Ugrás a kommentre

A Mortis világa

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Qui-gon jinn csak a 3. részre jött rá hogy térhet vissza az erő honából.

Tévedés, Yoda már az EP2-ben hallotta Qui-Gon hangját, amikor Anakin tuskeneket irtott. Az lehet, hogy Qui-Gon nem volt képes Erő-szellemként manifesztálódni egy átlagos bolygón, de addigra már visszatért, Mortis-ról pedig tudjuk, hogy nem egy átlagos hely volt.

Számomra éppen hogy ez bizonyítja azt, hogy a Fiú volt akkor is Qui-Gon Jinn alakjában!

:pfff:

Megtéríteni a Fiút? Anakin? Aztán hogyan? A Fiú nagyságrendekkel erősebb volt Anakinnál. Ugyan mivel téríthette volna át ő a Fiút akkor, amikor még az Atyára se hallgatott? Ráadásul az Altair of Mortis jól láthatjuk, hogy a Fiúnak nem igazán számít Anakin. Ő csak egy eszköz számára. Ez olyan mintha azt várnánk el Anakintól, hogy Palpatine -t a jó útra térítse...

A probléma az, hogy a Fiú nem volt a velejéig gonosz, nem úgy mint Palpatine. A Fiút inkább Vader-hez kell hasonlítani. A Kiválasztottnak lenni pedig pontosan azt jelenti, hogy arra is képes, ami elképzelhetetlen másoknak -és mivel Anakin nem volt hajlandó elfogadni, hogy ő a Kiválasztott, nem is volt rá képes. Az egyetlen oka, annak, hogy a Fiú erősebbnek tűnt az Altar of Mortis-ban és a Ghosts of Mortis-ban, az, hogy Anakin nem hitt eléggé önmagában. Láttuk mire képes, ha nem hagyja magát elbizonytalanodni. Szinte erőlködés nélkül megzabolázta a Fiút is és a Lányt is, meg sem fordult a fejében, hogy fénykarddal menjen rájuk. Ehhez képest később meg sem próbálta az Erő-re támaszkodva megállítani a Fiú-t, mindig csak fénykarddal próbálkozott. Jobban hitt a fegyverben, mint önmagában.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja az sokkal jobban hihető, hogy egy olyan lényt aki a galaxis feletti uralomra tör, majd Anakin áttéríthet. :roll:

Úgy értettem, hogy Qui-Gon hitt benne, hogy Anakin képes lett volna rá.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy értettem, hogy Qui-Gon hitt benne, hogy Anakin képes lett volna rá.

Ugyan már! Egy Jedi csak úgy tud egyensúlyt hozni az erőbe ha a másik forrást kiiktatja. Windu is ezt akarta. Megölni Palpit. Nincs más út. Egyébként az Atya mondta Anakinnak, hogy bármilyen alakot tud ölteni a Fiú. Így meg is magyarázták, hogy ezek a jelenések mind az ő művei. Ráadásul az összes éjjel történt, egymás után. Biztos véletlen volt....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugyan már! Egy Jedi csak úgy tud egyensúlyt hozni az erőbe ha a másik forrást kiiktatja. Windu is ezt akarta. Megölni Palpit. Nincs más út.

Ez az, amit a Jedik hisznek. Csakhogy Yoda maga is elismerte, hogy lehet, hogy rosszul értelmezik az Egyensúly jelentését és a Kiválasztott próféciáját.

Egyébként az Atya mondta Anakinnak, hogy bármilyen alakot tud ölteni a Fiú. Így meg is magyarázták, hogy ezek a jelenések mind az ő művei. Ráadásul az összes éjjel történt, egymás után. Biztos véletlen volt....

Csak azért mert képes rá, nem jelenti azt, hogy meg is tenné. A Fiú-nak az égvilágon semmi haszna nem lett volna a beszélgetésekből Obi-val és Ahsokával. Qui-Gon abszolút semmiben nem próbálta befolyásolni Obi-Want, a felnőtt Ahsoka is csak annyit tett, hogy figyelmeztette a kamasz-t Anakin sötét oldalára. Mi oka lett volna erre a Fiú-nak? Jobban megismerni az ellenséget? Aligha, hiszen nem tekintette kettejüket ellenfélnek. Lehetséges szövetségesnek meg még kevésbé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ez meg a másik dolog.

A Mortis pedig maga az Erő hona, nem? Onnan meg nem kellett visszatérnie sehova, hanem kedve szerint megjelenhetett. Az a probléma, hogy mindkettőtöknek jó érvei vannak és mindkettőben ott rejlik valami, ezért nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza. Mondjuk ez az egész dolog a Mortison annyiféleképpen értelmezhető. :) Majd meglátjuk, hogy kapunk-e még erre egy gondolkodási irányvonalat a negyedik évadban...

