Ugrás a kommentre

Mennyire egységes a Skywalker SAGA?


Lenci

Ajánlott hozzászólás

Mindenképp szerettem volna valamit irni az elöző hétvégi SW maraton kapcsán, de Ody olyan jól összefoglalta, hogy ahhoz nem sokat tudok hozzátenni. Egyszer ugyan már próbálkoztam egy Saga nézéssel, még az ep.3 DVD kijövetele elött, de végül nem lett az igazi. Egyrészt zavaró volt, hogy az ep.3 még csak a gépemen volt meg, másrészt a hat film közvetlenül egymás után egy nap alatt lenyomva nagyon húzós. A végén már jobban foglalkoztatja az embert a saját elstrapált ülepe, mint Luke és Vader torokszoritó, végső ütközete.

 

Nagyon jó volt, igy hogy két napra bontottuk s az egyes részek között fél vagy egy órás szüneteket tartottunk. De persze a legjobb az volt, hogy az ember rajongók között nézhette a nagy filmeket, ráadásul óriási vásznon, fantasztikus hangzással. Az élmény márcsak azért is bokafosós volt, mert a régi filmeket én csak TV képernyőn láttam. Hiába adták a közeli mozik az SE bejövetelekor, valamiért kimaradt nálam. Az ep.4 talán cirka egy évtizede tetszett annyira, mint most. Az utobbi időben kezdtem lesajnálni az egyszerűségét és amikor a hősök a Halálcsillagon botorkáltak mindig azt vártam mikor esik rájuk a diszlet. Ám most, hogy Vader éteri szuszogása belengte a szobát (vagy inkább termet?), most hogy minden egyes lövésnek, ajtószisszenésnek hihetetlen súlya és tere volt, s most hogy a filmvégi ütközetben majdnem levitte a hajunkat egy-egy nagyobb robbanás sikerült teljesen átélnem igazán ezt az epizódot. S persze óriási volt egyben látni a Saga történetének az ivét...

Az élményért nagy-nagy köszönet az ottlévőknek; Tureggának, Ody-nak, lokatellinek és persze Wallatosnak, hogy lehetővé tette, hogy ekkora élményben legyen részünk!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az is jó, hogy ráleltünk a megfelelő ritmusra. :D Egyszerre tömény, de két nap alatt megnézni, maga a tökéletes élmény.

 

Remélem lokatelli is annyira élvezte mint mi, mert eddig legalábbis nem látta értelmét megszólalni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is nagyon élveztem az egészet.

Olyannyira, hogy talán legnagyobb mozis élményem volt a hétvége.

Direkt vártam néhány napot, hogy megemésszem a dolgot, mert van mit.

 

Először is a hangulat, hát az a szentély megadja minden filmnek azt a tiszteletet ami jár neki. Pláne ha SW-ről van szó, aminél feljebb meg nincs semmi. Tényleg csúcs volt. Olyannyira, hogy talán még károsodásokat is szenvedtem, mikor hazaértem, megkérdeztem Anyut, miért suttog, alig hallottam, persze ő normál hangerővel beszélt, csakhát hozzászokik az ember a jóhoz. Azzal is eltelt egy nap, míg vissza álltam az itthoni tv méretre, légypiszok a vászonhoz képest.

Társaság is szuper volt.

Ody-val már moziztunk együtt és dumáltunk egy-egy klubnap után. Tureggával is találkoztam már, de ilyen hosszú beszélgetésekre nem volt alkalmunk.

Bomarral személyesen még nem találkoztam, ahogy a vendéglátónkkal sem. Wallatos hihetetlen jó arc, olyan kisugárzása van, hogy az emberre átragad a hangulata. Ilyenek nem jöttek át fórumon keresztül.

Nagyon örülök, hogy végre találkoztam velük is.

Azok a szünetes beszélgetések a látottak elmélyítése pedig nagyott dobott a feelingen.

