Ugrás a kommentre
Oldfighter

Császári Birodalom

Recommended Posts

Tuaran-rendszer....

 

 

Moryn először csak lopva pillantott át a válla fölött, figyelmét lekötötték a műszerfalon villogó műszerek visszajelzései és kiírásai, melyek megszaporodtak, ahogy fokozatosan töltötte be a pilótafülke kakofóniáján túl, az űr fagyos mélységét, Tuaran gázgolyóbisa, majd magának a Tuaran II.-nek a szilárd felszínű görbülete. Csupán egy biccentést küldött az érkező Cypher felé, aki egy halk nyögéssel huppant bele a másodpilóta ülésbe.

-Mi a helyzet ott hátul? -kérdezte Moryn két pillanattal később, miközben átváltott néhány kapcsolót maga előtt, stabilizálva a hajó rendszereit. A hold gravitációs tere kezdett egyre nagyobb befolyással bírni.

-Amennyire kivettem a barátaink beszélgetéséből, éppen a terveken csiszolgatnak.

-Hm. Remek. -mondta diplomatikusan. Gondolatai per pillanat teljesen máshol cikáztak, arckifejezése is gondterheltségről árulkodtak. Talán többről is mint amennyit a tuarani út indokolhatna

-Talán jobb alaposabbnak lennünk, minthogy kihagyjunk valamit a számításokból. -tette hozzá, csak azért, hogy ne éreztesse, hogy nem törődne a jelenlegi küldetéssel.

-Képzeld -mosolyodott el hetykén az idősebb csempész-, ezek azt találták ki, hogy Carina és Enned egy párt alkossanak, mikor megjelennek azon a.....ízén, aukcióféleségen. Gondoltad volna ezt, hogy bármelyikük is belemegy ebbe?

-Nem igazán. -felelte szűkszavúan Moryn, a még mindig jelentős elfoglaltságainak közepette. Előttük, egyre jobban kirajzolódott a hold hegyláncoktól és erdőségektől szabdalt felszíne, melyet hatalmas ködfoltok szigetei tarkítottak. A jelenlegi évszak az igen hűvös, párás időszaknak kedvezett.

-Hát én sem. -merengett maga elé a társa. -Bár mondjuk valahol azt hallottam, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

-Tényleg? -kérdezte tetetett érdeklődéssel.

-Ühüm. -Cypher vidám közvetlenséggel, bökte meg Moryn karját ezek után. -Talán egyszer majd te és Calrissian lánya is hasonlóra fogtok vállalkozni.

-Mi?! Hogy?! -kapta oda a fejét amaz, teljességgel elszakadva az egyre gyorsabb ütembe növekvő hold látványától. -Én és ő?! Ugyan.

Cypher, a társa zavarba esésétől kacagva a térdeire csapott, majd barátilag jó erősen megszorongatta annak felé eső vállát.

-Fiatal barátom, le sem tagadhatnád, hogy te bizony....

-Hé -emelte fel a mutatóujját-, ezt most hagyjuk, rendben! Erre most nincs idő. Másrészről meg mi van abban ha kedvelem? De neki is megvannak a saját emberei és....

-Hát persze barátom, persze. -pillantott rá őszinte mosollyal. -De azt senki se mondta, hogy életed végéig egy ilyen öreg ember mellett láncold le magad.

-Javíthatatlan vagy. -rázta meg a fejét. -És ajánlom, hogy verd ki ezt az ostobaságot a fejedből. Apám helyet apám vagy. Szóval ne akarj megszabadulni tőlem.

-Nos, bóknak ez se rossz, csak rossz felé osztogatod. -mondta elkomorulva, kifelé vezetve a tekintetét. Tuaran II derengő légköre már karnyújtásnyira volt tőlük. -Egy apa már régen kieresztette volna a madárkát a fészekből.

Visszafordult Moryn felé, de csak azért, hogy láthassa miként csóvája lemondóan az a fejét.

-A Teremtőre, lassan kezdesz idegesítő lenni, tudod.

-Fogadd el amit a sors nyújtott neked, barátom. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy boldog legyél valaki mellett.

-Jó, majd ha totál értelmetlennek találom a csillagok közti fuvarozást, becsöngetek hozzá és...

-Noh, hadd segítsek inkább. -pillantott le a műszerekre, témát váltva, kedvtelenül fogadva Moryn szarkasztikus kinyilatkoztatását. Tudta mást úgyse várhat most tőle, de nem akart se további vitába szállni vele, se elfogadni a mostani szavait.

-Ez remek ötlet. Hamarosan megkezdjük a leszállást. A főváros űrkikötőjéből már megküldték az engedélyeket, de sok az érdeklődő a holnapi eseményre. Lehet, hogy meg fognak várakoztatni.

-Rendben, úgyse akarunk feltűnősködni. -vonta meg hetykén a vállait, majd egy fél pillanattal később egy kacsintást mellékelve hozzátette: -Egyelőre.

 

-Rendben, akkor vegyük át még egyszer. -terelte magára sokadszorra is a figyelmet Enned, aki többedmagával ülte, vagy éppen állta körül az Ezeréves Sólyom társalgójának képzeletbeli középpontját. Egyvalamiben azonban különbözött tőlük. Származása ellenére mentesítette magát a többi turáni öltözetétől, mely inkább idézte egy hadjáratban való részvétel lehetőségét. Elegáns öltözete úgy állt rajta mintha egyenesen rá öntötték volna. Teljességgel szokatlanul festett a teherhajó egyhangú szürke fémfalai között.

-De hol van Thorbjörn? -nézett keresztül a készülődő turáni harcosokon, lábujjhegyre emelkedve. Nem mintha alapból ne lett volna feltűnő a hapan férfi, aki rendszerint minimum fél fejjel mindig kiemelkedett a többiek közül. Most azonban úgy tűnt, se híre, se hamva nem volt.

-Már jön is! -kiáltott be a hajó hátsó részei felé kanyarodó folyosó felől Carina, akin szintúgy egy elegáns vonalvezetésű ruha lengedezett, sűrűn magára vonva a férfiak leplezett pillantását.

