Ugrás a kommentre
Ody Mandrell

Videjó játékok 2.0

Ajánlott hozzászólás

Végülis még nem akasztottam ki, csak legyőztem a főellent és kiirta, hogy most vagy újrakezdem vagy még csinálom a mellékküldetéseket. Bár a nagy részüket szerintem már végigvittem, de még néhány azért akad igy DLC nélkül is. Ekkor gondoltam hogy ideje leszedni ezt-azt és akkor szembesültem a kérdéses problémával.

 

Egyébként nincs azaz isten, hogy PC-n játszak bármivel. A számtalan ok mellett az egyik, hogy a gépemen maximum a kudar által beszúrt Mario futna el szaggatás nélkül (szóval de: a PC nagyonis be van korlátozva, mert ha nem updatelgeted akkor keresztet vethetsz az új gémekre mig a konzol mindent visz ami megjelenik rá). A gépem annyit tud, hogy HD videók jól futnak rajta, de egy ME 2 valszeg meg se tudna moccanni. Kicsit drága mulatság lenne a DLC-k kedvéért felturbozni. Valszeg az lesz hogy az UK-s regemmel amivel le tudom húzni a DLC-ket egyszer újra neki vágok az elejéről. Egyébként még sose volt bajom a DLC-kel. A többi játékhoz gond nélkül tudom szedni őket (a BioWare-es Dragon Age-hez is).

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt úgy szoktam venni, hogy ha nem veszed meg az új konzolt, a régin akkor sem fog elfutni az újra kiadott játék. Végül ugyanúgy ki kell adnod az új konzol árát. PC-n ugyanez. Egyszer kell csak egy jó gépet összerakni, azt utána nem kell felújítani. Az enyém négy éves, és eddig csak egy-két játékot kellett kicsit visszaállítanom az opcióba, azt szevasz. Ez két percet vesz el az életemből, úgy vélem, nem nagy dolog. Jó, közben volt egy videó kártyaújítás, de az is csak azért volt, mert elfüstölt az elődje, máskülönben még mindig a 8800 GT lenne, ami ugyanúgy jó kártya a mai napig. Az új kártya 15 ezerbe fájt. Nem tudom, mennyi egy Xboxnál vagy PS3-nál az alkatrészcsere, de gondolom, ott sem olcsó, már ha lehetséges (mondom ezt úgy, hogy abszolút nem vagyok képben a témában, szóval lehet, hogy hülyeséget mondok). Szerintem a konzolok és PC-k ugyanott állnak = drágák, de egy jó kivitel évekig elél.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végülis még nem akasztottam ki, csak legyőztem a főellent és kiirta, hogy most vagy újrakezdem vagy még csinálom a mellékküldetéseket. Bár a nagy részüket szerintem már végigvittem, de még néhány azért akad igy DLC nélkül is. Ekkor gondoltam hogy ideje leszedni ezt-azt és akkor szembesültem a kérdéses problémával.

 

Egyébként nincs azaz isten, hogy PC-n játszak bármivel. A számtalan ok mellett az egyik, hogy a gépemen maximum a kudar által beszúrt Mario futna el szaggatás nélkül (szóval de: a PC nagyonis be van korlátozva, mert ha nem updatelgeted akkor keresztet vethetsz az új gémekre mig a konzol mindent visz ami megjelenik rá). A gépem annyit tud, hogy HD videók jól futnak rajta, de egy ME 2 valszeg meg se tudna moccanni. Kicsit drága mulatság lenne a DLC-k kedvéért felturbozni. Valszeg az lesz hogy az UK-s regemmel amivel le tudom húzni a DLC-ket egyszer újra neki vágok az elejéről. Egyébként még sose volt bajom a DLC-kel. A többi játékhoz gond nélkül tudom szedni őket (a BioWare-es Dragon Age-hez is).

 

 

Ebben igazad van, viszont mióta az Intel kihozta a Core2Duo processzort(2006) azóta a PC alkatrészeinek a cseréje kitolódott. Régebben 3 évente cserélni kellett szinte mindent. Én 2007 decemberében vettem egy gépet elég sok pénzért. A mai napig az új játékok meg sem röccenek rajta(illetve a Battlefield 3-at mediumra kellett raknom). Ez engem is meglepett. A 3 hete megjelent Modern Warfare 3 full beállításon akadás nélkül megy még a legnagyobb csaták közepette is. Az idén tavasszal megjelent Crysis 2 is. Azaz nem igazán kell már olyan sűrűn váltani.

Az xbox-nak is van ám hátránya anyagilag szerintem. Először is kell hozzá egy lehetőleg full hd tv ami nem olcsó. Másodszor ha nem chipelteted ki akkor majdnem 20000 ft rá egy játék. Ha viszont kichipelteted akkor pár év múlva mehet a kukába.

