Ugrás a kommentre

EPVII elemzés


Donát

Ajánlott hozzászólás

Én szeretem az ilyet, bár én párhuzamnak nevezném inkább. Ahogy Luke és Anakin, Leia és Padmé között is megvannak a hasonlatok, úgy a mostani hőseink is hasonlítanak korábbiakra, sorsuk több ponton egyezést mutat. Például mindhárom trilógia első részében egyazon szerepet betöltő karakterek ugyanazért fontosak a gonosz oldalnak: birtokosai valaminek, ami más irányba terelheti a Galaxis sorsát. Leia tudja a Lázadók bázisának helyét, amit el akar pusztítani a Birodalom, Poe birtokosa a Luke-hoz vezető térképnek, akit el akar pusztítani az Első Rend, Padmé pedig birtokosa annak a címnek, amivel Sidious közelebb juthat a Köztársaság elpusztításához. És további hasonlóságok, vagy ha úgy jobban tetszik, párhuzamok is vannak Padmé, Leia és Poe ep1-ben, ep4-ben és ep7-ben betöltött szerepük között. És szerintem ezekkel abszolút nincs baj, régen egyszerűen imádtuk az ilyet, most sem irtózni kéne tőlük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A párhuzamokkal nincs is bajom. De amikor egy másik történetet írnak le és csak a neveket helyettesítik be, azzal már sokkal inkább, mert azt sugallja, hogy az egész csak copy+paste. A részletek épp azt mutatják meg, hogy nem erről van szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig sajnos az ep7 nagyon sok elemében az (persze nem egészében!), olykor még részletekben is felfedezhető. Nem ez a legeredetibb SW a sorozatban. Jobban hasonlít a korábbi filmekre, mint bármelyik korábbi film az azt megelőzőekre. Engem ez nem zavar, de kár tagadni, hogy vannak olyan szakaszok a filmben, ahol még a cselekmény íve is csak annyiban tér el, hogy más a szereplők neve, neme és a helyszín. Szerencsére, ahogy haladunk előre a történetben, ez szép lassan változik. De a nyitány markánsan copy+paste. Ott nem mi írjuk át a neveket, J. J. Abrams írta át. ;) Én ugyan párhuzamnak és tisztelgésnek nevezem (főleg a kövi chaptert, majd akkor kifejtem, miért), de a másolat is nagyon jó szó rá. És majd pár fejezettel arrébb azt is kifejtem, honnan érzem azt, hogy az ep7 már nem majmolja az ep4-et ilyen szinten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam ez pont forditva van. Az elején szerintem a párhuzamok kellően elnagyoltak. A végső csatánál már zavaróbb a dolog. Egyébként az ep.7 egyik legnagyobb előnye szerintem pont ez a nyitó-jelenet, ami jobban beszippant mint bármelyik másik SW filmnél. Nem egyszer előfordult, hogy leültem azzal az elhatározással, hogy csak belenézek egy kicsit, de aztán ott maradtam a végéig. És ebben a nyitó jelenet is ludas: egyszerüen ilyen egy 5 csillagos űropera kezdés. Kis misztikum, feszültség, instant szerethető karakterek, remek zene. Van itt minden mint a búcsúban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Nálam ez pont forditva van. Az elején szerintem a párhuzamok kellően elnagyoltak. A végső csatánál már zavaróbb a dolog. Egyébként az ep.7 egyik legnagyobb előnye szerintem pont ez a nyitó-jelenet, ami jobban beszippant mint bármelyik másik SW filmnél. Nem egyszer előfordult, hogy leültem azzal az elhatározással, hogy csak belenézek egy kicsit, de aztán ott maradtam a végéig. És ebben a nyitó jelenet is ludas: egyszerüen ilyen egy 5 csillagos űropera kezdés. Kis misztikum, feszültség, instant szerethető karakterek, remek zene. Van itt minden mint a búcsúban.

