Ugrás a kommentre

Első Rend


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

No, ha már Donát feldobta a mindjárt beidézett példát, nyíljon meg az Első Rend topikja, amiben kivesézhetjük a Birodalom utódját. Egyértelműen annak struktúrájára épít szervezettségi és technológiai szinten, hiszen szinte mindent átvett. Nekik is vannak rohamosztagosaik, csillagrombolóik, TIE-vadászaik, és mindenki egyetlen legfőbb vezetőnek engedelmeskedik, csak az itt nem császár, hanem legfőbb vezér. Ez persze nem is csoda, hiszen a régi birodalmi tisztek alapították a Birodalom dicsőségének visszaállítása céljából, így érthető, hogy mindent megtartottak, amit meg lehetett, csak továbbfejlesztették azokat. És valahol logikus is, hiszen az öregek, akik kitanítják a fiatalakat, ezekhez az eszközökhöz vannak szokva, ezekről tudják átadni a tudásukat, szóval nem csoda, ha megtartanak egy bizonyos géptípust.

Amiben jelentősen változott, az a topikindító gondolat témája, a hadserege. És akkor most jöhet Donát:

A Phasma vs. Rex összevetés pedig szerintem remekül példázza, hogy alapesetben mennyivel jobbak a klónok, mint a sorozott (elrabolt?) sereg. Kíváncsi lennék, hogy mennyit kaptak anno a kaminoiak, mert nagyon úgy fest, hogy annyira drága egy klón sereg, hogy az Első Rend inkább a másik utat választotta. Persze az is lehet, hogy nem akarták felhívni magukra a figyelmet a klónozók megkörnyékezésével (lehet a klónháborúból okolva minden klóngyárat regisztráltak a galaxisban és fokozott ellenőrzés alá vontak?). Persze ez itt off, de ha valaki lát ebben a témában fantáziát, akkor idézze be a megfelelő topikban, én szívesen értekeznék róla.

Szerintem a költségek itt nagyban számítottak. Elméletem szerint az Első Rend a vagyonát két irányból szerezte: összedobták, amit ki tudtak menekíteni még az endori csata után, a Lázadók/Köztársaság érkezése előtt, illetve a haditechnikájuk által leigázott és rabszolgasorba döntött világok kizsákmányolásából. De még így sem tehettek szert akkora vagyonra, mint amekkora a Birodalomnak volt, ami valószínűleg még a Galaktikus Köztársaság vagyonát is túlszárnyalta (most nézzünk el attól, hogy végnapjain a Köztársaság tulajdonképpen teljesen legatyásodott). Hogy miért? Egyszerűen azért, mert Palpatine a háború alatt tervének egy részeként simán beolvasztotta a Köztársaságba a Bankár Klánt (ezzel tulajdonképpen eltörölve minden adósságot) , majd a végén a Birodalom beolvasztotta a szeparatistákat vezető kereskedelmi szervezeteket. Márpedig tudjuk, hogy a Kereskedelmi Szövetség önmagában is hatalmas vagyonnal bírhatott, ha finanszírozni tudott egy akkora sereget, amivel leigázta Naboot. Arról nem is beszélve, hogy ezután a Birodalom masszív kizsákmányolásba és terjeszkedésbe kezdett.

De visszakanyarodva az Első Rendre. Az elméletem ugyan nem bizonyítható - hiszen erre eleddig példa nincsen -, de valószínűnek tűnik azután, amit a Rebelsben már láttunk. Joggal feltételezhető, hogy a Birodalomban szolgált, az Első Rendet megalapító tisztek és egyéb személyek nem vetkőzték le habitusukat és módszereiken - a látottak alapján ez még valószínűbb - sem változtattak. Szóval szerintem az, hogy az Első Rend vagyona a kimenekített értékekből és az Ismeretlen Régiókban leigázott bolygókból származhat, megállja a helyét (legalábbis, amíg nem kapunk ellenpéldát).

Viszont ez véges, és az igazi nagy csillagközi államokhoz képest véges, pláne, ha azt vesszük, hogy az Első Rendnek igen komoly fejlesztései voltak. Mert ugye nem tartották meg a Birodalom gépparkját, fegyverarzenálját, felszereléseit. Még ha a típust meg is tartották, modernebb szériákat gyártottak. Tehát hiába használnak ők is TIE vadászokat, azok vadonatúj típusok, ezeket meg kellett tervezni, kifejleszteni, tökéletesíteni majd sorozatgyártani.

Az olyan igazán nagy befektetésekről meg nem is beszélve, mint a Birodalmi osztályú csillagrombolónál majdnem kétszer nagyobb Resurgent-osztályú csillagrombolók vagy maga a Csillagpusztító. És akkor még az új bázisok létesítéséről, a felszerelésekről, kiképzésekről, stb-ről nem is beszéltünk. Egy szó, mint száz, az Első Rend vagyona elmehetett arra, hogy kiépítse a saját haderejét (miközben egy ideig nyilván üzemben voltak még a Birodalomból visszamaradt gépek és felszerelések, ami szintén viszi a pénzt), amit ráadásul igen ambiciózusan tettek meg: elég nagynak és ütőképesnek kellett lennie ahhoz, hogy elfoglalják a Köztársaságot.

Szóval, hogy a Donát által felvetett kérdésre végre reflektáljak: valószínűleg ebbe a büdzsébe a klón sereg nem fért bele. Eleve kicsit rejtély, hogy ki finanszírozta a Köztársasági Nagy Hadsereg első tíz szériáját (a Minden ami Star Wars könyvben írták le, hogy évente készült el egy széria), mert az biztos, hogy Sifo-Dyias nem a Jedik kasszájából nyúlta le, és ha Palpatine titokban akarta tartani, akkor a Köztársaságot sem fizethette be erre. :) Bár lehet, hogy csak a késztermék átvétele után fizettek, akkor természetesen a Köztársaság állta a cechet. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a teljes költségnek csak egy részét képezték a klónok, hiszen e mellé jártak fegyverek, felszerelések és űrhajók - márpedig egy Venator sem valószínű, hogy pár wupiupi :) ).

Na de, a TCW-ből az kiderült, hogy a klónok kinevelése bizony elég költséges ahhoz, hogy még a Köztársaságot is komoly adósságba verje. Ekkora befektetést szerintem az Első Rend nem vállalhatott annak tükrében, hogy a technikai oldalt is újraalkották - hát még a Csillagpusztító felépítését, ami ugyan nem egy egész állomás semmiből megteremtése, de szerintem egy bolygót kifúrni és ráépíteni olyan technológiát, ami elszív egy csillagot és átlő a Galaxison (eleve, ezt is ki kellett fejleszteni, ami szintén költséges lehetett), nos, ez sem lehet olcsó mulatság.

Szóval olcsóbb, ha gyerekeket rabolnak el - csak az üzemanyagot és az elrablást végző zsoldját kell kifizetni (legyen az egykori birodalmi katona vagy fejvadász), nem pedig az egész ember megteremtését. Azt önköltségen a szülők intézték. :D

A másik, hogy lehet, hogy ekkor már nem lehetett olyan egyszerűen titokban klónozó bandát találni. Azt se feledjük, hogy nem véletlen esett anno a kaminóiakra a választás. Akkoriban ők voltak a legjobbak a klónozásban. És valószínű, hogy a Kamino a Köztársaság területén van - ha csak nem lépett ki. Annak meg semmi értelme, hogy vagyonokért silányabb klónokat hozzon létre valaki. Mindemellett azt még titokban is tartani - szóval sok itt az olyan tényező, ami az Első Rend módszere mellett szól.

