Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

Csak egy párt sort írok még ülepedni kell.

Szórakoztatási faktor 10/10

Látvány 10/10

De a történet 6/10

Összességében egy 8/10 film ami még így is nagyon jó.

Pozitívumokat az előttem szólók leírták én inkább néhány negatívumot írok.

Ami engem leginkább zavart az a információ hiány az elmúlt 30 évről és a jelenlegi felállásokról (Első rend, Ellenállás stb.). Csak a zavarosban voltunk az egész film alatt és a Starkiller is így súlytalanná vált. Bőven elfért volna a poénok között néhány nyugisabb párbeszéd ahol el lehetett volna hinteni néhány infót hogy merre az amarra. A film túlságosan a karakterekről szólt szinten minden párbeszéd csak róluk szólt.

A másik negatívum az pedig a Starkiller sajnos beigazolódott a félelmem hogy ez egy COPY lesz.

A karakter jók voltak a tetszik hogy sok mindent nem tudunk róluk így elég misztikusak főleg Rey. És Rey sokaknak nem tetszett Rey túlzott képessége hogy hirtelen minden megy neki mint a karika csapás én erre azt mondom várjuk ki a végét internet van már egy érdekes teória és biztos meglesz magyarázva később ez a dolog.

Ezt a filmet majd csak a 8. és 9. rész után lehet igazán tisztán értékelni amikor minden kirakós darab a helyére kerül.

Néhány dolog ami még tesztszett

Még soha egyik filmben nem láttuk még ennyire erősnek erőt. Annyira intenzív volt minden olyan jelent amikor valaki az erőt használta. És ugyan ez igaz a film végi párbajra szerintem a leglátványosabb párbaj volt és mi lesz még itt amikor két jól képzett karakter fog vívni. Nagyon tetszett a kardok megjelenítése ( fénye, szikrája, hangja) valahogy erőteljesebbnek éreztem mint eddig bármikor.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem érzitek úgy, mintha Kylo úgy "gyengülne" mint ahogy Rey erősödik? :) A film elején Kylo nagyon badass. Aztán később egyenlítődnek az Erő-viszonyok. :D

Ezt eleinte ((fél napja :D ) még gyengeségnek éreztem de mostanra sikerült megemésztenem. Ismétlem alig több mint fél napja jöttem ki a moziból :)

 

Kylo fél. Rey pedig ellene használja ezt. Amíg Kylo önbizalma az egekben, amíg tudja hogy mit akar, addig Erős. (megállítás-jelenet) Aztén elkezd félni Reytől, aki ezzel egy ponton a szó legszorosabb értelmében visszatámad. És onnantól kezdve válik nem-Ben nem-Solo gyengévé. Lehet hogy a Sötét Oldalt választotta de az nem a szövetségese....

Szerkesztve: - Darth Krande
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor Kylo elkezd könnyezni, hogy számára már túl késő, és tényleg úgy tűnik mintha viaskodna belül, szerintetek csak végig megjátszotta magát? Vagy valóban volt egyfajta viaskodás, Han már majdnem célt ért, de végül a sötét oldal győzedelmeskedett Kylo-ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én az előtt állok egyre nagyobb értetlenséggel, hogy többek fel vannak háborodva Han halálán. Miért? Talán 95 évesen is akcióznia kellene? Vagy nem is.... Bujdosson ő is el, csak ne lássuk meghalni. Igen...annak több értelme van. :) Szerintem pont jó volt ez így. Ráadásul van egy olyan gyanúm, hogy Ford ezért is vállalta el a szerepet. Végre meghalt a karaktere, amit már olyan régóta akart.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor Kylo elkezd könnyezni, hogy számára már túl késő, és tényleg úgy tűnik mintha viaskodna belül, szerintetek csak végig megjátszotta magát? Vagy valóban volt egyfajta viaskodás, Han már majdnem célt ért, de végül a sötét oldal győzedelmeskedett Kylo-ban.

