Ugrás a kommentre

4x10 - Carnage of Krell

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Jesszusom, hát ez rész valami oltári jó volt. Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a vége. Kicsit csodálkoztam is, hogy Krell milyen engedékeny Rexxel amikor nem végeztek ki a foglyokat. Mondom mi a fene, megpuhult az öreg vagy észhez tér, erre elköveti a legnagyobb mocsokságot és egymás ellen küldi a klónokat. Mondjuk ez a csata elején már várható volt, hogy ez lesz a végkifejlet. És aztán Rex árulást követ el és Krell ellen megy. Iszonyú jó volt ahogy bemasíroztak a vezérlőbe és körbevették majd letoltak egy EP3as Palpis dumát. Nagyon ott volt és hát ami utána jött az nem piskóta. Krell ezzel a mozgással, még talán Grivi ellen is simán mehetett volna. Annak ellenére, hogy örültem, hogy végeztek vele sajnáltam is, de csak a lehetőségét egy Ani és Obi vs Krell csatának. Pedig azt úgy megnéztem volna. Persze az már túl sok ellenség lenne, akikkel még lehet harcolni, így is van elég "fő".

Összességében az egyik legjobb történet volt, vagyis egyedibb. Bár azért lehet hogy ezt bele lehetett volna sűríteni három részbe is, de nem bánom mert nagyon hangulatos volt a bolygó, meg a karakterek, minden. Jó lesz azért már Aniékat újra látni. Nagyon érdekes eddig az évad, ami jó az nagyon, ami filler, az meg nagyon nem. :D

A részre 9,5/10et adok, és az egészre 9et. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így van.Mindenképpen neki kellett dönteni, ő volt a rangidős és Appo jelenti neki, hogy a kommunikációs berendezést szabotálták, így nem tudott felsőbb parancsot kérni. Mondjuk akkor fura, hogy miként vették Obi-Wan adását, arról, hogy feléjük vonulnak vissza az umabraiak?

Újranézve az epizódot azt mondják, hogy megjavították a jeladót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az aknavető kétszer szerepel benne :) Csak én mozsár ágyúként írtam bele mert hivatalosan Mortar Luncherként van megnevezve :D

Mozsárágyú

Thor_600mm.jpg

Aknavető

Soldier_firing_M224_60mm_mortar.jpg

Szerintem a részben inkább aknavető van (főleg hogy a mai hadseregekben -ugye amiről mintázzák a klónsereget is- már régóta nincsenek mozsárágyúk).

Apróság, tudom és az angolban nincs is különbség köztük, de egy magyarnak az a mozsár ágyú nagyon rosszul hangzik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt nem értem, hogy miért egy régi ismerős(Waxer) kellett meghaljon a klón vs klón jelenetben.

Szerintem kellett valaki, aki még inkább sokkolóvá teszi az egész mészárlást. Waxer halála nagyon drámaira sikerült. Mind a zene mind a rendezés oltári volt. És ahogy ott virított Numa arcképe a sisakján....nagyon sajnáltam szegényt. :( A könnycsepp pedig szerintem a legyilkolt klónoknak szólt.

Az erődben a hajtóvadászat nagyon idegölő volt, főleg Krell vérfagyasztó nevetésével, az kicsit a Tartakovsky féle CW-t jutatta eszembe ahol Grievous játszotta ezt el a feltűnésekor. Azért a készítők itt mindent beleadtak, a klón kettétörésétől (melynél egy hangos aztak*rva hagyta el a számat, amire sose volt példa TCW résznél), a klón darabolásáig minden volt, a csúcs az volt amikor mindkét fénykardjával hátradöfött és átszúrt két klónt.

Krell megmutatta milyen harcos. Sajna nem úgy ahogy kellett volna. :( Iszonyat kegyetlenül irtotta a klónokat. Kettévágások, leszúrások de a legdurvább a gerinctörés volt. A végén már én is kegyetlenebb halált osztottam volna ki rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mozsárágyú

Thor_600mm.jpg

Aknavető

Soldier_firing_M224_60mm_mortar.jpg

Szerintem a részben inkább aknavető van (főleg hogy a mai hadseregekben -ugye amiről mintázzák a klónsereget is- már régóta nincsenek mozsárágyúk).

Apróság, tudom és az angolban nincs is különbség köztük, de egy magyarnak az a mozsár ágyú nagyon rosszul hangzik.

Tudom én a külömbséget a kettő között csak Lok Durd is annak fordította, ez okból írtam én is úgy :)

Krell megmutatta milyen harcos. Sajna nem úgy ahogy kellett volna. :( Iszonyat kegyetlenül irtotta a klónokat. Kettévágások, leszúrások de a legdurvább a gerinctörés volt. A végén már én is kegyetlenebb halált osztottam volna ki rá.

