Ugrás a kommentre

1x04 - Rise of the Old Masters

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

OFF

Apró helyesbítés, hogy az csak a Lázadók egy csapata volt Luke Skywalker vezetésével. Ergo volt több sejt is rajtuk kívül bár kétségtelen, hogy talán ők voltak a legfontosabbak

ON

De ez ha lehet csak még rosszabb szinben tünteti fel a Birodalmat, hisz még egy sokadik sejtet se tudnak érdemben megsebezni, mindezt azok után hogy világossá vált: a Lázadást komolyan kell venni, hisz a másfél-két évtizedig építgetett szuperfegyverüket is szét tudták pukkantani.

Az alapján pedig hogy ezt a Birodalmi alakulatot Vader vezette feltehetjük, hogy nem a galaxis legnagyobb balfékei, hanem épp ellenkezőleg: a katonai rendszerük krémje ment el erre a küldetésre. Mondjuk az Endoron is valami elitalakulat van szóval tudjuk mit ér ez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Azért elég gyorsan szétzúzták azt a bázist, mondhatni secperc alatt. :) Persze nem számoltak a pajzzsal és Ozzel hülyeségével. Ráadásul már előtte is "végig kergették őket a galaxison" Szóval macska-egér játék folyhatott.

ON

Gondolom itt is ha belép Vader annak oka lesz. Az okokat pedig kezdjük észrevenni. Ahol már az Inkvizítor is kudarcot vall ott bajok vannak. Persze mint lentebb írtam itt ez még nem vészes.

A lázadók viszont még annál is gyorsabban kivonták a csatából a csillagrombolókat egy szál ion ágyúval majd secperc alatt meglógtak, cserébe a Birodalmiak diadalmasan szétzúzhattak egy közel üres bázist :) És az emlegetett kergetőzés alapján nem ez az első hogy képtelenek normális csapást mérni, hanem már sokadszorra sülnek fel a Lázadás megsemmisitésével. És mindez a harc egy galaktikus méretű katonai diktatúra és egy lelkes de maroknyi lázadó között folyik egy olyan periódusban amikor a Birodalmnak minden érdeke afelé mutat hogy azonnal és gyorsan kinyirja őket. A rendelkezésükre álló erőforrások elég nagyok -mintegy egy galaxisnyiak-, de láthatóan ez mit sem segít, ha az ellenfélnél van egy ion ágyú. Vagy plüssmacik.

ON

Vader behozására nagyon kiváncsi leszek, mert Filoni elmondása alapján ő tényleg olyan lesz hogy ha felbukkan akkor csak a menekvés az egyetlen kiút. De ha a Nagyúr ennyire hatékony akkor miért nem vadássza le Kananékat? Most még a kérdés nem áll, hisz egyelőre úgy tűnik az Inkvizitor kezelni tudja a helyzetet, de onnantól, hogy Vader is meg kell jelenjen, erre kell majd némi magyarázat.

De most mit is akarunk ezzel bizonyítani? Hogy hülyeség az SW? :) azért a saját logikája alapján mindennek van értelme az adott helyzetben, nekem a mese keretei között is működnek ezek a dolgok.

Ez volt az első akció amikor találkoztak az Inkvizítorral. Ez nyilván egy vízválasztó is mert felmérhette mit tudnak, mennyire jók mint csapat, aztán jelenti Vader -nek. Esetleg jelenti...még az se biztos. Ahhoz azonban jóval több kell, hogy a sith is nyíltan belefolyjon ebbe a játszmába. Szerintem ez Vader -éknek még mindig csak egy ártalmatlan kis apróság a több száz hasonló között. Érdekes lesz látni, hogy növi ki magát akkorára a dolog, hogy már egy Vader fog kelleni ide.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De most mit is akarunk ezzel bizonyítani? Hogy hülyeség az SW? :) azért a saját logikája alapján mindennek van értelme az adott helyzetben, nekem a mese keretei között is működnek ezek a dolgok.

Azt hogy az SW nem realista sci-fi hanem mese és ahogy Aragorn nyugodtan bevetheti magát száz meg száz ork közé, anélkül hogy értetlenkedni kéne hogy miért nem halt meg, úgy itt is része a világ logikájának, hogy a nagy hősök akik az igaz ügy mellett állnak ki, minden szinten messze felette állnak az átlagnak és legfőképp a gonosz szolgáinak.

A gonosz seregeket pont azért mert egy aljas szándékot szolgálnak ki, alávalóbbak, gyengébbek, mint azok akik a jó ügyért állnak ki. Ez sajnos a valóságban nincs igy, de én nem látok benne problémát, hogy a mesékben, például az SW-ben ez működjön. És ezért nem látom értelmét annak az elvárásnak, hogy akár 4-5 rohamosztagos kihívást jelentsen egy központi hősnek. És nem azt mondom, hogy ha kihivást jelentene, akkor az baj lenne, de szerintem igy hogy könnyen le lehet szerelni őket azzal sincs probléma, mert nem lóg ki az SW mesevilágából.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor megérkezik a Birodalom a titkos hoth-i támaszpontra gyakorlatilag semmiféle komoly csapást nem tud mérni csak mert volt egy időben lezárt pajzs meg egy ion-ágyú. Azt a galaktikus Birodalmat amit épp most piszkáltak fel rendesen... és akkor ott van az, hogy Landoék simán kiszabaditják Leiát és Chewit és a rohamosztagosok teljesen tehetetlenek, az üldözők maximum gyönyörű mellélőseket tudnak bemutatni. És az Endoron sem hiszem hogy azért nem volt képes erőt felmutatni a kivezényelt birodalmi haderő a macik ellen mert elbizakodott volt az Uralkodó... azért nem tudtak mert tehetetlenek.

Azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy ezen eseteknél már alapból kellemetlen helyzetbe került a Birodalom. ;)

A Hoth esetében totálisan más lett volna a terv, ha az admirális nem cseszi el az egészet. Onnantól kezdve már vészmegoldás kellett,a lázadóknak volt idejük felkészülni, volt menekülési tervük és végrehajtották. Egyébként 100%-os a bizonyosság, hogy minden lázadó sikerrel megmenekült és hasznos cucc se maradt a lerombolt bázison? Most így hirtelen nem rémlik, hogy elhangzott volna az, hogy érdemi veszteségek nélkül megúszták volna.

Bespin esetében Boba Han-nal törődött, Vader meg Luke-kal, miközben Lando hazai pályán elárulta a birodalmiakat. Az világos, hogy a rohamosztagosok önmagukban csak dísznek vannak, maguktól nem tudták lereagálni ezt a fordulatot. Az Endor-on meg megint nem számítottak az ewok-okra, akik azért nem voltak kevesen és elég leleményesek voltak.

Nem azt mondom, hogy ezek a körülmények mennyire mentesítenék a Birodalmat, nyilván nem lehetnek büszkék ezen teljesítményükre se, de szerintem könnyebben védhetőek. A mostani börtönnél minden úgy alakult, ahogyan azt tervezni lehetett. Semmi olyan érdemi nem történt, amire ne illett volna előre felkészülni, ha már nem akárkik ellen szervezték az egészet. Ez elfogadható fiaskó lett volna, ha mondjuk mezei lázadókra számítanak, nem pedig túlélő jedikre.

Ez egy szimpla fokozott biztonságú börtön, ennyi, nem Jedik fogvatartására készült.

A többi Jedi - már ha volt ilyen, mert lehet, hogy mindeddig elvi szinten működött csak ez a Luminara-csapda - meg nyilván nem egy saját kommandós alakulattal jött. Ha Sabine és Hera nincs, Kanan és Ezra sem jutott volna ki. Mert akkor véletlen nem a párzási indulót sugározza a Fantom, és Hera nem tud erősítést hívni. Akkor pedig ott döglik meg az egész csapat a kifutón. Ezért is sétálgathatott ráérősen az Inkvizítor, gondolom Nostradamus nem az ő őse, így nem tudta előre megjósolni, hogy van a csapatban egy űrhajó, ami felizgatta a helyi madarakat. :D

Lehet, hogy a börtön alapból nem jedik fogva tartására készült, de ezen tervben céltudatosan túlélő jedik csapdájának szánták. Most az nehogy már elképzelhetetlen legyen Vader-éknek, hogy egy-egy túlélő jedi nem egyedül fog mentőakcióra indulni, hanem akár társakkal. Az űrhajóra számítaniuk kellett, röhej, hogy észre se vették és semmit nem tettek ellene. A helyi állatok meg túl sokat nem csináltak, ha nem lettek volna is simán kijutnak Kanan-ék, efelől ne legyen kétségünk.