 

Számomra egyértelműen nagyon erősen viaskodott és gyötrődött belülről. Egyelőre nem tudjuk még, hogy mi motiválja őt a sötét oldalon és Snoke irányítása alatt, mi az, ami annyira felül kerekedett benne, hogy képes volt ez tenni az édesapjával. De ott, abban a pillanatban, amikor megölte Hant, számomra egyértelműen eldőlt benne, abban a másodpercben a dolog és nem kifejezetten készült rá, nem megjátszotta magát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A másik negatívum az pedig a Starkiller sajnos beigazolódott a félelmem hogy ez egy COPY lesz.

Nekem tetszett hogy a Halálcsillagokat egy jól előkészített lövéssel kellett elintézni, itt viszont egy nagyobb zónát kellett lőni amíg darabokra nem esik.

Az egyébként stimmel, hogy az idő itt is "szétesik". Ugyanúgy mint az első Halálcsillagnál :) Néztem az órát.

5:26-kor mondták hogy még két perc és lőni fog. (film kb 116. perce)

5:30-kor mondták, hogy még fél perc és lőni fog. (film kb 120. perce)

5:34-kor vált instabillá. (film kb 124. perce)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán 95 évesen is akcióznia kellene? Vagy nem is.... Bujdosson ő is el, csak ne lássuk meghalni. Igen...annak több értelme van. :)

Yoda pontosan ezt választotta és még ő is on-screen halt meg :)

Nekem tetszett, ahogy elbúcsúztatta a sztori. A visszatérő karakterek közül az övé lopta a show-t :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kétszer láttam. Másodjára még jobban tetszett. 9-kor lesz a 3. megtekintés... :P

 

Még nem állt össze egy nagy szintézissé ennem, így csak tőmondatokban. Röpke irományomban lesznek SPOILEREK!!!

 

Ami nem tetszett. Ebből van kevesebb:

 

- túl gyors a film, túl gyorsan történik minden, néha kéne bele egy kis rövidebb pihenés....

- a sztori elnagyolt, nagyon zavar, hogy a politikai szál nincs kibontva jobban. Ami az intróban "elhangzott" az karcsú....

- kicsit sok a véletlen az elején: Finn oda zuhan vissza, ott a Falcon stb. persze mindennek oka van, de itt is hiányzik a háttér kibontása

- Phasma, ...köszönjük szépen, leülhetsz, egyes. Ezért nem kellett volna krómpáncél.

- túl sok a poén, pontosabban a poénkodás. Negyed ennyi elég lett volna, sok nagyon kiszámítható volt, de amikor Phasma ekézésekor Han rászól Finnre, hogy: "túljátszod!", az nagyon ott volt....

- WTF is Snoke??? Elég dermesztő figura, de semmit nem tudunk meg róla és csak 30 év telt el az ep6 óta, így létezése mid a jediket, mind Palpatinet blamálja. Utólag... Néhány háttérinfó kellett volna a karakteréről...

- Starkiller bázis. Jó volt látni a halálcsillaggal pariban kivetítve, de valami eredetibbet is kitalálhattak volna, ez valóban ep4 remake volt... Nagyon is....

- Luke fénykardja hogy került Maz Kanatához??? Illett volna megmagyarázni...

- nem tetszik, hogy Han és Leia külön vannak.

- van egy pár bárgyú dialógus benne...erről majd később részletesebben...

- elég könnyen túlléptek (látszólag) Han halálán. Csubi is, Leia is...

- ÖSSZESSÉGÉBEN: a történet elnagyoltsága és elsietettsége, illetve, hogy sokkal több ennem a kérdés, mint valaha a SW történetével kapcsolatban. Van fantáziám, de az űröket nem én szeretném kitölteni. Nagyon sok fontos infót nem tudunk. Remélem az ep8-9-ben ezt korrigálják.... És remélem ott leznek az ep 1-6-ból visszatérő helyszínek...

- ja és bónuszként szeretnék kapni egy normál magyarázatot ARTU filmvégi hirtelen aktiválódására...

 

Ami tetszett:

 

- hogy elkészült egy új sw-film. Nen sok ehhez fogható érzés van.