Csatlakozom. Nálam is épp fordítva van, de kissé előre is szaladtunk. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ebben a fejezetben egyedül a szállítóegységben történő lámpafelkapcsolódást nem csípem.  Jobban tetszene ha abban a snittben mindig fel lenne kapcsolva a villany. A többi dolog okés. Főleg Poe és Tekka párbeszéde tetszik. BB még szinte semmit se villantott de a figyelmeztetéssel máris megmutatta hogy megvan a magához való esze.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem bejön az a magyarázat. Jobb mint az hogy a stormik tök sötétben álldogáltak a villogás megkezdődéséig. Lehet hogy J.J.-ék úgy akarták sejtelmesebbé tenni a jelenetet. Sikerült nekik mert bizonyos szemszögből nézve egy ideig nem lehetett tudni hogy kik utaztak a röpcsik fedélzetén.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem kizárt hogy valamikor teljesen meg fogok békélni vele. Az érintkezési hibás elmélet képbe kerülésével máris jobban el tudom fogadni. Még nem bírom 100%-osan azt a jelenséget de alakul a dolog. Nem akkora ügy az a villódzás hogy nagyon és örökké fennakadjak rajta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Force Awakens

Chapter 4: Village Raid

Time: 0:03:51-0:06:12

 

Tartalom

 

Az AAL csapatszállítók a falutól pár száz méterre landolnak, Poe pedig - a fedezéket kereső falusiak forgatagában - minden erejét megfeszítve iramodik az X-szárnyúja felé. Nem ő azonban az egyetlen, akinek sietős a dolga: az imént landolt járművekből rohamtempóban masíroznak ki az Első Rend katonái, hogy lerohanják Tuanul faluját. Két pontos, kéken villanó lövéssel rögtön leterítenek két falubelit. Poe-nak és BB-8-nek azonban sikerült minimális egérutat nyerni, és a jakkui homokbuckákon keresztülvágtatva elérik az Ellenállás pilótájának űrhajóját.

 

- Gyere, BB-8, siess! - kiált Poe a kissé lemaradt droidja után, miközben bemászik a pilótafülkébe, hogy villámgyorsan felkészítse az X-szárnyút az indulásra. Ekkorra az űrhajótól mindössze száz méterre lévő falu már lángokban áll. Miután a pilóta behúzza BB-8-et az űrhajó asztromecheknek fenntartott részébe, a kis droid sürgetően csipog gazdájának, alighanem az indulásra buzdítva Poe-t. 

 

Azonban már az Első Rend is kiszúrta a felszállni készülő gépet.

- Lőjék szét az X-szárnyút! Ott van! Ott van! - kiabálják egymásnak az Első Rend rohamosztagosai, miközben becélozzák Poe kopottas, kék vadászgépét. Az X-szárnyú hátsó részét találat rázza meg, Poe pedig a lendülettől kis híján lefejeli a vezérlőpultot. A kijelző vészjóslóan jajdul fel, miközben pirosan villódzva jelzi, hogy a vadászgép bal hátsó hajtóműve találatot kapott. Miközben a gépbe további lövések csapódnak, két rohamosztagos úgy dönt, hogy személyesen keríti kézre a menekülni készülő pilótát.

- Látom őket - ismeri el a veszélyt Poe BB-8 figyelmeztetésére. A pilóta aktiválja a gép hasában rejtőző lézerágyút,és egyetlen, jól irányzott lövéssel leteríti a közeledő katonákat. De a veszély koránt sem hárult el. Poe kipattan a pilótafülkéből, hogy saját szemével is megvizsgálja a hajó sérüléseit. Miután látja, hogy az X-szárnyú bal oldali hajtóműve lángokban áll, a pilóta kénytelen belátni, hogy új tervre van szüksége. 

 

Mindeközben Tuanul lakosainak ellenállását elsöpörte az Első Rend. A falu buzogányokkal, baltákkal és összetákolt fegyverekkel felszerelt lakóinak esélyük sincs az ellenség jól képzett, legmodernebb fegyverekkel ellátott rohamosztagosai ellen. Az Első Rend még lángrohamosztagosakat is bevet, akik senkit és semmit sem kímélve égetnik fel a falut. A teljes káoszban jajveszékelve menekülő falusiak egy részét perceken belül levadászták, mások kétségbeesetten adják meg magukat az Első Rendnek. Még a sokat látott Lor San Tekka is a brutalitástól eliszonyodva lépked a lángokban álló sátrak között. 

