Ugrás a kommentre

Legacy


KisKósa

Ajánlott hozzászólás

legacyu.png

 

Száz év telt el a Yuuzhan Vong háború vége óta. Az Új Jedi Rend, egy Yuuzhan Vong tudóssal összefogva sikeresen újjáélesztette az Ossus bolygót, mely az invázió során pusztult el. Az Ossus Projektként elhíresült terv élén Kol Skywalker, a Jedi tanács vezető tagja állt.

 

A Yuuzhan Vongok legyőzése után a megerősödött Birodalmi Maradvány Új Birodalommá kiáltotta ki magát, ezúttal egy jó akaratú császárral a trónján, a Fel dinasztiából származó Roan Fel személyében.

 

Az Ossus Projekt sikerét látva más rendszerek is élni kívántak a lehetőséggel, hogy a Yuuzhan Vong háborúban elpusztult bolygókat új életre keltsék. Ez az eljárás paradox módon a Yuuzhan Vong biotechnológiai alapokra épült.

 

Száz bolygót választottak ki erre a célra, és az átalakítás először csodálatos eredményeket hozott. Ám a dolgok hamarosan rosszra fordultak. A új növényzet mutálódott, és az átalakított bolygók lakóinak testén fájdalmas csontkinövések jelentek meg, amelyeket korábban csak a Yuuzhan Vong áldozatain figyeltek meg.

 

A legtöbben természetesen a Vongokat okolták az incidens miatt, de a Jedik szabotázsra gyanakodtak, ezért meggyőzték a Galaktikus Szövetséget, hogy álljanak a Vong mellé, ebben a kérdésben. A birodalmi moffok felháborodva esküdtek bosszút, és ezt az úgynevezett anaxesi szerződésben rögzítették, majd háborút indítottak a Galaktikus Szövetség ellen.

 

A szabotázs mögött pedig az Új Sith Rend állt. Akik évszázadokon át bújkáltak a Korriban bolygón, és a bolygót körülvevő Erővel leplezték le a jelenlétüket. A Sith-Birodalmi háború kitörésekor előbújtak a korribani rejtekhelyükről, és Darth Krayt vezetésével az Új Birodalom oldalára álltak. Három évnyi véres küzdelem után, az Új Birodalom megsemmisítő csapást mért a Galaktikus Szövetségre, akik megadásra kényszerültek. A megmaradt flotta pedig Gar Stazi admirális parancsnoksága alatt szétszódódott a Galaxisban. Az Új Jedi Rend pedig visszavonult az Ossus bolygóra, ahová viszont a Sithek követték őket.

 

A történetet John Ostrander írja, akinek a Republic képregénysorozat legjobb történeteit köszönhetjük. Hazánkban ugyan nem aratott nagy sikert, de az Egyesült Államokban továbbra is ez a legnépszerűbb Star Wars témájú képregénysorozat, szerintem nem véletlenül. A klasszikus trilógia, és az új trilógia elemei egyaránt keverednek a meglehetősen komor hangulatú történetben. Ebben a topikban leírhatjátok véleményeteket a sorozatról, hogy mi tetszett, vagy mi nem tetszett benne, vagy akár sorozat eseményeit is megtárgyalhatjátok kedvetek szerint. :)

 

Viszont a továbbiakban a sorozat epizódjainak részletes leírása következik, tehát ha valaki meg akarja kímélni magát a spoilerektől, akkor most ne olvasson tovább. Ezt a rész folyamatosan fogom majd frissíteni, hogy beszámoljak az új epizódok tartalmával.

 

#1. - Broken, Part 1.

 

broken1p.th.jpg

 

A birodalmi csapatok, a Sithek vezetésével ostrom alá vették az ossusi Jedi akadémiát. Kol Skywalker, és Wolf Sazen Jedi mesterek elsőként szállnak szembe a támadókkal, míg Cade Skywalker, és jó barátja Shado Vao az ifjakat igyekszenek evakuálni az akadémiáról. Ugyan Cade apja oldalán óhajt harcolni, Kol rábeszéli őt, hogy az ifjak megmentésével foglalkozzon. Ekkor megérkeznek a Sithek, Darth Nihl nagyúrral az élen. Nihl párbajba keveredik Sazen mesterrel, melynek során levágja Wolf karját, és átszúrja a mellkasát. Cade nem bírja tovább tétlenül nézni az ott történteket, ezért visszatér a csata sűrűjébe, hogy segítsen az apjának, aki újfent visszaküldi őt a hajóra. Nagy nehezen bár, de engedelmeskedik apjának. Vállára veszi a haldokló Sazen mestert, és visszaviszi a hajóra. Bár a zabrak mester másodpercekre van a haláltól, Cade beleadja minden erejét, és a Sötét Oldal erejét használva megmenti őt. Kol Skywalker eközben hősiesen tartja magát a több hullámban támadó ellenséggel szemben, végül Darth Nihl Erő villámokkal sújt le Kolra, aki aztán életét veszti. Az Ossus feletti űrben birodalmi vadászgépek támadják meg Cade, és a társai hajóját. Cade önmagát feláldozva vadászgépbe száll, hogy megtisztítsa a hajójuk előtt az utat. Az ütközet során Cade vadászgépe találatot kap, majd megsemmisül. Bár barátja, Shado halottnak hiszi, a lábadozó Sazen mester biztosra veszi, hogy padawanja életben maradt, mert mikor megmentette őt a halálból, megerősödött a mester, és padawan közti kötelék. Végül Sazen ígéretet tesz, hogy egy napon felkutatja Cade Skywalkert. Eközben a Coruscanton a birodalmi moffok Morlish Veed vezetésével jelentést tesznek a császárnak a Sith-Birodalmi háborúról, amikor váratlanul megjelenik a trónteremben Darth Krayt, oldalán harmadik Darth Wyyrlokkal, Darth Maladival, és Darth Nihllel. Hirtelen Krayt aktiválja mind a két fénykardját azzal az eltökélt szándékkal, hogy végez a császárral. A birodalmi lovagok, köztük Mohrgan Fel, hősiesen küzdenek a sötét nagyúrral, de hiába. Krayt mindannyiukkal végez, köztük a császárral is. Majd helyet foglal a trónon, és kikiáltja magát császárnak. Morlish Veednek, mint a birodalmi moffok vezetőjének elsőként kell feltétlen hűséget esküdnie neki. Mivel Veed önszántából nem cseleszik, Krayt kénytelen az Erő segítéségével rávenni őt az esküre. A többi moff követi vezetőjük példáját, majd Krayt elküldi őket a trónteremből. Morlish Veed megosztja panaszait Nyna Calixtével, a Birodalmi Hírszerzés vezetőjével, mert eredetileg úgy volt, hogy ő lesz a császár. Calixte azonban egy percig sem lepődik meg azon, amit Krayt tett. Krayt eközben kérdőre vonja Darth Maladit, a Sith Hírszerzés vezetőjét, amiért nem az igazi Roan Fel volt az, akit megölt, csupán a hasonmása. Végül úgy dönt, hogy nem bünteti meg Maladit, és Nihllel együtt elküldi őt a trónteremből, egyedül csak a legmegbízhatóbb embere, Wyyrlok marad vele, akivel próbál megoldást találni arra, hogy hogyan gyógyítsa meg magán a Yuuzhan Vong okozta csontkinövéseit, mielőtt az még eluralkodna rajta...

 

#2. - Broken, Part 2.

 

broken2i.th.jpg

 

Hét évvel később, a Daluuj bolygón Wolf Sazen megszervez egy találkozót néhány Jedivel, akik túlélték az ossusi mészárlást. Wolf felvilágosítja őket arról, hogy miért olyan fontos, hogy megtalálják Cade Skywalkert. A Jediket egyesíteni kell, és Sazen mester szerint csak egy Skywalker képes erre. Hirtelen néhány Sith üt rajtuk. Az összecsapás során egyedül Wolf Sazen, és Shado Vao maradnak életben. Az ifjú twi'lek úgy dönt, hogy Sazennel tart a kutatásban. Eközben a Lok bolygó egyik sötét kantinájában többeknek is jó okuk van a bújkálásra. Egyikük Naxy Screeger, a sakiyan szerencsejátékos, aki egy elég komoly összeggel tartozik Ravnak, az űrkalóznak. A másik pedig Hosk Trey'lis, egy bothan Jedi lovag, akinek szintén bújkálnia kell. A kantina bejáratánál egy szemrevaló zeltron hölgy, Deliah Blue Screeger felől kérdezősködik. Miután sikeresen kijátszotta az ostoba kapuőrt, váratlanul feltűnik az oldalán Jariah Syn, és Cade. Mindhárman fejvadászok. Cade megtagadta magától a Skywalker nevet, így még a saját társai sem tudják, hogy ki ő valójában. Mikor Hosk Trey'lis meglátja a közeledő fejvadászokat pánikba esik, és az Erő segítségével feléjük löki az asztalt, amelynél korábban ült, mert nem tudja, hogy Cade és társai valójában Screeger miatt vannak itt. Jariah Syn le akarja lőni a menekülő Jedit, de Cade az Erő segítségével úgy, hogy senki ne vegye észre Synnek löki Screegert. Végül Syn hátba dobja a Jedit egy tiltott Yuuzhan Vong fegyverrel, egy úgynevezett puffanó bogárral, amely azonnal elkábítja a menekülő bothant. Ekkor megjelenik a kantina tulajdonosa, Brogar néhány állig felfegyverzett biztonsági droid kíséretében. A vén advozse felhívja a csapat figyelmét arra, hogy nem véletlenül hívják a kantináját menhelynek, ezért köteles megvédeni az itt tartózkodókat. Cade pedig figyelmezteti Brogart, hogy az egyik vendége egy Jedi volt, és megkéri, hogy hagyja őket szabadon elmenni Screegerrel, és cserébe Cade nem árulja el, hogy hol talált rá a Jedire. Brogar elfogadja Cade ajánlatát, és elengedi őket. Zsákmányukkal együtt útrakelnek, hogy leszállítsák őket a megbízójuknak. Screeger megpróbálja rábeszélni a fejvadászokat, hogy engedjék el, természetesen sikertelenül. Jariah megkérdezi a Jeditől, hogy miért nem használt ellenük fénykardot a kantinában, mire ő azt felelte, hogy az övé elveszett egy robbanásban, és ő sokkal inkább gyógyító, mint harcos. Hosk könyörög Cade-nek, hogy engedje őt szabadon, mert retteg attól, amit a Sithek művelni fognak vele, de Cade figyelmen kívül hagyja a bothan szavait. Eközben a Coruscanton, a Sithek templomában Darth Krayt éppen felavatni készül egy új tanítványt. A mestere, Darth Ruyn szerint ő a legjobb, akit valaha kiképzett. Krayt egy végső próba elé állítja az előtte térdeklő twi'lek nőt. Parancsba adja, hogy ölje meg a mesterét. A tanítvány habozás nélkül felugrott, és lefejzete a szintén twi'lek mesterét. Krayt elnevezte őt Darth Talonnak, és a továbbiakban ő lesz a magángyilkosa. Első megbízatásként a Socorro bolygóra küldi őt, ahol is Marasiah Fel, Roan Fel lánya támogatókat toboroz az apja számára, a twi'lek misszionárius, Astraal Vao, és egy birodalmi lovag, Elke Vetter társaságában. Talon, mestere óhaja szerint utoléri őket, és párbajba bonyolódik Elke Vetterrel, akinek aztán levágja a bal kézfejét, és átszúrja a jobb térdét. Miután sikeresen kiolvasta az elméjéből, hogy merre van a hercegnő, végez vele. A hercegő megtorpan, amikor megérzi az Erőben Elke halálát, hiszen ő volt a mestere. Végül ő, és Astraal folytatják a menekülést...

 

#3. - Broken, Part 3.

 

broken3.th.jpg

 

A Socorro bolygón Cade, Syn és Deliah a Crimson Axe felé tartanak, Rav hajójához, amely egy sarlacc vermében állomásozik. Hosk Trey'lis megpróbál megszökni előlük, de Cade utána ugrik, és együttesen zuhannak tovább a tó víze felé. A zuhanás közben Hosk megérzi a Cade-ben szétáradó Erőt, és Jedinek nevezi őt. A víz alatt Hosk eszméletét veszti, majd Cade kihurcolja a partra, ahol már Rav várja őket. Átadják neki Screegert és Trey'list, Rav pedig tisztességesen megfizeti őket. Ajándék gyanánt három halálpálcát nyújt át Cade-nek a feoorin űrkalóz. Cade visszaindul a hajójához, aztán Rav ajánlatot tesz Synnek, hogy bármikor visszatérhet az övéi közé. Szóba kerül Jariah apja, aki egykor a Crimson Axe fedélzetén szolgált, de azóta már meghalt. Jariah végül kénytelen igazat adni Ravnak, miszerint Cade egykor a legjobb fejvadász volt a környéken, de mostanra valahogy megkopott. Deliah kiáll Cade mellett. Szerinte nem ő tehet róla, hanem valami egyszerűen szétroppant benne. Eközben Roan Fel császár megérkezik a Bastion bolygóra, a Birodalmi Maradvány otthonába, három leghűségesebb birodalmi lovagja, Antares Draco, Ganner Krieg és Sigel Dare társaságában. Kiefer hadnagy le akarja tartóztatni őt, de Fel császár mosolyogva hozzáteszi, hogy nem akarja megadni magát, hanem visszaszerzi azt, ami az övé. Felszólítja a 501-es légió rohamosztagosait, hogy álljanak mellé, és szerezzék vissza a Birodalmat, amit oly sokáig hűségesen szolgáltak. Szavai hatására az egész légió meghajolt előtte. Kiefer hitetlenkedve próbál gátat szabni a katonák hűségének, de sikertelenül. Végül előkapta a sugárvetőjét, hogy végezzen az általa árulónak vélt császárral, de az egyik rohamosztagos megakadályozta mindezt azzal, hogy mellkason lőtte a hadnagyot. Megjelenik Oron Jaeger is, az 501-es légió tábornoka, és egyben a Bastion parancsnoka, hogy köszöntse uralkodóját. Megjegyzi, hogy még nem sikerült minden csapatukat visszahívni a Bastionra, mert a 908-as légió valamiért még nem tért vissza. Jaeger parancsnok üzenetet kap a Socorróról, miszerint az ottani császári kirendeltség lángokban áll, és a hercegnőt védelmező birodalmi lovag, Elke Vetter meghalt. Antares felajánlja a császárnak, hogy elmegy érte, hogy megmentse, de Fel visszautasítja, mert tudja, hogy Darth Krayt keze van a dologban, és elő akarja őket csalogatni. Fel úgy dönt, hogy Krayt még nem tudhatja meg, hogy visszafoglalták a Bastiont. Eközben Marasiah Fel, és Astraal Vao tovább menekülnek az őket üldöző Darth Talon elől. Astraal kapcsolatba lépett a bátyjával, Shado Vaóval, hogy találkozzanak a Vendaxán. Eközben Cade, hajója, a Mynock fedélzetén épp az egyik halálpálcát készül bevenni. Megjelenik előtte Luke Skywalker lelke, aki kérdőre vonja Cade-t, hogy miért szedi azokat a halálpálcákat. Cade válasza pedig az, hogy Luke-t távol tartsa tőle. Luke pedig figyelmezteti, hogy egyúttal az Erőtől is el fogja szakítani. Ismét rá próbálja beszélni Cade-t, hogy fogadja el a hagyatékát, és váljon azzá, akivé született. Cade végül elveszíti a türelmét, és megfenyegeti Luke-t, hogy ha nem távozik el, akkor véget vet az életének. Luke távozik ugyan, de utoljára még elmondja, hogy Cade sorsa már előre elrendeltetett, és nem fog tudni kitérni előle, ahogy annak idején neki sem sikerült. Mielőtt még velszállhatnának a Mynockkal odarohan hozzájuk Marasiah Fel és Astraal Vao. A hercegnő elmetrükkel próbálja rávenni Cade-t, hogy elvigye őket a bolygóról, de Cade-re mindez nincs hatással. Majd meglátja a feléjük száguldó Darth Talont. A Sith felkavarta benne az ossusi emlékeket, majd kérdés nélkül azonnal felszálltak a hercegnővel, és twi'lek misszionáriussal együtt. Talon még az utolsó pillanatban kiolvassa elméjükből az úticélt, a Vendaxát. Miután a hercegnő, és Astraal visszavonultak a kabinjukba, Cade leellenőrzi a Mynock adatbázisát, és rájön, hogy kivel utaznak egy hajón. Kidolgoz egy tervet, hogy elviszik a hercegnőt az apjához, utáne pedig mindkettejüket eladják a Sitheknek a biztos haszon reményében...

 

#4. - Noob

 

noobd.th.jpg

 

Anson Trask, a zölfülű rohamosztagos megérkezik a Yinchorr bolygóra, ahol a 407-es légió állomásozik. A kézi számítógépének koordinátáival próbálja megtalálni a Tréfamester szakaszt, de mivel a 407-es légió épp indulni készült ezért pontatlan volt a helyzetmeghatározás, és eléggé eltévedt. A többi rohamosztagos közül pedig egykük sem akart segíteni neki, helyette mindannyian viccelődtek vele, ahogyan az a zöldfülűekkel szokás. Trask úgy dönt, hogy útbaigazítást kér attól a magas, fekete csuklyás alaktól. Mindezt eléggé tiszteletlen hangnemben tette, ezért megfagyott az ereiben a vér, amikor felé fordult a quarren Sith nagyúr. Majd megjelent Harkas őrmester, Trask felettese, még épp idejében. Harkas szigorúan leszidja Trasket a tiszteletlenségéért, majd a nevében elnézést kér Darth Maleval nagyúrtól, aki bosszankodva bár, de elfogadja a bocsánatkérést. Harkas közli Traskel, hogy csak azért bánt vele így, mert nem akarta, hogy a Sith dühében végezzen vele. Harkas elkíséri Trasket az osztagához, a Tréfamester szakaszhoz, majd bemutatja társainak, Jes Gistangnak, Vax Potorrnak és Hondo Karrnak. Ők sem hazudtolják meg önmagukat, és ők is csak egyszerűen zöldfülűnek nevezik Trasket, továbbá arra tesznek fogadást, hogy vajon mennyi ideig fog életben maradni. Trask egy hónapot tippel önmagának. Vax Potorr megdícséri őt az önbizalmáért. Odaérkezik hozzájuk Gil Cassel hadnagy, a szakasz parancsnoka, és közli velük a következő bevetés részleteit. A Borosk bolygóra mennem, ahol az ott rekedt 908-as légió katonáival kell megküzdeniük. Gistangban erős ellenérzéseket vált ki a feladat, mert nem tartja helyesnek, hogy az övéikre lőjjenek. Cassel felhívja Gistang figyelmét arra, hogy a 908-as légió már nem a szövetségesük, mióta átálltak Roan Fel oldalára. Nem sokkal később, a boroski csatában a Tréfamester szakasz elsőként szállt szembe az ellenséggel. Anson Trask nem tudta mi tévő legyen, mert képtelen volt megkülönböztetni a 407-eseket a 908-asoktól. Eközben Darth Maleval gondolkodás nélkül mészárolja le az elé kerülő rohamosztagosokat, függetlenül attól, hogy az melyik oldalon áll. A fénykardja mellett egy elektromos korbácsot is használt ellenségei leterítésére. Trask végül rájött a megoldásra, és leterítette a Gistangot célbavevő rohamosztagost. Mostantól Trask mindenkire tüzet fog nyitni, aki a Tréfamester szakasz bármely tagjára lő. Ezzel a módszerrel Trask sikeresen túlélte az eslő összecsapást. Cassel hadnagy fegyverszünetet kötött az éjszakára, így a csata félbeszakadt. Trask és Gistang előszőr egymás múltjáról, majd a csapat többi tagjáról kezdtek el beszélgetni. Kiderül, hogy Trask egy veterán rohamosztagos fiaként lépett apja nyomdokaiba, míg Gistan a Birodalmi Misszió révén került a Birodalomba a Corelliáról. Fény derül továbbá arra is, hogy Vax Potorr egykor a Coruscant legalsó szintjein tolvajkodott, és a Yuuzhan Vongokkal szembeni ellenszenve miatt csatlakozott a Birodalomhoz a Galaktikus Szövetség helyett. Az is szóba kerül, hogy Hondo Karr egykor mandaloriai volt. Beszélgetésük félbeszakadt, amikor megjelent Darth Maleval aki azonnali hatállyal visszautasítja a fegyverszünetet, mert úgy gondolja, hogy Cassel pusztán a testvére miatt kötötte meg, aki jelenleg rangidős tisztként szolgál a 908-asoknál. Maleval megfenyegeti a szakasz tagjait, hogy ha legcsekélyebb megingást is látni vél bennük, akkor személyesen fog végezni mindannyiukkal. Dühében Hondo Karr rátámad egy vibrokéssel. Maleval az Erő segítségével falhoz vágja Hondót, majd egyszerűen elsétál. Gistang szerint ez így nem mehet tovább, és csatlakozniuk kellene a 908-asokhoz. Harkas végül felhívja a szakasz figyelmét arra, hogy első a kötelesség, és nem kérdőjelezhetik meg a feletteseik parancsát, mert az ő feladatuk csupán az, hogy végrhajtsák, ha tetszik, ha nem. Másnap folytatódott a küzdelem, melyben Vax Potorr véletlenül rálépett egy taposóaknára, majd darabokra robbant szét. Gistangnak pedig volt némi problémája a kéziágyújával, amit használt. Egy kóbor sugárlövedék belecsapódott a Gistang övén lógó energiatöltetbe, és ő is Vax sorsára jutott. A közvetlenül melette haladó Harkas őrmester is súlyos sérüléseket szenvedett. A csata végén Darth Maleval foglyul ejtette Gil Cassel testvérét, Jared Casselt, és arra kényszerítette, hogy hűségét bizonyítva végezzen vele. Cassal megtagadja a parancsot, ezért Maleval mindkettőjükkel végez. Hondo Karr ismét rátámad a Sith nagyúrra, aki elektromos korbácsát a nyakára tekeri, majd áramot vezet Hondo testébe. Trask, hogy megmentse bajtársa életét hátulról szitává lövi Malevalt. Hondo megdícséri Trasket, majd eltűnt, otthagyva ezzel a birodalmi sereget. A későbbiekben írt jelentésben azt írták, hogy Maleval nagyúr elesett a csatában, és hogy Hondo meghalt abban a robbanásban, amiben Gistang is. Harkas megdícséri Trasket a hordágyáról, ahol fekszik, és Trask büszkén veszi tudomásul, hogy már nem tartják zöldfülűnek. Amikor Harkast elvitte az orvos droid, egy zöldfülű rohamosztagos kért útbaigazítást Trasktől, aki szintén a Tréfamester szakaszt keresi. Trask, pedig más, vérbeli rohamosztagosokhoz hasonlóan egyszerűen csak zölfülűnek nevezi az új bajtársát.

 

#5. - Broken, Part 4.

