Ugrás a kommentre

Luke Skywalker, a remete


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ezek alapján azt valószínűsítem, hogy a Kiválasztottak valahogy komplexebben érzékelik/értelmezik az Erőt magát, és ebbe több dolog is belefér, mint amit a Jedik tanítanak... akár a Sötét Oldal használata is.

 

Érdekes...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, klasszikus értelemben megbukott, majd visszatért. De most az a kérdés, hogy az Erő szemszögéből minek tekintjük.

Én viszont a bukott hős részt csak az életére értettem, a kiválasztottságrta már direkt a bukott kiválasztottat használtam. Bukott hős és bukott kiválasztott. Már ha persze HA. Természetesen mindez teória, de úgy vélem, az ep7 alapján is kijelenthetjük: Lucas elképzelése az Erő egyensúlyáról sutba lett dobva, hiszen az ő elképzelése az volt, hogy csak Jedik vannak, a Sötét Oldal képviselői meg mind kihaltak. De azt már tudjuk, hogy Snoke a Birodalom idején is élt, sőt az, hogy látta felemelkedni, még azt is jelentheti, hogy a Köztársaságban született. Szóval Lucas változata nem él: Sidious és Vader pusztulása után még mindig létezett legalább egyvalaki, aki képviselte a Sötét Oldalt. Szóval, bár fejtegetésem nagyon nagy része csak teória, ez az egy nem az.

 

Az Erő egyensúlyának újra felborulása nem lehetetlen, de szerintem baromi nagy marhaság lenne. Mert ezzel az egész ep1-6-ot, Anakin történetét feleslegessé teszik. Megteremt egy egyensúlyt, ami galaktikus léptékben és a mindenható, időtlen Erő szempontjából annyi ideig sem áll fent, mint egy tüsszentés. Hiszen Rey Anakin halála után 11 évvel született. Ez bakfitynek is mocskosul kevés. Még egy ember életében sem túl combos. Akkor mi értelme volt az egész kínlódásnak? Mi értelme a jutalomnak? Miért kellett Anakinnak 46 éven át szenvednie? A nagy büdös semmiért, hiszen az általa teremtett egyensúly annyi ideig sem létezett, amennyi ideig ő Jedi volt. Meg tegyük hozzá, hogy ha valaki az Erő Egyensúlyáról beszél, az valami eposzi dolgot sejtet, ami minimum ezer évig létezik, nem olyasmit, ami egy évtizedet alig bír ki. Nekem ez a változat baromira nem tetszene, pláne annak tükrében, hogy az egyensúly lucasi értelemben be sem állhatott, lásd a fent ecseteltet: Snoke mindig is ott volt.

 

Ezért húzok inkább abba az irányba, hogy Anakin Sidious miatt nem tudta beteljesíteni a sorsát. Egyrészt, ezzel Sidious még sátánibb alakká válna, ráadásul nem vonnák ki az egyenletből a Star Wars főgonoszát, annak ellenére, hogy meghalt. Valamennyire még a Sith-eket is feljebb emelnék, hiszen olyan romlottak, hogy még az Erőnek is tudnak ártani. És az Egyensúlyt és Anakin szerepét a történetben sem degradálják le egy feledhető 11 évre, ami történelmi léptékben fel sem tűnik az embernek.

 

Anakin meg szvsz csak akkora májer, hogy képes tanulás nélkül manifesztálódni (mégis csak a midi-chlorianok nemzették, az Erő gyermeke, szerintem egyáltalán nem elképzelhetetlen ez a dolog), de ha már minden áron jutalomnak akarjuk betudni, az is lehet: elcseszte, de az utolsó pillanatban szépített, ezért megkapta a jutalmát.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kéminfó. :)

 

Luke nyakában a vörös kristály nem Vader kardjából van, hanem a Kylo kardjában lévő kristály egy darabja. Ezért instabil Kylo fegyvere, mert nem teljes a kristály.

 

 

Egy újabb Luke játék.

 

21552546_1806140999410971_578500842_n.jpg?oh=fb02e447b2b4bef2e508f8806545bcd0&oe=59B64047

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így máris több értelme van. :)

El tudom képzelni, hogy Luke és Kylo pár éve párbajoztak, Luke szétvágta Kylo (Jedi?) kardját, és így sérült meg a kristály, amit aztán Kylo még így is felhasznált egy új kardban.