 

Poe eközben új tervet eszel ki.

- Vedd ezt el! Nálad nagyobb biztonságban lesz! - mondja BB-8-nek, miközben előveszi a Tekkától kapott értékes adattároló egységet és BB-8 titkos tárolórekeszébe rejti. - Vidd el innen, amilyen messzire csak lehet! Megértetted? - a droid nyugtalanul csipog. - Visszajövök érted! Nem lesz semmi baj! - teszi hozzá Poe, ám szavaira nehéz garanciát lelni az alig pár méterre zajló kegyetlen mészárlás zajaiban. BB-8 egy pillanatig még gazdája után néz, majd gyorsan távolodni kezd a falutól.

 

Bár az adattárolóról ideiglenesen lemondott, Poe-nak esze ágában sincs harc nélkül feladni. BlasTech EL-16HFE lézerfegyverével egyetlen célja van: annyi rohamosztagos likvidálni, amennyit csak lehet. Puskáját a vállához emelve háromszor húzza meg a ravaszt; halálpontos lövéseinek nyomán három Első Rend rohamosztagos esik össze a jakkui homokban.

 

A harmadik lövést követően a rohamosztagosok egyike, FN-2187, hitetlenkedve veszi észre, hogy az imént még mellette lépdelő szakasztársa, FN-2003, haláltusáját vívva terül el a földön. A haldokló katona utolsó cselekedeteként vérben úszó kezét végighúzza társa sisakján, majd feje élettelenül bicsaklik hátra. A harctéri szimulációkon edződött FN-2187 villámgyorsan szembesül egy valódi csata borzalmaival, és sokkos állapotban próbálja felfogni, hogy hova is került. Zavarodva néz végig a katonák elől kétségbeesetten hátráló falusiak, a lángoló tűz martalékaivá vált sátrak, a halált hozó robajok és lézervillanások kegyetlen káoszán. FN-2187 bármerre is néz, a kegyetlenség, a brutalitás és a halál látványa fogadja. 

 

Eközben Poe Dameron immár az eget fürkészi, ahol a falu fölött gomolygó füstből egy baljós parancsnoki hajó sziluettje bontakozik ki. 

  

Fejezet vége
------------------------------------------------------------------------------------------------

Egészen kegyetlen jelenet tárul a szemünk elé. Az Első Rend itt olyan mészárlást végez, amilyet kb. a Birodalom végezhetett, mikor lemészárolta a Tatooine-i jawákat, épp csak azt nem láttuk. Számos alkalommal elemeztük már ki, mennyivel hatékonyabb az Első Rend katonasága, mint a Birodalomé, és ennek az egyik indikátora épp ez a jelenet. Bár tény, hogy csupán civilekkel kell felvenniük a harcot, (bár az elején egyik-másik egész profin keres fedezéket) de mégis, az a hatékony kegyetlenség, ahogy lerohanják és kvázi elpusztítják a falut: hátborzongató. Nem mellesleg sikerül megakadályozniuk, hogy Poe lelépjen, ami komoly fegyvertény, még ha Poe rögtönzése révén BB-8-nek és az adattároló egységnek sikerül is egérutat nyernie. 

 

A rész rendezéséről: Abrams baromi jól érzékelteti itt a kegyetlenséget és a háború káoszát. A jelenet leírásakor megpróbáltam visszaadni mindazt a brutalitást, ami a falu felégetését jellemzi, de nem igazán könnyű. A fegyverektől rettegő védtelen lakosság, az amfóráknak neki lökött civilek, a fegyveres katona előtt kúszva hátráló falusi, a sátrakat és kosarakat lángokba borító lángrohamosztagosak és végül de nem utoljára az égő sátrak között lépkedő Lor San Tekka - mind-mind kiválóan érzékeltetik a harc kegyetlenségét.

