Ugrás a kommentre

Első Rend vs. Új Köztársaság


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nézd, a való életben is túlgondolnak néha az emberek, nem mindig cselekednek logikusan, pláne, ha félnek - márpedig oka itt mindenkinek van rettegni. Erre tökéletes példa, amit írtál: Poe és Holdo hatalmi harca. Igen, egy ideális világban ezek ketten összedolgoznak, a végén meg minden szövetséges szaladt volna megmenteni Leiáékat és összefogva már a Craiten megpofozzák kicsit az Első Rendet. De mint kiderült már oly sokszor, de talán most a leglátványosabban: a Galaxis sem ideális világ. A jók is csinálnak hatalmas hülyeségeket és őket sem mentik meg mindig.

 

Ilyen helyzetben is simán lehet, hogy előkerül egy Sindian úrnő vagy éppen maga Sindian úrnő, aki ugye nyílt politikai ellenfele volt Leiának és a Vérvonal végén Leia olyasmit tett vele, ami után nyilván rettenetesen meggyűlölte. Ő a Köztársaság egyik törvényes vezetője, és bizony zokon veheti, ha a túlélő katonák Leiának fogadnak hűséget, és üldöztetheti őket. És ez a pláne: tudjuk, hogy a szenátorok között rengeteg Első Rend barát volt. Ha ezek túlélték, akkor aztán pláne nem lesz itt összefogás. Akkor jöhetnek a hatalmi harcok, lázadások, stb. És nagyon valószínű, hogy az Első Rendet pártoló politikusból sokkal több túlélte, mint Köztársaság párti.

 

Amúgy az Ellenállásból sem annyian maradtak, amennyit láthattuk a Falconon, hiszen több embert is elküldött más feladatot ellátni Leia a Csillagpusztító elleni támadás után. Wexley, Pava, Brance őrnagy és Statura admirális ezért sincs sehol az ep8-ban.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem Carise úrnőre gondolsz véletlen?

 

Egyébként az ER oldalán is káosz néz ki, mivel kérdéses mennyire fogadják el Kylot főnöknek az addigi támogatók. Gondolom mind Snoke s*ggében voltak, így most azon az oldalon is egy teljesen új helyzet áll fenn. Érdekes lesz a IX felvezető szövege.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nem Carise úrnőre gondolsz véletlen?

De, rá. A teljes neve Carise Sindian (ex-úrnő).

 

9 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Egyébként az ER oldalán is káosz néz ki, mivel kérdéses mennyire fogadják el Kylot főnöknek az addigi támogatók. Gondolom mind Snoke s*ggében voltak, így most azon az oldalon is egy teljesen új helyzet áll fenn. Érdekes lesz a IX felvezető szövege.

Hux is gyorsan behódolt. :) Az a kérdés, hogy a Főparancsnokság is ott volt-e a Supremacy-n (a logika azt diktálná), és ha igen, túlélték-e a Raddus becsapódását. Ha nem, az megkönnyítené Kylo dolgát, hiszen a Főparancsnokság egyetlen túlélő tagját már a markában tartja, a többiek helyére meg azt nevez ki, aki neki tetszik. A második esetben meg lehet, meglátogatta őket a Crait előtt és pár gigát még megszorongatott.

Szerintem Kylo hatalmára jelenleg Hux jelenti a legnagyobb veszélyt. A kérdés az, hogy az utóbbi időben ő mennyit veszített a presztízséből. A Hosnian-rendszert ugyan elpusztította, de elvesztette a Csillagpusztítót, aztán a D'Qarnál kicsúszott a kezéből az Ellenállás, végül részint az ő hibájából rengeteg csillagromboló megsemmisült és a Supremacy is talán végzetesen megrongálódott. Ha mindezen sok hiba miatt a hatalmi helyzete meggyengült, akkor lehet soha, vagy csak évek múltán tud támogatókat szerezni Kylo ellen. Ha viszont sértetlen a pozíciója, akkor komoly veszélyforrás lehet Kylóra.

Az biztos, hogy ezen a téren érdekes lesz az Első Rend helyzete az ep8-ban. Hux utolsó jelenete után nehezen tudnám elképzelni, hogy nem fog Kylo ellen fordulni. Sőt megkockáztatom, valamilyen módon szerintem a tábornok fogja a bukását okozni (szerintem kicsit olyan lesz, mint amikor Constantin miatt Thrawn terve dugába dőlt az Atollonnál).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 01. 13. - 23:21, Dzséjt írta:

Pb, írtam már, de ha még nem, akkor most leírom: örülök, hogy te soha az életben nem leszel a vezetőm katonai helyzetben, mert az "ellenség" téged tuti hatszor hátba lőne előrenyomulás közben. ;) Te pontosan olyan civil vagy, mint Mon Mothma. Annyit görcsölsz a valószínűtlenen, hogy belezavarodsz a jelenbe és közben a valószínű pusztít el téged és minden beosztottadat.

