Ugrás a kommentre

Aranyfénykard II.

Donát

Ajánlott hozzászólás

Nagyon nem érted...

Én azért hoztam fel, mert itt egyesek, akik szerint egy Saga van, nem két trilógia, lassan ölre mennek egymással, csak mert az ep5 több kategóriában nyert, mint az ep3, és az egész Aranyfénykard II-t ezzel a negatív felhanggal "zárják" le, holott szerintem annak kéne örülni, hogy még mindig százakat mozgat meg a STAR WARS SAGA. Ez a fórum az egységesség jegyében jött létre, azért jöttünk ide, mert MIND A HAT FILMET szeretjük, ennél fogva nekünk kéne ebben példát mutatni, nem pedig még itt, a Star Wars Saga Fórumon, a SAGA legjobbjainak szavazásának végeztével is egymás közt azon marakodni, hogy most PT vagy OT.

Nem arról van szó, hogy ne vegyünk tudomást az ellentét létezéséről. Épp ellenkezőleg, szerintem példát kéne mutatnunk. De ha mi, akik állítólag nem teszünk különbséget, hanem egységesen kezeljük a Star Warsot, legyen az ep1-2-3, ep4-5-6, TCW vagy Rebels, ha még mi sem vagyunk képesek példával elől járni, akkor mégis milyen alapon reménykedünk abban, hogy ez az ellentét legalábbis enyhülni fog? Hiszen részt veszünk annak gerjesztésében!

Szerintem természetes, hogy az ember szurkol a PT-nek, hiszen a csapból is az folyik, hogy milyen f*s. Igen, számomra mind a 6 rész maga a Star Wars, és mégis, a szavazáson a PT-s jelöltekért szorítottam, hogy mutassák meg milyen jó jelenetek, karakterek, szereplők stb-k jöttek létre valójában! A PT külső megítélése befolyásolja az embert, az OT nem "szorul" védelemre, annak létjogosultságát nem kérdőjelezik meg úton útfélen. A magam részéről jobban szeretem az új részeket, mint a régieket, miért ne lehetne következtetéseket levonni a két trilógiára vonatkozóan? Ez nem azt jelenti, hogy 3-3 részből áll számomra a Saga, csupán azt, hogy próbálok szorítani a saját kedvenceimért.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel sincs gond, amíg ez nem megy át marakodásba vagy az ep1-2-3 tükrében az ep4-5-6 lekicsinylésében. Mert az meg már ugyanaz, ami miatt eljöttünk anno a starwars.hu-ról. Márpedig az az érzésem néha, hogy egyesek részéről itt lassan kezd szentségtörés magaslatába kerülni, ha valami kapcsolódik az ep4-5-6-hoz, vagy az előtérbe kerül. (Akinek nem inge, ne vegye magára.)

Ebben teljesen egyetértek veled.

A korábbi kommentedhez pedig csak annyit, hogy ezt a szembenállást igenis ki kell beszélni. Csak támogatni tudom ha valaki kulturált és értelmes ember módjára leírja az érveit, meglátásait, véleményét ebben a témában. Sőt. Kell is beszélni róla, mert sokan még mindig nem látnak át a PT-hater ködfellegen. Én például mindig megpróbálom a Jar Jar gyűlölőknek elmagyarázni, hogy miért is van létjogosultsága annak a karakternek, olykor több, olykor kevesebb sikerrel.

És igen az SW (ma még) 6 filmből áll de ez nem azt jelenti hogy ne lehetne két külön trilógiára, vagy akár hat külön filmre bontani. Én például szeretem külön elemezgetni a filmeket, és amikor ezt teszem, sosem a PT gyűlölet, vagy az OT imádat beszél belőlem. Leírom a véleményem, mert attól hogy az SW életem legmeghatározóbb filmes élménye, még nem tartom őket tökéletes filmeknek - egyiket sem. Mindben találok hibákat amikről pedig szeretek diskurálni, mindezt persze anélkül, hogy elküldenének a jó büdös ..... -ba.