 

Végül pedig FN-2187, vagyis Finn. Egészen váratlan, ahogy Poe - aki ugye pozitív hős itt - lövései nyomán hirtelen átállunk a másik oldalra, és betekintést nyerünk abba, hogy hogy éli meg ezt egy rohamosztagos. Ez a húzás - vagyis Finn bevonása a sztoriba - szerintem nagy erőssége a TFA elejének. Finn zavarodottságát pedig tökéletesen alátámasztják a második bekezdésben taglaltak. Első bevetésén nemcsak, hogy egy harcba csöppen, de egy totálisan egyenlőtlen harcba, ahol lényegében civileket mészárolnak. Ráadásul rögtön az egyetlen visszalövő ellenség leteríti Finn bajtársát. Hát nem csoda, hogy szinte azonnal sokkba kerül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ez a jelenet azért tetszik, mert rövid idő alatt két lényeges dolgot megtudunk: BB-8 pont olyan fontos mellékszereplő lesz, mint anno R2, és egyre inkább kiderül, hogy még elődjénél is kedvesebb kis droid, valamint hogy a rohamosztagosoknak sem könnyű, valamint, hogy a film egyik főszereplője egy nem mindennapi rohamosztagos lesz. FN-2187 már attól a pillanattól szimpatikussá válik, amint látszik, hogy megdöbbenti az akció, amibe került. Itt még nyilván nem tudjuk, hová fog fejlődni a karakter, mégis ebben a pár képkockában már megvan a csírája a későbbi ellenállónak, aki nem akar az elnyomók közé tartozni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Finn közlegény lelkének megmentése! :) 

J. J. Abrams ugye nagyon jóban van Steven Spielberggel, sok tekintetben nevezhetjük mentorának. Hogy ez realizálódjon, elég csak Abrams munkásságába beletekinteni. Nehéz nem észrevenni, hogy a Super 8 egyfajta tisztelgés az E. T. előtt, de ez csak egy példa, talán a legérzékletesebb, ugyanakkor Abramsnél máshol is tetten érhető, hogy Spielberggel nem csak a kapcsolata jó, de alapvetően miatta és George Lucas miatt lett filmrendező (annyira szeretnék J. J. Abrams lenni, ez az ember megvalósította az álmát tokkal-vonóval :) ). Szintén látványos példa ez a jelenet. Bár starwarsosítva van és rövid, de az, ahogy landolnak az AAL-ek és kiözönlenek a rohamosztagosok, egy az egyben a Ryan közlegény megmentése előtti tisztelgés. Igen, párhuzamot lehet vonni az ep4-gyel is (a rosszfiúk arctalan katonái megtámadják azokat, akik a jófiúk győzelméhez szükséges információt őrzik), ugyanakkor szerintem ez azon pillanatok egyike, amikor Abrams nem az ep4-ből nyúlt, hanem egy másik film előtt akart tisztelegni.

Ezt teljesen át tudom érezni. Anno sci-fisítve magam is megírtam a Ryan nyitányát újra, mintegy tisztelgésként, szóval nagyon meg tudom érteni, hogy Abrams imigyen akart mentora előtt tisztelegni. És bár a hangsúly a jelenetben eltolódik a "nácik" javára, a párhuzam egyértelmű. Katonák sorjáznak ki a Ryanből és második világháborús dokumentumfilmekből jól ismert Higgins csónakokra emlékeztető hajókból, és az első sort még a parasztok is lekaszálják.

 

De elég az in-universe elemzésből, lássuk, mit látunk magában a jelenetben. Egy remek párhuzamot a Tantive IV és Tuanul lerohanás aközött. Ahogy korábban ecseteltem, még akció híján is érezni, hogy az Első Rend rendíthetetlenebb és funkcionálisabb, hatékonyabb, mint a Birodalom. Igen, a Tantive IV lerohanása sem volt rossz, bár nem tudom elfelejteni a rohamosztagost, aki belépve orra bukik halott bajtársában. Pech. Ugyanakkor itt mégis jobban érezni az erőt. A Tanive IV folyosója szűk volt, és bár képzett katonákról volt szó, azok nagyjából annyira voltak hatékonyak, mint a naboo-i hadsereg. Tudjátok, amiről a derűlátó Panaka úgy nyilatkozott, hogy fabatkát sem érnek a Kereskedelmi Szövetség serege ellen. Az együgyű droidsereg ellen. A B1-esek ellen!

