Ugrás a kommentre

Kylo Ren


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Pb, szerintem igazságtalan vagy Leia-val szemben. Nyilván ő is szeretné visszahozni a fiát, de neki most félre kell tennie az érzelmeit, és irányítani a csapatokat a bolygóról. Han épp elég kockázatot vállalt, hogy odament, ráadásul ő sokkal inkább tűnt katonának még ebben a korban is, mint Leia valaha. Azért mondja Leia Hannak, hogy hozza vissza a fiát, mert jó eséllyel Han találkozott vele a közeljövőben, míg Leia nem. Szerintem abszolút rendben van, hogy ő nem ment a Starkiller bázisra, csak azért veszélyeztetni a többiek küldetését, hogy HA találkoznak Kyloval, AKKOR ő is tudjon beszélni vele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csoli, ez a kép hatalmas! :lol:

 

Érdekes kérdés, hogy Ben mennyire dönthette el, hogy akar-e tanulni vagy sem? Szerintem a szülei azt gondolták- ez értelmet ad az életének. Önvédelmet tanul. Egy gyönyörű vallást ismer meg, megtanulja használni az Erőt, kontrollálni a gyűlöletet stb.- Anno a szüleim engem is elvittek birkózni tanulni. Ez később remek alapot adott az egyik hobbimnak, aminek köszönhetően amolyan második családra tettem szert, számtalanszor segített önvédelemben és mindenkit lenyűgözök, mikor a túlsúlyom ellenére kézen-átbillenek vagy lemegyek állásból hídba. megvan a maga jó oldala, az erénye, hogy ezt tanultam. De megvan a hátulütője is- sokszor nem jöttem ki jól az edzőimmel, a különc viselkedésem sokszor elviselhetetlen volt mások számára és talán jogosan, talán nem, de utáltak. A sportnak köszönhetően már általánosban jelentkeztek olyan derék problémák nálam, amik másoknál csak vénségükre jön ki. Ja igen és mindig is karatézni vagy kung-fuzni akartam kicsinek. :D

 

Na de mit is akartam ezzel mondani? Ki tudja Kylo, hogy élte meg az oktatást, mennyire volt kényszer, mit kellett kiállnia, milyen lehet egy jedi edzőtábor, főleg egy lelkes reformer keze alatt? Valószínű inkább a szülők erőltettek, akiknél pedig Luke erőlködött.

 

Egyébként csak engem sújtott le a moziban, hogy Han nem a Jacen nevet üvöltötte, hanem azt, hogy Ben? Érdekes kérdés Kylo kapcsán, hogy akkor ez azt jelenti, hogy az E.U.-mon belül a Legends részt tekinthetjük végérvényesen halottnak?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, hogy halott a Legends EU. Vagy te olvastál bennük Kylo Renről, Snoke-ról vagy az Első Rendről?

 

 

Nyilván nem, de ha a film és az E.U. nem keveredik ellentmondásba, akkor nyilván nem halott az a világ, attól függetlenül, hogy eme szereplők és szervezetek azokban nem szerepeltek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván nem, de ha a film és az E.U. nem keveredik ellentmondásba, akkor nyilván nem halott az a világ, attól függetlenül, hogy eme szereplők és szervezetek azokban nem szerepeltek.

De, a Legends-et eltörölték, és csak az nem "halott" a te szemszögedből nézve, amit valamilyen kánonnak számító műben szerepeltetnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Legends halott, ez nem csak a filmből nyilvánvaló, amiben számtalan ellentmondás van az irányába, hanem azért is, mert az illetékesek már rengetegszer elmondták ezt egyértelműen. ;)

 

 

Na köszönöm, ez számomra kimaradt, ugyanis tudatosan kerültem minden cikket, nehogy spoilerbe fussak. Ez azért így más, hogy hivatalosan közölték is. Meg persze nem úgy értettem, hogy innentől kezdve azok értékelhetetlenek hiszen ez nem így van. Csak nyilván innentől kezdve máshogy kell kezelni az E.U. eseményeket. de nem rosszból írtam, mielőtt bárki félreértené.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na köszönöm, ez számomra kimaradt, ugyanis tudatosan kerültem minden cikket, nehogy spoilerbe fussak. Ez azért így más, hogy hivatalosan közölték is. Meg persze nem úgy értettem, hogy innentől kezdve azok értékelhetetlenek hiszen ez nem így van. Csak nyilván innentől kezdve máshogy kell kezelni az E.U. eseményeket. de nem rosszból írtam, mielőtt bárki félreértené.