 

Mert ez a módszer annyira azért nem rossz. Sőt, amit eddig láttunk, az alapján kijelenthető, hogy az Első Rend hadserege jóval hatékonyabb, mint a Birodalomé volt a végnapjaiban. Míg előbbi szinte spórolt a katonái életén, az Első Rend még korlátozottabb körülmények között is a maximumot biztosította. Már az nagy különbség, hogy a TIE/fo a TIE/LN-nel ellentétben pajzzsal van felszerelve, a TIE/sf meg kapott tüzért, egy halom fegyvert és a pajzs mellé hiperhajtómű is jár. És láthatóan hatékonyabban harcolnak az Első Rend rohamosztagosai, a páncélzatuk és a fegyverzetük is sokkal jobb (míg a Birodalom rohamosztagosai ugye alig láttak valamit a sisakjaikban - ezt most már Luke és Rex is megerősítette). Az is ékes példa a hatékonyságukra, hogy a Falcont üldöző két TIE sem akadt fenn az első kanyarban, mint mondjuk az aszteroidába bemerészkedő korábbi társaik (eleve kétszer láttunk olyat, hogy a TIE-ok összeütköztek egymással).

Az, hogy ennyi katona mellett lett egy áruló, Finn, nem rontja jobban a sikerességi rátájukat, mint az, hogy a Jedik közül ezer év alatt két Sith is kikerült (három, ha Asajj-t is számoljuk, bár ő még bőven padawan volt, nem pedig lovaggá ütött Jedi, és Sith Úrnő sem lett).

Phasma meg nagyon valószínű, hogy nem Hux kiképzési programjának az eredménye - ráadásul a Csillagpusztítón elkövetett tettei ellenére lehet remek stratéga és kiképző.

 

A másik, ami még érdekes szerintem az Első Renddel kapcsolatban, hogy egyelőre inkább tűnik színtiszta katonai szervezetnek, semmint államnak. A vezetőjüknek katonai rangja van, és nincs semmiféle információnk olyan ágról, ami a politikai oldalért, az állam kormányzásáért fele, mint amilyen a Birodalomban először a Szenátus, később a kormányzók voltak. Az Első Rend név is inkább utal egy katonai szervezetre, mint államra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetlen áruló nagyon-nagyon elenyésző, ami nem igazán minősíti az Első Rend stratégiáját katonabeszerzés terén. A TCW-ben is volt példa arra, hogy egy klón lelépett, vagyis nincs garancia arra, hogy akár a sorozott, rabolt, akár a klón osztagok esetében maximálisan lojális katonákat kapjunk. Hmm... szóval a költséghatékonyság és a minőség mérlege döntő tényező.

Az Első Rend nagy balszerencséje/az Erő útja, hogy ez az egyetlen áruló pont egy kulcsfigurába botlik bele menekülés közben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Első Rend anyagi helyzete valóban meglepő. Láttuk Poe mennyire meglepődött, hogy micsoda technikájuk van. Ráadásul úgy van nekik mindenféle új fejlesztésük és Starkillerük, hogy még jóvátételt is kellett fizetniük. Egyébként a Starkillerről el tudom képzelni, hogy nem kevés rabszolga vett részt az építésében. Talán az új területekről odahurcolt munkások verejtékén épült fel a bázis. Valamin spórolni kellett.

 

A kiképzési módszerük elvileg jó, erről meg is győződhettünk. Szerintem nem véletlen, hogy épp a klónsereg metodikáját használták fel. Ha máshonnan nem is, de a Birodalom archívumában rengeteg infó lehetett a korábbi időkről és a klónokról. Magát a klónozást szerintem már nem bírta volna el a szervezet anyagilag. Bár ez csak tipp. Ráadásul a nagyobb gond ezzel, hogy a technológia se lehet hozzáférhető. Szerintem a Kaminoiak olyan minőséget képviseltek ami talán megközelíteni se tudnak azóta sem. A kánon szerint egyébként is lebombázták a telepeket igaz? Plusz még erre jön rá, hogy a régi történések okán kötve hiszem, hogy lenne magas technológiájú klónozó szervezet, olyan aki egy egész hadsereget létre tudnak hozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A kánon szerint egyébként is lebombázták a telepeket igaz?

Nem, nincs olyan történet vagy forrás (még a Legendsben sem - ott még az Új Köztársaságnak és az azt leváltó Galaktikus Szövetségnek is a lelkes tagja), amiben ilyen lett volna. Geonosist bombázták szutykossá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is. Bár szerintem nem érdemelnék meg, hogy a klónok miatt elítéljék őket. Ők csak legyártottak egy terméket, az, hogy azt mire használja a vevő, nem az ő dolguk, pláne nem az ő saruk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem az ő saruk, de a szenátusban végzett tevékenységük is erősen megkérdőjelezhető. Legalábbis az alapján amit láttunk. :) A lényeg a lényeg, az Első Rend valamiért nem akart velük üzletelni. Apropó üzlet. Vajon Kylo mennyire komolyan mondja, hogy Snoke vezérnek klón sereget kellene használnia? :D Vagy csak húzza Hux agyát?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg igaz az, hogy az Első Rend nem engedhette meg magának anyagilag a klónsereget. Másrészt ha változtattak is a toborzási és kiképzési módszereiken, elképzelhető, hogy nem akartak ilyen mértékben visszanyúlni egy köztársasági megoldáshoz. Még akkor se, ha az igazából nem a Köztársaság ötlete volt, nem annak javát szolgálta, sőt annak megbuktatására és a Birodalom megalapozására lett felhasználva. Maga Sidious is dobta a klónsereget, ha a Birodalom szolgált egyfajta mintaként, akkor a klónhadsereg szerintem nem jött szóba.

Ráadásul nem tudjuk, hogy mi lett Kamino sorsa, én el tudom képzelni, hogy így vagy úgy, de végül pórul jártak az egésszel. Akkor meg nem is lehetett már velük bizniszelni. Vagy épp az Első Rend nem akart velük üzletelni. Azt se felejtsük el, hogy nem annyira egyszerű titokban tartani egy ekkora üzletet. Anno pl. a Jedi Archívum térképeiről törölni kellett Kamino-t. A ST idején nem csak az Első Rend, de az Új Köztársaság is tudott a múltbéli klónsereg dolgairól, így necces lett volna a kamino-iakat újból felkérni. Az Ismeretlen Régióban szabadon garázdálkodhattak, de Kamino-n ekkora kaliberű bulit nehezen hoztak volna össze. Más ilyen szinten klóntechnológiát használó faj meg nem biztos, hogy létezett.