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mortis pedig maga az Erő hona, nem? Onnan meg nem kellett visszatérnie sehova, hanem kedve szerint megjelenhetett.

Tényleg, így még nem is gondoltam erre :D

Az a probléma, hogy mindkettőtöknek jó érvei vannak és mindkettőben ott rejlik valami, ezért nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza.

És ez miért probléma? :)

Mondjuk ez az egész dolog a Mortison annyiféleképpen értelmezhető. :) Majd meglátjuk, hogy kapunk-e még erre egy gondolkodási irányvonalat a negyedik évadban...

Hát, ha a negyedikben már nem is, remélem lesz még ilyen a későbbiekben :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mortis pedig maga az Erő hona, nem? Onnan meg nem kellett visszatérnie sehova, hanem kedve szerint megjelenhetett. Az a probléma, hogy mindkettőtöknek jó érvei vannak és mindkettőben ott rejlik valami, ezért nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza. Mondjuk ez az egész dolog a Mortison annyiféleképpen értelmezhető. :) Majd meglátjuk, hogy kapunk-e még erre egy gondolkodási irányvonalat a negyedik évadban...

Nem tudni. Pedig az egész le van fixálva, Filoni megmondta. Azért nem árulják el mert akkor elvesztené a misztikusságát a szál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én inkább afelé hajlok, hogy mindhárom Jedi látomása a Fiú műve volt, hogy ezáltal manipulálja őket. Ahsokát és Obi-Want egyértelműen arra akarta rábírni, hogy hagyják el Mortist, a padawant továbbá arra, hogy hagyja el a mesterét.

Tévedés, Yoda már az EP2-ben hallotta Qui-Gon hangját, amikor Anakin tuskeneket irtott. Az lehet, hogy Qui-Gon nem volt képes Erő-szellemként manifesztálódni egy átlagos bolygón, de addigra már visszatért, Mortis-ról pedig tudjuk, hogy nem egy átlagos hely volt.

Ez számomra azért érdekes, mert ha már Ep2-ben "visszatért" Qui-Gon, Yoda miért csak az Ep3 végén tett róla említést, hogy sikerült neki? Számtalan lehetősége nyílt rá, hogy közölje Kenobival, még akkor is, ha nem tudta biztosra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én inkább afelé hajlok, hogy mindhárom Jedi látomása a Fiú műve volt, hogy ezáltal manipulálja őket. Ahsokát és Obi-Want egyértelműen arra akarta rábírni, hogy hagyják el Mortist, a padawant továbbá arra, hogy hagyja el a mesterét.

Én semmi ilyesmire nem emlékszem Qui-Gon mondandójából. Pusztán érdeklődött, hogy Obi-Wan megtette-e amit kért tőle, elmagyarázta, hogy mi Mortis, és hogy a Kiválasztottat keresik a helyiek.

Ahsokáét tényleg lehet így is nézni, de nekem inkább úgy tűnt, mintha Ahsokát a tudatalattija figyelmeztetné, hogy túlságosan is könnyen elnézi Anakinnak a hibáit.

Ez számomra azért érdekes, mert ha már Ep2-ben "visszatért" Qui-Gon, Yoda miért csak az Ep3 végén tett róla említést, hogy sikerült neki? Számtalan lehetősége nyílt rá, hogy közölje Kenobival, még akkor is, ha nem tudta biztosra.

Szerintem Qui-Gon nem akarta, hogy minden Jedi tudomást szerezzen erről a képességről. Vagy lehet, hogy visszatért ugyan, de még nem volt képes másokkal kommunikálni, és Yoda is csak azért érzékelte a jelenlétét, mert hát... ő volt Yoda. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én semmi ilyesmire nem emlékszem Qui-Gon mondandójából. Pusztán érdeklődött, hogy Obi-Wan megtette-e amit kért tőle, elmagyarázta, hogy mi Mortis, és hogy a Kiválasztottat keresik a helyiek.

Ahsokáét tényleg lehet így is nézni, de nekem inkább úgy tűnt, mintha Ahsokát a tudatalattija figyelmeztetné, hogy túlságosan is könnyen elnézi Anakinnak a hibáit.

Persze, sokféleképp lehet nézni/értelmezni, de épp ettől szép ez a trilógia. :)

Amíg Lucas bácsi kalapos cimborája nem konkretizálja a Mortison látott eseményeket, addig semmit nem vehetünk készpénznek.

Szerintem Qui-Gon nem akarta, hogy minden Jedi tudomást szerezzen erről a képességről. Vagy lehet, hogy visszatért ugyan, de még nem volt képes másokkal kommunikálni, és Yoda is csak azért érzékelte a jelenlétét, mert hát... ő volt Yoda. :)

Ez nekem kicsit gyenge lábakon áll. :) Persze arra én se tudok pontosan válaszolni, hogy az Ep2-ben hallott kiáltás mi volt, de az Ep3 nézésekor eléggé az jött le, hogy Yoda akkor és ott tudta meg Qui-Gon visszatértét, amit közölt is Obi-Wannal. Qui-Gon miért titkolta volna el ezt a tudást a többi Jedi elől?

