Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet

Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?

Ajánlott hozzászólás

Valszeg ezt a topikot többen olvassák ezért biztos ami biztos ide is berakom azt amit az érdekességek-hez irtam, mert ez nem csak érdekesség, hanem annál picit fontosabb:

Egy-két infó a Visual Dic.-ből, ami kánonnak számít:

-Az ep.7 idején a Köztársasági flotta rendelkezik a legnagyobb csapásmérő erővel. Viszont a haderejük kisebb mint amekkora a Galaktikus Köztársaságé volt a Klón-háború idején

-A Köztársaság szakitani akart a régi hagyományokkal ezért a központot nem Coruscanton rendezték be. A főváros helye folyamatosan változik és a székhelyről mindig szavazás dönt. Az ep.7 idején a szenátus helye Hosnian Prime. Ezt a bolygót pusztitja el a Starkiller bázis. A becsapódás előtti pillanatokban látjuk az aktuális kancellárt Lanever Villecham-ot, akit leírása szerint az Első Rend nyújtotta fenyegetésnél sokkal jobban érdekel a kereskedelem megfelelő menedzselése (a filmben Hux utal is egyébként a Szenátus végére) Érdekesség, hogy megváltoztatták a Köztársaság vezetőjének a titulusát. Nem főkancellár (Supreme Chancellor), hanem csak simán kancellár (Chancellor)

Ezen infók alapján szerintem az ep.8-ra egy újfajta háború várható, amelyben a köztársasági haderő és az ellenállás vagy külön-külön vagy összefogva harcol az Első Rend ellen.

Íme a néhai kancellár és a szenátusról szóló rész:

9I89gfk.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem tegnap megvolt a második (ha úgy vesszük, 1 nap alatt kétszer) Tényleg sokkal jobb lett másodszorra, mert rájöttem, hogy csomó dolog amit nem értettem, az azért volt mert lassú volt felfogásom:). Vagyis amit hibának éreztem, az valamennyire meg volt magyarázva.

Egy érdekes dolog jelentkezett viszont nálam: amikor ránézek a klasszikus trilógia DVD-re, egyszerűen egy rossz érzés fog el. Magyarán semmi kedvem most egy jó darabig belenézni. Nálatok nincs ilyen érzés? Talán Han halála miatt van ez?

Az elsőre dettó. Második nézésre sokkal jobban összeáll az egész, meg lehet érteni a túl gyors részleteket is.

Engem nem fog el rossz érzés a klasszikus trilógiával kapcsolatban, de megnézni most nekem sincs kedvem. Pedig a film előtt megnéztem mindent és belekezdtem a Dark Disciple-be, illetve a Marveles Star Wars képregénybe, de valahogy nincs most kedvem folytatni őket.

Annyival újabb, másabb ez a történet, hogy most inkább ebbe akarok belemerülni. Most Rey akarok lenni még Finn és nem Han meg Luke. :)

Kár, hogy erre az egyetlen lehetőség eddig ez a film. Úgyhogy nem tudok mást csinálni mint újra nézni. Meg újra, meg újra.

Lehet el is kezdem az Aftermath-t hátha annak van valami köze ehhez.

Tegnap komolyan elgondolkodtam még a Disney Infity 3.0 megvásárlásán, de az alapcsomag plusz a Force Awekens kiegészótő együtt kb. 30.000 forintra jönne ki. Bár akkor lenne egy menő Rey meg egy Finn figurám. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Starkiller engem nem zavar. Amilyen kicsinek és jelentéktelennek tűnik az Első Rend, kellett nekik valami, amivel egyből a csúcsra törhetnek. Erre egy bolygópusztító fegyver, pláne ebben a formában, jól jöhet. Plusz helyszínként is jól funkcionált. Persze nem szükséges része az ep7-nek, vagyis pont az valósult meg, mint amiről a podcastban is beszéltem: egy mellékes szál a fősztori szempontjából. A hősök megtudták, hogy van ilyen is, így mentek elpusztítani. Ráadásul szerintem tök jó szintlépés, szép íve egy olyan folyamatnak, amit a Malevolence indít el. De természetesen ennél több szuperfegyver már tényleg ne szerepeljen. Jó továbbgondolása a Halálcsillagnak (jobb, mint amit Lucas csinált a II. Halálcsillaggal), de ez legyen a végpont.

Szóval a Starkiller funkciója csak ennyi volt: helyszínt adott a szereplőknek. Nem fontosabb része a filmnek, mint az Executor az ep5-nek. Csak ez bolygókat is el tud pusztítani. :).

