Ugrás a kommentre

1x13 - Jedi Crash


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Elengedés alatt én sem érteném a halált semmiképpen, hanem az elválást. Igazából nem értem, miért olyan fontos ez, hiszen többnyire minden lény életében bekövetkezik ilyen elválás (és nem tekinthető vizsgának vagy próbának), mivel a szülők is elválnak idővel a gyerekeiktől, ahol szintén szoros a kapcsolat, lehet, hogy messzire is kerülnek. Bár Anakin nagyon ragaszkodó, még az is lehet, hogy ezt Yodáék tudják róla, és azt akarják neki külön megtanítani, hogy kevésbé ragaszkodjon :)

Ettől függetlenül Anakin és Obi-van nagyon sok küldetést együtt csináltak végig a háború alatt. Sokszor a Jedi Tanács küldte őket együtt.

Egyébként volt olyan időszak a háború során, amikor Obi-van eltűnt és Anakin egy ideig azt hitte halott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Karrde: A Jediknek azért különösen fontos az elengedés, mert a rendben a kötődést szigorúan tiltják, még a mester felé is, nyilván azért, mert egy Jedinek tudni kell feláldozni egy embert, ha 100 másikat ezzel megmenthet. Ez pedig csak úgy megy, ha valamilyen szint felett kötelékmentes az illető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

egy Jedinek tudni kell feláldozni egy embert, ha 100 másikat ezzel megmenthet.

Ezt mondja Aayla is amikor arról beszél Ahsokának, hogy a közösség fontosabb mint egy ember. Egyébként a halál aspektus abból jött, hogy ugye Anakin életveszélyben volt, és Ahsokában az elvesztése, azaz a halála miatt alakult ki a ragaszkodás érzése. Erre mondta azt Aayla amit, és ezt vetítettem ki Vos mesterre. Furcsán vette volna ki magát, ha efféle félelemre azzal reagál, hogy egykor ő is elvált a mesterétől. A halál és elválás között óriási különbség van.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt mondja Aayla is amikor arról beszél Ahsokának, hogy a közösség fontosabb mint egy ember. Egyébként a halál aspektus abból jött, hogy ugye Anakin életveszélyben volt, és Ahsokában az elvesztése, azaz a halála miatt alakult ki a ragaszkodás érzése. Erre mondta azt Aayla amit, amit szerintem logikusan vetítettem ki Vos mesterre. Furcsán vette volna ki magát, ha efféle félelemre azzal reagál, hogy egykor ő is elvált a mesterétől. A kettő között óriási különbség van.

Szerintem akkor már általánosságban beszélnek az elengedésről. Abból indul ki, amit ír, de úgy érzem, pont Ahsoka vált az általános ragaszkodásról való beszélgetésre, mikor mondja, hogy össze van zavarodva, mert Jediként nem szabadna ragaszkodnia. De úgy is logikus, ahogy te írod, csak Vos mester sorsát ismervén (és mivel a TCW merít az EU-ból) szerintem valószínűbb, hogy általánosságban értette. Legalábbis, amíg ki nem derül, hogy a TCW-ben nem Vos volt Aayla mestere (bár ilyet szvsz manapság már nem mernének megjátszani).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most jutottam el odáig, hogy írjak az epizódról. Röviden: szenzációs. A második legjobb az eddigiek közül, az Ambusht könnyedén maga mögé utasította, és csak egy hajszálnyival marad el a Risingtól. Ez a rész visszaadta a sorozatba vetett hitemet, amely kezdett már megrendülni. Most végre olyan dolgokat láthattam, melyek túlmutatnak a filmeken. Nem csak követi a mozikat, hanem bizonyos dolgokban lekörözi.

Az epizód első felében olyan csatát látunk, hogy még a filmek is megirigyelhetnék. Párját ritkítóan gyönyörű, és hiába tudom, hogy minden főszereplőnek túl kell élnie, mégis tudok izgulni értük. És végre valami nagy akciót látunk - már ez is nagyon hiányzott, elvégre galaktikus háború van. Az epizód második fele pedig... hát, elakadt a szavam. Egyrészt a látvány elképesztő, a bolygó pezseg az élettől. Látszik, hogy szívvel animálták. Másrészt, felbukkantak a lemurok az EP3 látványterveiből - mindig öröm ilyesmit látni. Harmadrészt, az egész sorozatból ennek a résznek van eddig a legjobb zenéje. Negyedrészt, és ez a legfontosabb: iszonyú erősek a párbeszédek. Ennyire magvas beszélgetések eddig nem voltak a TCW-ben, sőt, ez még a filmekkel is felveszi a versenyt. Olyan dolgokat feszeget, melyeket a filmek sem tettek. A béke fegyveres őrzői, a nagyobb jó... Ha Katie Lucas ilyeneket tud, megemelem a kalapom, és kíváncsian várom a folytatást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Cloak of Darkness után a második kedvenc részem. Most olvasom, hogy Aayla Securának ugyanaz a hangja, mint aki a Mass Effect című X360 és PC-s játékban a főszereplőé...