 

broken4.th.jpg

 

A Korriban bolygón Darth Krayt aktivál három ősi Sith holokront, hogy gyógymód után kutasson bennük, amely segítségével visszafordíthatja a Yuuzhan Vong okozta csontkinövéseit, melyek egyre inkább eluralkodnak a testén. A holokronokból három ősi Sith nagyúr hologramképe jelenik meg, Darth Andeddu, Darth Nihilus, és Darth Bane formájában. Nem akarják vele megosztani félett ősi titkaikat, mert nem tartják rá méltónak Krayt nagyurat, mert nem követi az ősi szabályokat, melynek értelmében mindig kettőnek kell lennie. Az egyiknek, aki birtokolja a hatalmat, és egy másiknak aki sóvárog a hatalom után. Krayt viszont úgy gondolja, hogy javított rajta, és a kettő helyett már csak egy létezik. A Sith Rend maga. Darth Bane rávilágít, hogy a hatalom önmagáért létezik, ha megosztja, egyúttal fel is higítja azt, és a rendje előbb utóbb ellene fordul majd. Darth Andeddu végül azt mondja, hogy eméssze fel a saját félelme. Egy látomás során Krayt szinte teljesen átalakult egy tetőtől-talpig tüskés Vong szörnyeteggé, miközben az ősi Sith nagyurak holoképei kárörvendve tekintettek rá. Kraytnek elfogyott a türelme, és kikapcsolta a holokronokat. Rájött, hogy itt nem fogja megtalálni, amit keres. Eközben Cade, Syn, Deliah, Marasiah és Astraal a Vendaxán menekülnek az őket támadó hatalmas ragadozó fenevad, az acklay elől. Az utolsó pillanatban megjelenik Wolf Sazen, és Shado Vao, és megmentik őket az acklay karmaiből. A hercegnő végül közli a fejvadászokkal, hogy nincs náluk elegendő kredit ahhoz, hogy kifizessék őket. Miközben Jariah panaszkodik, Wolf felfigyel rá, hogy Jariah a nevét szólítja Cade-t. A távolban váratlanul lezuhan egy birodalmi hajó, pont az, amely elvitte volna innen a hercegnőt, majd szinte a semmiből előugrik Darth Talon, nyomában egy falkányi ragadó vanxszal. Az Erő segítségével manipulálta az állatokat, hogy azok megtámadják őket. Sazen mester, és Shado megküzdenek Talonnal, de ő könnyedén elbánik velük, később a hercegnő is csatlakozott a párbajhoz, de ő sem jelentett kihívást a Sithnek. Cade lelkében újra felszínre törtek az ossusi emlékek. Cade tüzet nyit Talonra, akárcsak Syn és Deliah. Talon minden feléje tartó sugárlövedéket sikeresen elhárított, majd az Erővel kirántotta a fejvadászok kezéből a fegyvereket. Cade végül kénytelen az Erőhöz fordulni, hogy megmentse társai életét. Felemel egy jókora roncsköteget, majd hozzávágja Talonhoz, aki Cade erejét látva visszavonulót fúj. A harc után megpróbálnak felszállni a Mynockkal, de Talon még a támadása előtt megbénította a hajót, így egy jó darabig nem mehetnek sehová. Shado felajánlja, hogy a Sith nyomába ered, de Sazen lebeszéli róla. Astraal Vao időközben megpróbál kapcsolatba lépni a Birodalmi Misszió fejével, Konrad Rus moffal. Shadónak eleinte nem tetszik az ötlet, hogy a huga megbízzon egy birodalmi moffban, de végül megbízik Astraal ítélőképességében. Miután megszületett a kapcsolat Astraal és Konrad Rus között, a moff azt javasolja, hogy maradjanak ott ahol vannak, addig is jelentést tesz a császárnak a helyzetről. Miután a kapcsolat megszakadt, Rus nem annak a császárnak tett jelentést, akinek Astraal gondolta volna, hanem személyesen Darth Kraytnek számolt be a fejleményekről. Krayt úgy dönt, hogy ha fogjul ejtik a hercegnőt, akkor kivallathatják az apja hollétéről. Rus felajánlja, hogy tesz róla, hogy Roan Fel biztosan értesüljön lánya szorult helyzetéről. Krayt megdícséri Konrad hűségét, aki erre csak annyit felel, hogy hiszen ezért él...

 

#6. - Broken, Part 5.

 

broken5.th.jpg

 

A Bastion bolygón Roan Fel tudomására jut, hogy mi folyik a Vendaxán, de jól tudja, hogy ez csupán csalétek, hogy Krayt elkaphassa őt. Heves vitát folytat Antares Dracóval, a birodalmi lovagok vezetőjével, aki mentőakciót akar szervezni, de Fel megtitlja neki Antares legjobb barátja, Ganner Krieg azt mondja, hogy bár mellette áll, hűséget esküdtek a császárnak. Antares viszont felteszi neki a kérdést, hogy vajon a hűség egyet jelent-e az engedelmességgel is? Eközben a Vendaxán távolról figyeli meg a Mynock körül tartózkodó embereket. Kapcsolatba lép Darth Nihllel, akinek parancsba adja, hogy maradjon készenlétben mindaddig, amíg Roan Fel meg nem érkezik. Wolf megpróbálja rábeszélni Cade-t, hogy fogadja el a hagyatékát, és álljon be újra a Jedik közé, de Cade visszautasítja. Elmeséli neki, hogy hogyan sikerült túlélnie vadászgépe felrobbanását, hogy hogyan került Rav, az űrkalóz legénységébe, majd ígéretet tesz, hogy többé sohasem fog a kezébe fénykardot venni, és ezzel magára hagyja Sazent. Odament Deliahhoz, hogy megnézze, hogy halad a hajó javításával, és megkérdezi tőlük, hogy mikor szedik be az érte járó vérdíjat, most hogy kiderült róla, hogy Jedi. Deliah megnyugtatja, hogy nem fogják kiadni, de Jariah viszont ezt forgatja a fejében, mert már gyermekkoraóta gyűlöli a Jediket. A köztik kirobbanó veszekedés odáig fajul, hogy Jariah le akarja lőni Cade-t, aki viszont az Erővel kikapja a kezéből a fegyvert, és a fűre dobja. Később Marasiah hercegnővel bonyolódik beszélgetésbe, aki már tisztában van Cade kilétével. A hercegnő arról beszél neki, hogy sem ő, sem Cade nem dobhatja csak úgy félre a hagyatékát. Kifejezi együttérzését Skywalkerrel, és megbánását azért, hogy egykor a Birodalom szövetségre lépett a Sithekkel. A beszélgetést sugárlövedékek zaja szakítja félbe, amikor két birodalmi vadász érkezik feléjük, de a Sithek vadászgépei lelövik őket. A szétlőtt vadászgépekből két csuklyás alak ugrik ki. A hercegnő előszőr azt hiszi, hogy az édesapja jött érte, de rövid időn belül kiderül, hogy valójában Antares Draco, és Ganner Krieg birodalmi lovagok azok. Majd Darth Talon, és Darth Nihl egy csapat Sith nagyúr kíséretében szembeszáll a birodalmi lovagokkal és a Jedikkel. Cade utasításba adja Deliahnak, hogy azonnal szálljanak fel a Mynockkal. Jariah, és Astraal követik a zeltron nő példáját. Cade-ben ismét felkavarodtak az ossusi emlékek, miközben látja, ahogyan Sazen mester, és Darth Nihl egymással vív. Nihl egyszerűen csak "félkarúnak" gúnyolja a zabrak Jedi mestert. Kicsivel távolabb Shado Vao Darth Talonnal szállt harcba. Antares, Ganner és Marasiah pedig a többi Sith nagyúrral küzd. Marasiah figyelmezteti Antarest arra, hogy nagyon súlyos büntetés vár majd rá, ha visszatérnek Bastionra. Ekkor derül ki, hogy Antares valójában a hercegnő szeretője, és ezért vette semmi Fel császár parancsát. A Mynock eközben készen áll a felszállásra, de Deliah egészen addig nem hajlandó elindulni, amíg Cade nincs a fedélzeten. Cade továbbra is mereven áll egyhelyben, miközben a saját emlékei homályosítják el a tudatát. A hercegnő észreveszi, higy egy Sith nagyúr rátámad Cade-re, aki viszont még csak észre sem veszi támadóját a tudatát körbeburkoló köd miatt. A hercegnő odaugrik, hogy megmentse az életét. Ugyan Cade megmenekült, de így a hercegnőt érte a halálos csapás, aki aztán összesett. Cade magához vette a hercegnő fénykardját, és dühében csak annyit mondott, hogy elege van ebből...

 

#7. - Broken, Part 6.

 

broken6.th.jpg

 

Cade rátámad Darth Nihlre, aki azt mondja Cade-nek, hogy attól még, hogy fénykardot tart a kezében, attól még nem lesz Jedi. Darth Talon azonban figyelmezteti Nihlt a Cade-ben tomboló Erőre. A párbaj közben Cade elmeséli Nihlnek, hogy egykor Jedinek tanult az Ossuson, ahol megölte az apját. Nihl elsőre nem tudja, hogy kiről beszél, mert már oly sok Jedik megölt már. És ekkor Cade végül kijelenti, hogy az ő apja nem volt más, mint maga Kol Skywalker. Eközben Shado, és Darth Talon folytatják párbajukat, akárcsak Antares és Krieg. Antares letérdel a hercegnő mozdulatlan teste mellé, majd észreveszi, hogy még életben van. Antares felemeli őt, hogy aztán felvihesse a hajóra. Cade eközben egyre ádázabb csatát vív Nihl nagyúrral. Jariah Cade segítségére siet, azzal az ürüggyel, hogy bár továbbra is gyűlöli a Jediket, de a Sithek még rosszabbak. Cade, hogy véget vessen a párbajnak, egész egyszerűen lerúgja Nihlt a mélybe, majd Cade, Jariah és Shado sikeresen felszállnak a hajóra, ami aztán otthagyja a Vendaxát. Nihl figyelmezteti Talont, hogy valószínűleg Krayt halállal fogja sújtani a kudarcáért. Sazen mester, és Shado mindent elkövetnek, hogy megmentsék a hercegnőt a haláltól, míg Cade fel nem ajánlja segítségét, mert ő képes rá, hogy megmentse. Antares dühét Cade-n tölti ki amiatt, amiért a hercegnő ilyen állapotba került. Nem sokon múlt, hogy a birodalmi lovagok, és a Jedik egymásnak essenek, de Astraal lecsillapítja a kedélyeket, és megkéri Antarest, hogy legalább adjon neki egy esélyt. Cade végül odamegy a hercegnő testéhez, és ugyanazzal a módszerrel, ahogy Sazent mentette meg hét évvel ezelőtt, úgy a hercegnőt is meggyógyítja. Cade ugyan ismét veszélyesen közel került a Sötét Oldalhoz, de a hercegnőnek sikerült életben maradnia. Visszatérnek a Bastionra, és Fel császár kifejezi a háláját mindazért, amit a Vendaxán tettek, persze hozzátette azt is, hogy később majd elbeszélget erről a kis akcióról Antaressel, és Gannerrel. Cade az éjszaka közepén hagyja ott a társait, mert már nem bízik meg Jariah Synben. A Birodalom ugyan felajánlotta a szövetségre lépés lehetőségét, de Wolf nemet mondott rá. Az Ossus után képtelen rá. Wolf és Shado végül csatlakoznak Cade-hez a Mynock fedélzetén, és felszállnak. De figyelmezteti Sazen mestert, hogy történjét bármi, belőle többé nem lesz újra Jedi. Darth Talon időközben visszatért a Coruscantra, hogy jelentést tegyen a mesterének. Talon olyan információt jutatott Krayt birtokába, ami kárpótolta őt a Vendaxán történtekért, hogy él még egy Skywalker. Krayt végül megkíméli Talon életét, és új parancsot ad neki, hogy hozza el Skywalkert a színe elé élve, hogy képességeit kiaknázva meggyógyíthassa magát a csontkinövéseitől.

 

#8. - Allies

 

allies.th.jpg

 

A Bastion bolygón, pár nappal a Sith-Birodalmi háború vége, és az ossusi mészárlás előtt Nyna Calixte épp a caamasi csata holotérképét tanulmányozta, melyben megpecsételődött Gar Stazi, és a Galaktikus Szövetség sorsa. Maga Roan Fel lép be a holovetítő terembe, aki a háború kitörésének okait magyarázzá Calixtének, továbbá felettébb különösnek találja, hogy Calixte lépett fel közvetítőként a Sithek, és a Birodalom között, ráadásul ahelyett, hogy közvetlenül neki számolt volna be az eseményekről, helyette az aktuális szeretőjével Morlish Veeddel beszélte meg a dolgot. Hogy aztán a Sithek rávegyék a Veed által manipulált moffokat, hogy háborút kezdeményezzenek. Fel árulással vádolja Calixtét, aki viszont azt feleli, hogy továbbra is hűséges a Birodalomhoz. Fel szerint azonban Nyna csak önmagához hűséges, senki máshoz. Calixte viszont úgy gondolja, hogy Fel attól fél, hogy valaki más fog ülni az ő trónján. A császár feldühödik ettől a kijelentéstől, és azt állítja, hogy ő maga a Birodalom, és amit Calixte csinál, az nem több egy közönséges árulásnál. Calixte viszont csak annyit mond, hogy ő csupán azt közvetíti, amit az összes többi moff gondol, és hogy nagyon erős szövetségesekkel rendelkezik. Fel aktiválja az ezüst színű fénykardját, majd Calixtére szegezi, és figyelmezteti a nőt arról, hogy ha a Sitheknek már nem lesz szükségük rá, akkor egyszerűen végeznek majd vele, de Calixte egy percig sem idegeskedik emiatt, mert tisztában van azzal, hogy a Birodalmi Hírszerzés vezetőjeként nagyon fontos szerepet tölt be a Birodalomban, ezért a Sitheknek mindig is szükségük lesz rá. Fel okot követel a nőtől, hogy miért ne végezze ki itt és most. Calixta felhívja a figyelmét arra, hogy fegyvertelen, és ha most megöli, akkor ő sem jobb a Sitheknél. A holotérkép adóvevőjén keresztül Morlish Veed hangja csendül fel, miszerint a Galaktikus Szövetség megadta magát, így a háború véget ért. Három órával az ossusi mészárlás után Morlish Veed parancsnoki hajóján, az Imperious fedélzetén arról beszélget Darth Maladi úrnővel, hogy hiba volt az ossusi támadás, mert a Jediknek csaknem a fele megmenekült, mert nem tartózkodtak az Akadémián az ostrom ideje alatt. Maladi viszont nem törődik ezzel, mert úgy gondolja, hogy vezető, és bázis nélkül nem jelentenek különösebb veszélyt, végül közli Veeddel, és Calixtével, hogy Darth Krayt hamarosan intézkedni fog, hogy új személyt ültethessenek végre a trónra Roan Fel helyett. Miután Maladi magukra hagyta őket, Calixte kérdőre vonja Veedet, hogy komolyan úgy gondolja-e, hogy ő lesz a császár? Veed magabiztosan csak annyit felel, hogy ki mást? Meg ha mégis valaki más kerülne a trónra, akkor Veed biztosan nem fogadna neki hűséget. Eközben Roan Fel privát lakosztályában unokatestvérével, Mohrgan Fellel, és Antares Dracóval tárgyalják meg a továbbiakat. Parancsba adja, hogy ha Morlish Veed akár egyetlen gyanús mozdulatot is tesz, akkor öljék meg, és figyeljenek oda Nyna Calixtére, aki mellesleg épp ott hallgatózik a szobájuk előtt. Mohrgan észreveszi, és az Erő segítségével fojtogatni kezdi. Calixte figyelmezteti Felt, hogy a Sithek az életére fognak törni. Calixte azért mondta el mindezt Felnek, mert mindkettejük érdeke, hogy életben maradjon, és ez teszi őket szövetségessé. Mohrgan Fel vállalja, hogy szembeszáll a Sithekkel a trónteremben, Roan belemegy, de figyelmezteti Mohrgant, hogy ne becsülje alá őket. Miközben Darth Krayt, és társai a trónteremben Mohrgan birodalmi lovagjaival vívnak, addig Roan Fel, és Antares Draco megszöknek a bolygóról. MIndketten érezték Mohrgan halálát az Erőben. Az események után Calixte Darth Maladit találja a lakosztályában aktivált fénykarddal. Nynát vádolja azért, amiért az igazi Roan Felnek sikerült megszöknie. Calixte egyszerűen azzal magyarázza mindezt, hogy alábecsülte Felt. Ugyan Maladi dühében végezni akar vele, de Calixte lebeszéli őt róla, mert tudja jól, hogy szüksége van rá. Calixte végül felajnálja Maladinak, hogy legyenek szövetségesek. Maladi nemet mond, és azt mondja, hogy Calixte szolgálni fogja őt. Maladi közli, hogy ők másfajta Sithek, mint amilyen Darth Sidious volt annak idején, majd otthagyja Calixtét, aki csöndben megjegyzi, hogy Maladi naív hite lesz az a bizonyos kés, amit egyszer majd a hátába döfnek.

 

#9. - Trust Issues, Part 1.

 

trustissues1.th.jpg

 

A Coruscanton, a Sithek templomában Darth Maladi épp kínvallatásnak veti alá Hosk Trey'list, és Cade hollétéről faggatja. Bár Cade kiadta őt a Birodalomnak, Hosk továbbra sem beszél, mert nem akarja megkönnyíteni a Sithek dolgát. Nagy nehezen bár, de Maladi rábírja a megtört Jedit, hogy beszéljen. Elárulja, hogy Cade egy Jariah Syn nevű egykori űrkalózzal, és egy Deliah Blue nevű zeltron nővel együtt utazik, és ő maga épp Brogar kantinájában tartózkodott, amikor rátaláltak, majd elvitték őt Ravnak. Továbbá úgy gondolja, hogy Cade egykor Jedi volt. Miután kiszedte belőle ezeket az információkat, Maladi megparancsolja Calixtének, hogy kerítse elő Cade-t. Calixte nem érti, hogy miért olyan fontos egy egyszerű fejvadász, Maladi viszont megkéri őt, hogy ne kérdőjelezze meg a kapott parancsot, amelyet mellesleg Darth Krayt adott ki, csak hajtsa végre. Calixte ugyan rábolint, de közli Maladival, hogy szüksége van minden információra, és hogy miért van szüksége rá a Sitheknek. Maladi haragos tekintettel mered Calixtére, de végül elmondja. Mert Cade egy Skywalker, és mindenképpen élve van rá szükségük, továbbá senkinek sem beszélhet arról, hogy valójában ő egy Skywalker. Calixte nem tartja be a parancs legutóbbi részét, és szinte azonnal megoszt mindent Morlish Veeddel. Veed mindenképpen meg akarja találni Skywalkert, mert hasznukra válhat a Sithek elleni hatalmi harcban. Calixte kijelenti, hogy ez nem lesz egyszerű, mert bár még mindig a Birodalmi Hírszerzés vezetője, köteles mindent jelenteni Maladi úrnőnek, aki ráadásul a legtöbb ügynökét lecserélte a sajátjaira. Ezek közül a legkiemelkedőbb Jor Torlin, aki a Korribanon nevelkedett, és Sith kiképzést is kapott. Már akkor is kinnt tevékenykedett a Galaxisban, amikor még a Sithek fel sem fedték magukat. Viszont Calixte megemlíti, hogy van egy-két ügynöke, akiket Maladi naívan nem cserélt le, köztük Morrigan Cordét, aki ugyan már húsz éve inaktív ügynök, még mindig az egyik legjobb a szakmában, és Nyna úgy gondolja, hogy kapcsolatba tudna vele lépni. Veed rájön, hogy Calixte pontosan tudja, hogy hol tartózkodik most Cade. Ekkor Calixte előhívja a Kerék nevű űrállomás (korábban a Republic, és a Marvel Star Wars képregénysorozatokban szerepelt) holoképe, amely a Besh Gordon rendszerben található, a Középső Gyűrűben, és még a Régi Köztársaság idején épült. Az állomás jelenlegi tulajdonosa pedig egy Pol Temm nevű kel'dor, aki megtiltotta a fegyverek viselését az állomáson, és aki megszegi ezt a szabályt, azt kitiltják a Kerékről. A Kerék elsődleges célja a szerencsejátékok. Kaszinókkal van tele az egész állomás. Ideális kémek találkozóhelyéül, ezért Calixte rajta tartja a szemét már egy ideje. Nemrég tudomására jutott, hogy valaki használta Skywalker azonosító kódját. A biztonsági kamerák felvételén tisztán látszik, ahogyan Skywalker végighalad a folyosón Wolf Sazen, és Shado Vao társaságában. Calixte úgy gondolja, hogy minden áron nekik kell előszőr megtalálniuk Cade-t, hogy végre Veed lehessen a császár, ahogyan azt már korábban is tervezték. Eközben A Bastion bolygón Roan Fel Antares Dracóval, és Ganner Krieggel vitatkozik. Nagyon leszidja őket azért, amiért megszegték a határozott parancsát, és végrehajtották a mentőakciót. Szóba kerül az is, hogy öt darab jeladót is elhelyeztek Cade hajóján, de ő időközben mindet hatástalanította, és bár Wolf Sazen, és Shado Vao nemet mondtak a szövetségre lépés ajánlatára, attól még más Jedik csatlakozhatnak a Birodalomhoz, mert szükségük van minnél több szövetségesre. Antares, és Ganner meglepetésére Roan Fel kitüntetéssel jutalmazza őket, de rögtön ki is derül, hogy csupán azért, mert ha most megbüntetne két nagyraértékelt hőst, akkor azzal aláásná a saját tekintélyét a katonái előtt. De éppen ezért, mert ők nagyraértékelt hősök, ezért mostantól ők kapják a legveszélyesebb feladatokat. Fel halkan Antares fülébe súgja, hogy kezdheti kiverni a fejéből a lányával való esküvő gondolatát. Fel rögtön ki is adja az első küldetésüket. Mingo Bovark, birodalmi kapitány találkozni fog Gar Stazi admirálissal, a Galaktikus Szövetsék maradék flottájának parancsnokával, hogy szövetségre lépjenek. Antaresnek és Kriegnek kell biztosítania, hogy Bovark kapitány biztonságosan megérkezzen, és épségben hazajusson. Semmi sem zavarhatja meg a tárgyalást, ha Bovark kapitány komolyabban megsebesül, vagy meghal, Fel nyomban kivégzi mindkettejüket. A Kerék fedélzetén Mingo Bovark, és Gar Stazi megkezdik tágyalást, miután Pol Temm magukra hagyta őket. Stazi nem igazán érti, hogy Fel miért szervezte meg ezt a találkozót. A nimbanel kapitány szövetséget ajánl fel közte, és Fel birodalma között. Stazi nem érti, hogy miért kellene csatlakoznia, hiszen Fel kezdte a Sith-Birodalmi háborút, de Mingo felvilágosítja, hogy valójában a Sithek voltak azok, akik a tudta nélkül manipulálták Felt. Stazi ezek hallatán belemegy a tárgyalásokba. Eközben Antares Draco, és Ganner Krieg is a Kerék fedélzetén tartózkodik. Antares felhívja rá Ganner figyelmét, hogy ez a küldetés számukra életbevágóan fontos, mert csak így szerzhetik vissza Roan Fel bizalmát. Szintén a Keréken Jor Torlin sith ügynök találkozik az egyik chadra-fan megbízottjával, Haakóval, akinek parancsba adja, hogy tartsa a szemét Skywalkeren, mert mindent tudnia kell róla. Egy csapat bünöző beleköt Jor Torlinba, amiből aztán nyomban tömeges verekedés alakul ki. Hirtelen megjelenik Morrigan Corde, és segítségével Torlin legyőzi a bűnözőket. Torlin úgy véli, hogy Corde volt az aki ráküldte ezeket az embereket, ezért rátámad. Corde továbbra is bizonygatja, hogy ő is birodalmi ügynök, akárcsak Torlin, de ő nem hisz neki. Corde kénytelen altatógázt bevetni, hogy lecsillapítsa Torlint, és az ő gyilkos szándékait...

 

#10. - Trust Issues, Part 2.