Nehéz lett volna rácáfolni a nő szavaira, ugyanis egy pillanattal később már mindannyiuk tapasztalhatta a nagydarab hapan férfi öles lépteinek dobogását ami érezhető rezgéseket váltott ki a hajó padlólemezein keresztül. Sőt mi több, mielőtt teljes egészében is feltűnt volna, erős, elégedetlenségének teret adó morgolódását is meghallhatták. És eme elégedetlenségére okot adó magyarázatot saját maga szolgáltatta, mikor megállt a bejárat mellett húzódó kontrollpanel előtt és borús hangulatban végignézett saját magán, illetve azon a felöltőn mely úgy feszült rajta, mintha egyenesen egy második bőrréteg fedné a hatalmas testét.

-Érzésem szerint változtatnunk kéne a terveinken.

-Ugyan. -lépett rögtön hozzá Carina kedvesen csilingelő hangján, ahogy az csak tőle kitellett. Ám nehéz lett volna a többiek meredt, némileg sajnálkozó tekintetét kimagyarázni, már ha erre valóban szükség lett volna. -Nagyszerűen áll magán a ruha Thorbjörn. Ugye, fiúk?......UGYE?!

-Öööö, hát persze, persze. N-nincs is vele semmi gond.....-vált hirtelen a többiek szónokává Enned, aki csak egy rövid időre vakarta meg a tarkóját, tehetetlenségében. Látszott, hogy a többi turáni nem egészen osztja ezt az álláspontot, legalábbis nem ilyen tessék-lássék határozottsággal, mindazonáltal magukon érezvén Carina tüzes pillantását, rögtön bólogatásokba bocsájtkoztak.

Thorbjörnt azonban nem lehetett becsapni.

-Kedves Carina, hát nem látja? Ez a ruha legalább két számmal kisebb mint amit viselni szoktam. És a szabása......

Carina, mielőtt bővebben is reagált volna a férfi aggályaira, megköszörülte a torkát. A turániak eközben egymás közt való pusmogásukkal igyekeztek véleményezni a látottakat.

-Nos, itt-ott talán kicsit szűknek tűnik....

-Itt-ott?! Mindenhol! -képedt el a hapan, de úgy tűnt, Carinát nem sikerült kibillentenie a békés, megnyugvást sugalló hanghordozásából, mellyel őt illette.

-Ez úgy mond kiemeli az előnyeit, tudja? -halovány mosollyal simított végig a felöltő egyes részein, miközben Thorbjörn megfordult a képzeletbeli tengelye körül.

-Előnyeimet? -kérdezett vissza. -Azt mondja, hogy vannak előnyeim, he?

-Nos, a vállai akár a tantaluusi bölényé.....

-Tényleg? -kerekedett el csodálkozásra Thorbjörn tekintete.

-Karjai, akár a mantalai gigásznak.

-Khm. -lépett hirtelen közéjük Enned, mielőtt még Carina és Thorbjörn belefeledkezhettek volna ama bizonyos előnyök terjedelmes felsorolásába. -Talán ideje lenne folytatnunk az eligazítást. Hamarosan megérkezünk és nem hinném, hogy odalent alkalmunk lenne átvenni a terveket.

-Valóban, valóban. -helyeselt a hapan zavartan, miközben lesöpört a ruhájáról pár szöszmöszt. -Folytassa csak Enned barátom. Hallgatjuk.

A turáni kipillantott Carinára, aki erre előkelőséget szimulálva megemelte lágyan ívelő állát így várva a folytatást. Enned elnyomott magában egy mosolyt majd visszafordult a többiek felé.

-Tehát uraim, mint azt már hallottuk valamennyien, egy holnapi nap folyamán kezdődő aukcióra jelentkeztünk be, komoly érdeklődőként feltüntetve magunkat. -egy előzékeny kézmozdulattal rámutatott Carinára, majd Thorbjörnre. -Nejem és édesapja, a legendás Fernus dinasztia tagjai, illetve jómagam részvételével fogunk megjelenni eme aukció alkalmából. Célunk, hogy a többieket fedezzük.

A turáni harcosokra tekintet.

-Toluc és a többiek dolga lesz behatolni a rendezvény ideje alatt a raktárba. Az aukciónak helyt adó Múzeum tervrajzait már ismerjük, hála Calrissian kapitány hajójának érzékelőinek, illetve a helyi híradások pontos ismeretének, melyeket sikeresen rögzítettünk. Az akció időpontját a rendezvény első éjszakájának tartamára időzítjük. Az esetlegesen felmerülő akadályok feltűnésekor, a rá következő éjszaka. De ennél több nem fér bele a terveinkbe. Ha minden jól megy, akkor már az első nap sikerül kiiktatnom a biztonsági rendszereket, hogy a többiek bejuthassanak. -egy adatchipet emelt fel a közeli kisasztal lapjáról. -Ez tárolja a szükséges kódokat. Egy ilyen lesz nálam, egy pedig Carinánál a biztonság kedvéért.

-És ha mindketten lebuknak? -fonta össze a karjait a mellkasa előtt Toluc, összevont szemöldökkel pillantva le a kis eszközre.

-Akkor jöttök ti és a játékszereitek. -csapott rá óvatosan az egyik csurig megtöltött tegezre, melybe ugyan zsúfoltan, de rendezetten sorakoztak a plazmaíjvesszők. -De ekkor gyorsnak kell lennetek.

-Tudjuk. Az épület alatt húzódó csatornahálózat minden egyes kanyarulata itt van, jó helyen. -kopogtatta meg a halántékát.

-Rendben. -bólintott Enned a zárszóra felkészülve. -Ti akkor a közeli erdőben fogtok várakozni a jeleinkre. Kiosztásra kerültek már az adó-vevők? -fordult körbe látszólag keresvén az illetékest, mihelyst Golak vált ki a társai közül és nyújtotta egyenként mindegyikük felé a kommunikációs eszközöket.

-Remek. -nyugtázta az eseményt Enned, majd összecsapta a tenyereit. -Vágjunk bele uraim!

-Khm...

-És persze hölgyem. -fordult nyájasan Carina felé. -Akarom mondani hites kedvesem.

Thorbjörn mélyről fakadó hahotázása tett végül pontot az előkészületeknek, aki lelkesen, atyaian ölelte át a fiatalokat, mielőtt Carina a körmeit húzta volna végig Enned udvariasan felajánlott karján.

