Ugrás a kommentre

Snoke fővezér az EP8-ban


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Snokeról csak azért beszélünk sokat, mert a semmi mindig kitűnő projekciós felület. Snoke most egy tiszta lap, amire azt fest a fantáziánk, amit csak akarunk. Számomra a karaktere abszolút jellegtelen, viszont Kylo nagyon is összetett és érdekes figura. Nekem Kylo a kedvencem, mert imádom Adam Driver testjátékát.

Éppen ezért van létjogosultsága annak, hogy már az ep7-ben megjelent, és nem csak emlegették. Fele ennyit sem dumálnánk róla, ha csak annyit hallunk, hogy "a Fővezér bölcs", ő csábította el Bent és ő vezeti az Első Rendet. Mert ez nagyjából tényleg annyi lenne, amennyit az Uralkodóról tudtunk az ep4-ben, és egy az egyben az ő másolata lenne. Így, hogy láttuk, hallottuk, azért mégis csak érdekesebb a témát ad.

 

Igaz, Lucas is azt mondta, hogy Vaderban nincs annyi intrika, ami elvinne egy filmet, ezért is Tarkin az EPIV főgonosza. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Vader az EPV-re már messze a legintrikusabb karakter. Az élcelődő beszólogatásai az admirálisainak, Landonak, Bobának....Vader az EPV-re igazán intrikus főgonosszá nemesült. Amikor nem szól semmit, csak a hipertérbe ugró Falcon láttán morfondírozik, szinte égetnek a gondolatai. Vader bizony nem véletlenül lett a filmtörténet legerősebb főgonosza.

Ja, én is ezt írtam, Vader az ep5-tel lett több egy mezei fogd megdnél. Snoke is simán túlnőhet ep7-es önmagán az ep8-ra. Eleve, így fejlődik, épül fel a történet. Nem az elején kell megítélnünk egy karakter milyenségét, hanem a végén, amikor már - ha jól kitalált az egész mű - kibontakozott. Márpedig az ep7 a teljes történetnek csak a bevezetése, a tárgyalás még csak decemberben jön.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a tárgyalás még csak decemberben jön.

 

Ezért most a legizgalmasabb! :D Napi szinten jönnek az információk. Engem amúgy Snoke negyed annyira sem foglalkoztat, mint Luke, de az egy másik topik! :D

2015-ben ilyenkor már tűkön ültem. Ja, most is...hehe. :)

 

Azt azért el kell ismernem, hogy a trailer alapján nagyon sokat javítottak Snoke CGI animációján. Egészen realisztikus lett az arca.

Nem ide tartozik, de pont most néztem az EPI-et és még mindig ámulok néhány CGI megoldásán.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Aftermath könyvben elhangzik, hogy Palpatine hitt benne, hogy a Sötét oldal forrása az Ismeretlen Régióban van. Elvileg részben ezért kutatta az obszervatóriumaival ezt a térséget (érdekesség, hogy az obszervatoriumokat nem kellett mind külön épiteni: Jakkun például rátaláltak egy ősi számitógépekre a homokdűnék alatt aminek a célja pont a Régió felkutatása volt.... valószinüleg a Sith birodalom épitette annak idején, de a nagy egész szempontjából igazából ez egy nem annyira érdekes mellékszál)

 

Állitólag amikor először beállították a koordinátákat az Ismeretlen régió legmélyére Palpatine-t különleges érzés fogta el. Az Uralkodó úgy érezte hogy valami odakint vár rá: talán épp a Sötét oldal forrása. Ezután expediciót akart inditani az ismeretlenbe, de ez a terve már nem valósult meg, mert meghalt az endori csatában mielőtt válaszolhatott volna a "hívásra".

 

Mivel minderre több könyvben is utalnak úgy tűnik hogy valamit a Story Group elő akar készíteni. Persze az is lehet, hogy a titokzatos hivás eredete majd kiderül egy könyvben vagy egy képregényben, de őszintén szólva kétlem. Szerintem ez az egész valahogy kapcsolódni fog az új trilógiához. Az Első Rend valószinüleg először egy sima militáns csoport volt, akik a galaktikus polgárháború túlélőiként próbáltak egyről a kettőre jutni az Ismeretlen Régióban. De aztán valamit találtak odakint....