 

Kylo-nak szerintem is kettős célja lehetett a beszólással. Noha a klónokat leszerelték anno, de visszatérő beszédtéma lehetett a rohamosztagosok hozzájuk való hasonlítgatása. Kylo szerintem nemigen foglalkozott az Első Rend filozófiájával, neki mindegy volt milyen katonák vannak, csak legyenek minél hatékonyabbak. A klónok pedig e téren köröket vernek a rohamosztagosokra, valószínűleg az Első Rendéire is. Másrészt pedig alkalmas volt Hux cukkolására, hiszen utalt arra, hogy a katonái nem érnek fel a néhai klónokhoz, sokkal inkább a béna birodalmi rohamosztagosokhoz állnak közelebb. Ha pedig az ER elvből utálta a klónokat és a klónsereg ötletét (lásd első bekezdés), akkor pláne idegesíthette a beszólás Hux-ot.

Abból amúgy én se vonnék le messzemenő következtetéseket az ER rendszerére vonatkozóan, hogy Finn elárulta őket. Egyrészt ez az egyetlen eset semmiképp nem tekinthető általánosíthatóan mérvadónak, másrészt pedig nem tudjuk mi volt a helyzet a Birodalomban. Simán el tudom képzelni, hogy jó pár áruló és/vagy dezertáló volt az ők rohamosztagosaik közt is. A klónoknál pedig láttuk, hogy a mesterséges korlátozás ellenére is volt több renitens is, most az mindegy, hogy pozitív vagy negatív irányba.

 

Az pedig valóban érdekes kérdés, hogy vajon mi is volt az ER. Szerintem is sokkal inkább katonai szervezet, mint állam, vagy amolyan katonaállam lehetett. :) Semmit nem tudtunk meg pl. arról, hogy voltak-e a klasszikusabb értelemben vett polgáraik. Vagy csak katonai erővel leigáztak pár rendszert és rabszolgáikká tették a lakóikat?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

A Fantasztikus gépezetek keresztmetszetekből végre kiderült, miért az Első Rendé a legütőképesebb hadsereg a Galaxisban - egyáltalán, hogyan lehet ez, amikor az új Köztársaságnak van a legnagyobb hadserege, és ehhez az Első Rend sem ér(t?) fel. No, a Resurgent osztályú csillagrombolók fegyvereiben kyber kristály van, ami bár a Galaxisban ritka kincs, az Ismeretlen Régióban ráleltek egy nagyszerű forrásra. Így bár kevesebb hadihajójuk van, annak fegyverzete sokkal erősebb, mint bármilyen más hadihajó fegyvere a Köztársaságban.

Az is érdekes adalék, hogy a Resurgentek tervezésénél nem a Birodalmi, hanem a Venator csillagrombolókat vették alapul, ezért van oldalsó hangára is, és a hátán a gerinc mentén ennek is van leszállófedélzete. Csak ezt nem ajtó védi, hanem a törzs elülső részén ketté van választva a hajó, és ott bújuk meg a leszállófedélzet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A fantasztikus keresztmetszetek könyv szemérmesen nem mutatja az új köztársaság flottájának hajóit, mert a film sem mutatott semmit belőlük. De én kikockáztam a Hosnian Prime megsemmisítését. Ott a főbolygó körül számtalan hajó van, és mintha látni véltem volna egy Nebulon B fregatot a jellegzetes alsó villájával együtt. Lehet hogy a modernizált régi felkelő flotta örizte a bolygót? Jó lenne erről többet tudni.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tök jó, főleg a Venatoros rész. Azt lehet tudni, hogy miért azt vették alapul?

Mert a Resurgenek a Birodalmi csillagrombolókkal ellentétben ismét hordozó hajók is, nem csak megfélemlítésre jó bárkák. A Venator osztály kialakítása miatt sokkal több kis hajót és földi ostromcsapatot tudott szállítani, és gyorsabban, hatékonyabban ereszthette ki tartalmát. Egyszóval: a Venatorok hatékonyabb hajók voltak, így az Első Rend róluk vett példát.

Plusz az Első Rend mérnökei úgy vélték, a Birodalom idején szolgált flottában alapvető tervezési hibák is voltak, amire az Executor pusztulása igen keményen rávilágított. A Resurgent a Venatorokhoz hasonlóan kevésbé sebezhető híddal van megáldva, azt eleve jobban védik (a tornyon is vannak turbólézerek, közvetlen a törzsből épp csak kiemelkedő híd mellett), sőt, van egy második híd is a hajó középtáján, a felépítmény tövében.

 

A fantasztikus keresztmetszetek könyv szemérmesen nem mutatja az új köztársaság flottájának hajóit, mert a film sem mutatott semmit belőlük. De én kikockáztam a Hosnian Prime megsemmisítését. Ott a főbolygó körül számtalan hajó van, és mintha látni véltem volna egy Nebulon B fregatot a jellegzetes alsó villájával együtt. Lehet hogy a modernizált régi felkelő flotta örizte a bolygót? Jó lenne erről többet tudni.

Bezony, én is kikockáztam, és valóban van ott egy Nebulon B, sőt, szerintem egyik-másik meg Mon Calamari cirkáló. Ha az X-szárnyúakat megtartották, valószínűleg a hadihajóknál sem váltottak típust. Minek lecserélni a bevált eszközöket. Csak áttervezett, új típusokat kell gyártani, oszt jónapot.

A Birodalomnál személy szerint pont ezt nem értettem, miért cserélték le a hatékony és jó hadiparkjukat egyértelműen gyatrább felszerelésekre, hajókra. Persze oké, főleg a pénz és a tömeggyártás miatt: gyorsan, olcsón, sokat. Ja, hogy ez a minőség rovására megy? Sebaj, sok lúd disznót győz. Csak a Lázadók Szövetsége vaddisznókból állt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bezony, én is kikockáztam, és valóban van ott egy Nebulon B, sőt, szerintem egyik-másik meg Mon Calamari cirkáló. Ha az X-szárnyúakat megtartották, valószínűleg a hadihajóknál sem váltottak típust. Minek lecserélni a bevált eszközöket. Csak áttervezett, új típusokat kell gyártani, oszt jónapot.

A Birodalomnál személy szerint pont ezt nem értettem, miért cserélték le a hatékony és jó hadiparkjukat egyértelműen gyatrább felszerelésekre, hajókra. Persze oké, főleg a pénz és a tömeggyártás miatt: gyorsan, olcsón, sokat. Ja, hogy ez a minőség rovására megy? Sebaj, sok lúd disznót győz. Csak a Lázadók Szövetsége vaddisznókból állt. :D

 