Igen. Annak én is örülök, hogy nem ezen lett a fő hangsúly, csak a ténykedése nem kapott drámát és súlyt, hiszen a filmben nem igazán derül ki, hogy mely bolygókat is pusztít el, miért is pusztít el, és milyen csapást is okoz ezzel bárkinek is (hiszen nincs letisztázva a Köztársaság - Első Rend - Ellenállók viszonyrendszer).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig szerintem Hux beszél róla a csapás előtt. Mármint a viszonyrendszerről. Egyébként azért is fura mert ebben az SW -ben teljesen máson van a hangsúly mint pl. az 1-2-3 -ban. Ott ha kilőtték volna Coruscantot annak akkora súlya lett volna, hogy csak lesünk. Itt viszont majdnem egy vállrándítással intézzük el. Ott a politikára és a viszonyrendszerekre épült minden, itt teljesen más a lényeg. Dzséjt jól írta: "Abramsnek arra kellett a sztori, hogy valami mentén elmesélhesse a karaktereket." Ez nagyon fura mert ilyen eddig nem volt az SW -ben. A világépítés csak a háttérben folyt, a karakterek sokkal fontosabbak voltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Szenátusról szóló írás MÁSODIK OLDALA. Ebből kiderül, hogy Leia azután hozta létre az Ellenállást miután a Köztársaságon belül a politikai ellenfelei letörték a hírnevét. Viszont teljesen nem szakította meg a kapcsolatot a Köztársasággal. Leia nézeteit fiatal jóbarátja egy bizonyos Korr Sella képviselte a Szenátusban (igy nem ugrik be de őt is láttjuk a bolygó felrobbanásakor?).

Én itt megint kivágott jelenetet/jeleneteket orrontok. Gyanús hogy a film kiegészitő könyve ennyit foglakozik ezzel.

Egyébként én is rángatnám a vállam ha tudom hogy van a tarsolyomban még egy Coruscant és köszöni szépen jól van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Szenátusról szóló írás MÁSODIK OLDALA. Ebből kiderül, hogy Leia azután hozta létre az Ellenállást miután a Köztársaságon belül a politikai ellenfelei letörték a hírnevét. Viszont teljesen nem szakította meg a kapcsolatot a Köztársasággal. Leia nézeteit fiatal jóbarátja egy bizonyos Korr Sella képviselte a Szenátusban (igy nem ugrik be de őt is láttjuk a bolygó felrobbanásakor?).

Én itt megint kivágott jelenetet/jeleneteket orrontok. Gyanús hogy a film kiegészitő könyve ennyit foglakozik ezzel.

Nagyon érdekes! Van Naboo -i szenátor is. :o Ráadásul megint a korrupt szenátorokról van szó. Nekem is kezd olyan érzésem lenni, hogy lett volna egy ilyen szál de a PT miatt nem merték bevállalni. Egyébként nagyon jó dolog, hogy ezt ennyire kidolgozták!

Mintha ezt a Korr Sellát az Ellenállás bázisán látnánk.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen. Annak én is örülök, hogy nem ezen lett a fő hangsúly, csak a ténykedése nem kapott drámát és súlyt, hiszen a filmben nem igazán derül ki, hogy mely bolygókat is pusztít el, miért is pusztít el, és milyen csapást is okoz ezzel bárkinek is (hiszen nincs letisztázva a Köztársaság - Első Rend - Ellenállók viszonyrendszer).

Hux elég egyértelművé tette, hogy a Köztársaság elpusztítása a cél, és, hogy a Szenátust robbantották fel. Ebből az is egyértelműen következik, hogy a bolygók, amit eltaláltak, a Köztársaság közigazgatási és feltehetően, katonai apparátusának egy részét vagy egészét tartalmazta. Drámája tényleg nem volt, mert nem ezen volt a film hangsúlya. Mint ahogy annak sincs drámája az ep4-ben, hogy feloszlatták a Szenátust, vagy annak, hogy meghalt Bail Organa - ezek mind olyan elemei a filmnek, amit majd megismerünk a kapcsolt alkotásokból (de az ep1-2-3-ból ide sorolható a Konföderáció felépítése, Dooku átállása, a klón sereg megrendelése, stb.). Nem feltétlen kielégítő, de ha a történet nem erre van kihegyezve, felesleges lenne drámázni körülötte. Amit kaptunk, bőségesen elég volt ahhoz, hogy tudjuk: ezzel az egy csapással a Köztársaságot megbénították. A Szenátus és a flotta elpusztult (ezt mondták is), innentől kezdve bármilyen politikai hatalom megbénulna. A szükséges infók átjöttek, elmondták, mint ahogy azt is tudtuk, hogy a Szenátus elpusztult és Bail meghalt.

