Ugrás a kommentre
Ody Mandrell

Kimaradt jelenetek

Ajánlott hozzászólás

A filmből kimaradt jelenetek, amikről eddig még nem beszéltünk. Már volt a DVD-n is egy rakat, de a BD ehhez csak hozzá tesz. Itt megbeszélhetjük kinek mi a véleménye ezekről.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A kibővített Aréna jelenet is nagyon jól néz ki, kár, hogy nem befejezett, sokkal jobban ütne.

Viszont itt nagyon érdekesek az animációs és a többi filmből való bevágások :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Extended Speede Chase

Ez is egy olyan jelenet, ami a könyvben szerepelt. És már ott sem tetszett, nagyon gagyinak tartom ezt a "beszívta a hajtómű a szövetet, hát Obi-Wan megy és kiszedi". Unalmas, mint az ep1-ben Anakin fogatának szalagszakadása. Jó hogy kikerült.

 

The Lost Twenty

Ezt viszont nagyon sajnálom, hogy kikerült. Eleve, így nincs olyan érzése az embernek, mintha Jocasta szenilis banyaként kétszer kérdezné meg egymás után ugyanazt, csak más megfogalmazásban. Másrészt, pluszt adott volna Dooku amúgy háttér tekintetében igencsak szegényes karakteréhez. Képet kaptunk volna motivációjáról, hogy miért volt jó viszonyban Qui-Gonnal (az, hogy a padawanja volt, azért kicsit kevés). Pluszt adna a jelenethez, és előzetes félelmeimmel ellentétben, nincs benne az, hogy csak húszan hagyták el a Jedi rendet az évezredek során (ami nekem személy szerint nem tetszik), így ez sem lett volna gond.

 

Anakin's Nightmares

Abszolúte fölösleges jelenet. Máshonnan tudjuk, hogy Anakin aggódik az anyjáért, ez az ep1-ből remekül kiderült, a rémálmokról is tudunk, és az az egy, amit "látunk", pont ott jó, ahol van, pláne az új sikítós hanggal. Ez azért sem lett volna túl jó, mert ilyesmit inkább hatásosabb egymás közt megbeszélni, nem egy ócska hajón, koszos utasokkal körbevéve. Nem lett volna meg az a bensőségesség, mint ami a nabooi jelenetben van.

 

Anakin and Ruwee

Én még mindig hiányolom Padmé családját az ep2-ből, főleg az ep3 záró képsorai miatt (most komolyan, csak egy rajongó tudhatja, hogy azok ott Padmé családja, de még azok közül is csak azok, akik jobban beleásták magukat a témába). Mindezek ellenére, értem miért vágták ki őket. Lassították volna a film amúgy is lassú közepét. Ennek ellenére minden pillanatukért kár (na jó, Padmé "gyerekszobájáért" nem), mert egyrészt hozzáadnak Padméhoz, másrészt családias hangulatot ad, ráadásul újabb remek hétköznapias pillanat, amiből amúgy is sok van az ep2-ben. Ez a jelenet szintén ilyen, különlegessége abban rejlik, hogy itt Anakin a jövendőbeli apósával beszélget. Tetszik, hogy Anakin ennyire őszinte vele, és az is, hogy Ruwee már most közvetlen vele. De ha már nem került bele, mint háttéresemény, én a film részének tekintem.

 

Raid on the Droid Control Ship and Extended Arena Fight

A droidvezérlő elleni támadás kihagyásáért kicsit sem kár. Egyrészt, fölösleges helyszínváltást hoz magával, másrészt, a bolygó teli volt droidvezérlő hajókkal (egész pontosan az összes jelen lévő Lucrehulk az volt), márpedig az ep1-ben egy is lefogott egy komplett bolygót. Harmadrészt nevetséges is, hogy leállnak, majd egyszer csak maguktól újraindulnak, mondván, függetlenítették magukat. Aranyos, mikor maguk a szereplők mutatnak rá arra, mennyire fölösleges a jelenet, amiben szerepelnek. Ráadásul ezt még tetézik azzal, hogy a csata végén Plo Koont és Ki-Adit a többi Jedihez kísérik (Securával együtt, kíváncsi lennék, hol kószált a lány). Ami azért nevetséges, mert a hajók kilométerekre voltak az arénától.