Akárhogyan is nézzük, ennél sokkal felkészültebbnek kellett volna lenni, mert így az egész csapdának semmi értelme nem volt. Nagyon elcseszett jedinek kellett volna odatévednie, hogy ezzel a mentalitással levadásszák.

Ez persze nem akkora baj, csak azért beszélünk erről ennyit, mert vagyunk páran, akiknek ez már kicsit túlzó. A Rebels-nek pedig egyelőre ez igencsak a sajátja, szóval nehéz megkerülni. Nem véletlen, hogy eddig minden résznél felvetődött valamilyen formában a dolog. Bízom benne, hogy e téren is változatosabbá válik majd a sorozat, vagy kénytelen leszek hozzászokni a dologhoz. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az űrhajóra számítaniuk kellett, röhej, hogy észre se vették és semmit nem tettek ellene.

Hera mondta, hogy simán ki tudja játszani a védelmi rendszerüket. Ezért nem vették észre. Szerintem olyanon kár fennakadni amit megmagyaráznak a részben is. :)

A helyi állatok meg túl sokat nem csináltak, ha nem lettek volna is simán kijutnak Kanan-ék, efelől ne legyen kétségünk.

Imádom az ilyen feltételes mondatokat. :D Szerintem kár olyanról beszélni ami nincs. Mi lett volna ha... Rengeteg féle verzió lehet, csak az ember fantáziája szabhat neki határt. Amit láttunk az pedig az, hogy a tibidee -k igenis segítettek a menekülésben. Szerintem ebben semmi misztikus nincs.

Akárhogyan is nézzük, ennél sokkal felkészültebbnek kellett volna lenni, mert így az egész csapdának semmi értelme nem volt. Nagyon elcseszett jedinek kellett volna odatévednie, hogy ezzel a mentalitással levadásszák.

Én továbbra se érzem, hogy a történet adta keretek között miként lehettek volna ennél felkészültebbek. Mert ha így nézzük akkor a határ a csillagos ég. Miért nem állomásozott egy csillagromboló flotta a bolygó felett? Akkor szétlőhették volna az egész kócerájt Kanannal együtt. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hera mondta, hogy simán ki tudja játszani a védelmi rendszerüket. Ezért nem vették észre. Szerintem olyanon kár fennakadni amit megmagyaráznak a részben is. :)

Persze, hogy ki tudja játszani, hiszen egyrészt ez triviális feladat, másrészt meg joggal feltételezték a birodalmiak, hogy a támadók mondjuk jetpack-kel érkeztek az űrből. :D

Amit láttunk az pedig az, hogy a tibidee -k igenis segítettek a menekülésben. Szerintem ebben semmi misztikus nincs.

Nem is mondtam, hogy bármi misztikus lenne benne. Végül is 2 egész rohamosztagost elintéztek. :D A többi meg inkább a jóságos lényeken kívánt lőgyakorlatot végezni Kanan-ék helyett, de ez is vmi mission achievement lehetett. :D

Én továbbra se érzem, hogy a történet adta keretek között miként lehettek volna ennél felkészültebbek.

Egy túlélő jediknek szánt halálos csapdából (ami nem mellesleg egy börtön) a pár áldozat lazán kisétált, miközben hajuk szála se görbült. És nem egy Yoda-Obi vezette fogatról van szó. Szerintem nem volt minden rendben a felkészültség terén. :) Elképzelem, hogy én vagyok Vader, megbízom a legjobb ügynököm, hogy csináljon egy vesztőhelyet a legdurvább ellenségeimnek, majd terv szerint besétál a kelepcébe néhány tacskó, aztán simán elkullognak onnan. Valószínűleg megszaporodnának a fulladásos halálesetek a környéken. :D

Elfogadom, hogy a meseszerűség miatt fel kell áldozni a logika és a realitás egy részét a kaland oltárán. Azt is lenyelem valahogy, hogy a Birodalom inkompetens ökrök gyülekezete, elvégre bele kellett bukniuk valamibe és időben nem is vagyunk annyira távol már ettől. De azért ne csináljunk már úgy, mintha minden tök rendben menne ott és nem történnének feltűnően nonszensz események. Pl. amikor a TCW-ben (ennél jóval ügyesebb húzásokkal) szívatták össze-vissza a jediket, akkor elég szépen le is lettek hordva mindennek, milyen amatőr balfékek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy a börtön alapból nem jedik fogva tartására készült, de ezen tervben céltudatosan túlélő jedik csapdájának szánták. Most az nehogy már elképzelhetetlen legyen Vader-éknek, hogy egy-egy túlélő jedi nem egyedül fog mentőakcióra indulni, hanem akár társakkal. Az űrhajóra számítaniuk kellett, röhej, hogy észre se vették és semmit nem tettek ellene. A helyi állatok meg túl sokat nem csináltak, ha nem lettek volna is simán kijutnak Kanan-ék, efelől ne legyen kétségünk.

Akárhogyan is nézzük, ennél sokkal felkészültebbnek kellett volna lenni, mert így az egész csapdának semmi értelme nem volt. Nagyon elcseszett jedinek kellett volna odatévednie, hogy ezzel a mentalitással levadásszák.

Ez persze nem akkora baj, csak azért beszélünk erről ennyit, mert vagyunk páran, akiknek ez már kicsit túlzó. A Rebels-nek pedig egyelőre ez igencsak a sajátja, szóval nehéz megkerülni. Nem véletlen, hogy eddig minden résznél felvetődött valamilyen formában a dolog. Bízom benne, hogy e téren is változatosabbá válik majd a sorozat, vagy kénytelen leszek hozzászokni a dologhoz. :)

A magam részéről ezzel én is pontosan így vagyok. :peace:

Egyébként tisztában vagyok vele, hogy a Star Wars egy mese, nem pedig dokumentumfilm... de soha nem is tekintettem rá így. Ettől függetlenül, szerintem nem szentségtörés az, ha az embernek van némi elvárása a logikát illetően. A "realisztikusság"-ot pedig olyan szinten minden sci-finél (vagy egyéb áltudományos alkotásnál) el szoktam várni, aminél azt szeretném érezni, hogy "igen, ez az univerzum akár még tényleg létezhet is valahol, elhiszem".

És Anakin mégis egy laza kézlegyintéssel leoldotta az energiabilincset Palaptine-ról az ep3-ban. ;) Azt meg hol hallottad, hogy külön a Jedik számára épület ez a börtön? Ez egy szimpla fokozott biztonságú börtön, ennyi, nem Jedik fogvatartására készült. Az a Citadella, de az egy másik bolygón van.

A többi Jedi - már ha volt ilyen, mert lehet, hogy mindeddig elvi szinten működött csak ez a Luminara-csapda - meg nyilván nem egy saját kommandós alakulattal jött. Ha Sabine és Hera nincs, Kanan és Ezra sem jutott volna ki. Mert akkor véletlen nem a párzási indulót sugározza a Fantom, és Hera nem tud erősítést hívni. Akkor pedig ott döglik meg az egész csapat a kifutón. Ezért is sétálgathatott ráérősen az Inkvizítor, gondolom Nostradamus nem az ő őse, így nem tudta előre megjósolni, hogy van a csapatban egy űrhajó, ami felizgatta a helyi madarakat. :D

"Bilincs" alatt valószínűleg rosszul fogalmaztam. Arra a cuccra gondoltam, amin pl. Kenobi is lebeg a Geonosison, az Ep2-ben. Ebben annyit szántam a lényegnek, hogy létezik olyan technológia, ami képes blokkolni az Erőhasználatot. A Palpatine-t fogva tartó bilincs egyébként nem hiszem, hogy önmagában Erő-blokkoló lenne (már ha feltételezzük, hogy az öreg is ugyanolyan bilincset kapott az Invasible Handen, mint az Erőérzékeny foglyok), maximum nehezebb széttépni.

