Ugrás a kommentre
Bomarr

Game of Thrones

Recommended Posts

Akkor jöjjön a GoT trailer elemzés. Egyetlen komolyabb fordulatot se fogok lelőni a következő évadból. Persze aki teljesen spoilermentes akar maradni az ne kapcsoljon rá, de csak olyan infókat írtam bele, amik vagy kikövetkeztethetőek az eddigi promókból vagy tényleg inkább csak meghozzák a kedvet a szezonhoz, de nem rontják el az élményt.

 

 

 

Szokás szerint nem fogok egyenként végigmenni az összes snitten. Csak azokat emeltem ki, amiket érdekesnek találtam.

 

Dany megérkezik Sárkánykőre

 

GsotRsa.png

Sokan hat éve várunk erre, de most végre megtörténik: Dany megérkezik Westerosra! Egész pontosan a Targaryenek ősi székhelyére Sárkánykőre. A kontinens invázióját jobb helyről el se lehetne indítani. Maga Aegon a Hódító is innen vette be a hét királyságot. Remélhetőleg most hogy Dany beköltözik kicsit jobban is megismerjük a helyet. Eddig egyetlen szép nagytotált láttunk belőle (a harmadik évad első részében mikor Davos visszajön), azon kivül viszont nem nagyon erőltették meg magukat. Ami pedig a belső tereket illeti: Stannis nagyrészt a térkép-teremben ráncolta a szemöldökét. Azon kivül a kastélyból csak a tömlöcöket, Melisandre, Selyse és Shireen szobáit láttuk, de egy ekkora erődben bizonyára lenne még mit nézni. Kiváncsi lennék, hogy a vár új lakói bele fognak-e botlani a régiek néhány hátrahagyott holmijába. Selyse annak idején konkrétan három halva született gyerekét rakta ki tartósítva szobadísznek. Kíváncsi lennék annak a képére aki először rájuk bukkan.

Az egyébként jól látható, hogy Dany és csapata frissítették a ruhatárukat. Nézzétek csak:

 

KTU73nW.png

Beköszöntett a tél, úgyhogy mindenki kerített magának egy hosszú ujjú felsőt. Mint később látni fogjuk a Makulátlanok mind a hideghez öltöztek. Egy helyütt valaki fel is vetette, hogy mégis mikor vettek több ezer katonának új ruhákat. De ez igazából csak elsőre tűnik talányosnak. Westeros felé rengeteg helyen megállhattak. Volantistól, Tyroshon át Pentosig bárhol vehettek "pulcsit" a Makulátlanoknak.

 

pMqGevX.png

Sárkánykőnek lesz egy régi-új lakója is. Méghozzá Melisandre, aki az előzetesben mélabúson nézi az erődöt védő falakat. Ha a jóslata beteljesül, akkor még össze fog futni Aryával, úgyhogy elvileg nem kell amiatt aggódni hogy Danyék lecsapják a fejét. Legalábbis egyelőre. Csak emlékeztetőül: Melisandre szerint Havas Jon a "Herceg akit megigértek" és aki végül visszaszorítja a sötétséget. A Fény Urát szolgáló vörös papok vezetője Kinvara viszont úgy gondolja, hogy Dany a Kiválasztott. Ezt elég egyértelművé tette az előző évadban. Vajon Melisandre megint átkalibrálja a hitét vagy megpróbálja meggyőzni Dany-t (és esetleg Kinvarát, akit jó lenne viszontlátni), hogy lépjen szövetségre Jonnal?

 

JByfVtB.png

Ez pedig már a Sárkánykői trónterem! Dany mellett egy marcona dothraki is áll. Talán csak egy szimpla testőr, de jobban örülnék neki, ha valami góré lenne. Dany alá per pillanat körülbelül 100 ezer dothraki tartozik (ebből kb. 60 ezer aki harcolni tud az oldalán, bár ez csak saját becslés). Dany-nek nyilván vezetőket kell választania a dothrakik között, akik közvetítik a parancsait. Ami nem is olyan egyszerü dolog, elvégre Dany megpiritotta a korábbi khalokat, magát a khal titulust pedig eltörölte. Most valami új hierarchiát kell nekik kitalálnia. De ez az unalmasabb része a dolognak: ennél sokkal izgalmasabb, hogy hova lehet tenni 100 ezer dothrakit. Sárkánykőn nyilván nem férnek el. Westeroson viszont mit fognak szólni ennyi "barbárhoz"? Remélem az inváziónak ez egy olyan aspektusa, amivel ha csak röviden is, de foglalkozni fog az évad.

