Jump to content
Sign in to follow this  
Szisz

Az Erő ott van mindenhol

Recommended Posts

Az Atya vitte oda őket, ő akart találkozni Anakinnal. Azt is elmondja, hogy az egész Mortist ő teremtette, hogy rejtve maradjanak a galaxis többi része elől.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem lehetetlen, hogy létezik, sőt nyilván lennie kell valaminek a valóságban is. Hajók nem tűnnek csak úgy el, tehát valamilyen hatás következtében következhetett csak be. De ez a hajó helyét határozza meg, ettől még simán lehetett "álom" a sztori, amit láttunk. Eleve, hová lett a helyszín utána, vélhetően a hajó is ugyanott "tűnt el". Ami már furcsább, hogy ha jól rémlik, akkor az idő se stimmel, mert messze nem annyi időre tűntek el, mint amennyi alatt megtörténhettek volna a látott események. Meg hogyan kerülnek hirtelen a hajójukra, mintha mi se történt volna?

Az Erő útjai kifürkészhetetlenek. :) Az biztos, hogy megtörténtek az események és léteztek ezek a lények. Az más kérdés, hogy fizikailag mennyire voltak valósak, és mennyi közük van a valóstérhez. Az Atya elmondásai alapján a Mortis egy másik dimenzió, hiszen többszőr is úgy utalt a valóstérre, hogy a "ti világotok". Valószínűleg hasonló lehet Mortis és lakói, mint a midi-chlorianok bolygója és az Erő Papnői. Azok sem álmok, de nem is fizikai teremtmények, létező entitások, létező helyszínekkel, és megtörtént eseményekkel.

 

Az érzékelők nagyon egyszerű kérdés, az csak technológia, kismillió módszerrel "láthatatlanná" válhat egy hajó. De láttunk már korábban álcázómezőket is, amik teljesen elrejtettek objektumokat vagy másnak mutatták azokat.

Ha csak az érzékelőkről tűntek volna el, az oké, de egy komplett Venatort nem láttak Anakinék. Kétlem, hogy sebtében fel- majd leszereltek egy álcázógenerátort a Venatorra. :) Amúgy, a pontosság kedvéért, egy álcázómezőt láttunk eddig, viszont még azt is lehetett érzékelni a kipufogónak hála. Ráadásul, abban az egy esetben a hajóra volt rátéve az álcázó, nem kivetítve valahová. Persze lehet fejlettebb a technológia, csak éppen a Mortis lakói nem tűntek annak. Persze, maga a monolit is lehetett valami ilyen technológiával felvértezve (de ha már az ilyen csodás technológiák szintjére lépünk, akkor a transzporter sem kizárt). De ki építette a börtönt? Mármint, az Atya, de miféle fajba tartozott ő és azok milyen technológiai szinten léteztek?

 

Egy biztos, rejtélyes kis világ az, de én biztos vagyok benne, hogy nem csak álmodták az egészet. Valós lények voltak, valós világgal, még ha a valóstéren kívül is léteztek. Obi-Wanékat az Atya átengedte ebbe a dimenzióba, talán ő maga az Erővel, talán utasította a Mortison fellelhető technológiákat, amik fejlettebbek, mint amit eddig láttunk a Galaxisban.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont azt tudjuk, hogy az Erővel lehetséges a tudatmódosítás, és így nem is kell az érzékelőket megzavarni, elég ha csak elhitetik a romboló személyzetével, hogy "nem ezek azok a droidok, amiket keresnek" "eltűntek a radarról egy pillanatra"

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A whillek sámánja nyomán talán ide tartozik, hogy Pablo azt mondta az újra beinduló Star Wars Show új részében, a Whillek Őrzői kapcsán, hogy a whillek egy olyan téma, amit nem hagynak még ennyiben, és a jövőben még hallani fogunk felőlük. Ők talán a SW legnagyobb misztikuma, úgyhogy ez nagyon bíztató. :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak az a gáz, hogy nem arról beszélsz amiről én, egy szóval sem írtam, hogy aki nem Erőérzékeny az nem lehet, jó sőt kiemelkedően jó egyikben vagy másikban, de aki rendelkezik az Erővel jelentős előnnyel indul.

 

szerk. Luke se lehet annyira szar lövész, ha leszedi a buckapatkányokat a T-16-osával, Cassie Cryar fajából fakadóan jobb az akrobatikában.