Miért is? Csak mert szerintem nonszensz elgondolás a politikai és katonai erőm 99%-át egyetlen helyen tartani? Mi az, hogy a valószínű pusztítana el, mert a valószínűtlenre gondolok? Mi lenne itt a valószerűtlen? Az, hogy ha egy helyen van minden létező erőm, akkor az ellenség oda fog csapni, ha kellően erős ahhoz, hogy ezt megtegye? Vagy hogy akkor eközben mindenhol máshol sokkal sebezhetőbb vagyok? És mi lenne az a valószínű, ami elpusztítana, ha nem így tennék?

2018. 01. 14. - 14:30, Dzséjt írta:

Szerintem Kylo hatalmára jelenleg Hux jelenti a legnagyobb veszélyt.

Úgy látom, hogy valójában mindketten tökéletesen alkalmatlanok a vezetésre, pláne egy ekkora hataloméra. Kylo végül pozícióba kerül, de igen hamar bizonyítja is alkalmatlanságát. Kérdés, mennyire képes lehiggadni és néha kicsit gondolkodni is, mielőtt cselekszik. Anno a nagyapjának sikerült, aki így legalább jó katonailag jó vezérré vált, még ha a politikáról lövése sem volt. Persze kellemetlen, hogy az ER vezetéséhez azért nem ártana, ha az illető politikailag is érdemes lenne.

Huxból meg nem sokat láttam eddig, de ritka nagy bohócot csináltak belőle a 8-ban többször is. Belőle meg pont azt nézném ki, hogy politikailag tudja úgy forgatni a köpönyegét, hogy mindenből hasznot húzzon és kigolyózzon másokat. Csak ő meg katonailag erősen megkérdőjelezhető. Ha jól együttműködnének ők ketten, akkor valószínűleg nagyon jól elboldogulnának, csak hát egyikük személyisége sem teszi ezt lehetővé. Arról nem is beszélve, hogy emellett még látványosan rühellik is egymást.

 

Egyelőre úgy látom, hogy az ER veszte pont ez a kettejük közti rivalizálás lehet. Olyan súlytalan maradt az Ellenállás ereje az ER-hez képest, mintha kb. a Birodalommal egyedül a Főnix sejtnek kellett volna felvennie a harcot. Előkerülhetnek még innen-onnan lázadók, de hatalmas problémának kell felütnie a fejét a másik oldalon ahhoz, hogy itt reális esély legyen a legyőzésükre. Pont ilyen lehetne egy egyre fokozódó és nyíltabb hatalmi harc az ER élén.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, pb69 írta:

Miért is? Csak mert szerintem nonszensz elgondolás a politikai és katonai erőm 99%-át egyetlen helyen tartani? Mi az, hogy a valószínű pusztítana el, mert a valószínűtlenre gondolok? Mi lenne itt a valószerűtlen? Az, hogy ha egy helyen van minden létező erőm, akkor az ellenség oda fog csapni, ha kellően erős ahhoz, hogy ezt megtegye? Vagy hogy akkor eközben mindenhol máshol sokkal sebezhetőbb vagyok? És mi lenne az a valószínű, ami elpusztítana, ha nem így tennék?

Valószínűtlen, amire rákoncentrálsz: épül egy fegyver, ami egyszerre képes öt vagy még annál is több bolygót egyszerre elpusztítani több száz vagy ezer fényévről.

Valószínű, amivel kényelmesen nem számolsz: egy hatalmas flotta kivágódik a hipertérből a főváros fölött, és mivel a flottád nagyját nem ott állomásoztatod, az összes hajódat bedózerolják és hülyére bombázzák a fővárost az egész vezetőséggel együtt, mire a távol lévő hajók egyáltalán reagálni tudnak.

 

Hogy mennyire gyakorlatias megközelítés, hogy a fő flottát a fővárosban tartod, azt remekül szemléltette a coruscanti csata. Légy erős, de a Köztársasági Nagy Hadsereg combosabbik fele a Coruscanton állomásozott (a főparancsnokságot ugye a TCW-ben és az ep3-ban is volt lehetőségünk megszemlélni). És milyen jól jött az, amikor a Független Rendszerek Konföderációjának serege kivágódott Coruscant fölött a hipertérből.