 

STNycwL.png

Sárkánykő kétségtelen előnye, hogy egy ilyen menő térkép mellett lehet tervezgetni a csatákat. Erről az asztalról elég sok bevágást kapunk a trailer alatt, de a legérdekesebb mind közül az alábbi:

 

ZUM6swQ.png

Ez bizony egy Lannister csapatot jelképező oroszlán, amit valaki felborít (talán Tyrion). Úgy tűnik Danyék legalább egy csatát meg fognak nyerni Cersei ellen. Mondjuk tegyük hozzá: ez minden csak nem meglepetés. A kérdés, hogy mekkora ez a győzelem és milyen áron sikerült learatni.

 

Targaryen-Greyjoy csata a tengeren

 

hhHc2PN.png

Az előzetesben összesen három ütközetet láttunk. Ebből a trióból talán ez a legérdekesebb, elvégre a sorozatban most először fogunk látni tengeri csatát! Dany-nek szüksége van a Vas-szigetekre, ráadásul Yarának eleve meg is ígérte, hogy ő lesz a Só és Szikla királynője. Ehhez viszont le kell győzni Euron Greyjoyt, aki mikor legutóbb láttuk épp egy óriási flotta építésre adott parancsot (a neten sokan viccelődtek vele, hogy Euron jó nagy marha mert egy olyan szigeten él ahol egyáltalán nincs fa, úgyhogy hiába akar flottát építeni.... de érdemes tudni, hogy a Vas-szigetek nem csak Pyke-ból áll. Vannak erdős területeik is. Ha az nem elég akkor a megmaradt flottával portyázhatnak Westeros nyugati partjain és megritkithatják az ottani erdő állományt).

 

tStx4VF.png

Ez minden bizonnyal Euron hírhedt hajója a Silence, ami onnan kapta a nevét, hogy Euron a legénység összes tagjának kivágta a nyelvét. Nagyon várom, hogy akcióban lássam. Euron hírhedt kalóz hírében áll. Ebben a csatában nem lesz senki, aki nála többet tudna a tengeri csatározásról.

 

H8Ej586.png

Theon arca alapján pedig Euron híre nincs eltúlozva. Úgy tűnik tényleg sikerül meglepnie a Targaryen flottát.

 

5vhHrRi.png

Az előzetesben látni, hogy két ember a tengerbe veti magát, hogy elkerüljenek egy robbanást. Persze direkt olyan snittet választottak, amiből képtelenség kikövetkeztetni, hogy kikről van szó. De nem lepne meg, ha az egyikük Theon lenne.

 

Kaszter-hegy(?) ostroma

 

hf2J8Fn.png

Jó pár jelenetet kaptunk egy vár belsejében zajló csatáról, amelyben Dany Makulátlanjai és a Lannisterek katonáit esnek egymásnak. A falakon jól láthatóak az oroszlános felfestések amik túl sok találgatásnak nem hagynak teret. Csak egyetlen nagy Lannister kastély van Westeroson és ez a Nyugatföldek központja a Kaszter-hegy. Egy másik snittben a felakasztott Lannister lobogók is látszanak:

 

EuVX6IC.png

 

Dothraki-Lannister csata

 

OVHVZka.png

A három megvillantott ütközetből ez tűnik a legepikusabbnak. És itt a legnehezebb elhinni, hogy a Lannistereknek bármi esélye lenne. Több tizezer dothraki és egy sárkány? Sok szerencsét Cersei. Egyébként ez is olyasmi amire vagy 6 éve várunk: egy sárkány a csatában. Amikor Drogon a meereen-i arénában kimentette Danyt még nagyon sebezhető volt. Pár dárdával elég komoly sebeket lehetett rajta ejteni. Érdekes lesz látni, hogy miként szuperál egy igazi nagy összecsapásban, pláne most hogy ilyen óriásira nőtt. Teljesen legyőzhetetlen, és senkinek semmi esélye nem lesz ellene vagy azért látni fogjuk hogy a sárkányok is "halandóak"? Én az utóbbiért szorítok. Nem akarom Drogon halálát, csak remélem nem lesz afféle jolly joker, akit ha bevetnek akkor a csata máris teljesen eldőlt.