Például Turegga is az ep2 előtt még kritizálta a szerelmi szálat, film közben ahogy kibeszéltük a jeleneteket, egymás benyomásait, élményeit, már teljesen rendben találta. Egy szó, mint 100% a hangulat a tetőfokára hágott.

 

Igazából ezt az élmény beszámolót korábban is be tudtam volna írni, de ahhoz kellett összeszednem a gondolataimat, hogy összefoglaljam egy kicsit, milyennek látok a filmeket az első Saga nézés után.

Rengeteg érzés más volt mélyebb, vagy csak simán tisztább.

Olyat csináltam bőven, hogy egymás után megnéztem a 2-3-t, vagy a 3-4-et mert ezek követelik egymást. Persze szolóban is néztem egyes részeket, vagy részleteket hangulattól függően.

Valahogy úgy tudnám megfogalmazni az érzéseimet, hogy megvoltak azok az érzéseim amik egyszeri nézés alkalmával keritik hatalmába az ember,és benne volt még az is ami az előző filmmel keletkezett, ez árnyalta az egész filmet.

Hogy ne rébuszokban beszéljek, például Anakin drámája sokkal egyértelműbb átélhetőbb. Az ep1 magától annyira nem drámai, hogy mondjuk az Shmi elhagyása olyan nyomot hagyna az emberben hosszú távon, hiába tombol a zene megszakad az ember szíve, de ahogy sodródunk az eseményekkel eltörpül az érzés.

De abban a pillanatban újra belénk hasít amikor Anakin kezében tartja Anyját, és sokkal erőssebben, mint eddig bármikor (pedig az a jelenet magától is elég erős, de az ep1-el előtte frenetikus). Pont ez az érzés hiányzott nekem az ep3-ból sokáig, igazából addig, amíg az első 2-3 nézésemet meg nem tartottam. Emlékszem az ep2 preimierjén teljesen megértettem Anakint, ez a megértés, hiányzott az ep3-ból, de az ep12-vel teljes a kép.

Lucas tartotta magát az időkerethez(én ennek azért nagyon örülök, mert akármennyire szeretem, és megtudnék nézni akár egy 10 órás ep2-t, érdekességként minden kivágott anyaggal együtt, ha filmet nézek azt emberi mértékben szeretném tenni, hogy ne kelljen kivenni az egész délutánt ellazsálni), ebbe nem fért bele egy-egy filmbe minden. Szerintem tudatosan így gondolkodott, így építette fel, hogy ami az egyikbe belefér a másikba "felesgesen" nemteszi bele. Mert távlatokban 3 filmbe gondolkodott az elején.

 

Úgy gondolom ez a fő különbség a régi és az új filmek között. A távlatok. Míg az ep4 csak egy filmnek készült, mert nem tudta senki mi lesz belőle. Az új filmeknél Lucas biztos lehetett, ha bukik, ha nem ő ezt megcsinálja. De ha az ep4 bukik, nincs tovább, sőt, ha az ep5 bukik lehet, akkor sincs jedi. Szóval, még a birodalomnál sem engedhette meg magának Lucas, hogy több filmben gondolkodjon. Egy filmbe kellett belezsúfolni minden ötletét, minden szempontból.

Egy filmben kellett beletenni azt a vizuális kettősséget, ami az ep4-nek azt a különleges báját adja, hogy zeneileg, színekben egyértelműen elkülöníthető a jó és a rossz. Az új filmekben ez árnyaltabb, nagyobb az ív. Legfőképpen azért mert ott nem csak jók és rosszak vannak. Vannak semlegesen kevésbé jók, és kevésbé rosszak, és az érdekcsoportok.

De például a szereplők motivációi egyszerűbbek a régi részekben. Míg ott tejelesen világos, hogy ez azt akarja, azok meg az ellenkezőjét. Addig az új részekből úgy kell kihámozni kinek mi az érdeke, és ki mit miért tesz.

