Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

Arra gondolok, hogy a 7 eseményei és motívumai szöges ellentétben állnak azzal, amire az OT zárásából következtetni lehetett volna vagy az alapján elvárható lenne. Mondhatnám úgy is, hogy mintha egy alternatív befejezést folytattak volna és pár kulcsmomentum meg se történt volna a 6-ban, vagy legalábbis másképp történt volna.

 

Az, hogy mi elvárható a VI. rész után szerintem nagyban személyfüggő, nincs egy objektíven kőbe vésett forgatókönyv, amit az utána következő eseményeknek követni kellene. Szerintem az események alakulása, ahogy a VII. részben látjuk remekül, sőt reálisan beilleszthetőek abba a képbe, amit a korábbi filmekből kaptunk a Birodalomról, a Lázadókról, s mivel a realizmust is említettem, így akár a mi valóságunkról is.

 

A politikai részére kitérve a háttérnek, szerintem ez a felállás teljesen reális, hogy amíg van egy közös ellenség ez a Birodalom és a Lázadás inkább egy katonai szervezetre, mintsem egy politikai szervezetre hasonlít, akkor nagyon könnyen lehet egyesíteni az embereiket a közös ellenség, jelesül a Birodalom elleni harcra. Amikor aztán ez a harc véget ért (a nép békét kívánt, így az ellenségeskedés enyhült) akkor nem volt már meg a külső ellenség, hanem elkezdődött a nehezebb része a dolognak, a tényleges politikai vezetés, újjászervezés feladata, a béke megtartása és itt már az egyes frakciók, akik egykor a Birodalom ellen egyesültek, most egymás ellen versengtek. A politika természete pedig elég mocskos tud lenni és a különböző játszmákból, az alapvetően tisztességes Leia nem tudott jól kijönni, ezért is hagyta ott az Új Köztársaságot, másrészt ő érzékelte a valós veszélyt, ami leselkedett rájuk, de az ÚK végig ki akart maradni az esetleges háborús összetűzésből az Első Renddel (erre is számtalan példát lehetne hozni a való életből). Ha nem csak egy mesének fogjuk fel a SW-t, akkor a VI. rész végéből sem feltétlen az jön le, hogy vége az egész galaxisra kiterjedő, hatalmas Birodalomnak, ezen a vonalon haladva, a Lázadók győzelméből sem kell feltétlenül az következzen, hogy innentől kezdve meg béke, prosperitás és egy szinte tökéletes időszak köszönt a galaxisra.

 

Luke-al kapcsolatban szerintem egyrészt ennek így kellett lennie ahhoz, hogy egy érdekes történetet vezessenek be (nem csak simán megy minden sikeresen, hanem van egy konfliktus, egy kudarcélményből), másrészt azért nem idegen ez, pont Obi-Wan tanítványa, aki nem mellesleg Luke apja szintén hasonlóként járt, úgyhogy nem idegen az eddigi eseményektől sem, hogy egy jó jedi lovag nem feltétlenül funkcionált jó tanárként is egyben.

Han és Leia viszonyának nagyon örültem, hogy nem a klasszikus romantikus klisé alapján oldották meg a kapcsolatukat, hogy onnantól kezdve, hogy összejönnek, elválaszthatatlan örök szerelemben élik az életüket, hanem a nehézségek és a közöttük lévő személyiségbeli különbségek bizony ezt a love sztorit ki tudják zökkenteni a normális kerékvágásból, ezzel együtt itt egyetértek veled, hogy ez egy nem várt fordulat volt.

