Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

- Engem nagyon zavartak a szinte ctrl c+crtl v snittek, párbeszédek, sztori

- Rey kapásból elvezeti MF-et, minden technológiai dolgot vág, de egy pisztoly elsütéséhez segítség kell? WTF

- Kylo Ren legjobb esetben is kb. tinédzser lehetett amikor átállt, és még mindig vívódik. Luke az Ep6-ban Vader (!) ellen indul, hogy visszatérítse, egy hisztis kamasz átállásától, tetteitől pedig azonnal elbujdokol, és hagyja, hogy a galaxis elinduljon újra a sötétség felé??? Ezt nem veszi be a gyomrom, számomra ez a legnagyobb probléma. Ráadásul Han és Leia is szakítanak miatta... Pedig lehet csak egy pár pofon kellett volna (az EP7-es karakteréből kiindulva), és sírva szaladt volna haza. Még most is vívódik, és legyőzi egy szinte még civil csaj? Na ne. És miatt bújkált el Luke, az utolsó Jedi, akire Yoda rábízta a rend újjáépítését? Ez nagyon fura.

-A film vége szerintem kicsit összecsapott volt (Ki élte túl, ki halt meg, másodpercenként történtek a dolgok, Starkiller pusztulása stb.)

- Nekem nem jött be Snoke sajnos egyáltalán, súlytalan volt.

- Maz Kanata sem jött be, kidolgozatlannak éreztem azt a szálat (és lezáratlannak) :(

- "Grandfather" - ?! ez nagyon furán hangzott számomra abban a szituban

- Tudom banális, de mindenki pont ugyanott van, oda érkezik, ahol a másik van, stb. ebből nekem túl sok volt.

- Kylo Ren, mint félelmetes gonosz, nekem totál nem volt az, de végre valami eredeti (bár nagyon megidézte az ep3-as Anakint számomra, ennek nagyon örültem, ugyanakkor fenyegetést jelentő gonosz nélkül maradtunk, úgy érzem.

 

Yodinhoo, nagyon józan vagy! :clap: Valóban érdemes megrágni az általad felsoroltakat.

Engem megvettek Kylo-ra! khm: kilóra.

Amit aláhúztam, az valóban szorul némi magyarázatra. :hmm:

A többivel még el-el vagyok..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ööö... valamit benéztem. Bocsi. Nem lényeg.

 

Donát, Ody, Dzséjt, Frenkie és a többiek? Piszkosul kíváncsi vagyok mindenki véleményére! Ne tartsátok magatokban! Gyűlnek már, hál Istennek, de gyűlhetnének gyorsabban is. Legalább ennyi örömöm legyen itt a melóban, hogy olvashatlak titeket a Filmről!

 

Én a nagy véleményemet vasárnap fogom beírni, mert még látnom kell. Holnap megnézem még egyszer. Jó ha aludtam 1 órát, mindjárt megyek a céges ebédre, de érdekes hogy nem vagyok álmos. Minél több idő telik el annál fantasztikusabbnak érzem a filmet. A csúcspont nálam Han halála, ahogy megtörténik. Abban a jelenetben mind Driver mind Ford elképesztőet alakít. Az új szereplők nagyon szerethetők, szimpatikusak és a kémia közöttük szinte látható.

Szóval kilóra megvett a film egyértelműen a Saga része.

Azért az megvan ha ezután megnézzük az EP4-et és feltünik benne Han , akkor már tudjuk hogy most indul el egy olyan kalandba ami a halálához vezet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nagyon tetszett a film, a látványvilág, a szereplők az előzetes igényeimet kielégítették, pedig kicsit tartottam a teljesítményektől, de le a kalappal. Az abszolút kedvenceim Kylo Ren, Rey és persze BB-8. Sokakkal ellentétben Kylo kitörései kifejezetten tetszettek, ingatag karakter tele érzelmekkel (kiváncsi leszek mi térítette át a sötét oldalra). Ez az ingatagság adhat szerintem a későbbiekben jellemfejlődést neki, lehet Snoke tanít neki egy kis önfegyelmet. Rey még Kylo-nál is jobb karakter lett. És van egy sanda gyanúm, hogy nem csak egy roncsvadász lesz ő. Abszolút ellopta a showt. BB-8 meg hatalmas, és nagyon kreatív húzás volt. Sokszor megmosolyogtatott, belőle tényleg kihozták a maximumot, sőt lehet még sok kis rejtett képessége lesz.