 

 

-Jó napot! -mosolygott bűbájosan Carina az egyik őrre ugyanazon nap estéjén, mikor megérkeztek a holdra és kibéreltek két lakosztályt a főváros egyik elegáns szállodájában mely megtelt a műkincsérdeklődők tömegével. -Az igazgatóhoz jöttünk. -domborította ki a ruha vonalvezetését néhány zavarbaejtő pislogást kiváltva mind az őr, mind pedig Enned és a hapan „örömapa” felől, majd hozzá tette. -Tudja...khm üzleti ügyben.

Az őr bólintott, mely jelenthette azt, hogy érti, hozzá van szokva az efféle pénzeszsákokhoz vagy pedig, tudja, hogy főnökének kétes régiség üzletei vannak.

-Bemehetnek! -vigyorgott a régésznőre, majd alaposan szemügyre vette, amint amaz belépdelt az ajtón. Thornbjörn és Enned egy-egy gonosz pillantással jutalmazták a strázsálót, majd lopva ők is szemügyre vették az előttük járó hölgyet.

-Eddig fel se tűnt, hogy ennyire jól néz ki! -súgta Enned a hapan férfinak.

-Nekem mondja! -szorongott amaz a pár számmal kisebb öltözetében.

Beléptek a hatalmas irodába. A berendezés sugallta tulajdonosa gazdagságát, valószínűleg egy-két darabon, magának a Császárnak is megakadt volna a szeme. A padlót borító márvány és aprólékos mozaik kombinációja vagy kétezer éves lehetett. Az ablakokat drága és súlyos függönyök takarták, melyek óvták a helységet és kincseit az óvatlan pillantásoktól. A falakon drága festmények lógtak.

-Nem hiszem el! -suttogta Carina, aki a meglepettségtől mozdulatlanul bámulta az egyik fal nagyságú festményt.

-Én sem!! -suttogta vissza Thorbjörn, akinek ha itt lett volna a lapos üvege biztos hatalmasat húzott volna belőle. –Menjünk tovább! -támogatta a lányt.

-Ezeket a képeket vagy hetven éve ellopták, azóta is keresik! Csak az egyiküket adta le ez a gané!

-Miért kié voltak ezek a képek? -érdeklődött Enned suttogva, majd somolyogva hozzátette,- cukorfalatom. -Carina néhány mély lélegzet után úgy határozott, hogy ha retiküljével agyon veri az egyre pofátlanabb turánit, egy, semmi haszna nem lesz belőle, kettő esetleg beszennyezi az értékes képeket, három, társai tán bosszút állnak érte, így nyugalmat erőltetve magára, röviden és tömören felvilágosította álférjét.

-Anno a köztársaság idején, az egyik federáció vezére, bizonyos Istler, Kesselre küldetett pár gazdag neki nem szimpatikus kereskedő dinasztiát. Vagyonukat pedig elkobozta. Ezek azok. Természetesen azóta a képek nem kerültek elő és ő maga is felszívódott mikor már nehézé vált minden felügyelőszervet lefizetnie.

-Minden világos! –bólogatott a turáni. -Ez az ipse, vajon Palpatine példaképe lehetett?

-Ha nem is az, mindenképp inspirálta! -vágta rá Thorbjörn, aki még mindig nem tudta túltenni magát, azon, hogy származása miatt nem szívesen látott vendég a Galaktikus Birodalom bizonyos berkeiben. Ahogy haladtak egyre beljebb a szerényen, csak irodának nevezett teremben, elhaladtak számos eltűnt vagy még meg nem lelt műtárgy előtt. Némelyik láttán Carinát az agyvérzés kerülgette, és halkan azt kérdezgette társaitól, hogy „hogy lehet ilyen pofátlan valaki”, ám feleletet nem kapott.

 

 

Eközben Toluc és a többi turáni lassan haladtak előre a múzeum alatti csatornában, hogy alaposan felderítsék a holnapi akcióhoz a területet. A hely diszkrét nyirkossága és az ismeretlen csúszómászók halk plattyanása, amint valaki rájuk lépett, hátborzongatóvá tette az egész járatrendszert. Lépéseik nyomán tompán visszhangoztak a falak, a plazmavesszők máskor halk zörgése, hangosnak tetszett. Eme zörejeken kívül a beszéd hiánya és a fegyelmezettség kísérte útjukat. Óvatosnak kellett lenniük ha nem akartak lebukni.

 

 

A bemutatkozás színpadias volt és alapos. A prímet Thorbjörn vitte aki talán még magának is elhitte, hogy ő egy Fernus örökös, név szerint Gróf Gilber Fernus és hihetetlenül megtiszteltetve érzi magát, hogy személyesen egy olyan műkincskedvelővel találkozhat mint az igazgató aki szintúgy álnéven mutatkozott be, elhallgatva valódi énjében rejtőző kegyetlenséget mellyel embereket keserített meg és taszított rabszolgaságba. Carina volt az aki egyedülikén izgult, igyekezvén palástolni a lelkében tomboló vihart amit ez az ember kiváltott belőle, nem különösebben beszámítva azt a tényt, hogy egyszer még a segítségét is kikérték a nyomozók és hiába adott bőséggel információt Istlerről, sose sikerült a nyomára akadni, egészen eddig a pillanatig. Enned jóformán nem is palástolta, hogy számára nem különösebben jelentenek értéket a látott tárgyak, játszotta a gazdag családba beházasodott kissé infantilis embert mint akit csak a szíve vezérrel és nem az aki jóformán minden pislogásával kreditmilliókat lát a kedvese helyén. Valahogy mégis amikor rá került a sor, Istler, vagyis mostani nevén Polin igazgató, hamiskás mosollyal mérte végig, jóformán addig rázva a kezét mígnem Enned nemes egyszerűséggel kirántotta az ujjai közül a sajátját.

-Nos -kezdett bele hamiskás mosollyal az igazgató-, mindig öröm nemesi családok leszármazottjaival találkozni, főleg ilyen alkalom gyanánt, mint a holnap kezdődő aukció. Bár meg kell valljam -folytatta az orrtövét megvakarva- a Fernus család számomra nem tűnik ismerős névnek.

-Ó, csak ne zavartassa magát emiatt. -szólalt meg derűs ábrázattal Thorbjörn, vigyázva, ki ne billenjen a szerepköréből, melyet láthatóan egyre jobban élvezett, Carina és Enned legnagyobb megdöbbenésére. -Az én nagyapám idejében szinte ki se mozdult a család az otthonából és ezzel a szokással még mára se hagyott fel. Leszámítva persze eme jeles alkalmat.

