy csapatnak és nem áll a középpontban. Mondjuk ezen könnyen elvérezhet egy bármilyen Han Solo film is, ezért Han Soloról csak úgy lehet jó eredetfilmet készíteni, ha Boba, Lando, Csubi....esetleg Tarkin és még sokak eredetörténetét is bemutatja. Így lehet létrehozni és megteremteni egy olyan környezetet, amiben Han karaktere nem lesz életidegen. Mert az X-MEN filmekben is akkor szeretjük Wolvit, ha Küklopszot cseszegeti, ha csövesként mászkál a mutáns iskolában és zabál vagy piál. Kell az a megszokott környezet, amivel interakcióba léphet, amiért megszerettük, mert ha abból kiszakítjuk, akkor a karakter önmagától már nem viszi el a filmet....ala Wolverine és ott mind a két rész rettenet, de a második még unalmas is.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ez a Josh Trank belenyúlt a lecsóba. Leforgatott egy low-budget filmet (Chronicle), majd rábízták a Fantasztikus négyest és egy SW filmet.

 

Az erő krónikája kifejezetten jó film lett. Ha csak ebből kell kiindulni, részemről maxi bizalom. :)

Szerkesztve: - R2-D2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.