Ugrás a kommentre

Galen Erso


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Hoppá! Az IGN-ről:

 

"Háború dúl a galaxis valamennyi szegletében. A Köztársaság és a szeparatisták hosszú évek óta harcolnak a csillagrendszerekben, és mindkét fél egyre hatékonyabb és halálosabb technológiákat megépítve próbálja megnyerni a csatákat. Orson Krennic Palpatine kancellár titkos Halálcsillag-projektjének egyik résztvevője, aki küldetésének érzi, hogy az ellenséget megelőzve fejlessze ki ezt a szuperfegyvert, és ehhez az egyik régi barátja, Galen Erso, a zseniális tudós lehet a kulcs. Galen energiaközpontú kutatásai felkeltették Krennic és társai figyelmét, aki így fontos résztvevőjévé vált a galaktikus konfliktusnak. Krennic kiszabadítja a szeparatista emberrablók karmai közül Galent, a feleségét, Lyrát és a kislányukat, Jynt, így téve lekötelezettjévé az Erso családot.

Ráadásul ezt követően Krennic egy nem mindennapi lehetőséget kínál Galennek: folytassa a tudományos kutatásait, melyhez ezután a Köztársaság minden feltételt és anyagot biztosít. Galen és Lyra kezdetben azt hiszik, hogy energetikai kutatásaikat kizárólag jó célokra használják majd, de Krennic terve az, hogy az eredményeiket felhasználva végre megépíthesse a Halálcsillagot. Miután az Erso család rájön, hogy valójában mi folyik körülöttük, megpróbálnak kiszabadulni egykori jótevőjük karmai közül, hogy megmentsék magukat, és így az egész galaxist is."

 

Azt hiszem, ennél közvetlenebb kapcsolatot nem is kívánhatnánk az ep1-2-3-hoz. És Galenről is kaptunk egy képet végre:

i-am-become-death-the-destroyer-of-worldspng_h2r7.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tényleg Palpatinera vall, hogy így megszervezi az eseményeket és a jóhiszemű embereket felhasználja. Az a manipulációs technika is tetszik, hogy a tudós jóhiszeműen, a tudományos áttörés és a nemes cél okán kívánja létrehozni a technológiát, amit aztán bolygók elpusztítására akarnak használni. Ezáltal egyfajta bűntudat motivációt is adnak a karakternek és még érdekesebb lesz Jyn és Krennic találkozója a filmben. Egyébként Erso keresztneve és a már legendának számító Galen Marek keresztneve között van valami összefüggés (úgy emlékszem a régi EU-ban neki is köze volt a Lázadókhoz, vagy a Halálcsillag terveihez).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...
  • 3 héttel később...

A hologramos felvételtől eltekintve a karakternek nem igazán volt emlékezetes jelenete sajnos. :( Mads Mikkelsen persze hozta a kötelezőt, de a film végére volt egy kis hiányérzetem Ersóval kapcsolatban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egész EPIV sokkal több lett immár! Tegnap tapasztaltam, és a szellőzőnyílásánál Galen is beugrott, hogy biztos boldog odafent. :)

Csak nagyon finoman és csendesen kukacoskodva jegyzem meg, hogy olyan szabotázst is beépíthetett volna, ami akár már az első 1 reaktoros töltésnél is berobbantja az egész HCS-t.. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak nagyon finoman és csendesen kukacoskodva jegyzem meg, hogy olyan szabotázst is beépíthetett volna, ami akár már az első 1 reaktoros töltésnél is berobbantja az egész HCS-t.. :evil:

Sőt miértnem Ő maga repült az árokba és lőtt bele a hőkivezetőbe. Biztos odaengedték volna, majd azt mondta volna, hogy karbantartásra megy, végül is ő tervezte. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak nagyon finoman és csendesen kukacoskodva jegyzem meg, hogy olyan szabotázst is beépíthetett volna, ami akár már az első 1 reaktoros töltésnél is berobbantja az egész HCS-t.. :evil:

Hát egy ilyet a lövés előtti tesztek előtt elég könnyen ki lehetett volna szűrni. Pont az volt a lényeg hogy a Birodalom egyáltalán még csak ne is sejtse hogy bármi hiba lenne a Halálcsillaggal.