-Otthon. -ismételte meg az igazgató megemelve az állát. -Egész pontosan hol is van az? Tudja sok helyen jártam már a galaxisba, sok családnál megfordultam a gyűjtőszenvedélyem hajnalán....

-A fosztogatásaid folyamán. -egészítette ki magában Carina a férfi szavait.

-.......de a Fernus családra -csóválta meg a fejét sajnálkozóan- megbocsájtson, nem emlékszem.

-Öhm, nos...-köszörülte meg a torkát Thorbjörn, kinézve Carinára aki idegességében beharapta az alsó ajkát-, mi a galaxis északi kvadránsából származunk, egy olyan régi emberi településről, mellyel ha jól tudom Tuaran is büszkélkedhet.

-Helyes meglátás gróf úr. -mondta, miközben eltekintett a titkára felé, aki egy oldalsó, mívesen faragott fajtónál várakozott ahonnét öt perce még együtt érkeztek meg, fogadva a vendégeket. -Tuaran egy régi emberi bányásztelepülésből fejlődött odáig, hogy mára olyan rendezvényeknek is helyet adhat mint ez az aukció. De gondolom -érintette össze a tenyereit, óvatlanul jelezve kapzsi hajlamát-, nem a bájcsevej miatt vannak itt, hanem azért, hogy a holnapi aukció előtt felmérjék a mi kis kincseinket.

Thorbjörn egy főhajtást eszközölt, ezzel jutalmazva az igazgatót a gyors észjárása miatt, de legfőképp azért, hogy elhessegesse a kíváncsiságát a lakhelyüket illetően.

-Meg kell valljam, hogy mind jómagam, mind pedig a lányom, alig várjuk, hogy szembesülhessünk az aukció tárgyaival. A holoképek a prospektusban ugyan csábítóak, de tapasztalataim szerint a felét se adják vissza a valójuknak.

-Nos, akkor ha óhajtják, személyesen vezetem önöket körbe az előkészítő termünkön. -tárta ki a karját arra, merre a titkára alig fél perccel eltűnt az ajtó szárnyai mögött.

 

 

Enned nagyokat ásítozva figyelte az ékszereket, régi fegyvereket és kevélyen lépkedő tulajdonosukat, no meg a többi jelenlévőt.

-Ezek az eredetiek? -súgta oda Carinának.

-Igen, meggyőződtem róla! -felelt a kacér ruhába öltözött régésznő. Kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. Az igazgató negédesen vigyorgott rá, majd néhány félreérthetetlen mondatot súgott neki. Persze nem először. Még szerencse, hogy a hapan társuk rendre elterelte róla a figyelmét és néhány műkincs előtt megállva annak múltjáról érdeklődött, közbevetve néhány teljességgel más témát mellyel rendszerint a gazdagok szórakoztatják egymást. Egy utóbbi ugyan nehezebben ment, de Thorbjörnnek voltak emlékei olyan gazdag megbízók mindennapjairól akik felkérték őt, hogy házaikat, lakásaikat, kertjeiket díszítse fel a szobraival.

-Már régebben se kedveltem ezt az embert, de most meg tudnám fojtani víz nélkül is! -sutyorogta a turáninak méltatlankodva, a szeme sarkából követve a két férfi közt zajló beszélgetést.

-Teljesen átérzem a helyzetét! -válaszolt Enned pofátlanul vigyorogva.

-Ha még egyszer megpaskolja a hátsómat, akkor kibelezem avval a míves kardjukkal! -Enned vigyora lassan körbe érte a fejét. -Hallja, ez magára is vonatkozik, tuskó!

-No de, drága asszonykám…..-Enned elharapta a csipkelődés fonatát, mikor hátulról utolérték őket. Gyorsan átölelte a feszengő Carinát és mint egy boldog pár, ki-ki a maga módján vigyorgott, kendőzetlenül árasztva magukból az örömüket mely egyaránt szólt egymásnak és magának az igazgatónak mint vendéglátójuknak. Bár az őszinte kinyilatkozástól azért olyan messze jártak mint Tatuin a birodalmi fővárostól. Thorbjörn, mielőtt még az igazgató éreztetni kezdte volna a gyanakvását, gyorsan átölelte a fiatalokat, épp egy mellettük álló hatalmas szoborra felpillantva.

-Drága kislányom, ha ezt anyád is láthatná.....!

Carina követve „fogadott apja” tekintetét ő is elmerengett a fekete márványból faragott, majd fényesre csiszolt filigrán óriáson aki egy dárdaszerű fegyvert tartott el magától, miközben az ellenkező irányba fordította a tekintetét. Vállalva a színészkedéssel járó megpróbáltatásokat, felsóhajtott és Thorbjörn mellkasára hajtotta a fejét.

-Bárcsak köztünk lenne még. Liretti művei mindig lenyűgözték.

-Khm...nos -lépett oda melléjük az igazgató, miközben a hátuk mögött, két üvegfalú szekrény közt, kinyílt egy álcaajtó és a sejtelmes árnyékában mozgolódás támadt-, meglehet, hogy máris az újdonsült tulajdonosainak gratulálhatok......hacsak.....

Elhallgatása magára vonta hármójuk figyelmét, de mikor felé fordultak, tekintetüket máris magára vonta azon alakok feltűnése akik a fehér testpáncéljaikban, az időközben eltűnt titkár felvezetésével felsorakoztak pár lépéssel mögöttük, felemelt karabélyaikkal.

-....hacsak nem kéne ezekkel az urakkal tartaniuk. -fejezte be egy nyájas mosoly kíséretével.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tuaran II. ….

 

 

Moryn és Cypher az űrkikötő bárjában töltötték a kora estét, csendben üldögélve az egyik hátsó boxban, távol a nyüzsgő tömegtől akik a szerencsejáték kecsegtető pozitívumait sugalló asztaloknál, játékgépeknél és a bárpult közelében sűrűsödtek össze, egy állandósult zsivajt kiváltva, eltompítva a hangfalakból áradó zeneszámok dallamait. A fiatalabb csempész -félig a bár vendégei felé fordulva-, céltalanul forgatta a markában a poharát, melyben egy bordó árnyalatú ital hullámzott, míg társa, lassan kortyolva a koréliai sörét, egy adatleolvasót tartott a kezében, melyen az ideérkezők számára biztosított nyilvános térképet tanulmányozta. Beszédtéma híján, mindketten belemerültek az elfoglaltságaikba és csak egyszer-kétszer pillantottak egymásra, hátha valaki megszólítja a másikat. Így „vegetáltak” már hosszú percek óta, élvezve a háborítatlan kikapcsolódás átmeneti örömeit. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne tudatosult volna bennük az ittlétük jelentősége, de maga a közvetlen környezetük olyan megbonthatatlanul árasztotta magából a nyugalom illúzióját, hogy egész egyszerűen hagyták magukat beszippantani ebbe a faunába.

