Ugrás a kommentre

Obi-wan tétovázott hogy megölje Anakint?

Ajánlott hozzászólás

Azt mondom, hogy Obi-wan már korábban is megpróbálta megölni Anakint a párbaj hevében. Amit állítasz, éppen ezért hülyeség. Itt minek fogta volna vissza magát, ha korábban már megölte volna? A tétovázással egyetértek, de nem két párbaj szituáció között, hanem a párbaj szituáció és a lenyugodott helyzet között. Párbajban Obi gond nélkül megölte volna Anakint, úgy viszont, hogy ellenfele fegyvertelen lett, már nem tudta rászánni magát.

És igen: a fantasztikus vívó, akit egyébként Dooku kb. lazán levert kétszer is, (az a Dooku, akit ugye Yoda meg kenterbe vert), egy fölötte átpörgő embernél nem tudja kiszámítani, hogy ha belevág, az hol fogja érni, mivel az ellenfél, mint ahogy azt talán már említettem: pörög, és ilyen esetekben ez csöppnyit nehéz. És a lézersugarak pedig csupán a reflexre jó példák, ami ebben a szituációban sem hibádzott. Obi-wan reagált egyből: levágta Anakint, de azt számonkérni rajta, hogy miért nem találta el egyből halálosan Anakint, legalább akkora bullshit, mint azt számonkérni egy Jedin, hogy miért nem irányítja vissza az összes lézersugarat a rá lövöldöző droidra. A jedik tudománya is véges.

Elhiszem, hogy szerinted Obi-wannak ez alapvágás, és itt - szerinted - visszafogta magát, csakhogy ebben nincs ráció, mivel - akárhogy csűröd csavarod - Obi-wan korábban már halálra sújtotta volna Anakint, így nyilvánvalóan itt sem hezitált, hogy megölje a pörgés közben. Egyszerűen csak így találta el. És egyébiránt teljesen mindegy volt számára, hogy hol találja el, nyilvánvalóvá vált, hogy egy pörgésben lévő embert akárhol talál el, minimum olyan sérüléseket okoz neki, ami a párbaj végét jelenti. Éppen ezért tök értelmetlen az a fejtegetésed is, hogy Obi bármit is a szerencsére bízott volna. Nyilvánvalóan tudta, hogy a sújtásának olyan következményei lesznek, amik a párbaj végét jelentik, onnantól kezdve pedig hol a szerencse szerepe? Sehol.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjttel értek egyet. Mégpedig azért mert maga Kenobi mondta: "Az én szótáramban nincs olyan ,hogy szerencse". Azaz egy Jedi mindig tudatosan harcol, sohasem a véletlenre bizza magát. Tehát számomra is teljesen kizárt, hogy Obi-wan véletlenül úgy találta el Anakint, hogy 3 végtagját levágta. Ez tudatos volt. A Jedik azért is harcolnak jól, mert előre látják a bekövetkezendő eseményeket(pl merről jön a lézersugár). Fel tudnak rá készülni.

Amiben még biztos, vagyok, hogy Obi-wan tanította meg Anakinnak ezt az ellenfél feletti átugrást. Ezt ő maga alkalmazta az EP1-ben Maul ellen. Namost szerintem az ellenszerét is tudta. Ezért mondta Anakinnak, hogy ne próbálja meg. Mire Anakin ugrott, Kenobi tökéletesen felkészült, mert pontosan tudta hova fog érkezni a tanítványa. Aztán vágott.

Az igaz, hogy a párbaj során megpróbálta megölni, de a végére szerintem már nem annyira. Különben nem figyelmeztette volna a fiút hogy ne ugorjon. Ha ott Anakin leteszi a fegyvert akkor nem őli meg Kenobi. De még így is a természetre bízta. Lehetséges, hogy az volt a célja, hogy a lávától haljon meg, és ne neki keljen megtennie. Ez megmagyarázná, miért nem segített a fiú segítségére a végtagok levágása után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azét Obi-Wan harci képességeit ne dimenzionáljuk túl: Jango is megszivatta Erő-képességek nélkül. Dooku az ep.3-ban is szépen kiejti a bunyóból. Örülhet, hogy nem Anakin nélkül látogattak a grófhoz, mert különben már fali dekoráció lehetne Palpi alaksorában. Űrcsatában ugye dettó: pár ilyen kis bigyó-robot majdnem szétszedi körülötte a cuccot ha Anakin nincs kéznél. Pedig ott csak annyit kellett volna elörelátnia, hogy az űrhajója felé száguldó kis bigyók hogy fognak felé jönni és merre kéne elmanövereznie.