Nem véletlen írták hogy kegyetlen párbajozó hírében állt, most megmutatta tudását...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rex nem azért hezitált, nem akarta vagy nem tudta volna lelőni Krell-t, hanem mert egy ilyen döntés messze meghaladta a hatáskörét. Hiába volt Krell áruló, attól még a feljebb valója maradt, amíg valaki még magasabbról le nem váltotta, és beleegyezését nem adta a kivégzéséhez -ezt pedig nem volt idejük kivárni, hiszen az umbaraiak feléjük tartottak (Mondjuk az, hogy végül csak nyert a Köztársaság, eléggé belerondít a képbe :no: ) tehát ha Rex Palpatine-tól kapott volna parancsot Krell kivégzésére, akkor habozás nélkül fejbe lőtte volna szerintem.

Rex nagyon jól viselkedik egész végig. Krell -t se akarták megölni, de aztán nem maradt más választásuk. Ráadásul Rex nem tudta meghúzni a ravaszt. Az az igazság, hogy a legkevesebbet talán Cody -ról tudjuk. Személyiség terén fehér folt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már a Darkness on Umbara óta a 66-os parncstól hangosak ennek a 4 résznek a topicjai.

"...Előre hozott 66-os..66-os így-úgy..remélem..hátba kéne lőni Krellt..."

Én nem látom, hogy olyan szorosan köze lenne a majdani 66-osnak az itt látottakhoz.

Nem itt vesztik el a Jedikben a hitüket a klónok, -nincs szó ilyesmiről és nem is lesz-, a 66-ost pont ,hogy kérdés és hezitálás nélkül hajtják végre, mint jó Kamino-i jellemzésük ígérte.

Ezt csak az 501-esek és a 212-esek tapasztalták meg de még ha hangos is lesz a galxis az eseménytől,

még ők sem kell hogy általánosítsanak, mert ez egy elszigetelt, egyedi eset.

Itt vam pl.: Cody is. De a 66-osig bízni fog Obi-wanban, de mikor a főparancsnok azt mondja, hogy a vezetőitek árulókká lettek, akkor nincs kecmec.

Rengidősnek engedelmesség!

A Jedik sem vesztették el a bizalmukat minden klónban Slick miatt. (Hidden Enemy)

Ilyen is van, kész.

A 66-os-ra éppen ,hogy rossz hatással van az itt bemutatott esemény, mert megerősíti bennünk a kérdést,

hogy hogy bánhattak el így Ki-Adi-val, Aayla-val és a többi igen erős lovaggal?

Így nem előrevetíti azt, hanem megkérdőjelezi annak sikerét és az ott elhullott Jedik képességeit.

Egyébként szerintem ott van a kutya elásva, hogy ez a sorozat máshogy ábrázolja a klónokat/rohamosztagosokat, mint a filmek: ott birkák, itt szimpatikus hősök jellemmel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A látvány most is pompás, a zene viszont most sehol nem ragadta meg különösebben a figyelmemet.

Pedig Rex felismerésénél, amikor rohan a klónok közé, hogy ne lőjenek az nagyon ütős zeneileg is. Waxer haláláról nem is beszélve. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már a Darkness on Umbara óta a 66-os parncstól hangosak ennek a 4 résznek a topicjai.

"...Előre hozott 66-os..66-os így-úgy..remélem..hátba kéne lőni Krellt..."

Én nem látom, hogy olyan szorosan köze lenne a majdani 66-osnak az itt látottakhoz.

Nem itt vesztik el a Jedikben a hitüket a klónok, -nincs szó ilyesmiről és nem is lesz-, a 66-ost pont ,hogy kérdés és hezitálás nélkül hajtják végre, mint jó Kamino-i jellemzésük ígérte.

Ezt csak az 501-esek és a 212-esek tapasztalták meg de még ha hangos is lesz a galxis az eseménytől,

még ők sem kell hogy általánosítsanak, mert ez egy elszigetelt, egyedi eset.

Pedig ez nagyon is arra hajaz. Nem minden Jedi jó. Ez az üzenet. És akkor leírom 101 -szerre is. A 66-os parancs hol van még ide? Addig annyi minden történhet, hogy ihaj. Ez az első fontos lépés volt afelé.

Itt vam pl.: Cody is. De a 66-osig bízni fog Obi-wanban, de mikor a főparancsnok azt mondja, hogy a vezetőitek árulókká lettek, akkor nincs kecmec.