 

Ugyanígy jól jöhet egy bazi nagy flotta, ha egy Halálcsillag lép ki a hipertérből. Lehet nem tudod megállítani, de lelassíthatod és talán még meg is tudod rongálni. A Szövetségnél alapvető probléma volt, hogy nem volt nagy flottájuk, ami meg volt, azok szedett-vedett hajókból állt. Ugyanez nem volt igaz az új Köztársaság haditengerészetére.

 

Egy államban a legfontosabb célpont a főváros, pontosan azért, mert ott vannak a politikai és katonai vezetők. A valóságban sem véletlen védik a fővárosokat a legnagyobb erőkkel. Ráadásul békeidőben pláne több hajó áll a "kikötőkben", hiszen nincs front, ahová ki kell vonulniuk. Márpedig az ep7-ben békeidőszak volt, igaz, hidegháborús kicsengéssel - mindkettő megköveteli, hogy a főváros teljes védelmet élvezzen. És nem is lett volna itt semmi gond, ha az Első Rendnek nincs egy mesebeli szuperfegyvere, aminek létezése a tudomány akkori állása szerint lehetetlenség volt, legalábbis a köztársasági tudósok szerint. Pech, hogy az Első Rend a erre látványosan rácáfolt.

 

A Köztársaság még véletlenül sem abban hibázott, hogy a legtöbb hajóját a Hosnian-rendszerben tartotta. Abban hibázott, hogy nem figyelte szigorú tekintettel az Első Rendet és tojt Leia intő szavára. Ha a Köztársaság az Első Rend irányában komoly és tartós kémtevékenységet folytat, ha több hajó járőrözik a határon, ha odafigyelnek a szóbeszédekre, ha megnézik, mi is folyik a Köztársaságon kívül eső, de az Első Rend által bekebelezett bolygókon, magyarán: ha nem sz*rják le jó nagy ívben az Első Rendet, akkor nem lett volna ekkora katasztrófa. Mert akkor valószínűleg a Csillagpusztító léte is előbb kiszivárog, és ahogy a Halálcsillagok, úgy ez ellen is lehetett volna megelőző csapást indítani. És onnantól kezdve az Első Rend nem győz pár nap alatt, hanem kitör egy elhúzódó háború, aminek a kutya tudja, ki lett volna a nyertese. A hatalmas, de kiöregedett sereggel bíró új Köztársaság, vagy a kisebb haderővel, de korszerűbb, erősebb játékokkal játszadozó Első Rend. Az esélyek nagyjából kiegyenlítettek voltak. Csak aztán Hux elsütött a drágaszágát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

36 perccel korábban, pb69 írta:

Úgy látom, hogy valójában mindketten tökéletesen alkalmatlanok a vezetésre, pláne egy ekkora hataloméra. Kylo végül pozícióba kerül, de igen hamar bizonyítja is alkalmatlanságát. Kérdés, mennyire képes lehiggadni és néha kicsit gondolkodni is, mielőtt cselekszik. Anno a nagyapjának sikerült, aki így legalább jó katonailag jó vezérré vált, még ha a politikáról lövése sem volt. Persze kellemetlen, hogy az ER vezetéséhez azért nem ártana, ha az illető politikailag is érdemes lenne.

Huxból meg nem sokat láttam eddig, de ritka nagy bohócot csináltak belőle a 8-ban többször is. Belőle meg pont azt nézném ki, hogy politikailag tudja úgy forgatni a köpönyegét, hogy mindenből hasznot húzzon és kigolyózzon másokat. Csak ő meg katonailag erősen megkérdőjelezhető. Ha jól együttműködnének ők ketten, akkor valószínűleg nagyon jól elboldogulnának, csak hát egyikük személyisége sem teszi ezt lehetővé. Arról nem is beszélve, hogy emellett még látványosan rühellik is egymást.

Én azért nem írnám le őket. Korábban említettem, itt a támogatók lépései sokat számítanak majd. Nem hiszem, hogy több frakcióra szakad majd az ER, bár minden elképzelhető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Dzséjt írta:

Valószínűtlen, amire rákoncentrálsz: épül egy fegyver, ami egyszerre képes öt vagy még annál is több bolygót egyszerre elpusztítani több száz vagy ezer fényévről.

Nem erre koncentráltam rá. ;) Hanem arra, hogy megtörténik bármi olyan, ami annak a helynek a pusztulását vonja magával, ahol mindenem van. Nem kell ehhez Csillagpusztító, elég lett volna egy gyengébb fegyver is. Nyilván egy ilyen fegyverrel gyerekjáték volt az egész, de a tragédia bekövetkezhetett volna máshogyan is, csak nehezebben.