A történet kicsit tényleg kitaposott ösvényen halad, de szerintem annyi újat is tettek bele, hogy nem róható fel hibának. Egyetlen dolog nem tetszett az egész filmben, hogy a szuperfegyvert muszáj volt már megint a film végére elpusztítani, szerintem elég lett volna, ha csak egy része sérül meg..

A mellékkarakterek közül Hux nem volt rossz. Phasma csak volt és kész, Snoke meg hát nem tudom, nekem még most olyan semmilyennek tűnt, talán majd az EPVIII-ban többet meg tudunk róluk

A film nagy csavarát, ugyebár Han elvesztése azért egy kellően drámai jelenet volt. Ezt előre lespoilereztem ás mégis nagyott ütött a moziban is, bevallom elérzékenyültem.

DE a végén Luke igaz nagyon rövid megjelenésének nagyon örültem, egy bölcs, erős jedi mesternek tűnt, akit remélem a következőkben akció közben is láthatjuk majd, véleményem szerint nagyon erős jelenet volt, és lehet nem emlékszem jól, de mintha könnybe lábadt volna a szeme is mikor megpillantotta a fénykardot.

 

De mindenképpen meg kell még nézni majd párszor. :)

 

ui: Ody, mikortól lehet olyan avatar képre váltani, ami spoileres lehet(öreg Luke-ra gondolok itt)?

 

Luke 3 dologtól könnyezhetett: az apja kardja láttán, a lánya láttán, és érezhette Han elvesztését, vagy mindháromtól egyszerre.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem Jacen és Jaina kistestvérét hívták Bennek?

(Meg persze Kenobit de az álnév volt.)

Nem. A könyvekben a harmadik Solo gyereket Anakinnak hívták. Ben Luke fia volt. ;)

 

Bövebben:

Nagyon jó volt. :P

Amint alszom egy kicsit, írok majd prewievt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért az megvan ha ezután megnézzük az EP4-et és feltünik benne Han , akkor már tudjuk hogy most indul el egy olyan kalandba ami a halálához vezet.

Igen, ha a két opció közül (agyoncsapom vagy beleszeretek) nem az utóbbit választja, akkor kicsit más lenne a helyzet! ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem. A könyvekben a harmadik Solo gyereket Anakinnak hívták. Ben Luke fia volt. ;)

Hopp, igaz.

 

 

Más. Ami Phasmával történik a végén az aaaanyira tetszett. A legjobb OT utalás az ócskavas és a T-17-es óta.

Szerkesztve: - Darth Krande
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jut eszembe a Skywalkerek kardja. Túlagyaltuk a spoileresben a kard sorsát.

-Rey szedi ki a roncsból..

-Lor san Tekka adja a Poe-nak és BB-be kerül..

-Kanata-nal van... (valóság)

de nem

-kerül Leiához és tőle Finnhez, majd Rey hez és Luke-hoz..

Bespin?-Kanata-Finn/Rey a kard egyszerű útja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez hajnalban kimaradt: Kylo megállítja a sugárnyalábot, tegyük fel OK, de miután elengedi azt miért repül tovább? Nálunk sem volt taps a végén, mondjuk ez nem annyira mérvadó, mert itt még az elején is rajtam kívül 2-3 ember ha tapsolt. Finn karakter nekem sok volt néha.

 

Sok kérdést hagytak nyitva, én úgy érzem, hogy mivel ennyi évvel vagyunk EPVI után kicsit jobban körvonalazhatták volna a dolgokat, nyilván ezeket majd a következő részek orvosolják és akkor majd ezt a részt is jobb színben látom.

 

 

 

Egyébként a Starkiller bázist sokkal szemetebb fegyvernek éreztem, mint bármelyik Halálcsillagot, pedig ugyanazt tudja mind 3 csak a Starkiller egyszerre több bolygóval tud végezni. Ennek oka nyilván az, hogy még sosem láttuk az áldozatokat (mondjuk a Halálcsillagoknál ugye a metódus sokkal gyorsabb így nem is lenne rá sok esély). Amikor mutatják a bolygón lévő embereket ahogy várják, hogy a gyilkos sugárnyaláb elpusztítsa őket, akkor úgy éreztem, hogy akár egyedül is szembeszállnék a Birodalommal az Első Renddel

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nem tetszett, de egyszer majd még megnézem eredeti nyelven is (otthon), meglátjuk, változik-e a megítélésem. Ez egy Új remény remake volt Star Trek (2009) assetekkel. Ez már nem hommage, CTRL+C CTRL+V volt szinte az egész.