 

Vader szerepét viszont teljesen másképp látom, mint amit itt leírtál. Egyrészt Han megjegyzése szerintem arra utal, hogy Anakin/Vader is egy lobbanékony figura volt, aki megjárta a sötét oldalt, de emellett az is fontos, hogy ott volt benne a jóság, a fény, amiről Han az utolsó pillanatig és még talán az után se mondott le a fia esetében, csakúgy, mint Luke az apja esetében! Másrészt Vader egy szimbólum (in universe is, meg out-of-universe az egész SW szimbóluma, legikonikusabb alakja) és Kylo így tekint rá, nem Anakin Skywalkerre, aki mint ahogy fentebb írtam megjárta a sötét oldalt, de ott volt benne a fény is, hanem Vaderre, mint a kegyetlen, erős, kemény sötét oldali figurára utal és őt tekinti etalonnak, míg azt a részét, ami a megváltását jelentette, ő nem megváltásként, hanem kimetszendő tumorként tekinti a személyiségéből és ezért akarja magából is kiirtani ezt az érzést, ami végül abban kulminálódik, hogy megöli Hant a film csúcspontján. Mindig a kontextus határozza meg az értelmezést és Kylo a Snoke által ráadott sötét oldali szemüvegen keresztül nézi Vadert és mivel annak éj fekete lencséi elhomályosítják a látását, ő abban a kontextusban értelmezi a nagyapát, mint sith lovag és úgy bizony Vader igenis elbukott, más kérdés, hogy szerintem sohasem volt igazi sith. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most jöttem haza a 4. megtekintésről. Ezúttal húgommal és sógorommal voltam. Húgommal néztem anno 10 éve a Sith-ek bosszúját az éjféli premieren. (Húgom egyébként nagy PT rajongó). Nos, az én véleményemet tudjátok a filmről, annyit fűznék még hozzá, hogy minél többször látom, annál nagyobb érzelmi bomba!

 

Húgom első megnyilvánulása a film után: "Évek óta most végre FILM-et látok a moziban!" Után pedig egy elég hosszadalmas dicshimnusz következett. Sógornak is nagyon bejött, ő nem az a fajta, aki annyira kinyilvánítja a tetszését, de kifejezetten tetszett neki, mondta is, hogy sokkal jobb volt mint gondolta.

 

Szóval óriási élmény volt a 4. megtekintés.

 

Egy mozizás még kinéz. Megpróbálom édesapámat is elrángatni rá! :)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy hónapja már, hogy bemutatták az Ébredő Erőt, ez pedig jó ok arra, hogy kicsit hosszabban is írjak róla. Már az eddigi beszélgetések is nagyon jók voltak, mert felvázoltak rengeteg lehetséges kimenetelt az eseményeket és karaktereket illetően, de úgy éreztem, magamban is tisztázni kell a dolgokat, így hát leírom az aktuális érzéseimet a filmmel kapcsolatban.

Az egyik félelmem, miszerint az újak nem fogják követni Lucas lakonikus stílusát látványosan megdőlt. Nem az hogy nem követik, még rá is tettek egy lapáttal. Maximálisan kihasználták azt a tényt, hogy 32 év telt el az utolsó kaland óta.

 

Anno még a film előtt nehezen képzeltem el miként is lehetne folytatni? A lázadók legyőzték a Birodalmat, meghalt Vader és Palpatine, a végén mindenki boldog, csoportkép, kész, ennyi.

És valóban! Nem sokkal az Endor –i csata után a már megalakult Új Köztársaság végső csapást mért a Birodalom maradványaira. A Jakku –i ütközet végleg lezárta a polgárháborút így eljöhettek a boldog szép napok. Ez így teljesen rendben van, mert lényegében megkapta a galaxis azt a békét, amit a Return of the Jedi vége sugallt. Újjáalakult a szenátus, Mon Mothma pedig végre újjászervezhette azt a demokráciát, amit a sith –ek a Birodalom révén kiirtottak. Nagyon érdekes volt megismerni a galaxis történelmét, felfedezni milyen oldalak és aktuális erőviszonyok vannak. Persze 32 év nagy idő, így ezeket a háttér információkat a filmben bemutatni elég nehéz lett volna, így csak érintőlegesen foglalkoztak velük, a fő szál mellékzöngéjeként. Én azonban nem mehetek el mellettük szó nélkül, hisz ez adja a történethez a hátteret.