Viszont az aréna jelenetekért kár. Egyrészt, pont ma, az ep2 nézése közben merült fel bennem, hogy bár a fénykard nyitáskor számos nevesebb Jedit látni, a harcban csak Kit Fisto és Aayla tűnik fel közelebbről. Igazán kaphatott volna pillanatot Offee és Unduli (pláne így a TCW fényében), de sok más Jedi is. Különösen tetszenek a közeli elhalálozások, amik erősítették volna a Jedik pusztulását, mert úgy, ahogy a filmben van, kicsit távolságtartónak érzem. Olyan, "jó-jó, meghalnak a Jedik is, de azért ne mutassuk ezt totálplánba".

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én eddig csak Coruscant extráit néztem meg, így az a két kimaradt jelenet kerül terítékre.

 

Extended Speede Chase

Kellemetlen. Ez a szó jutott róla eszembe. :D Ez a zászlót bekapja a hajtómű, és szedjük ki cucc elég langyos. Főleg amikor mutatják Obi kezét ahogy nyújtózik érte mintha azon múlna a világ sorsa, hogy le tudja-e venni azt a rongyot onnan. Ezer hála és köszönet amiért ezt kivágták. :D

 

The Lost Twenty

Sokat hallottam már erről a jelenetről, így most örülök, hogy végre megmutatták. Tényleg jó az egész, a színészek is jól játszanak. Ez simán benn maradhatott volna, de Lucas nyilván nem akart még ennyi infót se adni Dooku -ról. Én sajnálom.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvoltak a Naboo extrái is (apropó Kaminoról nincsenek? Nonszensz :roll: )

 

Anakin's Nightmares

Gondolom ez lett volna a felvezetése az erőteljesebb Naboo-i rémálomnak. Viszont Anakin nyögdécselése és a környezet miatt nem hiszem, hogy működött volna. Ráadásul elveszi a másik rémálom igazi élét. Plusz még ismétlésnek is hatott volna. Az is lehet, hogy a Naboo -i rémálom ennek a kiváltása csupán. Ha így van akkor csak gratulálni lehet... Ez se nem elég erőteljes, se nem elég drámai.

 

Anakin and Ruwee

Ennek a jelenetnek akkor lett volna értelme, ha Padmé családja visszakerül a filmbe. Lassan összerakhatjuk az egészet, hisz a DVD-n is van pár kivágott jelenet ezekből a részekből. Viszont én még mindig örülök, hogy kimaradt, mert csak lelassította volna a film amúgy sem gyors közepét, ráadásul elvette volna a figyelmet a Kaminoi szálról. Egyébként nem rossz a jelenet, jó látni Padmé apját.

 

Raid on the Droid Control Ship and Extended Arena Fight

Érdekes volt... Nem is tudtam, hogy Dooku szövege kimaradt volna eredetileg, és nem azért állnak le a droidok mert ő leinti őket. Nem azért mert a filmben ez van, de a végleges sokkal jobb. Ez a droidhajós harc nem igazán néz ki jól, az újraindulás meg kicsit vicces. :) Ami tetszett, az a halott Jedik arcán végigvonuló kamera. Azt beletehették volna a filmbe.

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt szintén azt éreztem, hogy jót tett az olló ezeknek a jeleneteknek. A Ki-Adi vezette akció jól mutatott volna a vásznon, de nem sok értelme volt, mivel egyrészt, ilyen csoportos droid inaktiválást már láthattunk egy epizóddal korábban, másrészt pedig, miután azonnal visszakapcsolják őket, az időhúzáson kívül nem sok értelme lett volna a filmben.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Archívum jelentkezik! Ezek nemigen tartalmaznak képeket.

