Ugrás a kommentre

Darth Plagueis és Anakin Skywalker


Ajánlott hozzászólás

Ha ani nem létezett idáig és még P. sem alkotta meg, akkor honnan van a Profécia???

 

De az lehet, hogy kavart valamit Plagueis a kis boszorkánykonyháján, ennek ellenére nem volt egyértelmű eredmény. Aztán abban maradtak, hogy el van indítva a folyamat, csak várni kell a kiválasztott felbukkanását. Mivel a sithek nem járhatták be a galaxist, ezt meghagyták a Jedikre, mert ugye ők örökké kutakodtak új Erő érzékeny gyerekek után. Még sok kockázatot sem vállaltak azzal, hogy a Jedik találnak rá, hiszen ők teremtették, tehát a sötét oldlahoz fog húzni idővel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk az egyik legnagyobb probléma, hogy ezt a bizonyos proféciát egyszer se dörgölik az orrunk alá... pedig igazán kiváncsi lennék rá ezek után, hogy miről is szól pontosan  :)

 

Pedig az EPI-ben a lényegét elmondják a tanácsülésen. :D Asszem épp Windu szájából hangzik el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na jó, vegyüket még egyszer :)

 

Tegyük fel, hogy létezett egy Sith és egy Jedi prófécia. Mindkettő azt mondta, hogy a kiválasztott egyensúlyba hozza az Erőt. Csakhogy a Jedik ezt úgy értelmezték, hogy a kiválasztott legyőzi a Sith-eket a Sith-ek meg úgy, hogy a kiválasztott legyőzi a Jediket. Lényegében teljesen mindegy, hogy Jedik vagy Sith-ek nevelik fel a kiválasztottat, (lásd EpIII - Jedik nevelték fel, mégis őket pusztította el).

 

Na most. Tegyük fel azt is, hogy Darth Plagueis teremtette egy életet. Ezt elárulta tanítványának, aki meg ismerte a Sith próféciát. Haj-jaj, de hisz akkor minek neki a mester? - gondolhatta Palpatine - hiszen ott van a kiválasztott! leölöm Plagueist, aztán megszerzem a kiválasztottat, és máris mi uraljuk a galaxist. Palpatine megölte Plagueist. Igen ám, csakhogy nem tudta, hogy hol van a kiválasztott! Így várnia kellett, és gondolom közbe kapta az infokat rendesen a Jedikhez beáramló kölykökről, de egyik sem volt különleges. Közben felépítette tervét, amellyel a kiválasztott nélkül is átveheti a hatalmat. Beidomította Mault, és várt. Megválasztották kancellárnak, és ekkor jött el, amire oly régóta várt! Egy különös fiú, aki körül konvergenciát észleltek! Ő lesz a kiválasztott! Nosza, egyből el is ejt egy mondatot, hogy figyelni fogja. Naná, hogy mindent megtesz érte, hisz a prófécia alapján a fiú sorsa a sötét oldalra áttérés (ez a Sith jóslat!) így aztán amikor az levágja Windu kezét nem véletlenül mondta, hogy beteljesítetted a sorsodat. Ez elég hülyén hangzik akkor, hiszen a Jedik szemszögéből a fiú sorsa a Sith-ek megölése. A Sith-ek szemszögéből viszont fordítva! Így amikor Anakin lemészárolja a Jediket Palpatine abban a hiszemben van, hogy a Kiválasztott bevégeztette sorsát. Csakhogy! Rájön, hogy ketten túlélték, és ezáltal Palpatine azt hiszi, hogy nem Anakin a kiválasztott, hanem valaki más. Lehetetlen - gondolhatja Palpatine - ki más lehetne? És akkor... feltűnik Luke! Lehet... hogy ő a kiválasztott? - Sidious itt már azt hiszi, hogy Anakin fia a kiválasztott, ezért akarja átcsábítani. És amikor nem csábul át, akkor csap össze a két prófécia! Luke-ot villámozzák. Ott áll Anakin, és ott van a két jóslat. Az egyensúly az Erőben. És itt értheti meg mindenki: az, hogy a Sith vagy a Jedi jóslat teljesül-e, az Anakinen múlik. Hisz ha hagyja,hogy megölje a fiát a mestere, akkor a sötét oldalnak hozza el az egyensúlyt. Ha ledobja Sidiust, akkor meg a világosnak, hiszen a Sith meghal, ő áttér. Anakin dönt. És jól dönt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De csak a jedik értelmezése hangzik el, amiről az ep.3-ban azt mondja Yoda, hogy talán nem is jó  :wink:

 

Így van. A Jedik a Sithet illetően eléggé vakvágányon voltak, és nem láttak bele azok kártyáiba. Ellenben Sidious elég jól átlátta a Jedi rendet, és azok működését, hiszen ott élt mellettük. :D Helyzeti előnyben volt a próféciát illetően is. A sors fintora, hogy ő tévedett. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk az egyik legnagyobb probléma, hogy ezt a bizonyos proféciát egyszer se dörgölik az orrunk alá... pedig igazán kiváncsi lennék rá ezek után, hogy miről is szól pontosan  :D

 

Hát mintha Mace elmondaná, mikor Qui-GOn szóba hozza a dolgot.

Hiszed, hogy Ő a kiválasztott, aki egyensúlyt hoz az erőben.

Szerintem ennyi a prófécia se több se kevesebb.

 

Szerintem ilyen egyszerű. Ezt többször mondják, igaz nem így szépen mondatba foglalva, ahogy én tettem, De amiket mondanak, abból úgy tűnik csak ennyi.

 

Egyszer felbukkan egy kiválasztott, aki egyensúlyt hoz ez erőben.

 

Szerintem ennyi, se több, se kevesebb. Épp ezért hisznek bele a Jedik egy csomó mindent, mert szinte semmit nem árul ez nekik. Egy csomó mindent beleképzelnek ami nincs beleírva. Talán ez a vesztük, azért is képzelik bele, mert beképzeltek lettek, erről beszélgetnek az ep2ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na most. Tegyük fel azt is, hogy Darth Plagueis teremtette egy életet. Ezt elárulta tanítványának, aki meg ismerte a Sith próféciát.

 

Nekem itt kicsit kilóg a lóláb... tehát van egy Sith jóslat, ami szerint eljön a Kiválasztott, aki majd megöli a jediket. Oké. Plagueis valszeg már a sokadik sith a sorban, és talán nem tud várni vagy mi... mindenesetre úgy dönt, hogy megalkotja ő a kiválasztottat? Vagy miért is hozza létre a gyereket? De oké, létrehozta... miért nem neveli fel kezdettől fogva? Miért nem tudják a Sithek, hogy hol van, amikor ők teremtették? Vagy Plagueis egy naboo-i tóparton üldügélve úgy döntött, hogy ő most életet teremt csak fogalma sem volt róla, hogy azaz élet hol jön létre? Nekem ez egy kicsit igy első hallásra hézagosnak hangzik...

 

lokatelli: Ha ilyen egyszerü lenne a jóslat akkor nem lenne mit félreérteni rajta... ahogy az felvetődik az ep.3-ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

így aztán amikor az levágja Windu kezét nem véletlenül mondta, hogy beteljesítetted a sorsodat.

 

Bravo Donát, ez tetszik, és erre a sors szövegre még nem is lettem figyelmes. :41: :41: :41:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sötét időkben felbukkan majd egy különleges, egy kiválasztott, aki megteremti a hőn áhított egyensúlyt az Erőben

 

Én így tudnám elképzelni a Jedi próféciát. A Sith próféciát pedig:

 

Hamarosan kiemelkedik az összes Sith közül egy hatalmas, aki megteremti a békét és az egyensúlyt a galaxisban!