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez nekem kicsit gyenge lábakon áll. :) Persze arra én se tudok pontosan válaszolni, hogy az Ep2-ben hallott kiáltás mi volt, de az Ep3 nézésekor eléggé az jött le, hogy Yoda akkor és ott tudta meg Qui-Gon visszatértét, amit közölt is Obi-Wannal. Qui-Gon miért titkolta volna el ezt a tudást a többi Jedi elől?

Szerintem is gyenge magyarázat, de ez a legjobb, amit ki tudtam sütni :) Qui-Gont és az indokait pedig még a többi Jedi se nagyon tudta megérteni, miből gondolod, hogy mi képesek volnánk rá? :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

Újra megnézvén ezt a fantasztikus trilógiát, figyelmes lettem valamire. A Fiú és az Atya is olyan módszert használva kábítja el Ahsokát majd Anakint, mint amilyet Talzin is használ. Homlokérintéssel. Szép lenne, ha a Mortist-Talzin-Maul hármast összevonnák. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok apró kis jel van amiből lehet erre apellálni, egy zseniális húzással össze lehetne forrasztani őket. De legalább is Talzint bele lehetne vinni. Ráadásul csak neki olyan visszhangos a beszéde mint az Overlordoknak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És érdekes módon Darth Maul is ugyanazt szajkózta, amit a Fiú abban a kobold alakban. Ugyan Maul nagyrészt a Sith Kódexet idézte, annak nem része az, hogy "a láncok, a lánc a könnyebbik része, ami idebent folyik az a nehéz." Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége, ráadásul a készítők maguk mondták, hogy a Mortis valaminek a kezdete.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talzin és Mortis kapcsolatán én is meditáltam párszor. Végig olyan érzésem volt, hogy Talzin lesz az Anya. :)

Sajnos a megérzésem mindig is nagyon pocsék volt, szóval az opció kilőve. :lol:

Nem valószínű, már csak azért sem, mert mostanában az EU szorosan együttműködik a TCW-vel, az Anyát pedig már megalkották, de ő nem volt Erő Hordozó. Kétlem, hogy bevezették volna őt, hogy ha 1 éven belül ki is kéne húzniuk. :)

Ody, egyelőre még kevés a darabka, előfordulhat, hogy összefüggés sincs a kettő között. :) A Mortis trilógia pedig még mindig kedvenc, akármennyire is volt jó a negyedik évad, van, amit nem lehet überelni. :) <--- Remélem ezt a TCW alkotói kihívásnak fogadják el, már ha valaha egyszer idetévednek. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem valószínű, már csak azért sem, mert mostanában az EU szorosan együttműködik a TCW-vel, az Anyát pedig már megalkották, de ő nem volt Erő Hordozó. Kétlem, hogy bevezették volna őt, hogy ha 1 éven belül ki is kéne húzniuk. :)

Először is leszögezem, hogy szeretem az EU-t és vannak olyan alkotások amik bekerülnek Dei canon táblázatába.

Ez viszont egy olyan dolog amit nem fogadok el, mivel szembemegy a határozott elképzelésemmel. :P

Majd ha a TCW-be kiderül, hogy Talzin nem egyenlő Anyucival, akkor számomra is okés lesz az EU verzió. :D

Szerkesztve: - Dei
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan mintha kiragadtak volna az univerzumból, de mégis SW -s. Hihetetlen monumentális az egész. A zene és a történet ott van a toppon. Lucas hihetetlen a szimbolikák terén, és itt most kiélte magát. Ráadásul még mindig csak halvány fogalmunk van mi is lehetett ez a szál. A Ghost of Mortis végén az a csillagromboló olyan volt, mint egy álomból való ébredés.

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Az Atya halála és a Mortis pusztulása a TCW legjobb jelenete, ezt kétségek nélkül mondom. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben van valami. :)

De visszatérve Talzinra. Hogy jöhet ő a képbe a Mortissal kapcsolatban?

Egyet tudok elképzelni Ő lenne az "elveszett" Anya. Valamiért száműzhették. Így már világos lenne miért tud annyival több dolgot csinálni az Erővel mint Sidious.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom honnan szedték, de Wookiepedia szerint

Talzin kis híján belehalt az első szülésébe, és a halálközeli élmény során a Lány és a Fiú (akiket az Éjnővérek Szárnyas Istennőként és Agyaras Istenként ismertek) "megvilágosították" őt.