 

htRp5JH.png

Hát ez a kalimpálás nem tűnik túl hatékony harci módszernek. Nem lepne meg ha ez az úriember nem érné meg a csata végét. Egyébként ahogy az sejthető volt a dothrakik Dany alatt se viselnek páncélt. Kiváncsi vagyok mikor mondanak le erről a hagyományról. A westerosi katonák ellen azért ez a laza viselet nem túl hatékony. Kivéve persze ha mind ilyen gyáva mint ez a Lannister katona a képen, akit mindjárt levágnak egy arakhal.

 

Észak

 

SLRXWlC.png

Míg délen a trónért folyik a harc addig Jon kénytelen egymaga készülni a Mások elleni nagy háborúra. Viszont, ahogy látható nem csak a saját hűbéreseire számíthat: a trónteremben ott ül Lord Royce is. Ő viszont Kisujjnak engedelmeskedik (más választása nincs) úgyhogy ez nem biztos, hogy Jonnak jó hír. Gyakorlatilag van egy sereg Deres körül, amelyiknek nem tud közvetlenül parancsolni. Egyébként engem a tavalyi évadnál meglepett, hogy Kisujj nem játszotta ki ezt a kártyát azonnal. Elvégre a deresi csatát valójában ő nyerte meg. Megkérhette volna az árát, ha pedig nem kapja meg, fenyegetőzhetett volna Észak feldúlásával. De egyelőre láthatóan nem akar bedurvulni meg egyébként is ez a Lord Royce nagyon becsületes: meg lehet félemlíteni de szerintem van az a pont ami után már nem követné Kisujjt még akkor se ha ez az életébe kerül.

 

m6nUt4T.png

De Baelish valamit biztos próbál mahinálni, Jon meg ezért cserébe -pont mint az apja a királyvári kupinál- falhoz passzirozza Kisujjt. Ahogy számítani lehetett rá Jon nem az afajta király aki minden kis piszlicsáré feladatot kioszt az embereinek. Joffrey még Sansa felpofozását is kiszervezte a királytestőrségre. Jon azonban hozza az északi virtust. Remélem egy jó nagy taslit is ad neki.

 

WJTmZJ8.png

Jonnak annyira nem büdös a kétkezi munka, hogy még a Falon túlra is elruccan. Erről a jelenetről inkább nem is értekezek bővebben: legyen elég annyi, hogy -ahogy Fulcrum is utalt rá korábban- ez a rész elég látványos lesz.

 

4kxp3gS.png

Nem bánnám, ha ez az Arya jelenet a Folyóvidéken játszódna. Jó lenne ha nem csak Északon látnánk havat és/vagy deret. Elvileg beköszöntött a tél. Lassan Dorne-t meg pár másik déli részt leszámitva mindenhol hóborította tájakat kéne lássunk. Remélem legkésőbb az évad végére Királyvár is elkezd fehérbe borulni (arról csak azért nem kezdek találgatni, hogy Arya merre tart, mert pontosan tudom :))

 

Feltúrbózott Hegy

 

MKlgOTa.png

Cersei miközben a nyaka körül szorul a hurok igyekszik a figyelmét csak az igazán fontos dolgoknak szentelni: például új egyenruhát csináltat a királynői testőrségnek. A Hegy így nagyon csini lett, a kérdés hogy vajon miféle szerepe lesz a nagybani történetben. Ahhoz képest (!) hogy az újraélesztése óta eddig mennyire keveset tett le az asztalra rengeteg játékidőt kapott. Biztos hogy tartogatnak neki valami nagyszabásút. Megküzd végre a testvérével? Egymaga legyak egy sárkányt? Ő fogja kardélre hányi az Éjkirályt? Oké az utóbbiak túlzások, de tőle tényleg valami komolyat várok.

 

Sajátos románc

 

6dC8iwq.png

Van egy olyan érzésem, hogy ez csak egy feszültség levezető szex lesz. Nehezen hiszem, hogy Ellaria és Yara szerelembe tudna esni. Azt mondjuk nem bánnám, ha Ellaria végre legalább csak egy kicsit szimpatikus lenne. A negyedik évadban nem volt vele semmi baj, de az ötödik évadban egy kiállhatatlan liba lett (a hatodikban csak azért nem volt problémás, mert mindössze két nyúlfarknyi jelenete volt és mindkettő elég nagyot görgetett a sztorin). Ha viszont marad amilyen volt, akkor remélem ő lesz az elsők egyike, aki kihullik Dany csapatából.

