Ugrás a kommentre

Amatőr írók


Milandra

Ajánlott hozzászólás

Én jegyzetelek, főleg a szereplők, fajok, bolygók és kultúrák esetében. Karaktereknél lejegyzem a családi hátteret, fontos eseményeket az életükben, kedvenc színt, hobbit, meg ilyeneket. De múltat pl szinte mindenhez fabrikálok, hogy ne lógjanak úgy a levegőben. Illetve, ha valamit útközben kitalálok, az is bekerül a jegyzetekbe, nehogy később elfelejtsem, és azzal ellentéteset írjak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam attól függ, hogy milyen terjedelembe tervezek. Ugyebár egy regény többet követel mint egy novella. Regényt már régóta nem írok, de amikor belekezdtem hasonlóképp jártam el mint Dzséjt. Aprólékos munkával kidolgoztam pl a karaktereket. Jelen esetben a történetorientált szerepjátékhoz nem fontos annyira figyelni a részletekre. Persze a jellemzések itt sem maradnak el, legyen szó bármely szereplőről, vagy helyszínről. :) A sztori pedig néha éjszaka is bevillanhat, de van, hogy írás közben folyamatosan jelennek meg a fejembe a sorok. :|

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is hasonlóan dolgozom, mint ti. Van egy füzetem, amibe leírok minden fontosat, plusz mindig hordok magamnál egy kis noteszt is, hogyha valami jó dolog eszembe jut, gyorsan le tudjam jegyzetelni. Amikor egy karaktert formálol először címszavakban írok róluk (tulajdonságok, család stb.), aztán szép lassan kialakulnak, és megjelennek a képzeletemben is. :| Előfordul, hogy egy létező vagy egy történelmi személy inspirál, akit aztán átformálok egy kicsit. Mostanság szoktam rá, hogy háttértörténeteket is írok, mert úgy sokkal kerekebb lesz a dolog, és nagyjából kiküszöbölhetők az ellentmondások is. De igazából nekem állandóan változik a sztorim, a szereplők közül meg páran eltűnnek, és újak jönnek helyettük, netán átalakulnak köztük a viszonyok. Bár az eredeti főszereplők közül még senkit nem távolítottam el a történetből, már most van olyan, aki biztos, hogy meg fog halni... :)

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár az eredeti főszereplők közül még senkit nem távolítottam el a történetből, már most van olyan, aki biztos, hogy meg fog halni... :)

Ohh, nálam a szereplők 75%-a a történetek végére meghal általában XD Úgyhogy az ilyen karik dolgait nem nagyon szoktam kidolgozni...

 

Egyébként én is mindig mindent jegyzetelek. :| Van egy szép lila füzetem - előtte golden retriveres volt, meg macskás. Tudom, h hülyeség, de nekem még a jegyzetfüzeteknél is fontos, h vmilyen módon kötődjek hozzá, h szívesen írjak bele :|

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként ti mennyire szoktatok tervezgetni az íráskor? Úgy értem, hogy előbb mindent aprólékosan megterveztek és lejegyzeteltek, vagy az alapötlet után elkezdtek írni, aztán lesz ami lesz?

Hát igazság az, hogy a tervek a fejemben vannak, hatalmas vonalakban. MIkor írok írok egy gerincet a történetnek, majd elolvasgatom, élmények érnek és, így kiegészítem a művet. Apropó tervek szerepjátéknál nagyon kell alkalmazkodni, mert a másik írhat olyat, hogy csak nézel, mert te ezt vagy azt nem így képzelted. Általában ezek inspirálnak, mert különböző emberek vagyunk és teljesen más dolgokat veszünk észre a világból, talán a történet így lesz egész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez jó kis játék lehetett, Pildi!  :) És arra sem emlékszel, hogy mi lett a vége?

Bár Ody szerint ez OFF, de azért még leírom ;)

 

Sajnos, Milandra, csak annyira emlékszem a végével kapcsolatban, hogy Luke legyőzte Vadert, de nem ölte meg, hiszen az apja. De nem volt benne visszatérés a jó oldalra, az biztos. Elképzelhetetlen volt a számomra az Ep5 után, hogy Vaderben maradt még jóság. És persze Vader legyőzésével vége lett a Birodalomnak is. Az uralkodó szerintem nem is szerepelt benne igazán, mert őt nem tartottam fontosnak :lol:

Lám, én is csak dogmákban tudtam akkoriban gondolkodni... Hát én sem mentettem volna meg a galaxist a Sith-ek uralmától, az biztos :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is hasonlóan dolgozom, mint ti. Van egy füzetem, amibe leírok minden fontosat, plusz mindig hordok magamnál egy kis noteszt is, hogyha valami jó dolog eszembe jut, gyorsan le tudjam jegyzetelni. Amikor egy karaktert formálol először címszavakban írok róluk (tulajdonságok, család stb.), aztán szép lassan kialakulnak, és megjelennek a képzeletemben is. ;) Előfordul, hogy egy létező vagy egy történelmi személy inspirál, akit aztán átformálok egy kicsit. Mostanság szoktam rá, hogy háttértörténeteket is írok, mert úgy sokkal kerekebb lesz a dolog, és nagyjából kiküszöbölhetők az ellentmondások is. De igazából nekem állandóan változik a sztorim, a szereplők közül meg páran eltűnnek, és újak jönnek helyettük, netán átalakulnak köztük a viszonyok. Bár az eredeti főszereplők közül még senkit nem távolítottam el a történetből, már most van olyan, aki biztos, hogy meg fog halni... :lol:

Én is hasonlóan gondolom! Bár ha egy témába részletesen bele merülök a szerepjátékon belül, akkor utána nézek. Csatáknál a töri könyveket, beszámolókat bújom, mert ez nem igazán az én műfajom. Tájleírásnál nálam Fekete István és Jack London az ETALON, de ha lelki dolgokat kell írni, inkább, a történetek 70% belül játszódik, akkor jól ismert költöink verseit veszem segítségül. J.A. A. E. R. M. sötöb vagy népmeséket, legendákat. A mostani történet, mely egy éve íródik igényelte a legnagyobb felkészülést. Alaposan utána néztem a sith-eknek a wookiepedián, a nomádoknak a könyveimből és regényeimből, fegyverleírásoknak és a Koronának is. Minden infot kikutattam, elolvastam felőlük és igyekeztem beépíteni a történetbe, bizonyos részeknél, szerintem Oldie is hasonlóan járt el. ( Vagy nem? A jogarra gondolok) Szerintem, ha valaki komollyabban kezd írni, akkor mindig kell valami alap, amire építkezik, ihlet, amiből merít.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ohh, nálam a szereplők 75%-a a történetek végére meghal általában

Én azért ennyi szereplőt nem tudnék "meggyilkolni". ;) Annyira hozzámnőnek, hogy nehezen tudom rászánni magam, hogy megöljem őket. De van olyan, akit muszáj, mert a haláluknak fontos szerepe lesz a történetben, jobban mondva, fontos mondanivalója van. De ettől még nem lesz könnyebb a dolgom. A legnagyobb nehézséget nekem mindig az okozza, hogy hogyan haljanak meg, mert nem akarok véres gyilkosságról írni. A leírásnál, meg az érzelmeknél már gördülékenyebben megy az írás, mert sajnos van tapasztalatom a hozzám közel állók elvesztésében :lol: Számomra egy karakter is fontos, hiszen én teremtem, az én képzeletemben létezik, én ismerem a legjobban, és azt cselekszi, érzi, amit én szeretnék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

ha egy témába részletesen bele merülök a szerepjátékon belül, akkor utána nézek. Csatáknál a töri könyveket, beszámolókat bújom, mert ez nem igazán az én műfajom. Tájleírásnál nálam Fekete István és Jack London az ETALON, de ha lelki dolgokat kell írni, inkább, a történetek 70% belül játszódik, akkor jól ismert költöink verseit veszem segítségül. J.A. A. E. R. M. sötöb vagy népmeséket, legendákat. (...) Szerintem, ha valaki komollyabban kezd írni, akkor mindig kell valami alap, amire építkezik, ihlet, amiből merít.

Én is hozzáolvasok úgymond, amikor írok valamit. Egyetértek, Orki, szerintem is kell bizonyos fokú tájékozottság és ihletforrás egy komolyabb műhöz. Az érzelmek esetében általában a klasszikusokhoz fordulok segítségért, de vannak nagyon jó lektűrök is erre a célra. A szereplők ruháinak kitalálásához sokat nézegetem a régi korok viseleteit, amelyeket olykor ötvözök is. A törikönyvek is hasznos források, ráadásul engem sokszor megihlet egy-egy történelmi személyiség is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos, Milandra, csak annyira emlékszem a végével kapcsolatban, hogy Luke legyőzte Vadert, de nem ölte meg, hiszen az apja. De nem volt benne visszatérés a jó oldalra, az biztos. Elképzelhetetlen volt a számomra az Ep5 után, hogy Vaderben maradt még jóság. És persze Vader legyőzésével vége lett a Birodalomnak is.

De vajon mi lett Vaderrel? Lecsukták a lázadók...? :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is hozzáolvasok úgymond, amikor írok valamit. Egyetértek, Orki, szerintem is kell bizonyos fokú tájékozottság és ihletforrás egy komolyabb műhöz. Az érzelmek esetében általában a klasszikusokhoz fordulok segítségért, de vannak nagyon jó lektűrök is erre a célra. A szereplők ruháinak kitalálásához sokat nézegetem a régi korok viseleteit, amelyeket olykor ötvözök is. A törikönyvek is hasznos források, ráadásul engem sokszor megihlet egy-egy történelmi személyiség is.