Szóval ja. Röviden ez a véleményem. Bocsánat hogy ezt pont ide piszkoltam :)

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki lehet beszélni, jó, akkor kibeszélem.

Van az OT, ami készült 1977-ben, 1980-ban és 1983-ban. Imádom.

Van a PT, ami készült 1999-ben, 2002-ben és 2005-ban. Imádom.

Túltárgyalva :)

Ott a pont! :D

Jó az aláírásod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Győzött a PT, vesztett az OT, vagy fordítva... Hm... Én azt hittem, hogy egy Sagaról és nem két trilógiáról szólt ez a szavazás... :hmm:

Részben jogos a helyreigazításod, mielőtt elmennénk nagyon ebben az irányba. :) De azért azt megjegyezném, hogy marakodásról nem volt szó, csupán most arról beszéltünk, hogy Jar-Jar Binks fórumtársunk kevesellte a drámát az új részekben. Emiatt - Donát filozófiája szerint, amivel én is egyetértek - úgy éreztem magam is, hogy meg kell védenem őket. Ez már úgy tűnik zsigerből megy. :D A munkahelyemen is ez van, így érzékeny vagyok a témára már én is...

Ki lehet beszélni, jó, akkor kibeszélem.

Van az OT, ami készült 1977-ben, 1980-ban és 1983-ban. Imádom.

Van a PT, ami készült 1999-ben, 2002-ben és 2005-ban. Imádom.

Túltárgyalva :)

És nagyon egyetértek Pildivel! :clap:

Ahogy én is Veled :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon nem érted...

Én azért hoztam fel, mert itt egyesek, akik szerint egy Saga van, nem két trilógia, lassan ölre mennek egymással, csak mert az ep5 több kategóriában nyert, mint az ep3, és az egész Aranyfénykard II-t ezzel a negatív felhanggal "zárják" le, holott szerintem annak kéne örülni, hogy még mindig százakat mozgat meg a STAR WARS SAGA. Ez a fórum az egységesség jegyében jött létre, azért jöttünk ide, mert MIND A HAT FILMET szeretjük, ennél fogva nekünk kéne ebben példát mutatni, nem pedig még itt, a Star Wars Saga Fórumon, a SAGA legjobbjainak szavazásának végeztével is egymás közt azon marakodni, hogy most PT vagy OT.

Nem arról van szó, hogy ne vegyünk tudomást az ellentét létezéséről. Épp ellenkezőleg, szerintem példát kéne mutatnunk. De ha mi, akik állítólag nem teszünk különbséget, hanem egységesen kezeljük a Star Warsot, legyen az ep1-2-3, ep4-5-6, TCW vagy Rebels, ha még mi sem vagyunk képesek példával elől járni, akkor mégis milyen alapon reménykedünk abban, hogy ez az ellentét legalábbis enyhülni fog? Hiszen részt veszünk annak gerjesztésében!

Gondolom sejted, hogy nem én kezdtem el az OT győzelmeit számolgatni a PT -vel szemben... Az én bűnöm annyiban merül ki, hogy belementem ebbe a zsákutcába és elfelejtettem a hat film egységességét, azt amiben én is hiszek és vallom.

Szerintem természetes, hogy az ember szurkol a PT-nek, hiszen a csapból is az folyik, hogy milyen f*s. Igen, számomra mind a 6 rész maga a Star Wars, és mégis, a szavazáson a PT-s jelöltekért szorítottam, hogy mutassák meg milyen jó jelenetek, karakterek, szereplők stb-k jöttek létre valójában! A PT külső megítélése befolyásolja az embert, az OT nem "szorul" védelemre, annak létjogosultságát nem kérdőjelezik meg úton útfélen. A magam részéről jobban szeretem az új részeket, mint a régieket, miért ne lehetne következtetéseket levonni a két trilógiára vonatkozóan? Ez nem azt jelenti, hogy 3-3 részből áll számomra a Saga, csupán azt, hogy próbálok szorítani a saját kedvenceimért.

