Ugrás a kommentre

Yoda


Lenci

Ajánlott hozzászólás

  • 3 héttel később...

From a Certain Point of View:

Yodát 19 évvel a szenátusi párbaj után is keresik kutaszdroidokkal szerte a Galaxisban.

Yoda Leiát akarta Jedinek kitanítani, nem Luke-ot. Ben szelleme győzi meg, hogy adjon esélyt Luke-nak.

Yoda takarója Qui-Gon köpenyéből készült.

Yoda már az ep5 előtt/idején a halálán van, készen áll csatlakozni Benhez és Qui-Gonhoz. Ben meggyőzi, hogy Luke készen áll a tanításra, és próbáljon kitartani addig, amíg kineveli a fiút.

Yoda és Ben már nem hisznek abban, hogy Anakin a kiválasztott. A Rebelsből ugye tudjuk, hogy Ben Luke-ot véli annak, Yoda pedig Leiát hiszi a kiválasztottnak.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyjából azért, amit az ep5-ben és kicsit az ep8-ban is elmond: Luke meggondolatlan, a kalandot keresi, a horizontot figyeli. Túlságosan hasonlít az apjára. Leia ellenben megfontolt, előre gondolkodó, megértőbb, nyugodtabb, és már eleve évek óta harcol a lázadásban és sikeres volt szenátorként is. Az Alderaan és a Galaxis népe is szerette. Leia tulajdonképpen jellemét tekintve sokkal alkalmasabb volt Jedi jelöltnek, mint Luke.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke inkább a kozmikus Erő irányvonalát vitte tovább, míg Leia inkább az élő Erő képviselője lehetett volna. Döntse el mindenki mi a jobb. :) Bár a TLJ ismeretében már nem is olyan nehéz a döntés. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Azért ez jó.

 

Ep1:

Qui-Gon: Don’t centre on your anxieties, Obi-Wan. Keep your concentration here and now where it belongs.

Obi-Wan: But Master Yoda said I should be mindful of the future…

Qui-Gon: But not at the expense of the moment.

 

Ep8:

Yoda: Skywalker, still looking to the horizon. Never here, now, hmm? The need in front of your nose.

 

Tudom, hogy az ep5-ben is mondja ezt, de az ep8-ban már mintha Qui-Gont idézné.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Így hirtelen nem találtam neki jobb helyet, így itt írok Yoda és Luke 8. részbeli jelenetéről.

 

Fantasztikusnak tartom az egész jelenetsort. Nyilván a kis zöld barátunk feltűnése már önmagában szívderítő élmény, viszont maximálisan kihasználták az alkotók az ebben rejlő lehetőségeket. És az egészből nemcsak az süt, hogy mennyire tisztában vannak a SW szellemiségével, de a két karakter kapcsán, illetve a viszonyukat illetően is elmondható ugyanez. Nagyon jó látni, hogy ilyen jó kezekben van a széria.

 

Yodán látszik, hogy az elmúlt 30 évben ő is fejlődött. Ez pedig baromi fontos. Nem azért ekkora "ember" és hős, mert tévedhetetlen vagy feddhetetlen. Nem ezért ő a legbölcsebb karakter, hanem mert minden egyes hibájából és tévedéséből tanul. Ahogy az OT-ban láttuk, hogy tanult a PT-ban elkövetett mellényúlásaiból, úgy itt is látjuk, hogy az OT-s tévedésin is át tudott lépni. Még mindig képes tanulni és túlnőni saját magán.

Tökéletesen látja, hogy Luke-kal mit kell kezdeni, ahogyan azt is, hogy a jediséggel mit. Luke már totálisan rossznak látja a jediket, becsmérli őket, elfordult tőlük, de azért ott van a szigeten. Sőt, saját maga is szent helyként kezeli. Nekiállna elpusztítani a hagyatékot, de persze képtelen megtenni, sőt teljesen meghűl benne a vér, amikor Yoda viszont megteszi. Évek alatt nem is olvasta az írásokat, de azért nehogy már el merjék törölni ezeket.