 

Vagy valami ilyesmi :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Nekem itt kicsit kilóg a lóláb... tehát van egy Sith jóslat, ami szerint eljön a Kiválasztott, aki majd megöli a jediket. Oké. Plagueis valszeg már a sokadik sith a sorban, és talán nem tud várni vagy mi... mindenesetre úgy dönt, hogy megalkotja ő a kiválasztottat? Vagy miért is hozza létre a gyereket? De oké, létrehozta... miért nem neveli fel kezdettől fogva? Miért nem tudják a Sithek, hogy hol van, amikor ők teremtették? Vagy Plagueis egy naboo-i tóparton üldügélve úgy döntött, hogy ő most életet teremt csak fogalma sem volt róla, hogy azaz élet hol jön létre? Nekem ez egy kicsit igy első hallásra hézagosnak hangzik... "

 

Igen, ez itt a bökkenő. Én mindenesetre úgy képzelem el, hogy Plagueis amint Plagueis megszerzi a hatalmát, rájön, hogy talán képes vele megteremteni a Kiválasztottat. Leül, meditál, és közben magába fordul, és utasítja a midichloriánokat galaxis szerte,melyek egy pont köré tömörülnek, és végül megteremtik Anakint. Plagueis tudja, hogy hol van, de nem árulja el Palpatine-nak, mert fél, hogyha elárulja hol van , akit teremtett, Palpatine megöli őt, és tanítványául fogadja a Kiválasztottat. . Így csak annyit mond, hogy a Kiválasztott megszületett (ezt is azért árulja el, hogy ha elbukna, akkor ne menjen kárba a megteremtett élet) valahol, maga sem tudja, hogy hol. Ezzel biztosítja (legalábbis ő ezt hiszi) hogy a tanítványa nem öli meg. Palpatine azonban képtelen várni, és leöli, és el kezdi keresni Anakint.

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

lokatelli: Ha ilyen egyszerü lenne a jóslat akkor nem lenne mit félreérteni rajta... ahogy az felvetődik az ep.3-ban.

 

Dede. Mivel a Jedik önteltek lettek, ezt Yoda elismeri. Azt hitték semmi baj nem érheti őket, ezt Mace mondja, mikor nem hisz az ep1ben Qui-Gonnak, hogy újra felbukkant egy Sith. Beleképzeltek olyasmit a jóslatba, ami nem is volt benne. Például, hogy Jedi. Azt, hogy megöli a sithet. Azt hitték, csak így lehet egyensúlyt hozni.

 

Túl egyértelmű, rövid keveset mondó, ezért már olyasmiket láttak bele amit nem ís jósolt. Nem azt jósolta, hogy a Kiválasztott lesz minden idők legnagyobb Jedije.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Plagueis tudja, hogy hol van, de nem árulja el Palpatine-nak, mert fél, hogyha elárulja hol van , akit teremtett, Palpatine megöli őt, és tanítványául fogadja a Kiválasztottat. .

 

Mondjuk ha Plagueis ennyire félt Palpitól, akkor miért nem őlte meg ő :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Plagueis tudja, hogy hol van, de nem árulja el Palpatine-nak, mert fél, hogyha elárulja hol van , akit teremtett, Palpatine megöli őt, és tanítványául fogadja a Kiválasztottat. .

 

Mondjuk ha Plagueis ennyire félt Palpitól, akkor miért nem őlte meg ő :D

 

Jó kérdés... talán meg akarta várni, amíg a kiválasztott megszületik. Ne felejtsd el, hogy itt még csak Shmi hasában fogant meg Anakin.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem itt kicsit kilóg a lóláb...

 

Én nem úgy képzelem el ezt a megalkotást, hogy kreált valakit, akiről tudja hogy hol születik meg, aztán oda megy érte, és elhozza.

 

Inkább úgy gondolok erre, mint egy misztikus szertartásra, ahol aztán csak sejteni lehet a végeredményt. Valószínűleg Plaguies nagyhatalmú volt, de nem mindenható, és azért egy ilyen konkrét fogantatás a midik által, még az ő erejét is meghaladta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha plagieus, valóban tudott játszani a midi-kloriánokkal, akkor nem feltétlenül kell tudnia hol az ő által létrehozott lény. Hisz biztos nem úgy hozta létre, hogy körbe táncolta Shmi-t és közben duruzsolt varázsigéket. Vagy főzetet konyvasztott. Utasította a midiket, de nem tudta, hogy sikerült. Lehet, már maga sem hitt benne, sőt palpi sem, csak mikor meghallotta, hogy hoppá nincs apja, a midik nemzették. Akkor mondhatta: "Hú vazzeg, a vén hazudós kefekötő mégsem hazudott. Sikerült neki. Én meg megöltem, ahelyett, hogy megtanultam volna a cuccot."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dede. Mivel a Jedik önteltek lettek, ezt Yoda elismeri.