 

trustissues2.th.jpg

 

Jor Torlin a saját hajója, a Raider fedélzetén tér magához, ahová Morrigan Corde felvonszolta. Mikor felébredt, Corde tisztességesen bemutatkozott, és szembesítette Jorlint mindazzal, amit tud róla, majd elengedi őt. Torlin megjegyzi, hogy még sosem látta Cordét azelőtt, holott ő minden birodalmi ügynököt ismert. Corde ezt azzal magyarázta, hogy már jó ideje nem tevékenykedett, és csak most, Nyna Calixte különlegesen fontos parancsára lépett akcióba, hogy megtalálja Skywalkert. Mindketten tudják, hogy Skywalker már nincs a Keréken, viszont megpróbálják kitalálni, hogy merre mehetett tovább. Corde úgy gondolja, hogy a Hapes felé vette az irányt, mert a hapanok semlegesek maradtak a háborúban, és ideális búvóhelyként szolgálhat. Torlin viszont arra gyanakszik, hogy Skywalker visszatért az Ossusra. Corde továbbá figyelmezteti Torlint arra, hogy a Keréken tartózkodik még Gar Stazi admirális is, az egyetlen, aki nem adta meg magát a Galaktikus Szövetségből, és Mingo Bovark kapitány Fel birodalmából. Corde nem tartja okos ötletnek, hogy rájuk támadjanak, mert akkor szinte biztos, hogy szövetségre lépnek egymással, ezért úgy kell félbeszakítaniuk a tárgyalást, hogy a tárgyaló felek maguk járjanak el így. Torlin úgy véli, hogy ideje bevetni a C.O.L.D. droidokat. Ez egy új Sith technológia, ami rácsatlakozik a hajók, vagy más járművek fedélzeti számítógépére, és pillanatok alatt felülírja őket. A droidok segítségével a birodalmi hajók a Galaktikus Szövetség hajójára nyitottak tüzet. Stazi árulónak tartja Bovark kapitányt, ezért a feldühödött duros rátámad egy vibrokéssel. Antares és Krieg, akárcsak a rájuk támadó katonák, ők is becsempészték a fegyvereiket, így szembe tudtak szállni velük. Stazi késével megvágja Bovark oldalát, de mielőtt még újból lesújtana, Antares a segítségére siet, és az Erő segítségével ellöki Bovarktól Stazit. Ekkor megérkeznek Pol Temm biztonsági emberei, akik megadásra szólítják fel a birodalmiakat. Antares nem akarja megadni magát, mert Stazi emberei voltak azok, akik rátámadtak. Eközben Stazi megemlíti, hogy az ő hajójára pedig épp a birodalmiak nyitottak tüzet. Pol Temm úgy dönt, hogy kitiltja Fel csapatait a Kerékről. Eközben Torlin lecsatlakoztatja a C.O.L.D. droidokat a birodalmi hajókról, és Corde társaságában elhagyják a Kerék állomást, hogy Skywalker nyomába eredjenek. Bár Corde továbbra is úgy gondolja, hogy Sykwalker a Hapesen van, Torlin ennek ellenére az Ossus felé veszi az irányt. Mikor leszállnak a bolygóra, Corde figyelmezteti Torlint, hogy mindenképp élve kell elkapniuk Skywalkert. Torlin váratlanul tüzet nyit Cordére a dzsungelben, hogy végezhessen vele, ahogy korábban ígérte. Egymás elől bújkálnak a dzsungelben, amikor hirtelen Torlin rosszul lesz. Corde odamegy hozzá, és elárulja, hogy mi történik vele. Beadott neki egy méreg ampullát amikor még eszméletlen volt, és most aktiválta, így a méreg szétáradt Torlin szervezetében. Ha nem nyitott volna rá tüzet, akkor életben hagyta volna. Fény derül arra, miután előhív egy családi holoképet, hogy Morrigan Corde nem más, mint Cade Skywalker anyja, Kol Skywalker egykori szeretője. Az ezt következő visszaemlékezésben láthatjuk, hogy hogyan hagyta ott Kol Skywalkert. Hogy Corde úgy érzi, hogy egy gyermek sosem szerepelt a tervei között, és ő továbbra is a Birodalom ügynöke, ezért nem maradhat itt tovább. Kol megkéri őt, hogy maradjon, de Corde rávilágít arra, hogy a Jedik nem hagynák, hogy ő nevelje fel, mert elvégre ő egy Skywalker. Corde elmondja, hogy a kettejük kapcsolata pusztán baleset volt, amit nem bánt meg. Corde nem akar elbúcsúzni az éppen alvó fiától, mert különben nem tudná őt itthagyni. Corrde kikapcsolja a holoképet, majd Torlin hajóján, a Raideren elhagyja az Ossust.

 

#11. - Ghosts, Part 1.

 

ghosts1.th.jpg

 

Jor Torlin, a halott Sith ügynök helyesen következtetett, mert Cade Skywalker valóban az Ossuson tartózkodik. Cade az elhagyatott Jedi akadémián egy üres terem közepén fekszik eszméletlenül, körülötte pedig néhány üres, halálpálcás kémcső van szétszórva. A Jedi akadémia annak idején tele volt élettel, mára már csak a kísértetek maradtak. Cade-t egy vörös hajú, zöld szemű nő ébreszti fel. Cade azonnal felismeri őt a régi holofelvételekből. Mara Jade Skywalker állt előtte. Kérdőre vonja a fiút, hogy miért szedi azokat a halálpálcákat. Cade azzal magyarázza, hogy távol tartsa magától az Erőt, vagy az Erő tartsa magát távol tőle. Mara idiótának minősíti Cade-t azért, amit tesz, mert azzal, hogy elvágja magától az Erőt, az számára olyan, mintha nem lenne levegőt. Ő egy Skywalker, az Erő az egész családját átjárja, a kérdés az, hogy az Erő melyik oldalán óhajt tovább haladni. Mivel Mara mindkét oldalon járt már, ezért mindkét oldal természetét ismeri. Megjelenik Cade előtt Anakin Skywalker is, aki a szeme láttára alakul át Darth Vaderré, majd rátámad. Cade megvív vele, és párbaj közben kijelenti, hogy ő nem hisz a végzetben, ő maga az, aki a sorsát irányítja, és senki más. Vader felülkerekedik a párbajban, majd átszúrja Cade mellkasát. Elmondja Skywalkernek, hogy rengeteg haragot érez benne, és a harag a kulcs a hatalomhoz. De a harag önmagában nem elég, összpontosítani kell a gyűlöletét, hogy igazán halálos fegyvert lehessen kovácsolni belőle, akárcsak egy fénykard. Vader ekkor leveszi magáról fekete maszkját, ezzel előkerülnek halálos égési sérülései, majd folytatja beszédét. Meg kell tanulnia uralkodnia a gyűlöletén, különben ez lesz a végzete, és így el fog pusztulni. Vader éppen csapásra emelné a fénykardját, amikor hirtelen hóvihar közeledik, amely eltünteti Vadert, és ezzel félbeszakítja az egész látomást. Egy nagydarab, szőrös alak hajol Cade fölé. Cade természetesen azonnal felismeri az ősöreg K'Kruhk mestert. (Korábban a Clone Wars rajzfilmsorozatban, továbbá a Republic és Dark Times képregénysorozatokban szerepelt) Cade azt hitte, hogy K'Kruhk meghalt a többiekkel együtt az ossusi mészárlásban. K'Kruhk erre csupán annyit felel, hogy sokszor halt már meg ő az élete folyamán, úgyhogy számára ez nem újdonság. K'Kruhk sem igazán érti, hogy miért sodorja magát veszélybe Cade azzal, hogy szedi azokat a halálpálcákat, hiszen nem véletlenül hívják őket így. K'Kruhk elkíséri őt Wolf Sazenhez, és Shado Vaóhoz. Cade magyarázatot követel, hogy mit keresnek itt, és hogyan találtak rá, hiszen ő otthagyta őket a Kerék fedélzetén. Shado egyértelműnek találta, hogy Cade az Ossusra fog utazni, miután elhagyta a Kerék állomást. Cade egyszerűen csak távol akart maradni mindentől, a Jediktől, a Sithektől és a Birodalomtól. Cade elmeséli Sazennek, hogy mióta visszatért, másképp lát bizonyos dolgokat, ezért szeretné befejezni a Jedi kiképzését. Bár meglepi vele egykori mesterét, Sazent boldogsággal tölti el, hogy Cade végül így döntött. Eközben a Socorro bolygón Jariah Syn és Deliah Blue, akik között jelenleg eléggé feszült a viszony, mióta Cade otthagyta őket. Mikor megérkeznek a Crimson Axe fedélzetére, Rav várja őket, Nyna Calixte, és néhány birodalmi rohamosztagos társaságában. A birodalmiak nyomban le akarják tartóztatni a két fejvadászt, de Syn úgy véli, hogy ehhez a birodalmiaknak nincs joguk, mert egyetlen bizonyíték sincs a kezükben, amit felhasználhatnának ellenük. Ekkor Rav megmutatja a felvételt, amelyet a biztonsági droidjai vettek fel. A felvételen Cade Hosk Trey'lis után ugrik, és zuhanás közben a bothan felfedezi a benne tomboló Erőt, és Jedinek nevezi Cade-t. Calixte felajánlja Synnek és Deliahnak, hogy ha önként elárulják, hogy hol tartózkodik most Cade, akkor szabadon távozhatnak. De Syn úgy dönt, hogy nem él a lehetősségel, és nem könnyíti meg a Sithek dolgát, ezért nem árulja el a barátját. Calixte erre a kijelentésre pedig kénytelen rájuk küldeni egy kihallgató droidot. Két héttel később, Cade épp Shadóval gyakorol, miközben Wolf K'Kruhkkal két hagyatékának fontosságáról beszél, hogy Skywalker pusztán a neve által képes arra, hogy újra egyesítse a Galaxisban szétszóródott Jediket. Gyakorlás közben Cade és Shado alatt beszakadt a padló, és lezuhannak az elhagyatott akadémia alagsorába, ahol ősi Jedi ereklyékre bukkannak, amely egytől egyig nagyon értékesek. Elcsodálkoznak azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy mindezek itt maradtak, mert az ossusi mészárlás után Rav űrkalózai kifosztották az egész épületet. Hirtelen Cade-re, és Shadóra rátámad két Yuuzhan Vong, miközben egy harmadik figyeli őket. Egy nő...

 

#12. - Ghosts, Part 2.

 

ghosts2t.th.jpg

 

A két Yuuzhan Vong harcos, Choka Skell és Liaan Lah pillanatok alatt lefegyverzik Cade-t és Shadót, de harmadik Yuuzhan Vong, Nei Rin leállítja őket, mert rájön, hogy ők Jedik, és ők nem harcolhatnak Jedikkel. Choka Skell ugyan kételkedi a nő szavában a Cade ruhájára festett űrkalóz szimbólum miatt, de végül hallgat rá, és elereszti őt. Cade felismeri Nei Rint, akit azonban meglep, hogy Cade ismeri őt. Megjelenik Wolf Sazen, és K'Kruhk mester, mert úgy érezték, hogy a tanítványaik veszélyben vannak. Őket is meglepetéssel töltötte el Nei Rin, és a többi Yuuzhan Vong jelenléte. Kiderül, hogy ők az ossusi mészárlás után mindvégig itt maradtak, és annak idején Nei Rin volt az, aki segített Kol Skywalker kutatásait az Ossus Projektben, amely végül egy rémálommá változott, miután az új növényzet megfertőzte az embereket. A két harcos, Choka Skell és Liaan Lah pedig az ő személyi testőrei. Nei Rin otthagyta Ossust, hogy fényt derítsen a rejtélyre, hogy a Sithek hogyan szabotálták élete munkáját. De mire visszatért, a Jedi akadémia már lángokban állt. Megtalálták Kol Skywalker holttestét, akit Nei Rin egy hősként tisztelt, akárcsak az elődjét, Luke Skywalkert, amiért hajlandóak voltak segíteni a népének, hogy letelepedhessenek ebben a Galaxiban, mindazok után, amit az invázió során tettek. Kolt végül a Jedi hagyományoknak megfelelően elhamvasztották, majd a megmaradt Jedi ereklyéket lehordták a templom alagsorába, hogy megőrizzék a Jedik hagyatékát, továbbá arról is beszél, hogy az ő szemében Cade Skywalker a becsület jelképe. Cade-n újból eluralkodnak az indulatok, és ismét arra az elhatározásra jut, hogy inkább jobb lesz mindenkinek, ha mégsem válik belőle Jedi, mert az ő idejük végleg lejárt. Mert hiába ők a béke, és az igazság védelmezői, ha egyszer a Galaxis újból és újból ellenük fordul. Nei Rin elképedve kérdezi meg Wolf Sazentől, hogy idáig jutottak volna a Jedik? Wolf erre csak annyit tud felelni, hogy nem a Jedik, csak egyedül Cade. Sazen mester követi Cade-t. Elmondja neki, hogy azzal nem fordul jobbra semmi, hogy újra, meg újra beszedi azokat a halálpálcákat, amiket épp bevenni készül. Korábban Wolf nem értette, hogy miért hagyta őket ott Cade a Keréken, és hogy miért érkezett egyedül az Ossusra, de végre rájött. Cade azért tért vissza az Ossusra, hogy meghaljon. Cade rábólint, és megjegyzi, hogy sikerült is volna, ha K'Kruhk mester nem akadályozza meg. És azért szedi a halálpálcákat, hogy elszakadjon végre az Erőtől, mert az apja hangját hallja a fejében, újra meg újra, és elege volt már ebből. Wolf megjegyzi, hogy azért az Ossusra tért vissza Cade, hogy ugyanott hallhasson meg, ahol az apja is. Cade-n eluralkodik a haragja, és rátámad Sazenre. Puszta kézzel, és az Erő segítségével egyaránt harcolnak, és közben heves vita alakul ki köztük. Wolf szembesíti Cade-t saját magával, a döntéseivel, hogy mit miért tett az elmúlt hét évben. Cade dühe végül alábbhagy, és abbahagyja a támadást. Wolf valamivel nyugodtabb hangnemben hozzáteszi, hogy számára sem volt könnyű Kol elvesztése, mert amikor még tanítvány volt, ő volt a mestere. De kénytelen volt elfogadni, mert az Erő akarata volt, hogy mindez megtörténjen. És ha most Cade öncélúan véget vet az életének, azzal Kol önfeláldozása értelmét veszti. Cade végül igazat ad mesterének, aki felkészültnek tartja Cade-t arra, hogy megtanítsa neki a meditációt. Cade, a meditálás során felidézi saját múltját, ahogyan felébred az Ossus feletti űrben, miután a vadászgépe felrobbant. Megérkeznek az űrkalózok, és a Crimson Axe fedélzetére viszik Skywalkert, ahol Rav bár úgy gondolja, hogy Cade egy Jedi, az ifjú Jariah Syn lebeszéli a kapitányt arról, hogy bántsa őt, mert szerinte Cade valójában nem Jedi, mert nincs nála fénykard, hiszen minden Jedi hord magánál fénykardot. Rav végül megkíméli Cade életét, és Jariah Synnel életre szóló barátok lettek. Nem sokkal később a legénység leszáll az Ossusra, hogy aztán elvigyék az értékes Jedi ereklyéket, azonban nem tudják az összeset elvinni, mert egy birodalmi hajó közelít a rendszer felé. Cade megtalálja édesapja holttestét, aki ugyanúgy fekszik ott, ahol Darth Nihl leterítette. Rav felteszi a kérdést, hogy vajon most hol van az a nagy szövetségesük, az Erő? Hirtelen az események félbeszakadnak, és Hosk Trey'lis szenvedő alakja jelenik meg Cade elméjében, majd a bothan mester képe átalakul Darth Kraytté. Luke Skywalker is megjelenik Cade előtt, aki elmondja neki, hogy itt az ideje, hogy végre elfogadja a hagyatékát, és hogy felvállalja a sorsát. Meg kell mentenie Hosk Trey'list, akit kiadott a Sitheknek, és most a Coruscanton kínozzák meg a Sithek templomában. Az ő felelőssége, ami a Jedi mesterrel történt, és az ő feladata, hogy mindezt helyrehozza. Miután a látomás véget ért, Cade úgy dönt, hogy útra kel. Wolf nem érti, hogy miért akarja otthagyni az Ossust, hiszen még nem fejezte be a kiképzését. Cade csupán annyit felel, hogy van valami, amit rendbe kell hoznia. Cade továbbá úgy gondolja, hogy nem ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy egyesítse a Jediket, véleménye szerint K'Kruhk mester sokkal alkalmasabb a feladatra. Nei Rin odaadja neki az édesapja fénykardját, Míg K'Kruhk rendelkezésére bocsátja R2-D2-t, aki már hosszú ideje áll már a Skywalker család szolgálatában. Cade elég bunkón bánik újdonsült társával, majd közösen felszállnak a Mynockkal, és a Coruscant felé veszik az irányt.

 

#13. - Ready To Die

 

readytodie.th.jpg

 

A Munto Codru bolygón, a helyiek, a codru-jik klán vezérei, köztük Rikkar-Du arról tanácskoznak, hogy együttesen össze kell fogniuk a Sithek ellen, akik el akarják foglalni a bolygójukat, hogy aztán bázist létesíthessenek rajta. A döntést nem hozzák meg ugyan, de megbeszélik egy újabb tárgyalás időpontját, amelyre holnap kerül sor. Rikkar-Du, aki felvetette a klánok összefogásának tervét, a tárgyalások után meglátogatja feleségét, Tassát, és fiát, Jassart. Egy rövid beszélgetés után úgy dönt, hogy elmegy sétálni abba a templomba, amely már évek óta elhagyatott, hogy összeszedhesse a gondolatait a holnapi tárgyalásra. Odabent szembe találja magát egy régi ellenségével, Darth Kruhllal, a Sith nagyúrral, aki azért jött, hogy végezzen vele, amiért a Birodalom ellen próbálja fordítani a codru-jiket. Rikkar-Du mind a négy kezébe vesz egy vibrokést, majd Kruhl nagyúrra támad, aki néhány csapással levágja Rikkar-Du karjait. Hirtelen megjelnik Jassar, Rikkar-Du fia, hogy megmentse apja életét, de Kruhl kíméletlenül végez vele, akárcsak az apjával. Megérkezik Kassek-Ka, az egyik codru-ji klán vezetője, aki mindvégig a Birodalom oldalán állt. Tőle megtudjuk, hogy Rikkar-Du feleségével is ugyanúgy végeztek, és hogy elfogadta a Sithek ajánlatát, hogy bázist létesíthessenek a bolygón, ahonnan ellenőrzés alatt tarthatják a szektor többi bolygóját. Mikor Kruhl visszatér a csillagrombolója, a Dauntless fedélzetére, Vikar Dorn kormányzó várja őt, aki értesíti, hogy sűrgősen kapcsolatba kell lépniük Darth Maladival, akinek Kruhl részletes jelentést tesz küldetéséről a Munto Codrun. Kiderül, hogy Dorn kormányzó azért tartózkodik itt, hogy Kruhl segítségére legyen a következő küldetésében. Tudomásukra jutott, hogy Roan Fel visszafoglalta a Bastiont, és jelenleg is ott tartózkodik. Mivel a Bastion közel bevehetetlen, ezért Kruhlra hárul a feladat, hogy beszivárogjon, és végezzen Fellel. Dorn kormányzó kapcsolatba lép a Bastionnal, és felajánlja a hajóját, és a legénységét, hogy szövetségre léphessenek Fellel. Dorn kormányzó leszáll a bolygóra egy kisebb hajóval, ahol Tohri Challon várja őt. Mindez csupán egy gondosan megrendezett színjáték Dorn kormányzó részéről, amely figyelemelterelésként szolgál, amíg Kruhl beszivárog a bázisra. Challon elmondja Dorn kormányzónak, hogy várnia kell a találkozásra Roan Fellel, mert a császár jelenleg az úgynevezett Pellaeon Kertjénkek nevezett helyen meditál. Darth Kruhl megtalálja Felt a kertben, és nyomban rátámad. Nem számol azonban a birodalmi lovagok titkos fegyverével, amit a fénykardjukba építettek. Szempillantás alatt inaktívvá teszi a meglepődött Kruhl fénykardját, aki fegyver híján kénytelen az Erővel villámokat megidézni, hogy legyőzhesse Felt. Fel, miközben védeni próbálja magát a gyilkos villámoktól, elveszti a fénykardját, és puszta kezes harcra kényszerül Kruhl ellen, amely nem húzódik hosszú ideig, mert Fel előhúzza az oldalára akasztott sugárvetőt, és lelövi Kruhlt, aki belehal a sérüléseibe. Antares Draco késve érkezik a császár megmentésére. Később, a Coruscanton Vikar Dorn jelentést tesz Darth Maladinak a történtektől, hogy a Dauntless teljes egészében megsemmisült, a rajta tartózkodókkal együtt, miután rájöttek, hogy Dorn kormányzó bűnrészes volt a Fel elleni merénylet során. Dorn bevallja azt is, hogy ő egyike azoknak a maroknyi túlélőknek, akik még idejében elhagyták a Dauntlesst. Maladi úrnő aktiválja a fénykardját, és kivégezte Dornt a kudarcáért. Darth Krayt úgy véli, hogy Maladi kudarcot vallott, mire ő azt állítja, hogy minden pontosan úgy történt, ahogyan eltervezte. Ezzel a merénylet kísérlettel abszolút bizalmatlanná tették Felt, aki ezúttal mindenkiben az ellenséget látja majd, és sosem fogja tudni, hogy honnan érkezik az igazi támadás. Maladi biztosítja mesterét afelől, hogy előbb vagy utóbb végrehajtja mestere óhaját, és végezni fog Roan Fellel.

 

#14. - Claws Of The Dragon, Part 1.

 

clawsofthedragon1.th.jpg

 

A Coruscanton, a Sithek templomában Darth Wyyrlok épp a sztázis kamrát őrzi, melyben mestere, Darth Krayt tartózkodik mély transzba esve. Wyyrlok visszatekint a vérvonalára. Ő a harmadik a Wyyrlokok sorában. Az első a nagyapja, míg a második az édesanyja volt. Wyyrlok úgy gondolja, hogy egy napon, a lánya, Saarai is a nyomdokaiba léphet, és ő lehet a negyedik Wyyrlok. Wyyrlok aggódik a mesteréért, mert haldoklik. A teste hamarosan felemészti őt, és nincs semmi, ami megállíthaná ezt, még XoXaan ősi tudása sem volt elegendő. Sőt, még a foglyul ejtett Jedi gyógyítót, Hosk Trey'list is rákényszerítették, hogy képességeit a mesterén használja, de ez sem használt. Wyyrlokot egyszerre tölti el csodálattal, és rettegéssel az a potenciális gyógyító, akinek Darth Talon hozta meg a hírét. Ő egy olyan vérvonal szülötte, amiről Wyyrlok réges rég azt hitte, hogy kihalt. Darth Krayt felébred a transzból stázis kamrája belsejében, amikor megérzi Skywalker közeledését. Cade R2-D2 társaságában épp a coruscanti felhőkarcolók között száguldozik a Mynockkal, a Koponya század elől menekülve. A század parancsnoka nem más, mint Gunn "Tüzér" Yage, a birodalmi moff, Rulf Yage lánya. Nyomában pilótáival, Jae "Vihar" Akurával, Brodie "Ágyú" Coburnnel és Tev "Zúzó" Rimonnal. Az üldözés során a pilóták nem is igazán veszik komolyan a Mynock üldözésének feladatát, és sokkal inkább egymás tréfálgatásával vannak elfoglalva, egyedül Gunn Yage az, aki fokozattan koncentrál a feladatára. Cade sikeresen lerázza őket, majd biztonságosan leszáll a Coruscant legalsó szintjein. Cade, aki út közben egész jól összebarátkozott R2-D2-val, megparancsolja a kis droidnak, hogy senkit se engedjen fel a Mynock fedélzetére, kizárólag Jariah Synt, és Deliah Blue-t, ha esetleg erre járnának. Cade búcsúüzenet gyanánt hátrahagy nekik egy hangfelvételt, amelyben a barátaira hagyja a Mynockot, és a fedélzeten tartózkodó kis droidot. A Coruscant legalsó szintjein rengeteg olyan embert lát, akiket megfertőzött a mutálódott Yuuzhan Vong növényzet. Cade összefut egy csapat kötekedő alakkal, akik ki akarják őt fosztani. Az egyiküket Cade egész egyszerűen lelövi, a többiek pedig gyáván megfutamodnak. Cade végül megérkezik Rik kantinájába. A bejáratnál beköszön egy régi ismerősének, a nautolan kidobóembernek, Jaknek. Cade helyet foglal a bárpultnál, és egy corelliait kér a sakiyan csapostól, Finntől. Finn eleinte nem tudja, hogy újdonsült vendége corelliai sörre, vagy corelliai whiskeyre gondolt-e. Cade végül úgy dönt, hogy mindkettőből kér. Felbukkan Cade egyik régi ismerőse is, Jool királnyő, egy erősen női beállítottságú hutt, akinek a bal szeme helyén egy ékkövekkel díszített kibernetikus szem található. Jool flörtölni kezd Cade-el, majd Jariah, és a zeltron nő holléte felől érdeklődik. Cade Jooltól várja a választ, amikor megjelenik Kee és Chak, (korábban a Republic képregénysorozat The Hidden Enemy című fejezetében szerepelt) akik szintén társai hollétéről faggatják Cade-t, ugyanis Rav kölcsön vette tőlük a hajójukat, a Grinning Liart, és még mindig nem kapták vissza. Chak, a wookiee a hajó kapitánya, és Vilmarh Grahrkról nevezte el a hajót, akit annak idején még a klónok háborújában ismert meg. Cade kijelenti, hogy nem tud semmiféle információval szolgálni, ezért a két csempész magára hagyja őt Joollal. Jool figyelmezteti Cade-t, hogy a birodalmiak szinte az egész Galaxisban őt keresik. Cade átnyújt a huttnak egy adatkártyát, hogy készítsen egy új azonosító kódot a Mynocknak, és ha Syn, vagy Deliah erre járna, akkor adja oda nekik. Jool szerint Cade úgy beszél, mint aki nem tervez többé visszatérni. Cade figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, és otthagyja Rik kantináját. Eközben Rulf Yage moff felelősségre vonja lányát, amiért nem sikerült elfognia a Mynockot. Gunn kijelenti, hogy valójában nem tudja megerősíteni, hogy valóban a Mynock volt-e, mert teljesen más azonosító kódot használt, viszont a leírás illett arra a hajóra, amit üldözőbe vett. Mindez apját még csak egy kicsit sem érdekli, és képtelen figyelmen kívül hagyni, hogy a lánya kudarcot vallott. Rulf, miután végre kidühöngte magát, otthagyja Gunnt a pilótái társaságában. Jae "Vihar" Akura felteszi a kérdést, hogy Gunn hogyan volt képes túlélni így a gyermekkorát? Cade eközben Coruscant utcáit járva megközelíti a Sithek templomát. Akadálytalanul bejut a templomba, és sikeresen megtalálja a magára hagyott Hosk Trey'list. Hosk bocsánatért esedezik, amiért kénytelen volt kiadni őt, és a társait Maladi úrnőnek. Cade figyelmen kívül hagyja mindezt, és megpróbálja megszöktetni Hoskot. Szokásához híven, Darth Talon szinte a semmiből csap le rájuk. Cade megvív Talonnal, akit aztán rövid időn belül lefegyverez. Megjelenik Darth Nihl, aki Talon segítségére siet, és az Erő segítségével folytogatni kezdi Cade-t, aki nem tud ellenállni a szorításnak. Nihl az apjához hasonlítja Cade-t, miszerint ugyanolyan gyenge, és könnyen legyőzhető, mint amilyen Kol volt. Nihl pusztán élvezetből végezni akar az ifjú Skywalkerrel, de Talon figyelmezteti, hogy a mesterüknek élve van rá szüksége. Eközben az Ossuson Wolf Sazen, Shado Vao és K'Kruhk együttesen meditálnak. Wolf zavart érez az Erőben, és rájön, hogy a tanítványát veszély fenyegeti...

