Ugrás a kommentre
Darth Revan9

Alexander Freed: Battlefront - Twilight Company

Ajánlott hozzászólás

Alexander Freed regénye a Yavin előtt 6-tól a Yavin után 3-ig tartó időszakban játszódik. Minden eddiginél nagyobb bepillantást enged a lázadó gyalogosok életébe.

Battlefront.jpg

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a jatek alapjan?vagy ,ahhoz kigeszites?Vagy semmi koze a jatekhoz?

 

(nem szoktam jatszani csak azert kerdezem)

 

De a Szukitson a Tartalom nagyon tetszik.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alexander Freed: Alkony század

Ez a Star Wars regény a tavaly elkészült Battlefront videojátékhoz készült, de egy önálló történetet mesél el. A középpontban az Alkony század nevezetű gyalogsági egység katonái állnak. Azok, akik többet szerettek volna látni az egyszerű lázadó katonák életéről, most megkapják a magukét. A regényben a főszerep az akcióé és a csatározásoké, némely esetben kapunk betekintést bizonyos karakterek gondolkodásmódjába és érzelmi világába. Sajnos nem túl sok szereplőt ismerünk meg, és a karakterek ábrázolása nem olyan részletes és összetett, mint Karen Traviss-nél, de az akciók és a pergő cselekmény azért kárpótolt ezért.

 

 

 

Hazram Namir, a Crucival vad világáról származik, egy elmaradottabb törzsi közösségből. Sodródik az eseményekkel, gyakorlatilag véletlenül csapódik csak a lázadókhoz, mégis ő lesz a legfőbb szereplő és egy idő után az egész Alkony század sorsa múlik rajta. Az ő személyisége van a legjobban kidolgozva, az események többségét az ő szemszögéből látjuk.

Everi Chalis, volt a Birodalmi Kormányzótanács egyik tagja. A Birodalom rövid pórázra fogja, ezért szabadulni igyekszik a szorításból. Az Alkony századhoz kerül. Cselekedeteit sokszor a gyakorlatias megfontolás, vagy a rideg bosszú vezérli. Érdekes személyiség, kár, hogy nem ismerhettük meg annyira, mint Namirt.

Brand, a volt fejvadász. Több emlékezetes jelenet fűződik a nevéhez. Őt is csak felületesen ismerjük meg, de a szerepe kárpótol ezért.

Gadren, a besalisk, aki hisz a lázadók eszméiben. Roach, a fiatal lány, aki a könyv végére nagyon hősies lesz.

Thara Nyende, a rohamosztagos SP-475. Hisz a Birodalomban, de e mellett segít a rászorulókon is. Érdekes kettősség, róla is lehetett volna többet írni.

Tabor Seitaron a Birodalom jobb oldalát testesíti meg higgadtságával és megfontoltságával.

Verge Prelátus a Birodalom elmebeteg, fanatikus oldalát testesíti meg.

 

 

A könyvben átérezhetjük a háború poklát, ahol a felkelők cselekedetei nem mindig hoznak jó dolgokat a galaxis népei számára. Hazram eszmefuttatása a háborúról, a háttérben meghúzódó erőkről, eszmékről nagyon érdekes volt. A regényt rengeteg akció és csata tarkítja, sok helyen olyan érzésem volt, mintha egy Warhammer40.000 regényt olvasnék. Szerencsére voltak pihenők is, ahol volt idő a szereplőkkel foglalkozni. A Hazram múltjában zajló események érdekesek voltak. A cselekmény nagyrészt nem sokkal A Birodalom visszavág előtt, közben és után játszódik. A vége nagyon élvezetes olvasmány volt, váratlan fordulatokkal. Ötös. Bekerült a kedvenceim közé.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alkonyszázad kiolvasva remek könyv kicsit bezavart az idöbeni ugrások de az utolso150 oldal nagyyon jó lesembirtam tenni regen olvastam 200 oldalt egyben :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, ezzel is megvolnék.

Alapvetően nem volt rossz regény, de a kiemelkedően jótól is távol áll. Különösebben nem nyűgözött le az alapsztori, az időbeli visszatekintések pedig zavaróak és fölöslegesek voltak (a karakterek múltját párbeszédekben is bőven elég lett volna ismertetni. Az összehasonlítás kedvéért a szintén egy osztagot előtérbe helyező Republic Commando sorozat pl. sokkal jobban megfogott, holott ott is akadtak hullámvölgyek. Talán Chalis karaktere volt a legérdekesebb és Roach-ban láttam még potenciált, de a szereplőgárda java egyszerűen nem érdekelt. Pedig Namirt, Brandet vagy Gadrent is elég szépen kibontotta az író. Ellenben Thara szálának nem értettem, mi értelme volt? Ha úgy ahogy van, kihagyják, azzal sem veszít a sztori. A végét leszámítva Verge és Tabor sem villantott sokat. A történet nem volt túl érdekfeszítő, még ha egy Ep5-6 közt játszódó sztoriba elég nehéz váratlan fordulatot, vagy meglepő végkimenetelt csempészni. A sullusti események voltak a legérdekesebbek. Természetesen akadtak jó ötletek is szép számmal, de az egész összkép kissé lagymatagnak hat nekem. Vagy csak én nem tudtam ráhangolódni. Remélem, a Rogue One regény érdekesebb lesz.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már néhány hete befejeztem, de nem nagyon akaródzott róla írni, mert nagyon nincs mit. Egyszer olvasható, a Sith Nagyuraknál egy fokkal jobb akcióregény, se több, se kevesebb. Egy újabb Lázadó sejtet ismerhetünk meg, akik például a Főnix-sejttel ellentétben a felszínen harcolnak. Kicsit mondjuk fura, hogy ekkora szárazföldi erővel bír a lázadás már a Szövetség megalakulása előtt, de végül is ahány sejt, annyi szokás. Volt benne pár felesleges szál - a rohamosztagos csajé például, annak se füle, se farka, legfeljebb egy kis színes a Birodalom életében, megmutatja, hogy voltak nők is a rohamosztagban és voltak jó emberek is ott. Okés, bár ezt eddig is tudtuk.