 

Ser Friendzone

 

hXx6Yhn.png

Jorah szégyenlős és csak a karját mutatja meg az előzetesben. A szürkehám elég rendesen beindult a szervezetében. De ha követi Dany utasítását akkor azon van, hogy megmentse magát. Sajnos bővebben erről se merek nyilatkozni, mert már ezt a szálat is ismerem :)

 

Az már az előzetesen is látszik hogy ez egy sokkal koncentráltabb évad lesz. Már nincs annyi különálló történeti szál, mint korábban. Egy rendkívül epikus, pörgős évadra számíthatunk.

 

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor jöjjön a GoT trailer elemzés. Egyetlen komolyabb fordulatot se fogok lelőni a következő évadból. Persze aki teljesen spoilermentes akar maradni az ne kapcsoljon rá, de csak olyan infókat írtam bele, amik vagy kikövetkeztethetőek az eddigi promókból vagy tényleg inkább csak meghozzák a kedvet a szezonhoz, de nem rontják el az élményt.

 

Köszi, jó volt olvasni ezt is. Hallottam egy olyan meg nem erősített pletykát, hogy lehet csúszni fog a befejező évad és 2018 helyett 2019-ben kapjuk csak meg az utolsó etapot... ebből mennyi igaz és mennyi fikció?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt az HBO programigazgatója nyilatkozta a napokban. Úgyhogy tényleg ez a helyzet, ez teljesen hivatalos.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem hivatalos csak esélyes hogy 2019-re csúszik.

 

So as of now, the final season could air in 2018 and/or in 2019 depending on their needs?

Yeah. They have to write the episodes and figure out the production schedule. We’ll have a better sense of that once they get further into the writing.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De Wilde nem azt hallotta, hogy csúszni fog, hanem hogy "lehet csúszni fog". Vagyis pont azt, ami a hivatalos álláspont.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor jöjjön a GoT trailer elemzés. Egyetlen komolyabb fordulatot se fogok lelőni a következő évadból. Persze aki teljesen spoilermentes akar maradni az ne kapcsoljon rá, de csak olyan infókat írtam bele, amik vagy kikövetkeztethetőek az eddigi promókból vagy tényleg inkább csak meghozzák a kedvet a szezonhoz, de nem rontják el az élményt.

 

 

Sárkánykő amúgy nem olyan kicsi ott simán elférhetnek. Én a sárkánykő mellett még a Lannisterek székhelyét várom illetve egy másik családét is ami a traielrből nem derült ki. Illetve még egy dolog amikor a két ember a vízbe esik az nem hajóútköztettnél lesz. Jelentések alapján máshol lesz és azt is tudni lehet kik vannak rajta. Segítségképen érdemes megfigyelni hátérben a tűz mozgását.

 

 

 

 

De Wilde nem azt hallotta, hogy csúszni fog, hanem hogy "lehet csúszni fog". Vagyis pont azt, ami a hivatalos álláspont.

Igen bocsesz a lehet szó elkerülte a figyelmemet. Amúgy ez érdekesen hangzik hogy csúszni fog mert az utolsó évad csak 6 részes. Ami sztem technikailag 7 lesz mert az sorozatzárórészt dupla hosszúra tippelem. És hogy az utolsó 6 részre 1,5 év kell az sejti hogy valami brutál látványos és nagyszabású lesz és azért kell nekik a több előkészületi idő, pedig már az idei rövidebb 7 részes évadot is ugyan addig forgatták mint a korábbi 10 részes évadokat.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr, köszi az elemzést, jó volt olvasni :) Persze a spoileres infók is érdekelnének, de most már kivárom az évadot :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha jól tudom, ez az évad már olyan részét meséli a sztorinak, amihez nem készült el a könyv. Szóval, ha eddig láttad a sorozatot, akkor nem lő le semmit (bár nyilván lelő néhány dolgot a könyvből, de az az egész mostani és a következő évadra is az elejétől a végéig igaz lesz, mivel a könyvek előre láthatóan a következő évszázadban kerülnek kiadásra :evil: ).