 

#15. - Claws Of The Dragon, Part 2.

 

clawsofthedragon2.th.jpg

 

A Coruscanton, a moffok tanácstermében hívás érkezik Darth Maladitól, aki megparancsolja Calixtének, hogy minden ügynökének adja ki az utasítást, hogy térjenek vissza az eredeti feladatukhoz. Calixte kérése ellenére Maladi nem indokolja meg az utasítást, és bontja a kapcsolatot. A tanácsteremben jelen van Morlish Veed, Nyna Calixte, Rulf Yage, Geist és Fehlaaur, (teljes chiss nevén Fehlaaur'aitel'loro) míg Konrad Rus csak holoadáson kersztül vesz részt az ülésen. Geist, a birodalmi hadsereg vezetője úgy véli, hogy Konrad Rusnak, és a Birodalmi Missziónak egyáltalán nincs semmi haszna, és személyes véleménye szerint Rus Felnek kémkedik. Rus annak rendje, és módja szerint felháborodik a kijelentés hallatán, de mielőtt komolyabb vita alakulna kibelőle Veed Skywalkerre tereli a szót. Veed Fehlaaurtól követel adatokat róla, de Fehlaaur kijelenti, hogy sajnos nem tud információkkal szolgálni Skywalkerről mert az apjával ellentétben sem az Új Birodalomban, sem a Chiss Birodalomban nem ismerik őt. Fehlaaur felhívja a tanács tagjainak figyelmét arra, hogy a jelentések szerint a Koponya század, Rulf Yage lányának vezetésével üldözőbe vették Skywalkert. Rulf viszont megcáfolja a chiss szavait, mert hivatalosan még nem erősítették meg, hogy az valójában Skywalker hajója lenne, mert már több hasonló jelentés is érkezett, melyek egytől egyig alaptalanok voltak. Geist szerint, mióta a Sithek átvették a hatalmat, azóta sokkal kevesebb hatalommal rendelkeznek, mint amikor még Fel volt az uralkodó. Rulf viszont úgy gondolja, hogy mindez Calixte hibája, amiért közvetítőként lépett fel az Új Birodalom, és a Sithek között. Calixte viszont rávilágít, hogy mindez közösen az ő hibájuk, amiért háborúzni akartak a Galaktikus Szövetséggel. Fehlaaur hozzáteszi, hogy most szembesültek döntéseik következményeivel. Geist vissza akarja állítani a moffok tekintélyét, mint amilyen egykor a Birodalmi Maradványban volt. Veed véget a vitának, és kijelenti, hogy a moffoknak össze kell fogniuk ahelyett, hogy folyton egymással marakodnak. Előszőr is ki kell deríteniük, hogy Skywalker életben van-e, avagy sem. Az ülés véget ér, és Rulf lányával együtt a Naboo Királynője étteremben vacsorázik. Felbukkan Nyna Calixte, akiről kiderül, hogy Gunn anyja, de azóta már elvált Rulftól. Nyna arról érdeklődik a lányától, hogy valóban a Mynock volt-e az az azonosítatlan hajó, amit üldözőbe vett a Koponya századdal, és Gunn saját véleménye szerint igent mond. Eközben Cade kikötözve ébred fel a Sithek templomában, Darth Maladi társaságában, később meglátogatja maga Darth Krayt is. Krayt megkérdezi Cade-től, hogy egyáltalán tudja-e, hogy ki ő, erre csupán Cade annyit felel, hogy ő az a szörnyeteg, aki miatt meghalt az édesapja. Krayt, hogy jobb belátásra térítse a szemtelen foglyot, megparancsolja Talonnak, hogy hozza a színe elé a vendégeiket. Az úgynevezett vendégek nem más, mint Jariah Syn, és Deliah Blue. Krayt Cade gyógyítóképessége felől érdeklődik Deliahtól, aki viszont azt mondja Kraytnek, hogy nem rendelkezik Cade semmiféle ilyen képességekkel. Krayt jól tudja, hogy Deliah hazudik, ezért int Maladinak, hogy végezze a dolgát. Maladi megfertőzte őket a Yuuzhan Vong növényekkel, majd a Sötét Oldal erejével mutációt idézett elő bennük, és kínzó fájdalmak közepette megindult bennük a csontkinövések kifejlődése. Kiderül az is, hogy Maladi volt az, aki szabotálta Nei Rin kísérleteit, hiszen szakértője a Yuuzhan Vong biotechnológiának. Krayt választás elé állítja Cade-t, akit idő közben eloldoznak. Vagy megmenti a barátait, és ezáltal lerántja a leplet a képességeiről, vagy pedig hagyja őket meghalni, csak hogy megtarthassa a titkát. Cade az előbbit választja, letérdel barátai mellé, és különleges képességeit felhasználva meggyógyítja őket. Krayt elmondja Cade-nek, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy kiváló Sith nagyúr válhasson belőle. Megpróbálja átállítani Skywalkert az ő oldalára, aki viszont egy alkut ajánl Kraytnek. Ha szabadon engedi a barátait, akkor talán elfogadja az ajánlatát. Krayt felháborodik, hogy Cade-nek nincs joga alkudozni, mert akkor az azt jelentené, hogy ők egyenlő felek, holott koránt sem azok. Krayt a szavát adja, hogy ha Cade ittmarad, és végighallgatja, amit mondani akar neki, akkor elengedi őket. Bár Cade nem bízik a Sithben, de ahogy Krayt mondja, valójában nincs más választása. Cade elfogadja a Sith nagyúr ajánlatát, bár Deliah és Syn nem akarják itthagyni őt, Talon elhurcolja őket a templomból. Eközben Morlish Veed, aki jelenleg Nyna Calixte lakosztályában tartózkodik, továbbra is Skywalker miatt aggódik. Nyna beszámol neki arról, hogy Morrigan Corde sikeresen végrehajtotta feladatait a Keréken, és sikeresen meghiúsította a Fel, és Gar Stazi között létrejövő szövetség kialakulását. Calixte felajánlja, hogy kapcsolatba lép Morrigan Cordével, hogy lehetőleg élve megtalálja Skywalkert. Eközben a Sithek templomában Darth Wyyrlok megparancsolja Maladinak, és Nihlnek, hogy maradjanak kinnt, mert Krayt parancsa szerint csakis ő, Talon és a fogoly tartózkodhat a teremben. Nihl szívesen bár, de engedelmeskedik Wyyrlok parancsának, mert úgy gondolja, hogy szükség lehet rá odabent. Maladi szerint azért kell Nihlnek kinnt maradnia, mert valójában ő nem Sithként született. Nihl korábban a szülőhazája, a Nagi bolygó egyik hadura volt, mielőtt még csatlakozott volna a Sithekhez, ezzel szemben Talon már a születésétől fogva Sith kiképzésen vett részt. Miután Krayt biztosítja Cade-t afelől, hogy az elé tálalt étel nem mérgető, felszólítja Skywalkert, hogy nyugodtan szolgálja kimagát. Cade nyomban falni kezd, és megjegyzi, hogy ez már egy elég régi trükk, hogy jobbnál jobb ételekkel próbálják a foglyot jobb belátásra bírni. Krayt szerint mindenkinek megvannak a maga trükkjei, még a Jediknek is. Cade azzal vádolja Kraytet, hogy valójában semmit nem tud a Jedikről. Krayt erre azt feleli, hogy többet tud ő a Jedikről, mint amennyit Cade valaha is tudni fog róluk. Krayt szerint a Jedik nem többek egy nagy rakás, ostoba bolondnál, akik folyton csak felfordulást okoznak, és elvakítja őket a fény oldala. Krayt együttérzését fejti ki Cade-nek, miszerint megérti a lelkében tomboló haragot, mert annak idején az ő apját is a szeme láttára gyilkolták meg, és maga is szembesült ezzel az érzéssel, amikor még Jedi volt. Cade felfigyel erre az apró részletre, és hitetlenkedve bámul Krayt nagyúrra. Krayt elmagyarázza Cade-nek, hogy valójában tény, miszerint minden Sith Jediként kezdi a pályafutását. Végül Krayt leveszi arcáról a maszkot, és kiderül végre, hogy ki is ő valójában. Darth Krayt nem más, mint a Régi Köztársaság egykori Jedi lovagja, A'Sharad Hett...

 

#16. - Claws Of The Dragon, Part 3.

 

clawsofthedragon3.th.jpg

 

A Coruscanton, az éjszaka közepén, Morrigan Corde ébreszti fel álmából Morlish Veedet. Veed megbízza őt azzal, hogy lehetőleg élve hozza ki Skywalkert a Sithek templomából, ha pedig nem jár sikerrel, akkor végezzen vele. Corde két dolgot kér Veedtől. Először is szerezzen be neki néhány tiltott Yuuzhan Vong bogarat a feketepiacról, másodszor pedig a jelzésére Veed küldje el a templom felett járőröző vadászgépeket. Veed eleinte nem érti, hogy miféle jelzésről beszél, de Corde biztosítja afelől, hogy ha eljön az ideje, tudni fogja. Eközben a Coruscant alsóbb szintjein, Rik kantinájában Jariah Syn és Deliah Blue, Jool királynő és Jak társaságában meghallgatják Cade búcsúüzenetét, amelyet R2-D2 vetít ki nekik az asztalra. Miközben Deliah a könnyeivel küszködik, Syn úgy gondolja, hogy hallgatniuk kellene Cade-re, és hogy hagyják ott a Coruscantot a Mynockkal. Deliah felháborodva fegyvert szegez Synre. Nem akarja itthagyni Cade-t, hiszen tartoznak neki azért, amiért megmentette őket. Syn pedig pont Cade hibájának tartja azt, hogy foglyul ejtették őket, és hogy majdnem Yuuzhan Vong szörnyetegekké változtak át. Chak és Kee újból felbukkannak, és fegyvert szegeznek a két fejvadászra, majd a hajójukat, a Grinning Liart követelik, mert a hajót kölcsönnek szánta, nem pedig ajándéknak. Syn közli Chakkal, hogy ne keresse rajtuk a hajóját, mert valószínűleg Ravnál van. Syn felajánlja nekik a Mynockot kárpótlás gyanánt, mire Deliah heves ellenkezésbe kezd. Chak megnyugtatja, hogy nincs szüksége a Mynockra, ő a Grinning Liartakarja. Deliah kijelenti, hogy ő egy tapodtat sem mozdul Coruscantról, amíg meg nem mentették Cade-t. Hirtelen megszólítja őket Morrigan Corde, és arról érdeklődik, hogy kidolgoztak-e már egy tervet a kiszabadítására. Jool királynő felismeri Cordét, és megjegyzi, hogy már húsz év óta nem látta. Jool végül úgy dönt, hogy magára hagyja őket, és megkéri Jaket, hogy kísérje haza. Chak rájön, hogy Cordétól származnak az információk, amiket kapott, miszerint Deliah és Syn itt fognak tartózkodni a kantinában. Corde elmeséli, hogy miket tudott meg a jelenlévőkről. Chak remek szerelő, és kiváló pilóta, aki ismeri azokat a titkos hiperűr útvonalakat, amelyeket a wookieek fedeztek fel, és tartanak titokban a mai napig. Kee, a devaronian elsőtiszt a Grinning Liar fedélzetén, a bio-, és mikroáramkörök szakértője. Deliah Blue, egyike a legjobb zeltron szerelőknek. Jariah Syn, a fejvadász, a tiltott fegyverek mestere. Syn nem akar részt venni ebben a mentőakcióban, mert Cade önmagát sodorta veszélybe azzal, hogy belépett a Sithek templomába. Deliah rábeszéli, hogy tartson velük, elvégre Cade otthagyhatta őket meghalni, de nem tette. Syn végül belemegy, utána kérdőre vonja, hogy miért akarna mindebben segíteni egy birodalmi ügynök. Corde bevallja az igazat, hogy ő Cade édesanyja. Syn nem hisz neki, és komolytalanul kijelenti, hogy persze, akkor pedig az ő apja Roan Fel. Corde megmutatja a családi holoképet, amelyet mindig magánál hord. Syn azonnal hamisítványnak nevezi, de Chak annak idején találkozott Kol Skywalkerrel, ezért biztosra veszi, hogy a felvétel eredeti. Eközben a Sithek templomában, miután Darth Krayt lerántotta a leplet a kilétéről, Cade továbbra sem tudja, hogy ki ő, mert még soha az életében nem hallotta az A'Sharad Hett nevet. Krayt nem lepődik meg ezen, mert annak idején, a sötét időkben rengeteg Régi Köztársaságból származó adat elveszett. Cade szerint, ha Krayt valóban az, akinek mondja magát, akkor már rég halottnak kellene lennie. Krayt nyomban megmagyarázza magas életkorának okát, hogy elsajátított bizonyos Sith technikákat, amelyekkel meghosszabbította az életét, és rengeteg időt töltött mély transzba esve egy sztázis kamrában. Elmeséli, hogy a Régi Köztársaság utolsó napjaiban ő is a klónhadsereg egyik Jedi tábornoka volt, egyszer még Anakin Skywalker oldalán is harcolt az aargonari ütközetben. Megérezte, hogy mekkora sötétség lakozik az ifjú Skywalker lelkében, de nem beszélt róla senkinek. Krayt a mai napig elgondolkodik azon, hogy mi lett volna, ha szóváteszi mindeszt, akkor talán minden másképp alakult volna. Elmeséli neki, hogy épp egy felderítő küldetést hajtott végre a szakaszával, amikor Palpatine kiadta a hatvanhatos parancsot. Végzett a rá támadó katonákkal, és megszökött a bolygóról. Visszatért a Tatooine-ra, hogy apja nyomdokaiba lépve egy buckalakó törzs hadura legyen. A telepesek, és a párologtató farmerek fokozatosan eltulajdonították tőlük a földjeiket. Többször is vezényelt rajtaütésszerű támadásokat, hogy megfélemlítse őket, és rádöbbentse őket, hogy ez a föld valójában az övék. Egy napon, amikor Owen Lars párologtató farmját akarták megtámadni, egy Jedi mester állt az útjukba, aki nem volt más, mint Obi-Wan Kenobi. A'Sharad Hett nem hitte, hogy rajta kívül mások is túlélték a hatvanhatos parancsot, ezért megdöbentette őt Kenobi jelenléte. Obi-Wan rá akarja venni Hettet, hogy hagyjon fel az állandó támadásokkal. Hett viszont kiáll a népe mellett, és úgy véli, hogy csak harccal lehet orvosolni az ügyet. Ekkor mindketten aktiválják a fénykardjaikat, és megvívnak egymással. A párbaj elején Hett megígéri Kenobi mesternek, hogy tisztességesen, a Jedi hagyományoknak megfelelően fogja eltemetni, ha legyőzi őt. Hosszasan küzdenek egymással. Obi-Wan saját, kék színű fénykardját, míg Hett két zöld színű fénykarddal vív, az egyik a sajátja, míg a másik egykor az édesapjáé, Sharad Hetté volt. Obi-Wan tőből levágja a jobb karját, majd lehúzza Hett arcáról a maszkot. Miután Hett katonái meglátják, hogy haduruk valójában egy ember, otthagyják őt. Hett, miután megszégyenítette őt a saját népe előtt, arra kéri Kenobit, hogy végezzen vele. Obi-Wan megkíméli az életét, de arra kéri Hettet, hogy hagyja el a Tatooine-t, és soha többé ne térjen vissza. Hett megígéri, hogy így tesz, majd Obi-Wan elbúcsúzik tőle, és hazatér. Hett csak évtizedekkel később tudta meg, hogy az a párologtató farm, ahol Obi-Wannal megvívott, volt Anakin Skywalker fiának otthona, és hogy Darth Vader volt az, aki elárulta a Jedi rendet. Cade, miután végighallgatta a történetet, szokásához híven tiszteletlenül beszél Krayt nagyúrral. Talon az Erő segítségével megtámadja Cade-t, hogy sokkal nagyobb tisztelettel beszéljen a Sithek sötét nagyurával, az Új Birodalom császárával. Cade válaszol a támadásra, és az Erővel a falhoz vágja Talont. Cade elmagyarázza Talonnak, hogy hogyan működik az ő gyógyító képessége. Amikor meg akar gyógyítani valakit, apró vörös, töredezett vonalakként látja a sebesüléseket az elméjében. Megjegyzi, hogy ezt a hatalom nem feltétlenül korlátozódik a gyógyításra, akár meg is gyilkolhatná vele Talont, akin aztán ki is próbálja mindezt. Miután Talon haldokolni kezd, Krayt nyugodtan megjegyzi, hogy rengeteg gyűlöletet érez benne, akárcsak egykor önmagában, amikor a klónok elárulták őt. Tujda jól, hogy hihetetlen Erő lakozik benne, de meg kell tanulnia összpontosítania a gyűlöletét. Krayt felteszi a kérdést, hogy felkészültnek érzi-e magát arra, hogy megtanítsa minderre. Cade elfogadja Krayt ajánlatát, és parancsára meggyógyítja Darth Talont, aki az elkövetkezendőkben a mestere lesz majd. Eközben az Ossuson, egy felderítő csapat, köztük Anson Trask és Harkas őrmester életben maradt Jedik után kutatnak. Mivel a hajójukat felfedezték, Wolf Sazen, Shado Vao és K'Kruhk nem hagyhatják el a bolygót észrevétlenül, amíg a birodalmiak itt vannak. Eközben, az Ossus feletti űrben, egy csillagromboló fedélzetén Meeshal kapitány jelenti Darth Stryfe nagyúrnak, hogy egy Jedit sem találtak a felderítő csapatok. Stryfe parancsod ad, hogy folytassák a keresést, mert érzi a jelenlétüket az Erőben...

 

#17. - Claws Of The Dragon, Part 4.

 

clawsofthedragon4.th.jpg

 

Egy héttel később, Darth Maladi laboratóriumában, miközben Maladi Hosk Trey'list kínozza, Darth Nihl elmondja neki, hogy nem tartja jó ötletnek, hogy Krayt nagyúr a maga oldalára állította Skywalkert. Maladi megmagyarázza Nihlnek, hogy minderre azért volt szükség, mert Krayt nagyúr úgy véli, hogy Skywalker meg tudná gyógyítani a fertőzését. Maladi megretten a gondolattól, hogy ha Skywalker képes meggyógyítani a mesterét, akkor milyen iszonyatos hatalom lehet a kezében. Nihl azt a lehetőséget is figyelembe veszi, ha Skywalkernek nem sikerül meggyógyítania, és akkor a nagyúr halálával a Sith rend összeomlik, mert mindenki a trónért küd majd. Eközben a templom mélyén Cade Skywalker, az újonnan készített vörös színű fénykardjával Sith harci droidok ellen veszi fel a harcot. Miután mindegyiket legyőzte, Darth Talon támad rá, akivel aztán megvív. Ezúttal Talon kerül ki győztesen, és átszúrja Cade jobb vállát. Ezzel a gyakorlás véget ért, és Talon szerint Cade-nek még rengeteget kell tanulnia. Cade, saját sötét hatalmát felhasználva megyógyítja a sérült vállát. Darth Krayt figyelemmel kíséri a gyakorlatozást a biztonsági kamerák felvételein, közben Darth Wyyrlokkal beszélget. Wyyrlok megkérdőjelezi Krayt döntéseinek helyességét, Krayt azonban biztos a dolgában. Ha sikerül elszabadítaniuk a Skywalker lelkében felgyülemlett sötétséget, akkor a Sith rend tagjává válhat, és akkor végre megygyóíthatja őt. Eközben Morlish Veed privát leszállópályáján Nyna Calixte a Morrigan Cordével való találkozás felől érdeklődik. Veed egy újabb találkozot szervez az ügynökkel, mert annak szüksége van némi ellátmányra az akció végrehajtásához. Coruscant alsóbb szintjein, a Mynock fedélzetén Deliah Blue türelmetlenkedik, ráadásul egyáltalán nem bízik meg Cordében, aki épp ebben a pillanatban lép be az ajtón. A feketepiacról származó Yuuzhan Vong bogarakat hoz magával. Syn azt hiszi, hogy szerelmes lett. Deliah felhívja rá a figyelmét, hogy azért mégiscsak ő Cade anyja, és mellesleg már túl öreg hozzá. Syn nem igazán törődik mindezzel, mert Corde pont neki való nő. Corde megkérdezi, hogy tud-e bánni ezekkel a bogarakkal. Syn rábólint, mert annak idején, amikor még a Crimson Axe fedélzetén szolgált, volt egy Yuuzhan Vong is a legényésgben, aki megtanítottá rá. Corde kiadja az utasításokat Kee-nek, hogy segítsen Synnek a bogarakkal, és szereljen fel rájuk kamerát. A bogarak az Erőben láthatatlanok, mert nincs a szervezetükben midi-chlorian, ezért könnyedén megfigyelhetik vele a Sithek templomát. Corde utasításba adja Synnek, hogy adja el Chaknak a Mynockot. Deliah és Chak egyaránt ellenkezik, Chak ragaszkodik saját hajójához, a Grinning Liarhez. Corde elmagyarázza, hogy a Mynock Cade hajójaként van nyilvántartva, és ha hivatalosan is eladják Chaknak, akkor Chak hajójaként sokkal kevesebb az esély rá, hogy a birodalmiak azonnal a nyomukba szegődjenek. Kicsit később, a Sithek templomában Cade újabb leckét vesz Talonról. Talon a Sithekről beszél, hogy ők a közhiedelemmel ellentétben nem barbárok, hanem harcosok, és egy egyedülálló kultúra képviselői, amelyhez nem fogható semmi más. Talon bemutatja Cade-nek a meditációs termet, ahol annak idején sokat meditált egykori mesterével, Darth Ruynnal. Elmondja Cade-nek, hogy amikor Darth Krayt parancsba adta, ő kiméletlenül végezett a mesterével. Elmeséli Cade-nek, hogy ő annak idején Sithként született, és a Jedik pedig azzal tömték tele a fejét, hogy a Sithek szörnyetegek, holott ez valójában nem így van. Továbbá elmeséli Darth Krayt Sith nagyúrrá válásának történetét. Miután A'Sharad Hett önkéntes száműzetésbe vonult a Tatooine-ról, fejvadásznak állt, és Jedi képességeit felhasználva végezte el a megbízatásait. Egy alkalommal, a Korriban bolygóra üldözte az egyik célpontját. A légkörben tomboló vihar miatt kénytelenek voltak leszállni. Hett végül utoléri ellenségét egy ősi kriptában, és kíméletlenül lefejezi. Miután a halott teste elterült a padlón, Hett egy különös hangot hallott, ami őt szólította. A hangok követve feltárul előtt egy titkos ajtó, és egy Sith holokronra bukkan rá, amely egykor a Galaxis egyik legelső sötét Jedijé, XoXaané volt. Rövidesen XoXaan holoképe is előkerül a holokronból, aki azt mondja, hogy régóta várt már egy ilyen Jedire, mint Hett, akiben ennyire sok gyűlölet halmozódott fel. XoXaan tanításai felnyitották az ifjú A'Sharad Hett szemét, de ekkor még nem adta át magát a sötétségnek, egészen addig, amíg nem találkozott a Yuuzhan Vongokkal. Talon végül félbehagyja a történetet, és beszélgetés közben egyre inkább közel kerül Cade-hez, akivel aztán hosszasan csókolóznak. Egy Yuuzhan Vong bogáron kersztül Morrigan Corde végignézi a jelenetet. Megparancsolja Kee-nek, hogy ossza szét a bogarakat három részre, az egyik a hangárt, a második Darth Kraytet, míg a harmadik Skywalkert kövesse nyomon. Amint Skywalker olyan helyen tartózkodik a templomban, ahol közel van egy nagyobb ablakhoz, megkezdik a mentőakciót. Syn felveti annak lehetőségét, hogy mi van, ha Cade nem akar velük tartani. Corde pedig azt mondja, hogy ez esetben végezni fog vele, mert ha Cade-ből Sith válik, akkor már nem a fia többé. Egy tüzes éjszaka után, miközben még Cade alszik, Talon jelentést tesz Krayt nagyúrnak. Mivel Cade megmentette őt a halálból, akárcsak egykor Wolf Sazent, ezért ő, és közte is megerősödött a kötelék. Talon úgy érzi, hogy Cade csupán megjátssza, hogy közéjük állt, valójában nem akar közéjük tartozni. Krayt továbbra is úgy gondolja, hogy mindez csupán átmeneti állapot, és Skywalker hamarosan átadja magát a Sötét Oldalnak, és akkor majd önszántából fogja a Sith rend részét képezni. Eközben az Ossuson Anson Trask és Harkas őrmester továbbra sem találnak semmit. Trask, és egyik szakasztársa, Orland közlegény megérkeznek az akadémia alagsorába, ahol a Jedi ereklyéket tárolják. Találkoznak Shado Vaóval, aki egy elmetrükkel ráveszi őket, hogy valójában nincs semmi az akadémián, és ők sem találtak semmit, aztán a rohamosztagosok elmennek. Choka Skell, a forrófejű Yuuzhan Vong harcos úgy gondolja, hogy harcos módjára kéne megküzdeniük velük, és nem ilyen ócska trükkökkel kellene elküldeniük őket. K'Kruhk figyelmezteti őt, hogy egy Sith nagyúr is tartózkodik a közelben, és ő megérzi, ha a rohamosztagosok meghalnak. Minden rohamosztagos visszatér a csillagromboló fedélzetére, és Meeshal kapitány jelenti Darth Stryfe-nak, hogy továbbra sem találtak semmit. Stryfe nagyúr még mindig érzi a Jedik jelenlétét az Erőben, ezért kiadja a tűzparancsot. A csillagromboló írtózatos tűzerejével a földig rombolja az elhagyatott Jedi akadémiát...