 

General Huxon kívül minden karakterrel volt bajom, általában a film második felétől volt jellemző az addig felépítettek következetes lerombolása. Finn egy idő után túltolta a humort, Rey egyik pillanatról másikra fullos Erőhasználó lett, Kylo levette a maszkot, és egy durcás, pszichopata tinire redukálódott. A CGI lények rendre elég pocsékul sikerültek, Maz és Snoke elég szörnyű lett. Utóbbinál amúgy én is azt hittem, hogy egy óriás, de csak a holotechnika fejlődött sokat 30 év alatt.

A régiek hozták a kötelezőt, bár Han kicsit már megfáradt lett, a halála nem ütött akkorát, mintha a Jediben írták volna ki, és a jelenet maga is kiszámítható lett. Még jó, hogy nincs már EU és vuki "life debt", mert Csubakka elég gyorsan túltette magát rajta. A Birodalom visszavágban látványosabban letört Luke miatt az elején. :)

 

Hiányoztak a Star Wars trademark áttünések, a király Ben Burtt hangok az új dolgokhoz (pl. BB-8 nagyon aranyos dizájn, de amúgy elég semmilyen a prüntyögése), az azonnal megjegyezhető új John Williams dallamok (ezt szeparáltan majd lecsekkolom, mert állítólag írt új motifokat, de hogy semmire nem emlékszem, az is biztos). Ja és az elejéről a Fox fanfár. :D Azt hittem, ott kicsit kreatívabbak lesznek, de semmi, tök csöndben bejött a Lucasfilm logó, kiment, majd kezdődött a film. Lehet, hogy a prequelek gyengébbek voltak, de legalább az alap dolgokat hozták.

 

Jelenlegi sorrend: 6 > 4|5 > 1 > 2|3|7

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon sok a logikai kérdés a sztorit illetően.

 

Miért nem gyalulja le az első rend a Köztársaságot szisztematikusan, egyáltalán miért nem Coruscantot támadta?

Miért nem támadott a Köztársaság is egy ilyen jellegű agresszió után?

Egyáltalán mi van a Köztársasággal, milyen az Ellenállással és a Birodalommal való viszonyuk?

Miért nem támadta meg az ellenállás a Starkillert már jóval előbb?

Miért nem jut Hannak és Leiának előbb eszébe hogy beszéljenek a fiukkal?

Miért kellett az egész térkép ahhoz, hogy értelmezni tudják (Zala megye térképén egy falut csak akkor ismerek fel, ha beillesztem azt az egész Mo. térképbe? :D)

Hogyan tudtak ilyen gyorsan ott lenni egyik pontból a másikban?

Miután Phasmát elfogták, hogyan tudtak olyan nyugodtan sétafikálni hőseink a bázison?

Miért kellett az karlendítés a "Hitler szónoklat után"? :S

 

Lehet, hogy én voltam figyelmetlen, de ezeken fennakadtam. Az akciójelenetek lehettek volna megalapozottabbak is úgy összességében.

 

 

 

Amúgy minden egyes jelentnek megvan a maga OT (PT, ami üdítően hatott) megfelelője, a T-17-es poén így nekem már inkább sok volt, mint vicces.

 

Mindezek ellenére azt mondom, hogy abszolút magával ragadott az élmény, és ha kötekedek, azt a PT-t ért kritikák fényében, a PT "védelmében" teszem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tőlem 4-est kapott.

Egyértelműen Star Wars film született a kifejezés pozitív értelmében. Voltak nagyon ütőd jelenetek, de voltak (szerintem) komoly hibák is.

 

A karakterek nagyszerűek voltak, Reyt és Finnt imádtam, de Han is remekül működött a vásznon. Nagyon tetszett Leia PT utalása (van mèg benne fény) és az, hogy Han Leia kedvéért annak ellenére megpróbálta a józan észre téríteni Kylot, hogy ő maga nem hitt már a dolog sikerében (túl sok Vader van benne). Ez a rész egyértelműen Han hattyúdala volt, sikerült szép befejezést keríteni a karakterének, és ehhez Harrison Ford is odarakta a magáét. A hidas jelenet zseniális volt.

