Ugrás a kommentre

Könyvek


Nute Gunray

Ajánlott hozzászólás

Tom Angleberger: Ne becsüld alá a sötét oldal hatalmát!

 

Ez a regény tulajdonképpen A Jedi visszatér újraírt verziója, és kimondottan a fiatal korosztálynak szól. Ha már a 6. részen alapszik, nem értem, miért kellett megváltoztatni a címet Ne becsüld alá a sötét oldal hatalmát!-ra, mert szerintem ez így nagyon béna. Akkor már inkább lett volna az a címe, hogy A Jedi visszatér - Újraírt változat fiataloknak (az alcím természetesen a főcím alatt helyezkedne el apró betűvel).

 

Nem szeretek úgy könyvet olvasni, hogy előtte már láttam a filmváltozatot (ellenben fordítva annál inkább). Tehát erre a könyvre a világért sem adtam volna ki pénzt, csakis azért olvastam el, mert ajándékba kaptam. Nem volt rossz, egyszer el lehet olvasni, de nem nyűgözött le teljesen.

Nagyon idegesített, hogy a szerző nem múltidőben, hanem jelenidőben meséli el a történetet. Az sem tetszett, hogy néha megszólítja az olvasót, valamint hogy teletömte a kötetet lábjegyzetekkel, ami kizökkentett az olvasás ritmusából.

 

Tetszett viszont, hogy egyes párbeszédek totálisan úgy lettek leírva (szóról szóra), ahogy a filmben is hallhattuk, valamint néhol megtudhattuk, egyes karakterek mit gondolnak pontosan. Illetve az is kimondottan bejött, hogy egy mondat erejéig a végén az író megemlíti Ahsokát - tudniillik a könyv már a The Clone Wars animációs sorozat után készült el, és hivatalosan a Kánonba tartozik.

 

Szóval nem volt rossz, de néhol elég gyerekes volt. Értem én, hogy ifjúsági regény, de meg lehet írni úgy egy ifjúsági könyvet, hogy az felnőttek számára is élvezhető legyen (lásd Greg Rucka A csempész futása című művét).

Ötös skálán olyan közepes hármasra értékelném.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Ep5 átirata még rosszabb. És én pénzt adtam ki mind a három kötetért.:cry:Nyilván, nem én vagyok a célközönség, de a 4. rész átirata a gyerekes stílus ellenére építő jellegű volt. Plusz háttérinfók derültek ki, megismertem a szereplők gondolatait a kívülről fújt jelenetekben. Az 5-6. részek változatairól viszont már nem tudom elmondani ugyanezt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az átiratoknak olyan klasszikus könyveknél van értelme, amelyeket nehézkesen érthető régies nyelvezetük miatt már nem olvasnának el egyáltalán. Shakespeare vagy Homérosz pl. A Star Wars esetében nem is értem, miért kell ilyesmi. Egy értelmes 10-12 éves már simán megértheti az eredeti könyveket is, az OT regények szövegében semmi nehézség sincs.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Plusz háttérinfók derültek ki, megismertem a szereplők gondolatait a kívülről fújt jelenetekben.

Igen, ez mindenképpen pozitívum az átírt változatban.

 

Egyébként magamtól biztosan nem fogom megvásárolni az előző kettő részt, abban az esetben olvasnám csak el azokat, ha megkapom ajándékba. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én már A hercegnő, a kalandor és a párafarmermél felhagytam ezek olvasásával már mindjárt az elején, amikor ilyenek voltak benne:

 

Leia:

Az apja nem akarta, hogy Leia vállalja a küldetést. Látszott a tekintetén, amikor így szólt:
– Távol áll tőlem, hogy kételkedjem a képességeidben.

 

A küldetés egyszerűnek tűnt: csak el kellett fogniuk egy hipertéri
jeladókon keresztül zajló, titkosított adást egy új harci
űrállomásról, amelyet a szóbeszédek szerint a Birodalom
épített. Csakhogy a rendszerben rajzottak a birodalmiak. Nem
vették be Leia meséjét a lerobbant hajóról, de a
fedősztorival így is nyertek annyi időt, hogy letöltsék a
műszaki terveket valami „Halálcsillag” kódnév alatt futó
projekthez.