Szerintem azért mert az első generációk is, mindíg magukban hordoznak némi tervezési hibát (lásd első Halálcsillag) Igazándiból a klón háborúkig senki az égvilágon nem épített akkora flottát mint amilyen a Köztársaságé volt (egyébként Halálcsillagot se), senkinek nem volt tapasztalata hogy hogy kell. És bizony szorított is a határidő, pont akkora kellet kész lennie, mikorra Palpatine megkapta a különleges jogosultságait a szenátustól. Én elképzelhetőnek tartom hogy bizony rohamtempoban dolgoztak a Kaminon, meg a hajógyárakban is. Ezért bizony voltak hibák tömegével. Ez a megállapításom az Acclamator osztályú szállítókra vonatkozik. A Venatorokat pedig azért kellet lecserélni, mert ugyan kiálta a háború próbáját, de az utána jövő "békeidőben" a rendfentartás szempontját kellett figyelembe venni. A Victory osztályú rombolókat pedig azért kellet lecserélni, mert George Lucas azt mondta :lol: A birodalom érájában a gyorsan, olcsót csak a TIE vadászokra igaz, szerintem, mert azok amúgy is flotta bázisuak. Én nem állítanám hogy az Imperial osztályú rombolók annyira vacakok lettek volna, hisz végül is a Birodalom töretlenűl uralta a galaxist. Bár a Halálcsillag projektek miatt az anyagi erőforrások oda tolódtak, és vélhetően a birodalmi haditengerészetben kezdett eluralkodni egy szemlélet váltás, sőt mellőzöttség érzés, Tarkin nyomására, aki teleduruzsolta Palpatin fülét, hogy "minek flotta, meg sereg, kell pár Halálcsillag,összességében olcsóbb, jobb, a célt ugyanúgy el lehet veke érni". Egyébként az sosem ment a fejembe, hogy a pajzsgenerátorok (mint a leggyengébb pontja a csilagrombolóknak) mit keresnek a hajótesten kívűl, viszonylag védtelenül. Még ha van is toronyterelő pajzs, minden pajzs túlterhelhető, ebből kifolyólag ami mögötte van annak annyi. Bár ez is egy tervezési hiba ami az endori csatában derült ki, de már nem volt aki újratervezte volna, csak az Első Rend.Tehát ha valaki szabotálta a flottát az maga Tarkin. Ebből a szemszögböl lehet úgy értelmezni, hogy vacakabb hajókat csináltak, vagy már nem figyeltek rájuk annyira oda, vagy nem törödtek a továbbfejlesztésükkel.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogyan dolgozhattak volna rohamtempóban, amikor tíz évük volt megtervezni és titokban felépíteni a hadsereget. Ezt a haderőt már az ep1 előtt elkezdték megtervezni, talán már az ep1 idejében elkezdtek az első eszközök épülni. Ráadásul azért semmit sem amatőrök építettek, hanem kipróbált hadigyárak. Lehet, hogy nem épített még egyik sem ekkora hadsereget (ami nem igaz, hiszen a kereskedelmi szervezeteknek is hatalmas hadereje volt), de kipróbált gyárakról és mérnökökről volt szó. Szóval, ha nekik nem volt tíz év elég ahhoz, hogy hatékony hadsereget építsenek (márpedig a TCW-ből tisztán lejött, hogy a KNH ezerszer hatékonyabb, mint a BH volt a fénykorában), akkor ezer év sem lett volna nekik elég.

Ami hibák voltak, azok részben nem a KNH-hoz készült eszközökből (Delta-7) jött, részben azért, mert olyanok gyártották, akik valóban nem értettek hozzá (a klónok páncéljait a kaminóiak csinálták), de ezeket is kijavították.

A poén pedig ez: a klónok páncélja a Phase II-ra igen kifinomult eszköz lett, erre ezt lecserélték a rohamosztagosok páncéljára, amiben a használója nem lát és még a kövektől sem védi meg! Ezt mivel indoklod? Csak is az olcsón, sokat, gyorsan elv jöhet szóba, mert értelmes érv nincs mögötte.

Az ARC-170-esekkel, az Alpha-3 Nimbusokkal és az Eta-2-esekkel is legfeljebb annyi gond volt, hogy utóbbi kettőben nem volt hiperhajtómű. Ezeket milyen elv alapján váltották le a sokkal, sokkal bénább TIE/LN-ekre?

És igen, az Imperial-osztályú csillagrombolók sem olyan hatékonyak, mint a Venatorok voltak. Csak ezt vesd össze: egy Venator szállítási kapacitása 192 Alpha-3 Nimbus, Torrent vagy Eta-2, 36 ARC-170 vagy BTL-B Y-szárnyú - már ez egy olyan hadipotenciál, amivel a Birodalmi csillagromboló nem tud mit kezdeni, mert mindössze 72 TIE/LN van a pocijában, semmi más. Azokat már valószínűleg az ARC-ék megeszik reggelire, hát ha még rájuk szabadul 192 Eta-2 vagy Nimbus. Nem mond már nekem, hogy ezen a ponton az Imperial hatékonyabb hajó. A légifölényt sokkal gyorsabban megszerezné egy Venator, mint három Imperial.

Az Imperial mindössze annyiban jobb, hogy több fegyver van rajta (ami nem sokat ér, mert a védelme meg gyatra, ezt már a Rebels és az ep5-6 is bizonyította), és több rohamosztagost szállít (viszont nincs kapacitása arra, hogy mindet lejuttathassa - egy Sentinel mindössze 54 katonát tud szállítani, elég sok forduló ezzel 9000+ katonát levinni a bolygóra, és bár nincs adat, mennyit szállít ebből egy Imperial, Lambdából mindössze 8-ra van kapacitása, a Sentinel meg nagyobb, szóval valószínűleg annyi sem fér el belőle).

Amúgy megjegyzem, hogy jó lenne, ha kicsit kipofoznák a Birodalom állományát, mert ezen a téren nincs sok átgondoltság. Nem tudom, ki találta ki, hogy 9000+ katona legyen rajta, de ha már ezt megtette, igazán hozzágondolhatott volna valamilyen nagykapacitású csapatszállítót, és nem azt, hogy ezt majd 8 Lambda fuvarozza (azokban csak 20 ember fér el).

Már csak ezért is jobb az Első Rend és a KNH: a Resurgentek 100 AAL-t szállítanak, egy AAL-ben 20 katona fér bele, ez lendületből 2 000 katona egyidejű mozgósítását teszi lehetővé, vagyis a Resurgent rohamosztagos állományának egynegyedét tudja egyszerre leszállítani. Racionálisabb így, mint az, hogy az Imperial a 9700 katonájából mindössze 160-at tud letenni (de még ha elvetjük is azt a kanonizált infót - amit részben muszáj, hiszen a Rebels mást mutat -, hogy nem 8 Lambda, hanem 8 Sentinel van, akkor sem jó, mert még így is csak 400 katonát tudnak mozgatni egyidejűleg, ami továbbra sincs versenyben a Venatorral vagy a Resurgenttel). A Venator hatékonysága is sokkal értelmesebb ezen a téren: 2000 klón katona utazik a fedélzetén, 40 LAAT/i van rajta, amikbe egyenként 30 katona fér be. Vagyis egy Venator egyidejűleg 1200 katonát tud lejuttatni orbitálisról, ami az állományának több mint a fele.

Szóval én nem igazán látom, hogy egy Imperial I vagy Imperial II osztályú csillagromboló miben hatékonyabb egy Venatornál vagy Resurgentnél. Több fegyvere van, viszont a pajzsgenerátora és a hídja védtelen (ez se a Resurgentre, se a Venatorra nem igaz), a torony szinte teljesen szabad préda. Légifölényt nem tud kivívni, mert kevés gépe van, ráadásul a Galaxis legsz*rabb vadászgépeivel bírnak. Hajó-hajó elleni küzdelemben csak addig érvényesülhetnek, amíg az ellenség nem jut elég közel hozzájuk, hogy kiiktassák a tornyot. Megszállóerőként nehezen funkcionálnak, mert hiába van megszálló kapacitásuk, nincs olyan egység a gyomrában, ami azt hatékonyan, gyorsan tudná mozgatni. Az egyetlen, amiben jó lehet, ha orbitális pályáról vagy a levegőből salakká olvaszt városokat. Erre viszont kevéssé használják őket.