 

Kicsit sokat merítettek az OT-ből, de mivel a régi részeket is szeretem, ezen túl tudok lendülni. Amit nagy gyengeségnek tartok: a filmbe behoztak egy szuperfegyvert, oké. Megint el kell pusztítani, kissé rókabőr szagú, de okè. De az, hogy ennek a szuperfegyvernek a ténykedése és elpusztítása ennyire súlytalan legyen, na az nem oké. Nem tudjuk melyik bolygókat lőtték szét és miért, nincs kiélezve a dráma, de még a feszültség sem a rész végén mikor az ellenállást veszik célba. Igaz ami igaz, itt abszolút eltértek a 4es résztől, de így kár volt a Starkiller bázist behozni.

 

Rey zseniális volt. Különleges kapcsolata van az Erővel, lehet akár még Skywalker is Luke által, de az sem baj, ha csak Luke egykori tanítványa volt. Max von karaktere biztos, hogy miatta volt Jakkun, mint anno Ben Luke miatt. Az Erö ébredését benne nagyszerűen oldották meg, látjuk őt még Kylo ellen. Amikor megfogta a kardot, az zseniális volt. Csak szerintem volt Bespin az első flashback, mikor megfogta? Szerintem a Vader-Luke párharc egy jelenetének helyszínét láttuk ott.

 

A végén Rey úgy nézett ki, mint Bastilla, nagyob bejött. A végső jelenet fura volt így (Luke-nak ezen öltözetét nem igen csípem) mert nem volt fizikai interakció a két szereplő között (vártam, hogy Luke elvegye a kardot). Ja és a felvezető szöveggel sem vagyok elégedett! Egy bekezdés erejéig ki kellett volna térniüka First Order - új Köztársaság - ellenállók viszonyra, mert így számomra néha érthetetlen volt a különbség az utóbbi 2 között (meg a kapcsolat).

 

Luke eltűnésével nekem nincs bajom. 1) sok még a kérdés ezzel kapcsolatban 2) teljesen más a szitu, mint anno, mert lehet, hogy ez most eleve az ő hibája, amivel nem tudott megbírkózni fejben.

 

Örülök, hogy SW van a moziban és még egy furcsaság: örülök, hogy nem tette irreálisan magasra a lécet a folytatások előtt, akkor most cidrizhetnénk, hogy azok hogy fogják hozni a szintet. Ezt a szintet szerintem fogják tudni, sőt. Biztos, hogy nem ez lesz a trilógia legerősebb darabja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon sok a logikai kérdés a sztorit illetően.

Engem egy zavart nagyon. Egyik pillanatban Maz Kanatáék bolygója egyszerű szórakozóhely és téma, hogy hogyan juttassák el a droidot onnan.

Aztán egy gyors megérkezés után ugyanazon a bolygón komplett ellenálló bázist látunk, a növényzet is ugyanaz, a karakterek sem tűnt úgy hogy utaztak volna (pontosabban: Leia érkezett) szóval eléggé úgy tűnik ugyanaz a bolygó. Kanata vendégei viszont egy pillanat alatt szívódtak fel. A szomszédságában volt a bázis vagy mi?????

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért nem gyalulja le az első rend a Köztársaságot szisztematikusan, egyáltalán miért nem Coruscantot támadta?

 

Nem lehet valami felettébb üdítő egy olyan Galaxison uralkodni amiben csak csillagközi tér van.

 

 

Miért nem támadott a Köztársaság is egy ilyen jellegű agresszió után?

 

Gondolom nem volt idejük mozgósítani, mire megtették volna az ellenállás végzett a melóval, mert ők közelebb voltak.

 

 

Egyáltalán mi van a Köztársasággal, milyen az Ellenállással és a Birodalommal való viszonyuk?

Passzolnám :)

 

 

Miért nem támadta meg az ellenállás a Starkillert már jóval előbb?

 

Nem tudtak róla? erre nem emlékszem pontosan :S

 

 

Miért nem jut Hannak és Leiának előbb eszébe hogy beszéljenek a fiukkal?

 

Gondolom, a holohálózaton, kom-on nem érték el, mert nem akarta, az Új Rend magjába meg csak ezért behatolni...

