Ugrás a kommentre

3x02 - ARC Troopers

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ekkora kihívást jelent egy-egy epizódértékelésem? :)

Közben megnéztem a Rookies-t és rájöttem, hogy az sem kizárt, hogy Ventress már akkor a Kaminón volt, mert említette Grievous-nek, hogy megérkezett a találkozási ponthoz. Még ha így is van, akkor sem tudom elképzelni, hogy egy igencsak jelentősnek mondható Köztársasági bolygóra észrevétlenül le tud jutni egy szeparatista hajó. Szerintem sem állomásozott annyi csillagromboló a blokádban akkor, mint ebben az epizódban, de még így is nehezen hihető számomra az "észrevétlen behatolás" magyarázata, némi nemű védelem kellett, hogy legyen a bolygó körül.

A kémeknek az a sajátosságuk, hogy kémkednek valahogy. :) Ventress ügyes lehetett, mert lejutott.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért ne juthatott le Ventress egyetlen hajóval észrevétlenül, amikor 200 Jedi is lejutott a Geonosisra, majd még az arénába is be, szintén észrevétlenül :) Azért vegyük figyelembe, hogy egy egész bolygó minden négyzetcentiméterét körülbelül lehetetlenség lenne megfigyelni (nem tudom, honnan jön az az elképzelés, hogy erre alkalmas technológia van a Star Warsban, holott még a nyílt űrben is vannak határai az érzékelésnek - lásd a TIE vadászt, amit a Falcon csak akkor vett észre, amikor éppen elhúzott mellette).

Igen, a geonosisi lejutáson már én is gondolkodtam. Minden esetre, ha "turistaként" lejutnak a felszínre, egy mezei gondolatbefolyásolással könnyen elvegyülhetnek az aréna közönségében. Ventress lejuthatott egy "meteoritesőben" is a bolygóra, ha már a Rishi-nél bevált, a Commander Droidokkal, miért ne? De az is lehet, hogy túl sokat képzelek a dolog mögé és valóban szimplán csak észrevétlenül lejutott. :)

Ki tudja, hogy a Tridentje milyen spéci technikákkal van felszerelve? :) Ha a köztársaságnak lehetett álcázott hajója, akkor Ventress is bevethetett valami hasonló cselt.

Másrészt, ha a szeparatisták vezére észrevétlenül bejuthatott a Köztársaság központjába, a Jediktől és klónoktól hemzsegő Cosuscant-ra, akkor bármi megeshet. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nincs előírva sehol se, hogy a legmagasabb rangú tiszt léptethet csak elő. Egy hadnagy is kinevezhet maga alá őrmestereket, nem kell engedélyt kérnie a századosától.
Igenis, értettem! :) Azért szép keret volt az előző rész eleje és ez a végjáték. Elérték azt amire vágytak, és amiért küzdöttek. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rex és Cody nem egy rangban vannak? Obi-Wannak ugyanaz Cody mint Anakinnak Rex.
Ehhez Dzséjt jobban ért, de valószínűleg ők ketten akkor ugyanabba a rendfokozatba tartoztak, és így már minden ok. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amit most még utólag furcsállok, hogy miért Rex léptette elő a két klónt? Pedig ott volt Cody is és elvileg ő felette áll nem?

A válasz egyszerű: Rex az Anakin keze alatt szolgáló 501 légióba tartozó század, azaz a Torrent Század parancsnoka, ilyen formán a rangidős tiszt a légió ama állományában. Az 501-es légió parancsnoka (legalábbis az ep3-ban) Appo rangidős parancsnok (senior clone commander), ő áll Rex fölött (illetve még nagyon sokan állnak Rex fölött, úgymint zászlóaljaparancsnok, ezredparancsnok - ide sorolandó Ahsoka -, és csak aztán jön Appo). Bár Cody marsall parancsnok (clone marshall commander) is fölötte áll, de csak akkor parancsolhat Rexnek, ha alá osztják be egy feladatra, hiszen nem is tartoznak egy légióba (a legközösebb pont, hogy mindegyikük a 4. Szektor Hadsereg alá tartozik). De eddig úgy tűnik, hogy a beosztásuk egyenrangúvá emeli őket, illetve, a Rookies alapján én azt mondom, hogy Cody inkább maga fölé sorolja Rexet, talán mert a százados tapasztaltabb.

Rex és Cody nem egy rangban vannak? Obi-Wannak ugyanaz Cody mint Anakinnak Rex.