 

Egy szó, mint száz: Palpatine leváltott egy majdnem tökéletes, bizonyítottan hatékony hadsereget egy pocsék haderőre, azért, mert neki nagy hadsereg kellett, gyorsan, de olcsón. A KNH és az Első Rend is durván megverhetné a Birodalmat egy háborúban. Pláne, hogy a Resurgentek a hatékony Venatorok mintájára készültek el, viszont majdnem kétszer akkorák, mint egy Imperial. Még nagyobb, sokszorosan hatékonyabb, sokkal erősebb. És, ha az Első Rend bevonul, ha csak a vezetőik nem b*lfaszok gyülekezete, akkor bizony a Köztársaság maradék haderejét ezzel a hadipotenciállal hamar felőrölhetik. Márpedig az ep7 alapján ők nem csak háborúra készültek, de alaposan át is rágták a dolgot, hiszen számbeli hátrányukat hamar leküzdötték egyetlen lövéssel.

 

Megjegyzem, a Halálcsillag apró tervezési hibáját a Halálcsillag II-re lecserélték egy akkora tervezési hibára, amin már a Millennium Falcon is átfért. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogyan dolgozhattak volna rohamtempóban, amikor tíz évük volt megtervezni és titokban felépíteni a hadsereget. Ezt a haderőt már az ep1 előtt elkezdték megtervezni, talán már az ep1 idejében elkezdtek az első eszközök épülni. Ráadásul azért

 

 

Megjegyzem, a Halálcsillag apró tervezési hibáját a Halálcsillag II-re lecserélték egy akkora tervezési hibára, amin már a Millennium Falcon is átfért. ;)

 

Szerintem egyről beszélünk. Megtarthatta volna a régi háborús konjuktúrát, ütőképesebb, gyorsabb, erősebb. De minek. Már nem kell naprendszereket megszállni, bolygókat leigázni. Már megtették. Mindenhol van helyőrség, élőerős felszini csapatok. Valóban háborút vivni, fentartani egy ilyen kapacitást baromira drága. De már csak a rendet kellet fentartani, erre tökéletesen megfeleltek (gondolom itt jön az olcsóbb amire gondolsz, lehet hogy olcsóbb de rosszabnak nem nevezném, csak másnak) az Imperial osztályú rombolók is. Ha gond van odamegyek és szétcsapok közöttük, ha kell akkor többed magammal megyek oda, vagy eleve ott állomásoztatok párat, bár ez a legdrágább megoldás, még akkor is ha origami rombolókat alkalmazok. De a Halálcsillaggal már oda se kell menni, elég ha tudják hogy van. Erra akartam kilyukadni. Ez a legolcsóbb.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Á, igen, így már érthető, és szerintem is az állhatott a háttérben, hogy a Birodalom megtartásra, nem megszerzésre építette a hadseregét. Viszont ez is csak azt bizonyítja, mennyire rossz haderő volt az. Mert egy hadsereget nem lehet csak területtartásra megépíteni. És hát lényegében ebbe bukott bele a Birodalom. Nem számoltak azzal, hogy felállhat ellenük egy komolyabb hadsereg, de megtörtént (pedig azért a Lázadók Szövetsége sem volt éppen hatalmas haderő), és hirtelen a hadihajóik, amik terrorizálásra voltak csak jók, semmit sem értek.

A KNH és az Első Rend ezzel szemben úgy épített hadsereget, ahogy kellett: hajóik egyaránt jók a területek megtartására, védekezésre és támadásra. Nem is kellett nekik másra a Csillagpusztító, mint arra, amire egy ilyen fegyver való: első csapásmérésre (a Birodalom már itt is hülyeséget csinált, hogy a Halálcsillagokat is csak terrorizálásra akarta használni, pedig arra pont nem jó).

Tulajdonképpen ezért is lényegtelen, hogy a Csillagpusztító képes-e mozogni vagy többet lőni (amúgy, eszembe jutott, hogy lehet, hogy eleve bináris rendszerben volt, mint a Tatu-rendszer, ezért tudott kétszer lőni). Egyetlen célja volt és azt bevégezte. Megjegyzem, a Csillagpusztítónak a védelme is ezerszer jobb volt, mint a két Halálcsillagnak együtt véve, csak kár, hogy Phasmával senki sem számolt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Á, igen, így már érthető, és szerintem is az állhatott a háttérben, hogy a Birodalom megtartásra, nem megszerzésre építette a hadseregét. Viszont ez is csak azt bizonyítja, mennyire rossz haderő volt az. Mert egy hadsereget nem lehet csak területtartásra megépíteni. És hát lényegében ebbe bukott bele a Birodalom. Nem számoltak azzal, hogy felállhat ellenük egy komolyabb hadsereg, de megtörtént (pedig azért a Lázadók Szövetsége sem volt éppen hatalmas haderő), és hirtelen a hadihajóik, amik terrorizálásra voltak csak jók, semmit sem értek.

A KNH és az Első Rend ezzel szemben úgy épített hadsereget, ahogy kellett: hajóik egyaránt jók a területek megtartására, védekezésre és támadásra. Nem is kellett nekik másra a Csillagpusztító, mint arra, amire egy ilyen fegyver való: első csapásmérésre (a Birodalom már itt is hülyeséget csinált, hogy a Halálcsillagokat is csak terrorizálásra akarta használni, pedig arra pont nem jó).

Tulajdonképpen ezért is lényegtelen, hogy a Csillagpusztító képes-e mozogni vagy többet lőni (amúgy, eszembe jutott, hogy lehet, hogy eleve bináris rendszerben volt, mint a Tatu-rendszer, ezért tudott kétszer lőni). Egyetlen célja volt és azt bevégezte. Megjegyzem, a Csillagpusztítónak a védelme is ezerszer jobb volt, mint a két Halálcsillagnak együtt véve, csak kár, hogy Phasmával senki sem számolt. :)

 

Egyetértek. Bár azt nem tudjuk hogy a Starkiller tényleg csak kétszer tudott volna lőni, vagy többször is. Én reménykedem, hogy annyiszor lőhetett volna ahányszor akartak volna, bár a további napokat honnan szívta volna el azt a teljes homály fedi el jótékonyan számomra, nem is akarom tudni. Mivel most teljesen pozítív a hozzáálásom az EP VII-hez, úgy gondolom hogy ne feszegessük ezen APRÓSÁGOT. Elfogadom olyannak amilyen. Mindenesetre nagy pazarlásnak tartanám, hogy ez a bolygó csak kétszer lett volna képes lőni, úgyhogy inkább abban aszámomra kényelmes kényszerképzetben ringatom magam, hogy bármennyire hihetetlen és képetelen is ennek a fegyvernek az ilyetén létezése mégis belefér a SW univerzumba, és én feltétlen örülök hogy az alkotók ezt ilyennek találták ki. Pozitív vagyok, pozitív vagyok :) :) :) :)

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kicsit most utána néztem, és Pablo Hidalgo megoldotta a problémát. Megkérdezték tőle, hogy tud-e mozogni a Csillagpusztító. A válasz: "Yeah, it moves."