 

Új Köztársaság

A filmben láthatjuk, ahogyan elpusztul a szervezet vezetősége, a szenátus és a flotta nagy része. Vajon mire gondolhatott Villecham kancellár, amikor az erkélyről figyelte a vörös halál érkeztét? Vajon tudta mi zajlik pontosan? Az is elképzelhető, hogy szegény még azt se fogta fel miért is kell az életét áldoznia. Egy nagy hibát követtek el. Nem irtották ki a Birodalom írmagját is. Esélyt adtak nekik az újjászerveződésre, ráadásul nem igazán fordítottak rájuk figyelmet. Végzetese hiba volt.

 

Egyébként maga ez a szál kissé fura lehet azon rajongóknak, akik a Köztársaság éveit favorizálják, hovatovább az a kedvencük. Akkoriban ugyanis épp azon volt a hangsúly, amit most csak mellékzöngeként éltünk meg: a Köztársaság pusztulásán. Ez elsőre szokatlan, de a film stílusába bele illik.

 

Első Rend

Róluk sokkal többet megtudunk, mint a Köztársaságról. Látjuk mivé fejlődtek, kik ők valójában és milyen szerveződésbe tömörülnek.

 

A Birodalom megmaradt, maroknyi elvakult tisztjeiből álló csapat a Jakku –i vereség és a békeszerződés után az ismeretlen régióban keresett menedéket. Oda vonultak vissza a sebeiket nyalogatni, ahol aztán ki tudja milyen népekre és lényekre leltek rá. Esélyes, hogy Snoke –ot is ott szedték össze. Egy tanúsága biztos van a filmnek: amíg akár egy elvhű Birodalmi is flangál a galaxisban, nem lesz végleges béke. Nem lehet velük békét kötni, szerződésekkel szabályozni őket, mert lételemük az elnyomás és az uralkodás. Ideig-óráig eltűnnek a színről, de az eszme annyira erős, hogy mindenképpen visszatérnek egyszer. Ezt az eszmerendszert látványosan prezentálja a film. Mintapéldánya Hux tábornok, aki olyan szinten elvakult katona, hogy hozzá hasonlót még a régi Birodalmi időkben is nagyítóval kell keresnünk. Ez annak is köszönhető, hogy az Első Rend tanult a korábbi hibáiból. Visszatértek a klónseregnél már jól bevált doktrínához, így olyan agymosott embereket nevelhettek ki, akik gyakorlatilag burokban nőnek fel és vakon megtesznek mindent, amit parancsolnak nekik. Láthattuk, hogy sokkal hatékonyabb lett a sereg, többféle katonai szegmens működik össze gördülékenyen (ráadásul immár nők is vannak köztük szép számmal), így nehezen elképzelhető egy újabb olyan fiaskó, mint az Endor –i felszíni vereség. Persze a kivétel erősíti a szabályt Finn személyében, de ez a faktor kivédhetetlen, ezt láthattuk a klónoknál is (Cut Lawquane ugyebár). Jó volt tapasztalni, hogy bár voltak ismerős formák, mégis mennyit fejlődtek technikailag az eltelt idő alatt. Ismerős a TIE vadász, de a belső tere, célzó berendezése, minden szegmense egy modern változatot mutat. Nincs olyan érzése az embernek, hogy ezt már látta. De ugyanez elmondható a Finalizerről is. Külsőre hasonlít a régi rombolókra, de belül ez már egy más hajó. Holokijelzők, modernebb kapcsolótáblák, sertepertélő katonák sokasága alkotja a hidat. Nagyon örülök, hogy nem akartak egy az egyben másolni, hanem adtak egyfajta evolúciót az egésznek. Szándékosan hagytam a végére a Starkillert, amiben ez az evolúció kicsúcsosodik. Lehet hívni sok mindennek ezt a fegyvert, Halálcsillag koppintásnak meg másnak, de hogy van benne ugyanannyi új ötlet, mint amennyi hajazás a régi űrállomásokra, az elvitathatatlan. Maga az elve, ahogy működik, a kivitelezés és a hatótávja is olyan, amilyet eddig még nem láttunk. Ráadásul a pusztítását az egész galaxisból látni lehet. Ez azért már figyelemreméltó. Nem kell ezt túlgondolni. A Birodalomhoz mindig is hozzátartoztak a megalomán dolgok, ezeknek a csúcsát pedig mindig egy szuper fegyver képezte. Semmivel se volt eredetibb az EPVI –ba betenni egy új Halálcsillagot, sőt. De én ezt egy evolúciónak fogom fel, ami most ért a csúcsára. Persze remélem, hogy most már az Első Rend is belátja, hogy nem kell erőltetni ezt a vonalat. Még akkor sem, ha most egyszer igazán hasznát tudták venni.