Nem értettük félre. :)

 

Annak idején nagy visszhangot kapott az eltörlésük, hiszen sokak számára kedves alkotásokról volt szó. Szerintem egyrészt szükséges volt, hiszen ellenkező esetben igen csak meg lett volna kötve a készítők keze a folytatások és a spinoff terén, másrészről sok mindent, ami beleilleszkedik az új irányba, próbálnak visszaemelni a hivatalos részekbe, ami megint csak üdvözölendő. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon Ben beleszólhatott abba, hogy akar-e Luke-hoz menni tanulni? Vagy csak a szülők simán lepasszolták, aztán jónapot?

Én is úgy gondolom, hogy nem volt beleszólása, és már viszonylag korán sor került rá. Viszont az érdekelne, vajon miből derült ki már kiskorában, hogy Vader vére folyik benne, ami miatt elkerülhetetlennek tűnt, hogy Luke foglalkozzon vele? Talán gonoszkodott a barátaival?
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont az érdekelne, vajon miből derült ki már kiskorában, hogy Vader vére folyik benne, ami miatt elkerülhetetlennek tűnt, hogy Luke foglalkozzon vele? Talán gonoszkodott a barátaival?

Lehet, hogy ezt gyerekkorában még nem ilyen negatív felhanggal értették, mint ahogyan Han megjegyezte. Nyilván Vader vére folyik benne, hisz ő a nagyapja és ezt Han és Leia is jól tudta. Márpedig egy kiemelten Erőérzékeny gyerek veszélyes lehet, meg amúgy se árt Luke-hoz küldeni jedinek tanulni, ha már ilyen jellemzői vannak. Persze ez nem zárja ki, hogy problémásabb gyerek volt, de szerintem nem elsősorban ezért küldték Luke-hoz.

Az jó kérdés persze, hogy utólag Luke mit tudott meg Anakin-ról, ebből pedig mit osztott meg Leia-val és Kylo-val. Aztán pedig, hogy Leia-t egyáltalán mennyire érdekelte az apja, képes volt-e megbocsátani neki, ill. az infóiból mit mondott el Han-nak és a fiának. Magyarán nagyon érdekes kérdés, hogy Anakin karrierjéről/életéről mit tud Luke, Leia, Han és Kylo.

 

Könnyen lehet, hogy az alapvető töréseket pont ez okozta. Luke Obi és Yoda miatt nagyon nyakatekerten értékelhette az apját, sokként jött amikor a számára amúgy tök ismeretlen Vader színt vallott előtte. De mindvégig hitt az apjában, ami végül sikert eredményezett. Leia (pozíciójából adódóan) már korábbról ismerte Vader-t, akár személyesen is összefuthattak párszor, de az OT-ban is hamarabb találkoznak, mint Luke. Világ életében egy nagy ellenségként gondolhatott rá, aztán kiderült, hogy az apja, amivel látszólag egyáltalán nem foglalkozott. Mindenesetre simán lehet, hogy ő utólag se hősként vagy megtért emberként tekintett Vader-re. Han meg valószínűleg teljesen letojta ki Vader, csak közvetve volt érintve.

Szóval a Luke-Leia-Han trió köreiben már eleve nagyon ellentmondásos lehetett Anakin megítélése. Ebbe a szituba született bele Kylo, aki ki tudja miket tudott meg róla. Lehet, hogy a trió titkolni akarta előle a nagyapja múltját, de az is lehet, hogy ebben se értettek egyet. Vagy épp mindenhonnan mást hallott. Persze Vader-t sokan ismerhették, sok infó lehetett róla szerte a galaxisban. Pláne a Jedi Templomban vagy egyéb jedikhez köthető helyeken, amiket Luke valószínűleg fel is keresett amikor újra akarta éleszteni a Rendet. Szóval Kylo "idegenektől" vagy közvetlen infóforrásokból is hozzájuthatott értékes ismeretekhez, amik sokféle viszonyban lehettek az alaptudásával, amit a rokonaitól kapott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont az érdekelne, vajon miből derült ki már kiskorában, hogy Vader vére folyik benne, ami miatt elkerülhetetlennek tűnt, hogy Luke foglalkozzon vele?