Az én nézetemhez ez áll a legközelebb. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondolom sejted, hogy nem én kezdtem el az OT győzelmeit számolgatni a PT -vel szemben...

Nem csak sejtem, tudom is. :)

Azért kíváncsi leszek, hogyan fognak változni a dolgok 16 nap múlva. :hmm: Mert az ep7 bizony választóvonal lesz, akár jó, akár rossz értelemben. Reméljük, hogy jóban. :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A durva az hogy 2019 végéig 5 új SW filmmel leszünk gazdagabbak. Cirka négy éven belül majdnem megduplázódik a mozifilmek száma. Érdekes lesz látni azt is hogy kezeljük majd ezeket az Antológia filmeket. Beengedjük-e őket az Aranyfénykard III-ba vagy annyira egyértelműen lentebb lesznek egy szinttel a Saga epizódok alatt hogy ez fel se merül.

Én egyenlőre nagyon úgy érzem - abból a pár elejtett félmondatból - hogy a Rouge One lesz a kedvenc SW filmem.

Szóval hátha az Aranyfénykar III nem csak elvben, de gyakorlatban is 11 film "versenye" lesz

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én egyenlőre nagyon úgy érzem - abból a pár elejtett félmondatból - hogy a Rouge One lesz a kedvenc SW filmem.

Szóval hátha az Aranyfénykar III nem csak elvben, de gyakorlatban is 11 film "versenye" lesz

Hát ha az is 10 év múlva lesz és a Disney terve működik akkor nem 11 hanem 17 filmé lesz :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki lehet beszélni, jó, akkor kibeszélem.

Van az OT, ami készült 1977-ben, 1980-ban és 1983-ban. Imádom.

Van a PT, ami készült 1999-ben, 2002-ben és 2005-ban. Imádom.

Jah, én is hasonlót írtam, csak korábban és egyszerűbben :)

Gondolom sejted, hogy nem én kezdtem el az OT győzelmeit számolgatni a PT -vel szemben...

Megkérdőjelezni egy egyértelmű fölényt kb. a számolgatást jelenti, az utána lévők csak erre való reakciók/ellenvélemények ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megkérdőjelezni egy egyértelmű fölényt kb. a számolgatást jelenti, az utána lévők csak erre való reakciók/ellenvélemények ;)

Muszáj újra elkezdeni valamit, amit végre lezártunk? A dolgot lassan egy napja letudtuk, most már ne kötekedjél Ody-val, légyszíves. Vagy kötekedj vele PM-ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Donát kitűzött, kitűzésből visszavonta és kitűzött ezt a topikot
  • Donát megszűntette a topik kiemelését
  • 3 héttel később...
2015. 11. 28. - 11:00, Donát írta:

Annyit hadd tegyek hozzá, hogy a következő jelöltek nyerték meg a legmagabiztosabban (a szavazatok legnagyobb százalékát begyűjtve) a versenyt:

- Carrie Fisher (166 szavazat)

- Millenium Falcon (162 szavazat)

- Darth Vader (162 szavazat)

@Bomarr, az létezik, hogy több százan szavaztak az Aranyfénykard II-es formodra anno? :o 

Az AF1-gyel szemben csak egy jelöltet lehetett választani, de akkor hogyan kaphattak 100+ szavazatot egyes díjazottak? :o Most nagyon úgy tűnik, hogy 318-an szavaztak 2015-ben. Az lehetséges? :lol: 

2015. 11. 13. - 20:06, Donát írta:

Örömmel jelentem be ( :yeah: ), hogy elkészült a szavazólap, ahol - a 10. éves Fórum tiszteletére - 10 napon át várjuk a szavazatokat: (ezúton is köszönet érte Bomarrnak!)

II. Aranyfénykard Szavazólap

Minden kategóriában egy győztes jelölhető, értelemszerűen. Mindenki egyszer szavazhat (természetesen), úgyhogy jól gondoljátok meg, kire adjátok a voksotokat. :) Minél többen szavaztok, annál inkább lefedi majd a végeredmény a fórum és a hazai Star Wars rajongók közízlését az eredményt.