 

A karakterek szempontjából talán még érdekesebb volt a film, hisz ki ne lett volna kíváncsi arra, mi történt a régi nagy kedvencekkel? Mint fentebb említettem, 32 évig viszonylagos béke uralkodott a galaxisban, ami jó táptalaj lehetett volna hőseinknek egy boldog életre. Ebből azonban semmi nem valósult meg.

 

Habár Leia –nak és Han –nak lett közös gyermekük, abban nem sok örömük telt. Kicsit megrendítő volt látni mennyire megviselte kettejüket Ben elvesztése. Han elbujdosott a világ elől és visszatért a régi életéhez, míg Leia is azt az utat választotta, ami mindig is jellemezte. Talán a nő döntésében, miszerint létrehívta az Ellenállás nevű mozgalmat, szerepet játszhatott az a vágy is, hogy így közelebb kerülhet a fiához és talán ez által visszakaphatja őt valamilyen úton-módon. Ezt támasztja alá az a tény, hogy főképp ő az, aki presszionálja Han –t arra, hogy próbálja meg visszatéríteni a fiukat a jó oldalra. Amikor az ember ezeket a jeleneteket nézi önkéntelenül is felötlik benne, hogy a régi hőseink nem ilyen életet érdemeltek. Megtört emberek benyomását keltik, akik súlyos terhet cipelnek már nagyon régóta. Ezek az érzések olyan szinten írják át az EPVI végét, amire eddig csak az előzmény filmek voltak képesek. Ezentúl nem fogunk maradéktalanul örülni a lázadók győzelmének, mert már ott van az a keserű szájíz, ami a jövőbeni dolgok miatt felsejlik az emberben.

 

Nem járt jobban Luke sem, hisz neki meg az új Jedik kinevelésébe tört bele a bicskája, ami úgy tűnik megint csak Ben Solo –ra, aka Kylo Ren –re vezethető vissza. Olybá’ tűnhet tehát, hogy a Skywalkerek el vannak átkozva. Talán Luke eltűnésében ez is szerepet játszhatott valamelyest. Az apja után az unokaöccse is a sötét oldalt választotta, mégpedig sokkal visszataszítóbb módon. Ben tudatosan törekszik a sötét oldalra. Nem akar menekülni senki elől, egyszerűen csak gonosz akar lenni. Persze ennek a miértjére azért kíváncsi lennék, mert kétlem, hogy egyik reggel úgy ébredt föl, hogy milyen jó móka ez a gonoszság és onnantól ő is az lesz. Vajon mivel ette meg Snoke? Persze ez a következő részekre témája lesz, így majd visszatérek rá akkor.

Az viszont biztos, hogy Kylo a gyújtópont hőseink életében. Ő az, aki szétrobbantotta a famíliát, aki mérhetetlen csalódást okozott. Kíváncsian várom azt a pontot, amikor a Skywalker családot kollektíve fogják megbélyegezni minden rosszért, ami a galaxisban történt vagy történik. Ha így folytatják, nincs messze az a nap.