Ebben a kérdésben egyébként nincs konkrét álláspontom, mert igy a film alapján nem tudom eldönteni, de hogy Obi-Wan a harcban maga a megtestesült pontosság és hogy mindent nagyon tudatosan, előrelátva csinál az viszont nem állja meg a helyét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben a kérdésben egyébként nincs konkrét álláspontom, mert igy a film alapján nem tudom eldönteni, de hogy Obi-Wan a harcban maga a megtestesült pontosság és hogy mindent nagyon tudatosan, előrelátva csinál az viszont nem állja meg a helyét.

Szerintem Obi-Wan -ban legalább akkora érzelmi vihar dúlt mint Anakinban. Így aztán a kérdést csak maga Obi-Wan tudná megválaszolni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Obi-Wan -ban legalább akkora érzelmi vihar dúlt mint Anakinban. Így aztán a kérdést csak maga Obi-Wan tudná megválaszolni. :)

Meg ez egy olyan dolog amit nem úgy írt meg Lucas, hogy igen ekkor Obi-Wan nem akarta megölni... blablabla, hanem egyszerűen a régi trilógia megkötötte a kezét, és csak így lehetett megírni a jelenetet hogy Obi csak megcsonkítja. Mint ahogy harc közben se lehetett egy olyat beleírni hogy Obi-Wan leengedi a kardját és nem csap le Anakinre ha az fegyvertelen.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg ez egy olyan dolog amit nem úgy írt meg Lucas, hogy igen ekkor Obi-Wan nem akarta megölni... blablabla, hanem egyszerűen a régi trilógia megkötötte a kezét, és csak így lehetett megírni a jelenetet hogy Obi csak megcsonkítja. Mint ahogy harc közben se lehetett egy olyat beleírni hogy Obi-Wan leengedi a kardját és nem csap le Anakinre ha az fegyvertelen.

Oké, de ez már a szövegen kivülről közelit a problémához és persze az iró motivációja ez, de ettől még magának a filmes szövegnek is megkell állnia a lábán. Nekem egyébként meg is áll. Nem látom ugy hogy a szereplők a jelenetben kifordulnának önmagukból, olyat tennének ami idegen tőlök csak azért, hogy kerek legyen a Saga. Miután Obi előadja a Saga egyik legmegrázóbb monológját, szerintem egyértelmű, hogy ez a fickó itt nem fog odamenni és nyakon szúrni Anakint. Yodának is megmondta hogy nem tudja megölni és végül tényleg megtört és inkább hadja hogy ropogosra süljön, minthogy ő tegye meg a saját kezével. Nálam ez igy külső magyarázat nélkül is működik.

Ennyi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ebben a jelenetben az történik, hogy Obi1 azt teszi, amit a jedik filozófiája mond: nem támadásra használja az Erőt. Védekezik és egy ismert mozdulatra reagál.

Ennek a jelenetnek számomra inkább szellemi, mintsem harctechnikai mondanivalója van. Anakint annyira elönti a düh és a büszkeség, hogy nem képes józanul felmérni a helyzetet. Ebből kifolyólag Obi1-nak kis túlzással "rutinfeladatot" kellett megoldania.

Hogy pl. miért nem szúrta át? Ez az érzelmi oldala a döntésének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Ha akkor és ott meg akarta volna ölni Obi-Wan Anakint, miért nem vágott bele a testébe? Lényegesen egyszerűbb lett volna, mondhatni még becsukott szemmel is elvégezhető egy átlag ember számára is, hiszen csak keresztezni kellett volna a pengét Anakin röppályájával és nyissz, úgy ketté hasad, mint egy dinnye.

Egyetértek. A lentebb emlegetett Mault szépen kettényisszantotta, szóval már volt gyakorlata abban, hogyan kell ezt kivitelezni.

De ha egyetlen egy Sith is él akkor sosem lesz béke és igazság.

Az előző 1000 évben is éltek a Sithek elbújva (ketten, egy mester és egy tanítvány), mégsem állt háborúban a galaxis, béke volt, a Köztársaságnak még saját állandó hadserege sem volt, valószínűleg azért, mert nem volt rá szükség.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.