- Jakku tetszett, nem asszociáltam a Tatooine-ra, más a két hely hangulata, ez valahogy kilátástalanabb helynek tűnik.

- jó volt a rohadék, aki a kaját porciózta...

- Rey. Az ő esetében nem bánom, hogy keveset tudni róla, de ajánlom a készítőknek, hogy jó legyen a háttérsztorija.. Szerintem Skywalker...

- Kylo Ren: nekem tetszett, bár miután levette a maszkot, kicsit vesztett a varázsából, de így is jó volt. És volt humora is. Mint pl.: "A droid elkötött egy hajót?", vagy: "szerencséd van, mert fogalmam sincs hol vannak!" Ő is Skywalker ugye, akit beszippantott a DARKNESS. Viszont remélem, ő sosem fog visszaigazolni, mint a nagyfater....

- Max von Sydow: nagyon röviden volt benne a színészóriás, de amig láttuk, uralta a vásznat. Jó volt a párbeszéde Rennel...

- tetszett a feszkó Ren és Hux között.

- jó volt Ren tombolása.

- a párbaj is tetszett, Ren eleve sérült volt, mert azért Csubi odapörkölt neki rendesen. Finn kaphatott volna nagyobb dádát is.

- Reyből szinte a semmiből pattant ki az erő. Ez nem rossz, de szokatlan, és ha nagyon profin megfogják magyarázni, akkor nem lesz vele bajom. Szokatlan dolog, de tetszik. Inkább tetszik.

- jó, hogy nem Coruscant pusztult el, csak egy hasonló városbolygó.

- tetszett a látomás, és hogy aban megszólalt Luke is, de most a 9-esen ezt meghallatom még egyszer....

- ja az is nagy volt, ahogy Csubi lekúrta a francba Phasmát...

- ezek a rohamosztik brutálabbak voltak, mint birodalmi elődeik.... ezeket jobban tudom utálni... :)

- jók voltak az állatkák, amiket Han szállított...

- LUKE... belőle itt és most, ennyi pont elég volt.... de az ep8-ban nagyot kell szólnia, és remeteségét jól el kell magyarázni...

- a sakktála, de jó volt újra látni....

- BB8

 

Folyt. köv....

 

Egyelőre ennyi.... :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

hopp Ester hozzaszolasahoz menne a dolog bocs

es ezt mind nem mondhattam el nektek sokan nem is látták mire en mar 3 neztem meg evett a penesz majd meg pukkadtam hogy hasonlo hozzászolast irhassak mint Eszter , ajanlom mindenkinek 2 nezze meg mert erdemes mondom elsore angolul volt es mindenki tatott szájjal kábán szo szerint sokkolva tevejegtunk csendben ki a mozibol hihetetlen mely utes volt ez JJ Ambras tol

Szerkesztve: - Hunner
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem érzitek úgy, mintha Kylo úgy "gyengülne" mint ahogy Rey erősödik? :) A film elején Kylo nagyon badass. Aztán később egyenlítődnek az Erő-viszonyok. :D

Anakin volt ilyen olvastam hogy retteget a lelkeben novekvo sarkanytol konyvre mar nememlekszem meik irja ,igen mintha kiegyenlitodott volna a jo es a rosz ,hiszen Kylo meg csak tanonc Spok jelzi is hogy a tetei utan ha kepes lesz megtenni tanitani fogja ,gondolom erzi benne a ketelyt,es Han megolesevel olyan utra lep mint Anakin anno,ezaltal vegervenyesen elindult a sith tanok felé,mig rely osztonosen ebred az erö hasznalatara ,amit meg tud lovagolni bizonyos zaklatott állapotban fogekonyabb rá ,amit meg gondolok hogy esetleg Luke nak olyanyira van csak koze hozzá hogy elzarta az erotol mint mint a prof gent az xmenbol,de a tudatalatia vészhejzetben berobban az erobe es meglovagolja a hullámot ontudatlanul, viszont a párbaj utan ebred rá hogyan is hivhatja elo az erot .