Moryn gondolatai csapongva futottak körbe az igényesen kialakított bár falai között, szelektálva az információt a látottakból, hallottakból. A színek élénkek voltak, bár nem túlzóak, azonban némi változatosságot mutattak a kinti szürkés egyhangúsággal szemben. A csempész akár egy fényűző város közepére is el tudta volna képzelni a bárt és véleménye szerint a tulajnak pontosan ez volt a szándéka, hogy elhitesse az ideérkezőkkel, hogy nem több tízezer fényévnyire távolodtak el a Magvilágok pompáitól. Persze, az igazi ürügyet a változtatásra a kiállítás és az aukció adta, máskülönben a bár egy szokványos űrkikötői kantin homályát adta volna illeszkedve a város és magához a hold normáihoz. Tuaran urai talán elérkezetnek látták az időt, hogy nyissanak a galaxis távoli régiói felé és azzal együtt bizonyos változtatásokat hajtsanak végre a megjelenésükön. De nem csak a kiállítás miatt került az érdeklődés középpontjába Tuaran, hanem magában az egész rendszerben rejlő potenciál miatt is. Ez pedig a régen bezárt bányák újbóli megnyitását jelenthette amellett, hogy a jelenleg működőekbe is szívesen betársultak volna jó páran akinek nem csupán a műkincsekkel való kereskedés jelentik a fő tevékenységi körüket. De egyvalakiben biztosan felmerültek ezek az igények. A galaxis leghatalmasabb szervében. Hacsak nem teljesen más miatt bukkantak fel a képviselői; Moryn mindazonáltal rögtön kiszúrta őket a bár túloldaláról, ami csöppet sem volt egy bonyolult művelet.

-Hé, Cypher! -bökte meg a kézfejével a társa alkarját, hogy magára vonja annak figyelmét.

-Hm? -pillantott fel az adatleolvasóból amaz, majd látva, hogy Moryn nem egyenesen ránézz, követni kezdte annak tekintetét. A tágas belső térben, az asztaloknál ülő tömeg feje fölött átnézve, néhány sötétzöld egyenruhás alak tülekedett előre, igyekezvén a bárpultig eljutni. Élükön két birodalmi rohamosztagos terelte odébb a gyanakvó és pusmogó emberáradatot, hol intve egyet, hol arrébb lökve az illetőt. Tevékenységük ugyan bőven hagyott kivetnivalót maguk után, azonban felettébb hatékonynak bizonyult. Hamarosan már a puszta jelenlétük elégnek bizonyult ahhoz, hogy a tömeg szétnyíljon útjuk előtt.

-Ezek meg mit keresnek itt? -kérdezte ugrásra készen Moryn, figyelmen kívül hagyva egy ledér öltözetű konzumhölgy közeledését aki látván a közömbösség jelét fanyar arckifejezéssel libbent tova.

Cypher szélesebb körben pillantott végig a színen. Volt aki zavartalanul folytatta tovább a tevékenységét, de voltak olyanok is akik elfordultak beszélgetőpartnerüktől vagy éppen ivócimborájuktól, de akadtak olyanok is, akik felhagytak a játékgépek nyüstölésével és a szomszédjaiktól igyekeztek valami értékelhető információt megtudni, de csak fejrázást és vállvonogatást kaptak válaszul.

-Valami azt súgja, hogy nem az italválaszték érdekli őket. -mondta Cypher és máris kezdett felemelkedni a helyéről. -Jobb ha lelépünk....Észrevétlenül.

 

 

-Lám, lám! És a megjósolt jövő, ezennel bekövetkeztetett. -közölte fennhangon egy, a rohamosztagos sorfal mögött felbukkanó alak, aki hátrakulcsolt kezekkel lassan megkerülte az embereit, hogy aztán a sarokba szorított Thorbjörn, Enned és Carina szembesüljön a kilétével. A zöld egyenruhás alak a birodalmiak moffjainak rangjelzéseit viselte.

-Ez meg....mit akarjon jelenteni? -rázta meg a fejét a hapan férfi és értetlenségére rájátszva még a karjait is széttárta. Pillantása hol az igazgatóra, hol pedig a birodalmira vetült. Enned eközben a szemöldökét összehúzva igyekezet megemészteni a moff szájából való elhangzottakat. Szinte észre sem vette, de Carina közelebb húzódott hozzá, majdhogynem hozzásimult.

-Vége a színjátéknak gróf úr, vagy bárkit is rejtsen ez a silány öltözék. -mutatott végig rajta az igazgató, mámoros tekintettel fűszerezve a moff kegyeit, ahogy engedte, hogy mellé lépjen.

-Mondtam, hogy nem jó ez a ruha, látja. -súgta oda Carinának. -Nem is csodálom, hogy lebuktunk.

-Nem. Itt valami másról lesz szó. -mondta szinte foghegyről Enned, folyamatosan méricskélve azt a nyolc rohamosztagost akik legyező formában teljes széltében elállták az utat, vissza az irodáig és az azon túl lévő liftekig.

-Mire célozz? -kérdezte Carina felnézve rá. Mielőtt azonban Enned válaszolhatott volna, a moff halászta el előle a lehetőséget.

-Köszönöm igazgató úr a közreműködését, innentől átveszem a rablókat.

-Mi?! Rablók?! Nevetséges. -hökölt hátra eltúlzott arisztokratikus színpadiassággal Thorbjörn, mialatt a fejében egy menekülési terv körvonalai bontakoztak ki, önmagát is meglepve azzal, hogy kétségbeesését egyik pillanatról a másikra felváltja holmi cselekvési ösztön. Egy fél lépést tett ahhoz a szoborhoz, mely mellett véget ért a nemesi pályafutásuk.