Nem vagyok túlságosan oda azért, amilyen Anyát az EU alkotott, de szerintem Talzin minden hókusz-pókuszával és hatalmával együtt is halandó, abból pedig amit az Atya Anakinnak mondott az jön le, hogy mindhármuk több tízezer éves.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem azért ennél izgalmasabb ötlettel állnak majd elő. :) Az biztos, hogy Talzin gesztusaiban és hanghordozásában nagyon hajazik az Overlordokra.

Azt azért meg kell említeni, hogy az EU-ban a dathomiri boszorkányok legnagyobb része egy száműzött Jedinek a leszármazottjai. Az ottani boszorkányok pedig nem igazán ismerik az Erőt, vagyis ismerik, csak nem úgy, mint a Jedik vagy a Sithek. Számukra mindez csak varázslat, mágia, persze ők is felismerték annak a kettős természetét és ők afféle misztikus szellemekben hisznek, akit Szárnyas Istennőként és Agyaras Istenként ismernek, amelyek lényegében azonosak az Erő Hordozókkal, de a köztük lévő kapcsolatot elvileg nem ismerik. Az Erő Hordozók pedig egyébként is rendkívül nagy hatalmú lények voltak, akik ráadásul az Erő csomópontján, a Mortison éltek, ezért érthető, hogy amikor Talzin majdnem meghalt az első szülésekor (Ha jól tudom, ez a Star Wars: Darth Plagueis című regényben derül ki, de nem vagyok benne biztos.) akkor érintette meg őt igazán az Erő és akkor megjelentek előtte ezek a "szellemek." Talzin pedig gondolom ekkor vált Anyává, amikor megismerte az Erő igazi természetét. Mert az Anyán kívül általában senki sem ismeri a klánban, ezért van az, hogy rituális tánc és kántálás nélkül nem igazán tudják megidézni az Erőt, sőt, a komolyabb mágiák megidézésénél, ha észrevettétek, Talzin mindig ott volt, az ő közreműködésével talán nem is sikerülne a "varázslat." Gondolom ő hangolja össze a boszorkányok képességeit, mert önmagukban nem képesek megfelelően használni azt. Egyedül talán az öreg Daka volt képes arra, hogy önmagától használja az Erőt, de hát egy élet állt rendelkezésére, hogy megtanulja. Ráadásul ő is kántálással tette mindezt. Az Éjnővérek klánja pedig javarészt fiatal, harcos nőkből áll. Talzin pedig képes anélkül is végrehajtani a varázslatokat, ő az Erő igazi mestere a klánban. Persze ez, amit írok nem 100%-osan biztos, ugyanis még nem tudhatjuk, hogy a The Clone Wars milyen irányban halad tovább, de a múltban történtek miatt az EU sokkal komolyabban veszi a sorozatot és igyekszik alkalmazkodni hozzá, hogy ellentmondásokra ne kerüljön sor. De hogy ne OFF-oljak annyit, nem kizárt, hogy a Mortison kívüli világ egy része is tud az Erő Hordozók létezéséről. Az Atya, ha jól emlékszem azt mondta, hogy "csak néhányan." Tehát vannak valakik odakint a Galaxisban, akik tudnak róluk. Talán az egyikük éppen Yoda mester, belőle kinézem, hogy hallott róluk. Talán Talzin is tud róluk, még ha közvetlenül is nem is találkozott az Erő Hordozókkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De akár... Most hogy belegondolok abba, amit Dei mondott... Talzint Anyának szólítják, tudom, hogy ez csupán egy rang az Éjnővérek között de... Ugyan az EU-ban megalkotott, "eredeti" Anya jelenleg a Galaxisban elzártan él valahol, ahol nem férhetnek hozzá, de most az EU-t nem kedvelők kedvéért most tekintsünk el tőle, ugyanis a jelen eseményekben amúgy sem számít, hogy ő hol van most. Viszont, az "eredeti" Anya elkülönülése az Erő Hordozóktól már évezredekkel a jelen események előtt történt, azóta megeshetett, hogy valaki más is csatlakozott, aki betöltötte az Anya szerepét. Talzin pedig pontosan azt teszi, amit az "eredeti" Anya. Akkoriban ugyanis egy négypólusú ellentét pár alakult ki. Ellentétben állt a Leány és a Fiú, a Világos és a Sötét Oldal, míg az Atya fenntartotta közöttük az egyensúlyt, ennek pedig mi az ellentéte? Pontosan az, amit Abeloth (Az "eredeti" Anya) tesz, hogy szítja a káoszt és pontosan ez az, amit Talzin is csinál. Különösebb motivációi nem nagyon vannak, pusztán káoszt és felfordulást okoz maga körül. Darth Maul visszatérésével és Savage Opress felemelkedésével pontosan ezt a célt érte el. Éppenséggel Talzinnak is lehet köze a Mortishoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.