 

Lényegében tehát a fentebb vázolt családi tragédiára van felfűzve a film cselekménye, néhány olyan elemmel, ami tovább viheti majd a sztorit a megoldás felé. Az egyik ilyen nagyon lényeges elem Rey karaktere. Lassan egy hónapja ötletelünk róla ki fia borja lehet, és szinte a „Jar Jar volt az apja” teórián kívül már szinte minden szóba került. Árulkodó, hogy továbbra se ismeretes a vezeték neve. Ebből valószínűleg az következik, hogy valamelyik ismert főhősünk közeli leszármazottja. Akárhogy is legyen ez a lány olyan dolgokat művel az Erő által, ami egyedülálló. Még Anakin se volt ennyire Erő érzékeny. Itt kapcsolódnék Donát jó kis Rey -es írásához, ami mindent megmagyarázna. És ha már az új karakterekre terelődött a szó, még mindig úgy gondolom, hogy nagyon erős a film ezen a téren. Nézhetek bárkit, egyik szereplőről se az jut eszembe, hogy ez miért kellett a filmbe? Ez pedig nagyon jót tesz a nagy egésznek. Még az olyan kis jelenetekkel rendelkező szerepelők jelenetei is ütősek, mint pl. Mitaka főhadnagy jelentése Kylo Ren –nek. :D

 

Magáról a filmről továbbra is az a véleményem, hogy a történet előzményét figyelembe véve teljesen logikus és elfogadható, amit látunk. Fentebb már pedzegettem, hogy az olyan elemek, mint pl. a Starkiller bázis egy természetes evolúció része, ami remélhetőleg most csúcsosodott ki. Az is tagadhatatlan, hogy vannak ismerős elemek a korábbi filmekből, de ez így volt mindig is. Keresztbe-kasul utalgattak szinte mindenre, ám mivel nagy híve vagyok a ring teóriának, ezeket afféle mesélési formának fogom fel és nem önismétlésnek. Egyébként is ezek az elemek annyira jól simulnak a nagy egészbe, hogy bevallom nekem fel se tűntek addig, amíg nem olvastam róluk. Talán túlságosan magával ragadt a történet és az új infók tárháza? Egyből beszippantott, amikor néztem? Lehetséges. De ez sokkal inkább a film erénye, mint hibája. Én maradok ennél az élvezeti formánál. Immáron 31 éve.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis összefoglaló, ez a bekezdés különösen megérintett, mert igazán még bele sem gondoltam:

Habár Leia –nak és Han –nak lett közös gyermekük, abban nem sok örömük telt. Kicsit megrendítő volt látni mennyire megviselte kettejüket Ben elvesztése. Han elbujdosott a világ elől és visszatért a régi életéhez, míg Leia is azt az utat választotta, ami mindig is jellemezte. Talán a nő döntésében, miszerint létrehívta az Ellenállás nevű mozgalmat, szerepet játszhatott az a vágy is, hogy így közelebb kerülhet a fiához és talán ez által visszakaphatja őt valamilyen úton-módon. Ezt támasztja alá az a tény, hogy főképp ő az, aki presszionálja Han –t arra, hogy próbálja meg visszatéríteni a fiukat a jó oldalra. Amikor az ember ezeket a jeleneteket nézi önkéntelenül is felötlik benne, hogy a régi hőseink nem ilyen életet érdemeltek. Megtört emberek benyomását keltik, akik súlyos terhet cipelnek már nagyon régóta. Ezek az érzések olyan szinten írják át az EPVI végét, amire eddig csak az előzmény filmek voltak képesek. Ezentúl nem fogunk maradéktalanul örülni a lázadók győzelmének, mert már ott van az a keserű szájíz, ami a jövőbeni dolgok miatt felsejlik az emberben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek összefoglaló Ody, és én amúgy nagyon örülök, hogy bejött Neked a film, mert nehéz lenne elképzelni téged a kritizáló oldalon ezen a fórumon. Remélem ez megmarad így a későbbi filmek esetében is. :) Köszi, hogy belinkelted a Rey-es teóriát, majd meglátjuk, bejön-e.