-Bizonyítékunk van rá, hogy önök azért jöttek Tuaranra, hogy elraboljanak néhány értékes műtárgyat. -mondta a moff, egy hajszálnyival elmaradva a korábbi fennhangjától. -Ugyan a hírforrás maga is kétes eredetű....de igaznak bizonyult. Pontos személyleírást adott magukról és a társaikról akiket már keresnek.

-Ez csak egyvalaki lehetett. -morogta Enned a társainak- Fjedor. Az a mocskos így akart megakadályozni abban, hogy véghezvigyük a tervet.

-De ennek nem lenne semmi értelme. -csóválta meg a fejét Carina, szinte elsüppedve a két férfi oltalmazó fala között. -Valószínűleg emelik a biztonsági szintet és......

-Fjedor itt lesz valahol és biztos alig várja az alkalmat, hogy ő arassa le a babérokat. -közölte velük, majd feljebb emelte a hangját. -Hé, mit is mondott, hogy hívják?

-A szomszédos szektor kormányzója vagyok. Moff Tallus.

-Nos, Tallus kormányzó, én biztosra veszem, hogy magukat szépen félrevezették. A hírforrásuk még nálunk is veszélyesebb.

-Hé, ez meg mit akar jelenteni? -kérdezte tőle elhűlve Carina míg Thornbjörn mogorván húzta össze a szemöldökét.

-Ezek ellen nincs sok esélyünk. -mondta Enned méregetve a rohamosztagosokat a háttérben. -Talán egy jó alkut még kihozhatunk ebből az egészből.

-Mi nem alkuszunk. -jelentette ki a birodalmi helytartó. -De megnyugtatom, hogy az aukció rendben le fog zajlani. Igazam van, igazgató úr? -fordult az élvezetekben fürdő férfi felé, aki jóformán le nem vette a szemét hármójukról, de Carinára még ennél is jelentősebb figyelmet fordított.

-Pontosan, kormányzó úr. Az új helyszín már készen áll a bemutatóra. Látom, most csalódottak, de legfőképp ön, drága asszonyom. -odahajolt a birodalmihoz és súgott valamit a fülébe, miután szélesebbre húzta ajkait. -Valahonnan emlékeztem magára. -lépett előre két lépést. -De most már összeállt a kép.

Carina felszegte az állát és dacosan fúrta a tekintetét a férfi szempárjába. Ha már veszniük kell, akkor ő azt nem sunyítva fogja átélni.

-Remélem a kormányzó urat is beavatta a maga kis múltjába..... Istler parancsnok. Elmondta neki, hogy miként....

-Hát nem csodálatos? -fordult meg a valódi nevén nevezet alak felkacagva. -A női bosszúvágy, mikor azt hiszi, hogy bármivel is árthat nekem.

Tallus kormányzó alattomos vigyorral reagálta le Istler közjátékát, majd egy hanyag, magabiztos kézlegyintéssel mozgásra ösztökélte pribékjeit.

-Vegyék őrizetbe őket, de a nővel csak óvatosan. Szükségünk lesz rá. A többi nem érdekel.

Carina tűzcsóvát lobogtató tekintette, hirtelen elkerekedett ahogy a páncélos alakok megmozdultak és elindultak feléjük a folyosó közepét elfoglaló üvegtetejű asztalok között. Enned kézen ragadta őt és várakozó teljes pillantást vetett a hapan férfire, aki eközben egyre közelebb araszolgatott a szoborhoz és mikor a rohamosztagosok elhagyták az alakzatukat, cselekedett. Teljes erejével nekifeszült a fekete márványfigurának és egy halk nyögés kíséretével megbillentette azt. Erős talpazat híján a művelet sikerrel zárult és a korabeli harcost megjelenítő szobor egy hangos csattanással ledőlt hármójuk és az elfogásukat célul kitűző birodalmi rohamosztagosok közé, ripityára zúzva az egyik átlátszó tetejű asztalt és tartalmát, üvegszilánkok ezreit szórva minden irányba. A hatalmas csattanás kibillentette a rohamosztagosokat a magabiztosságukból és védőöltözetük ellenére megtorpantak, sőt némelyikük hátravetette magát magukkal rántva egy másik asztali vitrint.

-Futás! -lihegte a megtáltosodott hapan ahogy levegőért kapkodott, a nyakába kapva a lábait. Enned és Carina megpördültek és meglódultak a kiállított értéktárgyak sorai között, alkalomadtán lehetőségeikhez mérten, minden könnyen mozdíthatót maguk mögé szórva. Istler eközben, látván a becses műkincsekben keletkezett károkat, féktelen haragra gerjedt és kiáltása messze visszhangzott a teremben.

 

 

-Kapitány, hívnak minket. A felszínről. -fordult a taktikai droid a híd emelvényén érkező Kadar Greefen Calrissianhoz. A férfi egy pillanatnyi megtorpanás után lesétált a rangjához biztosított állásához, hogy ott fogadja a hívást.

-Kapcsold át ide!

-Igenis kapitány. -mondta a szintetikus hangján és lenyomott egy gombot maga előtt a kommunikációs konzolon.

Calrissian ennek megfelelően megnyomta a székének karfájába süllyesztett kapcsolótáblán a megfelelő billentyűt, mire ugyanarról a helyről recsegve-ropogva, Cypher hangja vállt felismerhetővé.

-Kapitány, hall engem? -a hang leplezetlen idegességről árulkodott.

-Igen. Hallgatom. -vonta össze a szemöldökét Inara apja, számba véve, hogy kedvezőtlen híreket fog kapni a holdon lévőktől.

Az előérzete nem tévedett.

-Van egy kis gondunk idelent.

Calrissian tudta, hogy ennél többről volt szó. Egy kis gond nem váltana ki egy olyan tapasztalt férfiből baljóslatú színezettséget mint Cypherből.

Killer tábornok, ugyanezekben a másodpercekben a háttérből, közelebb férkőzött; léptei nyomán fémes csattanások visszhangoztak a Méregfog hídján.

-Láttunk néhány birodalmi rohamosztagost. -folytatta a csempész. -Nagyon úgy tűnik, hogy keresnek valakit.

-Ön most merre van? -kérdezte Calrissian, gondterhelt arcvonásokkal.

-A kikötői bár közelében, egy... egy szervízútnak használt sikátorban a társammal.

-Van valami hír Ennedtől vagy Carinától?

-Nem, és ez itt a másik gond. Nem tudjuk felvenni velük a kapcsolatot. Szerintem leárnyékolnak minket. Mármint a város bizonyos területeit.