De a dátumok amúgy nagyon komolyak. Kiderül pédául, hogy fél évvel a premier előtt már 95%ra tudtuk az egész filmet!

Ehhez képest most mindenki spoilermentes! :)

 

Szóval 4 doksi lesz a pakkban a filok neveivel ne nagyon törődjetek:

1, A klónok támadása - ez egy 4 oldalas sztori Plokoom-tól spoileres és 2001 09 01-én kelt.

2, Ep II story - Ez egy 6 oldalas verzió kicsit bővebb, de hasonló

3, Forgatókönyv Episode II - Ez a személyes kedvencem! Ezt olvassátok el! ezen besírtok!

Ez a legkorábbi és alig több, mint egy oldal! Minden sorát bekajáltam anno! Még ki is nyomtattam.

4, kimaradt jelenetek

 

Ide dobom mindet, nemigen van jobb ötletem, fogyasszátok!

2.ZIP

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már számtalan dvd, blu-ray vagy digitális mozis változatot kiadtak mind a 6 filmből, akkor Lucas-nak miért nem állt szándékában, olyan verziót kiadni, ahol az összes kihagyott jelenet benne van? Természetesen az el nem készült (animációs) vagy totálisan bele nem illő jelenetek (pl: Shaak Ti két halál esete) kivételével. Sajnos a gyűrűk urát emiatt mindig irigyeltem, hogy annak volt egy extra bővített változata. Egy ilyen verziónak nagyon örülnék most is, ha a disney engedélyezné.

Szerkesztve: - tomcsi80

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert gondolom okkal hagyta ki őket. Számára így egységes, és a kivágott jelenetek nem feltétlen válnának a film előnyére. Csak egy-kettő van, ami hozzá is tesz valamit a filmekhez, és ezek közül is csak elenyészően kevés, mondhatni, jelentéktelenül kevés az, ami nem lassítja a filmet vagy bontja meg annak egységességét.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon más ezesetben a gyűrűk ura a legtöbb bővített filmtől.

Az egy könyvadaptáció. És a filmek nagyon részletesen hosszan lettek kivitelezve. Egy bizonyos elvhez képest túl hosszan.

Mégpedig, hogy moziban "egy seggel végigülni" mennyi játékidőt lehet?

Szóval bizonyos szemszögből nézve nem is bővített változatok a később kiadottak, henm a moziváltozatok a "rövidített változatok".

A star wars kimaredt jelenetei, az úgy nevezett "okkal kihagyott jelenetek", ahogy lentebb már írta Dzséjt.

Én lefogadom, hogy LOTR esetében is vannak "vágóasztalon hagyott okkal kimaradt" jelenetek.

Ezek visszaollózása a star wars-tól sem idegen teljesen, de nem mindig tesz jót a filmnek, illetev a film maga nemnagyon lesz több tőlük.

Jean-Pierre Jeunet jut mindig eszembe a témáról:

Az Alien 4 dvd bevezető kommentárjában mondta, hogy ezek a változatok nem director's cut-ok.

Mert a director's cut megy mindig a mozikban. akkor jöttem rá, hogy milyen igaza van és, hogy ez micsoda képzavar.

Sokkal jobb elnevezés, idézem: "szpesül edisön vörzsön"...

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Az Alien 4 dvd bevezető kommentárjában mondta, hogy ezek a változatok nem director's cut-ok.

A pontosság kedvéért: nem ezt mondja. Azt mondja, hogy számára az Alien Resurrection rendezői változata az, ami a moziban megy, a bővített pedig egy érdekesség. Csak a saját filmjére gondolt, nem univerzálisan minden filmre, és ennek megfelelően az Alien Resurrection bővített változatát nem is hívják Director's Cutnak, hanem Special Edition a megnevezése (ahogy az Alien3-nál is így van).