Amúgy az Ellenállók és a Köztársasági viszonyrendszert már a bevezető szöveg tisztázta: utóbbi támogatja az előbbit. Az Első Rend viszonya eme kettővel meg szerintem már a film megtekintése előtt nyilvánvaló volt: ellensége az Ellenállásnak és a Köztársaságnak. :) Nem tudom, mi kell ennél több, mert ennél többet a Köztársaság - Konföderáció, Birodalom - Szövetség felállásnál sem kaptunk. Sőt, például a Birodalom működése a mai napig nagyon távol áll attól, hogy tisztának mondjuk. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem nem fog el rossz érzés a klasszikus trilógiával kapcsolatban, de megnézni most nekem sincs kedvem. Pedig a film előtt megnéztem mindent és belekezdtem a Dark Disciple-be, illetve a Marveles Star Wars képregénybe, de valahogy nincs most kedvem folytatni őket.

Annyival újabb, másabb ez a történet, hogy most inkább ebbe akarok belemerülni. Most Rey akarok lenni még Finn és nem Han meg Luke. :)

Kár, hogy erre az egyetlen lehetőség eddig ez a film. Úgyhogy nem tudok mást csinálni mint újra nézni. Meg újra, meg újra.

Lehet el is kezdem az Aftermath-t hátha annak van valami köze ehhez.

Tegnap komolyan elgondolkodtam még a Disney Infity 3.0 megvásárlásán, de az alapcsomag plusz a Force Awekens kiegészótő együtt kb. 30.000 forintra jönne ki. Bár akkor lenne egy menő Rey meg egy Finn figurám. :)

Hát igen, a filmek mindig hazavágják az EU-t:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A köztársasági flotta sorsa szerintem nem ilyen egyértelmű. Pláne annak fényében hogy a főváros mindig más és más bolygó volt.

A flottát is költöztethetik. De ha még a teljes flotta nem is semmisült meg, a főparancsnokság mehetett a levesbe. Akárhogy is, a köztársasági haderőnek is jelentős károkat kellett szenvednie, különben Leia üzenhetett volna nekik, hogy ők tudják, hol van az Első Rend csapásmérő fegyvere, jöjjenek segíteni nekik. Viszont ha a vezérkar és a fő flotta elég súlyos csapást szenved - elpusztul -, akkor az elég nagy káoszt okoz, hogy ne lehessen azonnal mozgósítani. Mert így tulajdonképpen csak a vezérkaron kívüli, általában más bázisokon szolgáló vagy kiküldetéseken lévő tisztek maradnak meg, illetve az azok alá tartozó eszközök. Galaktikus léptékkel nézve: járőrhajók, helyőrségek parancsnokai, stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem emlékszem az események pontos sorrendjére, de ugye a Starkiller elakarta pusztitani a D'Qart, Leiáék helyét. Amikor elinditják a támadást már tudják hogy ők lesznek a következő célpont? Mert ha igen akkor a köztársasági sereg bevonását már pusztán az is akadályozhatja ha nincsenek elég közel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem esküszöm meg rá, de úgy rémlik, hogy amikor megtudták, hol a Starkiller, még nem készültek a támadásra a rosszfiúk - megjegyzem, arra azért kíváncsi lennék, honnét tudta az Ellenállás, hogy ők lettek nagy hirtelen a célpont? :hmm:

Viszont segítséget ettől még kérhettek volna. Ők is elég hamar odaértek. A csatát elkezdik egymaguk, aztán vagy befut vagy nem a köztársasági flotta, minden esetre ez még mindig jobb, mint néhány X-szárnyúval megkísérelni a győzelmet.

Ennek fényében arra tippelnék, hogy a vezérkar veszhetett oda vagy azok akiken keresztül ők tartották a kapcsolatot a Köztársasággal. Nekem csalódás lenne ha a köztársasági haderő is megnyiffant volna anélkül hogy egyetlen cirkáló megsemmisülését is láttuk volna. Pláne úgy hogy a filmben emlegetik a köztársasági flottát. Ha ez emlitésre érdemes akkor talán a kimúlása is. Meg ha a jók oldalán nincsenek nagy gépek akkor hogy lesznek nagy űrcsaták? Szóval remélem szerte a Köztársaságban még bőven van abból a haderőből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az se tiszta, hogy Finn a Takonada -ról felpillantva is látta a lézer sugarat az égen. Ejj de nagyon kellene egy újranézés. :D