Rengidősnek engedelmesség!

Itt épp nem ezt látjuk. A klónok mérlegelnek. Cody tette csak akkor elfogadható ezek után, ha lesz valami oka. Az most már kevés, hogy Palpatine odaszólt.

A 66-os-ra éppen ,hogy rossz hatással van az itt bemutatott esemény, mert megerősíti bennünk a kérdést,

hogy hogy bánhattak el így Ki-Adi-val, Aayla-val és a többi igen erős lovaggal?

Így nem előrevetíti azt, hanem megkérdőjelezi annak sikerét és az ott elhullott Jedik képességeit.

Egy nagy különbség van. Az általad említett lovagokat meglepetésszerűen, a csata közepén lőtték le. Esélyük se volt védekezni. Krell -nek fényévnyi előnye volt hozzájuk képest.

Egyébként szerintem ott van a kutya elásva, hogy ez a sorozat máshogy ábrázolja a klónokat/rohamosztagosokat, mint a filmek: ott birkák, itt szimpatikus hősök jellemmel.

Az a helyzet, hogy a filmek sehogy se ábrázolják a klónokat. Egyszerűen nincs rájuk idő. Minden amit tudunk az az, amit Lama Su mond Obinak az EPII -ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig ez nagyon is arra hajaz. Nem minden Jedi jó. Ez az üzenet.

Az most már kevés, hogy Palpatine odaszólt.

Az a helyzet, hogy a filmek sehogy se ábrázolják a klónokat. Egyszerűen nincs rájuk idő. Minden amit tudunk az az, amit Lama Su mond Obinak az EPII -ben.

Max annyiban hajaz arra, hogy klónok vs Jedi. Itt az életüket védik, ott parancsot hajtanak végre.

Pont elég, hogy Palpi odaszól. Nem ETTŐL lett az pont elég. Eddig is elég volt.

A filmek jól ábrázolják őket(sehogy). Csak itt lettek piedesztálra emelve. Szerintem ez egy ellentmondás.

Azért csinálták, amit írtál; hogy legyen kikért aggódni, mert a főszereplők 90%-ért nem kell.

Csak ezzel meghazudtolják a Kaminó-i igéretet, meg a filmeket úgy kb. ebből a szempontból.

Ok, akkor 102 -ször is leírom, hátha most már fogva lesz az adás. :P Hol van még ide a 66-os parancs???? Kb. 50 résznyire. Majd a végén vonjunk le messzemenő következtetéseket ne most.

Lehet, hogy egyről beszélünk? Végül is hol van még ide tényleg??

Semmi köze annak ehhez.

Slick miatt sem lettek a klónok görények a Jedik szemében.(Én ezt csak 2.szor írom.) :P

Szerintem van köze hozzá, de ez csak a kezdet. Tudod...Anakin az EPI -ben egy aranyos kisfiú, míg az EPIV -ben egy szörnyeteg. Hiányoznak még darabok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem van köze hozzá, de ez csak a kezdet. Tudod...Anakin az EPI -ben egy aranyos kisfiú, míg az EPIV -ben egy szörnyeteg. Hiányoznak még darabok.

Hiányoznak még darabok, de nem tudhatjuk, lesz-e tovább építva. Kénytelenek vagyunk most is értékelni helyét a sagaban.

Figyu, lehet, hogy máshogy máshogy értelmezzük a jövőre nézve, de K*RVA JÓ rész volt!!

Ebben kiegyezhetünk. :D

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elképesztő rész volt, minden pillanatát élveztem. Az biztos, hogy ehhez hasonló drámai epizód még nem volt a TCW-ben. Jó látni, hogy a Mercy Mission vagy a Nomad Droids után, végre ismét előtérbe került ez a stílus, ami nagy kedvencem. Persze kellenek a könnyedebb részek is, de mégiscsak az efféle részekből lehet igazán megismerni a háború valódi mivoltát.

Nagyszerűen rágyúrtak a klónokra, mint karakterekre ebben a 4 részben. Pontosan arról beszélt Fives, amit az előző részeknél én is fejtegettem, így megint csak bólogattam minden egyes szaván.