10 perccel korábban, Dzséjt írta:

Valószínű, amivel kényelmesen nem számolsz: egy hatalmas flotta kivágódik a hipertérből a főváros fölött, és mivel a flottád nagyját nem ott állomásoztatod, az összes hajódat bedózerolják és hülyére bombázzák a fővárost az egész vezetőséggel együtt, mire a távol lévő hajók egyáltalán reagálni tudnak.

Nem a flotta nagyjáról volt szó, hanem gyakorlatilag a teljes flottáról. Állítólag az ÚK hadserege volt a legnagyobb a galaxisban. Lehet én vagyok hülye, de nekem akkor se tűnne valószínűnek, hogy az ellenségem adott ponton fog támadni, ha ott ennek az irgalmatlanul nagy haderőmnek csak mondjuk a felét tartom ott. De inkább legyen minden a főváros körül, mert biztos nem lennének elterelő hadműveletek, nem próbálnák elcsalni onnan a főerőimet, miközben az összes többi területem gyakorlatilag védtelen, de nyilván nem ott támadnának, hanem nekirontanának a fővárosnak.

11 perccel korábban, Dzséjt írta:

Hogy mennyire gyakorlatias megközelítés, hogy a fő flottát a fővárosban tartod, azt remekül szemléltette a coruscanti csata. Légy erős, de a Köztársasági Nagy Hadsereg combosabbik fele a Coruscanton állomásozott

Nem az a baj, hogy az ÚK katonai és politikai vezetésének a "combosabbik fele" egy helyen volt, hanem hogy lényegében az egész. Amúgy a coruscant-i csata idején nem javában dúlt a Klónháború? Combosabbik fél ide vagy oda, gondolom a KNH jelentősnek mondható része már csak azért sem lehetett a főváros körül, mert épp valahol máshol csatáztak. Azt nem kétlem, hogy a "szabad" erők zöme Coruscant-on vagy fölötte volt, de messze nem akkora hányada, mint az ÚK esetében.

14 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ugyanígy jól jöhet egy bazi nagy flotta, ha egy Halálcsillag lép ki a hipertérből. Lehet nem tudod megállítani, de lelassíthatod és talán még meg is tudod rongálni.

Egy bazi nagy flotta jól jöhet, de ha a teljes haderőm csak mondjuk felét tartom ott, az nem bazi nagy flotta? Persze, jobb, ha minél nagyobb flotta van ott, csak adódik a kérdés, hogy ér-e annyival többet a nagyobb flotta, mint amekkora kockázat. Ugyanis ha váratlanul megjelenik egy HCs és egyetlen lövéssel szétzúzza a bolygót és a flotta egy részét, akkor vajon mi ér többet? Hogy ezt követően egy nagyobb flottával tudom lassítani és rongálni, vagy hogy valahol máshol a haderőm mondjuk fele sértetlenül megvan. Tehát emlékeztetőül: a főváros és a politikai vezetés már mindenképp bukó ekkorra.

19 perccel korábban, Dzséjt írta:

Egy államban a legfontosabb célpont a főváros, pontosan azért, mert ott vannak a politikai és katonai vezetők. A valóságban sem véletlen védik a fővárosokat a legnagyobb erőkkel. Ráadásul békeidőben pláne több hajó áll a "kikötőkben", hiszen nincs front, ahová ki kell vonulniuk.

Ez teljesen jogos. Viszont tudtommal a "legnagyobb erőkkel" való védelem nem azt jelenti, hogy a haderő teljesen elhanyagolható része van csak máshol. Még békeidőben sem. ;)

21 perccel korábban, Dzséjt írta:

És nem is lett volna itt semmi gond, ha az Első Rendnek nincs egy mesebeli szuperfegyvere, aminek létezése a tudomány akkori állása szerint lehetetlenség volt, legalábbis a köztársasági tudósok szerint.