Nem, én arról beszélek, hogy akivel ott az Erő, még nem lesz villámtanuló semmilyen téren (ha így lenne, Obi-Wan nem lenne 25 éves korában még mindig padawan, míg mások 20. életévük előtt Jedi lovaggá válnak). Nem fog jobban az agya, nem tud többet megtanulni, nem fog gyorsabban tanulni, stb. Nem lesz semmiben jobb, amiben alapból nem jó. Ilyen képességeket nem ad. Pl.: Luke négy film alatt két katonát tudott lelőni és mindössze egyetlen TIE vadászt szedett miszlikre X-szárnyúval - Poe 10-et lő le egyetlen snittben -, és Ahsoka faja is igen akrobatikus. ;)

Egyik sem rossz, de simán felveszik velük a versenyt vagy túl is szárnyalják őket nem Erőhasználók, mert a saját képességeiken túl nem tudnak sokkal jobbak lenni. Nem tudnak tovább lépni, tovább tanulni. És ebbe az is beletartozik, hogy ha lassú felfogású, akkor - túlzással élve - az Erő miatt nem fog tíz perc alatt megtanulni egy nyelvet, nem is lesz könnyebb a nyelvtanulás számára. Legfeljebb a gondolatolvasással szerezhet előnyt, de mint tudjuk, az sem korlátlan. Nem lehet csak úgy bárki elméjében kényünk kedvünk szerint olvasni.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig a legtöbb dolog épp azt mutatja, hogy az Erő könnyebbé teszi. Repülés, lövészet, akrobatika stb.

A kiemelkedő jedi pilóták a jövőbe látó képességüknek köszönhetik a hírnevüket, ahogy Qui-Gon utal is rá miközben Anakin fogatversenyes képességeiről beszélnek.

 

A lövészet szintén a jövőbelátásnak köszönhető, hisz ha hagyják, hogy az Erő vezesse a kezüket, akkor szinte biztos a találat. Ezt Luke esetében láthattuk, amikor lehajtott sisakrostéllyal védte ki a gyakorló gömb lövéseit.

 

Az átlagon felüli akrobatikus képességek a telekinézisnek köszönhetőek, hisz ha egy jedi már tud mozgatni egy követ, akkor onnan már csak egy lépés, hogy magát is kisegítse a mozgásban.

 

Ennek ellenére én nem tudok olyan erpképességről, ami egyes dolgok értelmezését segítené. Esetleg ha egy idegen lényről van szó (pl. egy wookie-ról), akkor könnyebben megérthetik azáltal, hogy megérzik az érzelmeiket, de egy droid esetében még ez sem nagyon játszik.

 

Ezek alapján a bináris megtanulásában egy jedi ugyanakkora eséllyel indul, mint egy tök átlagos lény

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Plusz, gondolom ha valaki Erőhasználó az nagyban elősegíti a megértését.

 

 

Nem azt írtam, hogy kell hanem, hogy könnyeben megérti aki Erőhasználó...

 

Tanulásról sem írtam sehol, nem arra gondoltam, hogy valaki gyorsabban tanul meg dolgokat (mármint ismeret szinten, mert triplaszaltót ugrani tuti előbb megtanul mint más), mert Erőhasználó, de feltételezem, hogy jobbak az intuíciói és több is van neki, mint egy mezei lénynek, mivel az a nyomorult Erő csak sugalmaz neki valamit, szóval nem azt mondom, hogy előbb képes megtanulni beszélni egy idegen nyelvet, mint aki nem Erőhasználó, de előbb és többször ráhibázik mit is vaker a másik, mint aki nem Erőhasználó.

 

Nabo:

 

  • Yoda: Engem kicsinek látsz nem igaz? Hát tudd meg, a látszat csal... ...mert velem van az Erő, és az Erő hatalmas. Az életből árad, ezért nagy. Körülvesz valamennyiünket. Összeköt és megvilágosít minket. Nem az izmaidban, magadban, magad körül kell érezned az Erőt. Mindenütt. Közted és köztem. A fákban, a kőben. Mindenütt. Igen.

Hát ha kőben ott van akkor a többi élettelen anyagban is és akkor már miért ne sugalmazhatna ugyanúgy, mint az élőlényeknél.