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök hogy tetszett nektek :)

 

Ody: Ahogy Dzséjt is irja sajátos a helyzet. Nagyjából az ötödik évad vége tartott ott ahol az utolsó könyv. Vagyis már a tavalyi évad is továbbmesélte a sztorit Martin írásaihoz képest. Most már a könyvek vannak lemaradásban. Van néhány könyv-rajongó aki nem is nézte a tavalyi évadot és a mostanit se fogja, mert spoilereket tudhat meg belőle a készülő regényekből (a sorozat készítők annak idején leültek George Martinnal és megbeszélték hogy mi a terv a befejezésre, úgyhogy mindkettő végül nagyjából ugyanoda fog kilyukadni... csak a TV-sorozat sokkal előbb).

 

Fulcrum: igen ez szerintem is nagyon jó jel. Adjanak csak bele mindent. Fél-egy év plusz várakozás egyébként se olyan sok.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök hogy tetszett nektek :)

 

Ody: Ahogy Dzséjt is irja sajátos a helyzet. Nagyjából az ötödik évad vége tartott ott ahol az utolsó könyv. Vagyis már a tavalyi évad is továbbmesélte a sztorit Martin írásaihoz képest. Most már a könyvek vannak lemaradásban. Van néhány könyv-rajongó aki nem is nézte a tavalyi évadot és a mostanit se fogja, mert spoilereket tudhat meg belőle a készülő regényekből (a sorozat készítők annak idején leültek George Martinnal és megbeszélték hogy mi a terv a befejezésre, úgyhogy mindkettő végül nagyjából ugyanoda fog kilyukadni... csak a TV-sorozat sokkal előbb).

 

Fulcrum: igen ez szerintem is nagyon jó jel. Adjanak csak bele mindent. Fél-egy év plusz várakozás egyébként se olyan sok.

Köszi Bomarr az elemzést! Remek évad elé nézünk! :yeah:

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha jól tudom, ez az évad már olyan részét meséli a sztorinak, amihez nem készült el a könyv. Szóval, ha eddig láttad a sorozatot, akkor nem lő le semmit (bár nyilván lelő néhány dolgot a könyvből, de az az egész mostani és a következő évadra is az elejétől a végéig igaz lesz, mivel a könyvek előre láthatóan a következő évszázadban kerülnek kiadásra :evil: ).

Örülök hogy tetszett nektek :)

 

Ody: Ahogy Dzséjt is irja sajátos a helyzet. Nagyjából az ötödik évad vége tartott ott ahol az utolsó könyv. Vagyis már a tavalyi évad is továbbmesélte a sztorit Martin írásaihoz képest. Most már a könyvek vannak lemaradásban. Van néhány könyv-rajongó aki nem is nézte a tavalyi évadot és a mostanit se fogja, mert spoilereket tudhat meg belőle a készülő regényekből (a sorozat készítők annak idején leültek George Martinnal és megbeszélték hogy mi a terv a befejezésre, úgyhogy mindkettő végül nagyjából ugyanoda fog kilyukadni... csak a TV-sorozat sokkal előbb).

 

Fulcrum: igen ez szerintem is nagyon jó jel. Adjanak csak bele mindent. Fél-egy év plusz várakozás egyébként se olyan sok.

Jól van akkor elolvashatom én is. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor jöjjön a GoT trailer elemzés. Egyetlen komolyabb fordulatot se fogok lelőni a következő évadból. Persze aki teljesen spoilermentes akar maradni az ne kapcsoljon rá, de csak olyan infókat írtam bele, amik vagy kikövetkeztethetőek az eddigi promókból vagy tényleg inkább csak meghozzák a kedvet a szezonhoz, de nem rontják el az élményt.

Köszi, nagyon érdekes dolgokat írtál. :) Én amit legjobban várok, az hogy

Dany összefogjon Jonnal.

De ez valószínűleg már csak az utolsó évadban történik meg, ha egyáltalán megtörténik (egyébként nagyon drukkolok érte :)).

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Dany összefogjon Jonnal. De ez valószínűleg már csak az utolsó évadban történik meg, ha egyáltalán megtörténik (egyébként nagyon drukkolok érte :)).