 

Galent meg nemhogy protontorpedós vadászgéppel nem látták el, de láthatóan fogva tartották a birodalmi bázison. Ahogy láttuk még egy holoüzenet kijuttatása is problémás volt az ő helyzetében.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát egy ilyet a lövés előtti tesztek előtt elég könnyen ki lehetett volna szűrni. Pont az volt a lényeg hogy a Birodalom egyáltalán még csak ne is sejtse hogy bármi hiba lenne a Halálcsillaggal.

Isten ments, hogy túlragozzuk ezt a témát, de már az első tesztre gondoltam. hisz írtam is. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Isten ments, hogy túlragozzuk ezt a témát, de már az első tesztre gondoltam. hisz írtam is. :hmm:

De Bomarr az első lövés előtti tesztre (tehát nem lövésre, szimpla diagnosztikára) gondolt. Legalábbis én arra gondolnék. Egy nyilvánvaló hiba nem jó, mert ami az első lövésre berobbantaná a HCS-t valószínűleg az első lövés előtti teszteknél is kijönne. Túl evidens. És akkor nem ér el vele semmit: kijavítják, őt meg kivégzik, és lőttek a bulinak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De Bomarr az első lövés előtti tesztre (tehát nem lövésre, szimpla diagnosztikára) gondolt. Legalábbis én arra gondolnék. Egy nyilvánvaló hiba nem jó, mert ami az első lövésre berobbantaná a HCS-t valószínűleg az első lövés előtti teszteknél is kijönne. Túl evidens. És akkor nem ér el vele semmit: kijavítják, őt meg kivégzik, és lőttek a bulinak.

Diagnosztika. Oké. Olyan hiba meg nincs amit a diagnosztika nem mutat ki és majd az első lövésnél berobban az egész. Rendben. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Diagnosztika. Oké. Olyan hiba meg nincs amit a diagnosztika nem mutat ki és majd az első lövésnél berobban az egész. Rendben. ;)

Hátha berobban az egész állomás egy lövéstől az óriási hiba, szóval ja, ezt illene kimutatni. Ez még akkoris igy lenne ha ez egy hardcore sci-fi lenne és erős tudományos alapokon állna a világ. De ráadásul nem is az.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont érdekes, hogy amikor a birodalmiak elemzik a Lázadók támadását, egyből felismerik, hogy "veszélyes lehet". :)

Ez is érdekes gondolat..

 

Hátha berobban az egész állomás egy lövéstől az óriási hiba, szóval ja, ezt illene kimutatni. Ez még akkoris igy lenne ha ez egy hardcore sci-fi lenne és erős tudományos alapokon állna a világ. De ráadásul nem is az.

Arra céloztam, hogy egy diagnosztika is szabotálható.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont érdekes, hogy amikor a birodalmiak elemzik a Lázadók támadását, egyből felismerik, hogy "veszélyes lehet". :)

Azért az teljesen más, hogy úgy kell hibát keresned, hogy bármi lehet a baj, vagy úgy kell, hogy valaki rámutat, hogy ott keresd, mint ahogy a lázadók is tették, amikor a főreaktor felé vették az irányt ;)

 

Arra céloztam, hogy egy diagnosztika is szabotálható.