 

 

Miért kellett az egész térkép ahhoz, hogy értelmezni tudják (Zala megye térképén egy falut csak akkor ismerek fel, ha beillesztem azt az egész Mo. térképbe? :D)

 

Azért egy falunál nagyobb részlet hiányzott, ki tudja mennyi bolygó volt a hiányzó részben, és amúgy azt sem tudták, hogy Artunál van a nagyobb darab, ezt még 3PO mondja is BB-8-nak.

 

 

Hogyan tudtak ilyen gyorsan ott lenni egyik pontból a másikban?

 

30 év alatt nemcsak a hologrammokat fejlesztgették :)

 

 

Miután Phasmát elfogták, hogyan tudtak olyan nyugodtan sétafikálni hőseink a bázison?

 

Ugyan már Hanék is elég jól elvoltak a HCS-n.

 

 

 

 

Miért kellett az karlendítés a "Hitler szónoklat után"? :S

 

Régi Disney motívum :D :D :D persze viccelek

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy bekezdés erejéig ki kellett volna térniüka First Order - új Köztársaság - ellenállók viszonyra, mert így számomra néha érthetetlen volt a különbség az utóbbi 2 között (meg a kapcsolat).

Nekem úgy tűnt, hivatalosan a Köztársaság és az Első Rend a két politikai fél, az Ellenállást hivatalosan nem (nagyon) támogatják. Remélem lesz némi konfliktus a kettő között. A flotta, nekem úgy tűnt, a Köztársaságé ezért kellett az Ellenállóknak három köteléknyi X-szárnyúval megoldani a problémát. (Más kérdés hogy meg is oldották :D )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke:

Egye fene, benyelem a cameo-t.

Jobb, mint a Cyborg Luke, vagy a gonosz Luke.

Nyilván visszatér az "élők sorába". Lesz Ő még!

A kardot miért nem vette el? Mert azt vártuk.

Én is reméltem, hogy az erő segítségével kihúzza a Rey kezéből. De jel is lehet, hogy a lánynál marad. Luke már a zöldet csípi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még két SW mozizás előttem áll az idén, és jó lenne még látni, mielőtt jobban belemennék a témába, de azért már most leírom: nekem tetszett. :)

 

Lényegében olyan lett, mint amire számítottam, Star Wars másképpen. A film számos pillanatán érezni lehet a tisztelgést az eddig SW univerzum előtt, ideértve a régi történetere utaló poénokat is a jól ismert és még élő karakterek szerepeltetésén túl, de közben kaptuk újszerű dinamikus képsorokat (a Falcon repülései vagy az X-szárnyúak bevetése elképesztően jó volt), és egy csomó kérdést, amire még egyelőre nincs válasz. Viszont olyan jó indítása egy hosszabb történetnek, hogy én simán néztem volna tovább, és túl rövidnek éreztem. Egyértelműen ez még csak az előétel volt. Még szerencse, hogy nem kell túl sokat várni a folytatásra. :)

 

A film karakterépítő jellegű, az eseményeket szinte csak az egyes karakterek szempontjából látjuk, az adott politikai helyzetről alig kapunk valami információt (legalábbis a filmből nem sok derül ki). Viszont a karakterek nagyon jók. :) Rey egyszerűen fantasztikus, Kylo Ren ugyan kevésbé veszedelmes, mint hittem, a maszk egy bizonytalankodó embert takar, de ebben meg hatalmas potenciál rejlik a történet szempontjából. BB8 nagyon aranyos, Finn jó volt, esendő, de bátor, Hux tökéletes birodalmi tiszt (bár most ugye Első Rendnek hívják őket), Snoke még kérdőjel (annyira nem volt félelmetes, de a státusza érdekes, mint egy vallási vezető, olyan volt). Leia és Han pont olyanok, mint amilyennek lenniük kell a saját karakterük idősödő változataként. Han halála abból a szempontból volt igazán szomorú, hogy látszott rajta, ő maga is tudja, hogy ez lehet a vége, mégis megpróbálja visszakapni Bent, Leia és saját maga miatt is. Kicsit úgy éreztem, hogy Leiánál jobban felelősnek érzi magát a fiú rossz útra térésében. Poe is szimpatikus volt, de egyelőre ő fogott meg engem a legkevésbé.