Tök jó! Engem a ruhák nem nagyon kötnek le sajnos. Nálam egyszerű a viselet, minden tekintetben. Póló, farmer és egy jó kis csizma, a szereplőimnél is így van. Milyen történelmi személyiség ihletett meg? Engem igazából történelmi tények és folyamatok szoktak....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem a ruhák nem nagyon kötnek le sajnos. Nálam egyszerű a viselet, minden tekintetben. Póló, farmer és egy jó kis csizma, a szereplőimnél is így van.

Én azért foglalkozom olyan sokat a ruhákkal, mert az a világ, amit kitaláltam, teljesen más, mint a valóság. Illetve, akár létezhetne is, csak én összekevertem benne olyan dolgokat a régebbi korokból, amelyek megfogtak, és az öltözködésre különösen igaz.

 

Milyen történelmi személyiség ihletett meg? Engem igazából történelmi tények és folyamatok szoktak....

Történelmi tények és folyamatok engem is megihletnek, személyek közül pedig elég sok van. Ha valaki érdekelni kezd, akkor irány a könyvtár. A legfőbb gonoszt például Hitler hatására találtam ki, de inkább a magánéletéből merítettem ihletet, de persze nem elhanyagolható szinten a politikai pályája is megjelenik az írásomban. Aztán ott van még például Mária Terézia, Sissy, Napóleon, Károlyi Mihály... mostanában pedig Andrássy Katinka élete is foglalkoztat. Az ő életükből ragadtam ki néhány érdekes dolgot, cselekedetet, gondolkodásmódot stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A húgom Sissy rajongó ;)

A legfőbb gonoszt én kivételesen nem történelmi személyiségek alapján írom. Elég ha emberek közé megyek, a sok gonoszkodás és genyáskodás összeadódik, elég csak leülni és megfigyelni mondjuk egy osztályt vagy egy közösséget. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én családomat is érdekli Sissy élete, úgyhogy van itthon pár könyv, regény, ami sok ihletet ad :) A múltkor elfelejtettem írni, hogy néha a költők élete is megihlet, most például Adyé, és ebbe főként a Lédával való kapcsolata értendő. És a zene is nagyon fontos számomra, sokszor előfordult már, hogy elindított bennem egy gondolatot, vagy érzéseket ébresztett bennem.

 

A legfőbb gonoszt én kivételesen nem történelmi személyiségek alapján írom. Elég ha emberek közé megyek, a sok gonoszkodás és genyáskodás összeadódik, elég csak leülni és megfigyelni mondjuk egy osztályt vagy egy közösséget. :lol:

Az biztos, hogy az életből is könnyen meríthet az ember ilyen téren ;) Az én legfőbb negatív szereplőmet igyekszem úgy formázni, hogy ne legyen teljesen romantikus alak, vagyis, hogy a velejéig romlott, érzelmek nélküli stb. Belerakok olyan eseményeket az életébe, ami aztán megváltoztatja és rossz irányba viszi. Már azt is kitaláltam, hogy mi lesz vele a végén. És nagyon izgalmas feladat, ahogy megalkotom például a szüleit. A pozitív hősöknél is ügyelek arra, hogy ne legyenek olyan tökéletesek, szentek és sérthetetlenek. Ők is elkövetnek majd pár hibát, ugyanakkor tanulnak majd ezekből és fejlődni fognak, mert szerintem ettől lesznek teljesen életszerűek.

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Letaglózó ez a fajta felkészülés, maximális tiszteletem a tiétek. Én általában mindent saját kútfőből merítek. Úgy értem, eszembe nem jutna tájleírásokhoz, érzelmekhez mások műveiből meríteni. Az tájak, városok, ruhák, satöbbik inspirációit általában filmekből, klasszikus mesékből, rajzfilmekből, képregényekből, videójátékokból veszem, illetve, leginkább az elemeket csaklizom el és gyúrom össze egy új egésszé, illetve egészítem ki a saját ötleteimmel.

A karakterek és történet kialakítása meg kissé gyerekes, idétlen módon zajlik, legalábbis ha azt vesszük, hogy már a második X-et taposom. Azaz, mindig mindent eljátszom, a párbeszédektől a legösszetettebb csatajelenetekig. Így áttudom érezni a karaktereket, tudom, mit éreznek (az érzéseket pedig saját tapasztalatból igyekszem meríteni). Persze, erősen hangulatfüggő, mert van olyan, hogy nem tudom megragadni az adott karaktert, olyankor szokott olykor hetekig is stagnálni az írás, amíg meg nem jön a pillanat. Viszont, ha egy történetet nem játszhatok el, akkor a megírása egyenesen kínszenvedéssé válhat, és akkor jönnek a félbemaradt sztorik. No meg, olyan is megesett, hogy jött az ötlet, s mikor nekiálltam játszani, rájöttem, hogy nem jó ötlet, és max egy-két oldal készült el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kérdés! Van, aki szokott verset írni? Én még soha nem írtam, számomra az a legnehezebb...........Csak érdekel, ha van ilyen, akkor írja be, szívesen olvasnám.