 

#18. - Claws Of The Dragon, Part 5.

 

clawsofthedragon5.th.jpg

 

Mélyen a Sithek templomának belsejében Cade-t, egy Yuuzhan Vong berendezés tartja fogva, amelyet a Vongok a fájdalom ölelésének neveznek. Cade minnél jobban erőlködik azon, hogy kiszabaduljon, annál erősebb gyötrik majd a fájdalmai. Krayt maga is találkozott egy ilyen berendezéssel, miután otthagyta a Korribant, befejezve ezzel a XoXaan holokronjából való tanulást. A'Sharad Hett, miután elhagyta XoXaan kriptáját, csak azután jött rá, hogy valójában a Korribanon tartózkodik, és sokkal hosszabb ideig élt ott, mint ahogyan azt érzékelte. Palpatine, és Darth Vader, akiken bosszút akart állni, addigra már rég halottak voltak. Cade a maga tiszteletlen hangnemében kigyúnyolja Krayt nagyurat azért, amiért késve érkezett a bulira, mert Luke Skywalker már megelőzte őt. Krayt csendre inti Cade-t, és folytatja történetét. Hett gyakorlatilag elvesztette az életcélját, és újból száműzetésbe vonult, ezúttal az Ismeretlen Régiókba. Ekkor tanulta meg, hogy az ismeretlen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyben üres is. Egy Yuuzhan Vong felderítőegység útjába került, ami rátámadt. Hett sosem látott még ehhez fogható hajót, ahhoz fogható harcosokat, mint amilyenek rátámadtak, és ahhoz fogható fegyvereket, amelyeket bevettek ellene. A harcosok puffanó bogarakat dobtak a testére, és így sikeresen elkábították Hettet. Miután foglyul ejtették, a fájdalom ölelésébe zárták. A kibernetikus műkezét, a Yuuzhan Vongok technofóbiájuk végett kicserélték egy organikus műkarra. Hett megérzi egy másik Jedi jelenlétét, aki a közelben tartózkodik. A titokzatos Jedi megszólítja őt, és Sharad Hettnek nevezi. Hett kijavítja őt, hogy Sharad az édesapja volt. A kérdezősködő Jedi pedig nem más, mint Vergere, akinek még a Régi Köztársaság idején veszett nyoma, egy küldetés során, amelyen a Zonama Sekotra utazott. Vergere elmondja Hettnek, hogy egy Yuuzhan Vong hajó fedélzetén raboskodik, és a Vongok kísérlet gyanánt megfertőzték őt, és ez fogja később a csontkinövéseit okozni, amitől a mai napig szenved. Vergere megérzi a Hett lelkében lakozó sötétséget, majd magára hagyja. A Vongok további kísérleteknek vetették őt alá, melynek során kivájták a bal szemét, és valami furcsa élőlényt ültettek a helyére. Vergere gyakran meglátogatta Hettet, és elmesélte neki, hogy ő maga is Sith kiképzésben részesült, és személyesen Darth Sidious volt az, akitől tanult. A Zonama sekoti küldetés alkalmával lépett kapcsolatba a Vongokkal, és velük tartott. Vergere megtanította őt, hogy miként használja fel a fájdalom öleléséből belé áramló fájdalmat, hogy felszabadítsa a lelkében lakozó sötét energiákat, hogy megnyílhasson a Sötét Oldal előtt. És ekkor Hettnek támadt egy látomása, melyben Darth Kraytként megalapítja az Új Sith Rendet. A Vong kémek értesülései szerint Vergere beszámol Hettnek a fejleményekről, miszerint megalapult az Új Jedi Rend, amelyet Anakin Skywalker fia alapított meg. Hett szerint a Sithek új rendjét pedig a Jedikével ellentétben teljes titoktartás közepette kell létrehoznia. Hett elmondja, hogy az ő Sithjei bár sokan lesznek, mégis egységet alkotnak majd. Vergere figyelmébe ajánlja Darth Bane tanításait, hogy mindig csupán kettőnek kell lennie. Hett elhatározása szerint ugyanúgy újjáteremti a Sith rendet, ahogyan egykor Bane is tette. Vergere végleg elbúcsúzik tőle, mert csatlakoznia kell Falung papnőhöz a flottában. Hett végül átadza magát a Sötét Oldalnak, ahogyan Vergere tanította neki, és kiszabadult a fájdalom öleléséből, és meggyilkolt minden egyes Yuuzhan Vongot a hajó fedélzetén, majd egy yorik-et vadászgéppel elmenekült. Felrobbantotta a felderítőhajót, hogy a Vongok halottnak higyjék, és ne keressék őt, majd visszatért a Galaxisba. Figyelmeztethette volna az Új Köztársaságot a közeledő megszállókról, de nem akarta felfedni magát előttük. Megszületett Darth Krayt, a Sith sötét nagyura, aki visszatért a Korriban bolygóra, hogy megalapítsa az Új Sith Rendet. Lumiyát és Vergerét is megkörnyékezte, hogy csatlakozzanak hozzá, de Lumiya inkább a saját tanítványa, Darth Caedus mellett maradt. Caedus egy újabb olyan tagja volt a Skywalker vérvonalnak, aki átállt a Sötét Oldalra. Nem élte volna túl ilyen sokáig a Vong okozta fertőzést, ha nem vonul vissza a sztázis kamrába hosszú évtizedekre. Amíg ő mély transzban volt, mindvégig mentális összeköttetésben maradt az első Darth Wyyrlokkal, aki közvezetítte mestere minden parancsát. Felismerte, hogy csak akkor lehet végre béke a Galaxisban, ha a Sithek uralma alá kerül. Cade végül felteszi a várva várt kérdést, hogy mit akar tőle Krayt. A Sith nagyúr azonnal válaszol, hogy gyógyításra van szüksége. Cade egyenlőre nem tudja őt meggyógyítani, mert amikor meggyógyít valakit, akkor az elméjében apró vörös töredezett vonalakként látja a sérüléseket, és Krayt esetében túl sok a vonal, amelyek össze-vissza állnak, és lehetetlen kiigazodni köztük. Ha valamelyik vonalat a rossz helyre illeszti, azzal megölheti a Sith nagyurat. Krayt az összpontosítás fontosságát hangsúlyozza Cade-nek, addig is a fájdalom ölelésében hagyja őt, mert a fájdalom az egyik legnagyobb tanítómester. Miután Cade-t visszazárták a cellájába, ruháit úgy állítja be, hogy a kamera felvételén továbbra is úgy tűnjön, mintha ott aludna, majd megpróbál megszökni. A Mynock fedélzetén Kee, aki épp észreveszi a Yuuzhan Vong bogarak felvételein keresztül, hogy Cade szökni próbál, Corde kiadja a parancsot a felszállásra, mert itt az idő, hogy megkezdjék a mentőakciót. Cade Maladi laboratóriumán keresztül próbál megszökni, de Darth Talon rátalál, és ismét foglyul ejti őt. Darth Krayt tróntermébe hurcolja Cade-t. Krayt felteszi neki a kérdést, hogy komolyan azt hitte-e, hogy képes elrejteni elől valódi szándékait. Képes volt kockáztatni a saját életét, hogy bejusson a templomba, és megszöktesse Hosk Trey'list. Krayt átnyújt Cade-nek egy Sith fénykardjot, hogy végezzen az időközben szintén a trónterembe hurcolt Hoskkal, vagy őt ölik meg. Cade pontosan tudja, hogy Krayt nem ölheti meg őt, különben sosem fog meggyógyulni. Cade követeli, hogy hagyják békén Hoskot, Krayt pedig erre azt feleli, hogy akkor sújtson le rá vele minden gyűlöletével. Hosk megpróbálja lebeszélni Cade-t erről, megköszöni neki mindazt, amit érte tett, hogy eljött érte és kockáztatta az életét miatta, de az ő sorsa már megpecsételődött, és nem fél a haláltól. Krayt lesújt Hoskra, és kettévágja a bothan Jedit. De Hosk teste eltűnik, miközben eggyé válik az Erővel. A halála után még pár másodpercig hallják a hangját, amint elbúcsúzik, majd végleg elcsendesül minden. Cade-t egy pillanatig elvakítja a saját dühe, de mielőtt végleg eluralkodna felette, megjelenik előtte Kol Skywalker lelke, és azt mondja neki, hogy az a hihetetlen képesség, aminek a birtokában van, azzal nem csak gyógyítani, hanem zúzni is képes. Cade ekkor megérti, hogy mire utalt előbb az édesapja, és az Erejével apró darabkákra zúzza szét a fénykardját borító acélüvegbúrát. A szilánkokat a Sithek felé szórja, és teljesen átadja magát a gyűlöletének. Darth Talon rá elsőként, akienk aztán nagyon rövid párbaj után átszúrja a gyomrát. Aztán pedig Darth Nihl támadása következett. Darth Krayt bíztatja Cade-t, hogy álljon bosszút, gyilkolja meg hidegvérrel azt, aki megölte az apját, és hogy végezzen vele kíméletlenül. Ismét felszólítja Cade-t, hogy álljon át az ő oldalára. Cade-hez nem jutottak el a szavai, akinek szemei szinte lángoltak a Sötét Oldal erejétől...

 

#19. - Claws Of The Dragon, Part 6.

 

clawsofthedragon6.th.jpg

 

Chak a Sithek temploma felé kormányozza a Mynockot, miközben Morrigan Corde ugrani készül jetpackkel a hátán, és egy hatalmas sugárvetővel a kezében. Még mielőtt kiugrana figyelmezteti Synt, hogy ne felejtse el időben felrobbantani a bombákat, a Mynock pedig maradjon távol, de éppen csak annyira távol, hogy szükség esetén ki tudják őket onnan. Syn teljesíti Corde parancsát, aki az egész mentőakciót megszervezte, és felrobbantja azokat a Yuuzhan Vong bogarakat a Sithek hangárjaiban, amiket beküldtek. Morlish Veed felfigyel a robbanásokra az irodája ablakán keresztül, és végre megérti, hogy ez az a bizonyos jelzés, amiről Corde beszélt neki. Megjelennek a Koponya század pilótái, Gunn "Tüzér" Yage, Jae "Vihar" Akura, Brodie "Ágyú" Coburn és Tev "Zúzó" Rimon, majd támadásba lendülnek a Mynock ellen. Eközben a Sithek templomában Cade elszántan küzd Darth Nihllel. Nihl a párbaj során sikeresen arcon üti Cade-t egy bal egyenessel, aki egyre inkább megvadul, és dühében levágja Nihl jobb alkarját. Darth Krayt arra bíztatja Cade-t, hogy gyilkolja meg Nihlt, amiért megölte az apját, merítsen Erőt a gyűlöletéből, és teljesítse be a bosszúját. Cade meglepő módon megkíméli Nihl életét, majd rátámad Kraytre. Eközben a Koponya század tüzet nyit a Mynockra. Chak mindent megtesz, hogy lerázza magáról a birodalmi vadászokat, miközben Corde tovább repül a Sithek temploma felé, ahol Krayt kérdőre vonja Skywalkert, hogy valóban azt hiszi, hogy képes lenne legyőzni őt? Hiszen élete során Jedi és Sith kiképzésben egyaránt részesült, és több ezer ellenségével számolt már le kíméletlenül szemtől szemben. Gúnyolni kezdi Cade-t, hogy ő nem több egy önző, mihaszna senkiházinál, aki csupán azért van még életben, mert Darth Vader vére folyik az ereiben. Tudja jól, hogy Cade nem szökhet meg a templomból, és az egyetlen esély a túlélésre, ha átáll Krayt oldalára. Azonban Cade továbbra sem adja meg magát, és ő is feltesz egy kérdést a sötét nagyúrnak. Vajon a többi Sith felismerte-e már, hogy mennyire eluralkodott rajta a betegsége, amellyel a Yuuzhan Vongok fertőzték meg. Vajon felismerték-e már, hogy milyen gyenge valójában az ő sötét nagyuruk? Cade szembesíti Kraytet azzal a ténnyel, ha most meghal, akkor Krayt az utolsó esélyét is elveszti annak, hogy valaha is meggyógyuljon, és akkor vele együtt pusztul majd el, hogy aztán átalakuljon egy lelketlen Yuuzhan Vong szörnyeteggé. Eközben Deliah Blue megpróbálja a Mynock fedélzeti ágyúit felhasználni arra, hogy megsemmisítse az őket üldöző vadászgépeket. Morlish Veed megparancsolja Rulf Yage-nek hogy azonnali hatállyal rendelje vissza a vadászgépeket. Rulf eleinte nem érti, hogy miért adna ki Veed ilyen parancsot, de Veed megmagyarázza neki, hogy a Sithek megparancsolták, hogy minden egyes hajó maradjon távol a templomtól, még a birodalmi hajók is. Most, hogy Veed elmagyarázta döntését, Yage parancsba adja Skorlitz kapitánynak, hogy azonnal hívja vissza a Koponya századot. Bár Gunn Yage-nek nem tetszik a kapott parancs, pilótáival együtt habozás nélkül visszafordul. Morrigan Corde megérkezik a templom tróntermébe, ahol meglátja, amint fia Darth Krayttel vív élethalálharcot. Ráüvölt a sötét nagyúrra, hogy takarodjon a fiától, majd óriási sugárvetőjével hátbalövi Kraytet. Corde ugyanazzal a hirtelenséggel, ahogyan felbukkant, már el is tűnt. Krayt csontkinövései felfogták a sugárnyaláb legnagyobb részét, ezért nem érte halálos találat. Cade futásnak ered a kitörött ablak felé, de még mielőtt kiugrana Krayt azt tanácsolja neki, hogy ne legyen ilyen ostoba. Ha most kiugrik azon az ablakon, akkor halott ember, és a halálával káoszba taszítja a Galaxis. Cade megfordul, és csupán annyit felel, hogy a Galaxis majd megoldja a saját problémáit, aztán a mélybe veti magát. Zuhanás közben, a Mynock alárepül, majd miután megkapaszkodott a burkolatán, beszáll a hajóba, ahol Syn várja. Meglepő módon Syn félretette ellenszenvét, és akárcsak a régi szép időkben a Crimson Axe fedélzetén, összeölelkeznek, mint két jó barát. Amikor Cade meglátja Chakot a székében, felháborodva szólítja fel a wookiee-t a távozásra. Chak azonban azt mondja, hogy ez az ő széke, és az ő hajója. Cade ekkor döbben rá, hogy Syn eladta a hajót Chaknak, de valójában nem az ő ötlete volt, hanem az anyjáé. Cade értetlenül bámul Synre, amikor felcsendül az adóvevőn keresztül Corde hangja. Corde elmondja Cade-nek, hogy ő az édesanyja, és fogadjon meg egy anyai jó tanácsot, és meneküljön el Coruscantról. Cade végül így is tesz, és az űr felé veszi az irányt. A Sithek templomában, miközben Darth Maladi kétségbeesetten igyekszik megmenteni Darth Talon életét, Darth Krayt kiadja az utasítást, hogy azonnal keressék meg Skywalkert. Darth Wyyrlok szerint felesleges utána küldeniük bármit is, mert mire a nyomába érnének, addigra már végre hajtja a hiperűrugrást. Krayt figyelmen kívül hagyja bizalmasa megjegyzését, és az arcába üvölti, hogy akkor is keressék meg. Azt akarja, hogy láncra verve hurcolják a színe elé a megtört Skywalkert, és akkor felhasználja a képességeit a gyógyulása érdekében, aztán pedig végez vele. A nagy küzdelmek végezte után Morlish Veed az éppen a fürdőszobában zuhanyzó Nyna Calixtével beszélget az ajtón keresztül. Bár az eredeti terveik szerint a saját kezükbe akarták kaparintani Skywalkert, de így is elérték a céljukat. Miközben Calixte zuhanyzik, láthatjuk, ahogyan átfesti a haját szőkéről feketére, és kiveszi a zöld színű kontaklencséjét. Ekkor derül fény arra, hogy Morrigan Corde és Nyna Calixte egy és ugyanaz a személy. Miután Veed magára hagyta őt, előhívja a családjáról készült holoképet, és azt mondja a képen szereplő Cade-nek, hogy fusson.

 

#20. - Indomitable, Part 1.

 

indomitable1.th.jpg

 

A Relentless nevű birodalmi csillagromboló, Darth Krayt peremvidéki harmadik flottájának zászlóshajója épp a Calamari Szektorban állomásozik. A hajó hídján, a quarren Sith nagyúr, Darth Azard magyarázatot követel Sha Dun admirálistól, akinek Darth Krayt azt a határozott parancsot adta, hogy semmisítse meg Gar Stazit, és az ő flottáját, de Stazi továbbra is életben van. Sha Dun szerint Azard nagyúrnak nem kellene ilyen szigorúan kezelnie a dolgot, mert már többször is közel voltak ahhoz, hogy kiiktassák Stazit, és számos hajóját semmisítették már meg. Azard nagyurat nem érdekli a kel'dor admirális üres szavai, és az Erővel fojtogatni kezdi őt, majd aktiválja hajlított markolatú, duplaélű fénykardját, és kivégzi Sha Dunt a feladatra való alkalmatlanságáért, amiért kudarcot vallott abban, hogy teljesítse mestere parancsát. Azard nyomban előlépteti Dru Valant a flotta admirálisává, és az ő legfőbb feladatává teszi Stazi felkutatását. Egyszer már Stazi kicsúszott a markából a caamasi csatában, és akkor egyszer már megfizetett érte, ezért pontosan tudja, mivel jár, ha ismét kudarcot vall. Azard figyelmezteti, hogy ne becsülje alá Stazit, ahogyan elődje tette. Valan parancsba adja Hoge kapitánynak, hogy a személyzet idegen fajhoz tartozó tagjait cserélje le emberekre. Hoge megkérdezi, hogy Valan hogyan akar elbánni Stazival, mire Valan azt feleli, hogy felállít számára egy brilliáns csapdát. Eközben, a Mon Calamari bolygó feletti űrhajógyárban, amely a bolygó mesterséges gyűrűjeként szolgál, épp a legújabb fejlesztésű, Imperious osztályú csillagrombolót, az Imperioust építik fel. Az építkezés felett, egy kisebb űrhajóban Gial Gahan szenátor, és unokahuga, Monia Gahan, a Galaktikus Szövetség képviselője beszélgetnek. Monia megkéri a szenátort, hogy segítsen a Galaktikus Szövetségnek megszerezni az Imperioust. A szenátor nem tartja igazán jó ötletnek mindezt, mert ha kiderül róla, hogy segít nekik, akkor nem csak ő, hanem az egész népe megbűnhődik ezért, már így is túl sokat segített Stazinak a kelleténél. Monia felajánlja, hogy ha kiderül az akcióban való közreműködése, akkor megszöktetik a szenátort a bolygóról, azonban Gial visszautasítja, mert akármi történjen vele, neki a népe mellett a helye. Végül Monia úgy dönt, hogy nem rabolja tovább a szenátor idejét. Ideje visszatérniük az űrállomásra, még mielőtt gyanút fogna a Birodalom. Mikor leszállnak, a hangárban Strom Dubrok hadnagy várja a két mon calamarit. Magyarázatot követel a szenátortól arról, hogy miért repült el az építkezés felett. Gial ekkor előveszi páratlan meggyőző tehetségét, és elmondja a birodalmi hadnagynak, hogy csupán pillantást szeretett volna vetni arra, hogy hogyan halad a munka. Monia visszatér a rá várakozó YT-2400-as teherhajóra, a Scarlet Star fedélzetére, ahová a nőstény toydarian kém, Niffla követi. Moniát Anj Dahl várja, aki Moniával együtt a híres Zsivány század egyik pilótája. Elmondja, hogy miközben Monia a szenátorral beszélgetett, ő addig mindent megszerzett, amire szükségük van, alkatrészeket, némi bacta folyadékot, sőt, még egy üveg corelliai brandyt is Andurgónak, a század egyik dug pilótájának. Visszatérnek Gar Stazi zászlóshajójára, az Indomitable-re. Miután leszálltak a hármas hangárban arra figyelnek fel, hogy verekedés alakult ki két pilóta között. Az egyikük a már korábban említett dug, Andurgo, a másikuk pedig a Birodalom egykori rohamosztagosa, Hondo Karr. Anj Dahl megkérdezi Rontót, hogy miért verekednek egymással. A klatooinian pilóta azt feleli, hogy Andurgo csupán a maga módján üdvözli az új fiút a században. A harcnak Jhoram Bey, a weequay parancsnok vet véget egy sugárvető lövéssel. Bey parancsnok egyértelműen Andurgót hibáztatja. Hondo Karr elvinni a balhét, ám Bey parancsnok azt mondja, hogy úgy ismeri a századát, mint a tenyerét, ezért pontosan tudja, hogy Andurgo valójában milyen forrófejű, már csak a faji adottságai miatt is. Végül Andurgo és Hondo Karr egymás társaságában elsétálnak, mint két jó barát. Monia elmegy Gar Stazi admirális parancsnoki szobájába, hogy jelentést tegyen neki, és Jaius Yorubnak, az Indomitable kapitányának. Monia közli a feletteseivel, hogy nagybátyja biztosítja számukra a szükséges azonosító-, és belépő kódokat az akcióhoz, továbbá hatástalanítja az űrhajógyár védelmi rendszerét, amíg Stazi flottája megjelenik, hogy elfoglalják az Imperioust, majd elmeneküljenek vele. Stazi admirális megkérdezi Yorub kapitányt, hogy mi a véleménye erről az egészről. A sullustan szerint ez az eset hasonlít egy kicsit a caamasi csatához, ahol a Galaktikus Szövetség sorsa végképp megpecsételődött. Stazi kijavítja a kapitány szavait, mert ez pontosan olyan, mint a caamasi eset. Az ezt követő visszaemlékezésben a Coruscanton, a Galaktikus Szövetség tanácstermében javában tart az ülés. Jelen van Piers Patan admirális, Kol Skywalker Jedi mester, és a Triumvirátus tagjai. A Triumvirátusból Gial Gahan szenátor szokásához híven Skywalker ötletét támogatta, míg az ithorian szenátornő, Nu Toreena azonban Petan admirális oldalán állt. Egyedül Bail Antilles volt az, aki egyenlőre még nem döntötte el, hogy kinek a pártján áll. Petan admirális közli a tanáccsal, hogy a hírszerzés szerint Roan Fel két napon belül titokban a Caamasra utazik egy kisebb hajóval, hogy szövetségre lépjen a chissekkel és a hapanokkal. Petan szerint az összes rendelkezésre álló hajójukkal rajta kellene ütniük az Új Birodalom császárán, mert ha végeznek Fellel, akkor szinte azonnal véget érhet a Sith-Birodalmi háború. Kol Skywalker nem támogatja a gyilkosság ötletét, mert az ösztönei azt súgják, hogy ez az egész csupán egy jól megrendezett csapda, és nagy hibát követnének el azzal, hogy védtelenül hagyjál a Coruscanot azzal, hogy az egész flottát a Caamashoz küldik. Nu Toreena szenátor nem hallgat a Jedi mester szavaira, mert eleve a Jediknek köszönhető, hogy egyáltalán kitört ez a háború. Bail Antilles megkérdezi a szintén jelen lévő Gar Stazit arról, hogy mi a véleménye. Stazi egyetért Kol Skywalker szavaival, és szerinte is csapda várja majd őket a Caamason, azonban Petan admirális továbbra is kitart a véleménye mellett. Antilles végül beleegyezik, hogy támogassa Petan admirális akcióját. Yorub kapitány igazat ad annak, amit annak idején Kol Skywalker az ülésen mondot, mert valóban csapda volt. Stazi közli Yorubbal, hogy tudomására jutott, hogy a birodalmiak lecserélték Sha Dun admirálist Dru Valan admirálisra, aki viszont már jól ismeri Stazit, és a taktikáit. Yorub szerint nem szabadna kockáztatniuk, hiszen ez a flotta az utolsó maradványa a Galaktikus Szövetségnek. Stazi azonban mindenképp igényt tart az Imperiousra, mert ezekben a nehéz időkben minden egyes hajóra szükségük van, amit csak meg tudnak szerezni. Eközben a Relentless fedélzetén Niffla jelentést tesz Valan admirálisnak, aki viszont miután meg tudta amit akart, elküldi a hídról a toydariant. Valan admirális levezeti a gondolatmenetét Hoge kapitánynak. Szóról szóra elmondja, hogy mire készül Stazi, hogy Gial Gahan szenátor katonái átveszik majd az uralmat az Imperious fedélzetén, és kikapcsolják az űrhajógyár védelmi rendszerét. Valan azóta letartóztatta Gahan szenátort, kiiktatta a Galaktikus Szövetség katonáit az Imperiouson, és visszakapcsolták a védelmi rendszereket, miközben flottájukkal a Mon Calamari felé veszik az irányt, ahová már megérkezett Stazi flottája. Yorub kapitány szerint két esélyük van, vagy megadják magukat, vagy mind elpusztulnak. Stazi csupán annyit felel, hogy Caamas, arra utalva, hogy Stazi a caamasi csatában sem adta meg magát...