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különös, mert szerintem meg ez volt a legjobb húzás Abrams részéről. Ez a jelenet már most örökre beivódott az emlékeimbe. Abban a jelenetben benne volt az egész galaxis tragédiája.

Ezert irtam hogy sikerult JJ nek lezarnia ugy egy korszakot hogy kozben utjáraengeddte a mi képzeletunket a kovetkezo generacio,s epizodok irányába ,ezert mondtam sokakat fog sokkolni,ezert kerek mindenkit nezzetek meg masodjara vagy harnmadjára ,en meg tuti megnezem egyszer es azon vagyok hogy leugrom gyorig hogy megnezzem magyarul.a poenok beszolasok minden nyelven mashogyan hatnak

pl angolul Han 12 parszek akkorat utott hogy az egesz mozi egy ember kent éljenzett

viszont nemetul hat elsult a poen de semmi extra kiváncsi lettem volna hogy szolt magyarul

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, mintha a kritikusok körében pozitívabb lenne a fogadtatása a filmnek, mint a nézőknél. A legtöbb ismerősöm megtalált az elmúlt órában, és nem voltak elájulva a filmtől. Ebből is látszik, hogy nehéz megfelelni a közönségnek: ha nagyon elüt az OT-től, az a baj, ha túl sok a közös vonás, akkor meg az a baj. :lol: Én sem vagyok maradéktalanul elégedett, de örülök, hogy jött új film. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát! Megnézed még háromszor és imádni fogod. Mibe fogadunk? :) Mi kibeszéltük éjjel Frenkie -nél és már az sokat segített. Olyan izgalomba jöttünk, hogy ihaj. Ahogy fejted le a rétegeket, a szimbolikát. Mert a rohanás mellett van benne bőséggel! Néha egyedül, az első "sokk" után ezt elég nehéz meglátni. Épp ezért kell repetázni. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, mintha a kritikusok körében pozitívabb lenne a fogadtatása a filmnek, mint a nézőknél. A legtöbb ismerősöm megtalált az elmúlt órában, és nem voltak elájulva a filmtől. Ebből is látszik, hogy nehéz megfelelni a közönségnek: ha nagyon elüt az OT-től, az a baj, ha túl sok a közös vonás, akkor meg az a baj. :lol: Én sem vagyok maradéktalanul elégedett, de örülök, hogy jött új film. :)

Azért hozni az OT hangulatát és látványát nem ugyanaz mint lekoppintani az egészet beleértve a sztorit. :D

Vagyis engem csak a sztori hasonlósága zavar, semmi más.

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor Kylo elkezd könnyezni, hogy számára már túl késő, és tényleg úgy tűnik mintha viaskodna belül, szerintetek csak végig megjátszotta magát? Vagy valóban volt egyfajta viaskodás, Han már majdnem célt ért, de végül a sötét oldal győzedelmeskedett Kylo-ban.

Szerintem meg a feltoltott starkiler jelzes volt számara hogy itt a veg hiaba megy el Hannal mindazt ami az erohö jo oldalához köti es a csaladhoz koti elvesziti egy robbanasban vagyis Leiha-t es ezt mar nem tudta volna megemeszteni s ezert dontott ugy hogy egyszerre irtja ki a sárkányt a lelkebol ,Han ,a bolygo felrobbanasaval a lazadokat koztuk Leihat stb :?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor az EPI is koppintás volt. :) Ez az SW film abban is különleges volt, hogy ezúttal inkább a karaktereken volt a hangsúly és nem a körítésen. Szinte érdektelen volt, hogy akkor most a Starkiller bázissal mi lesz. Nem azon volt a fókuszpont hanem a Skywalker családon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különös, mert szerintem meg ez volt a legjobb húzás Abrams részéről. Ez a jelenet már most örökre beivódott az emlékeimbe. Abban a jelenetben benne volt az egész galaxis tragédiája.