 

Hogy mit abban én se vagyok biztos. Még azt is eltudom képzelni, hogy az ep.9 legvégén majd kiderül, hogy Snoke mögött is áll egy még nagyobb ellenség vagy egy még nagyobb erő. Aztán jöhet a következő trilógia ahol le kell győzni az IGAZI nagy ellenséget :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Rian azt mondta, hogy Snoke-ról túl sok minden nem fog kiderülni a mostani filmben. Ugyanakkor a Snoke-ot "játszó" Andy Serkis elárulta, hogy ő már tudja a karakter háttértörténetét. Tehát ez már ki van találva. Csak valszeg még várhatunk bő két évet mire megtudjuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes ez a kütyü, ugyanakkor némileg szkeptikus vagyok. A játékon a mütyür a trón mellett van, azonban a trailerben a szék mellett nincs semmi, pedig, ha az arányok helyesek, látni kéne.

A directing The Last Jedi videóban benne van a szerkezet, kicsit távolabb a "tróntól". 1:46-nál látszik. :) Továbbá az a két szerkezet is érdekes, amit ennek a képnek az előterében látunk jobb és bal oldalt.

 

Viszont Rian azt mondta, hogy Snoke-ról túl sok minden nem fog kiderülni a mostani filmben. Ugyanakkor a Snoke-ot "játszó" Andy Serkis elárulta, hogy ő már tudja a karakter háttértörténetét. Tehát ez már ki van találva. Csak valszeg még várhatunk bő két évet mire megtudjuk.

Igen ez meg lett már erősítve. Mindent kidolgoztak vele kapcsolatban.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek ötletek vannak lejjebb! De félek ilyen masszívan nem fogunk visszakanyarodni az ep 3 hoz. De én lennék a legboldogabb.

Az Ahsoka szál jutotT eszembe, hogy mennyit agyaltunk ott, hogy ki a hunyó, és olyan egyszerű lett a megoldás, minat egy faék. Itt is arra tenném a voksot, hogy eredetibben agyalunk itt ezen a "tiszta lapon", mint ami lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

csoli1138: Lehetséges, hogy a megoldás ott van előttünk, jó meglátás!

Bomarr: Nagyszerűen összefoglaltad, köszönjük szépen! (Én nem olvastam a könyveket, nekem ezekhez már nincs erőm, időm, türelmem.)

 

Ha az lesz, amit Dzséjt is leírt a halhatatlanság kapcsán, örülni fogok.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, az alábbi fejtegetések nagyon tetszettek. Dzséjt, Zééé :clap: Már is mennyivel másabb, ha spekulációkról beszélgetünk, és nem pedig úgy állítunk be valamit, mint ami eldöntött tény. ;)

 

És ha már spekulációk, én abszolút Bomarral értek egyet. Ugye az a nagy kérdés, hogy hova helyezzük el Snoke erejét és történetét egy Palpatine dominálta Birodalmi történetben. De fordítsuk meg: Palpatine vajon mennyire "dominálta" az Ismeretlen régió történelmét? Semennyire! Ahogy Palpatine outsider az Ismeretlen régióban és valószínűleg nem igazán volt komoly hatással az ott élőkre, simán lehet, hogy Snoke az ismeretlen régióban nagy játékos volt. Mivel volt egy domináns személy az Ismert Régióban, Snoke nem akarta kockáztatni a megszerzett befolyását, hatalmát és még ki tudja milyen erőforrásait csak azért, hogy összecsapja Sidiousszal. Ehelyett ellubickolt a saját tartományában. Aztán amikor meghalt Palpatine, megérezte a hatalmi vákuumot, és előkészítette a saját terjeszkedését az általunk ismert Magvilágok, külső-belső gyűrű és peremvidék világai felé. Így lényegében Snoke lehet bármennyire erős, hiszen az nem vesz el Palpatine súlyából: a Birodalmi érában máshol helyezkedtek el, más célokkal és nem egymás rovására dolgoztak.

 

Ettől függetlenül: nekem az is tetszene, ha kiderülne, nem Maul, hanem Snoke volt Palpi első tanítványa. Itt viszont meg kell magyarázni, hogy miért nem aggódott miatta - ez lehet akár az is, hogy "számon űzte", és azóta sem érezte meg a jelenlétét az ismert világokban, viszont amikor megmutatták nekik a Bomarr által emlegetett koordinátákat, egyből megérzett valamit, ami alapján azt sejtette, hogy ott tanyázik a volt tanítványa, megerősödve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Rajnongói teória
 
Az utolsó jedi vs az első jedi.
Mármint Snoke lenne az első jedi, akit amolyan Parallax módra évezredekre megbéklyóztak.
 