Szerkesztette: Darth Cupsy

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yoda egyáltalán nem ezt mondja, ez a magyar ferdítés. Valójában csak annyit mond, hogy az Erő ott van közte és Luke, a fák, a kövek között, de még a föld és a hajó között is. Senki nem mond olyat, hogy a kőben is ott az Erő. Hülyeség is lenne, hiszen szinte minden létező médiumban van legalább egy, de valójában több mű, ami kimondja: az életből árad az Erő. Az ep1-ből pedig nagyon jól tudjuk, hogy a Jedik a midi-chlorianoknak hála tudják, mit akar az Erő, a midik pedig az élő sejtekben élnek. Legjobb tudomásom szerint a kőben és a többi élettelen tárgyban nincsenek sejtek. És így elég nehéz is lehet megérezni mondjuk egy droid gondolatát vagy érzelmeit, ami segíthetne abban, mit is csipog az a guruló kuka. Ebből a kettőből még eltudom képzelni, hogy könnyebben megért egy Jedi valakit, mint ahogy gesztikulálásból, hanghordozásból is levehetünk néhány dolgot, de ezen túl szerintem semmi olyan képességet nem ad az Erő, ami segítené könnyebben megérteni az Erőhasználónak egy droidot, ha nem ismeri a nyelvet. Mert csűrheted és csavarhatod, de ahhoz, hogy megérts valamit, előbb ismerned kell.

Egy R2-esnek nincs mimikája, nincsenek gesztusai, nincs érzelme, nincsenek gondolatai - nincs semmi, ami segíthet egy egyszerű halandónak vagy egy Jedinek. Egyedül a sípolás hangereje meg intenzitása adhat arra támpontot, hogy a droid most kiabál vagy nevet, de ehhez meg nem kell az Erő, mert te, én és mindenki más képes levenni.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy R2-esnek nincs mimikája, nincsenek gesztusai, nincs érzelme, nincsenek gondolatai - nincs semmi, ami segíthet egy egyszerű halandónak vagy egy Jedinek. Egyedül a sípolás hangereje meg intenzitása adhat arra támpontot, hogy a droid most kiabál vagy nevet, de ehhez meg nem kell az Erő, mert te, én és mindenki más képes levenni.

Hát valami csak kiváltja a szomorú bippet akár R2-ban akár BB-8-ben. Az SW-ben a droidoknak is vannak érzelmei, legalábbis azt viselkedésükön keresztül a kívülállók számára kifejezésre juttatják. 3-CPO aggódik a mesteréért, R2 aggódik a mesteréért, BB-8 szomorú, mikor úgy hiszi, hogy Poe meghalt... ezek a magatartásformák szerintem többek, mint egyszerű programozás, a törlések hiányában a droidok saját személyiségeket fejlesztenek ki, amely által valahogy - lövésem sincs hogy, hogy - saját érzelmeket is átélnek. Ezekre a belső érzelmi állapotokra esetleg ráérezhet egy Erő használó, és segíthet neki a hablatyolás megértésében, de nem hiszem, hogy ezen túl az Erő sokat számítana a nyelv megértésében. Pl. Luke is a kijelzőről olvassa le, hogy mit mond neki R2, pedig vele van az Erő.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A processzor és a vezérlőprogramok váltják ki az érzelmeket. ;) De pontosítok, mert ez így valóban pongyola megfogalmazás volt: nincsenek organikus érzelmeik. Szimulált érzelmeik vannak és ez hatalmas különbség. Mert emiatt nincs "kisugárzásuk", egy droid mellé leülsz, és nem fogod érezni, mit érez. Egy ember, ha rosszkedvű, szavak nélkül, hangok nélkül is érezteti azt, hogy rosszkedvű. Ha R2 nem csipog, semmilyen formában nem sugározza ki a hangulatát. De ha C-3PO nem szólal meg, róla sem tudni, hogy éppen most fél vagy vidám vagy mi van vele. Nevezhetjük ezt az aura meglátásának vagy akárminek. Az Erővel valami ilyesmit lehet felfogni, nem 1-esek és 0-ák által lefestett szimulációkat.

A droidoknak vannak érzelmeik, valóban, de szimulált érzelmeik, amit digitális úton állít elő egy processzor és megannyi vezérlőprogram, nem egy organikus agy kémiai folyamatok során. Mechanikus lények, nem organikus lények. Az Erő pedig az organikusra fogékony. Nem véletlen, hogy egy droidon nem lehet elmetrükköt végrehajtani, miközben van elméjük, és ahogy azt a B1-esektől tudjuk, egyik-másik meglehetősen gyengeelméjű. Mondhatjuk, hogy az Erő eléggé diszkriminál. :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy az intuíciót mely lényeges eleme a hszm-nek teljesen ignoráltad és arra mentél rá amit megtudsz cáfolni és így a te nézőpontodat támogatja. De valószínűleg egy Erőérzékeny megérzései is ugyanolyan jók és gyakoriak, mint egy nem Erőérzékenynek....