Igen, az Alderaan hadereje is ilyen volt. Miért? Mert alapvetően békés bolygó. Békés országok nem edzenek harcedzett katonákat. Ezt a történelem bizonyította, az SW-ben is szépen átvették. A Birodalomnak könnyű dolga volt a Tantive IV legénységével szemben, ellenben az Első Rend egy olyan bolygó parasztjait rohanta le, amihez képest Tatooine a békesség melegágya. A jakkui parasztok valószínűleg keményebb és szívósabb emberek voltak, mint a jólét melegágyaként aposztrofált és csilli-villi Alderaan "katonái".

És az Első Rend így is tarol. Hiába kemények Tuanul parasztjai, hiába vannak előnyben a hazai pálya és a nyílt terep okán, az Első Rend úgy darálja be őket, mint mami a vasárnapi vagdaltat. Itt kicsit terrorizálnak, ott kicsit agyon lőnek, amott meg felgyújtják a viskót, rémképem szerint gyerekestül.

És ez a fontos különbség az ep4 és az ep7 között! Az ep4-ben nem harcedzett katonák ellen, de katonák ellen vonultak a rohamosztagosok. Lázadók ellen! Az ep7 nyitánya ennél sokkal sötétebb. Egyszerű parasztokat gyalultak le, akik egyetlen bűnük van: ugyanott laktam, mint Lor San Tekka. Ennyi, semmi több. Nem számítottak terroristának az adott galaktikus kormány szemében, nem harcoltak semmi ellen. Fél perce még a jakkui teheneket vitte legelni egy figura és kotlottak a jakkui tyúkok. Az Első Rend meg odament, és tarolt. Ezek a szegények csak az otthonukat védték.

Az ep7 ezen a ponton tisztázta: nem babazsúr lesz itt kérem. Ez a (kezdeti) mészárlás engem anno a moziban ugyanúgy pofánvágott, mint amikor Kassian hátba lőtte a haverját, csak itt nem a Lázadókat árnyalták, hanem egyértelművé tették: az Első Rend gonosz. Az ep4 nyitánya után, de igazából még az ep6 befejezése után sem tudtam volna ezt konkrétan kijelenteni a Birodalomról. Ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a Birodalom rossz és meg kell állítani, ahhoz a Rebels és a Rogue One kellett.

 

A másik nagyszerű dolog ebben a jelenetben, és ami miatt hajlamos vagyok bárkit idiótának nézni, aki szerint erre a filmre nem volt szükség, az Finn. Kicsit (f*szt, nagyon!) szomorúnak találom, hogy vannak, akik a bőrszíne miatt fújnak rá, pedig szerintem az SW egyik legrendesebb krapekja. Ez később még sok mindenben megnyilvánul, de most maradjunk ennél a jelenetnél. Kezdjük azzal, hogy Finn rohamosztagos. Kész, ennyi, itt akár be is fejezhetném, de ismertek, nem fogom. Már ezért az egyért megérte megcsinálni az ep7-et. Az ep2-től az ep6-ig ezek a figurák arctalanok voltak a mozivásznon. Igen, voltak klónok, akiknek volt arca, de ők klónok, annyira különböznek sisak nélkül, mint sisakkal. Most nagyon-nagyon a filmekre fókuszálók, értelemszerűen a TCW ezt durván árnyalta. Magukban a mozifilmekben nem jön át, hogy a klónok eltérőbbek, mint a rohamosztagosok.

Na, erre fogtak egy rohamosztagost, és kirántották a tömegből. És nekem ez a fő bajom az ep7(-8) utálóival, hogy nem látják meg azokat a finom fogásokat, amikkel Abrams aranyat alkotott. Finn és FN-2003 annyira közel állnak egymáshoz, hogy tulajdonképpen csak a vakszerencse műve (tudom, nincs olyan szó a szótárban, hogy szerencse :) ), hogy nem Finn kapta be a halálos lövést. Mennyire máshogy alakult volna a történet, mi? De az Erő akarata érvényesült, és míg a Tantive IV-en és Tuanulban is a rohamosztagosok úgy hagyják hátra a halott bajtársakat, mint a szemetet, addig ebben a jelenetben FN-2187 bebizonyítja, hogy neki még a sisakok ellenére is többet jelentenek ezek az emberek. Ez már beszédes: számok és egyenpáncélok ellenére Finn öt rész óta az első fehérpáncélos, aki érdeklődést mutat elhullott bajtársa iránt (ismételten, csak a filmek tükrében). 