Szerkesztve: - Frenkie

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én Xboxom 100 ezer forint körül volt öt évvel ezelőtt. Azóta egy forintot se költöttem rá. Garanciális vagyis ha meghibásodik ingyen cserélik. Erre egyszer volt eddig szükségem. De nem akarom senkire rátukmálni. Játszani mindenen jó. Nekem valamiért a konzol jobban kézre fekszik. A '90-es évek és a 2000-es évek eleje között egyébként én is PC-n játszottam.... Doom, Duke Nukem, Starcraft, Diablo... utóbbiak eredeti doboza sok másikkal együtt még itt van a polcomon (egyébként mi lehetett ez a doboz mánia régen?). Aztán valahogy meguntam és egy havernál látott Xbox hozta meg újra kedvem a játszáshoz pár éve. Egyetlen igazi hátrányát látom: túl sokat késik a következő generáció. Ha jövőre jönne az oké lenne, de semmi hír róla. Közben a játékok grafikája kezd elmenni a konzolok mellett. De kivárom. Legalább nem viszi el annyi időmet. Venni is inkább ezért szoktam: igy legalább tényleg csak évi 5-6 játék kerül hozzám és nem tűnik el annyi szabadidő az életemből :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Batman: Arkham City - bár még nem játszottam olyan címekkel, mint a Rage, a Modern Warfare 3 vagy a Battlefield 3 (újra van helyem, szóval eme hiányosságaim mostanában pótolom majd), de szerintem ennek a játéknak osztoznia kell a dobogón nálam az év játéka címért. A szuperhősök még mindig nem a kedvenc témám, de anno már a Batman: Arkham Asylum is nagyon bejött, és ez a játék olyan, mint a Dead Space 2 (amely nálam a másik év játéka), mindenben rátesz az előző epizódra! A hangulat zseniális! Nem idézi semelyik filmszéria hangulatát sem, abszolút egyedi, mégis képregény hű. Arkham City szabadon bejárható, ezernyi lehetőség van benne a sima verekedéstől (Mortal Kombat, mi az?) a röpködésen át a fejtörőkig (és nem fogd a kezem fejtörők, némelyik elég komolyan megdolgozzák a szürkeállományt). Ráadásul a Batman univerzum majdnem minden alakja feltűnik, és ezúttal nem csak Riddle fejtörőiben, hanem effektíve belefuthatunk Pingvinbe, Kétarcba, a Naptáremberbe, Mr. Fagyba, Viki Vale-be és a többiekbe. Na és persze, a Macskanőnek saját története van, mint irányítható karakter (valamint Robin és az előző Robin játszható a kihívás módokban). Természetesen visszatért az előző rész összes gonosza, Joker megint keveri a kakit (csak kicsit megviselték az előző rész eseményei), Méregcsók továbbra is virágzik, Bane pedig furcsa ajánlattal áll elő. A többiek pedig - hiába csaptuk őket le korábban - még furmányosabb módon jelennek meg.

A grafika remek, a karakterek képregényről való átdolgozása teljesen hiteles. A szinkronhangok is jól szólnak, különösen Mark Hamill mint Joker és Stana Katic (Castle) mint Talia al Ghul. De aki rutinos a TCW hangjaiban, az bizony felfedezhet még sok ismerősen csengő orgánumot. A zene is első osztályú, és ami a történetet illeti. Fordulatokban ezúttal sincs hiány, és ezúttal több szálon fut, ráadásul van egy halom minisztori a többi Batman karakter köré szőve.

Szóval, akinek tetszett a Batman: Arkham Asylum, az ki ne hagyja az Arkham City-t. Zseniális játék. És hozzáteszem, a fősztori csak a játék 40%-át teszi ki. Szóval nem is rövid játék.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sztori ugyan nem olyan epikus, a mellékküldetések mindenképpen jobbak pláne, ha a következő DLC-k is megvannak:

Lair of Shadow Broker - ME3 előzménynek is elmegy, csak nem szabad akkor teljesíteni, mikor megjelenik. Sajnos kicsit ezt elszúrták, mert egy bizonyos ponton már teljesíthető, de sztori szerint még nem szabadna. Csak azután jó megcsinálni, hogy az Illum bolygón elvégezted egy bizonyos valaki küldetését.

Normandy Crash Site - egyszerű, de nagyszerű kis kiegészítés.

Arrival - szintén ME3 előzmény, de csak a fő sztorivonal után szabad végig vinni, mert bár előbb is lehet, a történetben úgy van néhány buktató. Érezhető, hogy a DLC történetét már az ME2 eseményei utánra szánták (amúgy közvetlen előzménye az ME3-nak).

Overlord - nekem tetszik ez a DLC, bár sokak szerint nem sikerült jól, de a vége elég drámai. Szintén olyan, amit szerintem ildomos a fő sztori utánra hagyni. És van egy olyan érzésem, hogy ez is valamennyire átvezető (bár ez csak az én tippem).

Zaeed: The Price of Revenge - új csapattagot ad a játékhoz, egy marcona zsoldost. Bármikor felvehető.