Ha egy kicsit szétnézel a Külvilág témakörben, akkor választ kaphatsz a kérdésedre.

 

Én is amatőr író vagyok verseket és novellákat írok, de írtam már regényt is Harry Potter témában, és jó néhány száz oldalas terjedelemben, kiforratlan stílussal. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahogy látom, a többség a fantasy, illetve a sci-fi műfajban alkot leginkább :lol: A mostani regényem eredetileg fantasynak indult, erős Harry Potter és SW beütéssel, de mára már teljesen átalakult, és kivesztek belőle a fantasztikus elemek. Persze, még egyáltalán nem biztos, hogy kihagyom őket, majd meglátom. Tulajdonképp, az én világom akár létezhetne is, csak elég színes, és "varázslatos kultúrája" lenne ;) Amúgy nem tartom magam nagy fantasy-rajongónak, bár azért fogékony vagyok a képzeletbeli világokra :) Amikor elkezdtem írni (kb. 4 éve), főképp krimit akartam alkotni, mert nagy rajongója voltam/vagyok a műfajnak. Összesen 3 novella készült el teljesen, de most így visszaolvasva nagyon nyilvánvaló, hogy mi inspirált a megírásukkor. Ezenkívül van még négy másik novellám, meg néhány megkezdett regényem is. Verseket nem szoktam írni, mert ahhoz szerintem nincs tehetségem.

 

Donát: Te általában milyen műfajban alkotsz?

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ti mit gondoltok, tényleg igaz az, hogy az ember kezdetben a kedvenc művét vagy íróját "utánozza"? Rám ez kezdetben igaz volt, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent egyazegyben lemásoltam, csak azt, hogy nagyon nagy hatással voltak rám egyes művek, író. Mostanra már azt hiszem rátaláltam a saját stílusomra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ti mit gondoltok, tényleg igaz az, hogy az ember kezdetben a kedvenc művét vagy íróját "utánozza"? Rám ez kezdetben igaz volt, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent egyazegyben lemásoltam, csak azt, hogy nagyon nagy hatással voltak rám egyes művek, író. Mostanra már azt hiszem rátaláltam a saját stílusomra.

Teljes mértékben!!!!!!!!!!!

Kedvencem Gárdonyitól a Láthatatlan ember és Fonyódi Tibortól a Hadak útján sorozat. Érződik is. Mikor még a közép suliban volt irodalom órám, akkor a tanult írókat is fellehetett fedezni az írásomban. De a legelején kissé Rejtős voltam, ámbár alkalmaztam más művekből részleteket, persze nem olyan feltünően. Elrejtve a szöveg közt, így került egy Babits vers részlet és egy sor az Ómagyar Mária Siralomból is az írásokba.

 

Nekem mindig kell valami, ami alapján elinduluk, aztán igyekszem a mindenséggel mérni magam. Attila után szabadon.............Nekem nincs saját stílusom vagy nem tudom, olyan átlagos. Talán annyi, hogy igyekszem magyar vonatkozású cuccokkal, persze nem unicumot kortyolnak a szereplők, bár most én innék egyet. ( szerintem, mi olyan lehetetlenek vagyunk, hogy ezt már ki találni sem lehetne ;) ), sötöbö igy unatom a szerepjátékot olvasókat. Na jó nem két embernek tetszik.... :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ti mit gondoltok, tényleg igaz az, hogy az ember kezdetben a kedvenc művét vagy íróját "utánozza"?

Művek abszolúte, bár nálam ez úgy manifesztálódott, hogy a Jurassic Park 3-om egy Elveszett világ: Jurassic Park újrafeldolgozás lett, vagy pl az SW Az Új Köztársaság lovagjai meg az ep2 remixe lett. Illetve korai műveimben nagyon felfedezhető, hogy melyik filmekért rajongok.

Író viszont még úgy nem hatott rám, hogy a stílusa rám ragadt volna. Egész pontosan, egyrészt nincs kedvenc íróm, másrészt, sokkal korábban elkezdtem rendszeresen írni, mint rendszeresen olvasni. Olyan negyedikes koromban írtam meg az első művem (a fent említett Jurassic 3), míg rendszeres olvasó csak középiskolában lettem, amikor a busz rászoktatott. Így végül is mire megismertem a könyvek világát, már megvolt a stílusom, igaz, az fejlődött a könyvek hatására.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.