Szerintem azért foglalkozott vele Luke, mert más lehetőség nem volt :) Vagy nem lesz belőle Jedi, mint ahogy Leiából sem lett. Nem nagyon lehetett más, aki tanítsa. Mondjuk nekem fura, hogy előbb mondja Han, túl sok van benne Vaderből, aztán Leia a többit... :hmm:

Ez a túl sok van benne Vaderből-felfogás szerintem alapból h*lyeség, mert a döntéseink/választásaink visznek minket előbbre, és a genetika kevésbé számít. Lásd Luke esetét. Meg aztán Anakin Jedi volt, Jediként halt meg, szóval Han némileg tévúton jár ezzel a gondolkodással.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval a Luke-Leia-Han trió köreiben már eleve nagyon ellentmondásos lehetett Anakin megítélése. Ebbe a szituba született bele Kylo, aki ki tudja miket tudott meg róla. Lehet, hogy a trió titkolni akarta előle a nagyapja múltját, de az is lehet, hogy ebben se értettek egyet. Vagy épp mindenhonnan mást hallott. Persze Vader-t sokan ismerhették, sok infó lehetett róla szerte a galaxisban. Pláne a Jedi Templomban vagy egyéb jedikhez köthető helyeken, amiket Luke valószínűleg fel is keresett amikor újra akarta éleszteni a Rendet. Szóval Kylo "idegenektől" vagy közvetlen infóforrásokból is hozzájuthatott értékes ismeretekhez, amik sokféle viszonyban lehettek az alaptudásával, amit a rokonaitól kapott.

Az könnyen lehet, hogy a titkolózás okozhatott benne bizalomvesztést a családja iránt. Kíváncsivá tették az egymásnak ellentmondó részinformációk, aztán amit maga megtudott, az egy elferdített képe volt a valóságnak, aminek sok oldala van a szemszögünktől függően, mint tudjuk: Obi-wan is másként látta Vadert, mint Luke. Az biztos, hogy Vader messze több volt a rettegett maszkos ikonnál, akihez Kylo Ren olyan nagyon hasonlítani akar.

 

 

Szerintem azért foglalkozott vele Luke, mert más lehetőség nem volt :) Vagy nem lesz belőle Jedi, mint ahogy Leiából sem lett. Nem nagyon lehetett más, aki tanítsa. Mondjuk nekem fura, hogy előbb mondja Han, túl sok van benne Vaderből, aztán Leia a többit... :hmm:

Ez a túl sok van benne Vaderből-felfogás szerintem alapból h*lyeség, mert a döntéseink/választásaink visznek minket előbbre, és a genetika kevésbé számít. Lásd Luke esetét. Meg aztán Anakin Jedi volt, Jediként halt meg, szóval Han némileg tévúton jár ezzel a gondolkodással.

Én is így gondolom, hogy ezzel a "Vader vére folyik benne" szöveggel alaposan melléfogtak a szülők. Anakin pl. rendes, segítőkész gyerek volt, a szerettei elvesztésétől való félelem hatalomvággyal párosulva okozta a vesztét. Kylo Ren gyerekkorát nem ismerjük, de nem valószínű, hogy olyan szintű problémákkal küzdött volna, mint a nagyapja. De amúgy teljesen mindegy, mert igazad van: mindig van választási lehetőség, hogy ki milyen úton indul el. Így én az öröklött hajlamokon túl inkább arra szavazok, hogy valami sokkszerű élmény lehetett az oka annak, hogy Kylo Ren megszületett, és nem Vader vére. Az csak egy jó kapaszkodó egy kétségbeesett léleknek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is így gondolom, hogy ezzel a "Vader vére folyik benne" szöveggel alaposan melléfogtak a szülők. Anakin pl. rendes, segítőkész gyerek volt, a szerettei elvesztésétől való félelem hatalomvággyal párosulva okozta a vesztét.

 

Han csakis Vaderként ismerte Anakint.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Han csakis Vaderként ismerte Anakint.

És Vaderről nagyon nincsenek szép emlékei. Megkínoztatta, majd karbonitba fagyasztotta és lepasszolta Jabbának. Hát nem csodálom, hogy nem tud rá jóságos Anakinként gondolni és, hogy ennek tükrében a fiát is halottnak véli.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És Vaderről nagyon nincsenek szép emlékei. Megkínoztatta, majd karbonitba fagyasztotta és lepasszolta Jabbának. Hát nem csodálom, hogy nem tud rá jóságos Anakinként gondolni és, hogy ennek tükrében a fiát is halottnak véli.