Azért ne vegyük már azt, hogy Galen tervezte az egész Halákcsillagot. Neki (valószínűleg) csak az energiaellátást kellett megterveznie, ergo a reaktormodult. Más tervezte a lézereket, más az irányító központot és más a kantint, de most kapaszkodj meg, valószínűleg még vagy 10 másik ember ellenőrizte Galen munkáját is. És mielőtt valaki megkérdezi, hogy ~10 másik ember hogy csúszott el egy ilyen hibán, mint amit Galen elrejtett: úgy hogy ők nem ilyen szempontból vizsgálták. Ők azt nézték, hogy a Halálcsillag tényleg nem robban-e fel az első próbalövéskor, nem azt, hogy mi lesz akkor, ha protontorpedóval eltalálják a reaktormodult.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont érdekes, hogy amikor a birodalmiak elemzik a Lázadók támadását, egyből felismerik, hogy "veszélyes lehet". :)

Amikor a támadás elkezd egy pontra koncentrálni, már nem lehetett nehéz megnézni a terveket és rájönni, hogy itt sz*r kerülhet a ventilátorba, pontosabban szólva, protontorpedó a szellőzőbe. :)

 

Arra céloztam, hogy egy diagnosztika is szabotálható.

Viszont Galen nem a Halálcsillag projekt mindenható ura volt, hanem egy fogoly, akit csak és kizárólag a szuperlézer működésének megoldására "alkalmaztak". Szép elképzelés, hogy miért nem épít be egy hibát, amitől az egész Halálcsillag az elemeire bomlik, ha valaki eltüsszenti magát, de státuszából adódóan valószínűleg baromira korlátozottak voltak a lehetőségei. Még azt a szellőzőnyílást sem hagyhatta védtelenül, betette egy árokba, ami mentén vagy ezer turbólézer sorakozik, a torkolatnál meg két újabb löveg és sugárpajzs várta az alkalmatlankodókat. Vagyis Galen még azt a kis aknát sem tehette oda védtelenül, valakinek szemet szúrhatott, és annak el kellett lepleznie a gyanúját, meg kellett magyaráznia, miért van az ott, és eladni, hogy attól még az tök jól védett, nem lesz gáz.

A diagnosztika meg persze szabotálható, csak nem tudom, hogy azt hogy lehet tető alá hozni, amikor fényévekre vagy nem csak a diagnosztikai programtól, de attól is, amit diagnosztizálni kell.

 

Galen erős ellenőrzés alatt állt, és nem ő felelt mindenért a Halálcsillagon. Nem ő tervezte, neki csak egy energiaellátási problémát kellett megoldania. Az, hogy ugyan bevédve, de meg tudta alkotni ezt a gyenge pontot ilyen körülmények között, isteni csoda.

 

Szerk.: úgy látom, Nabóval megint egy rugón járt az agyunk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, Nabo! Egyetértésem. :)

 

Galen nyilvánvalóan nem azt csinált amit akart mert erős ellenőrzés alatt állt. Hülyeség is lett volna ha nem így van hisz ez egy nagyon kényes projektje volt a Birodalomnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: szerintem nem is azt kell bizonygatnia, mennyire védett az a gyenge pont, hanem inkább azt kell eltitkolnia, hogyha az a pont találatot kap, akkor az láncreakciót indít el, amitől felrobban az állomás. Szerintem egy ilyen gyenge pontot - akár mennyire védett is - nem tűrne meg a Birodalom, valszeg Galen azt próbálta eltitkolni előlük, hogy ez egy Achilles pont, ami, ha találatot kap, akkor az egész összeomlik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó, de ahhoz, hogy ezt bebizonyítsa, be kell bizonyítania, hogy védett. Azért ha egy hozzáértő ránéz, csak leveszi, hogy ha egy egyenes út vezet a reaktormagba, az nem lehet egészséges az űrállomásra nézve (nem véletlenül jönnek rá szinte azonnal az ep4-ben, hogy itt gáz van, amikor megkezdődik a támadás). Pont ezzel a túlzásba vitt védelemmel bizonyíthatja, hogy az nem Achilles sarok az, vagy úgy is fogalmazhatnék, jó vastag páncélcsizma van azon a lábon. A védelem garantálja (papíron), hogy semmi sem találhatja el.