 

 

A Rogue One-ban valahogy nem így festett a helyzet.

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Hírt kaptam a konkrétabb megjelenési ütemtervről.

Bizonyos szemszögből. Február közepére tolódik.

Rabszolgahajó (Fejvadászháborúk 2.) február-március

Clone Wars Gambit 1. március-április

Coruscant Nights 1. március-május

Fejvadászháborúk 3. április-május

Clone Wars Gambit 2. április-május

Coruscant Nights 2. május-június

Az utolsó Jedik regényváltozat május-június

Canto Bight június-július

Leia, Princess of Alderaan június-július

Coruscant Nights 3 július-augusztus

Coruscant Nights 4 augusztus-szeptember

Thrawn: Alliances augusztus-szeptember

Augusztus és október között még van esély 2-3 könyv megjelenésére.

 

 

  • Nagyon tetszik 1
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 7
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Augusztus és október között még van esély 2-3 könyv megjelenésére.

Az augusztusig tartók is rengeteg könyv, és még így is van elég olvasatlanom. Na mindegy, egyszer behozom a lemaradást :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szuper! Messze a "Bizonyos szemszögbőlt" várom a legjobban ezekből. Igazából nem is emlékszem mikor vártam ennyire egy SW könyvet. A Történetek Jabba palotájából a kedvenc SW könyvem, de a Mos Eisley meséket meg a "Történetek a fejvadászokról" könyvet is nagyon bírtam. Csípem az antológiákat, úgyhogy alig várom hogy megint olvashassak egyet. Kicsit sajnálom a csúszást, de fél hónap hamar elmegy :) Kellemes meglepetés hogy a Canto Bight nálunk is megfog jelenni. A Cobalt Squadron-ra vajon van esély?

latest?cb=20170831224519

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Bomarr írta:

A Cobalt Squadron-ra vajon van esély?

Valahol olvastam, hogy a Kolibri sajnos nem fogja kiadni.  Valószínűleg gyengék voltak az eladási számok a hasonló Han, Leia, Luke regényekből, és az Ébredés előtt regényből.

A szukits meg azt válaszolta egyszer a kérdésemre, hogy ők ifjúsági regényt nem adnak ki. Ezt a Legend of Luke Skywalker regénnyel kapcsolatban írták nekem, de a Cobalt Squadron is ifjúsági.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 01. 11. - 19:27, luke19 írta:

Köszi a híreket. Lesz mit olvasni majd egész évben. :)
Megosztottam ezt egy Star Wars könyves csoportban facebookon, remélem nem baj.

Ez természetesen a jelenlegi ütemterv, valószínűnek tartom, hogy lesznek csúszások. Eddig is voltak. Nem kizárt, hogy több könyvnél 1-2 hónap csúszás is előfordulhat.

Ami engem meglepett, hogy a Leia regény jelenlegi állapotok szerint nyáron jön.

2018. 01. 11. - 20:43, Nute Gunray írta:

A mennyiséggel én is küzdök (meg néha kell mást is olvasni a SW-on túl), de nagyon jók a címek.

Én is le vagyok maradva. És tényleg jó mást is olvasni. Épp most a Hunyadi ciklus első kötetét és az első Poirot regényt olvasom.

20 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Szuper! Messze a "Bizonyos szemszögbőlt" várom a legjobban ezekből. Igazából nem is emlékszem mikor vártam ennyire egy SW könyvet. A Történetek Jabba palotájából a kedvenc SW könyvem, de a Mos Eisley meséket meg a "Történetek a fejvadászokról" könyvet is nagyon bírtam. Csípem az antológiákat, úgyhogy alig várom hogy megint olvashassak egyet. Kicsit sajnálom a csúszást, de fél hónap hamar elmegy :) Kellemes meglepetés hogy a Canto Bight nálunk is megfog jelenni. A Cobalt Squadron-ra vajon van esély?

latest?cb=20170831224519

A Canto Bight nem meglepetés. A Szukits Kiadó minden új felnőtt és fiatal felnőtt (young adult) Star Wars regényre, antológiára szerződik. A Canto Bight pedig szerencsére felnőtt kategória.