 

De olyan pluszt adott ez a saga nézés egyes jeleneteknek, hogy az valami fantasztikus. Tantive IV-es jeleneteket nem kell részleteznem. Sem a Droidosokat, és 3PO értetlenségeit. De például Beru és Owen összenézése, az itt történt beszélgetéseknek óriási érzés. Akár Ben minden reakciója.

Ben és Yoda az ep5ben is nagyon emlékeztetnek a újtrilógiás önmagukra. Mikor nem engedik elmenni Luke-ot. Attól féltik ami Anakinnal is történt az álmai miatt.

Vader rezdülései is is mélyültek, Tarkinnal való párbeszédek. Benes párbaj. Vagy az Uralkodós meeting.

Luke is szépen alakul át. Ahogy egyre többet tud meg az apjáról egyre felelősségteljesebb komolyabb. Anakinra ez ugyanez igaz, ahogy egyre többet hazudik neki palpi annál jobban az ujja köré csavarja. Ezek szerint ebben a korban nagyon számít milyen hatások érik a Skywalkereket.

 

Lehetne még sorolni az benyomásokat. Talán még mindig friss az élmény, és valóban jót tenne mégegyszer megnézni így. Mertem Ody-t, hogy miért kapott rá! :D

 

Köszönök mindent!

Köszönöm Wallatosnak, hogy vendégül látott minket. Turegga-nak a fuvart. Bomarrnak a kimerítő eszmecseréket.

De Odynak jár a legnagyobb köszönet, hogy meghívott Wallatoshoz!

Nagy élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. Remélem hozzá tudtam tenni a társaság jó hangulatához.

 

(kicsit visszaolvatam, és bocsi a csapongó megfogalmazásért, elég szétszort így utólag olvasva)

Szerkesztve: - lokatelli
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kicsit gondban vagyok, ha a komplett SAGA-ról akarok írni, mert egyszerűen olyan sok rétege van, hogy szinte elkerülhetetlen egy-két dolog kihagyása. Nem is szeretnék mélyreható elemzésbe bocsátkozni, hisz azt úgyis megtettem már rengeteg egyébb más topikban. Inkább perszonális oldalról közelítem meg a kérdést, főleg azért, mert még így kevesebbet értekeztem róla.

 

Talán már említettem, talán nem, de az SW vonatkozásában nagyon szerencsésnek tartom magam. Az ok egyszerű, bár nem kézenfekvő. Most, hogy már több mint másfél éve lezárult az SW történelem legfontosabb szakasza, talán eljött az idő egy kis értékelésre. Egyet hátra lépve, tekintsünk a kész műre. Ezt megteszik páran, és a vélemények láttán valóban mondható az, amire az előbb már utaltam, nevezetesen, hogy számomra nagyon egyben van a hat film! Szinte mindenki talál benne valami olyat ami nem jön be neki (pedig teljesen érthetőek a szituációk, csak képtelenek összerakni a dolgokat, főképp azok mögé nézni luxus :peace: ), én azonban nem. Talán ezt bizonyítja, hogy SW fórumot csináltam akkor, amikor majdnem mindenki elment "szabadságra". Teljesen megértettem és magamévá tetttem a Lucas-i koncepciót, és ma már azt vallom, ennél nagyobb érzelmi töltést nehezen lehetett volna belevinni a filmekbe. Persze most szigorúan a Lucas általa felállított világ kereteiről beszélek, nem a többi filmhez hasonlítgatom. Nem is lehet. Ezek a művek annyira egyedi stílust képviselnek, hogy külön kategóriát alkotnak a maguk nemében. Talán nem véletlen, hogy 1977 óta nem is született még egy hasonlóan nagy formátumú sorozat (talán a Gyűrűk Ura filmekben sikerült valami hasonlót "elkapnia" Peter Jacksonnak).