Lehet, hogy nem hangzott el konkrétan a "Jedi-biztos" jelző a The Spire kapcsán, de szerintem okkal feltételezheti azt az ember, hogy a létesítmény készen áll a Jedik ott tartására, miután Maul és Luminara is éppen itt raboskodott a Galaxis kismillió börtöne közül. Ráadásul, az Inkvizítor eleve csapdaként tartotta itt Luminarát, számítva a Jedi vendégekre.

Persze Kananéknek nyilván ki kellett jutniuk, a Birodalom pedig valóban nem olyan hibátlan és tökéletes, mint lehetne, ettől függetlenül, kicsit jobban megizzadhattak volna a meneküléssel. Már az értékelésemben is csak ennyire céloztam, nem többre. Így is bőven működik az epizód. ;) De ha mondjuk egy sugárpajzs csapdájába estek volna, melyet aztán Chopper sikeresen deaktivál, számomra valamivel szebben festene a helyzet. Jobban tükrözné a hely belső biztonságát. Ráadásul, így a droid is bebizonyította volna azt, hogy gyakrabban menti meg a csapat irháját, mint amilyen gyakran szívatja Ezrát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vader behozására nagyon kiváncsi leszek, mert Filoni elmondása alapján ő tényleg olyan lesz hogy ha felbukkan akkor csak a menekvés az egyetlen kiút. De ha a Nagyúr ennyire hatékony akkor miért nem vadássza le Kananékat? Most még a kérdés nem áll, hisz egyelőre úgy tűnik az Inkvizitor kezelni tudja a helyzetet, de onnantól, hogy Vader is meg kell jelenjen, erre kell majd némi magyarázat.

A korábbi Filoni interjú alapján én úgy képzelem, hogy az Inkvizítor afféle nyomozó és mérce is egyben. Ő mindent megtud a Jediről, a társairól, összeszed minden értékes infót és levadássza őket. Ha nem jár sikerrel, az bizonyíték arra, hogy komoly fenyegetéssel állnak szemben, és akkor jön Vader.

De most mit is akarunk ezzel bizonyítani? Hogy hülyeség az SW? :) azért a saját logikája alapján mindennek van értelme az adott helyzetben, nekem a mese keretei között is működnek ezek a dolgok.

Működnek is, itt is, a filmekben is, de mint láthatod, valaki hosszú sorokat áldoz arra, hogy bebizonyítsa, a Rebelsnek ultra reálisnak kell lennie, és mind az, amivel magyarázza a Birodalom filmbeli ökörségeit, nem használhatóak fel a Rebelsben, mert ott bizony ultra reálisnak kell lennie mindennek, a Birodalom egy tökéletes hadigépezet, ami elől meglépni nemhogy nem lehet könnyű, de pontosan lehetetlennek kell lennie. Ezeket figyelembe véve Kananéknak már az első nyolc percben meg kellett volna dögleniük kínok között. :evil:

Azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy ezen eseteknél már alapból kellemetlen helyzetbe került a Birodalom. ;)

A Hoth esetében totálisan más lett volna a terv, ha az admirális nem cseszi el az egészet. Onnantól kezdve már vészmegoldás kellett,a lázadóknak volt idejük felkészülni, volt menekülési tervük és végrehajtották. Egyébként 100%-os a bizonyosság, hogy minden lázadó sikerrel megmenekült és hasznos cucc se maradt a lerombolt bázison? Most így hirtelen nem rémlik, hogy elhangzott volna az, hogy érdemi veszteségek nélkül megúszták volna.

Bespin esetében Boba Han-nal törődött, Vader meg Luke-kal, miközben Lando hazai pályán elárulta a birodalmiakat. Az világos, hogy a rohamosztagosok önmagukban csak dísznek vannak, maguktól nem tudták lereagálni ezt a fordulatot. Az Endor-on meg megint nem számítottak az ewok-okra, akik azért nem voltak kevesen és elég leleményesek voltak.

Nem azt mondom, hogy ezek a körülmények mennyire mentesítenék a Birodalmat, nyilván nem lehetnek büszkék ezen teljesítményükre se, de szerintem könnyebben védhetőek. A mostani börtönnél minden úgy alakult, ahogyan azt tervezni lehetett. Semmi olyan érdemi nem történt, amire ne illett volna előre felkészülni, ha már nem akárkik ellen szervezték az egészet. Ez elfogadható fiaskó lett volna, ha mondjuk mezei lázadókra számítanak, nem pedig túlélő jedikre.

És íme a fentebb leírtakra a TÖKÉLETES példa. Ha a Rebelsben van mindenféle hülye kifogás, az nem állja meg a helyét, az "nem kellemetlen helyzet", ott "nincs terve a menekülőknek." A filmekben minden magyarázat a tökéletes és hihető magyarázat, a Rebelsben viszont minden megalapozatlan, hihetetlen, hiteltelen. Mit sem számít, hogy a filmbeli jelenetekre adott magyarázat is maximálisan ökörség. Az a filmben van, ott el kell fogadni, punktum. Ez meg a Rebels, itt ugyanaz nem ér. Bespinről kijuthatott Lando, Chewie, Leia és a droidok azzal a magyarázattal, hogy Vader mással volt elfoglalva, Boba Fett meg Hannal. Ostoba magyarázat, de kész, ez a magyarázat, és ez így jó. Az Endoron győzhettek a plüssmacik, mert az Uralkodó elbizakodott volt. Összefüggés zéró, de akkor is, ez az elfogadott magyarázat. Az, hogy Sabine eszes volt és rájött, hogyan tudja megnehezíteni a Birodalmiak mozgását a börtönben, hogy a vak szerencsének köszönhetően Hera egy bioflottát szerzett magának, és mindez együtt egy olyan akciót eredményezett, amit az Inkvizítor nem láthatott előtte, az nem magyarázat. Az a birodalmi erők szándékos ledegradálása - gondolom.

Az már más kérdés, hogy a Hoth fölött egy birodalmi csillagrombolókból álló flotta keringet, ami közül az egyik egy több kilométer hosszú szuper csillagromboló. Vagyis már abban az egy hajóban annyi hadi potenciál van, hogy egy mynocknak, annyinak nem szabadott volna kijutnia a Hoth-ról egy szál ionágyú és két vadászgép fedezete alatt. Miért is csak öt-hat AT-AT-t vetettek be, amikor a klón háborúkban egyetlen Acclamatorból szabadult ki ennyi AT-TE, pedig negyedakkora, mint egy hagyományos birodalmi csillagromboló. Miért is csak pár tucat rohamosztagos ment a bázis ellen, amikor több ezer katona van egy csillagrombolón, és talán több légió magán az Executoron? Miért nem eresztette ki az a tucatnyi csillagromboló a bendőjében lévő több száz TIE vadászt? A Falcont is miért csak négy TIE üldözi, amikor a három csillagromboló több százat rá tudna küldeni. Mert "Ozzel túl közel lépett ki a Hoth-hoz a hiperűrből?"

