Ugrás a kommentre

EPIV elemzés


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Az ep3-ból nekem az jön le, hogy Obi-Wan akkor már rég beszélt velük, nem abban a pillanatban állított be a gyerekkel. Előtte már járt ott. Egyrészt, a jelenetben látható, hogy nem beszélnek, és elég hülyén venné ki magát, hogy megjelenik egy tök idegen ember, Owen oda se hederít rá, Beru meg már az ajtóban várja, aztán Beru kezébe nyom szó nélkül egy újszülöttet és elhúz. Szvsz ziher, hogy már járt ott egy kis felkészítést tartani. Már rég beavatta őket, ezért sem ment oda Owen hozzá, mivel Kenobi elmondhatta neki, hogy ő megpróbálta megölni a féltestvérét, de csak megcsonkítani tudta, és ő most a Galaxis urának a jobbkeze. Elég ok, hogy a hátát mutassa neki Owen a film végén.

Aztán Obi-Wan az ep4-ben így beszél róla, pl jól ismerte Owen nézeteit, hogy hogyan vélekedett Anakinról (ez a néma beszédből az ep3-ban ziher, hogy nem derült ki); vagy azt mondja, hogy Owen nem engedte, hogy megkapja a fénykardot. Tekintve, hogy az ep3 végén nem akarja Obi-Wan odaadni a kardot (érdekes lett volna, ha egy csecsemőre akarja rábízni), ennek is azután kellett megtörténnie. És végezetül, miután Luke előadta a monológját, hogy miért nem mehet el az Alderaanra, Obi-Wan pontosan tudta, hogy ezek nem Luke szavai, hanem Owené, ehhez viszont ismernie kellett valamelyest az öreg bácsit. Számomra ez mind arra utal, hogy Owen és Obi-Wan találkoztak több ízben is, legalább kétszer. Egyszer, mielőtt odaadta Luke-ot, másodszor, mikor megpróbálta elkezdeni a Jedi nevelést és oda akarta adni a fénykardot. Szóval én 99,9%-ig biztos vagyok benne, hogy Owenék is tudták az igazat.

 

Bomarr: egyetértek.

101 %-ig egyetértek, nagyon jól leírtad. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Én továbbra is úgy vélem, hogy felesleges lett volna mindent elmondani Owenéknak. Minek? Pl. ha csupán annyit közöl Obi, hogy Anakin meghalt a háborúban, az éppen elég ok lett volna arra, hogy Owen ne beszéljen Luke-nak az apjáról. Nyilván azt szerette volna, ha a fiú is gazdálkodó lesz, a fiaként tekintett rá. Így inkább ahhoz fűződött érdeke, hogy homályban tartsa apja igazi életének azt a részét, amit ismert.

 

Az pedig elég képtelenségnek tartom, hogy Obi pont Owennek mondta volna el részletesen, hogy ki kicsoda a galaktikus sakkjátszmában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közvetlenül a chapterhez annyit tennék hozzá, amit már korábban is leírtak egy páran. Az emberközeli, hétköznapi feeling nagyon jó, tökéletes ellenpólusa pl. az EPIII galaktikus mérvű ívének.

 

Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy ha megéri Owen, és letelik letelik az egy év, vajon elengedte volna Luke-ot az akadémiára? Valószínű igen, mert már Berunak is megígérte. Láthatólag feladta a fiú "betörésére" tett kisérletét. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Én továbbra is úgy vélem, hogy felesleges lett volna mindent elmondani Owenéknak. Minek? Pl. ha csupán annyit közöl Obi, hogy Anakin meghalt a háborúban, az éppen elég ok lett volna arra, hogy Owen ne beszéljen Luke-nak az apjáról.

Na de akkor minek mondott mást? Azt, hogy teherpilóta volt. Ha annyit tud Owen, hogy Anakin meghalt a háborúban, slussz, akkor ezt elmondhatta volna Luke-nak. Ebben az esetben nem látom értelmét a lóditásnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul Obi nem lehet olyan felelőtlen, hogy olyanoknak adja a Kiválasztott fiát, akikről emberileg semmit nem tud... ráadásul, ahogy az ep.4-ben egymásról beszélnek (Obi Owenékről és Owenék Obiról) szintén olyan mintha egy régi ismerőst emlegetnének. Owennek az is teljesen természetes, hogy Luke tudja ki az a Ben.