A szavazás tehát 2015.11.23-án éjfélkor zárul, addig is jó szavazást mindenkinek! :rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

33 perccel korábban, Donát írta:

@Bomarr, az létezik, hogy több százan szavaztak az Aranyfénykard II-es formodra anno? :o 

Régen a szavazásainkon elég sokan vettek részt. A TCW-sen is több mint 100-an vettek részt évekkel ezelőtt. Pont a minap került újra elém azaz interjú amit Ody-val készítettem még 2015-ben (ERRE gondolok) és ott az van hogy a Clone Wars legutóbbi évadjára 111- en voksoltak. És az "csak" egy animációs sorozat volt. Az Aranyfénykard több embert vonzott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A szavazási metódust figyelembe véve ezen a szavazáson 53 ember vett részt. 

5 perccel korábban, Bomarr írta:

Régen a szavazásainkon elég sokan vettek részt. A TCW-sen is több mint 100-an vettek részt évekkel ezelőtt. Pont a minap került újra elém azaz interjú amit Ody-val készítettem még 2015-ben és ott az van hogy a Clone Wars legutóbbi évadjára 111- en voksoltak. És az "csak" egy animációs sorozat volt. Az Aranyfénykardok több embert vonzottak.

Az a mai napig a totális rekord. Semmi még a közelébe se ment. Elég rendesen meg volt hirdetve, mert több fan oldal is lehozta hírbe. Ennyit számított. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pontozásos volt. 1-6-ig lehetett szavazni a jelöltekre. Minden kategóriában 318 pont volt az elérhető. Azt ha elosztjuk hattal, 53-ra jön ki. Remélem jól számoltam. :D Egyébként rosszul mondtam, az első Aranyfénykardon 135 ember szavazott, így az a csúcstartó!  :o 

Legjobb epizód (318)

EpI - The Phantom Menace 12

EpII - Attack of the Clones 8

EpIII - Revenge of the sith 97

EpIV - A New Hope 21

EpV - The Empire Strikes Back 126

EpVI - Return of the Jedi 54

Legjobb férfi mellékszereplő (318)

Samuel L. Jackson (Mace Windu, Ep1-3) 46

Ian McDiarmid (Palaptine/Darth Sidious, Ep1-3, 5-6) 158

Christopher Lee (Count Dooku, Ep2-3) 25

Peter Cushing (Tarkin, Ep4) 7

Sir Alec Guinnes (Obi-Wan Kenobi, Ep4-6) 62

Billy Dee Williams (Lando Calrissian, Ep5-6) 20

stb...

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

A szavazási metódust figyelembe véve ezen a szavazáson 53 ember vett részt. 

Hogy hogy? A győztes szavazat 6 pontot ért? Csak azért kérdem, mert Az AF2-n csak egy győztest kellett választani.

Az AF1-en 1-2-3-4-5-6 pontokat kellett kiosztani. Ekkor a pontok számát 21-gyel osztva kaphattuk meg a szavazók számát (39 fő).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2015. 10. 27. - 0:08, Donát írta:

A játék második szakasza tehát a szavazás lesz. A szavazás során a jelöltállítás során megszavazott jelöltek között kell majd rangsorolni az adott kategórián belül úgy, hogy az első helyezett 6 pontot kap, a második 5-öt és így tovább. A kategórián belül legtöbb pontot kapott jelölt nyeri az adott kategória Aranyfénykard díját. Pontegyenlőség esetén a legtöbb első hely rangsorol (aztán 2. és így tovább

Elvileg az AF2-nél is így volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Elvileg az AF2-nél is így volt.

Nem nem, ott csak egy győztes volt. Lásd amit belinkeltem fentebb:

image.png

Az AF1 módszerével amúgy a szavazat szám 15.1 szavazót vonna amúgy maga után (21-gyel kell osztani, nem 6-tal), úgyhogy az nem lehet!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.