Bespinen meg az, hogy Boba és Vader mással foglalkozott, hol is magyarázza azt, hogy a rohamosztagosok, a harcra kiképzett katonák képtelenek eltalálni az ellenségüket? Hogy Lando, Chewie és Leia simán kisétálnak. Mert Lando is csak egyszer izzadt, amikor Chewie megrángatta, az volt az egyetlen dolog, ami veszélyt jelentett rá nézve, a Birodalom tuti nem. Miért is nem ment egy halom rohamosztagos egyenesen a Falconhoz? Egyáltalán, mi értelme volt VADER ama ötletének,, hogy csak a hiperhajtóművet kapcsoltatta ki? Nem lett volna egyszerűbb és ésszerűbb az egész hajó hajtóművét tönkre vágni, hogy már elve fel se tudjanak szállni? Meg eleve, miért javították meg a hiperhajtóművel? Vagy ennyire lefoglalta Luke, hogy gondolkodni sem maradt ideje? És amikor már mindenki az űrben volt, az Executor megint miért csak négy TIE vadászt küldött ki? Miért nem legalább egy rajt? Pedig ekkora a Falcon már legalább kétszer bizonyította, hogy négy TIE vadász semmit sem ér ellene. Érdekes, hogy a Venatorokból pillanatok alatt elrajtolhatott egy rajnyi ARC-170-es, egy századnyi LAAT/i, de a birodalmi csillagrombolókból órák alatt is csak négy TIE tud felszállni. A rohamosztagosok parancsnokai meg nyilván mind ostobák, hiszen a Birodalom 23 évig fenn állt, de ez csak azért lehet, mert csak Vader és Boba Fett gondolkodik. De ők meg most el voltak foglalva, Ozzel meg túl közel ment a bolygóhoz, a Lázadók meg természetesen készültek és volt tervük (Sabine-ékről ezt el sem mondahatjuk azután, hogy végigjárták az épület tervrajzát, direkt vittek bombákat, stb...), meg amúgy is tök jól tudnak rögtönözni... Ja, és persze a derékig sem érő plüssmacik védhetőek, mert sokan voltak... Aha, a rohamosztagosok meg nem válogatott katonák egész kontingense volt, lézerpuskákkal, páncélokkal, könnyű páncélosokkal, robogókkal. Ezek nyilván olyanok, amiket pár nyíllal és kőbaltával hadonászó plüssmaci a realitás talaján maradva sity-suty leamortizál. Megkérdeznék én erről néhány indiánt a régi idők Amerikájából, miképpen vélekednek arról, hogy csak a túlerő számít, meg a meglepetés, az meg elfeledhető, hogy az ellenfél vagy kétszáz évvel fejlettebb.

Hát frászt, ugyanazért vall kudarcot a filmekben a Birodalom, amiért Stygeonon nincsenek sugárpajzsok, milliónyi rohamosztagos, az égen járőröző TIE-vadász ezredek, az űrben ezer csillagromboló: mert a hősök mindig megmenekülnek, a birodalmiak meg nem. Csak valamiért itt képtelenek vagytok ezt elfogadni. Az persze elfogadható, hogy bár milliószor lőtték ki már az ellenség pajzsait, a Lázadók meg csak egyszer bújnak alá, és máris olyan pajzsuk van, ami elháríthat mindenféle bombázást. Mi a fene, a szedett-vedett Lázadóknál van a Star Wars egyetlen tökéletes pajzsa? Persze a Halálcsillagon olyan pajzs van, amin egy egyszemélyes vadászgép simán átrepül, és az egyetlen gyenge pontot is átlőhető pajzs védi. A szupercsillagromboló pajzsával is simán elbánik két A-Szárnyú, de a Lázadóknál ott a tökéletes védelmi eszköz. Nyuszi a kalapból, de ez is elfogadható. Az, hogy itt a szereplőknek komplex dolgoknak kell együtt állnia, hogy élve kijussanak, az már nem... :roll:

Semmi olyan érdemi nem történt, amire ne illett volna előre felkészülni

Leszámítva azt a tényt, hogy Hera hozott egy seregnyi óriás madarat. De nyilván erre előre lehetett készülni, hőseink is már eleve úgy mentek, hogy a helyi állatsereget elkérik Eywatól. Ja, nem, bocs, Hera kifejezetten meglepődött ezen, és utána mintha Zeb is meglepett lett volna.

Lehet, hogy a börtön alapból nem jedik fogva tartására készült, de ezen tervben céltudatosan túlélő jedik csapdájának szánták.

És ezért gyorsan fejlesszék már ki azt, amit ezer év alatt nem sikerült: Erőbiztos ajtókat. :pfff: Az igaz, hogy egy Jedit, ha a történet úgy kívánja egyszerűen le is lehet puffantani, de invesztáljunk már lehetetlenekbe. Meg na, mint írtam, a Rebelsben a Birodalomnak tökéletesnek kell lennie, bár nem tudom, hogy ha a hősök elé megoldhatatlan feladatot állítanak, és kinyiffannak az első öt rész végére, akkor miről szóljon a sorozat? Új hősökről, mi? Persze, a Birodalom a Rebelsben végig a tökéletes hadigépezet, aztán a filmekre meg varázsütésre elhülyülnek. Ráadásul, ha a tökéletes csapdából is kijutnak hőseink hajuk száluk megpörkölődése nélkül, nem lesznek még szuperebbek, míg a Birodalom még bénább?

Az űrhajóra számítani lehet, de ha nem tűnt volna fel, a Spark of the Rebellionban elég alaposan körbejárták ama témát, hogy a Ghost még egy csillagromboló számára is "láthatatlan." van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Fantom is bír ezzel a technológiával.

Az állatkák meg tényleg nem csináltak sokat, épp csak ledöntöttek pár rohamoszit a lábukról, megosztották a tüzet, a figyelmet, bevédték a Fantomot... De ez tényleg semmi. Harcban mondjuk éppen ezek számítanak, de amúgy semmi. Az meg nyilvánvaló, hogy nélkülük is kijutottak volna, hiszen a sorozat róluk szól, így nem halhatnak meg már az első részben. De még mindig jobb ez a magyarázat, hogy egy halom váratlan felbukkanó állatka, némi leleményesség és a Birodalom módszereinek ismerete, mint az, hogy Vader és Fett éppen mással volt elfoglalva, vagy, hogy Ozzel túl közel ment a Hothoz, vagy, hogy a plüssmacik tömegben voltak és meglepődött a Birodalom.

Ez persze nem akkora baj, csak azért beszélünk erről ennyit, mert vagyunk páran, akiknek ez már kicsit túlzó. A Rebels-nek pedig egyelőre ez igencsak a sajátja, szóval nehéz megkerülni.

Csak a miértre már megint nem sikerül válaszolni. A Rebelsben ez nem működik, mert nem, a filmekben meg kit érdekel. A TCW-ben sem volt túlzó, hogy non-stop megverték a szepiket, és a háború valahogy mégis eltartott három évig? Biztos ott meg Dooku volt mással elfoglalva. Meg Fett is, ő éppen akkor Mace Winduval. :evil:

Én továbbra se érzem, hogy a történet adta keretek között miként lehettek volna ennél felkészültebbek. Mert ha így nézzük akkor a határ a csillagos ég. Miért nem állomásozott egy csillagromboló flotta a bolygó felett? Akkor szétlőhették volna az egész kócerájt Kanannal együtt. :)

Sőt, miért nem mindjárt Darth Sidious fogadta őket a Halálcsillaggal!? :)

Persze, hogy ki tudja játszani, hiszen egyrészt ez triviális feladat, másrészt meg joggal feltételezték a birodalmiak, hogy a támadók mondjuk jetpack-kel érkeztek az űrből. :D

És a hajó lopakodó-rendszere, aminek létezését éppen csak belerágtak a szánkba, továbbra is el van felejtve.

Ettől függetlenül, szerintem nem szentségtörés az, ha az embernek van némi elvárása a logikát illetően.

Szentségtörésnek nem szentségtörés, viszont komoly baj, ha ezt a realisztikusságot szelektíven követeled meg. Tessék szépen megkövetelni a filmektől is, a TCW-től is és a téma minden installációjától. Ne csak specializáltan a Rebelstől. Mert ez ugyanaz a szelektív ítélkezés, mint amit az ep1-2-3-gyűlölőkön is számon kérünk sok esetben. Hogy miért szidnak olyan dolgot az ep1-2-3-ban, ami ugyanúgy benne van az ep4-5-6-ban.

A Palpatine-t fogva tartó bilincs egyébként nem hiszem, hogy önmagában Erő-blokkoló lenne (már ha feltételezzük, hogy az öreg is ugyanolyan bilincset kapott az Invasible Handen, mint az Erőérzékeny foglyok), maximum nehezebb széttépni.