 

És nekem is az tűnik valoszinünek, amit lokatelli irt: vagyis hogy a nézeteltérést alapvetően az okozta, hogy Obi-Wan nagy jedit akart faragni Luke-ból, mig Owenék hallani se akartak róla, hogy "őt is magával rántsa egy olyan világmegváltó őrültségbe, mint az apját" (ugye ezek hellyel-közel az ep.4-es Obi-Wan szavai; de itt van szó szerint: "He feared you might follow old Obi-Wan on some damned-fool idealistic crusade like your father did").

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ha Owenék nincsenek maximálisan beavatva akkor, nem hazudoznak Lukenak, hogy apu "kamionsofőr" volt és nem féltik Obi-Wantól Luke-ot.

 

Szerintem Obi-Wan nem kétszínű, tehát mindenbe beavatta őket. Csak ahogy haladtak előre az időben szóbakerült, ha nagy lesz gyakorolnia kell az erőhasználatot, megtanulni a fénykarddal bánni.

Owen meg nem egy forradalmár, egyszerű ember, neki bőven elég hogy itt a sivatagban békében elvan, és az jön le neki, hogy Obi-Wan meséiből, hogy ez az egész felesleges "világmegváltó őröltség".

Owen úgy lehet, hogy élni és élni hagyni, ő nem tesz keresztbe a Birodalomnak, az se bántja őt, Tattoine amúgy is messze van mindentől, még a Birodalmat sem érdekli. Pechére rossz robotokat vett meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha úgy van, ahogy írtátok, akkor Owennek fel kellett volna fognia, hogy Luke nagy dolgokra hivatott, és engedni Obinak a tanítást. Elképzelem Owen hozzáállását. "Még hogy megmenteni a galaxist...francokat. Irány, szedd le a gombát". Ennyire 'paraszt' nem lehetett.

Az sem kifogás, hogy ők távol voltak mindentől. Egyszerűen, ha Owen tudott mindent, akkor hatalmas szűklátókörűségről tett tanubizonyságot.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Shmitől tudta, hogy Anakin nagy dolgokra hivatott. Jedi volt, a Jedik a béke és az igazság őrzői voltak az egész Galaxisban, ennyi még a Tatooine-ra is eljutott. Nagy dolgokat tettek, hisz még a sarki ócskás Watto is tartott tőlük. És mi lett Anakinnal? Darth Vader. Mi lett Obi-Wannal? Száműzött. Mi lett a többi Jedivel? Hulla. Mi lenne Luke-kal, ha hagyná Obi-Want, hogy kiképezze. Halott vagy az apja mellé áll. Világmegválltó dolgok ide vagy oda, ez egy egyszeri embernek nem sorsszerűség hanem őrültség.

Azon túl, még egy érv, ami miatt el kellett mondania Owennek az igazat. A Jedik a nép ellenségei. Vajon Owen hogyan reagált volna erre, ha nem tudja az igazat? Hopp, egy Jedi, aki el akarja vinni a fogadott gyerekem. Hol is van a Birodalom telefonszáma?

Meg amúgy is könnyebb valamit eltitkolni, ha tudjuk az igazat, mert akkor nem lesz elszólás. Bár Owen így is elszólta magát, mikor Obi-Want kapcsolatba hozta Anakinnal, de még sikerült kivágnia magát.

 

Minek?

Minek nem ellmondani? Minek vállalná a felesleges kockázatot Ben? Miért lenne olyan szemét Obi-Wan, hogy nem mondja el Anakin mostohatestvérének az igazat, hogy ugyan mi lett a bátyjával. És Owen vajon nem faggatózna, ha Obi-Wan csak annyit mond, hogy meghalt a háborúban? Hogyan, lenne az első kérdése Owennek. Mikor Anakin volt a hős, aki fényt derített a Jedik árulására, aki hűséges maradt az Uralkodóhoz. Akkor hogyan halt meg a drága féltesó?

