Ugrás a kommentre

Poszterek


SimonZ

Ajánlott hozzászólás

A kép Obi-Wan és Anakin kapcsolatát foglalja össze tömören. A címe (Old Friends)elsősorban Obi-Wan Anakinhoz intézett búcsúszavaira utal a III. részből: "Good bye, old friend". Ezután a következő találkozásukkor már ellenségek, és azok is maradnak a halálig. Ez a kifejezés azonban a Star Wars világában korántsem jelent végérvényességet: a halál után, amikor Anakin végre meg tud békélni önmagával, már ismét barátok - sőt, jobb barátok lehetnek, mint eddig bármikor. Hiszen most már nincs semmi tüske Anakinben, ami közéjük állhatna. Életükben igazi, mély barátság csak a klónháború alatt volt köztük, aminek épp a végét csípjük el a III. részben. Korábban sok nézeteltérésük volt, mindkettejük hibájából. Később már Anakin az, aki megmérgezi a barátságukat, mivel a sötét oldal felé sodródik. A címnek van egy kis ironikus mellékzöngéje is: barátok, bár kétszer is élethalálharcot vívnak egymással, és az egyik megöli a másikat...

Választhattam volna azt, hogy (ahogy többen is említettétek) "baráti" képet teszek a poszterre mindkettejükről, mondjuk a III. epizódból. De úgy érzem, ez nem mondaná el azt, amit el szerettem volna mondatni ezzel a képpel. Annak a képnek, ami tényleg kettejük barátságáról szól, még nincs itt az ideje, azt majd valamikor később fogom elkészíteni. Itt a kapcsolatuk ellentmondásait, nézeteltéréseinek alakulását akartam bemutatni, és azt, ahogy ez elsimul mindennek a végén. A II. részből vett Obi-Wan és a III. részből vett, sötét Anakin töbet mond erről a kapcsolatról, mint két barátságos arc. A Klónok támadásából jól emlékezhetünk Anakin kifakadására: "It's all Obi-Wan's fault!", valamint a kettejük között felbukkanó problémákra. Azért választottam Obi-Wanról ezt a képet, hogy erre is utalhassak.

A poszter tetején egy coruscant-i naplemente látható: nem az, amelyben Anakin sorsáról döntött a Jedik tanácsa a Baljós árnyak idején, hanem az, amelyben Anakin a sötét utat választotta. A sötét város feletti naplemente Anakin és Obi-Wan közé ékelődik a képen, és kettejük barátságának alkonyát jelzi. Ehhez jól passzol Anakin, akinek agresszív megjelenése ugyanezt jelképezi. Ők ketten a saga során barátokból ellenségek lesznek, és kétszer is megküzdenek egymással. Mustafari párbajuk áll a poszter középpontjában mint kettejük kapcsolatának nyílt megfordulása. Későbbi énjeik - Ben és Vader - már fénykardot tartanak a kezükben, egymástól a lehető legtávolabb vannak, és megtestesítik

az Erő két pólusát. Második párbajuk Ben halálával ér véget, de ez csak az Erő-szellemekhez visz közelebb, és nem jelent vereséget. És a két egykori Jedi végül ismét egy csapat lesz, de csak azután, hogy Anakin legyőzi önmagát. Ekkor állnak a legközelebb egymáshoz a képen, A Jedi visszatér végén látható coruscant-i ünneplés előterében - mivel a háttér a felső rész sötét, vöröses árnyalataiból a kéken keresztül eltolódik a barátságosabb színek felé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom pontosan, de most egyelőre más terveim vannak.

Ezzel a barátságképpel van egy komolyabb nyersanyagproblémám, többek között ezért sem kezdtem bele eddig. Jelenleg nem tudnám olyanra megcsinálni, amilyenre szeretném.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A probléma a lehető legkomolyabb: pont a főképek hiányoznak, egy megfelelő EP3-as Obi- és egy Ani-arckép. :)

EP2-es képekből megvannak azok, amiket felhasználhatnék, ha az EP2 lenne a téma, de hát a barátságuk az EP3-as verziókkal nézne ki jól, ugyebár... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi! Örülök, hogy tetszik nektek. Ez egy tervezett posztersorozat első tagja, amely minden fontosabb szereplőt bemutat majd az egyes részeken keresztül.

 

Krande: bögrén inkább a fekvő helyzetű képek mutatnak jól.

És elfelejtettem válaszolni a múltkori kérdésedre: egy jámbor Anakin-, sőt, még egy jámbor Obi-Wan-arckép is kéne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"yodavagyok", "Yodabaszós" :D:D:D

 

Azt hiszem, ehhez a képhez nem kell kommentár. Inkább csak néhány apróságot említenék meg.

- Az elsőt Dzséjt pont most írta le: valóban, az EP1-es Yoda ezen a képen már CGI.

- A Coruscant bolygó nagyrészt árnyékba burkolózik, a fény a Dagobán van.

- A prequel Yodáinak környezetében előfordul a vörös szín, a többi résznél nem.

- Az EP1 és az EP6 Yodája egymás mellé került, és szerintem elég sokatmondóak egymás mellett. Azt a Yodát, aki a saga elején kényelmes székben ül Coruscant-on, a templom tornyában, végül szakadt ruhákban látjuk egy kis kunyhóban.

 

És még két apróság: a kedvenc képrészleteim:

 

part1.jpg

Coruscant látképe a templommal, a csillagmezőn.

 

part2.jpg

Itt azt szeretem, ahogy Coruscant fényei átmosódnak a klónok csapatszállítójába, és a rámpa rúdja mintha maga is egy Coruscant-i fénycsík lenne. Meg a Yoda feje feletti csillagmező is tetszik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.