 

#21. - Indomitable, Part 2.

 

indomitable2.th.jpg

 

Hét évvel ezelőtt, a caamasi csatában, Jaius Yorub kapitány épp jelentést tesz Gar Stazi admirálisnak, amikor megérkezik egy holoadás Piers Petan admirálistól, hogy elfogadt Morlish Veed békefeltételeit, és megparancsolja minden hajónak, hogy adják meg magukat a birodalmiaknak. Stazi megtagadja a parancsot, kijelenti, hogy ő nem fogja megadni magát, és felszólítja az összes hajót a flottában, hogy hozzá hasonlóan aki elutasította a békefeltételeket, azok kövessék a hajóját, az Indomitable-t. Morlish Veedtől is érkezik egy holoadás, és közli Stazival, hogy ha nem adja meg magát, akkor kénytelenek lesznek tüzet nyitni rá. Stazi azt feleli, hogy ő csak akkor fogja magát megadni, ha már nem tud többé harcolni, majd bontja a kapcsolatot. Veed továbbít egy parancsot Dru Valan admirálisnak, hogy vágja el Stazi hajóinak az útját. Stazi eközben parancsod ad Yorub kapitánynak, hogy próbáljanak úgy manőverezni, hogy fedezhessék a súlyosan sérült hajóikat. A Pride Of Corellia nevű hajóról Nict admirális hívja fel Stazit, akinek Stazi átküldi a hiperűrugrás koordinátáit. Nict figyelmezteti Stazit, hogy egyetlen ugrópontot sem tudnak elérni, mert az oda vezető utat elvágták előlük a birodalmi hajók. Stazi azonban véletlenszerű koordinátákkal óhajtja végrehajtani az ugrást. Nict hitetlenkedve bámul Stazira, mert így akár egyenesen egy napba is ugorhatnak. Stazi pedig kijelenti, hogy előbb fog egy nap közepébe ugrani, mint hogy megadja magát a birodalmiaknak. A birodalmi hajók a menekülés során megsemmisítik a Pride Of Corelliát, és így végeznek Stazi jó öreg barátjával, Nict admirálissal. Végül Stazi elvégzi a véletlenszerű hiperűrugrást, amelyet Valan admirális hitetlenkedve fogad. Hét évvel később, a Mon Calamari bolygó felett Valan admirális felajánlja Stazinak a megadás lehetőségét, amelyet Stazi természetesen elutasít. Felvázolja a helyzetet, miszerint valószínűleg az összes katonáját elintézték az Imperious fedélzetén, és a flottája pedig csapdába esett az űrhajógyárak és a birodalmi flotta között. Gyakorlatilag semmi esélye sem maradt a túlélésre, azonban Stazi pontosan ezeket a helyzeteket kedveli. Hajóival össztüzet nyit a birodalmi flottára. Valan értetlenkedve nézi végig Stazi merészségét, és őrültnek hiszi őt, majd kiadja a parancsot Hoge kapitánynak, hogy viszonozzák a tüzet az űrhajógyárakkal együtt. De meglepő módon az űrhajógyárak védelmi rendszere nem a Galaktikus Szövetség, hanem az Új Birodalom flottájára nyit tüzet. Stazi katonái, a Gial Gahan szenátortól szerzett azonosító-, és belépő kódok segítségével felülírták az űrhajógyárak védelmi rendszerét. Stazi így is csapdába esett a bolygó, és a birodalmi flotta között, így nem tud elmenekülni. Kiderül, hogy az Imperious fedélzetén mindvégig a Galaktikus Szövetség katonái tartózkodtak birodalmi egyenruhákban, Hondo Karr vezetésével. Karr üzenetet küld az Indomitable-re, hogy jelenleg minden a terv szerint halad. Az Imperious felszállt az űrhajógyárból. Valan admirális közelebb manőverezi a hajóit, hogy össztűz alá vehessék az Indomitable-t, és elpusztítsák Stazit, mert ő a kulcs a Galaktikus Szövetség utolsó maradványának legyőzéséhez. Stazi az űrhajógyárak takarásába manőverezi a flottáját. A birodalmiak nem tudnák anélkül szétlőni őket, hogy az űrhajógyár sértetlen maradjon. Valan előreküldi a vadászgépeiket, akikkel a Zsivány század pilótái szállnak szembe Jhoram Bey parancsnok vezetésével. A pilóták, köztük Andurgo, Ronto és Anj Dahl sorra semmisítik meg az ellenséges vadászgépeket. A birodalmi vadászgépek megsemmisítik Ronto hajóját, de még idejében katapultál. Stazi kiadja a parancsot a flotta összes hajójának, hogy meneküljenek a találkozási pont felé. Egyedül az Indomitable tartja a pozícióját. Valan admirális futni hagyja őket, és a hajóit az Indomitable megsemmisítésére összpontosítja. Az Indomitable súlyos sérüléseket szenvedett. Bey parancsnok leszáll az Indomitable hangárjában, hogy megmentse onnan Stazi admirálist, aki időközben parancsba adja a személyzetnek, hogy mindenki azonnal hagyja el a hajót. Stazi személyesen akarja belekormányozni a hajót az űrhajógyárba, hogy elpusztítsa, így az Új Birodalomnak évekbe telne újjáépítenie. Yorub kapitány le akarja őt besézlni róla, mert Stazi az utóbbi hét évben a Galaktikus Szövetség jelképévé vált, és nagy szükség van még rá. Stazi továbbra sem akarja elhagyni a hajót, majd Yorub kapitány parancsba adja Bey parancsnoknak, hogy tegye a kötelességét. Bey leüti Stazit, és elvonszolja a hangárba a vadászgépéhez. Valan admirális hajói megpróbálják szétlőni az Indomitable-t, de már nem tudják idejében megállítani. Jaius Yorub kapitány a hídon marad, és hősi halált hal, miközben az Indomitable belecsapódik az űrhajógyárba. Valan admirális megdöbbenve kíséri figyelemmel a jelenetet. Átadja Hoge kapitánynak a hidat, aki megkérdezi az admirálistól, hogy mit mondjon Darth Azard nagyúrnak, ha jelentést kér az akcióról. Valan csupán annyit felel, hogy azt, amit helyesnek vél, majd visszatér a parancsnoki szobájába, és előveszi a sugárvetőjét, hogy véget vessen az életének. Stazi admirális a találkozási pontnál jelentést kér Bey parancsnoktól, aki közli, hogy az Imperioust szinte teljesen működőképes állapotban sikerült magukkal vinniük, egyedül a fegyverek azok, amelyek még nem működnek. Tíz vadászgép odaveszett, ebből nyolcról tudják megerősíteni, hogy meghaltak. Elveszítették az Indomitable-t, és a legénységnek csak a felét sikerült időben evakuálni. Stazi admirális előlépteti Bey parancsnokot Yorub kapitány megüresedett helyére. Bey azt javasolja, hogy amint tehetiok, térjenek vissza azokért, akik még idejében elhagyták az Indomitable-t a mentőkabinjaikban. Stazi azonban nemet mond Bey javaslatára, mert előbb fel kell készülniük egy újabb ütközetre, mert tudja jól, hogy a Sithek véres bosszút fognak állni rajta a Mon Calamarin történtekért, a kérdés az, hogy hol fognak lesújtani rá, és milyen mértékben.

 

#22. - The Wrath Of The Dragon

 

thewrathofthedragon.th.jpg

 

Darth Krayt elutazik a Mon Calamari bolygóra, az Új Korall Városba, amelyet annak idején Ackbareának hívtak, mielőtt még átnevezték volna. Krayt, néhány Sith nagyúr és egy szakasz rohamosztagos kíséretében érkezett. A mon calamari tanács előtt tart vészjósló beszédet. Elmondja nekik, hogy Gial Gahan szenátor, a Triumvirátus egykori tagja árulóvá vált, és hogy már régóta tudott arról, hogy a mon calamarik titokban támogatják a Galaktikus Szövetséget, de korábban szándékosan nem vett róla tudomást, de ezúttal, amikor Gar Stazi megszerezte magának az Imperioust, végleg betelt a pohár. Gial Gahan azt mondja, hogy ő egyedül felelős a tetteiért, a népének pedig ehhez valójában semmi köze sincs. Krayt csendre inti a bilincsbe vert szenátort, majd parancsba adja, hogy azonnali hatállyal végezzék ki a Mon Calamari népességének a tíz százalékát. Gahan szenátor hitetlenkedve nézi végig, ahogy a Sith nagyurak és a rohamosztagosok elkezdik lemészárolni a mon calamari tanács tagjait. Kraytet elégedettséggel tölti el a látvány, és közli Gahan szenátorral, hogy minden életben maradt mon calamarit pedig rabszolgasorba taszítanak, akik pedig megpróbálnak ellenállni, azokat pedig kíméletlenül ölik meg. Bűnhődni fognak azért, amiért elárulták az Új Birodalmat mindaddig, amíg ki nem pusztulnak. Az egész kultúrájukat, és a létezésük tényét is kiirtja majd a Galaxisból. Gahan szenátor szerint ez nem több egy közönséges népirtásnál. Krayt is pontosan ugyanezt gondolja, majd aktiválja a fénykardját és meggyilkolja Gahan szenátort, aki úgy halt meg, hogy a népének pusztulása a saját lelkén szárad. Darth Wyyrlok felajánlja Krayt nagyúrnak, hogy előkészíti számára a sztázis kamrát, mert az utóbbi napokban nagyon megterhelődött a szervezete, Krayt azonban elutasítja Wyyrlok ajánlatát. Wyyrlok nem tartja túl megfontolt lépésnek, hogy kiirtsák a mon calamarikat, Krayt viszont biztosítja afelől, hogy mindez csupán a szükséges rossz volt, mert példát kell statuálni azoknak, akik szintén árulással próbálkoznak. Eközben az Imperious fedélzetén Gar Stazi admirális, és Jhoram Bey kapitány végignézik a mészárlásról készült holofelvételeket. Bey kapitány nem akarja tétlenül nézni, ahogyan kiirtják a mon calamarikat, ráadásul Monia Gahan, a meggyilkolt Gahan szenátor unokahuga is ott tartózkodik a bolygón, nem beszélve a Zsivány század pilótáiról, akiket kénytelenek voltak hátrahagyni, köztük Rontót is, aki még idejében katapultált, mielőtt még a vadászgépe felrobbant volna. Stazi admirális szerint bármennyire is fáj nekik mindez, nem tehetnek semmit. Az Imperious fegyverei még nem működőképesek, és egy újabb támadás gyakorlatilag öngyilkossággal érne fel. Eközben Monia Gahan, miután látta a holofelvételeken nagybátyja halálát, mindent elkövet, hogy megszökjön a bolygóról, hogy aztán csatlakozhasson Stazi flottájához. Moniát utoléri néhány rohamosztagos, és felszólítják, hogy adja meg magát a császár nevében. Ekkor egy váratlan pillanatban megjelenik Treis Sindes és Sigel Dare, akik megmentik Monia életét. Monia Jediknek tartja őket, de Sigel kijavítja őt, hogy ők valójában birodalmi lovagok. Azért jötték, hogy biztosítsák Monia visszatérését a flottához, hogy figyelmeztesse Stazit arról, hogy az Imperiouson szabotázst hajtottak végre. Monia megkérdezi, hogy mégis honnan tudják mindezt. Sigel pedig azt feleli, hogy ők maguk voltak azok, akik végrehajtották a szabotázst. Amint Gar Stazi legénysége működőképes állapotba hozza a fegyvereket a hajó fedélzetén, az Imperious fel fog robbanni. Sigel továbbra sem érti, hogy miért kellene segíteniük a Galaktikus Szövetségnek, hiszen ők az Új Birodalom ellenségei, akárcsak a Sithek. Sinde kijavítja tanítványát, hogy többé már nem azok, és Roan Felnek minden potenciális szövetségesre szüksége van, pláne egy olyan brilliáns stratéga segítségére, mint amilyen Gar Stazi admirális. Monia ragaszkodik hozzá, hogy ő csak akkor fogja elhagyni a bolygót, ha segítenek neki kiszabadítani az embereiket, akiket börtönbe zártak. Treis és Sigel sikeresen végeznek a foglyokat örző rohamosztagosokkal, majd kiszabadítják őket a celláikból. A foglyok között ott van Ronto, a klatooinian pilóta is. Sigel átöltözik egy birodalmi egyenruhába, néhány fogoly pedig felveszi a rohamosztagosok páncéljait, majd felmennek a hangárba, hogy szerezzenek egy hajót. Eleinte nem tudnak átjutni az ellenőrzésen, de Sigel sikeresen megoldja a problémát egy elmetrükkel. Épp a hajtóműveiket próbálják meg beindítani, amikor megjelenik Darth Azard, a quarren Sith nagyúr. Kérdőre vonja a birodalmi tisztet, mert zavart érzett az Erőben, és ez a zavar pontosan abból a hajóból jön, ami épp indulni készül. Miután Azard végighallgatta a birodalmi tiszt magyarázatát, rájön, hogy átverték őt egy elmetrükkel. Aktiválja fénykardját, és kettévágja a gyenge elméjű tisztet, majd az Erő segítségével felgyorsítja a mozgását, és a felszálló hajó felé veszi az irányt. Treis Sinde, hogy feltartóztassa Azard nagyurat kiszáll a hajóból, és Azardra támad. Néhány rohamosztagos érkezik a helyszínre, hogy végezzen Sindével, de Azard parancsba adja nekik, hogy személyesen óhajt végezni vele. Sinde pedig válaszképp az Erő segítségével ellöki maguk mellől a rohamosztagosokat. A párbaj során Azard egyre közelebb taszítja Sindét a hangár széléhez. A harcnak Sigel Dare vet végez azzal, hogy az Erővel a levegőbe emel egy üzemanyag tartályt, amire aztán az űrhajó sugárvetői tüzet nyitnak, miután elhagyták a hangárt. Az elsöprő erejű robbanásban lángba borult az egész hangár. Treis Sinde a mélybe veti magát a veszély elől, míg Darth Azard az Erővel egy buborékot hoz létre maga körül, hogy megvédje magát. Monia Gahan és Sigel Dare megérkeznek az Imperious fedélzetére, ahol már Gar Stazi várja őket. Sikeresen hatástalanítanak minden robbanóanyagot, Stazi azonban vonakodik köszönetet nyilvánítani. Monia közli az admirálissal, hogy nem Roan Fel az, aki ellen harcolniuk kellene, hanem a Sithek. Nem muszály barátoknak lenniük, de legalább lehetnének egymás szövetségesei. Monia szerint Treis önfeláldozása sem volt hiábavaló, Sigel azoban jól tudja, hogy mestere még nem halt meg, mert azt megérezte volna az Erőben. Valószínűleg a mon calamarik segítségére siet majd, mert nem fogja tétlenül végignézni, ahogyan kiirtják őket. Stazi egyetért Monia szavaival, megkéri Sigel Dare-t, hogy szervezzen meg neki egy újabb találkozót Roan Fellel, hogy tárgyalhassanak a dolgokról, végül átkereszteli az Imperioust Alliance-ra.

 

#23. - Loyalties, Part 1.

 

loyalties1.th.jpg

 

A Socorro bolygón, a Crimson Axe fedélzetén található Aranyozott Gorg katinában már javában tart a mulatozás. A hátsó ajtón Rav szolgája, Naxy Screeger lép be, és figyelmezteti az űrkalóz kapitányt, hogy néhány régi barátja kívánja látni őt. Screeger mögött megjelenik a hátsó ajtóban Cade Skywalker, Jariah Syn, Chak és Kee. Cade üdvözli Ravot és elmondja neki, hogy azért jött, mert ideje behajtania azt, amivel Rav tartozik nekik, hogy adja vissza Chaknak és Kee-nek a Grinning Liart. Rav humorosan megjegyzi, hogy a végén még kifizeti Screegernek a vérdíjat azért, amiért a kantinájába vezette őket, mert a Fekete Nap elég komoly vérdíjat tűzött ki a fejükre, majd elmondja, hogy a birodalmiak adták oda neki a hajót, ezért hivatalosan a Grinning Liar az ő tulajdona. Rav ráuszítja Cade-re a kantinában tartózkodó embereit, hogy megtanulja, hogy hol a helye. Cade mindvégig reménykedett benne, hogy Rav így fog cselekedni. Aktiválja a fénykardját, és elintézi a rá támadó űrkalózokat. Kee, látván Cade hatékonyságát a harcban, megkérdezi Synt, hogy nem nyugtalanítja-e őt Cade az Erővel való kapcsolata? Syn azt feleli, hogy örül, hogy legalább Cade az ő oldalukon áll, nagyrészt. Miután Cade végzett az űrkalózokkal, Rav torkának irányítja a fénykardját, hogy megölhesse amiért Rav eladta Synt és Deliah-t a birodalmiaknak, Rav azonban előhúz néhány halálpálcát, és szokásához híven felidézi benne a régi szép időket, amikor megmentette az életét az Ossus felett, pedig akár ott is hagyhatta volna őt meghalni az űr hidegében. Cade-ben egyáltalán nem kellemesek azok az emlékek, amelyeket Rav felidéz azokról a bizonyos régi szép időkről. Elmondja Ravnak, hogy pontosan emlékszik ezekre az időkre, amikor Rav a legénysége minden tagját megjelölte a saját jelképével, a véres csontoknak nevezett kalóz emblémájával. Ez a jelkép található Cade, Syn és a többi űrkalóz bőrére tetoválva, illetve a Rav szolgálatában álló hajókra festve, mint amilyen a Crimson Axe, és amilyen egykor a Mynock volt. Cade elmondja továbbá Ravnak azt is, hogy Rav legénységének minden tagja feltétlen hűséget esküdött a feeorin kapitánynak, aki viszont nem tett értük soha semmit. Cade különleges képességét felhasználva arra kényszeríti Ravot, hogy teljesítsen számára mindent, amit csak kér, különben Cade végez vele. Rav, hogy megmentse saját életét, gyáván a szavát adja, hogy megtesz mindent, amire csak Cade kéri. Cade azonnal kiadja neki az első utasítását, hogy adja vissza Chaknak és Kee-nek a Grinning Liart, de Cade továbbá figyelmezteti Ravot, hogy ne próbálkozzon semmilyen trükk-kel. A távozás során Cade megjegyzi, hogy elég nagy rendetlenséget csinált a kantinában, mikor végzett az űrkalózokkal, ezért nem ártana feltakarítani odabent. Eközben az árnyak közül, egy titokzatos, maszkot viselő alak bukkan elő, aki Cade-t követi nyomon. Később Rav a privát lakosztályába kapcsolatba lép Darth Maladival, és részletes jelentést tesz neki a történtekről. Maladi pedig, aki épp megpróbálja életben tartani a bacta tartályba helyett, súlyosan sérült Darth Talont és Darth Nihl, kijelenti Ravnak, hogy ettől a pillanattól fogva akármilyen információt hall Skywalker felől, azt csakis neki jelentheti. Maladi átutalja neki a megfelelő összegű krediteket a számlájára, majd Rav a szavát adja, hogy hűségesen fogja szolgálni Maladi úrnőt. Eközben a Bastion bolygón Roan Fel épp Ganner Krieggel beszélget. A birodalmi hírszerzés megerősítette, hogy Skywalker sikeresen megszökött a Sithek templomából. Fel attól tart, hogy vajon a Sithek hány titkukat tudhatták meg Skywalkertől, miközben vallatás gyanánt megkínozták. Továbbá kénytelen megszegni a lányának tett ígéretét, miszerint nem fogja követni Skywalkert, de ha valaha is kapcsolatba akar lépni más Jedi lovagokkal, hogy szövetséget ajánljon fel nekik, akkor nem maradt más választása. Ezzel a feladattal akarja megbíznia a lányát, illetve Antares Dracót és Ganner Krieget. Fel arról érdeklődik Kriegtől, hogy hol van most Antares. Ganner ugyan nem tud válaszolni a kérdésre, viszont biztosítja Fel császárt afelől, hogy biztosan bármelyik pillanatban megérkezhet. Antares pedig épp a bastioni palota üvegházában tartózkodik Marasiah Fel társaságában, akit időközben hivatalosan is előléptettek birodalmi lovaggá. Antares nem akarja újból veszélybe sodorni Marasiah-t, de a hercegnő szerint Antares kissé túlzásba viszi az iránta való aggódást. Megcsókolja Antarest, majd elindulnak Fel színe elé, hogy megtudják miféle feladattal akarja megbízni őket a császár. Eközben az egyik socorrói leszállópályán Chak és Kee a szeretett hajójuk, a Grinning Liar felé tartanak. Mögöttük Naxy Screeger könyörög nekik, hogy vigyék őt magukkal, mert ha Rav megtudja, hogy segített nekik, akkor biztosan végez vele. Chak elutasítja Screeger kérését, majd Kee megkéri Cade-t, hogy adja át üdvözletét Deliah-nak. Miután Chak és Kee végre visszakapták azt, amire a legjobban vágytak, felszállnak és elhagyják a Socorrót. Cade beleegyezik, hogy magával viszi Screegert a hajóján, mert tartoznak neki ennyivel, amiért segített nekik. Cade a Mynock egyik tároló rekeszében akarja elszállásolni Naxyt, mert nem bízik benne annyira, hogy szabadon járkálhasson a hajón. Viszont az a tároló rekesz a legutóbbi útjuk óta nem volt kitisztítva, ezért a rothadó gorgok szagától bűzlik. Miközben a Mynock felszáll, a Cade-t követő titokzatos alak egy jeladót helyez el a hajó burkolatán. A Mynock tároló rekeszéből Screeger hutt nyelven előadott káromkodásai szűrődnek ki. Cade és Jariah egy Rawk Fészke felé veszik az irányt, ahol egy régi jó ismerősük, "Bantha" Rawk tartózkodik. Cade feleveleníti néhány közös emléküket, amikor annak idején Jariah megpróbált összejönni Anhah Rawkkal, és ezért a lányát féltő "Bantha" bosszúból tüzet nyitott rájuk. Cade elhagyja a pilótafülkét, hogy megbeszéljen egy-két dolgot Deliah-val, aki épp a Mynock gépházában javíthat ezt-azt R2-D2 társaságában. Deliah még mindig neheztel Cade-re azért, amiért csókolózott Darth Talonnal a Sithek templomában. Cade ügyesen megmagyarázza a dolgot, és egyre inkább összemelegedik Deliah-val, aki végül megcsókolja őt. Cade felküldi R2-D2-t a pilótafülkébe Synhez, majd magukra zárja az ajtót Deliah-val. Eközben a titokzatos alak, a saját hajóján követi a Mynockot a Iegóra, az ezer hold világára. Miközben Rawk Fészke felé tartanak, meglepődötten veszik tudomásul, hogy a Fekete Nap hajói támadták meg az épületet. "Bantha" Rawk, és a felesége Droo Rawk, továbbá fogadott gyermekei, Skeeto, Micah és Anhah száll szembe a támadókkal. A rövid ütközet után, miután a Fekete Nap hajói megfutamodtak, a Mynock megérkezik az egyik leszállópályára. Eközben a titokzatos alak távcsőjével végig figyelemmel kíséri a Mynock érkezését. Részletes jelentést tesz valakinek az adóvevújén keresztül, majd kijelenti, hogy továbbra is szemmel tartja majd Skywalkert, amíg újabb utasítás nem érkezik. Végül Azlyn Rae abbahagyja a jelentést, és bontja a kapcsolatot...