Jó, de Leia is Vader vére, az alapján meg lehetne remény. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A tehetség átugrott egy generációt. :) De azért feltételezhetjük, hogy Han is csak képletesen értette a dolgot, nem szó szerint. :P

De ez nem változtat azon, hogy Han és Leia nem ismerték Vader jó oldalát, Anakint. Vadert viszont mindketten elég komolyan megismerhették, így joggal feledkeznek meg Anakinról. Végül is, az egész Galaxisban csak két ember van/volt, aki tudta, kiből lett Vader, és nem feledte el, hogy egyszer Jedi lovag volt: Padmé és Luke.

Arra azért kíváncsi leszek, hogy a Vaderrel elért sikere után Luke hisz abban, hogy Kylót is meg lehet még menteni? :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem kell ezt ennyire túlgondolni. Ha vkinek volt egy adott tulajdonságú felmenője (pláne, ha negatív jellemzőről van szó), akkor szokták mondani, hogy őrá ütött vagy az ő vére ütközik ki benne stb.. Han se volt egy túl bonyolult ember, elsütött egy ilyen frázist. Ez nem azt jelenti, hogy Vader minden leszármazottjáról így gondolkozna vagy ilyennek kéne lenniük.

 

De ez nem változtat azon, hogy Han és Leia nem ismerték Vader jó oldalát, Anakint. Vadert viszont mindketten elég komolyan megismerhették, így joggal feledkeznek meg Anakinról. Végül is, az egész Galaxisban csak két ember van/volt, aki tudta, kiből lett Vader, és nem feledte el, hogy egyszer Jedi lovag volt: Padmé és Luke.

Szerintem is ez lehet a helyzet.

 

Arra azért kíváncsi leszek, hogy a Vaderrel elért sikere után Luke hisz abban, hogy Kylót is meg lehet még menteni? :hmm:

Ez attól függhet, hogy mit érez vele kapcsolatban. Érdekes, mert Vader "elvileg" nem vívódott, de Luke érezte benne, Kylo viszont egyértelműen vívódott (Han megölése előtti időszakban mindenképp), kérdés ezt hogyan értelmezi Luke.

Meg Vader mégiscsak az apja volt, ill. nem tudja milyen szörnyűségeket követett el, nem ismeri a részleteket. Persze az 5-ben neki is levágja a kezét, de lehet Luke-nál ez még nem éri el az ingerküszöböt. :D Kylo viszont közvetlenül Luke-ot árulta el és valószínűleg tudja róla, hogy miket tett, a pontos körülményekkel együtt. Azt meg amúgy se tudjuk, hogy milyen viszonyban voltak ők ketten, de nyilván nem volt olyan szoros a kapocs köztük, mint egy apa-fia szituban.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És Vaderről nagyon nincsenek szép emlékei. Megkínoztatta, majd karbonitba fagyasztotta és lepasszolta Jabbának. Hát nem csodálom, hogy nem tud rá jóságos Anakinként gondolni és, hogy ennek tükrében a fiát is halottnak véli.

Persze, a saját tapasztalatai ezt mutatják, de én azt nehezen tudom elképzelni, hogy Luke soha nem mondta el sem neki, sem Leia-nak, hogy mi történt a II. Halálcsillagon. Ha nem is érzik át teljes szívvel azt, amit Luke tapasztalt, de tényként tudhatnak róla. És akkor máris tudják, hogy Vader Anakinként és Jedi lovagként halt meg.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, a saját tapasztalatai ezt mutatják, de én azt nehezen tudom elképzelni, hogy Luke soha nem mondta el sem neki, sem Leia-nak, hogy mi történt a II. Halálcsillagon. Ha nem is érzik át teljes szívvel azt, amit Luke tapasztalt, de tényként tudhatnak róla. És akkor máris tudják, hogy Vader Anakinként és Jedi lovagként halt meg.

