Ugrás a kommentre

Harry Potter


Milandra

Ajánlott hozzászólás

A cím önmagáért beszél. A Star Wars mellett ez a másik nagy kedvencem, ezért gondoltam, hogy nyitok neki egy topikot :rock: Itt beszélgethetünk a könyvekről, a filmekről, Rowlingról... vagyis mindenről, ami a témával kapcsolatos.

 

Először arra lennék kíváncsi, hogy ti hogyan kerültetek kapcsolatba a könyvekkel, melyik a kedvenc részetek, illetve a kedvenc szereplőtök és főleg miért?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is imádom a HP-t! De inkább csak a könyveket. Annak ellenére, hogy én úgy találkoztam a jelenséggel, hogy kilencedikben a kolesszal elmentünk moziba, és a HP1-et néztük meg. Utána persze mindenki arról beszélt, hogy így a HP, úgy a HP, és egyetlen egy oszttársamnak meg is voltak a könyvek, akkor asszem még csak az első három vagy négy és kölcsönkértem, elolvastam, és utána saját magamnak is megvettem, és azóta még jó sokszor elolvastam ^^

 

A kedvenc részem az ötödik, pedig Sirius, aki a kedvenc szereplőm, meghal benne :rock: Ritkánt sírok könyveken, de amikor Harry próbálta elérni az ikertükörrel, akkor sírtam. Sirius kicsit olyan hansolós karakter, és azért bírom.

 

Meg mondjuk Pitont is szeretem. Aki olvasta a könyveket, annak bizonyára nem kell elmesélni, hogy miért :D

 

Mindig a kedvenc szereplőim halnak meg :'( Mint a Lidérc Osztagban is... :) Vagyis az már a Vasököl.... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát, én a könyveket egyáltalán nem olvastam, a filmekből viszont láttam hármat. Azok végül is tetszettek, de nem tartom őket olyan nagy "was ist dasnak". Elmegy kategória nálam.

Ne a borító alapján ítélj Dzséjt... :):rock:

A könyveknél nincs jobb! Imádom őket!

HP rlz 4ever!

Alig várom már a 6. filmet! De inkább a 7.et. ^^

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én tavaly olvastam el egyhuzamban a hatot, aztán izé...khmm... rajongói fordításban az utolsót. Nagyon jó kis mese, szórakoztat, gyerekként tuti imádtam volna :)

De én felnőtt fejjel találkoztam vele. A második rész ment a moziban, mikor valamiért (biztos dokihoz kellett mennem vagy hasonló) voltam Pesten, és hazafelé benéztem a Westend moziba (emlékszem, minden tele volt karácsonyi izékkel), hátha van valami nézhető film. Nem voltam feldobott hangulatban, ezért vágytam valami normális kikapcsolódásra. Azelőtt messze nem érdekelt ez a mese, nagy hűhó volt körülötte, de nem hozott hozzá semmi kedvet. Végigmentem a műsoron, és miután kizártam azokat, amikre sokat kellett volna várni, aztán azokat, amik egyáltalán nem érdekeltek, meg amik amúgy is depis filmek voltak, egy maradt, a HP2. Végül öt perc filózás után vettem rá jegyet azzal az indokkal, hogy kikapcsolódásnak biztos nem lesz rossz. Nem csalódtam, bár volt, amit az első rész hiányában nem egészen értettem, de attól még élveztem a filmet.

Nekem a könyvek és a filmek is bejönnek, de egyelőre nincs kedvenc részem. Azért más a filmet könyvolvasás után látni, mert így már itt-ott belekötök a filmekbe :D

Kedvencem Sirius (úgy veszem észre, hogy elég népszerű karakter), és egy ideje már Pitont is nagyon csípem :) A hab a tortán, hogy számomra igen kedvelt színészek játsszák őket a filmekben :rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne a borító alapján ítélj Dzséjt... ;):D

Mivel megnéztem a filmeket, felteszem, nem a borító alapján ítéltem. De csak azokat véleményeztem, a könyvekről fingom sincs, hogy milyenek, elvégre, ahogy írtam, nem olvastam őket :)

És nem is fogom szerintem, mert ábszolúte nem érdekel (a filmeket is csak azért láttam, mert egy haver rámtukmálta).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a könyveket mindenképp el kell olvasni, mert a film a tizedét csak se tudja visszaadni a történet lényegének. Volt, amit szerintem elrontottak benne vagy kihagytak belőle nagyon fontos dolgokat. De ettől függetlenül a látvány, a színészek, a zene és a hangulat tökéletesen el lettek találva.

 

Dzséjt! Ha teheted, szerintem olvasd el a könyveket, mert rengeteg mondanivalójuk van, emellett nagyon tudnak hatni az érzelmekre, és egyáltalán nem csöpögősen és sziruposan. Az izgalom is garantált. Először én is úgy voltam vele, hogy ez egy hülyeség, de amikor elolvastam, kellemesen csalódtam.

