Ugrás a kommentre
Ody Mandrell

Claudia Gray: Bloodline

Ajánlott hozzászólás

Szerintem is jó vélemény a regényről :)

Posta Pontra kértem a csomagot, más regénnyel együtt, az mindig lassabb - de olcsóbb is -, szóval nekem is csúszik valamennyit, de nem számít, mert magyarul egyelőre nem fogom elolvasni, majd valamikor később.

Most a Tarkint kellene befejezni.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó volt! Pont azt adta amit vártam tőle, a vége pedig tökéletes. Legszívesebben az EPVII topikjaiban beszélnék a könyvben lévő dolgokról, bár addig még eltelik jó néhány év. De ez az Új Köztársaság nagy csalódás. :(

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is pont ma értem a végére. Holnap írok is róla egy hosszabb véleményt, csak legyen hozzá ihlet munka után. Elöljáróban annyit, hogy azt kaptam a könyvtől, amit vártam, végre az új éra politikai törésvonalait is megismerhettük, amelyre az EP7-ben nem igazán volt lehetőség (hisz ott már a végkifejletet látjuk, míg itt valaminek a kezdetét).

 

Ja és Claudia Gray nagyszerű író, eddig ő az új EU-éra nagy felfedezettje.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megéri kitárgyalni csak ilyen későn már nekem sincs erőm hozzá. Várom az írásod. :)

 

 

Talán csak annyit, hogy nagyon megkedveltem Casterfót. A végén pedig szívből sajnáltam. :( Carrise urnó meg egy.... :fuckoff: Az is döbbenetes, hogy az Első Rend szinte a szenátusból indult ki. Anyagilag a centrista világok támogatásával jöhetett létre.

 

 

Egyébként simán el tudnék képzelni ennek a könyvnek egy folytatást is!

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is pont ma értem a végére. Holnap írok is róla egy hosszabb véleményt, csak legyen hozzá ihlet munka után. Elöljáróban annyit, hogy azt kaptam a könyvtől, amit vártam, végre az új éra politikai törésvonalait is megismerhettük, amelyre az EP7-ben nem igazán volt lehetőség (hisz ott már a végkifejletet látjuk, míg itt valaminek a kezdetét).

 

Ja és Claudia Gray nagyszerű író, eddig ő az új EU-éra nagy felfedezettje.

A Darth Plagueis-hez képest mennyi politikai szál van a regényben?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként simán el tudnék képzelni ennek a könyvnek egy folytatást is!

 

No igen, én is, ugyanis a könyv végén alakul ki az a politikai állapot, ami az EP7-ben megszűnik.

 

 

Ugyanis a könyvben Leia egyelőre nem szerez tudomást konkrétan az Első Rend létezéséről, csak valami homályosan megfogalmazott ismeretlen veszélyről van tudomása, ami bármikor bekövetkezhet.

 

 

 

A Darth Plagueis-hez képest mennyi politikai szál van a regényben?

Ebben a tekintetben nem annyira tömény, mint Luceno könyve, de galaxis politikai törésvonalait így is alaposan megismerhetjük, rengeteg politikai machinációkkal, szenátusi jelenetekkel stb.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No igen, én is, ugyanis a könyv végén alakul ki az a politikai állapot, ami az EP7-ben megszűnik.

 

 

Ugyanis a könyvben Leia egyelőre nem szerez tudomást konkrétan az Első Rend létezéséről, csak valami homályosan megfogalmazott ismeretlen veszélyről van tudomása, ami bármikor bekövetkezhet.

 

 

 

 

Ebben a tekintetben nem annyira tömény, mint Luceno könyve, de galaxis politikai törésvonalait így is alaposan megismerhetjük, rengeteg politikai machinációkkal, szenátusi jelenetekkel stb.

Várom már a könyvet. több helyen is Luceno Plagueis-éhez hasonlították.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No akkor, bővebben is kifejtem, miért is tetszett ez a regény (spoileres).

 

Ha valami számomra negatívum volt az Ébredő erőben, az a politikai szál szinte teljes mellőzése. Persze érthető volt JJ ezen lépése, hiszen, akárcsak az eredeti trilógiában, ezúttal szintén a "kisemberek" kerültek a történések középpontjába. A Vérvonal éppen ezért fontos küldetést teljesít be, igaz, az elmúlt 30 év politikatörténetébe csak rövid, de annál fontosabb betekintést enged. Nem is csoda, hogy a könyv folytatásért kiált, hiszen bár az Ellenállás zászlóbontását láthatjuk, de azt már nem, hogy az Első Rend miképp bukkant fel az ismeretlenből, új politikai szereplőként megjelenve a galaktikus játszmában.