A visszatekintések engem egyáltalán nem zavartak, szerintem könnyen követhetőek voltak, és legalább feldobták az amúgy kicsit monoton eseményeket. A hoth-i csatát újra átélni nem volt nagy élmény, de minél több műben tűnik fel, annál inkább az az érzésem, hogy a filmben csak a csata trailerét láttuk. Ezt a régi EU-ban sem igazán csíptem, hogy egyes filmes eseményeket lehetetlenül kibővítettek. Már kiderült, hogy volt egy másik sikló osztag is a Zsiványok mellett, meg vagy hatszor annyi AT-AT harcolt, meg támadtak a hómezőn is gyalogos birodalmiak, sőt TIE vadászok is, de még klón háború Jaggernautokat is bevetettek... És ezeket a filmben miért nem látni? Minidig gondosan kerülték a kamerát? :roll:

Namir és Brand jó karakterek voltak, Chalis is, amíg a végén el nem cseszték (se a pálfordulása, se a szökése nem bír értelemmel), a két birodalmi főmuki meg... Nos, tizenkettő egy tucat. Roach off screen eldöntött sorsáért meg jár a fekete pont. Ami viszont tetszett, hogy volt utalás az Új hajnalra, illetve az Alkony hajója a nevét az ep3-ban látott naboo-i királynőről, Apailanáról kapta a nevét.

Összességében: egynek elment, de ez sem lesz a kedvencem.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alexander Freed: Alkony század

 

Egy Star Wars-történethez képest szokatlanul kemény háborús regényt kapunk, sok szenvedéssel, nélkülözéssel és halálozással. A sztori úgymond lényegtelen is, a könyv egy század mindennapos küzdelmeit mutatja be a Halálcsillag felrobbantása utáni időszaktól kezdve, amikor a Birodalom minden mázt hátrahagyva nyílt diktatúrát és megtorlást vezetett be. A könyv erősségének azt tartom, hogy ezúttal nincsenek hősök és kiemelkedő harcosok, a szereplők hétköznapi katonák, technikusok stb. akik bármelyik pillanatban feldobhatják a talpukat, és ezt a regény is megfelelően érzékelteti. Nem egy karakter teljesen váratlan, hirtelen (mi több, sok esetben "off-screen") halált hal, amely még inkább erősíti az olvasóban azt az érzést, hogy mindenki túlélése csak egy hajszálon, a véletlenek összjátékán függ (hiszen még Veszett is oly halált hal, ami egy filmvásznon elképzelhetetlen lenne, egy olyan magas beosztású szereplőt illetően, mint amilyen ő volt).

 

A flashbackek, de főleg a rohamosztagos csaj fejezetei számomra is kissé megakasztóak voltak, bár előbbiek szerepeltetését indokolta a főszereplő Namir karakterének mélyítése, aki soha egész életében nem élt békés körülmények között, és el sem tudja képzelni, hogy mi lesz, ha egyszer vége a háborúskodásnak (és amikor a lázadók esetleges győzelmének esélye még továbbra is csekély, de már nem oly valószínűtlen, mint Yavin előtt, ő a többiekkel ellentétben nem tud ennek örülni, hiszen a háború a lételeme). Namir mellett csak Chalis volt hasonlóan összetett karakter, bár a kettejük közti dialógusok dinamikáját nem mindig találta el a szerző. Valahogy hiányzott számomra az a folyamat, ami jól bemutatta volna az igencsak nagy szinuszgörbével jellemezhető viszonyrendszerüket. Talán jobb választás lett volna az író részéről, ha a kormányzó nem éli túl a harcokat a végén. Az ellenoldalról: Verge és Tabor Seitaron a birodalmi tisztek két arcehtípusát jelenítette meg. Bár azt a törekvést a regényírók részéről soha nem értettem, hogy miért kell mindig előhúzni egy fiatal, erőszakos, feltörekvő birodalmit, aki a semmiből előkerülve valahogy mindig kívül esik a hierarchián, megkerülve a többieket és hangzatos címeket használva (ez esetben prelátus). Verge is inkább azokra a régi Legends-főgonoszokra emlékeztetett (Trioculus, Brakiss, Kueller), akik miatt sokat kritizálták a filmeken túli kiadványokat. Túl sok már a Császár "kedvenc fiacskájából"... Seitaron ezzel szemben a (katonai szinten) kontinuitást képviseli a Köztársaság utolsó időszaka és a Birodalom között, akinek példája remekül mutatja, hogy az "átállás" sokak szemében zökkenőmentesen zajlott a klónháború végével, és a Birodalom megalakulása a Galaxis életében egyáltalán nem volt sokkélmény.

 

Ami kimondottan tetszett, az a sullusti események részletes bemutatása, itt feltétlenül meg kell említeni Nien Nunb felbukkanását és szerepeltetését mint a sullusti ellenálló sejt vezetőjét. Számomra ez egy élvezetes olvasmány volt, bár kiemelkedőnek én sem mondanám. 4,5/5

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