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az osztályfőnököm ajánlotta, aztán kölcsönkaptam a 3-t aztán az első kettőt (3-1-2 sorrendben olvastam ;) és tetszettek. Főleg a Tekergők (mind a négy....) Aztán a 4. kevéssé tetszett, az ötödiken csak átrohantam, a 6. már megint tetszegetett, a 7. meg (most csütörtök este-pénteken olvastam, ma adtam vissza) meg szerintem olyan jó, hogy szinte már a 3.-t is übereli.

 

Viszont a filmek nem tetszenek. Első kettő elmegy, a harmadik nem (azok az üres vackok lennének a dementorok? Az a digitális firka lenne vérfarkas? ja meg kihagyták hogy miért szarvas.....) a negyediket nem láttam, az ötödik rendben volt.

 

Dzséjt: ez a film alapján ítélés kb olyan mintha az AvP alapján kezdeném minősítgetni az Alienst.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt! Ha teheted, szerintem olvasd el a könyveket, mert rengeteg mondanivalójuk van, emellett nagyon tudnak hatni az érzelmekre, és egyáltalán nem csöpögősen és sziruposan. Az izgalom is garantált. Először én is úgy voltam vele, hogy ez egy hülyeség, de amikor elolvastam, kellemesen csalódtam.

Én nem hülyeségnek tartom, hanem csak baromira hidegen hagy ;)

Már a műfaja is távol áll tőlem, a témája sem az, ami meghatna, szóval teljesen érdektelen a számomra. Úgy meg még filmet sem lehet nézni, nemhogy könyvet olvasni.

 

Dzséjt: ez a film alapján ítélés kb olyan mintha az AvP alapján kezdeném minősítgetni az Alienst.

A film alapján a filmet ítélem meg (és azok közül is csak azokat, amiket láttam). N E M a könyveket. Azok nem érdekeltek se a filmek előtt, se azok után. A könyveket egy mukkal sem véleményeztem. Nem tudom mi ezen olyan nehezen felfogható.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

ja meg kihagyták hogy miért szarvas.....)

Jah, ezt én is nagyon sajnálom, mert nagyon hiányzott oda, de szerintem még a Tekergők sztorija is ilyesmi, ami nekem alap lett volna a filmben. De nincs benne ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát igen, ezek a filmek nagy hiányosságai. Sokszor roppant fontos momentumokat hagynak ki belőlük, amelyeknek a későbbiekben fontos szerepe lesz. Kíváncsian várom, mit hagynak ki a hatodik részből. ;)

De a hetedikből (állítóleg) nem hagynak ki semmit. Igazából nem is tudnának. Az viszont tetszik, hogy a könyvek és a filmek hangulata fedik egymást. Az első két rész még színes, szinte gyerekfilm hatását kelti, a harmadiktól pedig az egész film sötét és a cselekmény kezd átmenni horrorba. Szóval nagyon jól eltalálták.

Az viszont nagyon nem tetszett, hogy az Azkabani fogolyban átalakult a Roxfort. :) A vérfarkas nem volt olyan rossz szerintem, bár én sokkal ijasztőbbnek képzeltem el, meg a dementorokat is.

Filmbk közül imádom az ötödiket. Az Umbridge-os jelenetek a kedvenceim :D Bár szerintem egy kicsit humorosabbra van véve a figura, mint a könyvben (imádom, amikor Piton óráját látogatja, pedig igazából nem is így voltak a dolgok) Ott teljesen másképp képzelem el. Érzéketlen varangy - kb. így. A filmben egy szánalmas kis törpe a rózsaszín ruháival meg a macskás dísztányérjaival...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért a hetedikben is kell változtatniuk valamennyit, mivel amit kihagytak előtte, azt már hogyan magyarázzák meg utólag? Jó párszor el kéne olvasni a könyveket, hogy erre rendes példát hozzak fel, de tuti lehetne olyat találni. Spoiler annak, aki csak a filmeket nézni, és nem olvasta.

Hmm.. ez apróság, de pl. az ötödikből kimarad a nagytakarítás Siriusnál, amikor is elkótyavetyélik a medált, ha jól rémlik, aminek ugyebár később jelentősége lesz, bár ezt másképp is be lehet rakni a filmbe. Nem tudom, valami ilyenekre gondoltam.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát igen, a film, az azért nem könyv. Az általad spoilerként jelölt mozzanat pl szerintem föl sem tűnne a sok húzás között, pláne hogy nem is a filmen belül szerepel újra.

 

Amikor Harry a Szükség Szobájában a diadémmal poénkodik az melyik könyv? Csak mert nyakamat rá hogy azt is kihagyják....