Vagy ha az ER-nek ugyan nincs ilyen "mesebeli" szuperfegyvere, ami a tudomány akkori állása szerint lehetetlen, csak mondjuk egy olyan, ami épp valamivel fejlettebb, mint azok a szuperfegyverek, amik már a 30+ évvel azelőtti technológiai állás szerint is lehetségesek voltak. ;)

24 perccel korábban, Dzséjt írta:

Abban hibázott, hogy nem figyelte szigorú tekintettel az Első Rendet és tojt Leia intő szavára. Ha a Köztársaság az Első Rend irányában komoly és tartós kémtevékenységet folytat, ha több hajó járőrözik a határon, ha odafigyelnek a szóbeszédekre, ha megnézik, mi is folyik a Köztársaságon kívül eső, de az Első Rend által bekebelezett bolygókon, magyarán: ha nem sz*rják le jó nagy ívben az Első Rendet, akkor nem lett volna ekkora katasztrófa. Mert akkor valószínűleg a Csillagpusztító léte is előbb kiszivárog, és ahogy a Halálcsillagok, úgy ez ellen is lehetett volna megelőző csapást indítani.

Ezzel viszont minden további nélkül egyet tudok érteni. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , pb69 írta:

Hanem arra, hogy megtörténik bármi olyan, ami annak a helynek a pusztulását vonja magával, ahol mindenem van. Nem kell ehhez Csillagpusztító, elég lett volna egy gyengébb fegyver is. Nyilván egy ilyen fegyverrel gyerekjáték volt az egész, de a tragédia bekövetkezhetett volna máshogyan is, csak nehezebben.

Hát azért egy egész bolygót nehéz egy pisztollyal felrobbantani és egy flottát sem vert még senki vissza fénykarddal. :P Ekkora kataklizmát nem tud egy gyengébb fegyver összehozni. Han is mondta, vagy ezer csillagromboló kell ahhoz, hogy felrobbantsanak egy bolygót. Itt ötöt robbantottak fel.

 

2 perccel korábban, pb69 írta:

Nem a flotta nagyjáról volt szó, hanem gyakorlatilag a teljes flottáról. Állítólag az ÚK hadserege volt a legnagyobb a galaxisban. Lehet én vagyok hülye, de nekem akkor se tűnne valószínűnek, hogy az ellenségem adott ponton fog támadni, ha ott ennek az irgalmatlanul nagy haderőmnek csak mondjuk a felét tartom ott. De inkább legyen minden a főváros körül, mert biztos nem lennének elterelő hadműveletek, nem próbálnák elcsalni onnan a főerőimet, miközben az összes többi területem gyakorlatilag védtelen, de nyilván nem ott támadnának, hanem nekirontanának a fővárosnak.

De mit támadnának meg, ami miatt el kéne mozdítani a főerőt? Nézd meg a klónok háborúját, ami egy teljes körű galaktikus háború volt (nem békeidő, mint az ep7-ben). Mutass egy olyan csatát a coruscantin kívül, amiben 100 romboló vesz részt, nem 3-5. Konkrétan a legtöbb csatában 2-3 Venatort vetett be a Köztársaság. És a Venatorok kb. harmadakkorák, mint az MC85-ösök volt. Ahová három Venator kellett, oda most elég egy MC85-ös. Ha csak száz MC85-ös volt a Köztársaságban, 50-et simán elküldhet az 50 legfontosabb bolygóra, és maradhat még 50 a Honsinannál. És akkor a kisegítő fregattokról, cirkálókról, stb-ről még szót sem ejtettem.

Hasra ütök: a Köztársaságnak volt 500 hajója. 250-et szétszórt a határain belül, kisebb-nagyobb flottákban védve a fontos bolygókat, értelemszerűen minél fontosabb a bolygó, annál több ott a hajó. De a legfontosabb a Hosnina-rendszer védelme, mivel jelenleg az a főváros. A felosztás mondjuk így áll:

Hosnian-rendszer: 250 hajó.

Corellia: 5 hajó

Naboo: 3 hajó

Kashyyyk: 5 hajó

Bespin: 1 hajó

Coruscant: 5 hajó

És így tovább, amíg el nem jutunk 250-ig. A Hosnianon van a gerinc, a Galaxis többi részén szétszórva a flotta. A Hosnian a fekvése miatt is ideális, mert közel van a Galaxis közepéhez, nagyjából a Galaxis minden része ugyanolyan gyorsan elérhető onnan. És onnan lehet indítani a hajókat, ha kell. Teszem azt, megtámadják Corelliát. Nosza, máris oda lehet küldeni Hosnianról 5 másik hajót. Mint láthattuk a TCW-ben, az ep3-ban, az RO-ban, a Rebelsben, az ep5-ben és az ep8-ban, egy bolygó megtámadására nem ezer vagy száz hadihajót küldenek, hanem 3-12 hajót. Szóval, ha még csalit is dobnak be, akkor sem kell a Hosniantól elvonni tetemes mennyiségű hajót. Még ha 100 hajót elküldenek onnan ide-oda a Galaxisba segítségképpen, akkor is bőven marad ott védelem. És ez a lényeg: hatalmas flotta marad védekezni, hogy a főváros lehetőség szerint az utolsó világ legyen, ami elveszik. És azért száz hajó igen tetemes szám, révén, hogy eddig csak egyetlen egy olyan csata volt, amiben ennyi részt vett: a coruscanti, ahol (dobpergés) a Köztársaság fővárosát védték.