És amit én abszolúte bámulatosnak tartok, hogy eközben Finn egy büdös szót nem szól. Abrams groteszk mód a fehér páncélra nyomott véres kézlenyomattal teszi Finnt megkülönböztethetővé (abszolúte briliáns húzás!), nem pedig azzal, hogy extra rangjelzése van vagy beszél. Mégis teljes képet kaphatunk Finn jelleméről úgy is, hogy az anya-kisbaba jelenet végül kikerült a filmből. Nem is kell, Finn így is remekül működik, és bár még az arcát nem ismerjük, együtt tudunk vele érezni és kíváncsian várjuk a sorsa alakulását. Egy rohamosztagosnak!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Dzséjt írta:

Az ep4 nyitánya után, de igazából még az ep6 befejezése után sem tudtam volna ezt konkrétan kijelenteni a Birodalomról. Ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a Birodalom rossz és meg kell állítani, ahhoz a Rebels és a Rogue One kellett.

OFF

Szerintem ehhez elég volt egy Alderaan felrobbantás is. Ott azon a ponton mind az SW galaxis mind az itteni galaxisunk számára egyértelművé vált, hogy a Birodalom gonosz. :) 

ON

17 perccel korábban, Dzséjt írta:

Finn és FN-2003 annyira közel állnak egymáshoz,

Ezt a szövegben javítottam. :oops: 

 

Egyébként pedig egyetértek, nagyon jó húzás Finn beemelése a sztoriba, és itt Abrams jól is mutatta be az átkalandozást a másik oldalra. Bár nekem ez a véres kéznyom annyira nem jön be.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Donát írta:

Szerintem ehhez elég volt egy Alderaan felrobbantás is.

Alderaannal nekem mindig az volt a bajom, hogy nincs megszemélyesítve. Még annyira sem, mint Hosnian Prime, ahol azért a kataklizma pillanatában látunk arcokat. Emlékszem, amikor azt hittem, hogy az a Coruscant, a sz*r is belém fagyott. Miért? Mert ismert bolygó, a felépítését, a lakóit, számtalan szegletét. Szó szerint a padlástól a pincéig. Ilyen téren csalódás volt, hogy egy új rendszer ment a levesbe, amiről semmit sem tudunk. És Alderaan ehhez a semmihez képest is nudli.

Láttuk az ep3 végén... Pffff... Ezt már kontrázta a TCW, de még mindig ennyi: pffff. Még Bail miatt sem tudok igazán megrökönyödni rajta, pedig most már az RO is ott van támpontnak, ami sokat hozzáad. De még így is kevés. Más egy "ismeretlen" bolygót pusztulni látni, és más, ha a szemed láttára lőnek le olyan embereket, akik egy perce még teheneket legeltetnek.

Párhuzamot ilyen téren talán Owenékkel lehet vonni. Mivel őket kellően megismerjük, így átérezhető, hogy lemészárolják őket - ugyanakkor azt mondom, más a végeredményt, és más a folyamatot látni, így még a Larsok halála sem olyan mellbevágó, mint Tuanul lemészárlása, annak ellenére, hogy pont az ep7 ezen jelenete az, ami megmutatja, ott mi történhetett. Simán el tudom képzelni az ep7 után, hogy egy lángszórós rohamosztagos ugyanígy gyújtja rá Owenre és Berura a farmot.