 

A medált sem bánom. Képzeld mi lett volna, ha egyik filmben ilyen, a másikban olyan.... sőt ugye 3 könyvben szerepel, az filmnél három rendező, három koncepcióval....)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról fogalmam sincs, hogyan mit kezdenek majd azokkal a történésekkel, amelyek kimaradtak, viszont később jelentőségük lesz. ;) Viszont a hetedik könyv cselekményéből semmi sem marad ki, ezért csinálják két részesre. Inkább legyen két részes, minthogy időhiányra hivatkozva kiolózzanak valami fontosat.

 

Azt nem tudom, hogy például Ron és Hermione hogy fognak egymásra találni. Mert ugye Hermione akkor csókolja meg Ront, amikor az végre felfogja a M.A.J.O.M lényegét. Azt meg sajnos kihagyták a Tűz serlegéből, legnagyobb sajnálatomra :)
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha képesek voltak csak úgy bedobni a szarvast úgy hogy közben ki sem mondják az animágia szót, szerintem egy ilyen apróságon hiába lepődünk meg.

 

Egyébként én a 7. könyvben is nagy elhúzásokat éreztem.....

OK hogy egy könyv cselekmény az egy év, de amikor hetekig csak mászkálnak, az durva.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is csak egyszer....

A lényeg h Harrynek rémlett :)

Közben rájöttem hogy a hatodik könyv, hiszen a Herceg könyve miatt került oda.

 

 

Krande, ez a diadémos dolog nem nagyon rémlik ;) Hiába no, csak egyszer olvastam.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor most itt az ideje, hogy én is megválaszoljam a saját kérdésem ;)

Én 13 éves koromban kerültem kapcsolatba a Harry Potter könyvekkel. Anyukám megvette a Titkok kamrája c. részt, amiről később kiderült, hogy az nem az első, hanem a második rész. Egyszer kíváncsiságból felütöttem az egyik oldalon, és pont a Harry és a baziliskus közötti véres harcba olvastam bele. Gondolom, sejtitek, hogy mi volt a reakcióm. Aztán egy kis idő múlva újból elővettem a könyvet, de ezúttal úgy döntöttem, hogy az egészet elolvasom. Mit mondjak, nagyon megtetszett, sőt, mindenkinek áradoztam róla. És nem sokkal ezután kezdték reklámozni a mozikban, hogy mikor lesz az első rész bemutatója. Gyorsan beszereztem a Bölcsek kövét, és a film bemutatására el is olvastam. Onnantól kezdve szép lassan elovastam az összes részt, és igazi rajongóvá váltam.

A kedvenc részem mindenekelőtt a Titkok kamrája és a Félvér herceg, de a többit is nagyon szeretem. Kedvenc karaktereim Hermione és Dumbledore. Dumbledore-t azt hiszem, nem is kell magyaráznom, miért szeretem. Számomra mindig olyan megnyugtató, amikor megjelenik a színen. Nagyon sokat lehet tőle tanulni emberileg. Nagyon sajnáltam, mikor meghalt a könyvben. Hermionét azért szeretem, mert sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, és azt hiszem, egy picit hasonlít is rám, mármint belsőleg.

A filmekről lentebb már elmondtam a véleményem. Nagyon jól megcsinálják őket, csak az nem tetszik bennük, hogy lényeges momentumokat is kivágnak belőlük. Ezenkívül szerintem a tizedét sem adják vissza a történet lényegének. Aki a Harry Pottert teljesen meg akarja ismerni és érteni a mondanivalóját, az előbb a könyveket olvassa el, mert ez eredetileg regény, és nem film.

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát személy szerint engem borzasztó módon nem érdekel.Varázslók meg ilyenek.Nem.Úgy gondolom ez a mai gyerekek Star Wars-a.

Én személy szerint a Star Warsot és a Harry Pottert is szeretem. Mi baj van a varázslókkal? ;) Hogy csak a (mai) gyerekek meséje? Nem hinném. Több felnőtt rajongója van, mint gondolnánk :) Szerintem nagyon jó, hogy sokan fogékonyak a fantáziavilágra, legyen az Star Wars, Gyűrűk ura vagy pont a Harry Potter. A varázslóiskola ötletét már többen feldolgozták de olyan komplexen és kidolgozottan mint Rowling, még senki. Én csodálom őt, ahogyan Lucast is a rendkívüli fantáziájáért.

A HP-nak is elég mély mondanivalója van, csak sokan azért nem veszik észre, mert el sem olvassák a könyveket. Max. megnézik a filmeket és az alapján alkotnak véleményt, ami nem túl bölcs dolog, mert a HP regénynek íródott eredetileg és a belőle készült filmek a tizedét sem adják vissza a könyveknek. És pont a filmes élmény miatt nem kíváncsiak a könyvekre. A Végtelen történetet sem tudja úgy "elmesélni" a film, ahogy a regény. Összehasonlíthatatlanok. A filmek nem tudják pótolni és kellően átadni azt az élményt, amit a könyvek adnak. De ez csak az én véleményem.