 

De Yoda nem lett öntelt imho... mégse biztos magában. Én a jóslatot mindenképp amolyan Nostradamus-i jóslatként tudom elképzelni, amibe mindenki azt lát bele, ami jól esik. Nem is nagyon tudok, olyat, hogy bárhol is egy konkrét mondat lett volna maga a jóslat. Persze ettől az SW világában még lehet ez, de szerintem nagyon snassz lenne :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg Plaguies nagyhatalmú volt, de nem mindenható, és azért egy ilyen konkrét fogantatás a midik által, még az ő erejét is meghaladta.

 

Hmm... hát aztán azon is ellehetne vitázni, hogy vajon tényleg az a nehezebb, hogy egy adott nőben rábirni a midiket, hogy foganjanak gyereket, miközben a nő ott van Plagueis mellet vagy az, hogy több ezer fényév távolból csak úgy a midiket irányitani... :39:

 

Nekem ez utobbi kicsit túl elvontnak hangzik egyelőre...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dede. Mivel a Jedik önteltek lettek, ezt Yoda elismeri.

 

De Yoda nem lett öntelt imho... mégse biztos magában. Én a jóslatot mindenképp amolyan Nostradamus-i jóslatként tudom elképzelni, amibe mindenki azt lát bele, ami jól esik. Nem is nagyon tudok, olyat, hogy bárhol is egy konkrét mondat lett volna maga a jóslat. Persze ettől az SW világában még lehet ez, de szerintem nagyon snassz lenne :D

Hát én is ezt mondom már 3 hozzászólás óta. Annyira semmitmondó ez a jóslatnak nevezett félmondat amit és is írtam, hogy így hangozhat, hogy mindenki azt lát bele amit akar. De azért látja bele, mert egy kicsit öntelt arogáns lett, nem tud tisztán goldolkodni. Ezt most a Jedikre általánosan értem, nem Yodára. Yoda látott meg mindent először, ő ismerte a el a hibákat.

 

De Yoda mondja ki az ep2ben Mace és Obi társaságában. Hogy arogánsak és önteltek lettek a képességeik tudatában, még az öregek tapasztaltabbak is. Yoda meg elismeri, hogy nem tudott megújulni az ep3ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmm... hát aztán azon is ellehetne vitázni, hogy vajon tényleg az a nehezebb, hogy egy adott nőben rábirni a midiket, hogy foganjanak gyereket, miközben a nő ott van Plagueis mellet vagy az, hogy több ezer fényév távolból csak úgy a midiket irányitani...  :39:  

 

Nekem ez utobbi kicsit túl elvontnak hangzik egyelőre...

 

Nekem mindkettő túl elvont én egyiket sem tudom elképzelni, csak azt mondom, hogy Palpi hihette el ezt, Plagious meséje után. Aki azt állította, hogy ő tud játszani a midikkel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ez utobbi kicsit túl elvontnak hangzik egyelőre...

 

Valószínűleg Plaugies sem tudta konkrétan, hogy sikerült-e neki. Csak csinált valami hókusz-pókuszt, aztán kész. Az is lehet, hogy sidious meg hatszor körberöhögte, hogy mit akar itt ez a vén troty. Tudod, mint Gallion és a vén varázsló esetében. :D

 

Konkrétan, egy személybe a midikkel látrehozatni életet, nagyon nagy hatalom. Akkor akár egy sith hadsereget is kreálhatott volna. Sokkal misztikusabb így, hogy csak szerencséje volt az öregnek, és ő sem tudta a konkrét végeredményt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én is ezt mondom már 3 hozzászólás óta. Annyira semmitmondó ez a jóslatnak nevezett félmondat amit és is írtam, hogy így hangozhat, hogy mindenki azt lát bele amit akar.