Szóval, átrepül egy másik csillaghoz, aztán jöhet a következő lövés.

Megjegyzem, a Wookieepedian már nagyon szép techno-bla-bla van a Csillagpusztító köré kanyarítva. Nem igazán fed itt már homály semmit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kicsit most utána néztem, és Pablo Hidalgo megoldotta a problémát. Megkérdezték tőle, hogy tud-e mozogni a Csillagpusztító. A válasz: "Yeah, it moves."

Szóval, átrepül egy másik csillaghoz, aztán jöhet a következő lövés.

Megjegyzem, a Wookieepedian már nagyon szép techno-bla-bla van a Csillagpusztító köré kanyarítva. Nem igazán fed itt már homály semmit.

 

Köszönöm, már tanulmányozom is. Mégiscsak jobb hogy kidolgozták a részleteket :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Birodalomnál szerintem alapvetően három vezérelv volt a hadsereg kapcsán. Az egyik, hogy olcsó legyen, a másik, hogy nagy, sok és minél fenyegetőbbnek kinéző, a harmadik pedig, hogy lehetőleg semmi ne maradjon a Köztársaságból. Az elsőt nem kell magyarázni. A második lényege, hogy a Birodalom alapesetben mindenhol félelmet akart kelteni, azt akarta, hogy ha bárhol megjelennek, akkor már a puszta jelenlétüktől is parázzon mindenki. Tök mindegy mennyire jó a katona, csak legyen sok, mert akkor túlerőben ijesztőbbnek hatnak. Mindegy mennyire hatékony vagy sebezhető egy AT-AT vagy csillagromboló, legyen elég monumentális ahhoz, hogy összefossa magát mindenki a környéken.

A lépegetők is viccesek, az AT-AT-t pl. leteszik, aztán pár hónap alatt oda is totyog a célpontjához. Persze a lehető legváltozatosabb módon lehet egy bicskával is hatástalanítani és elpusztítani. A csillagrombolóknál se számít hány embert tudnak mozgósítani, majd odaállnak az adott bolygó fölé, aztán egyesével leviszik a katonákat, addig is ott lebeg felettük a hatalmas monstrum. Dzséjtnek tökéletesen igaza van abban, hogy ez elég hülye és egysíkú felfogás, rá is faragtak. A harmadik szempont pedig egyébként Sidious-ék saját agymenése lehetett, hogy minél kevesebb dolog emlékeztesse a őket a Köztársaságra, minden helyét (akkor is, ha jól működött) vegye át valami birodalmi új.

 

Bár a Halálcsillag projektek miatt az anyagi erőforrások oda tolódtak, és vélhetően a birodalmi haditengerészetben kezdett eluralkodni egy szemlélet váltás, sőt mellőzöttség érzés, Tarkin nyomására, aki teleduruzsolta Palpatin fülét, hogy "minek flotta, meg sereg, kell pár Halálcsillag,összességében olcsóbb, jobb, a célt ugyanúgy el lehet veke érni". ... Tehát ha valaki szabotálta a flottát az maga Tarkin.

Ezt a gondolatmenetet nem igazán értem. Szerintem nem Tarkin volt a fő döntnök vagy tanácsadó ilyen kérdésekben. Pláne nem tudok róla, hogy mérnök lett volna, szóval nem ő tervezte a hajókat és egyéb katonai eszközöket. Nyilván a Birodalom megrendelőként sok dologba beleszólhatott, de biztos nem Tarkin ötlete volt pl. a pajzsgenerátorok helye vagy hasonlók.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a gondolatmenetet nem igazán értem. Szerintem nem Tarkin volt a fő döntnök vagy tanácsadó ilyen kérdésekben. Pláne nem tudok róla, hogy mérnök lett volna, szóval nem ő tervezte a hajókat és egyéb katonai eszközöket. Nyilván a Birodalom megrendelőként sok dologba beleszólhatott, de biztos nem Tarkin ötlete volt pl. a pajzsgenerátorok helye vagy hasonlók.

 

Persze persze nem Tarkin rakatta oda a pajzsgenerátorokat a mérnökökkel hogy jól fel lehessen robbantani a csillagrombolókat. Nem is erre gondoltam. A fegyvernemek úgymond versengenek a császár kegyéért. Tagge a flottát favorizálja, mivel annak Ő volt a parncsnoka. Valaki favorizálta gondolom a szárazföldi fegyvernemeket, Tarkin favorizálta a Halálcsillagot, mert ő felügyelte a projektet, Vader favorizálta az erőt, és lenézte az összes többit.Civakodó majmoknak gondolta őket, akiket majd el kell söpörni ha eljön az ideje. Szóval mindenki a saját területét tartja fontosnak. Én arra gondoltam a Halálcsillaggal Tarkin a háttérbe szorította az összes többi fegyvernemet, mert gyakorlatilag feleslegessé váltak. Arra gondoltam, hogy a többi fegyvernemet kezdik elhanyagolni, elmaradnak a fejlesztések, elvonják az erőforrásokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze persze nem Tarkin rakatta oda a pajzsgenerátorokat a mérnökökkel hogy jól fel lehessen robbantani a csillagrombolókat. Nem is erre gondoltam. A fegyvernemek úgymond versengenek a császár kegyéért. Tagge a flottát favorizálja, mivel annak Ő volt a parncsnoka. Valaki favorizálta gondolom a szárazföldi fegyvernemeket, Tarkin favorizálta a Halálcsillagot, mert ő felügyelte a projektet, Vader favorizálta az erőt, és lenézte az összes többit.Civakodó majmoknak gondolta őket, akiket majd el kell söpörni ha eljön az ideje. Szóval mindenki a saját területét tartja fontosnak. Én arra gondoltam a Halálcsillaggal Tarkin a háttérbe szorította az összes többi fegyvernemet, mert gyakorlatilag feleslegessé váltak. Arra gondoltam, hogy a többi fegyvernemet kezdik elhanyagolni, elmaradnak a fejlesztések, elvonják az erőforrásokat.

Ebben nagyon is lehet valami, mert mindentől függetlenül, Tarkinnak nagyon nagy hatalma volt a Birodalomban (katonai szempontból talán ő volt Palpatine és Vader után a következő a rangsorban), de ez már eléggé off.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 hónappal később...