Azért kell sok hajó a fővárosba, hogy senkinek még csak eszébe se jusson megtámadni, és hogy legyen miből erősítést küldeni. Persze aztán képbe jön a mérlegelés is, hogy mit érdemes megvédeni és mit feladni. Teszem azt Bespinért a kisujjukat sem mozdítják meg, ha támadás éri, talán még azt az egyet is visszarendelik.

 

Na már most, hol a gond, mi az, ami ezt az egészet szétzúzta? Az elméleti 500 hajóból egyetlen másodperc alatt semmisült meg 250, vagyis a flotta fele, vagyis azok a hajók, amik erősítésként mehettek volna akárhová. Maradt még 250 másik? Igen. Ez jól is hangzana, ha az a 250 egy rendszerben állomásozna, nem szétszórva a Galaxisban, azzal a paranccsal, hogy védjék azt a területet, ahol vannak. És ha még lenne parancsnokság. Vagy legalább meghatározható parancsnoki lánc.

Erre még jön az - a szintén elméleti, de nagyon is valós lehetőség -, hogy a Szenátusban székelő áruló rohadékok miatt az Első Rend még azt is tudja, hogy hol mekkora flotta van. Na most, ha tudod, hogy Corellián áll öt hajó, akkor oda az elsők között fog az Első Rend hét Resurgentet és egy Mandator IV-et küldeni. Felveheti a harcot velük az ott állomásozó 5 köztársasági hajó? Minden további nélkül. Győzhetnek? Nagyon valószínűtlen. Nemcsak kevesebben vannak és elavultabbak a hajóik, de már hátország sincs, ahonnét erősítés jöhet. Ideig-óráig kitarthatnak, egy ideális helyzetben addig, amíg a Hosnian Prime-ról megérkezik az erősítés. De az már nem létezik, ahogy a flotta gerince sem, ahonnét kiküldhetik az erősítést. Marad a pusztulás, a megadás vagy a menekülés a kutya tudja hová.

 

És azt azért tartsuk észben, hogy nem tudjuk, hogy a hadsereg mekkora hányadát állomásoztatta a Köztársaság a Hosniannál. Lehet a 90%-ka de akár az 50%-ka is. Csak azt tudjuk, hogy a gerince pusztult el (ez akár a 25%-ka is lehet, ha a legkorszerűbb, legütőképesebb hajók voltak ott). A lényeg, hogy az a a kijelentés, hogy "lényegében az egész köztársasági flotta" ott állt, nem állja meg a helyét, mert ez csak feltételezés. Ilyet soha sehol senki nem mondott. A lényeg az, hogy:

- Nincs hátország, ahonnét erősítés érkezhetne. Az erősítést robbantották fel legelőször.

- Nincs parancsnokság, ami megmondaná, hogy mit tegyenek a túlélők.

- És több mint valószínű, hogy a zűrzavaros helyzet kellős közepén kerültek a megmaradt hajók támadás alá.

 

Az én tippem amúgy az, hogy a flotta 50-75%-ka veszett el (békeidőben a 75% a legideálisabb talán, mert úgy 25% elosztva a Galaxisban, 25% még minden probléma nélkül mozgósítható erősítésként, és még úgy is marad hátra annyi hajó, hogy azokból is lehet küldeni, ha nagyon kell), a gyalogság meg majdnem 90%-ka - bár utóbbinál vannak kérdőjelek, mert az szép, hogy a kormány ide-oda költözik, de a szárazföldi haderőt semmi értelme rotáltatni. Ott untig elég, ha akkora hadsereg van a Hosnian Prime-on, ami meg tudja védeni egy esetleges felszíni megszállástól.