Nyilván nem jó az egekig magasztalni a jediket és szemet hunyni minden hibájuk felett. Ahogyan Luke is tette anno, majd ahogyan őt magát is legendaként kezelték. Ebben igaza van Luke-nak, viszont átesik a ló túloldalára. Ugyanilyen ökörség azt állítani, hogy a jedik hagyatéka csupán kudarc és hogy minden rosszat őt tettek lehetővé és mindenért ők a felelősek. Yoda jól látja, hogy kellenek a jedik, de más úton kell haladniuk. Nem kell eldobni mindent a múltból, viszont pont azt el kell engedni, ami már haszontalan, vagy amit már más úton megtapasztaltak, pl. Rey. Luke ócsárolja a jediket, de pont olyanokhoz is ragaszkodik a jedi dolgokból, amihez nem kell.

 

Yoda megjelenésével elfogja az embert valami fennkölt érzés, valami megnyugtató. Sugárzik belőle a bölcsesség. Ez pedig jól látható Luke-on, aki előtte az egész filmben feldúlt, ingatag, ingerlékeny. Itt is így lendül neki elpusztítani a templomot, Yodával is nyugtalanul váltja az első szavakat, mondhatni fel van háborodva. Majd szépen megnyugszik, lehiggad és elindul a megtisztulás útján.

Újra Yoda az, aki helyes irányba tereli Luke-ot, ami szép motívum. Luke már teljesen a jedik fölé emeli magát, azt hiszi ő mindent jobban tud. Szabadon ítélkezik a Jedi Rend felett. Erre jön egy öreg jedi mester, aki mellett Luke pillanatok alatt újra egy "taknyos" kis kölyöknek tűnik, ahogyan annak idején. És Yoda az, aki lehetővé teszi, hogy Luke-ban a helyére kerüljenek és letisztuljanak a dolgok. Ez a szikra vezet el minket a 8 végjátékában látott példaértékű Luke-hoz.

Az pedig külön kiemelendő, milyen elegánsan és stílusosan nyitja fel Luke szemét Yoda. Visszafogottan, udvariasan, viccesen, mégis a legélesebb pontokra rátapintva. Nem replikázik, nem vonja kérdőre Luke-ot a hibáiért és a tiszteletlenségéért, nem oktatja ki. Egyszerűen csak felhívja a figyelmét pár kulcsmomentumra, olyan nézőpontokat tár fel, amik mellett a "fiú" elsiklott. Az "add tovább, amit tanultál, leginkább a kudarcaidat", illetve a "mesterek sorsa, hogy a tanítványok mindig túlnőjenek rajtuk" gondolatok bekerülnek Yoda örökbecsűi közé, ezzel is mélyítve a karakter esszenciáját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, ezek szép gondolatok. Luke-on abban a Yodás jelenetben látszódik, hogy mennyire össze van zavarodva, ellentmondásba kerül magával. És Yoda kell ahhoz, hogy észhez térjen. Remélem Yoda az új Jedikkel kapcsolatos várakozásai valóra válnak.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pb gondolatára utaltam: " Yoda jól látja, hogy kellenek a jedik, de más úton kell haladniuk. Nem kell eldobni mindent a múltból, viszont pont azt el kell engedni, ami már haszontalan, vagy amit már más úton megtapasztaltak, pl. Rey. Luke ócsárolja a jediket, de pont olyanokhoz is ragaszkodik a jedi dolgokból, amihez nem kell. "

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yoda szerintem direkt nem említi a jediket, vagyis nem használja ezt a kifejezést. Luke-nak már csak a szó puszta hallatán feláll a szőr a hátán, semmi értelme ezzel "provokálni". Teljesen mindegy hogyan nevezzük őket, igazából ez is a dolog jelentéktelen részéhez tartozik. A lényeg,hogy az eszme tovább éljen, minél tisztább és frissebb módon.

 

Az már más kérdés, hogy Luke ebből is tökéletesen értette Yoda mondandóját, ugyanis Kylonak explicit kijelenti, hogy nem ő az utolsó jedi. Pedig akkor és ott simán megtehette volna, hogy ráhagyja a "kölyökre", hogy vele a jedik is kihalnak. Mondhatta volna pl. azt, hogy noha ő az utolsó jedi, de Rey valami sokkal jobb lesz. De ő mégis konkrétan a jediségre reflektált, ezzel kiállva emellett. Így végül kijelenthető, hogy jediként vált eggyé az Erővel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 8 hónappal később...
  • 8 hónappal később...