És miért ne tudhatná Owen? Hol zavarna az be a Galaxis életébe?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem az zavar, hogy Owen már túl magas dimenzióba van helyezve. Az mégis csak röhejes, hogy egy "senki" akar dönteni a galaxis sorsáról! Ha Owen-nek ilyen gondolatai voltak amiket itt leírtál, akkor rég nem a Tatooin sivatagaiban termesztené a gombát... Ráadásul a birodalmi akadémiára meg elengedte volna? Na mindegy...

 

Szerintem Owen nem tudott mindent, ha csak nem látta az első három részt. Egyébként a szememben megmarad egyszerű földművesnek, aki szerette volna az örökébe léptetni Luke-ot.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem az zavar, hogy Owen már túl magas dimenzióba van helyezve. Az mégis csak röhejes, hogy egy "senki" akar dönteni a galaxis sorsáról!

Nem akar ő a galaxis sorsáról dönteni, csak szeretné, ha Luke biztonságban lenne... ez a filmből teljesen lejön (ahogy az is, hogy a Birodalmi Akadémiára se akarja elengedni.. már egy évvel elötte is megigérte neki és most is elhalasztja a dolgot... ez elég jól lejön a vacsorai beszélgetésből).

Nyilván Owen nem tud és nem is érdekli mi történt a felsőbb körökben (Jedi tanács, Uralkodó stb.), hanem elsősorban Luke sorsa érdekli és ez valszeg megkerülhetetlen volt. Miután megtudta, hogy Obi-Wan esetlegesen jedit akar belőle faragni, jöhetett az amiről Obi beszél Luke-nak: vagyis nem akarta, hogy őrültségbe keverje a fiút.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem meg a következő történt: Ben semmi esetre sem akarta Owenék orrára kötni, hogy mi is történt Anakinnel, ahhoz túl friss volt az emlék. Ben elmondta Owennek Anakinről, hogy meghalt, a fia árván maradt, fel kéne nevelni. A fiú jobb, ha nem tud az apjáról, hogy mi is volt, ezért adjanak be neki egy kegyes hazugságot: teherhajó pilóta volt. Ha elmondanák Luke-nak, hogy apja Jedi volt, talán még elterjedne a dolog, és a küszöbön kopogtatnának a birodalmiak.

 

Obi-wan meg néha meglátogatta (sztem egyáltalán nem az volt a terv, hogy Jedit nevel Luke-ból: nem hinném, hogy Anakin után nagy kedvet érzett volna ehhez...), át szerette volna adni Luke-nak a kardot, és várta a megfelelő időpontot ("Until the time is right, disappear we will" - Yoda EpIII).

 

 

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-wan meg néha meglátogatta (sztem egyáltalán nem az volt a terv, hogy Jedit nevel Luke-ból: nem hinném, hogy Anakin után nagy kedvet érzett volna ehhez...)

Pedig a testvérekkel ez volt elvileg a terv... ezért ők a "remény", mert ők győzhetik le az Uralkodót, mint a Kiválasztott közvetlen leszármazottai. S sok mester-jelölt nincs a Tatooine-on. De akkor menjünk bele ebbe: miért ne mondaná el Obi Owennek az igazat? Mi oka lenne rá? Ahogy Dzséjt is kérdezte: minek kockáztata ezzel Obi és miért ne engedné, hogy a mosthatestvér tudja az igazat? És miért félti Owen Luke-ot Bentől, ha nem tudja, hogy szándékai vannak vele???

Ja és a másik: még mindig úgy gondolod, hogy Obi és Owen egyáltalán nem beszéltek az ep.3 és az ep.4 között? Mert volt itt pár magyarázat, felvetés...

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A fiú jobb, ha nem tud az apjáról, hogy mi is volt, ezért adjanak be neki egy kegyes hazugságot: teherhajó pilóta volt. Ha elmondanák Luke-nak, hogy apja Jedi volt, talán még elterjedne a dolog, és a küszöbön kopogtatnának a birodalmiak.