 

És éppen ez a zseniális az Első Rend támadásában. Nem is igazán az a nagy érvágás itt, hogy sok hajót elvesztett a Köztársaság. Fele, háromnegyede, a 90%-ka, édes mindegy. A baj az, hogy az erősítésként bevethető hajókat zúzta le és azzal együtt a politikai és katonai vezetést. És ez utóbbi kettő a legfájóbb pont. Az sem változtatott volna semmit, ha a flotta 90%-ka érintetlen, mert a vezetőség szupernovává alakítása akkora hatalmi űrt hagy maga után, hogy egyszerűen senki sem tud semmire időben reagálni. A hadsereg a hierarchiája nehezen foltoz be egy ilyen lyukat. Nem lehetetlen, de idő kell hozzá, itt viszont az sem volt. Szerintem egy nap nem telt el, és az Első Rend csillagrombolói már a legfontosabb köztársasági bolygókat ostromolták.

40 perccel korábban, pb69 írta:

Vagy ha az ER-nek ugyan nincs ilyen "mesebeli" szuperfegyvere, ami a tudomány akkori állása szerint lehetetlen, csak mondjuk egy olyan, ami épp valamivel fejlettebb, mint azok a szuperfegyverek, amik már a 30+ évvel azelőtti technológiai állás szerint is lehetségesek voltak.

És mit takar az "épp valamivel erősebb"? Mert a Halálcsillag II. valamivel erősebb volt a Halálcsillagnál, de nem annyival, hogy az radikálisan nagyobb fenyegetést jelentett volna. Ellenben a Csillagpusztító tuti nem "épp valamivel erősebb".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: Első Rend vs. Új Köztársaság
  • 3 héttel később...

Szó szerint egy pár ember. Holdo és Paige, ők ketten voltak az ászok, taroltak rendesen. :):D 

Mondjuk szerintem ez sosem lesz valós adat. Példának okáért a Supremacy-nél csak megbecsülni lehet az áldozatokat, de a többi csillagrombolón is lehettek túlélők, ha csak szimplán széthasadtak, nem szétrobbantak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem semmi jelentősége, vegyesen hívják őket lázadónak és ellenállónak, többen is, nem csak Phasma. Mivel a Lázadók Szövetségének jelét, bázisait és hajóinak továbbfejlesztett változatait használják, úgy is épül fel a szervezet és a vezetőség a Szövetség egykori tisztjeiből áll, nem meglepő a dolog - bár szerintem annyiban helytelen, hogy ezek tényleg ellenállók egy megszálló erővel szemben, nem pedig egy hatalmon lévő kormány ellen lázadó csapat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

bár szerintem annyiban helytelen, hogy ezek tényleg ellenállók egy megszálló erővel szemben, nem pedig egy hatalmon lévő kormány ellen lázadó csapat.

Lehet, hogy Phasma már annak gondolta magukat. :D  Egyébként a rebel scum többször is elhangzott a korábbi részekben, így valószínűleg erre akartak reflektálni.

 

A lázadók kifejezést pedig Holdo is használta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De várjunk csak, nem is Phasma nevezte Finnt lázadónak, ő mondja magára, hogy "rebel scum". Phasma csak annyit mond neki, hogy "you were always scum".

A lázadók szót sokan használták a filmben: Hux (ő használja először a "rebel scum" kifejezést a filmben), Holdo, az Anodyne kapitánya, Snoke, Kylo, Luke (szvsz. ő az első, aki jól is hivatkozik rájuk: a Craiten az Ellenállásnak vége, de a Lázadás valóban újjászületett).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hopp tényleg. Nem is Phasma mondja hanem Finn. :pfff:  A végén már tényleg erről van szó. Az ER van erőfölényben. Jó lenne látni közben mi történik a galaxisban, mennyire halad jól az ER a bolygók leigázásával.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már csak azért is érdekes lenne látni, mert már tudni, hogy voltak túlélői a köztársasági hadseregnek, Pava, Wexley és a többi hiányzó őket mentek felkutatni, és valószínűleg őket hívták a film végén Leiáék. Szóval lehet, hogy nem csak a remény lángja hunyt ki, de esélyes, hogy a túlélők nagyját lefoglalták az Első Rend rombolói. Viszont ez előrevetítheti, hogy az ep9-ben az Ellenállás vagy lázadók, nevezzék őket bárhogy, nem csak holmi szedett-vedett társaság lesz, mint a Lázadók Szövetsége, hanem a Köztársaság túlélőiből felállított hadsereg.

Ha Luke tette után Leiáéknak sikerülne összegyűjteni a megmaradt haderőt és újraalakítani a parancsnoki láncot, az Első Rend tényleg komoly háborúval nézhet szembe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elég érdekes lenne, hiszen alig két napot ölel fel az ep8 cselekménye, és az ep7 után néhány órával kezdődik. Leiáék akár főbe is lőhetnék magukat, ha az Első Rend ennyi idő alatt bevesz egy egész Galaxist, mert akkor semmi esélyük. Ráadásul, Rey is azt mondta, hogy hetek kellenek ahhoz, hogy az Első Rend megszilárdítsa a hatalmát - ami még mindig irreálisan kevés, de az tuti, hogy hetek nem is teltek el.