 

Hogyan lehet az, hogy két évtized után az Új Köztársaság azokat a válságtüneteket produkálja, mint annak idején a Régi Köztársaság az utolsó zavaros években? A válasz szerintem egyszerű: a győztes lázadók annyira féltek egy újabb zsarnokság kialakulásának veszélyétől, hogy túlbiztosították a rendszert és ezzel átestek a ló túlsó oldalára. Ha megvan a kellő karizma és kompromisszumkészség, akkor a rendszer ezekkel a beépített alkotmányos korlátokkal is működhet... de ennek az informális hatalomgyakorlásnak az a hátránya, hogy amikor a kevésbé rátermett, sőt, az egyéni érdekeket szem előtt tartó másodvonalbeli politikusi gárda kerül hatalomra, az egész kormányzati szisztéma megbénul. Több utalás is van rá, hogy Mon Mothma az Új Köztársaság első kancellárjaként pusztán saját személyes karizmája és tehetsége révén tudta megfelelően irányítani a galaktikus kormányzatot. Ez csak utólag derült ki, hiszen amint lelépett (betegsége végett, de lehet tudni, hogy még a Vérvonal eseményei idejében életben van), ez a karizma eltűnt, és rögtön előtérbe kerültek az új alkotmány által meghatározott kormányzati struktúra gyermekbetegségei. A valós problémák helyett jelentéktelen témák, szimbolikus, ám a mindennapok nehézségeit illetően lényegtelen kérdések kerülnek napirendre, ahol két, egymással kibékíthetetlen tábor feszül egymásnak: centristák és néppártiak. A kétpártrendszerek sajátja ez, ahol az ideológiai ellentétek csak a felszínen jelentkeznek mintegy hivatkozási alapként, miközben a hatalomról szól minden (Maurice Duverger jellemezte úgy az amerikai kétpártrendszert, hogy az pusztán ideológiáktól lecsupaszított hatalmi vetélkedés, ahol amíg „az egyik párt birtokolja a pozíciókat, a másik megpróbálja azokat magának megszerezni”.) Ez pedig minden együttműködési hajlandóságot meggátol, előidézve a kormányzat bénultságát.

 

A Vérvonal már egy kiábrándult és csalódott Leiát mutat be, aki nosztalgiával gondol vissza a felkelés esztendőire, amelyek bár veszélyesebbek, de egyszerűbbek és kiszámíthatóbbak voltak... hiszen egyértelmű volt, hogy ki az ellenség. Leia ezt a bajtársias érzést sírja vissza, miközben a mindennapi sárdobálás felőrli, ráadásul a családjától is hosszú hónapokra távol van (sajnos a fiatal Ben nem kapott szerepet, gyanítható, hogy az írónő keze itt meg volt kötve). Szerencsére munkájában C3PO mellett olyan tehetséges asszisztensek is segítik, mint a sorsában rá kísértetiesen hasonlító Greer és a fiatal, ám annál inkább tettre kész Korr Sella, aki oly tragikusan fogja bevégezni hat évvel később a Hosnian Prime pusztulásakor. Úgy éreztem, hogy Claudia Gray remekül bemutatta a felső tízezer életét, a különböző találkozók, fogadások, bálok, de még Bail Organa szobrának felavatási ünnepsége is állandó politikai machinációk, helyezkedések, taktikai lépések színtere, miközben ott legyeskednek a Szenátus körül a különböző gazdasági körök és lobbicsoportok is. Közben pedig a Szenátus ismét csak egy elefántcsonttorony lett, ahonnan egyáltalán nem látszik, hogy a Birodalom bukásakor teret vesztett bűnözői kartellek és bandák lassan visszaszivárognak, illetve a széteső hutt érdekeltségek helyére új szereplők jelennek meg. Amikor Yendor követ hírt ad egy eddigieknél is veszélyesebb szindikátus tevékenységétől, a Szenátus a könnyebb utat választja, és gyakorlatilag nem vesz tudomást a problémáról... pont úgy, mint pár emberöltővel korábban, amikor a Kereskedelmi Szövetség csak úgy elfoglalhatott egy bolygót. A Ryloth ráadásul most nem is tagja az Új Köztársaságnak (micsoda csapás lehetett a kimaradásuk, hiszen annak idején Orn Free Taa még a legbefolyásosabb szenátorok egyike volt!), így könnyű rájuk húzni a vizes lepedőt. Leia végül azonnal lecsap a lehetőségre, vállalja a feladatot és engedélyt kér, hogy kivizsgálja az esetet. Érzésem szerint sokkal inkább az hajtja, hogy végre kiszabaduljon a Szenátust eluraló fullasztó légkörből, és egy időre felelevenítheti azt a kort, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt.