Soha életemben nem néztem még Star Warst idegennyelven, a múltkor viszont megtekintettem pár The Clone Wars-részt (egészen pontosan az első évad első pár részét), és Yodával kapcsolatban feltűnt, hogy amolyan furcsán képezi a mondatokat. Nem tudom ezt érthetően elmagyarázni, de akik rendszeresen néznek SW-t angolul, azok tudják, mire célzok: tehát valahogy mintha a mondatait a végükkel kezdené, és a második tagmondatai pedig tulajdonképpen az elsők. Ennek így mi értelme? Nekem totál zavaró, egy teljesen kezdő angolosnak pedig aztán óriási káoszt okozhat. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

59 perccel korábban, caseyjones írta:

Soha életemben nem néztem még Star Warst idegennyelven, a múltkor viszont megtekintettem pár The Clone Wars-részt (egészen pontosan az első évad első pár részét), és Yodával kapcsolatban feltűnt, hogy amolyan furcsán képezi a mondatokat. Nem tudom ezt érthetően elmagyarázni, de akik rendszeresen néznek SW-t angolul, azok tudják, mire célzok: tehát valahogy mintha a mondatait a végükkel kezdené, és a második tagmondatai pedig tulajdonképpen az elsők. Ennek így mi értelme? Nekem totál zavaró, egy teljesen kezdő angolosnak pedig aztán óriási káoszt okozhat. 

Yoda így beszél. :D Mindig is így beszélt, csak magyarba ezt nem igazán tudod áthozni, mert nekünk nem olyan kötött a mondatszerkezetünk, mint az angol, vagy csak szimplán nem is erőlködtek vele, mondjuk én a magyart jobban preferálom ebből a szempontból is. Kicsit fura, hogy egy több száz éves muksó, nem volt képes rendesen megtanulni egy nyelvet, plusz, nekem magyarba sokkal bölcsebbnek tünik így hogy rendesen beszél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Star Warsban sok lény beszél furcsán. Yoda, Jar Jar (neki magyarra is átültették ezt), de még Jabba is, aki a hutt nyelvbe rendszeresen kever angol szavakat (a különféle akcentusokról nem is beszélve). Ez is hozzátartozik a Galaxishoz, és nekem például ez is nagy bajom a szinkronnal, hogy ezt képtelenek átadni. Anno, amikor először láttam angolul az ep1-2-t, engem is meglepett, hogy Yoda beszéde ilyen fura, de én szeretem ezt, mert ezzel is különleges.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A koncepció ha jól tudom az volt, hogy Yoda beszéde is mutatja a korát. Régen ott ahol született igy beszéltek. Ez nem rossz beszéd csak más. Mint egy tájszólás. Nem kell korrigálnia rajta mert nincs benne semmi helytelen. Csak más mint a megszokott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

11 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Anno, amikor először láttam angolul az ep1-2-t, engem is meglepett, hogy Yoda beszéde ilyen fura, de én szeretem ezt, mert ezzel is különleges.

In-universe nekem sincs bajom vele, de ha egy kezdő angolos elhatározza, hogy nyelvtanulás céljából nekiáll megnézni a Star Wars-filmeket, akkor Yoda igencsak összezavarhatja... :D De egy nem kezdő angolosnak is bosszantó lehet, aki gyakorlás vagy szinten tartás okán nézi a Star Warst (lásd: én). 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, caseyjones írta:

In-universe nekem sincs bajom vele, de ha egy kezdő angolos elhatározza, hogy nyelvtanulás céljából nekiáll megnézni a Star Wars-filmeket, akkor Yoda igencsak összezavarhatja... :D De egy nem kezdő angolosnak is bosszantó lehet, aki gyakorlás vagy szinten tartás okán nézi a Star Warst (lásd: én). 