 

 

Én az előtt állok egyre nagyobb értetlenséggel, hogy többek fel vannak háborodva Han halálán. Miért? Talán 95 évesen is akcióznia kellene? Vagy nem is.... Bujdosson ő is el, csak ne lássuk meghalni. Igen...annak több értelme van. :) Szerintem pont jó volt ez így. Ráadásul van egy olyan gyanúm, hogy Ford ezért is vállalta el a szerepet. Végre meghalt a karaktere, amit már olyan régóta akart.

 

 

Ez nem elsősorban felháborodás, nem is lehet az, hisz tudtam róla. Inkább mérhetetlen szomorúság... próbáltam megmagyarázni, mennyire IKONIKUS alakja is Han számomra a Star Warsnak, ha csak az OT-t nézem, a történet sava-borsának negyede, nálam halálával kevesebb lett a SW. Ráadásul egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy feltétlenül muszáj volt neki meghalni, s így meghalni - kicsit azt érzem, a megdöbbentésre játszottak.

 

Aztán nehogy az legyen, hogy a régi érával úgy számolnak majd le, hogy a következőben Leia megy el, majd a végén Luke. S akkor már semmi nem köti a Disneyt... és egyre kevésbé engem sem.

 

Egyetértek! Nagyon erőteljes és már már földrendésszerű élmény volt. Látom, hogy mi történik de egyszerűen nem hiszem el. És igazából akkor tudatosul, amikor szegény Han élettelen teste lezuhan a hídról és a többiek felordítanak a döbbenet csendjébe burkolózó másodpercek után Han teste zuhanásának pillanatában.

 

Annál a jelenetnél először azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Pedig számítottam rá, hogy ez lesz, és mégis.

 

Persze NAGYON sajnálom HAN-t, de minden SW trilógia nyitányában van egy nagy halál. Sajnos most Han ideje jött el. És tuti lesz még ennek erőteljes hatása a folytatásokban!!!

 

Oké, minden nyitányban van halál. DE. Amikor először megismertük Obi-want, egy hóbortos öregúr volt, kötődés alig alakult ki iránta, nem is tudtuk, ki ő és miért kéne szeretni. Yoda detto. Qui-Gon kicsit más, de egy film alapján épp csak megszerettük, aztán elment - különösebben nem volt tragédia. Hant viszont négy epizódnyi kaland után írták ki, s ahogy említettem, a Galaxis egyuik hőséről beszálünk - s róla tudjuk is, hogy az.

 

Kétszer láttam. Másodjára még jobban tetszett. 9-kor lesz a 3. megtekintés... :P

 

Még nem állt össze egy nagy szintézissé bennem, így csak tőmondatokban. Röpke irományomban lesznek SPOILEREK!!!

 

Egyelőre ennyi.... :P

 

 

Húú, Lenci, köszi! :clap:

 

Tök jól összeszedted a dolgokat. Azt még én hozzágondolom, hogy a Falcon igencsak strapabíró ócskavas, néhányszor rendesen odeverték a seggét a földhöz, de egy karcolás sincs rajta ( :) )

 

 

Egyébként meg - bár lehet, ez már amolyan Hollywooddal szemben fennálló negatív prekoncepció - szerintem simán nyitva hagyják a kérdéseket, a filmesek abból indulnak ki, hogy ne kérdezősködj, ez így van és kész. Szerintem sem az elmúlt 30 évről, sem a kardról, sem a poltikai viszonyokról nem tudunk meg semmit. Később sem.

 

 

 

Han Solo kiírásával nincs bajom, ettől lett darkos a rész, és komoly drámát hordoz magában, hogy a saját fia ölte meg.

 

 

Látod, itt a nézőpont különbség... Egy SW filmnek darkosnak kell lennie? Drámának? Ilyen mélységű (shakespearei) drámának?

 

Annak ellenére, hogy sok drámai elem volt az előző hat részben is, én mindig is egy szórakoztató, pozitív kicsengésű űroperaként tekintettem rá. Egy meseként, amibe nálam az egyik főszereplő elvesztése komoly törést okoz.