És íme a szelektivitásra a példa. Itt máris itt van a "nem hiszem." És itt miért nem hiszed, hogy a Birodalomnak ezúttal sem sikerült tökéletes csapdát felállítani. Miért nem hiszed, hogy Sabine három lift kiiktatásával meg tudta akadályozni a katonák mozgását egy olyan helyen, ahol amúgy is korlátozva vagyon a mozgás. Miért nem hiszed, hogy nem létezik olyan ajtó, ami képes ellenállni az Erőnek. Amúgy meg, ha nem az Erővel nyitják ki, Kanan vág rajta egy takaros lyukat. Na, akkor mi van? Miért nem építettek olyan ajtót, ami fénykardálló? Akkor meg Sabine robbantja ki. Ja, miért nem építenek akkor robbanásálló ajtót? Akkor meg Hera kilövi. Miért nem építenek lézerálló ajtót? Miért is ne, álljon ebben az epizódban az egyetlen szuperajtó.

Lehet, hogy nem hangzott el konkrétan a "Jedi-biztos" jelző a The Spire kapcsán, de szerintem okkal feltételezheti azt az ember, hogy a létesítmény készen áll a Jedik ott tartására, miután Maul és Luminara is éppen itt raboskodott a Galaxis kismillió börtöne közül. Ráadásul, az Inkvizítor eleve csapdaként tartotta itt Luminarát, számítva a Jedi vendégekre.

Ez is egy elég kifacsart logika (értsd: logikátlan), mert abból kiindulva, hogy itt tartottak két Erőhasználót 15 év leforgása alatt, tehát akkor biztos Jedi/Sith biztos, háááát... Akkor nyilván Hondo dutyija is Erőbiztos volt, direkt arra építette, hiszen három Erőhasználó is ott volt fogva tartva, ráadásul ott napok alatt kapkodták őket össze és napokig ott voltak. Okkal feltételezhetjük ezek után. De mi van, ha Mault azért vitték oda, mert ez a börtön akkor szeparatista kézen volt és még közel is esett a Mandalore-hoz, és esetleg Palpatine nehezen magyarázta volna ki Maul saját kezű elfogását a Coruscanton vagy bármilyen más köztársasági börtönnél, hosszabb utat meg nem feltétlen kell bepróbálni. Luminarát meg azért hozták ide, mert a környéken kapták el. Hm... Ez a kettő nem lehet lehetséges válasz? Csak az az egyetlen logikus válasz, hogy mert itt két Erőhasználó is volt már fogva tartva majdnem két évtized leforgása alatt, akkor eleve Erőhasználók ellen épült.

Egy Jedi meg bárhol csapdába csalható, nem látom be, miért kell ahhoz speciális épület. Palpatine parancsára több Jedit egyszerű mezőn lőttek le. Attól, hogy itt csalták csapdába a Jediket, attól ennek még nem kell valami szipi-szupi Jedi-biztos börtönnek lennie. A Jedi Templom is alkalmas volt ugyanerre, márpedig kétlem, hogy az a Jedik fogvatartására készült volna. Nyilván inkább azért választották, mert távol esik mindentől, mert a bevehetetlenség látszatának hála komolyan vehető, stb. Lehet olyan Jedi, aki nem úszta meg, de még az sem biztos, hogy Kananék voltak az elsők, akik élve kijutottak onnan. Arról nem beszélve, hogy továbbra is elsiklasz ama tény mellett, hogy ezt az ajtót sem csak úgy hopp nyitotta Kanan, hanem kellett neki Ezra segítsége és még ők sem úgy nyitották fel, mintha egy légypapírt dobtak volna félre. Ezt is vegyük már számításba, ne csak azt, hogy kinyitották az amúgy mindenható Erővel, amivel például Yoda X-szárnyúakat kapkod fel - ami tartok tőle, hogy nehezebb, mint egy kapu. És Kanan bár béna fénykardforgató, azt azért már bőven bizonyította, hogy az Erőben eléggé járatos. Nagyrészt pont ebben az epizódban. És az Ezra sem salambalam, ezt is bizonyították már. Szóval, akkor miért olyan hihetetlen, hogy ketten együtt, ha nehezen is, de kinyitották azt a kaput, ellenben például egyetlen Jedi már nem tud átjutni azon a kapun az Erővel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tökéletes riposzt Dzséjt. Nincs semmi baj, ha valaki komolyabb logikát vár el a Rebelstől -ami mondjuk a mese jellege miatt mondjuk szerintem nem túl célszerű megközelitési mód, de hát ahány ház annyi szokás-, de ha valaki láthatóan ezt úgy teszi hogy közben a régi trilógiánál a blődli magyarázatokkal is beéri, akkor ott bizony felmerül a kettős mérce esete.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az a baj, hogy megint felmerült pár dolog és nem arra érkezik a reakciók többsége, hanem másra. Eltúlzott és szándékosan félreértelmezett gondolatok, kiforgatott szavak, amikbe könnyű belekötni és magyarázatot adni rájuk, csak épp nem erről volt szó. Nyilván lehet arról is sokat írni, ami nem (vagy nem úgy) került szóba, csak nem igazán válasz a kérdésekre. ;)

Működnek is, itt is, a filmekben is, de mint láthatod, valaki hosszú sorokat áldoz arra, hogy bebizonyítsa, a Rebelsnek ultra reálisnak kell lennie, és mind az, amivel magyarázza a Birodalom filmbeli ökörségeit, nem használhatóak fel a Rebelsben, mert ott bizony ultra reálisnak kell lennie mindennek, a Birodalom egy tökéletes hadigépezet, ami elől meglépni nemhogy nem lehet könnyű, de pontosan lehetetlennek kell lennie. Ezeket figyelembe véve Kananéknak már az első nyolc percben meg kellett volna dögleniük kínok között. :evil:

Ha a Rebelsben van mindenféle hülye kifogás, az nem állja meg a helyét, az "nem kellemetlen helyzet", ott "nincs terve a menekülőknek." A filmekben minden magyarázat a tökéletes és hihető magyarázat, a Rebelsben viszont minden megalapozatlan, hihetetlen, hiteltelen. Mit sem számít, hogy a filmbeli jelenetekre adott magyarázat is maximálisan ökörség. Az a filmben van, ott el kell fogadni, punktum. Ez meg a Rebels, itt ugyanaz nem ér.

És íme a fentebb leírtakra a TÖKÉLETES példa. :P Senki nem mondta, hogy a Rebels-nek ultra reálisnak kell lennie. Azt se, hogy a Birodalom tökéletes hadigépezet és persze azt se, hogy a főhősöknek meg kellett volna már halniuk. Olyat se írtunk, hogy a filmbeli magyarázatok tökéletesek, pláne nem, hogy a Rebels-ben meg mindenféle hülye és hiteltelen kifogás lenne. Konkrétan a fentiekből semmi nem hangzott el, sőt kifejezetten leírtuk (többször is) ezek ellenkezőjét.

A Hoth-Bespin-Endor témában is leírtam, hogy egyáltalán nem mentesíti a Birodalmat, mert töketlenek voltak. Külön szóba hoztam, hogy a rohamosztagosok csak dísznek vannak jelen az egész OT-ban és a Rebels-ben is, aminek nem örülök, de elfogadom, hogy ez van, mert mese. Ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, hogy ezen 3 esetben már eleve nem az történt, amire a birodalmiak számítottak, így nehezebb helyzetben voltak. Az Endor-on csak a pár lázadóra számítottak, akiket gond nélkül le is nyomtak a "macik" feltűnése előtt. Akkor lenne igazán jó a párhuzam, ha úgy szopja be ugyanígy a Birodalom, hogy az ewok-helyzet ismeretében küldi le a csapatokat az adott tervvel A Hoth-on rajtaütésszerű támadást akartak, a Bespin-en meg Lando-val szövetségesként kalkuláltak. Újra mondom, hogy ettől még persze ott is voltak mesés elemek, csodatételek meg korszakos barom húzások a Birodalomtól.