 

De Leia levesébe beleköp egy fiatal és ambiciózus ellenoldali szenátor, Ransolm Casterfo. A Birodalom bukásakor még gyerek volt, ő már egy új korszak gyermeke. Neki a Birodalom már a történelmi emlékezet része, amelynek relikviái felbecsülhetetlen értékűek. Ugyanúgy, ahogy a náci Németország vagy a SZU már nekünk is mást jelent, mint nagyszüleinknek. Ami Casterfónak egy érdekes és drága relikvia, az Leia számára maga a tömény borzalom, amely felidézi benne számos bajtársának, szövetségesének halálát és nem mellesleg szülőbolygójának elpusztítását, amelyet azóta sem tudott megemészteni, csak jól eltemetett magában. Mindezek ellenére Casterfo igencsak összetett személyiség. Gyerekként átélte a Birodalom, és személyesen Vader kegyetlenkedéseit, mégis külön tudja választani a Birodalom eszméjét annak működtetőitől. Palpatine-t és Vadert megveti, ám szerinte ettől függetlenül a birodalmi struktúra egy jól működő modell volt a Köztársaság pluralista káoszához képest, hiszen a rend és törvényesség mindenfajta káosznál jobb. Casterfo hisz abban, hogy egy bölcs és igazságos uralkodóval, vezetővel az "emberarcú Birodalom" a megfelelő államforma. Csak épp azt felejti el, hogy Palpatine teremtette meg a Birodalmat és nem fordítva... a Birodalom azért lett olyan, amilyen, mert Palpatine a saját íze szerint hozta létre, vérben fogant a Köztársaság romjain. Tehát nem Palpatine rontotta meg a Birodalmat, hanem az már eleve az ő kreatúrája volt, ahol olyan velejéig romlott alakok juthattak hatalmi pozícióba, mint Tarkin vagy éppen Orson Krennic.

 

A sokszor önigazolási kényszerrel küzdő Casterfo tehát igencsak összetett személy, amellyel Leia kezdetben láthatóan nem tud mit kezdeni. Maga is a szekértábor-mentalitás foglya lett, és minden felvilágosult demokrácia-párti nyilatkozata ellenére Casterfóval ellentétben sokszor inkább ő tűnik dogmatikusnak és bigottnak, aki nem tűri az ellenvéleményt. Először nem beszélnek közös nyelvet, hiszen míg Leia - érthetően - érzelmi oldalról közelít bármely közjogi politikai kérdést, addig Casterfo racionális és funkcionális alapon. Aztán a sok-sok beszélgetés és a közösen átélt akció hatására álláspontjaik közelednek, hiszen abban egyetértenek, hogy a Szenátus rossz úton halad, és ők lehetnek a híd a két oldal kibékítéséhez.

 

És mily ironikus, hogy aztán a Palpatine-i Birodalom örökségét felvállaló Első Rend egyik beépített szenátora (mert ott vannak!) Leiát a Birodalom egykori szimbólumával nyírják ki politikai értelemben: Vaderrel. Ez egy mesteri húzás volt, ráadásul Casterfót használták fel erre a célra, akit érzelmei és Vader iránti gyűlöletes emlékei irányítottak és csak később jött rá, hogy mekkorát hibázott (hogy aztán az Első Rend félre is állítsa az útból, beteljesítve Casterfo életének tragédiáját). Leia így nem lett Első Szenátor, valószínűleg maga a tervezett pozíció is feledésbe merült, így továbbra is gyenge kancellárok követik egymást egészen az Ébredő erő történéséig (jelen könyvben sajnos nem nevezik nevén a kancellárt, de a pozíció olyannyira degradálódott a mindennapi technikai teendők és tartalom nélküli reprezentáció szintjére, hogy mindegy is). Leia három évtized után először kényszerült politikai perifériára, miközben azt látjuk, hogy a Lázadás egykori legendás hősei is így jártak (l. a szoboravatási ünnepségen magányosan álldogáló Ackbart), amely kiválóan jelzi, hogy valami valamikor végletesen kisiklott, egy morálisan a mocsárban tengődő Új Köztársaságot láthatunk, amely jóval rövidebb idő alatt ugyanazt az utat járta be, mint elődje hosszú évtizedek alatt. Robbantás a szenátusi épületegyüttesben, egy befolyásos politikus, Tai-Lin Garr meggyilkolása a közélet további destabilizációja céljából... mintha valóban a szeparatista krízis időszakában járnánk. És a háborús veszély már közeledik, Leia kezdi kibogozni a szálakat, csak éppen még odáig nem jutott el, hogy meg is tudja fogalmazni, ki lehet az ellenség. Ennek bemutatása nyilván egy következő regény feladata lesz.