Arról az apróságról nem is beszélve, hogy rengeteg filmet produceri (stúdiói) utasításra vágnak meg, szóval már csak ezért sem életképes az az elgondolás, hogy mindig a rendezői változat megy a moziban. És, hogy az Alien-filmeknél maradjunk, jó példa erre az említett Alien3, aminek egyik változata sem rendezői változat. Miért? Mert a producerek már azelőtt leállították a forgatást, hogy Fincher felvehette volna a jeleneteket ahhoz, hogy az ő vízióját megvalósíthassa.

De ugye Lucas is elmondta, hogy például az ep4-ben sok trükk nem sikerült jól az idő vagy pénz hiánya vagy a technika kezdetlegessége miatt - ergo néhány jelenet meg azért kerül ki, mert valami közbejön -, és ezeket az SE-re meg tudta valósítani. Ennél fogva az Special Edition közelebb áll a rendezői elképzelésekhez, a rendezői változathoz. Igaz, az moziban is ment, de ekkor meg jöhet a kérdés: ha leadják a moziban az eredeti verziót, majd évekkel később a bővítettet, akkor melyik számít a megállapításod tükrében rendezői változatnak? ;):P Az Alien és az Aliens is volt bővített változatban a moziban, akárcsak a Star Wars ep4-5-6 SE vagy az ep1 BD változata.

ON

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így van, Jeunet a sajàt filmjére gondolt. Csak én globalizàltam a nézetét, mert szàmomra szemfelnyitó hatàsú volt..Azóta nem is kedvelem, ha a direcots cut kifejezést hasznàljàk, mert nem mindig talàló.

 

OFF vége.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én lefogadom, hogy LOTR esetében is vannak "vágóasztalon hagyott okkal kimaradt" jelenetek.

Ezek visszaollózása a star wars-tól sem idegen teljesen, de nem mindig tesz jót a filmnek, illetev a film maga nemnagyon lesz több tőlük.

 

A LOTR dvd extra bővített változata pont azokat a jeleneteket is tartalmazza amiket okkal hagytak ki a mozi verzióból vagyis a teljes film. Én nem is a moziban való lejátszásra gondoltam, hanem a dvd vagy blu-ray forgalmazásra. Ezzel nem is az lenne a cél, hogy nagy legyen a film, hanem, hogy lássuk egyben végre.

Szerkesztve: - tomcsi80

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor tedd be a BD meghajtóba és nyomj rá a play gombra. :) Más változatokban lehet, hogy darabokban van, de arra határozottan emlékszem, hogy a BD-n, sőt, a DVD-n és a VHS-en is egyben volt. Az George Lucas víziója, az a film valós, összerakott, egységes formája.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A LOTR dvd extra bővített változata pont azokat a jeleneteket is tartalmazza amiket okkal hagytak ki a mozi verzióból vagyis a teljes film.

Nem egyáltalán nincs benne ilyen. Amiket visszaraktak azokat azért tették vissza mert úgy gondolták, hogy azok még teljesebbé teszik az élményt. Maga Jackson nyilatkozta, hogy akár kiadhatnának egy még hosszabb verziót is. Egyáltalán nem tettek bele mindent. A moziban (részben) azért mentek rövidebb változatok, mert a széles moziközönség kevésbé fogékony az extra hosszú filmekre.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezért találták fel régebben a kétrészes filmeket :) Pl Ben-Hur. Bőven lehetne vágni abból is, de inkább két (?) óra után jön negyed óra szünet benne ami ténylegesen arra van, hogy a közönség elintézze ügyes-bajos dolgát a mozitermen kívül.

A tapasztaltabbaktól kérdezem: az ilyen dupla filmekre anno két jegyet kellett váltani? Vagy egy db emelt árút?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem egyáltalán nincs benne ilyen. Amiket visszaraktak azokat azért tették vissza mert úgy gondolták, hogy azok még teljesebbé teszik az élményt. Egyáltalán nem tettek bele mindent.

 

És milyen jó ötlet volt, hogy több jelenetet is lehetett látni egyben. Azt tudom, hogy azokat a jeleneteket már nem rakták bele, ami a főszereplők utóéletét mutatta volna be, de másról nincs tudomásom.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