 

Rengeteg a kérdés, ahogy Ti is írtátok már, amire már csak a következő film/filmek tud/tudnak majd választ adni. Kicsoda Rey (én is úgy érzem, hogy Leia többet tud róla, mint Han), mi történt Kylo Ren-nel, mit csinál a Köztársaság, és kik vannak benne, ha pl. Leia nincs? No és persze Luke hogy fog visszatérni az aktivitásba?

 

Nagyon várom a folytatást már most, mert ez csak egy szépen tálalt ízelítő volt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát felejthetetlen este volt annyi szent. Maga a történet és a karakterek mind fantasztikusak voltak, imádtam őket, rég nem látott katarzis élmény nézett ki a film nagy részében. John Boyega minden idők legkellemesebb csalódása, az idők folyamán egyre szimpatikusabb lett, a filmben pedig egyértelműen a kedvencem volt. Remekül megírt karakter és történet, remek alakítás, tetszett honnan hová jut el, és hogy mennyire emberközeli, enyhén esendő és kissé béna, de hősies és jószívű. Nagyon tetszett a Reyel való kapcsolata és, hogy mennyire fontos lett neki. Daisy Ridley is remekül alakított, Rey karaktere szintén nagyon szerethető volt, igazi vagány csaj, amit nem vittek túlzásba, semmi erőltetett feminizmus, hanem pont amilyennek lennie kellett. Poe Dameron bár keveset szerepelt, szintén nagy kedvencem lett, neki is a Finnel való kapcsolata kiemelendő, illetve a lazasága, remélem a következő részbe nagyobb szerepet kap, mindig jó volt, ha a képernyőn volt. Kylo Ren a film végégig a legjobb SW gonosz lehetett volna. Egy igazi őrült, tetszett ez az újítás, és külön az mennyire vívódik, nehogy a fény megkísértse, a film legerősebb jelenete, amikor megöli az apját. Han Solo... nos ez az ő filmje volt, majdnem minden jelenetét megkönnyeztem, szívszorító volt látni miként alakult az élete és, hogy miként emlékszik vissza ezekre, a halálánál, bár számítottam rá, hogy ez lesz még is reménykedtem, hogy Kylo végül nem öli meg, hihetetlenül erős jelenet volt, méltóképp búcsúzott a Star Warstól. BB-8-at nagyon megszerettem, róla nincs is mit mondani, imádom. :) Hux Tábornok is tetszett, örülök, hogy végül elmenekült és a következő filmben is láthatjuk majd. Leiának nem jutot sok szerep, de jó volt látni és a Hannal való diskurzusaik a fiukról élményszámba mentek, C3-PO is ebben a részben tetszett eddig a a legjobban. Snoke tényleg súlytalan volt, de önmagában ezzel nem is lett volna semmi gondom. Luke cameo szerepét sem bántam, nekem tetszett, ahogy megoldották jó jelenet volt.

DE.

Most jön az a részlet ami miatt lehet, hogy utálni fogtok, de sajnálom, egyszerűen így érzem, ezt nem tudom elfogadni. A legjobb Star Wars film lehetett volna, remek cselekmény izgalmas, sötétebb hangulat, és remek fénykard párbaj egy adott pontig.... Addig remek volt, hogy Kylo felülkerekedett Finnen. Az is tetszett, hogy Anakin kardját Rey szerezte meg, és hogy tartotta magát Kyloval szemben. De amikor felülkerekedett rajta, és megalázó módon legyőzte, na akkor sajnos hihetetlenül nagyot csalódtam, ezt nem tudom szépíteni. Szó ami szó, hiteltelen az egész. Hiába remek karakter Rey, hiába hatalmas benne az erő, egy olyasvalaki aki még egy-két órával ismerte fel magában az erőt és életében először tart fénykardot a kezében ne győzze már le, főleg megalázó ódon azt az illetőt, akitől retteg a galaxis, aki kiírtott az új jedi rendet, aki miatt Luke Skywalker száműzetésbe vonult és aki Anakin Skywalker unokája és szintén hatalmas benne az erő, nem mellesleg hosszú évek óta forgat fénykardot és ahogy a filmben is mondták a Ren lovagok mestere. Ezzel leromboltak addig mindent. Komolyan ez a nagy fenyegetés? Ennyi erővel Reynek nem is kéne tanulnia, az, hogy valakiben hatalmas az erő még nem jelenti azt, hogy bárkit gond nélkül elintézhet minden tapasztalat nélkül, akkor Luke feleslegesen tanult Yodánál, Anakinnak lekellett volna győznie az Ep2-ben Dookut és még sorolhatnám. Értem én mit akartak ezzel üzenni, hogy a legkisebb is legyőzheti a legnagyobbat, csak ez rossz üzenet, mert ehhez kemény munka kell, és itt nem voltak olyan külső tényezők amik Kylo ellen dolgoztak volna. Hangsúlyozom, mind Adam Driver mind Daisy Ridley megvett kilóra, remekül játszottak, de ez egy olyan rendezői vagy forgatókönyvi hiba, amit nevetségesnek tartok. és igen emiatt csalódnom kellett nagyon fáj, hogy ezt kell mondanom, de hihetetlen ürességet érzek emiatt, pedig addig a pontig hihetetlenül imdátam mindent a filmben. Így számomra kissé súlytalanná vált, persze a pozitívumok így is nagyobb arányban voltak és megmaradnak, de ez az egy jelenet annyira fajsúlyos, hogy nem tudom lenyelni. Meg fogom még nézni párszor, remélem sikerül megbékélnem ezzel, emiatt sajnos nem tudtam olyan felszabadultan örülni a film után mint vártam, sőt a legjobb barátommal még hosszú ideig szótlanul ültünk a moziban úgy, hogy senki nem volt már ott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