 

Az még hagyján, de ő a hangja Bastillának is a SW:KotOR-ból. :/ Ez az egyetlen problémám ezzel a résszel, mivel amikor meghallottam, egyből eszembe jutott, milyen jó lenne abból az időből nézni ilyen minőségben egy sorozatot, amiből valószínűleg sose lesz semmi. (Bár meg kell jegyeznem, hogy a látványvilág alapján ez a Clone Wars széria elég közel áll a játékok világához, nyilván nem véletlenül.) Amúgy a 10. résszel kb. egy szinten van nálam, a csata az elején egyszerűen szenzációs, és nagyon jó a bolygón játszódó rész is. Mondjuk Aayla Secura nincs éppen Kit Fistoi magasságokban, de nem baj, ha nem minden Jedi mester olyan übertápos. :oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ismét megnéztem a két részt együtt, és feltűnt egy óriási hiba. Amikor a két csőrike megtámadta Ahsokáékat, amikor Bly lelövi az egyiket, akkor a másik a bal oldalán van, majd kicsit odébb megy a kamera (Vágás nélkül) és akkor pedig a jobb oldalán van. Így olyan, mintha hárman támadtak volna, holott csak ketten voltak. Kár volt észrevennem...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mi van ha tényleg hárman voltak? :D

 

Ha mégis hárman voltak, akkor is hülyén volt megrendezve a dolog. Mert amikor messziről mutatták őket, ketten voltak, és akkor a lelőtt csőrike jobb oldalán nem volt másik. Csak egyszerűen az egyik oldalról átkerült a másikra. Ráadásul csak egy menekült el...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha mégis hárman voltak, akkor is hülyén volt megrendezve a dolog. Mert amikor messziről mutatták őket, ketten voltak, és akkor a lelőtt csőrike jobb oldalán nem volt másik. Csak egyszerűen az egyik oldalról átkerült a másikra. Ráadásul csak egy menekült el...

Egy képen van a három, ha jobban megnézed. Tényleg érdekes a dolog, egyről mintha megfeledkeztek volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...
  • 5 hónappal később...
Az tényleg érdekes lenne. Volt egy hasonló a Yoda képregényben.

Revan, nagyon rá vagy kattanva mostanság arra a Yoda képregényre. :) Jó volt, az tény, de azért nem hinném, hogy a TCW teljes első évada ezen alapul. :):D :D

Nézvén az epizódot elgondolkoztam rajta, hogy szívesen megnéznék egy Watt Kaa - Yoda eszmecserét ebben a Jedis témában. :D Aayla nem volt méltó vitapartner ebben.

Ráadásul majdnem egyforma magasak, és így szemmagasságban lenne a vitapartner. :D Szegény Yodának még akkor is fel kell emelnie a fejét, amikor az ifjakkal beszélget. :D

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...
  • 3 hónappal később...
  • 1 évvel később...

Újranéztem ezt a részt és az eleje ami igazán tetszik, maga a támadás. A droidok jól harcolnak és a rakétadroidok meglepően jól teljesítenek. Az is bejön, amikor a csillagrombolót szétlövik annak ellenére, hogy több száz egységük van a fedélzeten. Hát igen, a harci robotoknak nem a türelem a legnagyobb erényük. Aztán a bolygón landolás után már laposodik a történet és többnyire itt ki is kapcsolom az animációt, nekem túl unalmas....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Újranéztem ezt a részt és az eleje ami igazán tetszik, maga a támadás. A droidok jól harcolnak és a rakétadroidok meglepően jól teljesítenek. Az is bejön, amikor a csillagrombolót szétlövik annak ellenére, hogy több száz egységük van a fedélzeten. Hát igen, a harci robotoknak nem a türelem a legnagyobb erényük. Aztán a bolygón landolás után már laposodik a történet és többnyire itt ki is kapcsolom az animációt, nekem túl unalmas....

Pedig az epizód érdemi része itt veszi kezdetét, meg merném kockáztatni, hogy a fórum legnagyobb részének emiatt nőtt a szívéhez a Jedi Crash. Megérint, elgondolkodtat, van üzenete és mögöttes tartalma. Egy ilyen drámai rész sokkal többet ér, mint tíz másik lövöldözős rész, hiszen a Star Wars a címével ellentétben nem csak erről szól. De hát ízlések és pofonok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.