 

Magam is tervezek írni egy hosszabb lélegzetvételű értekezést a jövő héten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi Donát! Ha én a másik oldalon fogok feltűnni akkor tényleg nagy gáz van. :P Féltem, de alaptalanul. Nagyon jó ez a film, benne van minden amit egy SW múvitól elvár az ember. Nagyon várom az írásod, akár csak a többiekét. Nem akarok újjal mutogatni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás Ody. :) Mindig is tetszett, ahogy Te hozzáálltál eddig is a Star Wars-hoz, mindig a dolgok jó oldalát nézve, mindenben a pozitívumot keresve, és örülök, hogy ez nem változott ezzel a filmmel sem. :)

Nem mintha olyan sok mindent kellene nagy igyekezettel pozitívan látni benne, mert nagyszerű film lett, inkább kisebb gyengeségekről beszélhetünk, ha nagyon akarunk, de úgy sem az a lényeg, hogy dekára mérve mi van és mi nincs meg benne, amit esetleg vártunk vagy nem vártunk, vagy már láttunk korábban. Elvarázsol újra, és ez a lényeg. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás Ody. :) Mindig is tetszett, ahogy Te hozzáálltál eddig is a Star Wars-hoz, mindig a dolgok jó oldalát nézve, mindenben a pozitívumot keresve, és örülök, hogy ez nem változott ezzel a filmmel sem. :)

Köszönöm, pedig elég kritikusan álltam a készületekhez. Sok törzstag a megmondhatója. :)

 

Csatlakozom a dicsérők táborához. Szuper írás, Ody! :)

Köszönöm Bomarr. :) Remélem májusban kijön a film és akkor... ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4D-ben? Érzed majd Snoke szagát? :) Vagy az milyen?

Majd kiderül, még sose voltam. Egyszer ki kell próbálni :P Egy ismerősöm mesélte, hogy ő Londonban volt ilyenen, egy 15 perces szuperhősös rövidfilmet néztek meg, és mikor Rozsomák vágott a karmaival, akkor a székből kijött valami hegyes bökő és beleállt a hátába :lol:

 

Mi lesz velem, amikor Kylo keresztüldöfi az apját? :( hátbaböknek egy spádéval engem is? :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem is esett szó arról ami talán a legnagyobb kérdés volt. Jelesül, hogy Lucas nélkül lehet-e SW filmet csinálni. Olyat, ami teljesen visszaadja azt az érzést amit a korábbi SW -ket jellemezte. Jelentem sikerült és ez nagyon nagy szó, mert azt jelenti, hogy a jó gárda kezében van a karmesteri pálca.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én abban személy szerint nem kételkedtem, hogy Lucas nélkül is lehet jó Star Wars filmet csinálni. Az öreg nagyon jó alapokat fektetett le. Inkább csak attól tartottam, hogy nem találják meg azokat, akik össze tudják azt hozni. Itt nagyon az embereken múlott a dolog, a kreatív csapaton, akik értik az SW-t és elég fantáziájuk van ahhoz, hogy azt a megfelelő iránya bővítsék. Az ep7 vette az akadályt, még ha kicsit biztonságosan is közelítették meg azt. De szerintem az igazi választ majd az ep8 hozza meg, mert ott már nem játszhatnak ennyire biztonsági játékot, nem alapozhatnak ilyen masszívan az ep4-5-6-ra. Ott újat kell mutatniuk, új irányokat felvenni. Az ep7 a jól sikerült bevezetés, de az ep8 lesz a tárgyalás, a középső rész, aminek ki kell bontania mindazt, amit itt felvezettek és előkészíteni a finálét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.