 

De épp ezaz, hogy egy ilyen konrét mondatba nem sok mindent lehet belelátni, maximum hozzáfüzni lehet valamit. De olvass el egy Nostradamus-i jóslatot vagy úgy általában bármilyen jóslatot. Általában mindegyik jó terjengős és tele van félreérthető szó-képekkel, hasonlatokkal, amit mindenki a saját szája ize szerint magyarázhat és sokan megvannak győződve róla, hogy csak azt jelentheti... ezesetben a jedik azt hámozták ki, hogy lesz egy kiválasztott, aki egyensúlyt hoz... de aztán Obi-Wan és Yoda ebben már nem nagyon hisznek a régi trilógiában.

 

A jedik pedig tényleg nem állnak a helyzet magaslatán, de annyira csak nem lehetnek lükék, hogy egyetlen kijelentő mondatot túlkomplikáljanak. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg Plaguies nagyhatalmú volt, de nem mindenható, és azért egy ilyen konkrét fogantatás a midik által, még az ő erejét is meghaladta.

 

Hmm... hát aztán azon is ellehetne vitázni, hogy vajon tényleg az a nehezebb, hogy egy adott nőben rábirni a midiket, hogy foganjanak gyereket, miközben a nő ott van Plagueis mellet vagy az, hogy több ezer fényév távolból csak úgy a midiket irányitani... :39:

 

Nekem ez utobbi kicsit túl elvontnak hangzik egyelőre...

 

Ilyenkor jut eszembe: Réges-rég... egy messzi-messzi galaxisban...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg Plaugies sem tudta konkrétan, hogy sikerült-e neki. Csak csinált valami hókusz-pókuszt, aztán kész. Az is lehet, hogy sidious meg hatszor körberöhögte, hogy mit akar itt ez a vén troty. Tudod, mint Gallion és a vén varázsló esetében.  :D

 

Ez az egyetlen lehetőség amit el tudok képzelni.

De inkább ahhoz tartom magam, hogy csak simán oltotta Palpit. Vagy max ha megvágja magát akkor hamarabb begyógyul a sebe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyenkor jut eszembe: Réges-rég... egy messzi-messzi galaxisban...

 

Háát... ez a több fényévekről nemző sith lord koncepció eléggé kilóg nekem abból, amit eddig lehetett tudni a sithekről/jedikről... :twisted:

 

 

Mondd el, hogy mit tudsz a Jedikről és a Sith-ekről (főleg az utóbbiakról!) :evli: mert én nem sokat... olyat meg egyet sem, amely kizárná a fényéveken keresztüli nemzést. Arról nem is beszélve, hogy ez csak egy kivételes adomány volt, nem olyan, ami minden Sith-ben megvan. Lehet, hogy millió évente egyszer fordult elő, hogy valaki ilyen nagy hatalomra tett szert!

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

amit mindenki a saját szája ize szerint magyarázhat és sokan megvannak győződve róla, hogy csak azt jelentheti... ezesetben a jedik azt hámozták ki, hogy lesz egy kiválasztott, aki egyensúlyt hoz... de aztán Obi-Wan és Yoda ebben már nem nagyon hisznek a régi trilógiában.

 

A jedik pedig tényleg nem állnak a helyzet magaslatán, de annyira csak nem lehetnek lükék, hogy egyetlen kijelentő mondatot túlkomplikáljanak.  :D

 

Jó lenne tudni, hogy azt a próféciát amit a Jedik készpénznek vesznek, ki jövendölte? Valószínűleg egy Jedi volt réges-régen. Ezt is jó lenne tudni. Ez nincs benne az EPI regényben?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De épp ezaz, hogy egy ilyen konrét mondatba nem sok mindent lehet belelátni, maximum hozzáfüzni lehet valamit. De olvass el egy Nostradamus-i jóslatot vagy úgy általában bármilyen jóslatot.

 

Nostradamusi jóslatokból is csak annyi rémlik, hogy eljő a 3dik anti krisztus.

Valszeg ez lehet itt is. Ez a lényege a nagy versikének, hogy eljő a Chosen ONE aki bring Balance.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.