Számomra az ep7 nyitányában kézzel foghatóbb, vagy ha úgy tetszik, emberközelibb az Első Rend gonoszsága. És alapvetően ez a gondom az ep4-6 Birodalom ábrázolásával: a Larsokat leszámítva nem pusztítanak el kézzelfogható dolgokat. Alderaan felrobbantása nekem nem több, mint a két Halálcsillag kivégzése: mindegyik esetben névtelen, arctalan tömegek mentek a levesbe. Rideg, de így érzem. Nem tudok azonosulni a tragédiával. Ellenben Tuanul esetében látom a parasztot, aki szűkölve hátrál a halántékára szegezett sugárvető elől. Látom, ahogy egy arctalan katona felgyújt egy viskót. Látom az áldozatokat. Számomra ez sokkal kézzelfoghatóbbá, átélhetőbbé teszi a dolgot. A Birodalom arctalan és noname embereket ölt meg. Az Első Rend arccal bíró szereplőkkel végzett, akiknek láttam a szenvedését.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A csendes jelenet után jön a letaglózás! Erős jelenet a rohamosztagosok támadása, ahogy dübörög a rámpa a lábuk alatt. Igazán ellenállhatatlanok. Remek jelenet, mint ahogy Finn bevezetése is. Ráadásul Poe lövi le a társát, aki asszem a barátja is volt. Itt a bizonyos jelenet ami Leia és R2 kettősére emlékeztet, de ennyi belefér. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 03. 16. - 18:47, Donát írta:

Végül pedig FN-2187, vagyis Finn. Egészen váratlan, ahogy Poe - aki ugye pozitív hős itt - lövései nyomán hirtelen átállunk a másik oldalra, és betekintést nyerünk abba, hogy hogy éli meg ezt egy rohamosztagos. Ez a húzás - vagyis Finn bevonása a sztoriba - szerintem nagy erőssége a TFA elejének. Finn zavarodottságát pedig tökéletesen alátámasztják a második bekezdésben taglaltak. Első bevetésén nemcsak, hogy egy harcba csöppen, de egy totálisan egyenlőtlen harcba, ahol lényegében civileket mészárolnak. Ráadásul rögtön az egyetlen visszalövő ellenség leteríti Finn bajtársát. Hát nem csoda, hogy szinte azonnal sokkba kerül.

Viszont ő katona, elvileg bírnia kellene ezt. Mondjuk ez az első bevetése, szóval érhette sokként a brutalitás. Kíváncsi lennék a kiképzésen milyen szimulációkat végeztek.

 

11 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Számomra az ep7 nyitányában kézzel foghatóbb, vagy ha úgy tetszik, emberközelibb az Első Rend gonoszsága. És alapvetően ez a gondom az ep4-6 Birodalom ábrázolásával: a Larsokat leszámítva nem pusztítanak el kézzelfogható dolgokat. Alderaan felrobbantása nekem nem több, mint a két Halálcsillag kivégzése: mindegyik esetben névtelen, arctalan tömegek mentek a levesbe. Rideg, de így érzem. Nem tudok azonosulni a tragédiával. Ellenben Tuanul esetében látom a parasztot, aki szűkölve hátrál a halántékára szegezett sugárvető elől. Látom, ahogy egy arctalan katona felgyújt egy viskót. Látom az áldozatokat. Számomra ez sokkal kézzelfoghatóbbá, átélhetőbbé teszi a dolgot. A Birodalom arctalan és noname embereket ölt meg. Az Első Rend arccal bíró szereplőkkel végzett, akiknek láttam a szenvedését.

Szerintem is egyértelműbben és nyersebben lett ábrázolva az Első Rend, ami abszolút nem baj, sőt.  Ami eddig a képzeletünkre volt bízva, azt most keményen az arcunkba nyomták.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Finn és FN-2003 annyira közel állnak egymáshoz, hogy tulajdonképpen csak a vakszerencse műve