DE.

Most jön az a részlet ami miatt lehet, hogy utálni fogtok, de sajnálom, egyszerűen így érzem, ezt nem tudom elfogadni. A legjobb Star Wars film lehetett volna, remek cselekmény izgalmas, sötétebb hangulat, és remek fénykard párbaj egy adott pontig.... Addig remek volt, hogy Kylo felülkerekedett Finnen. Az is tetszett, hogy Anakin kardját Rey szerezte meg, és hogy tartotta magát Kyloval szemben. De amikor felülkerekedett rajta, és megalázó módon legyőzte, na akkor sajnos hihetetlenül nagyot csalódtam, ezt nem tudom szépíteni. Szó ami szó, hiteltelen az egész. Hiába remek karakter Rey, hiába hatalmas benne az erő, egy olyasvalaki aki még egy-két órával ismerte fel magában az erőt és életében először tart fénykardot a kezében ne győzze már le, főleg megalázó ódon azt az illetőt, akitől retteg a galaxis, aki kiírtott az új jedi rendet, aki miatt Luke Skywalker száműzetésbe vonult és aki Anakin Skywalker unokája és szintén hatalmas benne az erő, nem mellesleg hosszú évek óta forgat fénykardot és ahogy a filmben is mondták a Ren lovagok mestere. Ezzel leromboltak addig mindent. Komolyan ez a nagy fenyegetés? Ennyi erővel Reynek nem is kéne tanulnia, az, hogy valakiben hatalmas az erő még nem jelenti azt, hogy bárkit gond nélkül elintézhet minden tapasztalat nélkül, akkor Luke feleslegesen tanult Yodánál, Anakinnak lekellett volna győznie az Ep2-ben Dookut és még sorolhatnám. Értem én mit akartak ezzel üzenni, hogy a legkisebb is legyőzheti a legnagyobbat, csak ez rossz üzenet, mert ehhez kemény munka kell, és itt nem voltak olyan külső tényezők amik Kylo ellen dolgoztak volna. Hangsúlyozom, mind Adam Driver mind Daisy Ridley megvett kilóra, remekül játszottak, de ez egy olyan rendezői vagy forgatókönyvi hiba, amit nevetségesnek tartok. és igen emiatt csalódnom kellett nagyon fáj, hogy ezt kell mondanom, de hihetetlen ürességet érzek emiatt, pedig addig a pontig hihetetlenül imdátam mindent a filmben. Így számomra kissé súlytalanná vált, persze a pozitívumok így is nagyobb arányban voltak és megmaradnak, de ez az egy jelenet annyira fajsúlyos, hogy nem tudom lenyelni. Meg fogom még nézni párszor, remélem sikerül megbékélnem ezzel, emiatt sajnos nem tudtam olyan felszabadultan örülni a film után mint vártam, sőt a legjobb barátommal még hosszú ideig szótlanul ültünk a moziban úgy, hogy senki nem volt már ott.

Nem tudlak mással vigasztalni, mint, hogy Rey múltjáról szerintem még kiderül majd ez-az. Szerintem nem először volt fénykard a kezében.