 

Az új EU-korszak nagy felfedezettje Claudia Gray, akinek Elveszett csillagok regénye tetszett nekem eddig a legjobban a kánon regények közül. A Vérvonal azonban még jobb lett, amely most már számomra nélkülözhetetlen kiegészítője az EP7-nek. 5/5, nem kérdés.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiváló regény, valamikor elolvasom még egyszer.

A twi'lekek távol maradása a Köztársaságtól valahol következik abból, hogy folyton mindent megtesznek a függetlenségért, harcoltak a Szeparatisták ellen, a Birodalom ellen, szóval ezek után nem csoda, hogy függetlenek akarnak maradni legyen szó bármilyen kormányzatról.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás Nute, egyetértek minden szavával. Szerintem azt leszögezhetjük, hogy a mérget az akkor még háttérben lévő Első Rend csepegteti a rendszerbe.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Han amúgy szerepel benne, vagy itt már külön élnek?

Nem élnek olyan módon külön, ahogy az ep7-ben, de spoileres, hogy miért van így.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó írás, Nute. :) Teljes mértékben osztom a véleményedet a leírtakkal kapcsolatban.

Az én magyar példányom is úton van már, jövő héten megkapom a Tarkinnal, az Ahsokával, a Sith nagyurakkal és az Elveszett csillagokkal együtt.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás Nute, egyetértek minden szavával. Szerintem azt leszögezhetjük, hogy a mérget az akkor még háttérben lévő Első Rend csepegteti a rendszerbe.

Köszi.

 

Igen, egyelőre még nem tudjuk, hogy az Első Rend milyen mértékben szivárgott be az Új Köztársaság struktúrájába. Gyaníthatóan nem az egyébként igencsak ostoba és korlátolt Carise úrnő volt az egyetlen, aki titokban nekik dolgozott.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon mi lehet az "előzetes információ az EPVIII -hoz" ? :hmm:

Reméljük több infóval szolgál majd, mint azok a regények, amik a borítóik hazugságai szerint "kulcsfontosságú információkat tartalmaznak Az ébredő Erőhőz"... :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt olvastam, hogy Leia politikai háttere, a Vader-Leia dolog, valamint a Köztársaság és az Első Rend közötti konfliktus kezdete. Talán ezekre nagyobb utalások lesznek a filmben.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elkezdtem ma én is a könyvet. 120.oldalon járok, eddig nagyon tetszik. :)

Szerkesztve: - luke19

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt olvastam, hogy Leia politikai háttere, a Vader-Leia dolog, valamint a Köztársaság és az Első Rend közötti konfliktus kezdete. Talán ezekre nagyobb utalások lesznek a filmben.

Szerintem az első és a harmadik téma olyan, amit muszáj lesz érinteni, különben mind csalódottak leszünk. Az Ep7-nek még elnézhető, hogy amolyan bevezető részként nem akart mindent megmagyarázni, de a folytatásnak már muszáj lesz, mert ezek alapvető dolgok. A Vader-Leia dolog kibontása már csak hab lenne a tortán, de én is nagyon örülnék, ha erről is megtudnánk valamit. :)

 

 

Szerintem az a kérdéses, hogy a VIII. rész mennyire fog utalni a Vérvonal elemeire. Nagyon sokat, vagy csak felületesen.

Ha nagyon sokat, akkor ez elég nagy változás lenne a korábbi gyakorlathoz képest. Kánon regény ilyen szintű beleszövése a történetbe tudtommal első alkalommal történne, ha így lenne. Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