Nyilván elmondta nekik, de szerintem az az egyetlen jótett Han és Leia szemében nem tette jóvá ezernyi gaztettet. Pláne nem olyanokat, mint az, hogy Vader megkínozta mindkettejüket, segédkezett Leia otthonának elpusztításában, ezzel közreműködött a nevelőszülei és valószínűleg nem egy barátja halálában (az Alderaan többi lakójáról nem beszélve), stb. Szép, hogy Luke-on segített, de egyetlen jótettről hallani, míg sok gaztettet személyesen átélni nem egy súlycsoport.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne felejtsük el, hogy a trónteremben csak Sidious, Vader és Luke voltak ott. Vader megölte az uralkodót, hogy mentse a fiát, majd meghalt, a Halálcsillag pedig felrobbant. Egyedül Luke maradt hírmondónak, semmi egyéb. Vader múltjáról meg nagyon kevesen tudhatták az igazságot, Obi és Yoda halottak, Sidious és maga Vader szintén. Lars-ék, Tarkin és Bail is, akik még közel voltak a tűzhöz. Nem kizárt, hogy Vader Anakin kiléte szintén csak Luke által maradt fenn. Ő meg már eleve kiállt az apja mellett és küzdött érte.

Szóval Vader kb. mindenkinek egy velejéig romlott gazember lehetett, akitől a saját emberei is rettegtek és utálták, a Birodalommal nem szimpatizálók (enyhe kifejezés) számára pedig az elnyomás és a kegyetlenség elsődleges szimbóluma lehetett. Erre jön a fia, aki szerint megvan benne a jóság, majd azt állítja, hogy hősként halt meg, kiirtva a sitheket és az uralkodót. Nem tudom kiknek tárta fel az infót Luke, de nem lennék meglepődve, ha ezt igencsak kételkedve fogadták volna. Sőt még a szerettei is a szívük mélyén nem igazán hitték volna el neki.

 

Leia is Vader gyereke, de ez totálisan elsikkad a Saga-ban. Luke-nál hegyezik ki az apa-fia drámát, majd szintén Luke-ra hegyezik ki a testvérének sorsát is, az teljesen hidegen hagy mindenkit (még magát Leia-t is), hogy Leia-nak is Vader az apja. Kattogunk azon, hogy Obi-Wan átveri Luke-ot és nem mondják el neki az igazat, de Leia-nál pláne nem foglalkozik a szituval.

A 7-ből eléggé úgy tűnik, hogy Leia semmit nem kezdett az Erőérzékenységével, abból fakadóan megérezhet olyan dolgokat, amiket más nem, de ennyi. Nem tudom képes-e érzékelni pl. az Erőszellemeket, tud-e kommunikálni velük, de abban szinte biztos vagyok, hogy Anakin szellemével nem volt interakciójuk. Azt se tartom kizártnak, hogy tudatosan nem akart foglalkozni az Erővel és ez összefügg azzal, hogy ő nem tekinti magát igazán Skywalker-nek és szabadulna az apja "árnyékától". Ebből akár konfliktusuk is lehetett Luke-kal.

 

De bármit is tudott Leia és Han Anakin pozitív oldaláról, és bármennyit is hittek el ebből, az biztos, hogy Kylo-hoz ebből hitelesen nagyon kevés juthatott el, hiszen totálisan másképp értelmezi a Vader-jelenséget és a nagyapja szerepét, mint ami az valójában volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne felejtsük el, hogy a trónteremben csak Sidious, Vader és Luke voltak ott. Vader megölte az uralkodót, hogy mentse a fiát, majd meghalt, a Halálcsillag pedig felrobbant. Egyedül Luke maradt hírmondónak, semmi egyéb. Vader múltjáról meg nagyon kevesen tudhatták az igazságot, Obi és Yoda halottak, Sidious és maga Vader szintén. Lars-ék, Tarkin és Bail is, akik még közel voltak a tűzhöz. Nem kizárt, hogy Vader Anakin kiléte szintén csak Luke által maradt fenn. Ő meg már eleve kiállt az apja mellett és küzdött érte.

De Luke valószínűleg nem tartotta titokban, hogy az apja, Darth Vader hogyan halt meg, és hogy egykor Anakin Skywalker volt. Anakin pedig igencsak híres Jedi lovag hírében állt, így nem lehetett nehéz utána nézni a klón háborúk hősének. Még Kylo is jól tudja, hogy Vader egykor Anakin volt.