Beosztásuk egyenlővé teszi őket, de rangban nincsenek egy magasságban. Rex - ahogy Llew is írta - csak százados, egyetlen század parancsnoka. Cody marsall parancsnok, a legmagasabb rangú klón tisztek egyike (hozzá hasonló rangút eddig csak hármat ismerünk rajta kívül: Blyt, Bacarát és Neyot). Magyar vonatkozásban ez körülbelül a vezérőrnagy vagy altábornagy rangnak felelne meg (angolul meg a major general vagy a lieutenant general rangoknak). Cody alá ilyesformán egy egész hadosztály (7th Sky Corps - 7. Légi Hadosztály), azaz négy légió tartozik. Személyesen általában a 212. Támadó Zászlóaljat (212th Attack Battalion) szokta vezetni, de amúgy 36,864 klón áll a parancsnoksága alatt. Rex ezzel szemben csak 144 emberért felelős.

Azért kicsit furcsa ez, mert úgy tűnik, Obi-Wannal ellentétben Anakin nem parancsol még egy teljes zászlóaljnak sem, csak egyetlen századnak, a Torrentnek, ami pedig függetlenül ténykedik az 501-es légió többi részétől. Szóval szerintem Anakin tábornokként nem teljesen ugyanazt a feladatot látja el, mint Obi-Wan, ő inkább különleges alakulatot vezet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Na itt álljunk meg. Kezdek már belegárgyulni a ki kicsodába. :) :) Azt mondod, hogy Anakin az 501-es légió egyfajta parancsnoka(azaz Appo felett áll?). De hát az nem Palpi elit osztaga? Akkor ezek szerint elvileg lehetséges, hogy Rex ott volt a Jedi-templom elleni támadásnál(hisz ő a légió egy századának a parancsnoka)?

Jelenleg Anakin inkább csak a Torrent század parancsnoka, vagy a fene tudja, milyen státuszban is van. Az biztos, hogy nem úgy parancsnokol, mint a többi Jedi lovag (leszámítva Yodát). Eddig minden a harctéren munkálkodó Jedi tábornok mellett szolgált egy klón parancsnok. Obi-Wannak ott van Cody, Ki-Adi-Mundinak Jet, Windunak Ponds, Plo Koonak Wolffe, Luminaranak Gree, Nahdarnak Fil parancsnok. Anakin mellett viszont nincs ott Appo parancsnok, mellette csak Rex van. Szóval szerintem lehet egyelőre Anakin még csak egy különleges alakulat parancsnoka, és csak az ep3-ban, miután Darth Vader lett belőle, akkor lett az 501-es légió parancsnoka (illetve akkor már minden légiónak parancsnoka volt, hiszen Darth Vaderkén az egész Birodalmi hadsereg fővezérévé vált, de az 501-eseket szerette a legjobban).

Az 501-es Palpatine "személyi" légiója, jól tudod. De attól még lehet Anakin az élén (ezzel is fűtheti a fiú egoját). Már ha az élén van. Sajnos ez tényleg nem tisztázott, hogy Anakin beosztása micsoda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az értékelés előtt gyorsan felteszem a kérdést, mielőtt elfelejtem.

A Rookiesban sikerült megállítani Grievous előre nyomulását Kamino felé, nem? Akkor hogy lehet, hogy most mégis megtámadta a klónok otthonát. Tudom, hogy időben odébb van, de mégis fura.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy rendkívül látványos folytatáshoz volt szerencsénk a második rész keretein belül, nekem nagyon tetszett. Volt itt minden: akciók, érzelmek, szexuális vonatkozású beszólások - Ventress rulezik. :)

Nagyon tetszett, ahogy a klónok otthonukként tekintenek a kaminóra, és itt is látszik, hogy vannak nekik is érzelmeik, ergo nem akármi lehetett számukra, mikor lelőtték a Jediket, akikhez kötődtek (order 66). Ezért jó a TCW, rávilágít ilyen háttérdolgokra.

A fejvadászok eltűnését sajnáltam Kaminóról, EL-Les nekem nagyon szimpatikus karakter volt, de hátha visszatér. Egyébként ezeknek a visszatérő karaktereknek is nagyon örülök, bár ezt már a 2. évadban is kiemeltem az értékelésnél.

Egy szó, mint száz, remek folytatás volt, egyetlen negatívumként azt emelném ki, hogy kicsit erőltetett az Obi-Grievous sokadik párbaj, vagyis inkább az, hogy Obinak kell mindig bevállalni, Anakin meg "véletlenül" mindig másfelé megy, csak azért, hogy az EpIII-ban Grievous újonnan üdvözölhesse.