Cobalt Squdron: ez junior regény, ami a Kolibri felségterülete. Egyik ismerősöm rákérdezett a Kolibrinél, és azt válaszolták, hogy sajnos nem jön. Állítólag nem fogytak olyan jól a Kolibris regények.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Thrawn: Alliances angol megjelenését egy hónappal eltolták.

Érdekes és nyugtalanító, hogy a 2018-as regény megjelenésekről még semmi hír. Kivéve a Thrawn: Alliances-t, és Az utolsó Jedik filmregényt. Be kéne már jelenteniük a 2018-as megjelenéseket. Mit csinálnak még?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Padmés könyvről tényleg nincsen semmi. Csak azt tudni róla, hogy az első két rész között fog játszódni a története. 

A TLJ regényváltozata márciusban fog jönni, míg a Thrawn folytatása a nyáron fog érkezni.

Ezek mellett amire még biztosan számolni kell, az a Solo film regényváltozata. Tippem szerint augusztus, vagy szeptember lesz a megjelenés dátuma.

Ez eddig 3 felnőtt regény (TLJ novella, Thrawn: Alliances, Solo) de eddig minden évben 4 jött. Szerintem hamarosan hallunk majd az ősz végén érkező könyvről is valamit, ami szerintem vagy egy Solo filmben szereplő karaktert mutat be jobban, vagy a Bloodline -hoz hasonlóan a TLJ -hez kapcsolódó könyvecskét kapunk majd. 

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

25 perccel korábban, Bence1997 írta:

vagy a Bloodline -hoz hasonlóan a TLJ -hez kapcsolódó könyvecskét kapunk majd

Hát remélem, hogy valami hasonló regény jön majd, vagy valami, ami az EPVI után játszódik. Például egy regény jöhetne Luke-ról, hogy hogyan toborzott tanoncokat, hogyan képezte ki őket stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, luke19 írta:

Hát remélem, hogy valami hasonló regény jön majd, vagy valami, ami az EPVI után játszódik. Például egy regény jöhetne Luke-ról, hogy hogyan toborzott tanoncokat, hogyan képezte ki őket stb.

Ja azt jó lenne tudni, egyáltalán mióta tanítja őket, hány évig volt Ben mellette. Ugye a Vérvonalban - amit lassan de befogok fejezni, még kb. 120 oldal van hátra :D - amely 6 évvel játszódik a 7. rész előtt még tanítja őt, és Snoke -ról semmi hír. Azon gondolkodtam, hogy egy trilógiát kaphatnánk arról, hogy Ben hogyan áll át Snoke oldalára, a Ren lovagok születését is bemutatnák, de ugye ehhez meg kéne Snoke szerepe is. 

 

Mindenesetre most úgy állunk, hogy

Spoiler

Sloane és Hux apja az Eclipse -en vannak a jakkui csata után, valaki felszedte őket az Ismeretlen Régiókban. Innen hogyan mennek majd tovább? Mikor került elő Snoke? Luke mit csinált ezekben az években? 

Aztán ugye e bő 20 év után jön a Vérvonal, ahol felforrósodnak az események, majd újabb időugrás, és a hidegháborús helyzet átvált rendes, galaktikusnak mondható csatározássá. Több szelete is van ennek a 30 évnek, amit elmesélhetnek. Mostmár szerintem élni is fognak szépen lassan a lehetőségekkel.

 

De én olvastam egy olyat is, ahol azt mondták, hogy megtiltották az íróknak, hogy írjanak a Jakkui csata utáni helyzetekről. Nem tudom, hogy igaz -e a hír, de felettébb gyanús nekem. :hmm: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luceno igen ügyes és igényes író. Az egyik kedvenc SW-szerzőm. Ha lesz Snoke-ról könyv, valóban nagyszerű dolog lenne, ha ő írná. Vagy Timothy Zahn, esetleg John Jackson Miller. 

Alan Dean Fostert is sokáig a kedvenc íróim közé soroltam, de A közelgő viharral nálam picit leszerepelt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, caseyjones írta:

esetleg John Jackson Miller. 