-Igen, értem. Van valami terve, hogy elérje őket?

-Ugyan, úgy beszéltük meg, hogy Morynnal a hajónál fogjuk várni őket még vészesetben is, de megkísérlünk eljutni a szállodáig ahol megszálltak.

-Legyenek igen körültekintőek. A birodalmiak jelenléte igen aggasztó.

-Megteszünk mindent. Cypher kilép.

Egy halk kattanás a karfa mélyén jelezte, hogy a vonal szétkapcsolt.

-Kapitány -dübörgött fel Killer gépi hangja mögüle-, óhajtja, hogy egy egységgel behatoljunk Tuaran II. fővárosába?

A férfi egy hosszú másodpercig hallgatásba és merengésbe merült, majd intett a kezével.

-Nem, tábornok, egyelőre nem változtatunk a terveken. Míg nem tudjuk, hogy mekkora a birodalmi jelenlét ebben a rendszerben addig nem lépünk. Parancsnok! -fordult a taktikai tisztjéhez. -Fésüljék át a rendszert alaposan.

-Értettem.

-Egy birodalmi csillagrombolót már kiszúrtunk volna. -emelkedett fel a helyéről a kapitány, hogy a tábornokához csatlakozzon. -Helyőrségnek se hírét se hamvát nem találtuk a felszínen. Tuaran túl távol esik a birodalmi érdekszférától. Ez egy kisebb egység lehet, akit vagy felderítésre küldtek, vagy pedig egy pár fős ellenség megfékezésére.

-Ezek szerint ránk nem számítanak. -állapította meg a droidvezér.

-Hacsak nincs erősítés a közelben és várják, hogy mit lépünk. Várjuk meg, hogy mi történik a következő órában aztán majd eldöntjük, hogy merre tovább.

 

 

-Innen merre? -fordult körbe Carina mikor látszólag a folyosó végébe értek. Hátuk mögött Thorbjörn fújtatott, a padlóra szórt műkincsek pedig csörömpöltek vagy recsegve ropogva összetörtek a birodalmi rohamosztagosok talpai alatt akik nem sokkal maradtak le mögöttük, kényszeredetten kerülve ki a törmelékeket.

Enned nekifeszült a vállával annak az ajtónak, mely lezárta előttük az utat és mely visszavezetett volna a liftek és a lépcsőház felé egy kisebb kerülőutat zárva el előlük. Törekvését csalódottság és hasogató fájdalom követte és ez ki is rajzolódott az arcára.

-Zárva.

-Hé! Megállni! -hallatszottak a modulált hangú figyelmeztetések mögöttük, már-már karnyújtásnyira.

Enned és Carina riadtan szembesültek azzal, hogy sarokba szorították őket, de ekkor a tekintetük megakadt Thorbjörnön, akit szemlátomást hidegen hagyták a birodalmiak felszólításai, de ugyanígy volt a zárt ajtóval is, amibe szó szerint belerohant. Enned még időben rántotta félre Carinát, aki felsikoltott, csak azt nem lehetett tudni, hogy Thorbjörn elképesztő akciójától, vagy azért mert Enned rántott rajta egyet. Az ajtó nem sokat akadékoskodott a hapan eltökéltséggel szemben, zsanérjaiból kifordulva megadta magát az akaratnak.

-Vigyáztam! -hallhatták Thorbjörn hangját, mikor szó szerint berobban a túloldalra anélkül, hogy az iramából bármit is vesztett volna. Enned és Carina megdöbbenve néztek egymásra és figyelembe véve a rohamosztagosok hasonló reakcióját és az azzal járó kínálkozó alkalmat, a hapan férfi után vetették magukat. Túlzott előnyük ugyan nem származott, de éppen elegendő ahhoz, hogy ne érezzék a hátukon a birodalmi karabélyok torkolatának sugárzó hőjét. Azonban a rohamosztagosok nem hagyták annyiban a dolgot és egy-egy további üldözésre buzdító felkiáltás közbevételével a menekülő hármas nyomába szegődtek.

A skarlátvörös energianyalábok folyamatosan ott süvítettek körülöttük, hol a falakon csattanva szét, hol pedig a berendezési tárgyakat robbantva ezernyi repesszé. Enned felemelte a karját, hogy védje az arcát a fém és kerámia forgácsoktól, mígnem két pislogás között, valamin megakadt a tekintette. A baloldali fal mellett egy sor korabeli fegyver sorakozott, köztük valami íves, lapos tárggyal amin megcsillant a mennyezetről lelógó míves csillárok lámpafénye. Egy ezüstös felületű pajzsszerű tárgy volt az, körülbelül feleakkora mint ő maga. Enned rögtön irányt váltott, kis híján kibillentve ezzel Carinát, akinek még mindig szorította a kezét.

-Hé! Mit művel? -förmedt rá a nő akinek frizurája a nagy iramban összekócolódott a számtalan éles peremű szilánktól kilyuggatott ruhájáról nem is beszélve.

-Megmentem magunkat. -közölte a turáni és elengedve a nőt, leakasztotta a falról a pajzsot. Ahogy számította, a tárgy súlyos volt ugyan, de nem annyira, hogy az akadályozza őt jelentősebben a menekülésben. Azt azonban még nem tudta, hogy mennyit is fog érni egy ilyen védelmi rendszer a modern kori fegyverekkel szemben, mint amilyen a rohamosztagosok sugárvetői. Igazság szerint jobban örült volna, ha fegyverét nem kellett volna az Ezeréves Sólymon hagynia.

-Remélem tudja mit csinál. -hunyorgott rá a nő a sűrűsödő füstben, majd felsikoltott mikor az egyik sugárnyaláb közvetlenül mellette csapódott bele a kirakatba, melynek üvegfalú oldalainak el nem párolgott részei csilingelve záporozottak rájuk.

-Álljon mögém! -rivallt rá Enned és már rántotta is a szabad karjával maga mögé. Felemelte a pajzsot, pont időben, mert a következő lövedék egyenesen a mellkasának tartott. A sugárnyaláb ereje majdnem fellökte őt ahogy az szétkenődött a pajzs felületén. Rosszabbra számított, ezért elégé elcsodálkozó ábrázatot öltöt, mikor egy másodperccel később még ugyanebben a világban találta magukat. A pajzs kitartott, hála a készítőjének, gondolta.