Két hete, amikor láttuk a hat filmet Wallatosnál, minden érzés a helyére került, olyannyira, hogy múlt hét végén ismét megnéztem őket. Ami a legtöbbeknél a legnagyobb gondot okozza, az nálam a legnagyobb gyönyörűséget. Magyarán nálam a sorrend I,II,III,IV,V,VI. Filmnézés közben teljesen az az érzése az embernek, mintha az I,II,III valóban a negyedik rész előtt készült volna, ergo teljesült amire Lucas áhított. A filmeket nézve soha nem volt olyan érzésem, hogy nem stimmel a sorrend. Ez a legnagyobb dolog az SW filmekkel kapcsolatban, ugyanis enélkül nem sokat érne az egész. Nem zökkent ki semmi a történetből, bár persze, vannak technikai hibák az EPIV-ben, de ezekkel együtt lehet élni (valószínűleg már nem sokáig :) ). Egyszerűen maga a történet, és az a világ amiben játszódik annyira lenyűgöző, hogy az ember önkéntelenül is megbocsájt pár bakit. :) Majd' minden elemét lehet szeretni, és talán ez a legfőbb dolog, ami annyira népszerűvé teszi; a Skywalker család története, apa és fia hasonló életútja, a hat rész alatt két gyökeresen eltérő világ tökéletes bemutatása, remek mellékszereplők, páratlan látványvilág, rengeteg különböző faj, bolygó, kultúra...és még lehetne folytatni. Olyan elegy ez, amit mindig érdemes megkóstolni. Lucas egyedülálló fantázia világot teremtett, ami szinte kimeríthetetlen lehetőségeket rejt. A világűrnél keresve se találhatott volna jobb helyszínt.

 

De, hogy a topik eredeti kérdését végre konkrétan megválaszoljam: igen, a hat film egységes, sőt, ennél egységesebb már nem is lehetne. Biztos vagyok benne, hogy a filmek felsorolt erényei a jövőben is sok fiatalt, és idősebbet fognak megnyerni maguknak.

Végül egy tanács a kezdő SW-seknek, és SAGA nézőknek. Ne kavarják össze a dolgokat, nyugodtan nézzék meg a filmeket az első résztől kezdve a hatodikig, hisz így érthető legjobban a koncepció, és így működik legtökéletesebben a történeti ív. Jó szórakozást hozzá!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül egy tanács a kezdő SW-seknek, és SAGA nézőknek. Ne kavarják össze a dolgokat, nyugodtan nézzék meg a filmeket az első résztől kezdve a hatodikig, hisz így érthető legjobban a koncepció, és így működik legtökéletesebben a történeti ív. Jó szórakozást hozzá!

A barátnőmmel ezt csináljuk, de az epIII nézés nagyon nem akar összejönni (pedig jöhetett volna mozizni velünk, nem tudja, mit hagyott ki), és akkor hol van még a többi? Hiába, érettségire készül szegényke.

 

Jó írás :pfff:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:)

Jó írás Ody.

 

Nem régiben vitáztam erről a csillagkapu.hu fórumán, hogy milyen sorrendbe ildomos megnézni. Természetesen az időrendi sorrend mellett álltam ki, míg az ottaniak többsége a készítési sorrend mellett. Szóval nagyon erősen ágáltak a mellett, hogy a kronológiai sorrend agyonvágja az SW lényegét, elveszik az "Én vagyok az apád.", nem érezhetik át, hogy Ben Kenobi = Obi-Wan Kenobi (ne hogy már ez sosem volt senkinek világos már első hallásra), hogy Luke és Leia testvére. Na szóval ez a három volt a vesszőparipa. Hozzá teszem, ezeket olyanok mondták, akik szarnak titulálták az ep1-2-t, és már majdnem jónak az ep3-at (szóval a szokásos, akik tagadják, hogy nem csillagrombolókat, TIE vadászokat és Vadereket akarnak látni, de azért az első háromból csak azt nevezik jónak, amiben ezek benne vannak). Na, végül le lettem hülyézve, hogy én csak mondom, hogy úgy jó, hogy ep1-2-3-4-5-6, de nem írom le, hogy miért úgy jó (pedig leírtam), szóval értelmetlenek az érveim. :pfff: Aztán kifejtettem nekik a szokásos tömörségemmel, miért is jobb úgy. Senki nem szólt utánna hozzám abban a topicban :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bravo Ody, szépet írtál.Egy kivételével egyetértek veled, mert szerintem a Lotr meg sem tudta közelíteni a Star Wars szintbeli magasságait.