Alan Dean Fostert is sokáig a kedvenc íróim közé soroltam, de A közelgő viharral nálam picit leszerepelt.

Igen, a másik jelölt nekem is Miller lenne.
Fostertől, akkor még nem olvastad az Ébredő erő regényváltozatát. A közelgő vihar szerintem egy korrekt könyv volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy nem furcsáljátok, hogy eddig nem jelentettek be semmiféle előzménykönyvet a Solo -hoz? :hmm: Már január közepe van - sőt lassan belépünk a végébe - és semmi hír az ilyen könyvről. Az eddigi filmekhez érkeztek könyvek, amelyek felvezették a filmeket - és ezek mind az adott film előtt kerültek a piacra:

EpVII - Aftermath, Lost Stars (mondjuk ezek nem annyira)

RO - Catalyst regény

EpVIII - Phasma, Bloodline(?)

Solo - ?

 

Nagyon fura, hogy a film regényváltozatát se jelentették be, persze az még odébb van - tippre augusztus-szeptember lesz - de már azért tudnunk kéne, hogy jönni fog. Ennek ellenére semmi hír a filmmel kapcsolatos egyéb kiegészítőkről. :( 

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem derült fény az összes Solo könyvre, de egy részük már kiszivárgott. Néhány Solo könyv:

 

Art of Solo: A Star Wars Story
By: Phil Szostak
Illustrated By: Various Artists
ISBN: 9781419727450
Publisher: Harry N. Abrams
On Sale: May 25, 2018
Format: Hardcover
Pages: 256 Price: $40.00 ($50.00 In Canada)

 

Ez a szokásos, amit minden eddigi nagy mozifilmhez kiadtak: a készitésről fog szólni és a látványtervek lesznek benne.

Solo: A Star Wars Story – The Ultimate Visual Guide
Publisher: DK

On Sale: May 25, 2018

Format: Hardcover

Pages: 128

 

Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e külön Fantasztikus keresztmetszetek mint a nagy filmeknél vagy a Rogue One-hoz hasonlóan itt is egybevonják a Képes enciklopédiával. De az oldalszám alapján úgy tűnik külön lesznek.

 

Han Solo

By: Jason Aaron and Marjorie M. Liu

ISBN-10: 1302912100 ISBN-13: 978-1302912109

Publisher: Marvel

On Sale: May 1, 2018

Format: Hardcover Pages: 232

 

Ez a Marvel kiadvány nem egy előzményt, hanem egy sima Han Solo kalandot fog elmesélni már abból az időből amikor Han már csatlakozott a Lázadókhoz, tehát a mozifilm után fog játszódni. A leírás:

 

Everyone’s favorite scoundrel goes Solo! Han is given a top-secret undercover mission for the Rebellion: rescuing a group of informants and spies! His cover for the assignment? The biggest and most infamous starship race in the galaxy, the Dragon Void! A tournament he has dreamt of winning his entire life. With a chance for glory square in his sights, can Han keep his mind on the mission? Or is failing Leia worse than losing his chance? Place your bets for the ultimate space race! Our money’s on Han and the Millennium Falcon – after all, it’s the ship that made the Kessel Run in less than twelve parsecs! Plus, a face from Han’s past returns…right when he and Leia don’t expect it! Who is Sana, and what’s her relationship to Mr. Solo? 

 

Solo: A Star Wars Story

ISBN-13: 9780794441029

Publisher: Studio Fun

On Sale: September 11, 2018

Format: Hardcover

Pages: 96

 

A film ifjúsági könyves feldolgozása. A felnőtt verzióról még nincs infó.

 

Solo: A Star Wars Story

Publisher: DK (DK Readers Level 2)

On Sale: May 25, 2018

Format: Hardcover

Pages: 48

 

Hogy ez pontosan mi az nem derül ki, de DK könyv úgyhogy gondolom valami a film hátteréről. Az oldalszám alapján ez lesz a Fantasztikus keresztmetszetek a Han Solo filmhez. Még van szó matricás albumokról meg kifestőkről de ezeket most nem raktam be. De a forrás leszögezte: ez nem az összes. Még vannak Solo könyvek.

  • Nagyon tetszik 2
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.