Firewalker Pack - ugyan ez nem túl jó sztori szinten, de a benne lévő Hammerhead jármű kell az Overlordhoz. És amúgy is, nem teljes egy Mass Effect játék, ha nem kapsz idegbajt egy járműtől. :D

Kasumi: Stolen Memory - szintén új csapattagot és küldetést ad. Ráadásul egy nagyon jópofa küldetést. :)

 

Végül csak leszedtem -igaz némi plusz költségek árán- az emlitett DLC-ket. Ha lesz egy kis időm újra nekifutok :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindjárt kezdem a Call of Duty - Modern Warfare 3-at. Az elmúlt napokban kipörgettem az első két részt kis emlékezetfrissítés gyanánt. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Srácok, tudtok nekem olyan SW-s játékot írni, ami repülős

és könnyen rá lehet állítani egy joystick-ot? Mert mindenképpen

kellene egy ilyen jó kis game, a Republic Commando mellé,

szegény unatkozik egyedül :D

Szerkesztve: - SZKipi Padawan

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ó, a Rogue Squadron. Mennyit kínlódtam, hogy minden pálya arany legyen. Főleg a hósiklós és a Halálcsillagos pálya akasztott ki. Az előbbi azért, mert időre körbetekerni az AT-AT-k lábát kemény feladat, az utóbbi, mert a láthatatlan falakról is kipattantam a kanyonból, ami automatikusan Game Over volt. :roll: De imádtam a játékot.

 

Szkipi: ott van még az X-Wing Alliance. A Joy-t arra is könnyű ráállítani, bár ott a billentyűzetet is sűrűn kell használni, mert a gépek vezetéséhez nem elég a 101+sok gomb. :D De érdemes vele játszani. Az RS egy árkád lövölde csak, az XW:A viszont egy vérbeli szimulátor az SW-be is beleillő sztorival.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elkezdtem megint a Modern Warfare 1-et. A csernobili pálya még mindig zseniális és kiráz tőle a hideg. Baromira érezni az elhagyatottságot. Meg - ahogy eddig mindig - mindig megszívom a ruszkik második hullámát az óriáskeréknél, miközben várjuk a kimentő helikoptert. :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én meg lassan a végére érek az MW3-nak. Döbbenetes játékélménye van. Remek trilógia ez az MW, egy egyszerű kommandós bevetéssel indul, végül a harmadik világháborúban csúcsosodik ki. Zseniális, ráadásul simán elmenne egy akciófilmnek. És nem finomkodik.

 

A szanaszéjjel lőtt New York (pacsi a Vadászat a Vörös Októberre utalásért, már a második részben is szerepelt a könyvből a USS Dallas tengeralattjáró, de most meg egy Typhoon osztályú ruszki tengeralattjárót kellett "bevenni", amilyen a Vörös Október is volt). De ez csak a bevezetés, mert aztán jön az oroszok támadása és... Hát ilyen aljas támadást is ritkán látni játékban. Ideggázt bevetni a civilek ellen, hogy aztán gond nélkül bevonulhassanak. Az a robbantás a gyerekkel szabályosan sokkoló volt. Aztán jött a következő, az Eiffel torony ledöntése (itt kellett abbahagynom mára, de nem azért, mert annyira megütött a torony kidőlése :)). Az akciók baromi pörgősek, a látvány irtó jó. Az a kevés, ami rosszat tudok mondani róla az a csőben rohangászás (tényleg, egy ici-picit szabadabb játéktér nem ártana a filmélménynek), a pályák rövidsége (bár nehezebb fokozaton játszom, szóval azért egy-két helyen megizzaszt), illetve az interaktivitás hiánya. Még mindig bántó, hogy csak az és akkor lőhető szét, amit a fejlesztők gondolnak. Tipikus példa egy faláda, már nem is tudom melyik pályán. Lazán szétlőttem, de a következő sarkon egy ugyanolyan faláda már golyóálló volt. 2011-ben ez már azért nonszensz.

 

 

A masseffect.hu által kiírt pályázat boldog harmadik helyezettének (alias jómagam :D) novellája: Mass Effect - Késleltetés. Aki elolvassa, írjon róla pár sort, plíííííz!!!! :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hatalmas játék ez a Modern Warfare 3. Csak kár, hogy ez is kijátszható öt óra alatt. :( De a sztorija nagyon jó, baromira összerakott. Mint egy Tom Clancy regény, csak akciódúsabb.

 

Azért szegény Price körül szépen kihalt mindenki. Soap, Roach, Yuri, Gaz, Kamarov, Ghost.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ezen tanultam meg joystikot kezelni még 7 évesen

 

Kicsit régi (és néha rendesen felhúzott) de :rock:

Én is ezen tanultam meg joystiqot használni, csak én 5 évesen. :P Amúgy ez volt az első, és utolsó játék amit joystiqal játszottam.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én PC-n tolom kórosan :D

Jelenleg az új, születésnapi Birdday Party update-re várok a klasszikus Angry Birdshöz. Közben meg unalmamban kiviszem a pályákat három csillagosra, hogy minél több arany tojáshoz hozzájussak. Már csak három hiányzik, és mindhármat azért kapnám, ha kivinném a The Big Setup, a Ham 'Em High és a Mine And Dine epizódokat három csillagosra. Láttad az új kisfilmjüket? :D Kegyetlen jó. :lol:

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