 

Az a bot... Mi van, ha abban bújik a fénykard?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kéminfó következik:

 

"Lukenak két botja van a filmben! Egy sárkány fejet mintázó faragás. Ezt kapta a nővérektől! És van egy sokkolója, amit sétapálcának használ. A sokkolóval lőni tud....amolyan energia fegyver, és a bolygó nemkívánatos lakói ellen használja."

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És miért tart ennyire Snoke Luke visszatérésétől? Ő konkrétan kimondja, hogy ha Luke visszatér, a Jedi Rend feltámad. Konkrétan a Rendtől fél vagy valami olyantól, amit ez az Erőben okoz. Ha idevesszük Tekka szavait is, akkor a Jedik nélkül nincs egyensúly: ez igaz vagy rosszul tudja?

Az információk alapján simán elképzelhető, hogy Luke felülemelkedett mindenen. Ergo Tekka, Snoke meg mindenki más hamis illúziókban ringatja magát. Tehát Sonke f*shat attól, hogy Luke majd új Jedi rendet teremt, viszont erre lehet, hogy esély sincs. Luke egyszerűen eltűnt és kész. Itt már érdekesebb, hogy Kylo miért keresi annyira a nagybátyját. Most már koránt sem biztos, hogy azért, hogy csak simán megölje. Kellenek a plusz infók. Viszont ha Kylo tud ezek létezéséről akkor Snoke-ot is kijátssza? :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
  • 3 héttel később...

Nekem ezzel a dologgal két bajom van.

1.) Eszement jól kell tálalni, hogy az a Jedi, akinek az volt minden vágya, hogy Jedi lovag legyen, akár az apja, inkább egy Jedihez méltatlanul nem használja fel a hatalmát arra, hogy segítsen, őrizze a békét, segítsen a bajbajutottakon. Emellett eljut onnan, hogy egy gombot inkább egy koponyával nyom be, semmint az Erővel, oda, hogy egy kész félisten. Ráadásul ez az egész nekem azért is fura, mert az ep7 előtt mindössze hat évvel játszódó Vérvonalban bár Luke nem szerepel, szerintem azért Leiának csak feltűnt volna, hogy a bátyus egy félisten. (Az, hogy a trailerben Luke romok alól mászik elő, az is azt jelzi nekem, hogy közel sem félisten, legalábbis az új Jedi-generációjának kiirtásakor még nem, hiszen akkor egymaga visszaverte volna a Reneket.) Az meg még durvább lenne, ha Luke ebben a hat évben ugrott volna ekkora szintet. Mégis csak egy olyan emberről beszélünk, aki mindössze gyorstalpalót kapott az Erő használatáról, és mégis, alig 30 vagy mindössze 6 év alatt sokkal-sokkal erősebbé válik, mint az a Yoda, aki majdnem 900 éven át gyakorolta az Erőhasználatot? Ezt nagyon ütősen kellene tálalni nekem.

 

2.) Számomra rém unalmas az "isten vagyok, így hát nem avatkozok be a halandók ügyeibe, mert az már milyen" koncepció. Könyvek, filmek, sorozatok foglalkoztak már ezzel a témával, és ugyanolyan lerágott csont, mint az, hogy az idegenek az isteneink, és amúgy emberek. Ha ezzel a témával akarnak előjönni, akkor ismételten: nagyon ütősen kell tálalni, ráadásul elvárom, hogy az ezerszer megforgatott témához adjanak valami újat.

 

Nem mondom, hogy lehetetlen vagy azt, hogy nem tetszene, de a fenti kettő miatt eme koncepciót én nagyon kritikusan szemlélném, és így nyersen leírva nem jön be. Az, amit Donát írt, semmiképpen sem, hogy oda sem kell menni, képes a helyszínen szellemként manifesztálódni és mindent szétverni. Legyen erős az Erőben, de azért ne tudjon fényévekről megacsillagrombolókat szétverni, meg nagyurakat leverni. Ne kerüljön olyan státuszba, ami mellett Sidious, Yoda, de még a Kiválasztott képességei is nevetségesen egyszerűek. Jelenleg, amit el tudnék fogadni, hogy Luke olyan erős az Erőben, mint Yoda és Sidious. A Szenátusbeli rombolás alapján ha valami hasonlót művelnek egy űrhajón, az elég kárt okozhat, hogy végül az egész masina szétessen körülöttük.