Ezzel szemben a Stygeon-on felállítottak egy csapdát, aminél azt várták, hogy majd túlélő jedik (jó eséllyel nem tök egyedül) fognak ebbe belesétálva fontos mentőakcióra érkezni. És mi történt? Pontosan ez. Hiába voltak Kanan-éknak előzetes terveik, hiszen az jórészt a bejutásról szólt, másrészt meg nem tudtak a csapdáról. Itt nagyon sokáig a Birodalom volt helyzeti előnyben. Ráadásul a tervezett célpontok és az Inkvizítor jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem csak egy kis biszem-baszom akció volt. Amúgy az Inkvizítor is csak az arcoskodásig jutott, a játszadozás közbeni gőg elfeledtette vele, hogy feladata is lenne. :)

A másik dolog, hogy a többi felhozott példánál a lázadók azért szenvedtek veszteségeket. Jelen esetben pedig ez abszolút 0 volt, semmi nem történt velük, simán távoztak és kész. Mielőtt jönnének a gúnyos megjegyzések, nem azt várnám, hogy mondjuk öljék meg Sabine-t, de legalább sebesülnének meg páran, erőlködnének kicsit jobban, buknának el néhány dolgot stb.. Újra adódik a kérdés, hogy mégis milyen jediknek akarták ezt a kelepcét felállítani? 10 éves padawan-oknak (akik akkor már amúgy nem is léteztek)?

Az űrhajóra számítani lehet, de ha nem tűnt volna fel, a Spark of the Rebellionban elég alaposan körbejárták ama témát, hogy a Ghost még egy csillagromboló számára is "láthatatlan." van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Fantom is bír ezzel a technológiával.

Az állatkák meg tényleg nem csináltak sokat, épp csak ledöntöttek pár rohamoszit a lábukról, megosztották a tüzet, a figyelmet, bevédték a Fantomot... De ez tényleg semmi. Harcban mondjuk éppen ezek számítanak, de amúgy semmi.

De ha tudják, hogy van egy hajó és látják hol akarnak szökni, akkor nyilván azt is tudják, hogy az a hajó ott fel fog bukkanni. Ehhez képest nem láttam azt a fene nagy felkészültséget erre. Ehhez semmi köze a lopakodórendszernek. Az állatkákról annyit, hogy közülük se sikerült egyet se kilőni. Az meg megint ne a Birodalom katonai kompetenciára utaljon, hogy Kanan-ék helyett rögtön a helyi állatvilágot kezdték volna ritkítani. :D Az pedig továbbra is tök jó, hogy Sabine-ék ügyesek voltak, nincs ezzel semmi gond. Csak szerintetek nem lehetett volna ennél jobban felkészülni, tehát mondjuk számítani arra, hogy ügyes támadók érkeznek, nem pedig olyan inkompetens ökrök, mint amilyenekkel a Birodalom van tele. Mondjuk ha magukból indulnak ki, akkor logikus a hozzáállás. :D

Csak a miértre már megint nem sikerül válaszolni. A Rebelsben ez nem működik, mert nem, a filmekben meg kit érdekel. A TCW-ben sem volt túlzó, hogy non-stop megverték a szepiket, és a háború valahogy mégis eltartott három évig?

Ez szimplán csak nem igaz. ;) A TCW-ben elég sokszor volt a szerszám kevésbé kellemes végén a Köztársaság vagy a Jedi Rend (vagy bármely pozitív szereplők). Szinte mindig megvoltak a jelentős veszteségek is, sokszor pl. a klónok is hullottak, mint a legyek. Ott inkább a részek tagolása keltette azt az illúziót, hogy mindig a szepik szívnak, mert tipikusan akkor voltak elvágva a részek, amikor egy-egy küldetés ezzel zárult. Amikor meg a Köztársaság szenvedett és bukta a missziókat, akkor az legtöbbször a részek közepére esett, így mindig sikerült kiköszörülni a csorbát. De azért ha globálisan elkészítjük a mérleget, akkor egyáltalán nem arról szólt az a sorozat, hogy úgyis csak mindig a jók nyernek és ők sérthetetlenek. Persze az más korszak, más háború, más világ, de akkor se kell elferdíteni a tényeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha tudják, hogy van egy hajó és látják hol akarnak szökni, akkor nyilván azt is tudják, hogy az a hajó ott fel fog bukkanni.

És végül is csak el is hangzott az epizódban, hogy várják őket ott, ahol bementek, mert eredetileg ott akartak kimenni. Sőt, még a rohamosztag lőtt is "rájuk", amikor a lift visszaérkezett a kiindulási pontra. És végül is csak kétszer mondták el az epizódban, hogy őrültség lenne a leszállóplatformon át távozni, ezért vetették el hőseink már a legelején, hogy arra fognak távozni. A Birodalom jó helyen volt, csak jött egy esemény, ami ugye az ep6-ban elfogadható, de itt nem: Sabine olyasmit csinált, amire nem számított a Birodalom. A legőrültebb irányban vezette ki a csapatot. Na, erről ennyit.

Senki nem mondta, hogy a Rebels-nek ultra reálisnak kell lennie. Azt se, hogy a Birodalom tökéletes hadigépezet és persze azt se, hogy a főhősöknek meg kellett volna már halniuk. Olyat se írtunk, hogy a filmbeli magyarázatok tökéletesek, pláne nem, hogy a Rebels-ben meg mindenféle hülye és hiteltelen kifogás lenne. Konkrétan a fentiekből semmi nem hangzott el, sőt kifejezetten leírtuk (többször is) ezek ellenkezőjét.

Ja, nem írtátok le, csak az elvárásaitok a leírtak alapján pont ezek. Erőálló ajtó, hahó. Meg "Vader és Fett éppen mással volt elfoglalva" és "az Uralkodó elbizakodott volt" című magyarázatok. De biztos mi értünk valamit félre...

Ezzel szemben a Stygeon-on felállítottak egy csapdát, aminél azt várták, hogy majd túlélő jedik (jó eséllyel nem tök egyedül) fognak ebbe belesétálva fontos mentőakcióra érkezni. És mi történt? Pontosan ez. Hiába voltak Kanan-éknak előzetes terveik, hiszen az jórészt a bejutásról szólt, másrészt meg nem tudtak a csapdáról. Itt nagyon sokáig a Birodalom volt helyzeti előnyben. Ráadásul a tervezett célpontok és az Inkvizítor jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem csak egy kis biszem-baszom akció volt. Amúgy az Inkvizítor is csak az arcoskodásig jutott, a játszadozás közbeni gőg elfeledtette vele, hogy feladata is lenne.

Ezzel szemben a Endoron felállítottak egy csapdát, aminél azt várták, hogy majd Lázadók (jó eséllyel nem tök egyedül) fognak ebbe belesétálva fontos szabotázsakcióra érkezni. És mi történt? Pontosan ez. Hiába voltak Hanéknak előzetes terveik, hiszen az jórészt a bejutásról szólt, másrészt meg nem tudtak a csapdáról. Itt nagyon sokáig a Birodalom volt helyzeti előnyben. Ráadásul a tervezett célpontok és a Sith-ek jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem csak egy kis biszem-baszom akció volt. Amúgy az Uralkodó is csak az arcoskodásig jutott, a játszadozás közbeni gőg elfeledtette vele... nos, nagyon sok mindent.

Amúgy meg, frászt nem volt Kananéknak kijutási terve, csak az megváltozott..

A TCW-ben elég sokszor volt a szerszám kevésbé kellemes végén a Köztársaság vagy a Jedi Rend (vagy bármely pozitív szereplők).