És szerintem Ő is Vader unokája. Így lehet teljes Anakin kettőssége. A két leszármazott az Ő két énje lehet. A pengék összeakasztásánál volt Rey ébredése, de már korábban is pislákolt ugyebár.

Kylo sérülten is állt neki a párbajnak.

És Kylo kiképzését is még be akarja fejezni Snoke, ergo még nem ért a tudása végére.

Luke nem Kylo ereje miatt vonult el szerintem, hanem személyes kudarca miatt.

 

Csámcsogd meg ezeket és még ne írd le a dolgot! ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudlak mással vigasztalni, mint, hogy Rey múltjáról szerintem még kiderül majd ez-az. Szerintem nem először volt fénykard a kezében.

És szerintem Ő is Vader unokája. Így lehet teljes Anakin kettőssége. A két leszármazott az Ő két énje lehet. A pengék összeakasztásánál volt Rey ébredése, de már korábban is pislákolt ugyebár.

Kylo sérülten is állt neki a párbajnak.

És Kylo kiképzését is még be akarja fejezni Snoke, ergo még nem ért a tudása végére.

Luke nem Kylo ereje miatt vonult el szerintem, hanem személyes kudarca miatt.

 

Csámcsogd meg ezeket és még ne írd le a dolgot! ;)

Rey szerintem is Anakin unokája és bár sérült volt Kylo, a Finn elleni párbajból ez abszolút nem látszott, ha pedig nem először tart fénykardot a kezében azt jó lett volna még ebben a filmben megmagyarázni, mert ez így egy hatalmas kérdőjel és nem a pozitívabbak közül. De ha tanult is már harcolni, valószínűleg nem lehetett olyan szinten mint Kylo. Bízom benne, hogy többszöri nézés után már áttudok siklani efelett, csak azt sajnálom, hogy ezt a csalódottságot amit éreztem a film végén már semmi nem teszi semmissé. Luke száműzetésbe vonulását én is személyes kudarcnak vélem, de úgy értettem, hogy azt Kylo váltotta ki.

 

Egyébként Kyloban az tetszett még, hogy az első olyan gonosz volt, akivel egy pillanatig nem akartam azonosulni és igazán tudtam utálni, de abszolút jó értelemben, ezért is éreztem benne a párbajig a potenciált, hogy a legjobb SW gonosz lehet belőle. Snoke is érdekes, összehasonlítva Palpatine-al, szerintem utóbbi nem tűrt volna meg egy ilyen hibát és Kylo nála ment volna a sűlyesztőbe, és persze nála nem valószínű, hogy megesett volna olyan hiba, hogy a legerősebb tanítványát nem képzi ki rendesen. EZ azért lehet pozitívum mert enyhe utalás rá, hogy Palpatine-t azért nem múlhatja felül, ergó nem is fogja kisebbíteni az ő szerepét az, hogy miért volt életben Snoke annyi ideig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey-t azért elég kislány korában rakják ki a Jakkura, annyi idősen nem hiszem, hogy sok mindent oktathattak neki fénykard vívás terén, hogy a bottal jól megtanult bánni és ez adott némi tapasztalatot a karddal is, elképzelhető, de még ettől sem kéne ilyen jónak lennie, pláne nem lenyomni valakit akit tanított Luke Skywalker meg feltételezem Snoke is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey-t azért elég kislány korában rakják ki a Jakkura, annyi idősen nem hiszem, hogy sok mindent oktathattak neki fénykard vívás terén, hogy a bottal jól megtanult bánni és ez adott némi tapasztalatot a karddal is, elképzelhető, de még ettől sem kéne ilyen jónak lennie, pláne nem lenyomni valakit akit tanított Luke Skywalker meg feltételezem Snoke is.

 

Kylo sérülten vívott Reyjel, gondolom, láttad, hogy spriccelt a vér, mikor ököllel verte az oldalát…

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kylo sérülten vívott Reyjel, gondolom, láttad, hogy spriccelt a vér, mikor ököllel verte az oldalát…

 

Igen láttam és meg is jegyeztem hajnalban miután hazaértem a filmről! (4. hozzászólás a topicban) És akkor is azt írtam amit most is tartok, attól még mindig nem kellett volna Rey-nek felérnie hozzá. Valamint ahogy Palpi is írta lejjebb a sérülés egyáltalán nem látszott meg rajta Finnel szemben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.