Egy munkahelyi beszélgetésben felmerült az Első Rend létjogosultságának témája. Röviden és tömören egyetértek az első hozzászólással, de itt vannak az ismerős által képviselt ellenpontok:

 

Szerinte hibás az az elgondolás, hogy az Első Rend értékkimenekítésből és a leigázott világokból szerzett profitból szerezte a vagyonát. Mivel a Birodalom egy jól szervezett, strukturált állam volt, a vagyonát, mint minden ilyen állam, pénz formájában tárolta. De amint az endori csata végkimenetele a Galaxis tudomására jutott, az szükségszerűen elértéktelenítette a pénzt. Magyar példával élve, a háború elvesztése után kiszámíthatatlanná vált az állam sorsa, hiperinfláció következett be, ami több milliomod részére csökkentette a forint értékét. Mivel ugyanez a folyamat játszódott volna le a Birodalomban, az értékkimentés pénz formájában lehetetlen volt. Kizsákmányolni ugyan képesek lettek volna a védteleneket, de pénzhez így se juthattak. Szóval kizárólag értékes anyagokat vihettek volna el, de azt is korlátozott mértékben, lévén a Galaxis egy Birodalom volt, és a hajókat se egy helyen fejlesztették/építették (több cég, több telephelyen, mint ma pl. az autókat).

És ide tartozik a fejlesztési gond. Ha a meglévő hajóikhoz is roppant nehezükre esett alkatrészeket szerezni, miként fejlesztgettek volna lazán? A Starkiller Bázisra ez fokozottan igaz. Amihez jutottak, abból lettek pótolva az alkatrészek, amiknek viszont nem jobbá, ellenkezőleg, rosszabbá kellett volna tenniük a gépeiket. Később (a kb. 30 év során) akár vehettek is harci eszközöket, ha a szerencse úgy hozta, de ezek harcértéke csekélyebb. A kalózok sem voltak képesek a legmodernebb eszközöket beszerezni, hiába voltak viszonylag gazdagok egyes csoportok. Nem az a kérdés, milyen kapcsolataik vannak, hanem az, hogy még ezekhez is pénzre volt szükségük, amivel nem rendelkezhettek. Fejlett katonai holmikat a Földön is nehéz beszerezni.

Tehát, amíg a Köztársaság képes kilábalni egy ilyen katasztrófából (a lázadó erők és a nép támogatásával élve) és képes újjászervezni haderejét, majd gyártani és fejleszteni, addig az Első Rend (ami jóval kevesebb bolygóra hagyatkozik) ezt nem képes megtenni. Kezdetben valószínűleg az önfenntartásra is csak nehézségek árán képes. A Birodalom maradványa (azaz annak egy maradványa, amiből aztán az Első Rend született) külső segítség nélkül nem lábalhat ki az Endor utáni káoszból. Ezekből kifolyólag az ismerősöm szerint logikailag hibás az Első Rend teljes koncepciója. Ti mit gondoltok erről?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes okfejtés.

Szerintem alapból ott hibádzik, hogy egy nemzeti valutaként kezeli a kredit-rendszert. A filmekben egyedül a - mint nemrég megtudtam - Köztársaságon kívüli, peremvidéki világon, a Tatooine-on merült fel, hogy nem fogadnák el a kreditet, mint váltót. Ott is vélhetően egyfajta lokális vagy hutt specifikus pénznem az általános fizetőeszköz (wupi-upi?), de semmiképp sem egy teljes galaxisra kiterjedő alternatív valuta/deviza, ami akárcsak felmerülhetne a kredit alternatívájaként.

 

Tudomásom szerint a lázadók is kreditet használnak, a filmekben legalábbis nincs utalás arra, hogy más pénzben próbálnának teljesíteni kötelezettségeket, szóval szerintem elfogadhatjuk, hogy a lázadók is ezt használják. Ha a kredit az egész galaxisra kiterjedő az egykori köztársasági világok által általánosan elfogadott valuta, nem hinném, hogy akárcsak felmerülne a hiperinfláció vagy az összeomlás lehetősége, hiszen a hitelessége nem a Birodalomból, hanem sokkal inkább általános érvényű elfogadásából fakad. Ha a Birodalom saját pénzt nyomott volna Palpatine kikiáltása után, akkor felmerülhetne a kreditrendszerre való visszatérés, és összeomolhatna a Birodalmi valuta, de amennyire én tudom, nem ez a helyzet.

 

Ha szimplán a közgazdasági összefüggésekben gondolkodunk, Endor után felmerülhetett a birodalomban, hogy még több kreditet "nyomnak" - nem tudom, hogy az ottani pénzt konkrétan nyomják, vagy milyen formában létezik - és ez elvi síkon okozhatna inflációt (de hiperinflációt csak akkor, ha megrendülne az egész kreditrendszerben a hit) de itt a valóéletből vett példák szerintem nem helytállóak, mert a birodalmi "jegybank" volumenében vélhetően nehezen tudna annyi kreditet kiállítani és forgalomba hozni rövid időn belül, hogy ez konkrét elértéktelenedési lavinát indukáljon egy egész galaxisban .

 

Bár szerintem a Star Wars sose menne le ilyen gazdasági mélységekbe, azt tudjuk, hogy a bankrendszere van a galaxisnak, ugyanakkor tőzsdéről még nem nagyon esett szó emlékeim szerint. Az árfolyamokkal kapcsolatban iránymutató lehet a Tatooine, ahol azt láthattuk, hogy vagy elfogadják a kreditet vagy nem, de átváltási árfolyam még csak szóba sem került (szerencsére :D). A filmek alapján a kredit egy általános fizetőeszköznek tűnik a galaxisban, aminek az összeomlásához ennél jóval több kellene. Emellett azzal sem értek egyet, hogy az állam legfőképp pénzben tárolná a vagyonát. Ha csak a Birodalomra gondolunk, akkor a különböző bolygókon lévő különböző ingatlanjai, eszközei, fegyverei, járművei, stb. vélhetően jóval nagyobb vagyonelemet tesznek ki közösen, mint a pénzben tárolt vagyonuk. Más kérdés, hogy miután visszaszorították a Birodalmat, számos ilyen vagyonelemüket zárolták, megsemmisítették, elkobozták, a pénzt jobb eséllyel tudták kimenekíteni a zárolás alól, és miután visszahúzódtak az Ismeretlen Régióba, ott újra "befektethették" azt katonai eszközök vásárlásával (befektetés alatt azt értem, hogy eszközök vásárlásával bolygókat hódíthattak meg, amiknek a nyersanyagait, vagyonelemeit pénzzé alakítva - pl. más bolygón eladva, stb. - realizálhattak profiton a katonai eszközökbe ölt tőke fölött.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahogy Donát is írta, a SW univerzumát kár ilyen mélységekig a való élethez hasonlítani. Pláne gazdasági témában, ahol még a saját "tudományunk" is elég képlékeny és bizonytalan. A Földön is elég sűrűn történnek furcsaságok, amiket a közgazdászok aztán próbálnak mindenféle módon magyarázni, de egzaktnak azért nehéz nevezni a témát. A SW-ban pedig még a jóval stabilabb fizikai törvényszerűségeket is átírják, ahogyan a messzi-messzi galaxis természettudománya is más, mint a miénk, úgy a gazdaságtana is lehet tök eltérő.