Nekem meg az jutott eszembe, mi van, ha Snoke az a kis energiaizé ami abban a tárolóban van, és a teste pedig csak egy avatár. Egy láthatóan lestrapált avatár, és tényleg azért van szüksége Rey-re, hogy egy új, erős avatárt találjon.

 

Esetleg ez a lestrapált avatár volt egykoron az első jedi, aki besétált ennek a sötét energiának a csapdájába.

 

Pedzegettek egy hasonló vonalat az év eleji "kiszivárgott" sztorivázlatban, ami simán lehet egy korábbi elképzelésa filmről.

 

Szerk:

 

Ez meg miért fehér?

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
Külső idézetnél használd a fejlécben lévő "remove format" ikont.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintetek van esély rá, hogy a Renekről megtudjunk valamit a filmben?

Lehetnek esetleg a Red guardok? Látszólag tevékenyek lesznek és nem csak szobadíszek.

Én nagyon szeretném, -ha Snoke ról még nem is- de a renekről egy kicsit többet megtudnánk. Akár Luke egy esetleges elbészélse is jó lenne nekem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem is benne lesznek a Renek. Spoilerekbol ez is látható. 

Mondjuk én simán elhinném, hogy a guardok a lovagok, és a ren lovagok valójában Snoke testőrei. Ahogy Richelieu bíbornak volt Rochefort  és a "vörös ingesek". :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

nem annyira kenyerem a találgatás, ahogy a video készítőjének sem, de ez jól hangzik és egybevág korábban felbukkant infókkal félinfókkal is.

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyre inkább valószínűnek tűnik ez az Erő-elszívásos dolog. Rian is ragadozóról beszélt, ami illik ide. Ez, ha jól megcsinálják tök jól is elsülhet (lehet, hogy a következő trilógia Snoke köré épül?)

 

Nektek tetszene ez az Erő-elszívás dolog? 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: Snoke fővezér az EP8-ban

A múmia azért nem ilyen nagy volumenben csinálta a dolgokat (csinálta egyáltalán?) :) 

 

Érdekes lesz ha Snoke-nak Luke-ra fáj a foga. A kiválasztott fia nagyban meg tudná növelni az erejét. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nektek tetszene ez az Erő-elszívás dolog?

Nagyon-nagyon a kivitelezéstől függ. Számomra ez egy pengeélen táncolós motívum. A TCW-ben nem zavart, akármennyire is szerettem, az akkor is "csak" egy animációs sorozat volt. Egy Star Wars mozifilmben, ráadásul egy ep8-ban... Nos, oda kell tenniük magukat. Nálam ez a legkényesebb dolog. Ha ez az Erőelszívás tényleg benne lesz, akkor itt nálam nagyon sok fog függni a megvalósítástól.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

1 perccel korábban, csoli1138 írta:

De az 1999 esben is.

Abban valójában a szerveket "szívta" el (vasárnap néztem meg, szóval ez elég biztos). Az újban nem részletezték, de a folyamat ott is hasonló eredménnyel zárult, szóval szerintem abban sem életerőt lopott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nagyon-nagyon a kivitelezéstől függ. Számomra ez egy pengeélen táncolós motívum. A TCW-ben nem zavart, akármennyire is szerettem, az akkor is "csak" egy animációs sorozat volt. Egy Star Wars mozifilmben, ráadásul egy ep8-ban... Nos, oda kell tenniük magukat. Nálam ez a legkényesebb dolog. Ha ez az Erőelszívás tényleg benne lesz, akkor itt nálam nagyon sok fog függni a megvalósítástól.

No igen...ez azért kemény lenne így. Egyáltalán hogy szívja el az Erőt? Az nem egy megfogható valami, egy szegmensét leszámítva: a midichlorianokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

No igen...ez azért kemény lenne így. Egyáltalán hogy szívja el az Erőt? Az nem egy megfogható valami, egy szegmensét leszámítva: a midichlorianokat.

Igen, az Erő ott van mindenütt, tehát elvileg a környezetből is kivonható. Ugyanakkor Talzin is az Erőt lopta el, mondjuk ő azt állította, hogy nincs az Erővel természetes kapcsolata (nyilván túl alacsony volt a midi száma).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ott van a sztori csapat, Kennedy meg mindenki. Azért ha hülyeséget akart volna csinálni Johnson csak rászólnak, hogy 'hé öreg, az Erő nem így működik'.

 

A legendsben voltak ilyen alakok?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.