Nézzük Owen szempontjából: mit oszt vagy szoroz hogy mi volt a fater foglalkozása? Mitől könnyebb Luke-nak feldolgozni attól az apja halálát, hogy azt hiszi, hogy teherhajó pilóta volt?

 

Ráadásul Owen itt gyanakodni kezdhetne: a jedik a Birodalom árulói, s az egyik azt akarja, hogy hazudjon a felnevelt fiának... miért bizzon benne? Ha Obi nem avatja be, milyen alapon bizzon meg Obi-Wanban?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul Owen itt gyanakodni kezdhetne: a jedik a Birodalom árulói, s az egyik azt akarja, hogy hazudjon a felnevelt fiának... miért bizzon benne? Ha Obi nem avatja be, milyen alapon bizzon meg Obi-Wanban?

Owen gyanakszik is... pont ezért nem engedi Luke-ot Ben közelébe.

 

És tévedés, én nem azt mondtam, hogy Owen és Ben nem beszéltek az EpIII-IV között, hanem amikor ott átadta Luke-ot Ben, akkor nem beszélt Owennel, csupán annyit, hogy ez itt féltestvéred gyermeke, aki meghalt, neveld fel, tartsd előtte titokban, hogy ki volt, nehogy Luke-kal történjen valami, elvégre a Jedik árulónak lettek kikiáltva. Az EpIII és EpIV között beszélhettek, sőt, kellett is hogy beszéljenek, hiszen Obi-wan nyílván szerette volna meglátogatni Luke-ot, hogy lássa: Owen nem rontotta-e el a gyermeket. Egyébként szerintem, ha Obi-wan fel akarta volna nevelni Luke-ot padawanként, akkor felnevelte volna. De nem akarta, mert meghasonlott Anakin miatt. Úgy volt vele, hogy az Erőre bízza (ne feledjük: ekkor már nem hitt a próféciában!) a gyermek sorsát. És az Erő elhozta Luke-ot Obi-wanhoz (R2 után).

 

Hogy miért vállalt volna ilyen kockázatot Obi-wan? Mert Owen egy földhöz ragadt ember, ez olyan, mintha egy protokoll droidnak beszélnél a matematikáról. Owent csak a kis élete érdekelte, hogy minél nyereségesebb legyen a farmja, a galaktikus politikába nem hinném, hogy nagyon belefolyt volna. Anakint meg alig ismerte, nem hinném, hogy nagyon izgatta volna, hogy mi történt vele, és ezt tudta Obi-wan is jól. Meghalt, Luke meg él, és ők a legközelebbi rokonai, slussz passz.

 

:lol:

 

 

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Owen gyanakszik is... pont ezért nem engedi Luke-ot Ben közelébe.

Ha pont a hazugság miatt gyanakodna akkor miért hazudta azt, amit megbeszéltek? Nem értem... Most akkor hogy van ez?

 

Obi-Wan pedig nem mond semmit, amikor átadja Luke-ot... Owen oda se bagozik. Ez benne van az ep.3-ban. Ezzel a képsorral zárodik. Átadja s már megy is :lol:

 

"Mert Owen egy földhöz ragadt ember, ez olyan, mintha egy protokoll droidnak beszélnél a matematikáról. "

 

Tehát Owen farmerként ostoba ahhoz, hogy felfogja: Anakin rossz útra tért, Luke-ból pedig olyan jedi kéne legyen mint amilyen ő volt. Oké, hogy Owen nem egy atomfizikus, de azért ennek felfogásához nem hinném, hogy elszállt szellemi képességek kellenek. Watto is tudott a jedikről, Shmi is mesélhetett, amig ott lakott... attól, hogy ők farmerként éltek, még tudtak ez-azt, s mint ilyenek akár fel is jelenthették volna Obi-Want (ez talán a legkézenfekvőbb), ha nem tudja elég jól eladni magát és megnyugtatni őket az igazsággal... épp ezért minimum a jedikről mesélni kellett, hogy Owenék ne döljenek be a negativ hiresztelésnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Owen pont azért gyanakszik Obi-wanra, mert Jedi. És azért nem éppen szép dolgokat hallani "manapság" a Jedikről. Ezért nem engedi Obi-want Luke közelébe. Arról nem is beszélve, hogyha Owen féltestvéréről kitudódna, hogy Jedi, akkor bizony ő maga is komoly bajba kerülhetne! (ezért is hazudhatott Luke-nak.)