Az egész Birodalmat meg nem kell meggyőzni. Elég csak azt, aki jóváhagyja a változtatásokat a terven. Mert azért azt sem feltételezhetjük, hogy Galen kénye-kedve szerint áttervezhette a Halálcsillag egyes elemeit. Amikor ezt bevezette, azt meg kellett magyaráznia valakinek, minimum a felettesének, aki feltehetően, nem egy rohamosztagos, hanem valami hozzáértő. Ha neki el tudja adni, hogy az a szellőző a biztonsági kérdésekben jelentéktelen és még ehhez képest is iszonyú jól védett, a Birodalom már nem számít. Hozzájuk ilyen kis kétméteres nyílások el sem jutnak, hiszen a nagyfőnökök nem foglalkoznak minden apró kis szegeccsel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem itt nem arról van szó, hogy a Birodalom tudja, hogy ha azt a pontot eltalálják, akkor felrobban az egész, ezért jó sok ágyút helyez elé, hanem arról van szó, ahogy Galen is mondja emlékeim szerint, hogy konkrétan elrejtette előlük a gyenge pontot, azaz nem tudják, hogy ott láncreakcióval az egész felrobbanhat.

 

Vagy azt mondjuk, hogy a) elrejtett egy gyenge pontot, titokban tartotta, és a Birodalom nem tudott a láncreakció lehetőségéről, vagy b) tudott a láncreakció lehetőségéről, azaz Galen nem titkolt el lényegében semmit, épp csak nagyon kemény védelmi vonalat húztak fel köré. Vagy a) vagy b), a kettő együtt nem megy. Márpedig Galen kijelenti a holofilmben, hogy elrejtette előlük a gyenge pontot, akkor viszont pont hogy kérdéseket vetne fel a Galen által jelentéktelennek mondott részt több tucatnyi ágyúval, stb-vel bevédeni. Ha én lennék a jóváhagyó, egyből gyanút fognék, hogy ugyan minek ennyi védelmi ágyú egy árokba, ahol nincs semmi, ami veszélyt jelenthetne az állomásra?

 

Szerintem a filmből az következik, hogy a Birodalom egyáltalán nem tudott a láncreakció lehetőségéről. Ezt eltitkolta előlük Galen, viszont valószínűleg a standard Birodalmi védelmi vonalat húzta a kimenet köré, azaz szerintem ha az egyenlítői árok bármely pontján berepültek volna a lázadók, ilyen ágyútűzzel, stb-vel találkoztak volna, függetlenül, hogy mi van ott. A standard védelmi vonal meg azért standard, mert hasonló védelem illeti meg a HCS felszínének jelentős részét, így tehát nem merül fel kérdés, hogy ez a "kritikus" terület miért kapott több/kevesebb védelmet, mint bármelyik másik része az űrállomásnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó,jó. Erős ellenőrzés alatt állt, de ki tudott egy olyan tudóst ellenőrizni, akinek a szakterületét csak Őmaga ismerhette. Egy nálánál még okosabb tudós? Akkor Ő minek kellet, ha van egy ugyanilyen másik is? Szerintem Galen vezető tudós volt egyedi kompetenciákkal, és nem ugathatott bele a munkájába a legutolsó rohamosztagostól kezdve akár az uralkodóig bezárólag senki sem, mert nem értettek hozzá. Bár mindíg van egy két rosszindulatú, vetélytárs , írigy kolléga ezt aláírom. De az is igaz, ahogy mondta Saw-nál, hogy miután megoldotta a problémát, a többit nélküle is befejezhették volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Erso nem egyedül dolgozott, ld. az Eadun kivégzett tudósokat. Bár elképzelhető, hogy ők mind más-más részterületért feleltek, de ha jól emlékszem, azon a bolygón konkrétan a Halálcsillag turbólézerének fejlesztése történt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.