Őszintén szólva, szerintem ez egyáltalán nem gond. Hallgass meg néhány olyan amerikai filmet vagy tévésorozatot, amiben más nemzetiségű szereplő van vagy csak szimplán feketék játszanak benne, és az akcentusuknak vagy a nyelvjárásuknak hála sokkal cifrábbat is hallhatsz. Lehet, hogy kezdőknek vagy haladóknak szokatlan, de a való életben is összehozhat a sors olyannal, akinek a nyelvjárása nem tankönyvszerű. Csak beszélgess egy tanyasival az Alföldön, és már a magyaron is megütközhetsz.

Ráadásul, azon a néhány furán beszélő kreatúrán kívül a Star Warsban többségében az angolt a legszebben beszélő színészek vannak, főleg az ep1-3-ban, amiben majdnem minden fontos szerepet britek töltenek be, így józan paraszti ésszel is ki lehet találni, hogy ahogy Yoda beszél, azzal nyelvtanulás szempontjából nemigen kell törődni, ahogy Jar Jarral sem. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 10. 10. - 9:58, Dzséjt írta:

Lehet, hogy kezdőknek vagy haladóknak szokatlan, de a való életben is összehozhat a sors olyannal, akinek a nyelvjárása nem tankönyvszerű.

Emlékszem, miután nyelvvizsgáról kiszabadultam, amcsi jóbarátom totál ki volt akadva, hogy miért beszélek annyira szabályszerűen, meg hogy lazuljak már le, az igeidők felét se használják, mondatrend néha luxus, stb :D Lehet, sőt valószínű, hogy a britek ennél sokkal szigorúbbak, bár sztem annyira ők se várják el a nyelvvizsga-nyelvezetet. 

 

On: Érdekes és informatív volt a Yoda-nyelves cikk,  köszönöm @Brodie :)Az alákommentelők  érthetetlen módon ki vannak akadva hogy 900 év alatt miért nem tanult meg normálisan bézikül... Mi van, ha nem is akart, vagy nem tartotta annyira lényegesnek? Nem hinném, hogy sokan lettek volna, akik nem értik meg, meg valóban, nem kell mindenkinek egyformának lennie ebben a hatalmas univerzumban :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Sinistra írta:

Mi van, ha nem is akart, vagy nem tartotta annyira lényegesnek? Nem hinném, hogy sokan lettek volna, akik nem értik meg, meg valóban, nem kell mindenkinek egyformának lennie ebben a hatalmas univerzumban

Nekem tetszik, amit Bomarr írt ezzel kapcs. Lehet, amikor megtanult, még ez volt a basic. Yodánál kevésbé hagyományőrző alakok is ragaszkodnának a "régi" nyelvjáráshoz ilyen esetben. :)

Ha megéred a 900 éves kort, te se akarsz már újra tanulni egyetlen nyelvet se. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Ez még csak most esett le:

 

QUI-GON: Don’t centre on your anxieties, Obi-Wan. Keep your concentration here and now where it belongs.

OBI-WAN: But Master Yoda said I should be mindful of the future…

QUI-GON: But not at the expense of the moment.

 

Majdnem 70 évvel később:

 

YODA: Skywalker, still looking to the horizon. Never here, now, hmm? The need in front of your nose.

 

Más szavakkal ugyan, de Yoda ugyanazt fogalmazza meg Luke-nak az ep8-ban, amit Qui-Gon mond Obi-Wannak az ep1-ben, mindezt úgy, hogy Obi-Wan szavai (és az ep1-3-ban látottak alapján) Yodának és a Jedik nagy részének akkor még a jövő fürkészése, a horizonton túlra tekintés fontosabb volt. És, ha azt vesszük, hogy Yodát tanította Qui-Gon, akkor ez egy szép kör (és egy újabb plusz pont Johnsonnak). És bár Yoda ezeket már elmondta az ep5-ben is, ott még úgy érzem, az inkább Luke vakmerő és kalandvágyó természetének szól, míg itt inkább már annak, hogy Luke-nak, mint Jedi mesternek kevésbé kell a jövővel foglalkoznia és inkább a jelenre koncentrálhatna. Ahogy azt Qui-Gon gondolta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.