 

Még egy dolog: Ha Obi-wan Jedit akarna faragni Luke-ból (ahogy azt te írod) gondolod, hogy elmondaná, mi lett Anakinből? Pont ez lenne a legnagyobb visszatartó erő Owen számára...

 

Owen nem ostoba, hanem földhöz ragadt. Esze ágába sincs Luke-ot Jedinek engedni, amikor a féltestvére Jediként meghalt. Továbbá Owen a saját kicsi világában él, nem a "politika" nagy kérdései foglalkoztatják (és így nem is az, hogy Luke megmentse a galaxist), hanem az, hogy minél többet takarítson be.

 

Ami a beszélgetésüket illeti, ebben Dzséjttel értek egyet félig meddig. Obi-wan először felmérte a terepet, elmondta neki, hogy Anakin meghalt, elmondta, hogy van egy fiú, akit fel kéne nevelni (és nem kéne elárulni neki, hogy az apja Jedi volt, hogy ne kerüljön veszélybe, Ben maga pedig vidéki nagybácsiként látogatta volna néha néha az ifjú Luke-ot ezáltal figyelve, hogy jó úton halad-e Luke - tehát nem kerül-e birodalmi eszmék befolyása alá, stb.) Aztán másnap elvitte Owenékhez a kicsit.

 

 

Donát

Szerkesztve: - Csabai Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Owen pont azért gyanakszik Obi-wanra, mert Jedi. És azért nem éppen szép dolgokat hallani "manapság" a Jedikről. Ezért nem engedi Obi-want Luke közelébe. Arról nem is beszélve, hogyha Owen féltestvéréről kitudódna, hogy Jedi, akkor bizony ő maga is komoly bajba kerülhetne! (ezért is hazudhatott Luke-nak.)

Tehát, ha Owen ilyen végletekig menően bizalmatlan a jedikkel szemben, akkor miért is nem jelentik fel Obi-Want? Igy most már végképp nem értem... Ezzel azt kockáztatják speciál, hogy egy jedit bujtatnak a szomszédban... nem adják ki róla a megfelelő információkat. Hogy is van ez?

 

"Owen nem ostoba, hanem földhöz ragadt. Esze ágába sincs Luke-ot Jedinek engedni, amikor a féltestvére Jediként meghalt. Továbbá Owen a saját kicsi világában él, nem a "politika" nagy kérdései foglalkoztatják"

 

Nem is a politikáról van szó, hanem hogy tudja mi van a testvérével és miért pont ő nevelje fel a gyereket és hogy került hozzá? A farmerek bármennyire is egyszerü emberek a saját családjuk története talán még érdekli őket...

 

"Még egy dolog: Ha Obi-wan Jedit akarna faragni Luke-ból (ahogy azt te írod) gondolod, hogy elmondaná, mi lett Anakinből? Pont ez lenne a legnagyobb visszatartó erő Owen számára"

 

Pontosan ezt látjuk a filmben. Owen nem örülne ha az válna Luke-ból ami az apjából... Obi-Wan az igazmondással nem kockáztat: Luke eljár hazulról (pl. Beggar kanyonban versenyezni), ha akar találkozhat vele az öreg, tehát ha eljön az idő át is adhatja a kardot és pontosan ezt látjuk az ep.4-ben is.

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még egy dolog: Ha Obi-wan Jedit akarna faragni Luke-ból (ahogy azt te írod) gondolod, hogy elmondaná, mi lett Anakinből? Pont ez lenne a legnagyobb visszatartó erő Owen számára...

Viszont, ha Obi-Wan nem akar jedit faragni Luke-ból, akkor miért is akarja átadni a kardot?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tehát, ha Owen ilyen végletekig menően bizalmatlan a jedikkel szemben, akkor miért is nem jelentik fel Obi-Want? Igy most már végképp nem értem... Ezzel azt kockáztatják speciál, hogy egy jedit bujtatnak a szomszédban... nem adják ki róla a megfelelő információkat. Hogy is van ez?