Ezt mondtam este, ezeket szerintem tudjuk be annak, hogy a Star Warsban a csillagok és bolygók közötti távolságokra nem érvényesek a mi galaxisunk szabályai. :)

Bár lehet, hogy mivel ez egy hiperűrfegyver, olyan anomáliát okozott a hipertérbe, ami a tér minden pontja felé kisugárzott. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek fényében arra tippelnék, hogy a vezérkar veszhetett oda vagy azok akiken keresztül ők tartották a kapcsolatot a Köztársasággal. Nekem csalódás lenne ha a köztársasági haderő is megnyiffant volna anélkül hogy egyetlen cirkáló megsemmisülését is láttuk volna. Pláne úgy hogy a filmben emlegetik a köztársasági flottát. Ha ez emlitésre érdemes akkor talán a kimúlása is. Meg ha a jók oldalán nincsenek nagy gépek akkor hogy lesznek nagy űrcsaták? Szóval remélem szerte a Köztársaságban még bőven van abból a haderőből.

Szerintem maradt ott jócskán muníció és a következő részben már ez az oldal is jobban előtérbe kerül majd.

Ezt mondtam este, ezeket szerintem tudjuk be annak, hogy a Star Warsban a csillagok és bolygók közötti távolságokra nem érvényesek a mi galaxisunk szabályai. :)

Bár lehet, hogy mivel ez egy hiperűrfegyver, olyan anomáliát okozott a hipertérbe, ami a tér minden pontja felé kisugárzott. :D

Vagy Takonada is abban a rendszerben van. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek fényében arra tippelnék, hogy a vezérkar veszhetett oda vagy azok akiken keresztül ők tartották a kapcsolatot a Köztársasággal. Nekem csalódás lenne ha a köztársasági haderő is megnyiffant volna anélkül hogy egyetlen cirkáló megsemmisülését is láttuk volna. Pláne úgy hogy a filmben emlegetik a köztársasági flottát. Ha ez emlitésre érdemes akkor talán a kimúlása is. Meg ha a jók oldalán nincsenek nagy gépek akkor hogy lesznek nagy űrcsaták? Szóval remélem szerte a Köztársaságban még bőven van abból a haderőből.

Én is mindenképpen arra számítok, hogy azért a teljes flotta nem ment a levesbe, sőt, a teljes Köztársaság sem. Csak zűrzavar tört ki, de ebből még fel lehet állni. Én arra számítok, hogy az ep8-ban az Ellenállás helyét átveszi a Köztársaság már, Leia lesz a kancellár, és összeáll a flotta maradéka, hogy nyíltan háborút viseljen az Első Renddel. Lehet, hogy nem lesz egy klónok háborúja, de mindenképpen nyíltabbá válik.

Amúgy nekem úgy tűnt, hogy az Ellenállás tulajdonképpen akkora haderővel sem bír, mint amekkorával a yavini Lázadó sejt elvolt kényeztetve. Tényleg csak egy-két tucat X-szárnyú, azt csók - a Starkillernél ezt be is darálták tulajdonképpen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindenesetre arra jó lehetett a Starkiller felrobbantása, hogy Leia újra a régi fényében tündököljön a Köztársaságban. Talán még a kancellári széket is megkapja. Csak így van értelme őt továbbra is a sztoriban tartani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy Takonada is abban a rendszerben van. :P

Vagy nem. :P Hosnian Prime a Hosnian-rendszerben van, a Magvilágok egyike. Takodana a Nyugati Kiterjedésnél van, akárcsak Jakku. D'Qar pedig az Ileenium-rendszerben van, a Külső Peremvidéken. Eléggé szétszórtak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen a Poe Dameront játszó szinész is azt mondta, hogy az Ellenállás jóval gyengébb mint a Lázadás volt. Valszeg azért mert békeidőben nehezebb toborozni. Leiáékat amolyan felforgatóknak tartják, akik csak fölöslegesen ugrálnak.