Egy láda sörért kussolok. :) :) :)

Ez mekkora volt. :):D :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Rookiesban sikerült megállítani Grievous előre nyomulását Kamino felé, nem? Akkor hogy lehet, hogy most mégis megtámadta a klónok otthonát. Tudom, hogy időben odébb van, de mégis fura.

A Rookiesban frontális támadást akart indítani a még "alig" védett bolygó ellen, váratlanul lecsapva és valószínűleg a bolygó elfoglalásával. Ez megbukott, hiszen lelepleződött és az eredménye az lett, hogy a Kamino köré Obi-Wan egy hatalmas flottát gyűjtött. Ezért a jó Grievous tábornok új tervvel állt elő, elterelésként támad frontálisan és kihasználva Ventress ottlétét, hátulról lecsap és csak súlyos kárt okoz. Érdemes megfigyelni, hogy az első flottában két Lucrehulk hajó is volt, ami egész pontosan 659200 db droidot és a hozzájuk tartozó felszerelést és járművet jelent (ez a Szeparatisták fő csapatmozgató hajója, a többibe elenyésző méretű földi haderő fér el). A második flottában egy sem volt, vagyis nem volt céljuk a bolygó elfoglalása (és azt hiszem, Obi-Wan monda, hogy még annyi droid sincs, hogy Tipocát elfoglalják).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy szó, mint száz, remek folytatás volt, egyetlen negatívumként azt emelném ki, hogy kicsit erőltetett az Obi-Grievous sokadik párbaj, vagyis inkább az, hogy Obinak kell mindig bevállalni, Anakin meg "véletlenül" mindig másfelé megy, csak azért, hogy az EpIII-ban Grievous újonnan üdvözölhesse.
Ennek ellenére nekem ez a kedvenc Obi vs. Grivi párbajom! Itt már belevittek pár újabb ötletet is, pl. Grivi amikor megfogja Obit és úgy csapkodja ide-oda. :) Nem is volt túl hosszú, csak épp elegendő.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tehát először egy villámlerohanást és a teljes bolygó elfoglalását akarta, aztán most pedig csak csellel megszerezni a DNS-t és gyorsan lelépni?

Másik kérdés: Mi szüksége volt Dookunak Jango DNS-ére? Értem, hogy klónokat akartak maguknak, vagy ilyesmi, de könyörgöm, Dooku bérelte fel anno Jangot. 10 év nem volt neki elég, hogy szerezzen tőle DNS-t?

1. Így van. Miután a domino osztag keresztül húzta ezt a számítását, más taktikához folyamodott.

2. Ez a DNS lopás szerintem új terv, szóval ezek az események már Jangon kívül esnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem, de azért szerintem jogos kérdés, hogy a cselszövő Palpi miért nem gondolt erre hamarabb. Nyilván sejtette, hogy háború lesz, és jól fog jönni egy adagnyi DNS Jangótól, csak egy szavába került volna...
Persze jogos a kérdés. A za furcsa, hogy ha Palpinak kell a DNS azt Köztársasági csatornákon keresztül is megszerezhetné. Lehet, hogy itt Dooku cselekedett a saját szakállára.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Másodszori nézésre, támadt egy ötletem:

A rész elején azt mondja Grievous Ventressnek, hogy meg kell állítani az új klónok gyártását. Talán ezért lopja el Ventress a DNS-t, mert abból csinálják az új klónokat. Ez + a klónhengerek lerombolása = a klóngyártás beszüntetését jelenthetné.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még két dolog: egyrészt, 40:43-nál, vagyis akörül, van egy jelenet, ami nagyon hajaz az EpII-re. Egy rakétával eltalálják a fúródroidot, és mindezt ugyanúgy építik fel, mint amikor egy rakéta kilövi az EpII-ben a Geonosison az egyik pókdroidot (ha jól emlékszem). Nekem legalábbis egyből ez ugrott be.

A másik: szó volt itt az előléptetésekről. Nem értem a problémát, a rész végén Cody lépteti őket előre, nem Rex.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Másodszori nézésre, támadt egy ötletem:

A rész elején azt mondja Grievous Ventressnek, hogy meg kell állítani az új klónok gyártását. Talán ezért lopja el Ventress a DNS-t, mert abból csinálják az új klónokat. Ez + a klónhengerek lerombolása = a klóngyártás beszüntetését jelenthetné.

De Grievous már azt is mondja bent a bázison, hogy a DNS megszerzése új távlatokat nyit meg előttük.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.