Még egy gondolat erejéig visszatérve ide: akkor az Enciklopédiában ez egy hiba? :) Mert onnan szedtem, hogy FN-2199-et szedték le a faluban (20. oldal).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kétszer is elfelejtettem említeni, de nagyon tetszik az az enyhe ep2-3 utalás, hogy a jófiúk itt is kék lézersugárral lövöldöznek, akárcsak a klónok. Emlékszem, mennyire fura volt elsőre az ep1-ben, hogy a kézifegyverek nem csak vörös, de zöld sugárral is lőttek, aztán jött az ep2, amiben az SW filmektől addig abszolút szokatlan kék lézersugarak is előkerültek (a geonosisi vadászok meg ugye lila lövedéket használtak). Aztán jött a TCW, ahol mondhatni olyan általánossá vált a kék lézernyaláb, hogy egy idő után már az is ilyet lőtt, aminek amúgy zöldet kellett volna köpködnie (LAAT/i, naboo-i kézifegyverek, mandalore-i fegyverek - az különösen gáz volt, hogy Bo-Katan fegyvere egyik részről a másikra kék lézersugarat kezdett eregetni, mert szembefordult Maullal). Ezután persze a Rebels-RO-ep4-6 fura, hogy itt a kézifegyverek csak vörös lézert használnak. Szerencsére az ep7 visszahozta a színt a lézerbe, és szerintem ez biza visszatutalás a klónok háborújára.

3 perccel korábban, Donát írta:

Még egy gondolat erejéig visszatérve ide: akkor az Enciklopédiában ez egy hiba? :) Mert onnan szedtem, hogy FN-2199-et szedték le a faluban (20. oldal).

Igen, az hiba, a magyar változatban tévesen nevezték FN-2199-nek (ő az a takodanai rohamosztagos, aki árulónak nevezi Finnt). Az angolban viszont helyesen FN-2003-nak van írva:

 

2ZXPsRb.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon ütős ez a fejezet. Fanyar ízelítővel szolgál az Első Rend katonáinak hatékonyságából és kegyetlenségéből. Poe nagyon tökös gyerek hogy a repijének röpképtelenné válása után nem pucolt el hanem elkezdte a stormikat tizedelni. Mázlija volt FN-2187nek hogy nem kapott egy lézerlövedéket a bátor pilótától. Szegény stormi a "Ryan közlegényes" "Molnár" századoshoz hasonlóan köpni-nyelni nem tudott a sokktól. Érdekelne hogy a spanjának halála nélkül mikor akadt volna ki. Talán nem is került volna rá sor.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár a párhuzamot nyilván már sokan észrevették, de nem akarom kihagyni, hogy itt is megemlékezzünk róla. A T-70-es X-szárnyúba ugyanúgy szállnak be az asztromechek, mint az N1-esbe (a T-65-ösbe ugye még felülről pakolták be). Véletlen, vagy Abrams részéről konkrét utalás az ep1-re? Mindenki döntse el maga. Én az utóbbira fogadok. :) 

 

tn8z2Gu.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Akár szándékos akár nem, jó kis párhuzam. Bár én sem hiszek az ilyen szintű véletlenekben. 

Valószínűleg az játszhat be, hogy az adott helyszínen macerásabb lett volna gyorsan beemelni BB-8-et a hajóba felülről, mint felszippantani alulról. Persze örömteli, hogy az EpI-re hajaz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Plusz a jelenetbeli szitu is azt kívánta meg hogy BB gyorsan a helyére kerüljön. Elvégre Poe-nak sietnie kellett és J.J.-ék erre is gondolhattak mikor kiagyalták a menekülési kísérlet részleteit. Elég hülyén vette volna ki magát ha az elpucolni igyekvő pilóta akarta volna a droidját a gépen levő "droidtartóba" helyezni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A fenébe! Hát nem lekéstem az elemzés elejét?! Na mindegy legalább mostantól be tudok kapcsolódni.

 

Ez a jelenet fantasztikusan lett megcsinálva. Nagyon tettszik hogy mutatták a mészárlást és nem csak utaltak rá, így sokkal jobban átérezhető volt Finn drámája. Külön dicséret az operatőri munkáért. Nagyon jól lekövették a csatát, a film egyik legjobb jelenete.

 

Ja, és milyen menő volt már hogy éjszakai csata volt nem? Sötétben sokkal jobban kijöttek a lézernyaláboknak meg a tűznek ereje. Elbírnék még pár ilyet.

 

2018. 03. 21. - 0:08, Dzséjt írta:

Véletlen, vagy Abrams részéről konkrét utalás az ep1-re?

Tekintve hogy JJ maga is rajongó, nem hiszem hogy véletlen lenne.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.