 

Ezt nem csak neked, de a többieknek is szól, de nem kötelező meglesni, mert kicsit spoiler,

 

Láttam forgatási képeket a 7. évadból - és azokban nem csak azt láttam, hogy Euron elkapja Ellaria csemetéit és ha jól láttam, akkor éppen Királyvárban voltak ők, de azt is láttam, hogy Jon találkozik Dany -vel. Egy parton ott volt Tyrion, Szürkeféreg, Davos és még egy pár ember is, és itt van egy kis spoiler, mert azokon a képeken Gendry illetve ha jól láttam, akkor Jorah is felbukkant. :o.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg jó írás Bomarr, legalább felfrissítette a dolgokat. Ez lesz az utolsó évad?

 

Közben Twin Peaks-nek kellene lennie az HBO3-mon de más van helyette. :angry:

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Minden egyes kiadott GoT anyag után olyan elemzések és fejtegetések vannak a neten. :D

Nem is értelmetlenül mert ebbe a videóban spolier is van 2:55-nél. Ha nem olvasok róla nem vettem volna észre.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor jöjjön a GoT trailer elemzés.

 

Nagyon jó elemzés volt, hoztad a szokásos színvonalas fejtegetést. Öröm volt olvasni :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is jobb. :) Nem annyira pörgős, de talán pont ezért hatásosabb. A zenéje is telitalálat.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GOT

Annyira nem vagyok benne a teóriákban, de szerintetek arra jó esély van, hogy

 

 

a Falat építő Bran, az Építő nem más, mint Ned Stark fia, Bran? Ugye az időutazást már behozták a képbe, így ez nem lenne lehetetlen, ráadásul alátámasztaná Bran fontosságát is, ami magyarázná, hogy a három szemű holló miért viseltetett olyan különösen nagy érdeklődéssel iránta a leesése után.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát

 

Annyi ráció van benne, hogy a legenda szerint mind a Falat, mind Derest Brandon Stark építette (plusz Viharvéget is ő tervezte). Sokak szerint ugyanaz a Brandon Stark, de a mesterek szerint a két építmény nem ugyanabban az időben épült, így lehet, hogy mindkettőért ő a felelős, annak ellenére, hogy nem egyszerre épültek

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát

 

Annyi ráció van benne, hogy a legenda szerint mind a Falat, mind Derest Brandon Stark építette (plusz Viharvéget is ő tervezte). Sokak szerint ugyanaz a Brandon Stark, de a mesterek szerint a két építmény nem ugyanabban az időben épült, így lehet, hogy mindkettőért ő a felelős, annak ellenére, hogy nem egyszerre épültek

 

 

Azért az elég nagy vattafakk lenne, ha arról a "csúcsról" esne le, amit ő tervezett. :D

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát

A Trónok harca világában viszonylag elterjedt hogy korábbi nagy királyokról, uralkodókról vannak elnevezve a gyerekek. Például korábban volt Benjen Stark meg Rickon Stark nevü uralkodója is Északnak, az egyik Észak Örzőjének pedig Ned előtt pár generációval már volt Sansa Stark nevű lánya stb.

Ami azt illeti csak Bran meg Benjen Starkból egy egész raklapnyival van pedig a családfa, ami nekem megvan csak 9 generációra megy vissza.

 

Tehát a névegyezés önmagában nem árulkodó. Ennek ellenére lehetséges, de akkor az is csak úgy hogy Bran szellemként hat a régi Brandon Starkra, hogy építse meg a Falat (hisz fizikailag elvileg nem tud megtestesülni, persze lehet hogy később annyira tehetséges lesz hogy ez is sikerül neki, de egyelőre erre semmi nem utal). A kérdés hogy erre miért lenne szükség? Az ötödik évadban utaltak rá, hogy az Erdő gyermekei régesrégen háborúban álltak az emberekkel. Ennek a csatározásnak tett pontot a végére az hogy az Erdő gyermekei létrehozták varázslattal a Másokat azzal a céllal, hogy kipusztitsák az embereket. A Mások irányitása végül kicsúszott a kezük közül és közösen kellett legyőzzék a "white walkereket".

Adja magát a kérdés: egy ekkora háború után miért van szükség külső sugallatra ahhoz hogy az emberek az Erdő gyermekeivel együtt bebiztositsák magukat? Miért van szükség arra hogy a Fal ötletével Bran álljon elő? Elvégre logikus lépés lenne hogy mindent megtesznek ezután annak érdekében hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő. Az Erdő gyermekei óriási varázserővel bírnak, tehát egy varázsfal felhúzása eléggé adja magát.

 

Az elvi esély persze megvan rá, de engem meglepne ha ebbe az irányba mennénk.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