 

#24. - Loyalties, Part 2.

 

loyalties2.th.jpg

 

Négy nappal később, a Iegón, az ezer hold világán, Rawk Fészkében Jariah Syn boldogan játszik együtt Skeetóval, Micah-val és Ahnah-val valamilyen labdajátékot. Deliah, aki fürdőruhájában napozva iszogatja a frissítő italát Cade-el megjegyzi, hogy Micah új kibernetikus lábai, amelyeket "Bantha" Rawk készített neki szinte már jobbak, mint amilyenek eredetileg voltak. "Bantha" szerint talán meg lehetett volna megmenteni az eredeti lábait, amikor kiszabadították az ifjú cathart a rabszolgatartók fogságából, bár a felesége, Droo akármilyen tehetséges gyógyító, vannak olyan dolgok, amelyek az ő képességeit is meghaladják. "Bantha", most, hogy szóba kerültek Micah kibernetikus lábai megkéri Cade-t, hogy jöjjön vele a műhelyébe, hogy had beszélgethessenek egy kicsit négyszemközt. Cade magára hagyja a napozó Deliah-t, illetve a finomabbnál finomabb ételeket felszolgáló Droo-t és R2-D2-t. Eközben a műhelyben "Bantha" egy felelőtlen ostobának minősíti Cade-t, mindazért, amit az elmúlt hónapokban tett, hogy segített megszöktetni Marasiah Fel hercegnőt a Vendaxáról, és hogy megpróbálta kiszabadítani Hosk Trey'list a Sithek templomából. A tetteinek hála most már gyakorlatilag a fél Galaxis tudja róla, hogy ő valójában egy Skywalker. Cade megemlíti, hogy amikor megszökött a Sithek templomából, kapcsolatba lépett az édesanyjával, Morrigan Cordével. "Bantha" eléggé meglepődik az iménti állításon. Cade szavaiból kiderül, hogy "Bantha" Rawk valójában nem más, mint Nat Skywalker, Kol Skywalker idősebbik testvére, Cade Skywalker nagybátyja. Elmeséli neki, hogy Cade-hez hasonlóan mindenki más halottnak hitte Cordét. Corde mindig is egy titokzatos nő volt, Kol Skywalkerrel is titokban házasodott meg úgy, hogy szinte senki nem tudott róla. Ugyan Kol ragaszkodott hozzá, hogy a hagyományoknak megfelelően Corde felvegye a Skywalker nevet, ő azonban visszautasította mindezt. Mivel Corde az Új Birodalom ügynöke volt, ezért kénytelen volt otthagyni őt, és Kol szinte mindvégig a Coruscanton tartózkodott, ezért Nat volt az, aki elvállalta, hogy ideiglenesen ő fogja nevelni. Nat elmondja Cade-nek, hogy mennyire fontos számára Droo, és a gyerekek, akiket örökbe fogadott, Skeeto, Micah és Anhah. Amikor visszaérnek a többiekhez, Deliah várja Cade-t, aki hozott neki néhány szelet sült gizka húst. Skeeto hirtelen nyugtalanná válik, és szól a többieknek, hogy azonnal jöjjenek oda, és nézzék meg, hogy mit adnak a HoloNeten. Végignézik a mon calamarik lemészárlásáról készült holofelvételeket, és végighallgatják, ahogyan Darth Krayt elmondja, hogy milyen szörnyű sors vár a jövőben a mon calamarikra, továbbá bejelentik, hogy még mindig körözik a Cade Skywalker néven elhíresült terroristát. Cade bevallja Skeetónak, Micah-nak és Anhah-nak, hogy ő valóban egy Skywalker, és azért jött ide, mert úgy gondolta, hogy majd itt biztonságban lesznek, de úgy tűnik, hogy tévedett. Droo megpróbálja lebeszélni Cade-t a távozási szándékáról, mondván hogy Rawk Fészke egyben az ő otthona is. Skeeto is ki akar állni mellette, hogy elintézik majd a birodalmiakat, akárcsak úgy, ahogy a Fekete Nap embereivel tették. "Bantha" viszont úgy gondolja, hogy ha Cade itt marad, akkor nincsenek többé biztonságban, így itt az ideje, hogy elmenjen innen. Cade rettenetesen összeveszik "Banthával", aki aztán egy job egyenessel vet véget a vitának, majd megkéri Skeetót, hogy kapcsolja be a nagy hatótávolságú szkennereket, ha esetleg birodalmi aktivitást észlelne. Aznap éjjel Cade felriad az álmából, majd kimegy a leszállópályára a Mynockhoz hogy hozzáférjen az elrejtett halálpálca készletéhez. Megjelenik előtte Luke Skywalker lelke, aki továbbra is megpróbálja lebeszélni Cade-t a halálpálcák használatáról, mert vannak olyan Jedi módszerek, meditációk, amelyek segítségével ugyanúgy ki tudja tisztítani az elméjét. Kol Skywalker is megjelenik, akit Cade azzal vádol, hogy azáltal, hogy megmutatta neki azt a technikát a Sithek templomában, amellyel ki tudta törni azt az acélüvegbúrát, amelybe a fénykardja volt elhelyezve, veszélyesen közel került a Sötét Oldalhoz. Kol megmagyarázza fiának, hogy őcsupán azért mutatta meg neki mindezt, hogy meg tudja védeni magát a Sithek ellen. Cade megkérdezi Koltól, hogy komolyan azt hiszi, hogy csak úgy megjelenik hét év után, és nekiáll parancsolgatni neki? Kol közli Cade-el, hogy a Cade-ben tomboló gyűlölet miatt nem tudott előtte idáig megjelenni, és nem akarja, hogy Cade a halálpálcákkal elszakadjon attól a hihetetlen Erőtől, ami benne lakozik. Még mielőtt Cade bevenné a halálpálcákat, Luke figyelmezteti Cade-t, hogy szörnyű események fognak hamarosan bekövetkezni, és felkészültnek kell rá lennie, ha túl akarja élni a rá váró megpróbáltatásokat. Miközben Cade kábult állapotban szédeleg lefelé a Mynock rámpáján, Azlyn Rae könnyedén, a puszta kezével a földre teríti Skywalkert. "Bantha" Cade segítségére siet, és az Erővel elveszi Azlyn kezéből a sugárvetőjét, melyre Azlyn azzal válaszol, hogy szintén az Erőt használva egy hordót hajít "Bantha" felé. Azlyn aktiválja narancssárga színű fénykardját, és "Bantha" felé irányítja, aki azonban könnyedén, puszta kézzel megszerzi tőle. Azlyn leveszi magáról a maszkját, és előbukkan alól a gyönyörű arca, és vöröses színben tündöklő haja. Ekkor derül ki, hogy Cade és Azlyn már hosszú évek óta ismerik egymást. Behívják Azlynt az épületbe, hogy mesélje el, hogy mi történt vele idáig, és hol volt ezalatt a hét év alatt. Azlyn egy forró ital mellett elkezdi megosztani a többiekkel a történetét. Miután megtámadták a coruscanti Jedi akadémiát, Azlyn és mestere, Rasi Tuum elkeveredtek egymástól. Azlyn később fejvadásznak állt, és nem sokkal azután, hogy megtudta, hogy Cade megszökött a Sithek templomából, a nyomába eredt. Nagyon sok rosszat hallott Cade felől, ezért kétségkívül be akarta gyűjteni a rajta lévő fejpénzt, de most, hogy újra találkozott vele rájött, hogy bár Cade továbbra is ugyanolyan bunkó, mint volt, még mindig ugyanaz az ember, akit annak idején annyira megkedvelt. Épp kifejezi részvétét Kol Skywalker halála miatt, amikor a beszélgetést félbeszakítja egy riadójelzés, mert egy birodalmi csillagromboló lépett ki a hiperűrből a Iego felett. Gurlok százados néhány rohamosztagos kíséretében leszáll Rawk Fészkében, ahol "Bantha" Rawkot és Azlyn Rae-t faggatják Cade Skywalker hollétéről. A Fekete Nap emberei, akik pár nappal ezelőtt megtámadták Rawk Fészkét azt állították a századosnak, hogy szinte biztos, hogy Skywalker itt rejtőzködik. Gurlok szemen szedett hazugságnak tartja Azlyn magyarázatát, majd dühében egy bal egyenessel a földre teríti. Cade-t eközben Deliah Blue próbálja visszafogni, hogy előugorjon a rejtekhelyükről, és végezzen Gurlokkal, amiért kezet mert emelni Azlynre. Gurlok "Bantha" gyermekeinek életével próbálja szóra bírni őket, de Azlyn egy elmetrükkel ráveszi a századost, hogy a Fekete Nap emberei téves információt közöltek vele, és hogy Cade valójában nincs itt. Két órával később, a birodalmiak távozása után Cade barátai társaságában indulásra készül a Mynockkal. "Bantha" szerint, ha Cade továbbra is életben akar maradni, akkor kénytelen lesz megváltoztatni a nevét, a külsejét, és szereznie kell magának egy új hajót. Cade azonban teljesen más tervet akar véghez vinni, mégpedig azt, hogy végeznie kell Darth Krayttel. Tudja jól, hogy ha Krayt meghal, akkor az Új Sith Rend apró darabjaira hullik majd szét. Viszont szüksége van minnél több szövetségesre, de egyáltalán nem bízik Roan Felben, Gar Stazit pedig még csak nem is ismeri, a Jedik segítségére sem számíthat, mert szinte egytől egyig kiirtották őket. "Bantha" azonban felhívja a figyelmét egy titkos templomra, ahol rengeteg Jedi tartózkodik, akik túlélték az ossusi mészárlást. Azlyn Rae jelentést tesz Antares Dracónak, Ganner Kriegnek és Marasiah Felnek arról, hogy Cade el fogja majd vezetni őket a Jedik titkos templomába, amelyet még a Sith-Birodalmi háború kitörése előtt építettek. Marasiah Fel szavaiból derül ki, hogy Azlyn Rae valójában Roan Fel szolgálatában áll, mint egy tiszteletre méltó birodalmi lovag.

 

#25. - The Hidden Temple, Part 1.

 

thehiddentemple1.th.jpg

 

A titkos templom felé tartó Mynock fedélzetén "Bantha" Rawk küldeni akar egy üzenetet a feleségének, Droo-nak, aki időközben a Kiffura menekült. Mivel a hiperűrben vannak, ezért "Bantha" nem tudja elküldeni az üzenetet, csak ha megérkeznek az úticéljukhoz, bár igazából kételkedik benne, hogy egyáltalán el akarja-e küldeni, mert lehet, hogy ezáltal veszélybe sodorja őket. A Mynock időközben megérkezik a Zhar rendszerbe, a Taivas bolygóhoz, ahol a titkos templom található. Azért nem találhatták meg idáig a templomot, mert a Zhar bolygó kiterjedt mágneses tere megzavarja az űrhajók szenzorait, a templom pedig mélyen a Taivas bolygó belsejében épült fel, több féle régi típusú űrhajókból. Felhasználtak hozzá néhány corelliai korvettet, egy mon calamari cirkálót, egy szeparatista Recusant osztályú könnyű rombolót, egy Dreadnaught osztályú nehéz cirkálót, egy Nebulon-B oszályú kísérőfregattot, és egy Interdictor osztályú nehéz cirkálót. Mikor a Mynock megérkezik a titkos templom leszállópályájára, Shado Vao és Wolf Sazen várja az érkezőket. Pár pillanattal később egy birodalmi űrkomp száll le a Mynock mellett, a fedélzetén Marasiah Fel hercegnővel, Antares Dracóval és Ganner Krieggel. A Jedik és a birodalmi lovagok egymásra támadnak, Cade Antares Dracóval, míg Shado Ganner Krieggel száll harcba. Még mielőtt túlságosan elfajulna a helyzet, Wolf Sazen felszólítja őket arra, hogy mindannyian tegyék el a fénykardjaikat. Cade Azlyn Rae-n tölti ki a dühét, mert rájött, hogy Azlyn volt az, aki ide vezette a birodalmiakat. Nagyot csalódott Azlynben, mert mindannyian megbíztak benne, ő pedig egyszerűen felhasználta őket. Marasiah Fel Azlyn mellé áll a kérdésben, mert Azlyn csupán eleget tett birodalmi lovagi kötelességeinek, és hűségesen engedelmeskedett a felettesei parancsának. A Cade-nek, "Banthának" és a birodalmi delegáció tagjainak a Jedi tanács elé kell járulnia. Cade megkérdezi Shadótól, hogy mi történt velük, miután magukra hagyta őket az Ossuson. Shado elmeséli, hogy amikor Darth Stryfe parancsára a birodalmi csillagromboló tüzet nyitott az ossusi Jedi akadémiára, az alagsorba menekültek, ahol aztán K'Kruhk mester mentette meg az életüket, de súlyosan megsebesült. Megpróbálták meggyógyítani a sérüléseit, de sem az a kevés bacta, sem Nei Rin gyógyító képességei sem voltak elegendőek hozzá. Mielőtt még K'Kruhk mester elveszítette volna az eszméletét, elárulta nekik a titkos templom koordinátáit, majd miután elhagyták az Ossust, idehozták őt, hogy felépüljön. Amíg ők a tanácsteremben fognak tartózkodni, addig Tobias Sun mester fog vigyázni Deliah Blue-ra és Jariah Synre, míg Azlyn Rae-re Mai mester fog majd odafigyelni. A Jedi tanácsban T'ra Saa, (korábban a Republic képregénysorozatban tűnt fel) Tili Qua és a lábadozó K'Kruhk mester foglal helyett. Bár T'ra Saa sosem beszélt sokat a klónok háborúja után történt eseményekről, viszont annyi már bizonyos, hogy Tholme mester (szintén a Republic képregénysorozat egyik kiemelkedő alakja volt) nem sokkal a Sith-Birodalmi háború előtt halt meg, akit T'ra Saa a Jedi hagyományokhoz illően az Anzat bolygón elhamvasztott. Bár Marasiah hercegnő biztosítja a tanács tagjait afelől, hogy semmi félnivalójuk sincs az édesapjától, Tili Qua, a chadra-fan Jedi mester továbbra is kételkedik Roan Fel megbízhatóságával kapcsolatban. A hercegnő mindent elmagyaráz a Jedi tanácsnak, hogy a birodalmi moffok voltak azok, akik kedvezményezték a háborút az anaxesi szerződésben, holott Roan Fel annak idején úgy gondolta, hogy igaza lehet Kol Skywalkernek a szabotázzsal kapcsolatban. A Sithek azok, akik mindannyiuk ellenségei. Roan Fel jól tudja, hogy egymagában túl gyenge a Sithek legyőzéséhez, ezért kezdték meg a tárgyalásokat Gar Stazi admirálissal a szövetségre lépés reményében és most a Jediken a sor, hogy eldöntsék, hogy csatlakoznak-e a harchoz, avagy sem. T'ra Saa érzi a hercegnő szavain, hogy mindaz, amit az imént elmondott igaz, de a Jedik jelenleg túl kevesen vannak ahhoz, hogy szembeszállhassan a Sithekkel, és időre van szükségük, hogy újból felépülhessenek. Cade elárulja a tanácsnak, hogy a Sithek élén az egykori Jedi lovag, A'Sharad Hett áll, aki ráadásul haldoklik. T'ra Saa egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ő az, hiszen Hettet annak idején egy nagyon jó emberként ismerte meg. K'Kruhk megjegyzi, hogy a klónok háborúja mindannyiukat megváltoztatta, és Hett lelkében mindig is ott lakozott a sötétség. Cade azt javasolja, hogy a Jedik a birodalmiakkal összefogva állítsanak össze közösen egy csapatot, amely azt a feladatot kapja, hogy végezzenek Darth Krayttel. Eközben Deliah Blue Tobias Sun mesterrel flörtöl, amíg Azlyn Rae Jariah Synnel beszélget a Jedikkel szembeni ellenszenvéről. Megjelenik Azlyn Rae régen látott mestere, Rasi Tuum. A cathar Jedi mester láttán Synben felelevenednek a régi, fájdalmas emlékei, hiszen Rasi Tuum volt az, aki annak idején meggyilkolta az édesapját. Mai mester megérzi, hogy valami baj van Synnel, ezért megpróbál beszélgetni vele, Syn azonban dühében olyannyira megüti, hogy a zabrak mester eszméletét veszti. A tanácsban T'ra Saa felháborodik Cade javaslatán, hiszen a Jedik nem hajthatnak végre merényletet, hiszen ők tisztelik az életet, és annak minden formáját, még akkor is, ha egy Sith nagyúr életéről van szó. Cade viszont úgy gondolja, hogy ha a jövőben el akarják kerülni a mon calamarik mészárlásához hasonló eseményeket, akkor mindenképp meg kell tenniük, talán ez az Erő akarata, hogy Darth Kraytnek el kell pusztulnia. T'ra Saa elgondolkodik a dolgon, majd berekeszti az ülést és megígéri, hogy Tili Quával és K'Kruhk mesterrel együtt meditálni fognak az elhangzottakon. Az ülés után Wolf Sazen és Shado Vao megosszák egymással az aggodalmaikat. Shado szerint elképzelhető az, hogy Cade valójában már átállt a Sötét Oldalra, és ez az egész terv, amit javasolt nem több egy körülményesen megrendezett csapdánál. A birodalmiak viszont nagyon jó ötletnek tartják mindezt, mert ha Darth Krayt elpusztul, akkor a Sith rend összeomlik, és akkor Roan Fel visszatérhet a trónra, hogy visszaállítsa az Új Birodalom dicsőségét. Eközben Jariah Syn a Mynock fedélzetén előveszi az egyik féltve őrzött fényképjét, amely annak idején még az édesapjáról készült. A szavait a képhez címezve azt mondja, hogy végre megtalálta az édesapja gyilkosát, és gondoskodni fog róla, hogy megfizessen mindazért, amit tett...

 

#26. - The Hidden Temple, Part 2.

 

thehiddentemple2.th.jpg

 