Vader múltjáról a mustafari párbajtól az endori csatáig nem tudhattak sokan. Azután lazán kiderülhetett már, hogy ki volt ő, hiszen nincs értelme a titkot fenntartani. És pláne nem a jó oldal követői fognak kételkedni Luke szavában. Ben is úgy nőhetett fel, hogy tudta, kivé lett Anakin. Nyilván nem fogják megbocsátani neki a tetteit, de ekkor az ep7 idejében valószínűleg már távolról sem olyan rejtélyes alak, mint az ep4-ben volt. Anakin megítélése valószínűleg ugyanolyan, mint Dookué.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arra azért kíváncsi leszek, hogy a Vaderrel elért sikere után Luke hisz abban, hogy Kylót is meg lehet még menteni? :hmm:

 

Én örülnék neki, hogyha hinne benne, valahogy ez illene Lukehoz, de ugyanakkor azt is szívesen látnám, ha Kylot nem sikerülne megmenteni, hanem ő ténylegesen elbukna és semmilyen mértékben nem térne vissza a sötét oldalról. A karakterében bekövetkezett változás, amit az apja meggyilkolása jelentett szerintem egy olyan tényező, ami azt vetíti előre, hogy nem azt az utat hivatott járni, mint Anakin. Ennek ellenére örülnék, ha Luke megpróbálná, aztán mondjuk a következő részben Kylo őt is elintézné, hogy aztán a záró epizódban ő is elbukjon... de legyilkolni a klasszikus trilógia talán két legnagyobb hősét, Lukeot és Hant az azért "szépen" mutatna a bizonyítványában, mint sötét oldali figura. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván elmondta nekik, de szerintem az az egyetlen jótett Han és Leia szemében nem tette jóvá ezernyi gaztettet. Pláne nem olyanokat, mint az, hogy Vader megkínozta mindkettejüket, segédkezett Leia otthonának elpusztításában, ezzel közreműködött a nevelőszülei és valószínűleg nem egy barátja halálában (az Alderaan többi lakójáról nem beszélve), stb. Szép, hogy Luke-on segített, de egyetlen jótettről hallani, míg sok gaztettet személyesen átélni nem egy súlycsoport.

Ezzel nem is vitatkozom, de itt most nem arról van szó, hogy jóvátette-e volna Vader utolsó hőstette minden addigi bűnét, hanem arról, hogy milyen volt a "vére". Az, hogy nem gonoszként halt meg, megmutatja, hogy nem a természetével volt a baj, hanem hogy rossz döntéseket hozott egy igen kemény helyzetben, emiatt odaláncolta magát egy életre valamihez, ami nem egészen az volt, amire számított, és amit a végén megbánt, sőt, feláldozta magát a fia életéért. Vagyis nem volt velejéig gonosz, mint pl. Palpatine.

Ennek fényében azt kimondani egy szülőnek, hogy Vader vére folyik benne, oszt slussz-passz, ez a magyarázat arra, ahová jutott a fiam, szerintem túl egyszerű magyarázat, és egy kicsit önfelmentő is.

 

 

Én örülnék neki, hogyha hinne benne, valahogy ez illene Lukehoz, de ugyanakkor azt is szívesen látnám, ha Kylot nem sikerülne megmenteni, hanem ő ténylegesen elbukna és semmilyen mértékben nem térne vissza a sötét oldalról. A karakterében bekövetkezett változás, amit az apja meggyilkolása jelentett szerintem egy olyan tényező, ami azt vetíti előre, hogy nem azt az utat hivatott járni, mint Anakin.

Valahol én is erre számítok. Ha el akarnak térni a gyökerektől, akkor ez az egyik legfontosabb lehetőség.

 

Ennek ellenére örülnék, ha Luke megpróbálná, aztán mondjuk a következő részben Kylo őt is elintézné, hogy aztán a záró epizódban ő is elbukjon... de legyilkolni a klasszikus trilógia talán két legnagyobb hősét, Lukeot és Hant az azért "szépen" mutatna a bizonyítványában, mint sötét oldali figura. :evil:

Én inkább arra tippelek, hogy Luke ellenfele Snoke lesz. Kettejük küzdelmébe Kylo Ren biztos belekerül majd, de hogy mi lesz a szerepe, az jó kérdés.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel nem is vitatkozom, de itt most nem arról van szó, hogy jóvátette-e volna Vader utolsó hőstette minden addigi bűnét, hanem arról, hogy milyen volt a "vére". Az, hogy nem gonoszként halt meg, megmutatja, hogy nem a természetével volt a baj, hanem hogy rossz döntéseket hozott egy igen kemény helyzetben, emiatt odaláncolta magát egy életre valamihez, ami nem egészen az volt, amire számított, és amit a végén megbánt, sőt, feláldozta magát a fia életéért. Vagyis nem volt velejéig gonosz, mint pl. Palpatine.