 

Dzséjt: Annál nagyobb csattanót keresve se lehet találni, hogy Anakin átáll a sötét oldalra.

Egyébként is hülye koncepció.Ez olyan mintha egy Agatha Christie könyvnek a második felét elöbb olvasnánk el, mint az elejét.

 

Én mondjuk még mindig nem néztem meg a 6 filmet együtt, várok a Saga DVD kiadásra...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: aki nem szereti az új filmeket, soha nem fogja megérteni a lényeget. Azoknak hiába magyarázol. :pfff: Leragadtak ott, hogy kúl a csillagromboló, meg Vader. Picike agyuk mást nem képes befogadni, csak ezeket az elemeket. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi, bár lehettél volna bővebb is. :)

:pfff:

 

Most mondjam azt, hogy igazad van?

 

Hogy a nyomába érhet-e bármi, az más kérdés. Hogy pont a LotR-e az, megint más. Az biztos hogy nagyon jó egyben SWt nézni, de hát ez közhely :)

 

Ami meg a sorrendet illeti: ahogy jólesik! Ha rückwerzben, akkor úgy. Én amikor a Kinoversion-t megnéztem, nem mertem sorrendben haladni (pedig annál ugye nem kérdés h gyártási vagy cselekményi sorrend-e) mert attól féltem, túl tökéletes lesz és utána már nem lesz mit várnom a SW-től. Persze h nincs sok alapja, de jobb biztosra menni :P

 

Szóval jól meg kell adni a módját, haverok, buli, bantha, és ahány SW raktáron van, azt nézni kell.

Ja, és kizárni a zavaró elemeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody: Nagyon jókat irtál! És pontosan igy is van: az 1-2-3-4-5-6 sorrendben működnek ezek a filmek igazán. Lucas direkt ilyenre csinálta őket és jól láthatóan a prequeleknél rengeteget figyeltek a "friss nézőkre" és arra, hogy nekik is legyen épp elég meglepi (s ilyen szempontból is jónak tartom, hogy a Dagobah-t csak az ep.5-ben mutatják meg).

Egyébként nemrég az EW tartott egy érdekes kisérletet az új HD-SW-maraton alkalmából: kerestek egy embert, aki még nem látott egyetlen SW filmet se, és hajlandó a Cinemaxon napról napra végigkövetni a Saga-t. Az eredmény érdekes volt... bár az illető az értékelésében néhol igen szkeptikus hangot üt meg (valszeg nem annyira érdekli a téma, ha felnőtt létére sose nézett bele egyetlen SW-be se pedig állitolag érdeklik a filmek), ám a végkövetkeztetés végül nála is az volt: óriási erejük van igy a filmeknek és alig várja, hogy újra végignézze őket :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aztán kifejtettem nekik a szokásos tömörségemmel, miért is jobb úgy. Senki nem szólt utánna hozzám abban a topicban :clap:

Ne is foglalkozz többet az ilyen tahókkal.

Az ilyen tejbetökök esetében a széles látókör nem mindenkinek jár. :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most elképzeltem, hogy milyen lenne a Padmé-Anakin piknik a Halálcsillag felszínén :)

:) Komikus. Egyszerűen két külön világról van szó. Van aki ezt felfogja, és úgy nem tetszik neki. De aki eddig se lát, az gázos. :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem régiben vitáztam erről a csillagkapu.hu fórumán, hogy milyen sorrendbe ildomos megnézni.

Olvasgattam ezeket a csillagkapu.hu-s vitákat... hát minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen sokáig és ilyen szinvonalasan tartod a frontot SW ügyben. Kész öröm volt olvasni a riposztokat, amiket méretes hallgatások követtek a túloldalról :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.