Azért nem jelentik fel Obi-want, mert Anakin révén mégis csak tudják, ki ő, illetve beállított Luke-kal, aki elvileg most már az övék, most minek keverjék mégjobban a dolgokat? Bizalmatlanok a jedivel szemben, de nem jelentik fel őt. Nincs értelme, hiszen nincs is közük Benhez. Nem "bújtatgatják", ahogy írtad, hiszen nem is közel lakik hozzájuk. Fölösleges lenne feljelenteni, pláne egy huttok uralta bolygón...

 

Hogy miért adná át a kardot? Mert Luke-ot illeti meg. Ezen nincs mit túlragozni.

 

Owent lehet érdekelné a saját családjának a története, de Anakint életében egyszer látta, nem hinném, hogy nagyon izgatta, mi történt vele, csak a lényegi része fogta meg: Luke-ot fel kell nevelnie.

 

 

Figyelj, szerinted Obi-wan ki akarta taníttani Luke-ot. Akkor irracionális lépés lenne tőle, hogy elmondja, mivé vált a szintén kitanított Anakin. Amit látunk az EpIV, az az ellenkezés nem azért van, mert Owen tudja az igazat, hanem mert nem akarja, hogy Luke is ugyanúgy meghalljon, mint Anakin...

 

 

Donát

Szerkesztve: - Csabai Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy miért adná át a kardot? Mert Luke-ot illeti meg. Ezen nincs mit túlragozni.

Hohó... de még mennyire hogy van. A fénykard nem az a fajta, ami apáról fiúra szál... már csak azért sem mert a jediknek általában nincs fiúk.

Ugyan, mit kezd Luke apja fénykardjával, ha nem tud bánni vele és minek adná neki oda Obi-Wan, ha nem akarná, hogy jedi legyen? Ezek azért elég súlyos kérdések, hogy "ragozni kelljen".

 

Owen életét eléggé felforgatta a Skywalker család ahhoz, hogy kiváncsi legyen. Elöszőr egy plusz nevelőanya, aki sokat mesél egy bizonyos Anakinról (ezt Owen is emliti), aztán a betoppanó Anakin, aki hazatér a halott nevelőanyával és elviharzik a protokol-robottal, majd hirteléen felbukkan egy pofa-szakállas alak a srác fiával. Tényleg irreálisnak tünik, hogy érdekli Owent mi folyik itt?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem most holt pontra jutottunk, mert én meg úgy vélem, hogy Obi-wan mint ereklyét, mint apja örökségét nyújtotta át a kardot Luke-nak. Valami, ami még megmaradt Anakinből. Ne feledd, Luke-nak semmi emléke nem volt az apjáról, nem tagadhatta meg tőle ezt az egyet is Obi-wan, ha már egyszer neki megmaradt...

 

Hát nem tudom, nekem Owen nem éppen kíváncsi típusnak tűnik... ha érdeklődött is Anakin iránt, bőven elég lehetett neki annyi, hogy meghalt. Arról nem is beszélve, hogy ilyen fontos tudást Owenre ruházva veszélybe is sodorta volna Obi-wan a farmert. Nagyon kevesen tudták, hogy Vader = Anakin, ezért az infóért gyanítom a birodalom nagy része ölni tudott volna. Még egy ok, hogy Obi-wan ne avassa be Owent.

 

 

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem most holt pontra jutottunk, mert én meg úgy vélem, hogy Obi-wan mint ereklyét, mint apja örökségét nyújtotta át a kardot Luke-nak. Valami, ami még megmaradt Anakinből. Ne feledd, Luke-nak semmi emléke nem volt az apjáról, nem tagadhatta meg tőle ezt az egyet is Obi-wan, ha már egyszer neki megmaradt...

De Obi-Wan számára Vader "már csak eltorzult gonosz", s mellesleg azzal a bizonyos fénykarddal sok-sok jedit és padawant irtottak ki... nem tűnik túl meghitt ajándéknak.