Ennek fényében azt kimondani egy szülőnek, hogy Vader vére folyik benne, oszt slussz-passz, ez a magyarázat arra, ahová jutott a fiam, szerintem túl egyszerű magyarázat, és egy kicsit önfelmentő is.

Ezt én értem, de nem biztos, hogy Han is megérti. Eleve, szerintem még mindig misztikus neki ez az egész Erő, Világos és Sötét oldal dolog - hiába fogadja el, nem érzem, hogy értené is, hogyan működnek ezek a dolgok. Egek, még Yoda és Ben Kenobi sem voltak teljesen tisztában vele, hisz végig azt hajtogatták, hogy a Sötét Oldalról nincs visszatérés.

Persze sajnos az átállás körülményeit nem ismerjük, nem tudjuk, mennyi szerepe volt Hannak, Leiának és Luke-nak abban, hogy átállt, de azért szerintem a kis Ben is éppen eleget számított, mint az esetleges rossz nevelés. Mert biza Anakin sem csak szimplán rossz döntést hozott, az önsajnáltató, arrogáns, hatalomvágyó, alkalmazkodni képtelen természete sokat nyomot a latba, érzésem szerint többet, mint a Jedik rossz nevelési módszere. Mert pont a rossz természetét tudta Palpatine kihasználni és valószínűleg Snoke is talált valamit Ben jellemében, amit megragadhatott - például lehet, hogy a felsorolt nagyapai jellemvonások ezek.

Nyilván hibás Leia és Han, sőt, valószínűleg Luke is, Leia részéről érzem is, hogy ezt tudja magáról (legalábbis abban hibásnak érzi magát, hogy elküldte Luke-hoz), de vannak olyan jellemvonások, amiket biza megörökölhetett Ben Anakintól, és amik Anakinban már Jediként is ott voltak.

Meg nem utolsó sorban, Anakin lehet, hogy nem velejéig romlott, de élete nagy részét szörnyetegként élte, és amikor még jó ember volt, akkor is voltak szörnyű húzásai, gondolok itt a buckalakók lemészárlására, Poggle kínvallatására vagy arra, amikor féltékenységében majdnem megöli Clovist Padmé szeme láttára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek Dzséjttel. Azért Anakin hiába tért meg a végén, ő sose volt egy pozitív szereplő. Vagyis de, az Ep.1-ben, de ott is inkább még a Tatooine-on. Viszont onnantól kezdve egészen az Ep.6 végéig, emberileg csak pozitív felvillanásai voltak, de amúgy egyáltalán nem volt jó ember. Attól, hogy a harcmezőkön voltak zseniális húzásai és nagy eredményei, attól még erkölcsileg vagy morálisan nem volt "hős". Kylo kapcsán meg pont a negatív jellembeli tulajdonságokra utaltak ezzel a megjegyzéssel.

 

Én nem örülnék neki különösebben, ha Luke is megpróbálná megtéríteni Kylo-t. Annak pláne nem, ha sikerülne akár csak elbizonytalanítania a fiút, netán meg is győznie. Az egy dolog, hogy az OT-ban Vader-rel tette ugyanezt, de az Ep.7-ben meg Han már megpróbálta a fiával. Ezek után nem lenne túl eredeti, ha aztán Luke próbálkozna. Vagy akkor már beállhat a sorba Leia is és másból se áll a ST, mint hogy a klasszikus trió Kylo-t győzködi. :D

Úgy gondolom, hogy Luke nemcsak a saját emberi nagysága és optimizmusa miatt érezte Vader-ben a vívódást és a jót, hanem az Erőn keresztül. Szóval az nem egy sima feltételezés vagy megérzés volt, hanem ténylegesen tudhatta. Ahogy Leia is Kylo-n. Amikor a fiú megöli Han-t, akkor hatalmas lépést tesz, eztán jönnek a kudarcai és mehet Snoke-hoz. Az Ep.8-ra már minden jóság kiveszhet belőle, amit Leia és Luke ugyanúgy érezhetnek az Erővel. Ilyen téren pedig nem lenne karakteridegen, ha nem próbálnák már visszatéríteni, hiszen tudhatják, hogy neki már tényleg késő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.