 

Ezt csak egy végtelen bosszú oldaná föl, de miután tényleg mindenki simán túltette magát Han halálán (Chewiet leszámítva), még erre sem látok sok esélyt.

 

Szerintem Abramsék - miután szolgamód lemásolták az EP IV fontosabb elemeit - különösebb koncepció nélkül ölték meg Hant. Csak az számított, hogy nagyot szóljon.

 

 

.

Szerkesztve: - R2-D2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát! Megnézed még háromszor és imádni fogod. Mibe fogadunk? :) Mi kibeszéltük éjjel Frenkie -nél és már az sokat segített. Olyan izgalomba jöttünk, hogy ihaj.

Remelem megerted akkor en hogy ereztem egyszeruen hihetetlen ez a film olyan mely hatassal volt rám mint a 4-5-6 hihetetlen nem? dejollenne most koztetek lenni es szemelyesen megosztani mindent ami a felyemben forog a film utohataskent:))))

es igen minel tobszor nezed annal euforikusabb elmenyt nyujt az elso sokkolt mindenkit

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Leia igen is megsínylette Han halálát. Persze nem fetrengett a földön fájdalmában, de ennek több oka is lehetett. Egyrészt elég régóta külön voltak már, másrészt így is kimutatta szomorúságát elég ha a végére gondolsz ahol az Ellenállás ünnepli a győzelmét egy kupacban, tőlük távolabb pedig Leia és Rey ölelkeznek szomorúan. Szerintem ez mindent elmond. Azt pedig nem tudhatjuk mi volt Han halálának hátterében. Lehet, hogy Ford azt mondta több filmet nem vállal. Simán el tudom képzelni róla. Persze ezt sose tudjuk meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt pedig nem tudhatjuk mi volt Han halálának hátterében. Lehet, hogy Ford azt mondta több filmet nem vállal. Simán el tudom képzelni róla. Persze ezt sose tudjuk meg.

 

 

Ezt magam is így gondolom. De ettől én még nem tudok neki örülni ... sőt az egész napom olyan volt, mintha valaki családtag halt volna meg.

 

Komolyan, én jobban gyászolok, mint a filmben: egész nap kissé arrogáns és szomorú vagyok. Bocsi érte. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvolt másodszor. Még jobban tetszett. . .

Én is ezt várom majd vasárnap. :)

 

 

Nekem az jutott eszembe, hogy Rey elképesztően különös kapcsolatban áll az Erővel. Szinte szó szerint kirobbant belőle az Erő érzékenység, mintha egy rozsdás pilóta ülne be újra egy autóba, és egyre jobb köridőt menne a pályán. Vagy az van, hogy Luke lánya lesz, és ezért ilyen, vagy az Erő rajta keresztül tör az Egyensúlyra, mint anno Anakin esetében. Akárhogyan is, ő nagyon különleges szereplő, ez tökéletesen látszik a Kylo faggatós jelenetben és akkor is, amikor az Erő említésére felerősödnek a képességei és Kylo fölé kerekedik.

Igen, Rey az első akitől ilyen teljesítményt láttunk úgymond elsőre. Biztos, hogy nem akárki :)

 

 

Az is egy jó húzás volt, hogy a Starkiller base-nél is felhasználták ezt a fény vs. sötétség dolgot (bár maga a szuperfegyver nekem sem jött be) a nagy érzelmi katarzisánál - Han halálánál - a filmnek pedig szintén felfedeztem ezt a motívumot, amikor sötétedik el az ég és Kylo felnéz utána döfi át az apját a fénykarddal. Az az egész jelenet baromi hangulatos volt...

Nagyon jó meglátás! Az a jelenet amúgy is erős, de ez a vizuális támogatás még tovább erősíti.

 

 

Nálam mindig a trilógia elsője a leggyengébb és az utolsó a kedvenc, de ezt a tetszésindexet majd pár év múlva ismét előveszem, hátha változik :D Igazából nem is szeretném, hogy ez a rész legyen a legerősebb darab. Ennek ellenére ötöst adtam neki, mert határozottan tetszett, főleg ami az "OT-kiszolgáláson" kívüli eseményeket illeti.