De mivel már a film legelején rebel scumnak nevezi az Ellenállást Hux, így tuti nincs erről szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem. Azért remélem, hogy az Első Rendnek nem sikerül nagyon megszilárdítania a hatalmát még hónapok alatt se. De ez majd vagy a IX. részben, vagy más művekben tudjuk meg. Egyébként jó lenne valami nevet adni ennek az új háborúnak. Volt Klónháború, Galaktikus Polgárháború. Ennek konfliktusnak is lehetne valami saját neve. Mondjuk Resistance War, vagy más.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hivatalos neve jelenleg Első Rend-Ellenállás háború (First Order–Resistance war). De, hogy mi lesz ezután... :? Második Galaktikus Polgárháború, Galaktikus Háború. Szerintem ez majd az ep9-ben dől el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Már ott el van batyva, hogy a Vigilnél csak a 26 fős legénységet számolta, holott azon is voltak a D'Quarról emberek. Aztán meg mi alapján számol az U-55-ösöknél (60 fős a befogadó képesség, 30 startolt a Raddusról)? Honnét tudja, hogy melyik hajón hányan voltak? Ez nagyon-nagyon becsült érték.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 héttel később...
10 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Kylo karakterének esszenciája az amit Rey-nek mond: engedd el a múltat. Ő elengedte, hogy azzá válhasson amivé szerinte kellett, hogy váljon. Le akar számolni minden régi beidegződéssel, rendszerrel, egy vadonatúj rendet akar létrehozni.

Arra leszek kíváncsi, hogy ez a "múlt leszámolás" mennyire fog hatni az Első Rendre, ami azért felépítésében komoly mód része annak a múltnak, hiszen a Birodalom alapján épült fel. Vajon ezen változtatni fog? Mert könnyen lehet, hogy a konfliktus végére úgy lehetne pontot tenni, hogy nem a Köztársaságot állítják vissza, hanem az átformált Első Rend élére kerül egy jó és bölcs ember. Mert azért na, a demokrácia zsinórban kétszer megbukott harminc év alatt, szóval szerintem elég gáz lenne egy harmadik Köztársasággal próbálkozni. Már az új Köztársaság sem működött rendesen - eleve ott folytatta, ahol az elődje abbamaradt, korrupt, csak magukat néző, széthúzó szenátorokkal -, sok korábbi köztársasági rendszer nem is volt hajlandó csatlakozni (pl.: Ryloth).

Ha Kylo megreformálná kicsit az Első Rendet, és mondjuk a hadvezetésből eltüntetnék a Hux-féle pszichopatákat, még működhetne is a rendszer. Persze nyilván nem Kylóval az élen, aki az ep7-8 alapján se katonai, se politikai vezetőnek nem alkalmas.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Továbbra is azt érzem gáznak ezzel az új rendszerrel kapcsolatban, hogy nem sikerült anno megnyugtatóan lezárni a polgárháború utáni dolgokat. A Birodalom túl nagy hatással volt egyes rendszerekre ahhoz, hogy csak úgy tovább lépjenek. Sajnos azzal az illúzióval is le kellett számolni, hogy a Birodalmat mindenki utálta. Ez sajnos koránt sincs így, ezért is jöhetett létre az Első Rend. Így nem lehet. Egy rákos gócot nem lehet csak félig kiirtani, mert visszatámad, ráadásul áttételesen és sokkal nagyobb pusztítást véghezvíve.

 

Az UK próbált ugyan változtatni pár dolgon, de annyira mélyen nem reformálták meg a rendszert, mint ahogy esetleg kellett volna. Mondhatjuk, hogy a Köztársaság megalakulásába már bele volt kódolva a bukása is. Luke pont azt ismeri fel amit a Köztársaságiak nem. Teljesen új alapokra kell helyezni mindent.

 

Kylo szerepe kérdéses lesz. Szerintem benne van a lehetőség, hogy erős vezetővé váljon. Nagyon meglepődnék ha a IX-ben már nem mint teljhatalmú nagyúr tűnne fel.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Kylo nem vezető alkat. Inkább az érzelmei vezérlik, és kevésbé a józan ész. Nem túl beszámítható :) Persze ettől lehet teljhatalmú vezető, de az inkább attól lenne, mert félnek tőle. De tisztelni szerintem nem fogják

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.