Ez majd jusson eszedbe, amikor a Rebels is 100 rész után jár, mert ha visszagondolsz az első évadra, ez nagyon nem igaz. Sőt, később sem, mert nem rémlik, hogy a főszereplő fogatból bárki meghalt volna hat évad alatt. Még azok se, akik amúgy halhattak volna: Ahsoka és Rex. És túlnyomórészt nem csak illúzió volt a Köztársaság győzelmei. Ez nettó hülyeség. Sorold már fel nekem azt a sok bukást, valahogy úgy érzem, a serpenyő másik végében kapásból kétszer annyi ellenpéldát tudnék pakolni. Az első öt-hat részben meg aztán pláne igaz volt az, hogy minden sikerült a Köztársaságnak, akármibe belefogott. Emlékszem, mert ugyanez a vita folyt akkor is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt nem értem, hogy miért kellett volna becsokizni egy darab Jedi -től akkor, amikor gyakorlatilag az egész Rendet mindenestől kiirtották. Szerintem akkora arccal és lenézéssel lehetnek a Jedik felé, mint ide Lacháza. Szóval kicsit érthetetlen ez a "miért nem vonult fel a fél Birodalmi sereg" kívánság. Minek vonult volna? Egy bukott Rend nagyra nőtt padawanja és tolvaj bandája miatt? Épp ez benne a jó, ahogy nevet szereznek maguknak. Szépen fokozatosan kinövik magukat. Ha így lesz akkor az ilyen lekezelő esetek mint itt a Stygeon Prime -on egyre ritkábbak lesznek. Bízom egy ilyen ívben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És végül is csak el is hangzott az epizódban, hogy várják őket ott, ahol bementek, mert eredetileg ott akartak kimenni. Sőt, még a rohamosztag lőtt is "rájuk", amikor a lift visszaérkezett a kiindulási pontra. És végül is csak kétszer mondták el az epizódban, hogy őrültség lenne a leszállóplatformon át távozni, ezért vetették el hőseink már a legelején, hogy arra fognak távozni. A Birodalom jó helyen volt, csak jött egy esemény, ami ugye az ep6-ban elfogadható, de itt nem: Sabine olyasmit csinált, amire nem számított a Birodalom. A legőrültebb irányban vezette ki a csapatot.

Nem azért lett volna őrültség ott távozni, mert öngyilkosságnak tűnt? Mert elvileg onnan lehetetlen lett volna kijutni a masszív biztonság és készültség miatt? Amúgy meg az Inkvizítor ment utánuk és ekkor már tudniuk kellett merre tartanak. Ha meg mégis ott akarnak távozni, akkor nyilván a hajó is ott fog felbukkanni. Volt is amúgy nem kevés birodalmi a helyszínen, csak épp balfékek voltak. :) De mindegy, kár ezen vitatkozni. Én csak annyit mondok, hogy szerintem ez egy csúnyán elbaltázott kivitelezése volt egy amúgy remek tervnek. Egy olyan fiaskó, ami ultragáz és ami után fejeknek kéne hullani. Szerintetek meg jól felkészülten várták a behatolókat és eztán is mindent megtettek a sikerért, de az ellenfél mégis kijátszotta őket. Nem kell mindenben egyetérteni. ;)

Ja, nem írtátok le, csak az elvárásaitok a leírtak alapján pont ezek. Erőálló ajtó, hahó. Meg "Vader és Fett éppen mással volt elfoglalva" és "az Uralkodó elbizakodott volt" című magyarázatok. De biztos mi értünk valamit félre...

Eléggé félre, mert nem ezekről van szó. ;)

Szerintem túldimenzionáljátok ezt az Erőálló ajtót. Nem tudom Sky konkrétan mire gondolt, amikor ezt először felvetette, de elég lett volna egy kicsit masszívabb szerkezet is. Kanan és Ezra kinyitották (ha nem is könnyen), de pl. az Inkvizítor nekiállt fénykarddal vagdosni az ajtókat, noha nem tűnt annyival gyengébbnek a duónál. Obi és Qui-Gon se állt neki az Erővel feszegetni az ajtót az Ep.1-ben, tehát feltételezhetjük, hogy pusztán hétköznapi megoldásokkal is lehet olyan erős ajtót csinálni, aminek nem éri meg (legalábbis mondjuk 1-2 nem hardcore Erőhasználónak) nekiállni az Erővel. Nekem egyébként ezzel a jelenettel semmi bajom nem volt, kellett a két jedi Erőhasználatának felvillantására és jól is működött. Nem ezen múlott a dolog.

Igen, Vader és Fett nem Leia-ékkal foglalkozott, mert az mások dolga volt. Nyilván otthagyhatta volna Luke-ot a párbaj közepén, vagy Boba is a neki pénzt hozó Han-t, de ugye ők leginkább pont miattuk voltak ott. Sajnos Leia-ékra pont csak az ügyeletes bohócok jutottak és Lando emberei, akik meg elárulták őket. Ezt se fogják kitenni a dicsőségtáblára, de azért okoztak pár komoly veszteséget. Sidious elbizakodottságánál meg szóba se került, hogy bármi köze lenne az ewok-csatához, ezt már csak félreértésből lovagoljátok annyira. Eredetileg az Ep.6 végjátékával kapcsolatban merült fel, ami a trónteremben történtekre utalt, nem pedig Han-ék akciójára. ;)

Ezzel szemben a Endoron felállítottak egy csapdát, aminél azt várták, hogy majd Lázadók (jó eséllyel nem tök egyedül) fognak ebbe belesétálva fontos szabotázsakcióra érkezni. És mi történt? Pontosan ez. Hiába voltak Hanéknak előzetes terveik, hiszen az jórészt a bejutásról szólt, másrészt meg nem tudtak a csapdáról. Itt nagyon sokáig a Birodalom volt helyzeti előnyben. Ráadásul a tervezett célpontok és a Sith-ek jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem csak egy kis biszem-baszom akció volt. Amúgy az Uralkodó is csak az arcoskodásig jutott, a játszadozás közbeni gőg elfeledtette vele... nos, nagyon sok mindent.

Így van, el is fogták őket. Kellettek az ewok-ok, akik a Birodalom szemszögéből a semmiből kerültek elő (a börtönnél csak az állatok voltak ilyenek, de akkor már nem épp optimálisan mentek a dolgok amúgy se). A sithek meg ott nem voltak jelen, mert jobb dolguk volt a Halálcsillagon. :) Az Inkvizítor személyesen részt vett a helyszíni akciókban, nem máshol foglalkozott más dolgokkal. Ettől még persze az Uralkodó is úgy járt, ahogyan írtad, ezt máshol alaposan ki is beszéltük már. ;)

Sőt, később sem, mert nem rémlik, hogy a főszereplő fogatból bárki meghalt volna hat évad alatt. Még azok se, akik amúgy halhattak volna: Ahsoka és Rex. És túlnyomórészt nem csak illúzió volt a Köztársaság győzelmei. Ez nettó hülyeség. Sorold már fel nekem azt a sok bukást, valahogy úgy érzem, a serpenyő másik végében kapásból kétszer annyi ellenpéldát tudnék pakolni.

Mondtam, hogy a főszereplő fogatból meghalt volna vki? Mondjuk egy Satine, pár jedi (akár Tanácstagok is) vagy az adott szálban fontos klónok azért meghaltak. Nem most láttam a részeket, de konkrétan emlékszem, hogy még a Klónháborúkkal többet foglalkozó korábbi évadokban is rengeteg köztársasági hajót lőttek ki, cirkálók is odalettek, rengeteg klón lelte halálát, Ahsoka-nál is megvoltak a személyes kudarcok, de még Obi vagy Anakin is került szopóágra, voltak komolyabb sérülések is stb.. Később meg aztán pláne nem spóroltak a pozitív karakterek megszívatásával.

Direkt mondtam, hogy nem kulcsszereplők halálát várnám, hanem érdemi veszteségeket, sebesüléseket, amik mutatják, hogy a kalandnak tétje is van és meg kell feszülni a sikerekért. Az meg miért releváns, hogy a serpenyő másik oldalára 2x annyit tudnál pakolni? Nem is állítottam, hogy kiegyensúlyozott lenne a dolog vagy a gonoszok lettek volna jobb helyzetben. Csak annyit, hogy nem arról szólt a sorozat, hogy mindig feltörlik a szepikkel a padlót, míg a pozitív hősöknek egy ujjuk se görbül. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondtam, hogy a főszereplő fogatból meghalt volna vki? Mondjuk egy Satine, pár jedi (akár Tanácstagok is) vagy az adott szálban fontos klónok azért meghaltak. Nem most láttam a részeket, de konkrétan emlékszem, hogy még a Klónháborúkkal többet foglalkozó korábbi évadokban is rengeteg köztársasági hajót lőttek ki, cirkálók is odalettek, rengeteg klón lelte halálát, Ahsoka-nál is megvoltak a személyes kudarcok, de még Obi vagy Anakin is került szopóágra, voltak komolyabb sérülések is stb.. Később meg aztán pláne nem spóroltak a pozitív karakterek megszívatásával.