A pontozásos értékeléssel én is megvárom a második megtekintést. De az már most biztos, hogy kezdő filmnek tökéletes volt. :)

 

 

Nem érzitek úgy, mintha Kylo úgy "gyengülne" mint ahogy Rey erősödik? :) A film elején Kylo nagyon badass. Aztán később egyenlítődnek az Erő-viszonyok. :D

Pont ez jutott nekem is eszembe. Mintha Rey "elszívná" előle az Erőt. Nagyon érdekes ez, alig várom, hogy a múltjukra fény derüljön. :)

 

 

Amikor Kylo elkezd könnyezni, hogy számára már túl késő, és tényleg úgy tűnik mintha viaskodna belül, szerintetek csak végig megjátszotta magát? Vagy valóban volt egyfajta viaskodás, Han már majdnem célt ért, de végül a sötét oldal győzedelmeskedett Kylo-ban.

Először hajlottam arra, hogy csak megjátssza magát, de minél többet gondolkodom rajta, annál biztosabb vagyok benne, hogy valódi vívódást láttunk. Valamiért ott és akkor döntötte el, hogy a sötét utat választja.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Figyelembe kell venni, hogy a színészek öregednek, tehát óhatatlanul eljön az idő, amikor a régi szereplőknek el kell tűnniük. Han halála itt nagyon is helyén volt, annál rosszabbat el sem tudok képzelni, hogy off-screen halált hal és megemlítik egy félmondatban.

 

Másrészt, ahogy Ody is írta, nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Ford kikötötte, vagy meghal a filmben, vagy egyáltalán nem veszi fel többet Solo gúnyáját. Leia meg Chewie igenis gyászolt, s ennek bemutatására a felpörgött események közepette is jutott idő. Miközben az ujjongó tömeg fokozatosan eltávolodik a magába roskadó Leiától, az egy nagyon szép jelenet volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Leia igen is megsínylette Han halálát. Persze nem fetrengett a földön fájdalmában, de ennek több oka is lehetett. Egyrészt elég régóta külön voltak már, másrészt így is kimutatta szomorúságát elég ha a végére gondolsz ahol az Ellenállás ünnepli a győzelmét egy kupacban, tőlük távolabb pedig Leia és Rey ölelkeznek szomorúan. Szerintem ez mindent elmond. Azt pedig nem tudhatjuk mi volt Han halálának hátterében. Lehet, hogy Ford azt mondta több filmet nem vállal. Simán el tudom képzelni róla. Persze ezt sose tudjuk meg.

Fordrol köztudott hogy el akarja játszani a sajat halálát es rendezökent is azt valja hogy az a film viszi be a melyutest ahol a fohos meghal ,Leia visont Olderani hercegno lazadás egyik vezetolye es politikus vereben van hogy elrejtse az erzeseit ,utalas a konyv pengeélen , tehat akarva akaratlanul is nem mutathat ki erzelmeket a konyv ezt tokeletesen leirja mijen lelkiharcot viv magaban,

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt magam is így gondolom. De ettől én még nem tudok neki örülni ... sőt az egész napom olyan volt, mintha valaki családtag halt volna meg.

 

Komolyan, én jobban gyászolok, mint a filmben: egész nap kissé arrogáns és szomorú vagyok. Bocsi érte. ;)

Szerintem meg tök jó, hogy ekkora érzelmet váltott ki belőled. Ebből is látszik mennyire szereted ezt az egészet. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem meg tök jó, hogy ekkora érzelmet váltott ki belőled. Ebből is látszik mennyire szereted ezt az egészet. :)

 

 

Hááát basszus, ha lett volna egy piros fénykardom és Abrams vagy Bob Iger a közelben lett volna, lehet levágom őket. :D

 

Na mindegy, holnap nézem újra, már biztosan más lesz. Összességében a mérleg nálam is pozitív, de az eufória - ami a korábbiaknál megvolt - ezúttal elmaradt. De majd csak megszeretem ezt is. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.