Hiába gyártották őket a parancsok követésére, ez még nem jelenti azt, hogy a droidokhoz hasonlóan üresfejű gyilkológépekként kell viselkedniük. Dogma ilyen klón volt és meg is szívta rendesen. Joguk van elgondolkodni az adott parancs helyességén, akármennyire szabályellenes egy háborúban megtagadni a kapott parancsot. Jelen esetben ez nem is kicsit jött kapóra. Ha mindenki úgy követte volna vakon a parancsokat, mint Dogma, akkor a két légió valószínűleg már halott lenne, Umbara pedig szakadár kézen, bár ehhez Kenobinak is lett volna még néhány szava, de nem ez a lényeg. Úgyhogy szerintem nagyon is helytálló, hogy emberek, gondolkodni képes lények révén úgy is viselkednek. A Waxer arcán lecsorduló könnycsepp a halála előtt, minden szónál ékesebben bizonyítja ezt. Persze így továbbra is érdekes, mihez kezdenek a ténnyel, hogy a 66-os parancsra zokszó nélkül kivégzik tábornokaikat. A jelenlegi felállásban kétlem, hogy a klónok végrehajtanák ezt, de még nem tudjuk, mi fog történni a Parancsig, úgyhogy várjuk ki a végét.

Visszatérve Fivesra, nálam már lassan Rex-el vetekszik az 1. számú klón címért. Ja, és persze hatalmas kő esett le, hogy végül nem végezték ki őket, amihez nagyban hozzájárult a kis monológja is. Bár néhány pillanatig azt hittem, mégis megteszik, amikor elsütötték a fegyvereiket. Fiveshoz hasonlóan Rex viselkedése is végig szimpatikus volt, látszott rajta, hogy vívódik, és nem tudja eldönteni, szembeforduljon-e Krellel. Végül helyesen döntött, amit egy önálló gondolkodásra képtelen élőlény aligha tett volna meg. ;) Dogmát valahol sajnálom, szerintem sok klón gondolkodik hasonlóképp, miszerint amit a felettese mond, azt zokszó nélkül végre kell hajtani. Bizonyos mértékig ez helyes is lenne, de ebből a 4 részből láthattuk, miért nem feltétlenül előnyös tulajdonság ez. Waxerért kár, mert ő sem egy akármilyen klón volt, persze így drámaibb lett a jelenet, amire szükség volt.

Erről a Pong Krell nevű esztétikai környezetszennyezésről nem sok újat lehet mondani. Örülök, hogy igazam lett vele annak kapcsán, hogy a sötét oldal befolyása alatt áll, jóformán ez volt az egyetlen életképes magyarázat arra, amiket az eddigiekben leművelt. A legaljasabb húzása egyértelműen az volt, amikor egymás ellen fordította az 501-eseket és a 212-eseket. Így értelmet nyertek az eddigiekben történt "vágóhidas" jelenetei is. Amikor Rex-ék le akarták tartóztatni, amolyan Ep3- módon, már előre sejtettem mi lesz, de ami következett, arra tényleg nem számítottam: egy Starkiller-féle Erő-robbanás, majd jó néhány klón lemészárlása, végül az ablakon való távozás... :o hihetetlenül kegyetlen, vérszomjas és brutális volt. Nehéz elhinni, hogy ez a tag valaha is Jedi volt, pedig így van. Az erdőben zajló jelenetek már-már horrorisztikusra sikeredtek. A vöröses félhomály, Krell sátáni kacaja, majd a toronyban zajló összecsapásnál is brutálisabb küzdelem... :shocked: remek lett. Krell kardjainak hangja pedig baromi hangulatos volt, nagyon bejött ez a "búgás", illetve az, ahogyan forgatta a pengéket. A gerinctörés is kegyetlen volt, de a gyereksorozatok már csak ilyenek. :P

Tup terve ügyes volt, a vixus szépen megizzasztotta Krellt, kezdtem azt hinni, hogy meg is kajálja, de jobban belegondolva, jobb, hogy nem így történt, mert később még ki lehetett volna magyarázni, hogy nem halt meg, és Boba Fett-módon kiszabadult a szörny gyomrából. A halála egyszerű volt, de annál hatásosabb. Végig azt vártam, hogy Rex fogja megadni a kegyelemlövést (az előzetes spoilerek is erre utaltak), de végül Dogma húzta meg a ravaszt, ami - utólag belegondolva - csakugyan jobb verzió. Annak a klónnak kellett végeznie vele, aki végig hűséges volt hozzá, ennek ellenére az visszaélt vele, sőt még ki is gúnyolta emiatt. Bár láthatólag őt is megviselték a történtek, én maximális elégtételt kaptam.

Érdekelne, mit szólnak ehhez a Jedik. Jó lenne, ha később, legalább valamilyen utalás formájában kiderülne ez. Egyébként szerintem Krell nem vaktában kezdett egy efféle akcióba, hanem Dooku adta neki parancsba, amolyan végső próbaként, mielőtt tanítványává fogadná. Így sokkal több értelme van.