Azzal egyetértek, hogy ezt nagyon jól kellene tálalni. Persze megvan rá az esély. Én azt várom, hogy Luke vonakodik végig (nem hiába tűnt el mindenki), de a végén belátja, hogy tennie kell valamit és visszatér mint Jedi. Aztán hogy mekkora lesz az ereje azt majd meglátjuk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azzal egyetértek, hogy ezt nagyon jól kellene tálalni. Persze megvan rá az esély. Én azt várom, hogy Luke vonakodik végig (nem hiába tűnt el mindenki), de a végén belátja, hogy tennie kell valamit és visszatér mint Jedi. Aztán hogy mekkora lesz az ereje azt majd meglátjuk. :)

Én úgy gondolom, hogy tenni fog valamit - nem hiába utolsó jedi a film címe, ha róla szól, akkor nemár arról szóljon a története, hogy kiképzi Reyt, hanem beleveti magát a küzdelembe, viszont elképzelésem sincsen arról hogy milyen erős lehet Luke. Ha túl erős, akkor a Kiválasztott jelentősége csorbulni fog, szóval remélem megtalálják nála az arany középutat. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ezt a ruhát Luke csak a film elején hordja, ott pedig még nincs jedi akció. Persze, miután Rey átadja neki a kardot, pózolhat vele egy sort, mint az EPIV-ben, de én azt hiszem, ez inkább csak egy amolyan hero pose, amit a grafikusok szoktak használni.

Szerintem az is jó jelenet lenne, ha párszor megsuhintaná, mint mikor először vette a kezébe. Nem is életszerűtlen. Teljesen helyénvaló lehetne, ha valaki a régi fegyverét évtizedekkel később kézbeveszi és rápróbál, hogy milyen is volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Máshol felvetődött, hogy amikor Luke arról beszél, hogy egyszer már látta ezt a nyers erőt, d akkor nem rémítette meg esetleg saját magára gondolt amkor a halálcsillagon a nővére megemlítésére rárontott Vaderre, és majdnem kivégezte.

 

Persze Luke a "saw" kifejezést használta, ami ennek némileg ellentmond, de ugye Ben is azt mondta, hogy Vader ölte meg Luke apját, szóval ennyir beleférne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Én úgy gondolom, hogy ha a Ren lovagjai végre tiszteletüket tennék a vásznon, akkor ellenük simán bevethető lenne Luke. Könnyű falatok lennének neki, és utána jöhet a Kylo vs. Luke párbaj is.

 

Amúgy most felötlött bennem valami: mi van, ha Leia harcolni fog Kylo ellen a Crait -en? :o Tudom nehéz lenne elképzelni egy ilyet, de ha megtörténne, az nagyon ütne. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pl. a TFN fórumán. Pedig nyilván csak abból indul ki amit az enciklopédiában olvasott. Eddig egy hiteles vélemény van a filmről, és ő ilyet nem írt. Pedig ha el lenne b*szva Luke karaktere arra kitért volna. Bomarr jól írta. A karakter íve nincs benne a könyvben, csak abbéli állapota hogy rátalálunk. Gondolom én.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyelőre még tényleg nem tudni mi lesz Luke-al a film második felében, de akárhogyis lesz, biztos lesz akiknél a végeredmény kicsapja majd a biztositékot. Már ha a film végén valami meglepőt húznak vele. Emlékezzünk csak Han halálára: még így is hogy zseniálisan oldották meg, több helyen durván lehúzták ezt a részét a filmnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Bomarr írta:

Egyelőre még tényleg nem tudni mi lesz Luke-al a film második felében, de akárhogyis lesz, biztos lesz akiknél a végeredmény kicsapja majd a biztositékot. Már ha a film végén valami meglepőt húznak vele. Emlékezzünk csak Han halálára: még így is hogy zseniálisan oldották meg, több helyen durván lehúzták ezt a részét a filmnek.

"Don't worry guys. IMO It was incredible. " - én ebben hiszek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Luke végelgyengülésben halt meg. Kitudja mennyi energiát emésztett fel az hogy több száz, ha nem több ezer fényévvel arrébb egy másik bolygón manifesztálja magát.
Megható jelenet volt amikor eggyé vált az Erővel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.