Azt nagyon birnám ha Leia a Köztársaság élére kerülne a következő részre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy nem. :P Hosnian Prime a Hosnian-rendszerben van, a Magvilágok egyike. Takodana a Nyugati Kiterjedésnél van, akárcsak Jakku. D'Qar pedig az Ileenium-rendszerben van, a Külső Peremvidéken. Eléggé szétszórtak. :)

Érdekes, mert nekem meg olyan érzésem volt, mintha Takonada holdjait robbantanák fel, mert annyira közel voltak a célpontok. Kicsit fura így, hogy valójában fényévekkel messzebbi helyeket lőttek ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na kérem, tegnap este én is megnéztem a filmet... Összességében csodálatos élmény volt, annak ellenére, hogy elég spoileres voltam, gyakorlatilag tudtam, hogy mik lesznek filmben, bár így is sikerült meglepetéseket okoznia egy párszor. A végén járt neki a taps (mondjuk az egész teremben csak 10-en tapsoltunk összesen, a többiek is csak azért, mert én meg haverom rákezdtük, aztán volt pár ember aki követett minket) A pozitívumokat nem szeretném kiemelni, inkább annyit mondok, hogy minden benne volt, ami egy jó Star Wars filmhez szükséges.

Ami nem tetszett:

-a nyitójelenet: ezzel lehet egyedül vagyok, de szerintem nagyon nem volt Star Warsos addig, amíg le nem szálltak a Jakkun az Első Rend katonái, olyan kérdések merültek fel bennem, hogy "most SW filmet nézek, vagy vmi mást?"

-a Falcon teljesen véletlenül pont azon a bolygón van, ahol a főhőseink kalandja kezdődik (bár erre rá lehet fogni, hogy az Erő így akarta)

-kevés régi fajt láttunk, az újak közül meg nem mindegyik jött igazán be, pl. az a pelikánszerű madár a Jakkun, az nekem túl földi volt

-a bolygókban nem sok egyediség volt (a Starkiller volt az egyetlen ami igazán bejött, a Jakkuval sem volt sok gondom, nem éreztem annyira Tatooine klónnak)

-JJ szerintem lehetett volna bátrabb, elég sok mindent copy-zott az OT-ből, a haverommal állandóan egymásra néztünk, és mindig mondtuk, hogy erről melyik régi jelenet ugrott be azonnal (viszont nem tartom New Hope-remakenek, voltak utalások az ep5-6-ra is rendesen)

-emiatt pedig olyan érzésem volt, mintha nagyon a biztosra akarnának menni, ezért inkább vegyük át a legjobb elemeket az OT-ből, mert az tetszeni fog a népnek (azért voltak benne újdonságok, amikre eddig nem volt példa, csak egy picivel több kellett volna ilyenekből)

Az külön öröm, hogy ennyi kérdés tisztázatlan maradt, így csak még jobban várom 2017 májusát :D

A 3. legjobb SW film, A Sithek bosszúja és A Birodalom visszavág után.

9/10

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mintha ezt a Korr Sellát az Ellenállás bázisán látnánk.

Ha jól emlékszem, akkor a felrobbanó köztársasági bolygón látjuk, amint a többi szenátorral együtt áll az erkélyen és rémülten nézi a közelgő véget.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Attól mentsen meg az isten, hogy abba egyszer belekontárkodjanak. Még akkor is ha azt te "javításnak" hívod. Legyen olyan amilyen mindig is volt. Minden szépségével, és hibájával együtt.

Köszi de nem. Eltávolítani pár optikai hibát nem kontárkodás hanem tökéletesítés. Nagyon is ráférne ebben a korszakban. Anno persze nem lehetett látni de ma már igen, és rontja az élményt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy őrült elmélet: Rey-t Kylo Ren vitte el a Jakku-ra.

Bővebben:

Rey Luke lánya és őt is elkezdte okitani Luke az Akadémián több másik tanitvánnyal együtt. Aztán eljött a nap amikor a Ren lovagjai felszámolták a Jedi Rendet. Az egyik Ren lovag ki akarta nyirni a kis Rey-t, de Kylo hátbaszúrta a támadót és ezt látjuk Rey látomásában. Kylo Ren lehet hogy elhivatott volt és gonosz de messze nem annyira, hogy ezen a ponton végezzen a saját családtagjával. Végülis arról a személyről beszélünk, aki miután évekig tespedt a sötét oldalon még utána is csak könnyezve tudta megölni az apját és arról panaszkodott hogy kisérti a jó oldal.

Helyette inkább eldugta a világ végére és egy mesével gondoskodott róla hogy azt sose hagyja el ("a szüleid egyszer visszatérnek")

Az egyik probléma az elmélettel:

Kylo-nak akkor nagyon fiatalon kellett átállnia a sötét oldalra, kb. olyan tinédzser korában.

Viszont állitólag a regényváltozat finoman utal rá, hogy Kylo felismeri Rey-t, mintha már találkoztak volna, de nem tudja hogy pontosan kicsoda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.