 

Amúgy meg a Birodalom egy hatalmas gépezet volt, vélhetően hatalmas vagyonnal. Ennek csak egy részét tarthatták kreditekben, szóval ha el is értéktelenedett volna a valuta (ami szerintem valószínűtlen), akkor is maradt volna nekik bőven. Tudjuk, hogy a Birodalom egyrészt kedvelte a mobilis központokat, a két Halálcsillag mellett ott voltak a vezérhajók, ill. az Első Rend is egy mozgó főbázist épített. Ezek a fix épületekhez képest jól menthetőek, most az egy más kérdés, hogy ezeknél a konkrét példáknál ez pont nem sikerült, de az könnyen elképzelhető, hogy az értékeik jelentősebb része mozgatható volt.

Másrészt pedig azt is láttuk, hogy a birodalmi építmények a lehető legegyszerűbbek voltak. Nyilván a méretükből fakadóan komoly veszteségek, de annyi pénzt ölhettek ezekbe anno, amennyit feltétlenül kellett, nem költekeztek túl. Nem nagyon tudjuk hogyan történt a Birodalom bukása, szétesése és félrevonulása, de az Ep.6 erőviszonyai alapján aligha verték agyon őket a galaxisban. Valószínűbb, hogy a lefejezett rendszer érdemi támogatók híján fenntarthatatlanabb volt, a jakku-i vereség után pedig belátták, hogy kár a végsőkig és a teljes lenullázódásukig harcolni, mentették a menthetőt és jött a B-terv.

 

Az Ismeretlen Régióval pedig megint homályos vizekre evezünk. Már a Birodalom is kacsintgatott arra, az Első Rend meg arra a területre összpontosított. Ott simán lehetett annyi elérhető nyersanyag, ami fedezte a szükségleteiket és lehet nem is kellett érdemben megküzdeni érte senkivel. Ott a saját uraik lehettek, ezt kiegészítve a Birodalomból kimentett javakkal már bőven jó gazdasági helyzetben voltak.

Amúgy meg ennyi erővel a Köztársaság pénzügyeibe, katonai és egyéb lehetőségeiben is ugyanígy el lehetne merülni. Volt egy alapvetően megosztott és lazán csatolt szövetség, amely egyetlen célért küzdött, a Birodalom megbuktatásáért. Ráadásul annak méreteihez és erőforrásaihoz képest mondhatni eltörpültek. Az Ep.6 után pedig csatároztak egy sort az amúgy katonailag még mindig rohadt erős ellenfelükkel, akik legyőzése után nekik kellett újjáépíteni a galaxist, fenntartani a békét és nyugalmat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A lentiekhez még annyit fűznék hozzá, hogy a kreditet, teljes nevén a Galaktikus Kreditet valóban univerzálisan használták mind a Köztársaságban, mind a Birodalomban, mind a Konföderációban, egyedül a Peremvidéken nem fogadja el néhány árus, leginkább azok, akik nem kereskednek kifelé. Watto azért nem ért volna semmit köztársasági datarival, mert valószínűleg nem kereskedik a Tatooine-on kívül, ezért ragaszkodik a helyi pénzhez, a wupiupihoz. (Abban meg kételkedem, hogy a Tatooine-on lenne bankrendszer, ahol váltják a kreditet - ezt valószínűleg a huttok intézik, jó nagy haszonnal a javukra.)

 

Mivel a Birodalom a régi Köztársaságra épült, a kreditrendszer megmaradt. Mivel az új Köztársaság is arra épült, szerintem Mon Mothmáék sem törölték el a kreditrendszert - eleve kétlem, hogy ez jó ötlet lett volna, hiszen egy galaktikus pénznem eltörlése ilyen válságos helyzetben elég nagy károkat okozhat gazdasági téren.

Mivel az Első Rend továbbra is olyan vállalatokkal kereskedik, amik minden felet kiszolgálnak, így ésszerű, hogy ők is elfogadják a kreditet, és az ő kreditjüket is elfogadják. Ilyen téren pedig teljesen logikus, hogy a valutát kimentették a Birodalom végnapjain, hiszen azt nagyon jól használhatták később is mind a Köztársaságban, mind a Peremvidéken. A csempészeket, a fejvadászokat, a gyárakat, stb. ezeket mind kredittel kell megfizetni.

 

Egy érdekes példa arra, miért is jó, ha az Első Rend a krediteknél marad. A kézifegyvereiket, úgymint az F-11D-t, az FWMB-10-et és a SE-44C a Sonn-Blas Corporation, ami az Első Rend égisze alatt létezik az Ismeretlen Régióban. Igen ám, de ennek a cégnek az anyavállalata a BlasTech Industries és a Merr-Sonn Munitions, Inc. Előbbiről azt érdemes tudni, hogy az gyártotta a fegyvereket a Köztársasági Nagy Hadseregnek, a Galaktikus Birodalomnak, a Lázadók Szövetségének és az Ellenállásnak is. A Merr-Sonn-nal azért állt össze és hozták létre a Sonn-Blast, hogy megkerüljék az új Köztársaság fegyverkorlátozási egyezményét és árulhassanak fegyvereket az Első Rendnek.

 

És ez csak egy példa, az ep1-2-3-ból pedig pontosan tudjuk, hogy a magánvállalatok mennyire szeretnek függetlenül működni. Oké, lehet, hogy nem emelkedik fel egy újabb Kereskedelmi Szövetség vagy Intergalaktikus Bankár Klán, de a kisebb vállalkozások sem biztos, hogy kihagynak egy lehetőséget, hogy mindkét féllel biznyiszeljenek. Ezután logikus, hogy egy ilyen cég csak a galaktikus valutát fogadja el, hiszen (ha van) az Első Rend pénzével semmire sem menne a Köztársaságban (ráadásul még le is bukna), a köztársasági valutával (ha van) meg az Első Rendben nem tudna mit kezdeni. Jobb, ha mindkét féltől ugyanazt kapja: Galaktikus Kreditet. És éppen az ilyenek miatt az Első Rendnek sincs oka más pénznemre váltani, mint ahogy a Köztársaságnak sem, és éppen ezért az Első Rend nyugodtan használhatja a Birodalomból elhozott valutát, mert az ugyanaz, amit évezredek óta használnak.

Ráadásul azt sem szabad elfeledni, hogy az Első Rend a Köztársaság által elismert kormány, szóval még nyugodtan válthatják is a pénzt egymás között.

 

Összességében, a lentiek és a fentiek után nem hiszem, hogy a Galaktikus Kredit jobban elértéktelenedett volna a Birodalom pusztulásakor, mint a születésekor. És ez tényleg csak a pénz, rengeteg más értéket is elorozhattak, és újabb értékekre lelhettek az Ismeretlen Régióban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sky által felvázolt eset már csak azért sem állja meg a helyét, mert ha kicsivel messzebb megyünk, akkor találunk a valós életben is jó példát arra, hogy fel lehet épülni vereségből: Németország viszonylag rövid idő alatt két világháborút is elvesztett - szintén belekóstoltak a hiperinflációba is -, aztán meg lehet nézni, hogy rövid idő alatt felépültek belőle. Szóval mindenre vannak példák és ellenpéldák, vagyis nem igazán érdemes belemenni a SW gazdasági kérdéseibe :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont a MissKarrde által példaként felhozott Németország kapcsán jutott eszembe, hogy az is lehet, hogy az Eső Rendnek van egy külső, erőforrásokban bővelkedő támogatója/finanszírozója, mint ahogy a németeknek az USA volt.

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.