-El kell jutnunk a lépcsőházig. A liftet tuti lezárták. -ordította oda Carinának aki hevesül bólogatott. A meglepődés rajta is nyomott hagyott. A turáni ezután a hapan után pillantott, akit érzése szerint még egy vonósugár se tudott volna megfékezni ezekben a percekben. -Jobb ha nem maradunk le mögötte. Lassú akár egy banthacsorda de legalább megtisztítja előttünk az utat.

 

 

Cypher és Moryn a föld alatti vasút megállójából baktattak éppen kifelé, alig egy megállónyira a kikötőtől, így az út röpke két percig se tartott. Ahogy kiértek, rögtön szembetalálkoztak a főváros kevés toronyépületeinek egyikével, magával a szállodával, melynek üvegtábláin a csillagok és a város egyéb fényei tükröződtek, szinte láthatatlanná téve az épületet. A két csempész átvágott az úton, mely fölött néhány jármű siklott tova a szokásos esti belvárosi forgalmat fémjelezve.

-Nem, nem szobát szeretnénk. -magyarázta Cypher a porta pultjánál állva, válaszul a visszafogott smink mögül elhangzó szavakra melyhez sajnálkozó fejcsóválást mellékeltek. -Néhány ismerősünket keressük csak.

-Szabadna a nevüket? -kérdezte a tökéletes fogsorral rendelkező nő, lepillantva az egyik monitorra.

-Fernus gróf és családja. -adta meg Cypher a szükséges adatokat.

-Ó, igen. A 1138-as szoba, de sajnos...éppen távol vannak.

Cypher csalódottan konstatálta az elhangzottakat majd megköszönte a tájékoztatást és félrehúzta Morynt.

-Mit tegyünk? -kérdezte amaz, fürkésző pillantásaival keretezve az előteret, ahol emberek jöttek, mentek a maguk dolgára.

-Várunk pár percet. Minden esetre az már jó jel, hogy itt nincsenek rohamosztagosok.

-Szerinted van rá esély, hogy miattunk vannak itt? -adott hangot a további aggodalmainak Moryn, némi töprengés után.

-Nem veszem biztosra, hogy nem. De jelenleg még semmi konkrét dolgot nem tudunk. Bár az kissé aggasztó, hogy a barátainknak se híre, se hamva.

-Szerintem ez így, nem teljesen igaz....-motyogta elhaló hangon Moryn aki tátott szájjal nézett el társa válla mellett, az egyik fogadótermi kivetítő felé, ahol éppen a helyi híreket közölték a főcsatornán. Néhányan a jelenlévők közül hanyag érdeklődéssel fordultak a fali megjelenítő felé, míg pár gazdag ruhakölteménybe öltözött vendég elhűlve fordult a másik felé, döbbenetüket kifejezve. A reagálásukban semmi meglepő volt. Ők ugyanis szentül meg voltak győződve afelől, hogy egy rettenetes tragédia képsorait látják egyenesen a holnap kezdődő aukció helyszínéről közvetítve.

-.....egyelőre nincs hírünk, hogy kik lehetnek a behatolók, se az kiállítás fővédnöke, se pedig a polgármester nem nyújtott eddig semmiféle tájékoztatást. A jelenlegi felvételeket, melyeket most láthatnak, az egyik vendég készítette amint jól láthatóan a három főt számláló csoport felbukkan a múzeum egyik tárlatának helyet biztosító szárnyában...

A hat négyzetméteres kivetítőn mindenki kimerevítve láthatta a felvétel egyik képkockáját, mellyel megszakították a képsorok folyamatát, a jobb fölső sarokba száműzve a tudósítónő képmását. A műkincsekkel telített folyósóvéget pásztázta éppen amatőr módon a kamera, mikor szinte az egyik oldalsó szobából kirobbantak a gyanúsítottak; két férfi és egy nő, akik jóformán nem sokkal különböztek azoktól akik most elhűlve vették tudomásul az akciójukat. De ami ezek után következet az csak tovább növelte a döbbenetüket.

-....nyomukban ezeket az alakokat látták akik mint látható nem a hagyományos biztonsági egyenruhát viselik mint a helyi szervek, hanem tetőtől-talpig páncél borítja a testüket. Egyes feltételezések szerint egy eddig titkos egységről van szó, míg mások azt feltételezik, hogy a felvételen a Galaktikus Birodalom katonái láthatók. Megerősítések hiányában....

A fogadóteremben immár folyamatossá vállt a hullámzó erősségű zsivaj, alapot biztosítva a rendszerint ez után kezdődő káosznak. Néhány szállodai alkalmazott igyekezett megnyugtatni a vendégeket, akik közül páran néhány másodpercre elhallgattak, mikor két, űrjárók uniformisát viselő alak meglökte őket nagy igyekezetükben, a kijárat felé tartva.

 

-Úgy éreztem. -morogta az orra alatt Moryn, immár a város gyalogosforgalmában elvegyülve, lendületesen szelve lépteit Cypher oldalán.

-Lebuktak. -közölte színtelen hangon amaz.

-És most?

-Kihozzuk őket onnan. Visszamegyünk a Sólyomért és.....

-Ezt te se gondolod komolyan? -ragadta meg Cypher vállát és fordította maga felé, nem messze verve gyökeret a vasúthoz vezető lejárótól. -A Belváros fölé nem repülhetünk csak úgy be. Most még csak őket kapcsolták le, de ha minket is kiszúrnak....

-Tartok tőle, hogy nem maradt más választásunk. A fegyvereink is a hajón vannak. A tervünk kudarcot vallott, ideje lelépni amíg nem késő.

-És a turániak? -emlékeztette a társát a csatornarendszerben éppen felderítésüket végzőkre.

-A Sólyomról leadunk egy üzenetet, hogy rejtőzzenek el.

-Szóval őket hátrahagyjuk, mi?

-Mit akarsz tőlem Moryn? -förmedt rá, szabadjára engedve dühét, ami rögtön lecsillapodott a rá következő pillanatban. -Nem tudjuk őket is kihozni, de amint biztonságban tudjuk a többieket gondoskodni fogunk az ő kimentésükről is.

-Jó, jó, ne haragudj. -dörzsölte meg a hüvelykujjával a homlokát. -Csak egy picit ideges lettem....

-Nem kell magyarázkodni barátom, de javaslom ne ácsorogjunk tovább itt.

-Jól van, induljunk. -intett a lejáró felé.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