Ugye most nem a 120 részes TCW -t hozod fel példaként a harmadik résznél járó Rebels -el szemben? :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugye most nem a 120 részes TCW -t hozod fel példaként a harmadik résznél járó Rebels -el szemben? :lol:

Nem én hoztam fel, ahogyan a filmeket se. ;)

Kezdenek egyre szürreálisabbak lenni ezek a Rebels kritikák.

Van 1-2 apróság, amivel kapcsolatban nem tökéletesen elégedett az ember és ez lesz belőle. :D Lesznek (bár hátha nem) majd itt azért komolyabb kritikák is, ha kicsit jobban belenyúlnak a dolgokba, egyelőre csak ilyen kisstílű témák kerülnek elő, úgyhogy ezzel kell beérni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pontosan erről van szó. Ha ez realisztikus lenne, már a naboo-i jacht szétfröccsen a bolygótól pár ezer kilométerre, mert a blokád, aminek ugye az a rendeltetése, hogy ne hagyja el senki a bolygót, és mellesleg több száz rombolóból állt, apró pici darabokra lövi szét azt a fényes nyilat, és nem menti meg egy droid, amit valami csoda folytán minden lézernyaláb elkerült, miközben az összes társát elsőre kilőtték - ami ugye már csak azért is poén, mert azok a lézerágyúk halál pontosan eltalálják az apró asztrodroidokat, de képtelenek telibe trafálni egy három szintes, hetven méteres űrjachtot.

OFF

Mondjuk itt érdemes megjegyezni, hogy Amidala (akkor még) élve kellett a szövetségieknek, hogy legitimálja az inváziót. Így érthető, hogy miért a hiperhajtóművet és az azt javító droidokat célozták.

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kezdenek egyre szürreálisabbak lenni ezek a Rebels kritikák.

Én fel is adtam. :)

OFF

Mondjuk itt érdemes megjegyezni, hogy Amidala (akkor még) élve kellett a szövetségieknek, hogy legitimálja az inváziót. Így érthető, hogy miért a hiperhajtóművet és az azt javító droidokat célozták.

ON

OFF

Az a probléma, hogy e szándék nem látszódik, mert zárótűzzel vajmi nehéz életben tartani valakit. Képzeld el, hogy miután kilőtték a pajzsot - amit már az első találatok szétvittek -, eltrafálják a hajót, máris fuccs az aláírásnak, mert Amidalából kozmikus por lesz. Na meg, a droidok helyett miért nem lőtték esetleg a valóstér-hajtóműveket, hogy a hajó egyáltalán ne mozoghasson. Vagy miért nem dobtak rá vonónyalábot, vagy szállt fel egy rajnyi keselyűdroid?

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha pb valóban azt szeretné látni, hogy legyen súlya ezeknek a kalandoknak, akkor támogatom. Jöhetnek a veszteségek, sérülések, stb. bármi, amiből az következik, hogy igenis a főszereplők számára tétre megy a dolog. Viszont mivel eddig csak pár rész ment le, erre bőven lesz idő még a sorozat elkövetkező részében. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép hozzászólás-mennyiséget termelt ez az epizód, de ezt nem is csodálom, hiszen az eddigi legjobb Rebels-részről van szó, bár ezt úgy merem kijelenteni, hogy a következő epizódokat lemaradásom okán még nem láttam. Mivel az alábbiakban valószínűleg már minden téma ki lett tárgyalva (még végig kell rágnom magamat a hozzászólásokon), így én csak pár gondolatot fűznék az epizódhoz.

Aki még mindig, a végletekig aggódott azért, hogy a Rebels gyerekmatiné lesz, annak szeretném üzenni, hogy szerencsére tévedett. :) Egyrészt nagyon komoly témák kerülnek előtérbe, most még a humorral is kevesebbet operáltak (valahogy a rohamosztagosok is összeszedettebbnek tűntek magukhoz képest), megjelent egy olyan ellenfél, aki valószínűleg minden kiskölyök rémálma lesz, mert hiszen nem csak brutálisan erős, de még intelligens is... Dooku ilyen okos lényekkel anno nem szerette körülvenni magát. :) Aztán ott van Luminara mester is. :( a Birodalom még holtában is meggyalázza, hogy csaléteknek használja fel a mumifikálódott testet (hátborzongató volt látni... :S ) Az igazán döbbenetes azonban a csaliul szolgáló holofelvétel volt, ahol valószínűleg a még élő Jedi-mester utolsó pillanatait láthatjuk. Az egész Galaxis fájdalma az arcára volt írva. :(

Ha belegondolunk, eddig nem igazán láthattuk egy Jedi-kiképzés teljes folyamatát. Ráadásul most a mester is gyakorlatilag még tanonc! Még padawan volt, amikor a Rendet szétzúzták, az elkövetkező években, érthető okokból csak saját magáért kellett felelősséget viselnie, az Erőt saját túlélésére használta. Próbálta halogatni Ezra tanítását, de nyilván a végtelenségig nem lehet. Legalább annyira bizonytalan, mint újdonsült padawanja, fél, hogy elszúr valamit. Azt hiszem, kettejük kapcsolata az évad folyamán nagyon fog erősödni, és mindkettő tanulhat a másiktól, így a kiképzés kölcsönös lesz. Örülök, hogy a szinte már unalomig ismert/ismételt Yoda-frázis megvitatásra került, mintegy kikacsintva a rajongók felé. :)

Tetszett, hogy Zeb végig kritizálta a kiképzést. Számára, mint a legtöbb Galaxisban élő lény számára, a Jediség egy megfoghatatlan valami, amely azelőtt is ismeretlen volt sokak számára a Jedik izolációs életvitele miatt, hát még az állandó jelleggel nyomatott birodalmi propagandagépezet után, amely torzította az egykori Rend utólagos megítélését. Sabine most többet mutatott magából, mint eddig, aktívan kivette részét a tervezésben és gondolkodásban. Chopper viszont egy rohadék, de én kedvelem a karaktert. :D Végre nem egy R2 klón.

Végül, de nem utolsó sorban beszélnék a politikáról is, mert a 20 percbe még ezt is beletudták sűríteni. Először is láthattuk, hogyan működik a birodalmi propaganda. A hírolvasó, Kastle (remélem hőseink egyszer elkapják a grabancát) teljesen másképp interpretálta a nyilvánosság felé az előző epizódban történteket (ezek a visszautalások nagyon tetszenek), és nyilván a hitelességet nem lehet ellenőrizni. Másodízben kaptunk egy lázadó szenátort, aki Organával és Mothmával ellentétben van olyan botor, hogy nyíltan kritizálja a Birodalmat. El tudom képzelni, hogy ezekben az időkben, a szervezett ellenállás megszületése előtt a lázadás úgymond nem hivatalos arca még Gall Trayvis volt. Valahogy Khomeini ajatollah-hoz tudnám hasonlítani, aki a győztes forradalom előtt szintén száműzetésből osztotta az észt "szellemi vezetőként". A Szenátus erejét azért jelzi, hogy a Birodalom nem tehette csak úgy meg, hogy bebörtönzi vagy meggyilkolja az ellenzéki politikust, mert azt már talán a nép sem kajálta volna be. Az viszont, hogy a Birodalom az ő arcát/hangját használja fel a lázongók tőrbecsalásához, talán arra enged következtetni, hogy Trayvis már nem is él, csak az ellenségkép miatt felhasználják alakját (mint Orwell művében Goldsteint).

Ez érdekes gondolat. Lehet, hogy már Trayvis nem is él? Bár a hangja valamiért fennmaradt. Ésszerűbbnek látszik, hogy őt is megvezették.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.