A látvány fantasztikus volt, még a szokásosnál is jobb, 720p-ben pedig egyenesen lehengerlő! A remek sztorihoz illő módon, a zene is nagyszerűre sikerült. Jó lenne, ha kiadnának a sorozatból egy OST-ot, mert szerintem lenne rá igény. Részemről biztosan.

Úgyhogy összességében véve, nagyon jó rész volt (a TOP 5-ben bőven ott a helye), ezzel együtt egy nagyszerű történeti szál.

Már várom a következő trilógiát, szerintem egyértelmű okok miatt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Újranézve az epizódot azt mondják, hogy megjavították a jeladót.

Igen közben én is visszanéztem a részt, és így viszont hülyén jön ki a kivégzés, meg Rex hezitálása, hiszen kérhetett volna telefonos segítséget Obi-Wantól, hogy "helló, bekattant a cseretábornokom, elakart árulni minket és kinyírta egy csomó emberem, mit csináljunk vele?"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elképesztő rész volt, minden pillanatát élveztem.

Remek írás lett Sky. :) Szerintem Krell nem állt a sötét oldal hatása alatt. Egyszerűen megbomlott az elméje a háború során. szép lassan elveszthette mind azt ami a Jediket kiemeli a tömegből. Dooku -val semmi kapcsolata nem volt, ezt ő is mondja.

Igen közben én is visszanéztem a részt, és így viszont hülyén jön ki a kivégzés, meg Rex hezitálása, hiszen kérhetett volna telefonos segítséget Obi-Wantól, hogy "helló, bekattant a cseretábornokom, elakart árulni minket és kinyírta egy csomó emberem, mit csináljunk vele?"

Lehet, hogy nem is akarták megkérdezni mi legyen vele? Főleg ha eléri őket az umbarai sereg, akkor nincs idő ide-oda rakosgatni Krellt. Mindenesetre érdekes szitu.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy nem is akarták megkérdezni mi legyen vele? Főleg ha eléri őket az umbarai sereg, akkor nincs idő ide-oda rakosgatni Krellt. Mindenesetre érdekes szitu.

Marha messze volt még az umbarai sereg, mert nem törték össze magukat a védelem előkészítésében, meg Krell kivégzése sem az a kapkodós volt. Ezek után tényleg kiváncsi leszek lesz-e visszautalás, vagy szó arról, hogy Obi és Anakin, vagy egyáltalán a jedi rend megtudta-e a történteket.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Marha messze volt még az umbarai sereg, mert nem törték össze magukat a védelem előkészítésében, meg Krell kivégzése sem az a kapkodós volt. Ezek után tényleg kiváncsileszek lesz-e visszautalás, vagy szó arról, hogy Obi és Anakin, vagy egyáltalán a jedi rend megtudta-e a történteket.

Egy halott Jedit azért nehéz eltüntetni. :) Ráadásul Dogmát bilincsben vitték el. Kíváncsian várom mi lesz ebből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen közben én is visszanéztem a részt, és így viszont hülyén jön ki a kivégzés, meg Rex hezitálása, hiszen kérhetett volna telefonos segítséget Obi-Wantól, hogy "helló, bekattant a cseretábornokom, elakart árulni minket és kinyírta egy csomó emberem, mit csináljunk vele?"

Szerintem a készítők eredetileg umbarai győzelemmel akarták lezárni ezt a szálat, csak aztán úgy gondolták, hogy az már túl lehangolóvá tenné ezt a részt. Ezért nagyon haragszom :angry:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek írás lett Sky. :) Szerintem Krell nem állt a sötét oldal hatása alatt. Egyszerűen megbomlott az elméje a háború során. szép lassan elveszthette mind azt ami a Jediket kiemeli a tömegből. Dooku -val semmi kapcsolata nem volt, ezt ő is mondja.

Köszi. :)

Szerintem egyértelműen a sötét oldalon állt már ekkor, pontosan a háború hatására. Ahogy azt ecsetelte Rex-nek, milyen jó érzés, ha hatalom összpontosul a kezében, vagy az, ahogy kivégezte a klónokat számomra egyértelművé tette.

Dooku kapcsán csak annyit mondott, hogy még nem a bábja, de ha kiűzi a Köztársaságot az Umbaráról, már az lesz. Ebből gondolom, hogy amolyan végső próba gyanánt bízta meg Dooku.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dooku kapcsán csak annyit mondott, hogy még nem a bábja, de ha kiűzi a Köztársaságot az Umbaráról, már az lesz. Ebből gondolom, hogy amolyan végső próba gyanánt bízta meg Dooku.

Ezt csak remélte. Az umbarai akcióval akart kilincselni nála.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.