A titkos templom tanácstermében T'ra Saa, Tili Qua, K'Kruhk és "Bantha" Rawk beszélgetnek a Cade Skywalker által javasolt tervről. "Bantha" Rawk egyáltalán nem tagadja, hogy az unokaöccse egyre inkább a Sötét Oldal felé sodródik, de szerinte annyiban igaza van Cade-nek, hogy eljött az ideje, hogy végre cselekedjenek, hiszen a mon calamariknak szüksége van a segítségükre. Tili Qua azonban nem tartja jó ötletnek, hogy a halálba küldjék azokat a Jediket, akik még nem készültek fel arra, hogy szembe nézzenek a Sötét Oldal harcosaival, és ha mégis segítenének, talán csak még jobban elfajulna a helyzet. A Mynock fedélzetén Deliah Blue aggódik Cade javaslata miatt, mert amit tervez, az rendkívül veszélyes, de történjék bármi, ő mindvégig vele tart majd. Cade Jariah Syn felől érdeklődik, mert észrevette, hogy jelenleg nem tartózkodik a hajón. Eközben a titkos templom egyik meditációs kertjében Azlyn Rae Rasi Tuum mesterrel beszélget, akit aztán nem sokkal később magára hagy. A cathar Jedi mester meditációjának egy Yuuzhan Vong borotva bogár vet véget, amely hátulról eltalálta a jobb vállát. Jariah Syn teljes gyűlöletéből tüzet nyit a Jedi mesterre, aki viszont az Erővel elveszi Jariah kezéből a sugárvetőt, viszont Jariah koránt sem adta fel a harcot, és még több borotva bogarat hajít Tuum felé. Tuum aktiválja zöld színű fénykardját, és sorban kettévágja a borotva bogarakat, majd a harc közben megkérdezi Syntől, hogy kicsoda ő, és miért támadt rá. Syn elmondja neki, hogy azért van itt, hogy megbosszulja az édesapja halálát, majd elővesz egy vibrokést és folytatja a támadást. Még mielőtt Syn leszúrná őt, Tuum az Erővel megállítja őt a levegőben, majd ellöki magától. Tuum ezúttal higgadtabb hangnemben szólítja meg a feldühödött fejvadászt, és elmondja neki, hogy önszántából sohasem gyilkolt volna, ha csak nem lett volna más választása, és hogy kristály tisztán emlékszik az édesapjára. Syn elmeséli neki, hogy hogyan élte meg az akkoriban megtörtént eseményeket. Mindössze hét éves volt, amikor édesapjával, Zareb Synnel és a Crimson Axe űrkalóz kapitányával, Ravval a Roon bolygóra utaztak, ahonnan általában tűzköveket szoktak csempészni. Úgy hallotta, hogy elmennek megkötni egy üzletet, amelyet egy helyi bányász ajánlott fel nekik, de valami rosszul sült el, mert sugárvetők és halálhörgések zaját hallotta meg. Amikor kiszállt a hajóból látta, ahogyan Rasi Tuum a fénykardját használva az űrkalózokra támad, Rav és Zareb Syn pedig az életükért küzdenek. Tuum fénykardjával levágta Rav jobb lábát, majd Zareb, hogy megmentse kapitánya életét, hátulról megtámadta a Jedi mestert a kezében lévő vibrokéssel. Bár az ifjú Jariah az édesapja segítségére sietett, de Tuum addigra már végzett Zarebbel. Még mielőtt felszállna az űrhajójuk, Rav még utoljára mellkason lövi Tuumot a sugárvetőjével. Egyedül ő, Rav és egy arkanian lány élte túl a Jedi mester támadását. Rasi Tuum, miután végighallgatta Jariah történetét elmeséli, hogy ő hogyan élte meg a történteket. Éppen egy küldetés végett utazott a Roon bolygóra, amikor erős zavart érzett az Erőben, és amikor odaért látta, ahogyan Rav és Zareb Syn bűntudat nélkül gyilkolják meg sorra a helyi bányászokat, majd aktiválta a fénykardját, hogy véget vessen ennek az értelmetlen mészárlásnak. Rav és Zareb Syn nem üzletet kötni mentek oda, ahogyan elmondták neki, hanem egész egyszerűen fosztogatni. Tuumot a mai napig foglalkoztatja, hogy vajon mi történhetett azzal az arkanian lánnyal, akit Rav magával vitt az űrhajóján. Jariah elmondja neki, hogy Rav eladta őt rabszolgának, majd egy szó nélkül elsétál a meditációs kertből, magára hagyva ezzel a cathar Jedi mestert. A birodalmi delegáció lakosztályában Marasiah Fel hercegnő Azlyn Rae-vel beszélget. A hercegnő érzi az Azlyn lelkében felszínre törő régi emlékeket azokból az időkből, amikor még az Új Jedi Rend tagja volt, és megértést tanusít felé. Eközben Shado Vao az éjszaka közepén megkérdezi Cade-t, hogy nincs-e kedve vele tartania egy rövidebb túra erejéig. Cade beugrik a Shado melletti ülésre a siklójában, majd elindulnak. Shado nem tartja helyesnek, amit Cade ajánlott fel a Jedi tanácsban, és úgy véli, hogy ha Cade így folytatja, akkor idővel a Sötét Oldal eluralkodik a lelkén. Shado hirtelen megáll a siklójával, majd az Erő segítségével kilöki Cade-t a járműből. Shado aktiválja duplaélű, kék színű fénykardját, hogy megküzdjön Cade Skywalkerrel, mert ő veszélyes az Új Jedi Rendre nézve azáltal, hogy Cade maga sem tud választani a Sötétség és a Fény oldala között. Cade is aktiválja az édesapja zöld színű fénykardját, majd rátámad a twi'lek Jedire. A viszonylag rövid ideig tartó párbaj végén Cade legyőzi Shadót, majd letérdel a földön fekvő twi'lek mellé, és különleges képességével megtámadja a tehetetlen Shadót. Elmondja neki, hogy maga Kol Skywalker lelke jelent meg előtte, és mutatta meg neki, hogy hogyan használja ezt a képességét. Végül életben hagyja Shadót, és azt mondja neki, hogy akármit is gondoljon róla Shado, ő képes irányítani úgy a Sötét Oldalt, hogy az nem uralkodik el rajta, akár hiszi, akár nem. Mikor visszatérnek Shadóval a titkos templomba, Wolf Sazen várja őket, aki az Erőn keresztül pontosan tudja, hogy mi történt köztük odakint. Megkéri Cade-t, hogy adja a szavát, hogy nem használja soha többé ezt a képességét, Cade viszont nemet mond erre, mert ő se nem Jedi, se nem Sith, és ezek az Erőből származó képességek nem többek egyszerű eszközöknél. Sazent viszont egyre inkább félelemmel tölti el az út, amelyre Cade lépett rá. Később Jariah Syn, Deliah Blue, Wolf Sazen, Rasi Tuum, Azlyn Rae, Shado Vao, "Bantha" Rawk és Mai mester a Jedi tanács üléséről készült holofelvételeket nézik feszült figyelemmel. A tanácsteremben T'ra Saa, Tili Qua, K'Kruhk mester, Cade Skywalker és Marasiah Fel hercegnő tartózkodik. K'Kruhk úgy érzi, hogy az ifjú Skywalker jövője sűrű ködbe burkolózik, és azzal, hogy ha végeznének Darth Krayttel, talán egy még nála is hatalmasabb Sith nagyúr kerülne a helyére a trónra. Tili Qua elmondja, hogy hagyni kell, had menjen minden a maga útján, és idővel a Sithek rendje magától összeomlik majd. T'ra Saa végül kijelenti, hogy a Jedi tanács nem fog közreműködni a Darth Krayt elleni merényletkísérletben. Cade felháborodik a tanács döntésén, K'Kruhk azonban úgy véli, hogy azért nem helyes az, amit Cade tesz, mert ő nem az ártatlanok megvédése érdekében akar végezni Krayt nagyúrral, hanem mert bosszút akar állni Kol Skywalker haláláért. Cade szerint mindez a lényegen egy kicsit sem változtat, mert történjék bármi, Darth Kraytnek mindenáron el kell pusztulnia. Mivel a tanács döntése végleges, ezért Cade nem tudja őket ezzel meggyőzni, végül T'ra Saa elmondja, hogy majd ha eljön az ideje, akkor majd a Jedik módszerével fognak megküzdeni a Sithekkel, és nem így. Nem sokkal később, a Mynock fedélzetén Cade úgy gondolja, hogy segítséggel, vagy anélkül mindenképp szembe fog szállni Darth Krayttel. "Bantha" Rawk azonban nem tart vele, mert ő haza akar menni a családjához a Kiffura. Cade meglepődötten vonja kérdőre Deliah-t, hogy mit keres a hajóján Shado Vao, Azlyn Rae, Antares Draco, Ganner Krieg és Marasiah Fel hercegnő. Deliah azt válaszolja, hogy a fedélzeten tartózkodó önfejű astromech droid volt az, aki beengedte őket. R2-D2 erre csak néhány rövid csipogással felel. Marasiah Fel hercegnő elmondja Cade-nek, hogy azért jöttek vele, hogy támogassák őt a terve végrehajtásában. Cade szerint ez még így is több, mintha egyedül kellene mennie. Cade megkérdezi Shadót, hogy ő miért tart vele, amire az ifjú twi'lek azt feleli, hogy azért van itt, hogy ügyeljen arra, hogy ne váljon Cade Skywalkerből egy újabb Darth Krayt. Cade biztosítja Shadót afelől, hogy nem kell ilyesmitől tartania. Ha Darth Krayt elpusztul, akkor a Galaxis történelme ismét egy újabb fordulóponthoz érkezik majd. Végül a Mynock felszáll a titkos templom leszállópályájáról, majd elindulnak, hogy végrehajtsák a küldetésüket.

 

#27. - Into The Core

 

intothecore.th.jpg

 

Harmadik Darth Wyyrlok Fury osztályú vadászgépében hiperűr sebességgel a Magvilágok felé utazik, közben visszaemlékszik azokra az eseményekre, hogy mi történt a Sithek templomának tróntermében, közvetlenül azután, hogy Cade Skywalker megszökött Darth Krayt karmaiból. Darth Maladi megvizsgálja Darth Nihl jobb karját, amelyet Cade Skywalker vágott le neki a párbaj során, és megállapítja, hogy mivel még friss a vágás, ezért ha gyorsan cselekednek, akkor még vissza tudják illeszteni Nihlnek. Darth Krayt azonban megtiltja, hogy Maladi megtegye mindezt, majd aktiválja az egyik fénykardját, és ki akarja végezni Nihlt, amiért kudarcot vallott. Darth Wyyrlok azonban rábeszéli mesterét, hogy kímélje meg az életét. Krayt nagyúr átadja Nihlt Maladinak, hogy mostantól fogva ő legyen a legújabb kísérleti patkánya a Yuuzhan Vong biotechnológiai kutatásaihoz, továbbá megparancsolja, hogy Maladi helyeztesse Darth Talont gyógyító meditációba, ahol vagy sikerül életben maradnia, vagy pedig meghal. Krayt előlépteti Darth Stryfe nagyurat Nihl helyére. Nihl könyörög a mesterének, hogy ne tegye ezt vele, mert ő ennél jobbat érdemel. Krayt szerint Nihl egyértelműen halált érdemelne, de ad neki még egy esélyt, hogy egy napon talán majd visszaszerezheti a pozícióját. Hirtelen erős fájdalmak lesznek úrrá Krayt testén, amiért túlságosan megerőltette magát a Skywalkerrel vívott párbaj során, ezért megkéri Wyyrlokot, hogy vigye vissza őt a sztázis kamrájába. Wyyrlok elkeseredetten kutat az ősi Sith könyvekben valamiféle megoldás után, hogy mestere végre meggyógyulhasson, de idáig még nem járt sikerrel, ezért az egyik ősi holokronhoz fordul segítségért, amelyből előbukkan Darth Andeddu holoképe, aki természetesen nem óhajtja megosztani vele az ősi titkait. Darth Wyyrloktól megtudjuk, hogy Andeddu kriptája a Korribanon, ahol megtalálták a holokronját, az nem az igazi kripta. Andeddu elárulja, hogy az igazi kriptája a Prakith bolygón található, de ha egyszer elmegy oda, akkor soha többé nem tér majd vissza. A visszaemlékezés itt véget ér, és Darth Wyyrlok megérkezik Darth Andeddu erődjébe, ahol egy csapat elhanyagolt külsejű sötét Jedi támad rá aktivált, vörös színű fénykardjaikkal. Wyyrlok az ősi Sith illúzió mágiát használva megtéveszti az ellenségeit, akiknek szemében ő egész egyszerűen megsokszorozódott. Az egyik sötét Jedi, Gerlun végez az egyik Wyyrlokkal, akiről aztán kiderül, hogy az egyik Demtri nevű társa volt. Gerlun sorban megtámadja a Wyyrloknak vélt illúziókat, és ezzel sorra meggyilkolja társait úgy, hogy egyedül ő marad életben. Gerlun felismeri, hogy milyen iszonyatosan erős hatalom van Wyyrlok birtokában, ezért megtérdel előtte, és a mesterének szólítja őt. Wyyrlok egyenlőre megkíméli az életét, és megparancsolja, hogy vezesse őt az erőd legmélyebb szintjeire, de odalent csak egy falat találnak. Wyyrlok aktiválja Darth Andeddu holokronját, és megparancsolja a Sith nagyúr holoképének, hogy tárja fel előtte a kriptáját. Andeddu holoképe az ősi Sithek nyelvén mond valamit, melynek következtében megnyílik előttük a kripta. Wyyrlok megparancsolja Gerlunnak, hogy ne nyúljon hozzá semmihez odabent, hiszen tele van rendkívül értékes, ősi Sith tekercsekkel. Wyyrlok felnyitja a kriptában található koporsót, melyben ott találja Darth Andeddu tartósított holttestét. Gerlun egy váratlan pillanatban az Erővel elveszi Wyyrlok kezéből a holokront, és Andeddu holttestének mellkasához szorítja. Meglepő módon, Andeddu holtteste elszívja Gerlun életerejét, és ezzel Darth Andeddu új életre kelt. Andeddu továbbra sem óhajtja megosztani Wyyrlokkal az ősi tudását, ezért az Erővel villámokat lő Wyyrlok felé, hogy végezzen vele. Wyyrlok könnyedén elhárítja Andeddu támadását, aki aztán az Erővel ellöki magától Wyyrlokot, majd szintén az Erővel apró, éles kődarabokat hajít Wyyrlok felé. Eközben Andeddu elmondja Wyyrloknak, hogy valójában nem tartja igazi Sithnek, hanem csak egy egyszerű rabszolgának, aki szó nélkül teljesíti mestere minden parancsát, ahelyett, hogy inkább a saját maga érdekeit tartaná a legfontosabbnak. Wyyrloknak rövid időn belül elege lesz Andeddu alábecsülő beszédéből, és átveszi tőle a szót. Wyyrlok jól tudja, hogy Andeddu holtteste miért nyugodott itt békében évezredeken át, mert Andeddu tudta, hogy az ellenségei az Erőn keresztül rátalálnak majd, ezért megépíttetett egy hamis kriptát a Korribanon, míg az igazit a Prakith-on építte fel, és ha nem akarta, hogy az ellenségei megtalálják, akkor a testének meg kellett halnia. Érzi az Andeddun eluralkodó rettegést, és nem tartja többnek egy gyáva féregnél. Wyyrlok az Erő segítségével, a kripta alatt lassan folyó lávát használva kegyetlenül végez Andedduval, mert Andeddu ideje immáron leáldozott, és az ő ősi módszerei már réges-rég elbuktak, és most már ők az igazi Sithek. Miután Andeddu ezúttal végleg meghalt, Wyyrlok az Erővel visszahelyezi a holttestét a koporsójába. Wyyrlok felteszi magának a kérdést, hogy milyen is az igazi Sith? Bár a módszereik, a rendjeik felépítése számos alkalommal változott az elmúlt évezredek során, de a lényeg mindvégig ugyanaz maradt. Wyyrlok magával visz néhány ősi könyvet, és tekercset a kriptából, majd felszáll a vadászgépével, és visszaindul Coruscantra.

 

Folytatása következik...

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó összefoglaló. :lol:

Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem volt a Legacynak egy 0. száma is, ahogy a KOTOR-nak is.

 

A sorozat eléggé in medias res kezdéssel indult. Belevágtak egyből a közepébe. Mindenestre a Broken jó sztoriindító volt.

Kolból nem láttunk sokat sajna elég korán meghalt. A sorozatban nem utaltak véletlenül arra, hogy Kol most Bennek az unokája vagy a dédunokája?

Cade-nek elképesztő ereje van. Azt hiszem pont ezért kell Kraytnak ő.

Az új Sith Rend megint több Sith-ből áll, hiába mondja Krayt, hogy ez a "rule of one". Előbb-utóbb szerintem egymásnak esnek, ahogy már a 2. számban is volt példa rá.

Nem értem, hogy Sazen mester miért nem pótolta elveszett végtagját mechanikussal vagy biomechanikussal?

A második számban 7 évet ugrottunk. Cade megtagadta Skywalker voltát. Eddig még ugyse volt ilyen.

Jariah Syn nagyon utálja a Jediket. Nem tudom hogyan fognak kijönni Cade-del, ha majd lehull a lepel Caderől. Delilah is nagyon jó karakter.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó összefoglaló. :P

Köszike, de még koránt sem fejeztem be. :lol:

Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem volt a Legacynak egy 0. száma is, ahogy a KOTOR-nak is.

Volt, sőt, még 0˝ is volt, de ezek a KotOR-al ellentétben nem történetek, hanem amolyan kézikönyvek, amelyek sok hasznos információt tartalmaznak a szereplőkről, és egyéb más dolgokról.

Jariah Syn nagyon utálja a Jediket. Nem tudom hogyan fognak kijönni Cade-del, ha majd lehull a lepel Caderől. Delilah is nagyon jó karakter.

Később újra ki fognak békülni, és ugyanolyan jó barátok lesznek, mint eddig. Majd később fény derül majd arra, hogy miért utálja Jariah Syn ennyire a Jediket.

Kolból nem láttunk sokat sajna elég korán meghalt. A sorozatban nem utaltak véletlenül arra, hogy Kol most Bennek az unokája vagy a dédunokája?

A sorozatból ez még nem derült ki, de szerintem ő az unokája Ben Skywalkernek.

Nem értem, hogy Sazen mester miért nem pótolta elveszett végtagját mechanikussal vagy biomechanikussal?

Gondolom azért, mert nem volt módja rá, hogy pótolja. Nem mutatkozhatott nyilvánosan egy kórházban sem anélkül, hogy fel ne tűnjön valakinek, hogy ő egy Jedi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Később újra ki fognak békülni, és ugyanolyan jó barátok lesznek, mint eddig. Majd később fény derül majd arra, hogy miért utálja Jariah Syn ennyire a Jediket.

 

Kemény a srác. Remélem még hosszú ideig benne lesz a sorozatban.

 

A sorozatból ez még nem derült ki, de szerintem ő az unokája Ben Skywalkernek.

 

Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a Fate of the Jedi regénysorozattal nem állnak le odakint. Talán lesznek új regények amik egészen a Hagyatékig elvezetnek bennünket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem biztos. A régebbi klónháborús regényekben is figyelembe vették a Köztársaságot, sokat utaltak rá.

A jövős könyveknél csak az a baj, hogy még mindig nagyrészt Luke-ék generációjával foglalkoznak elég hosszadalmasan. Ideje lenne már ott 1-2 évtizedet ugrani és Benre, valamint örököseire koncentrálni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem biztos. A régebbi klónháborús regényekben is figyelembe vették a Köztársaságot, sokat utaltak rá.

A jövős könyveknél csak az a baj, hogy még mindig nagyrészt Luke-ék generációjával foglalkoznak elég hosszadalmasan. Ideje lenne már ott 1-2 évtizedet ugrani és Benre, valamint örököseire koncentrálni.

Sőt, néha még a Genndy Tartakovsky féle Clone Wars-t is figyelembe veszik (Mint például a Gonosz Útvesztőjében, ahol Mace Windu, és az ő Dantooine-i akcióját említik meg.) ami azért nagy szó. Tényleg, mostanra már áttérhetnének a következő generációra. Kíváncsi vagyok, hogy miután elérkeznek odáig, vajon fog-e megjelenni valaha is Legacy témájú regény.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sőt, néha még a Genndy Tartakovsky féle Clone Wars-t is figyelembe veszik (Mint például a Gonosz Útvesztőjében, ahol Mace Windu, és az ő Dantooine-i akcióját említik meg.) ami azért nagy szó. Tényleg, mostanra már áttérhetnének a következő generációra. Kíváncsi vagyok, hogy miután elérkeznek odáig, vajon fog-e megjelenni valaha is Legacy témájú regény.

Ez attól függ a kaidó hogy ítéli majd meg. Ha úgy gondolják, hogy a Legacy of the Force-hoz és a Fate of the Jedi sorozatokhoz elengedhetetlenül szükséges a New Jedi Order és a Dark Nest akkor talán soha, mert túl hosszú ideig tartana kiadni és számolni kell azzal is hogy esetleg az olavasók ráunnak ha mindig csak egy adott éráról olvasnak.

De ha úgy ítélik meg, hogy nem szükséges az NJO és a Dark Nest, akkor talán beleugranak a Legacy of the Force és Fate of the Jedi sorozatokba és az azt követő könyvekbe is. A Szukits szerencsére kitartó. Ha nem lesz veszteséges elképzelhető, hogy talán a 10-es években belekezdenek és végigviszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Broken part 3.

Hihetetlennek tartottam, hogy Cade feladja a bothan Jedit. Valami tényleg összeroppnat benne. Habár ha jól belegondolok az is kész csoda, hogy túlélte az Ossusson történteket.

Azt sem tudom elképzelni, hogy mi a fenét akar Krayt Horsttól és a többi elfogott Jeditől? Át akarja őket állítani a Sötét Oldalra?

Érdekesek a Birodalmi Lovagok. Főleg Fel császár. Elsőre nagyon szimpatikus karakter. A bastioniak hűsége megdöbbentő.

Antares biztos szerelmes Marasiah hercegnőbe.

A sorozat első nagy pillanata Luke szellemének megjelenése. Kár, hogy Cade nem nagyon hallgat rá.

Talon elég lassú. :) Nem tudta utolérni Marasiaht. Elképesztő volt, hogy Cade fel akarta adni a helyüket a Sith-eknek. Igazi, vérbeli fejvadász gondolkodásmód.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Noob.

Érdekes mellékág volt.

Anson Trask jó karakter. Remélem szerepel még.

Gil Cassel helyében nem lettem volna az biztos. Én se tudtam volna a testvéremet megölni. Nagy próbatétel elé nézett. Maleval egy tipikus Sith. Alábecsülte Traskot és a rohamosztagosokat. Na és persze az őket befolyásoló érzelmeket. Jól megszívta a végén. Biztos sose hitte volna, hogy egy kis újonc fog vele végezni. Kár, hogy Trask még nem állt át Fel oldalára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Broken part 4.

Krayt hiába reménykedett az ősi Sith-ek segítségében. Akárhogy is próbálja magyarázni tényleg

tönkrevágta a Kettő Uralma szabályt. Az Egy Uralma nem fog működni, mert a Sith-ek nem képesek Egyként gondolkodni. A sorozat újabb nagy pillanata: Nihilus, Andeddu és Bane felbukkanása. :D

Vajon Cade felismerte egyből mesterét? :)

Talon nagyon kemény csaj. Még Sazen, Vao és Siah hercegnő sem bírtak nagyon vele.

Astraal hibát követett el, amikor ahhoz az áruló kis féreg Konrad Rushoz fordult. Remélem Rus meg fogja szívni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Broken part 5.

Az érzelmek vihara. Antares szerelmes a hercegnőbe és meg akarja menteni és még a császár parancsát is megszegi ezért.

Cade és Syn jól összevesznek. Sazen nem tudja rávenni Cade-et, hogy álljon vissza a Jedik közé. Cade és a hercegnő beszélgetése is érdekes. A támadást követő csata kolosszális. Régebben azt hittem a hercegnő a végén meg is hal. De Cade végül mégis kezébe vett egy fénykardot, ígérete ellenére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Broken part 6.

A párbajok nagyszerűen zárultak. Szerencsére mindenkinek sikerült elmenekülnie.

Cade és Antares vitája érdekes. Szerintem lesz még több dolog Marasiah és Cade között.

Cade ismét használta az erejét és szerncsére a hercegnő meggyógyult.

Remélem Fel császár nem fogja nagyon megbüntetni Antareséket.

Habár Sazen visszautasította a csatlakozást a Birodalomhoz, ez szerintem elkerülhetetlen lesz.

Cade bár megígérte nem lesz Jedi, remélem ezt is megszegi majd, csakúgy, mint a fénykarddal kapcsolatos ígéretét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem Fel császár nem fogja nagyon megbüntetni Antareséket.

Nem fogja, de megkapják a magukét a Trust Issues első részében...

Érdekes mellékág volt.

Anson Trask jó karakter. Remélem szerepel még.

Lényegében magyarázatot adott Oron Jaeger parancsnok mondatára, hogy miért késlekedik a 908-as légió. Trask szerepelni fog még. Harkas őrmesterrel együtt fog visszatérni a Claws Of The Dragonban. Később Hondo Karr is visszatér.

Talon elég lassú. :) Nem tudta utolérni Marasiaht.

A Sithek elsődleges célja Roan Fel elfogása volt, ezért Talon inkább csak követte őket, és mellesleg mindvégig ott volt a közelükben, úgyhogy azért annyira nem lassú, sőt! :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Allies.

Úgy tűnik itt is lesznek részek, ahol visszább megyünk az időben. :cool:

Nyna Callixte igazi bajkeverő. Úgy érzem fontos karakter lesz a későbbiekben is.

Fel unokatestvérét sajnálom. Roan nagy hibát követett el, amikor lepaktált velük, de sajnos manipuláció áldozata volt.

Gar Staziról és a Galaktikus Szövetségről remélem még esz szó a későbbiekben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Trust Issues part 1.

Bonyolódnak végre a dolgok. A szegény bothant sajnálom.

Nyna és Morlish különleges párost alkotnak. Nem tudom elképzelni, hogy Cade-et hogyan akarják felhasználni ambícióik érdekében. Talán vele akarják letaszítatni Kraytot a trónról.

Remélem Felnek sikerül majd a későbbiekben meggyőzni a Jediket a csatlakozásról.

Antaresék tényleg nagyon fontos megbizatást kaptak. Jó, hogy a Kerék újra feltűnt. Elég gyorsan meggyőzte a birodalmi admirális Gar Stazit, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

A két birodalmi ügynök összecapása hab a tortán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elég gyorsan meggyőzte a birodalmi admirális Gar Stazit, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Neeem. Csupán magyarázatot követelt, hogy miért kellene tárgyalnia a birodalmiakkal, a csatlakozás még nem történt meg, csak most kezdenek el tárgyalni róla.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Trust Issues part 2.

Még jobb, mint az előző rész.

A C.O.L.D. droidok nagyon érdekesek. Jól becsődölnek a tárgyalások. Kár, hogy nem jött össze.

Morrigan Corde Cade anyja! :cool: Elképesztő.

Jól tette, hogy kinyírta Torlint. A Skywalker családfa egy újabb taggal bővült.

A visszaemlékezéses rész jó lehet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ghosts part 1.

Mara szlleme felbukkan. :cool: És Anakiné is. :P Gyűlekeznek ezek a szellemek.

K'Kruhk életben van! Hihetetlen. Vajon mikor csatlakozott újra a Jedi Rendhez? Még Luke idejében, vagy később?

Amikor Callixte elfogta Jariah-t és Deliah-t elég furcsa volt, hogy Jariah nem tálalt ki mindent Cade-ről.

És a vongok is feltűntek végre! Meg újabb Jedi ereklyék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ghosts part 2.

Nagyon nagy kaliberű ez a sztori! Attól függetlenül, hogy csak 2 részes.

Nei Rin nyomokban sem emlékeztet azokra a Vongokra, akik még Luke idejében akarták a Galaxist leigázni.

Cade végre valahára szembesül Hagyatékával és felülkerekedik benne a Jedi. Luke szelleme pedig újra felbukkan. :cool: Cade pedig kap egy szép zöld fénykardot és elindul, hogy kiszabadítsa Hoskot. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel Krayt malmára hajtaja a vizet.

És még Artu is feltűnt. :P Vajon Thripioval mi lett?

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ready to die.

Ez a Darth Kruhl nagyon erős. Legalábbis a sztori első felében így látszik, amíg a codru-jikkal végez.

Ez a terv, amit Maladi kifőzött nagyon frappáns. Ha Kruhl megöli Felt azzal nagyon sokat nyernek a Sith-ek. De ha mégsem sikerül, akkor is legalább Fel bizalmatlan lesz mindazokkal szemben, akik szövetséget akarna kötni vele. Fel fénykardja nagyon állati. Nem sok esélye lesz más merénylőknek így.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Majd megpróbálok épkézláb mondatokban fogalmazni, és leírom egyik nap :clap2:

Had találjam ki... Érdekesnek találod a történetet, de kissé erőltetett megoldásnak találod a Sithek, és a Birodalom újjáéledését. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.