Szerkesztve: - Milandra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is szeretem Harry Pottert könyvben is és filmen is. Talán könyvben kicsit jobban, mert a könyveknek nagyon jó stílusa van, nemcsak a történet jól kitalált, hanem nagyon élvezetesen van megírva - egy élmény olvasni :) . A HP-filmek meg azért jók, mert izgalmas dolog meglátni azt, amit a könyv olvasása közben elképzelt az ember: hogy is nézhet ki pl. a kviddics, vagy pl. Voldemort visszatérése. Jók a trükkök, hatásos a látvány - de mivel az egész könyvnek készült, a filmváltozatok csak feldolgozások tudnak lenni, ami a legjobb szándék mellett is kimaradt történeti szálakkal, kihagyott jelenetekkel, leegyszerűsített cselekményvezetéssel jár a mozi természete miatt. A HP-filmek megnézése után - ha a könyvekre gondolok - mindig van valami hiányérzetem, amellett hogy tetszenek.

 

A Star Wars-nál eddig viszont nem igen volt hiányérzetem :?. Ezért sincs a HP minden erénye mellett egy kategóriában a Star Wars-szal a számomra. Az is lehet, hogy azért mert az SW-t gyerekkoromban szerettem meg, Harry Pottert pedig akkor, amikor már nekem is gyerekem volt. De talán azért is van így, mert az SW - ellentétben a HP-vel - filmnek készült, és úgy is a legjobb. Igazából a két külön műfajról beszélünk a két történet kapcsán, valószínűleg összehasonlítani sem érdemes emiatt nagyon őket. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is szeretem a Harry Pottert, mert tényleg nagyon élvezetes stílusa és izgalmas cselekménye van. Emellett nem egy felszínesen megírt bestseller, amit néhány hónap után elfelejtenek, hanem egy jól kitalált mű, amelynek ráadásul mély mondanivalója is van. Számomra Dumbledore a legkedvesebb szereplő, és bennem is nyugalmat ébreszt a megjelenése. Jóságos, bölcs, hisz az emberek alapvető jóságában, és még sorolhatnám a jó tulajdonságait. Kedvenc részem... nem tudok választani! :D

Hogy melyik házba kerülnék...? :D Nagyon szeretném, ha a Griffendélbe osztanának be, de ha a tulajdonságaimra gondolok, akkor szerintem a Hugrabugba küldene a Süveg.

Szerkesztve: - Szafina
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem tudok a filmektől elvonatkoztatni, emiatt előre elnézést is kérek.Számomra a HP filmek épp hogy nem átlagosak, nagyjából 2,45 kilóméterre vannak az átlag alatt.A Daniel gyereket valahol a Moszkva tér környékéről szedhették össze, színészi tudása épp hogy meghaladja Steven Seagal szaktudását.

Az első rész még tetszett, a gyermekfilm kategóriában.De - legfőképp az utolsó részek - történése a Barátok Közt történetvezetésével vetekszik.Epikus sértődések, gigászi féltékenységi jelenetek, átcímkézett szereplők, a drámaiság végtelen skáláját meghaladó momentumok.

Ezektől eltekintve lehet hogy a HP könyvek nagyon jók.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én személy szerint a Star Warsot és a Harry Pottert is szeretem. Mi baj van a varázslókkal? :D Hogy csak a (mai) gyerekek meséje? Nem hinném. Több felnőtt rajongója van, mint gondolnánk :D Szerintem nagyon jó, hogy sokan fogékonyak a fantáziavilágra, legyen az Star Wars, Gyűrűk ura vagy pont a Harry Potter. A varázslóiskola ötletét már többen feldolgozták de olyan komplexen és kidolgozottan mint Rowling, még senki. Én csodálom őt, ahogyan Lucast is a rendkívüli fantáziájáért.

A HP-nak is elég mély mondanivalója van, csak sokan azért nem veszik észre, mert el sem olvassák a könyveket. Max. megnézik a filmeket és az alapján alkotnak véleményt, ami nem túl bölcs dolog, mert a HP regénynek íródott eredetileg és a belőle készült filmek a tizedét sem adják vissza a könyveknek. És pont a filmes élmény miatt nem kíváncsiak a könyvekre. A Végtelen történetet sem tudja úgy "elmesélni" a film, ahogy a regény. Összehasonlíthatatlanok. A filmek nem tudják pótolni és kellően átadni azt az élményt, amit a könyvek adnak. De ez csak az én véleményem.

Nincs baj a varázslókkal ,csak valahogy engem hidegen hagynak.Mikor megláttam a Ptter első előzetesét, már tudtam, hogy ez nem az én világom.A fantasy-filmeket sem szeretem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.