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem foglalkoztam vele, mert benne van abban, amikor arról fecsegtem, hogy a hangerőből vagy a csipogás intenzitásából az egyszerű halandó is ráérezhet, mit akar mondani az a szegény kuka. Ez az intuíciónak tökéletesen megfelel, hiszen nem tudatosan tudja, nem a nyelvet érti, csak érzi, hogy mit takarhat a droid csipogása (érzi, nem tudja, azaz az intuíciója támad). Nem szándékoztam vele többet foglalkozni, mert csak ugyanazt az egy kört fogjuk utána újra és újra lefutni, s gondoltam, ennyi elég.

De fussunk akkor már még egy kört. Az intuíció nem olyasmi, ami exkluzív az Erőhasználóké, pláne nem a Star Warsban, ahol minden élőlény Erőérzékeny valamilyen szinten (ezt ugye Kanan mondta ki), így az intuíció mindegyiknél az Erőtől származik. Han megérzései ugyanúgy az Erő sugallata, mint Yodáé, csak Han szerencsének hívja, Yoda az Erő akaratának. A Jediknek vagy a Sith-eknek, azaz az Erőhasználóknak lehet valamivel jobb, mert ők hallgatnak az Erőre, nem ignorálják, de ahogy azt Nabo is írta, a legtöbb esetben annak köszönhetik bámulatosnak tűnő megérzéseiket, hogy belelátnak a jövőbe. A többi meg organikusok által leadott érzelmekre reakció (pl.: ep1, a neimoidiaiak félelmének érzékelése; ep2, a geonosisiak rosszindulata). Még sohasem láttunk olyat, hogy egy Erőérzékeny jobban ráérzett volna egy droidra, mint egy mezei halandó, ellenben olyat már láttunk, hogy egy aktív Erőhasználó padawannak halvány lila dunsztja sincs, hogy mit vakerál a droid. Ugye Ezra, akinek úgy fél évébe telt megtanulnia Chopper szavait, és addig semmi jelét nem mutatta, hogy ő jobban ráérez arra, mit akar a droid, mint Zeb. Sőt még amikor tanulta a nyelvet, akkor is elég komoly nehézségei voltak. Ez különösen szembetűnő, amikor Chop úton útfélen kicseszett vele. Felteszem, ha az Erő előnyt adott volna Ezrának intuíció terén, a droid csínytevései egyszer sem sikerültek volna. Arról nem is beszélve, hogy ezen az alapon Ezrának, aki akkor már igencsak jártas az Erőben és a binaryt is értette, meg kellett volna éreznie, hogy Choppert átprogramozták. Ennek ellenére ugyanúgy nem veszi komolyan a droid furcsa viselkedését, mint Hera, Zeb és Wedge, akik ugye nem Erőhasználók. A slusszpoén: egy droid volt az, aminek feltűnt, hogy Chopper megváltozott, akinek aztán végképp semmi köze az Erőhöz. Na, remélem most már te is elégedett vagy, és eleget foglalkoztam az intuíció szóval is, mert az biztos, hogy ennyiszer még nem írtam le. ;):D

És remélem így már érthető, miért inkább a hibás idézet volt az, amire rámentem, pláne annak tekintetében, hogy úgy éreztem: a legfontosabb érved.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lassan már ott tartunk, hogy az Erő semmiféle előnyt nem biztosít a használójának...vicc...mindegy hagyjuk már kib...szottul nem érdekel az egész.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Veled is jó volt beszélgetni... :roll:

De amúgy elég látványosan előnyt biztosít sok mindenben, de ettől még nem lesz a felhasználó mindenben előnyben. Ha így lenne, nem Erőhasználók nem tudnák megölni őket. Biztos van olyan Jedi is, aki a binary ismerete nélkül is megérti az asztromecheket (bár eleve kétlem, hogy lenne egy olyan Jedi, aki nem értené a binary-t), de ez inkább egyedi képesség, nem általános jelenség.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
Sign in to follow this  

  • Recently Browsing   0 Tag

    No registered users viewing this page.

×

Important Information