Node ha nem akar jedit faragni belőle, akkor gyakorlatilag csak egy örző-védő funkcióként van ott Obi? Hogy jó farmer váljon Luke-ból? Vagy elkisérte volna a Birodalmi akadémiára is? Elég kockázatos

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szvsz Owen annyit tudott hogy az Ep2-ben a temetéskor közbeszól nemi "viláőgmegváltó őrültség" aztán a következő amit megtudot Anakinról, hogy meghalt. Plusz a fiát egy Jedi hozta el, aki legjobb indulattal is problémaforrás.... ha másér nem, hát mert a Birodalmat érdekelné. Úgyhogy legjobb ha ő nem is visz tudomást sem Anakin sorsáról, sem Luke karrierjéről, még kevésbé a szomszédos körözött egyénről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az öreg Owen túl kicsi hal ahhoz, hogy a prófécia beteljesülésének az útjába álljon.

Az EP3 -ban Yoda mondata után miszerint az ikrek Skywalkerek és nagy bennük az Erő, már tudjuk, hogy a meccset még nem játszották le csak időt kértek.

Húsz év után hogy Luke már felnőtt, megérett arra hogy beteljesítse a sorsát és Jedi legyen annak ellenére hogy túl idős volt már a kiképzéshez. Ennek így kellett lennie.

Owen bá' hihet vagy akarhat bármit, nem tehet keresztbe az Erőnek.

Az Erő akarja hogy a srácból Jedi legyen, ugyanúgy mint ahogy annak idején Qui-Gont is elvezette Anakinhez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog: ezzel egyetértek.

Egyébként meg:

 

"AUNT BERU

Luke's just not a farmer, Owen. He has too much of his father in him.

 

OWEN

That's what I'm afraid of."

 

Owen már pusztán attól tart, hogy a fiú hasonlit az apjára vagyis (nem attól, hogy pont olyan lesz), ebből nekem az tűnik ki, hogy Anakint emberileg nem nézi sokkba... vagyis valami negativat csak hallottak róla. És aligha azért mert harcos volt, hisz a farmerek is hajlandóak a harcra olykor: lásd az apját.

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Beru és Owen párbeszéde utal arra, hogy igenis tudták, mi történt Anakinnal. Csak egyszer találkoztak vele, ebből még nem sok mindent szűrhettek le róla. Obi-Wan mesélte el nekik Anakin sztoriját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, Beru és Owen párbeszéde számomra arra utal, hogy élesen megmaradt az emlékezetükbe, hogy elrohant Luke apja, amikor Obi-wan a segítségét kérte, és aztán csak annyit hallottak Anakinről, hogy meghalt. Ez számukra elég, hogy lemérjék: Anakin egy gyorsan határozó, vakmerő, bátor, de a vesztébe rohanó ember volt. Nem akarják, hogy Luke hasonló sorsra jusson. Ez érthető.

 

Bomarr: Nem, Obi azért ment oda, hogy kitanítsa Luke-ot, de Owen akadékoskodása de főleg saját meghasonlottsága révén ezt nem tudta végigvinni. Végül úgy döntött (szerintem), hogy majd az Erő kijelöli számára, mit kell tennie: és ez így is történt, amikor az Erő azt súgta egy bizonyos napon, hogy induljun el a kanyonok felé.

 

A fénykard pedig... Anakiné volt. Obi-wan szemében az a kard a mellette 13 éven át harcoló baráté, harcosé, testvéré volt. És mivel Anakin, s nem Vader fia Luke (bár voltaképpen a két személy ugyanaz, mégsem mindegy) ezért őt illeti meg a hagyaték.

 

 

Donát

Szerkesztve: - Csabai Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy látom kezdik a végletek uralni a véleményeket. :lol: Milyen jó kis csevej alakult ki egy szimpla vacsorából. :lol:

 

A fénykard átadásban én is azt a szándékot látom, hogy Luke Jedinek lett szánva. Mondja is neki Obi, hogy ismerje meg az Erőt. Ám azt már nem gondolom, hogy Obi saját maga akarta kitanítani. Elég volt neki egy csalódás Anakinnal. Volt erre egy alkalmasabb személy. De ez már másik chapter. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.