Ugrás a kommentre

4x19 - Massacre


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Micsoda bizarr rész! Nem mondom de ha anno ilyen lett volna az SW akkor nem biztos, hogy beleszeretek. :D Persze ez a feeling egy folyamat része és van is hova kötni, szóval igazán nagy gondom nem volt vele. :) Csupán csak belegondoltam honnan indult az egész.

 

Végre kaptunk egy olyan epikus csatát, amiben nem a klónok a főszereplők! Dooku talán nem volt tisztában vele mire is képesek a boszorkák, de ezt később a saját bőrén tapasztalhatta. Végre egy olyan ütközetet láthattunk ahol a droid hadsereg és Grievous igazán hatásos együttesként tűnik fel. Eddig is voltak igen meggyőző fellépéseik, de itt most mindenen túltettek. Nagyon tetszett, hogy Grivin múlott Dooku élete! Eddig folyton csesztették egymást, de most majd talán egymásra találnak. :D A gróf nagyon sokat köszönhet a tábornoknak. Ráadásul az a tény, hogy személyesen találkoztak már megér egy misét, hisz eddig talán még nem is volt ilyenre példa a sorozatban. :) Eddig csak arról voltak híresek, hogy ki tudja kinyomni előbb a másik hologram adását. :D Az élőholtak bevetése is jól sült el, főleg az Éjnővérek tudását illetően. Egyre titokzatosabbak számomra. Tényleg nagyon érdekel mi lehet az a zöld trutymó! A mágiájuk által olyan tudásra tettek szert, aminek talán párja nincs a galaxisban. Persze ennek ellentmond, hogy végül legyőzetnek, bár ennek ellenére azért elég sokáig jól tartották magukat a hatalmas túlerővel szemben. Egyébként azzal tisztában voltunk, hogy az Éjnővérek otthon vannak a mágiában, így nem volt meglepő, hogy tudtak meglepetést okozni ezen a téren, hisz most itt mindent be kellett vetni a droidok ellen. A sziklában élő Daka anyó máris nagy kedvenc lett nálam. :D Ő is ott lehet a toppon. Talzinról egyébként meg vagyok győződve, hogy sunnyog. Amikor bement Dakához, már akkor is kis sunyis pillantásokat vetett. Szerintem sokkal nagyobb célja van, amiért mindenkit beáldozott. Csak halkan jegyezném meg, hogy a részben látott mágiák után Mault visszahozni az élők sorába gyerekjátéknak tűnik... Tuti, hogy Talzinnak vastagon benne van a keze a dologban.

Egyébként a rész elképesztő darkos hangulatot árasztott. Vagy sötét volt, vagy vörös színben úszott minden. Dooku kínzása, és a "hasából kijövő" Talzin pedig már-már a horror filmekre emlékeztetett. Lényegében elmondhatjuk, hogy passzolt a hangulat az Éjnővérek kiirtásához, melynek végén Ventress egy újabb személyes tragédiája teljesedik be. Számára Talzin anya elvesztése már sokadik mentor-halál a sorban. Bár ez utóbbival még kicsit óvatosan bánnék. :D

 

A maga nemében egyedülálló és misztikus részt kaptunk, lenyűgöző látványvilággal. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

 

Jaj és nagyon tetszett a defoilator, csak Durd tábornokot hiányoltam. :(

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A zombiktól kirázott a hideg, az a jelenet, mikor kikeltek a gubókból nagyon horrorisztikus lett. Amikor meg előbukkannak a vörösködből és a droidok vetették magukat...brrr

A legjobb az volt, amikor Grievous- ra mászott rá egy rakat. :D

 

Öreg Dakka nem sok szerepet kapott, de ahogy elkántálta a varázsigét, szintén hideglelős volt :D

Szegény anyót Grievous egy kezével roppantotta össze ott, ahol a legvastagabb volt. :(

 

Jó volt újra látni a defóliátor-t, igaz ennek mintha jóval kisebb lett volna a hatósugara, mint Lok Durdé volt.

Ezt én is észrevettem. Durd nélkül biztos nem tudták teljesen beállítani a hatósugarat. :D

 

Egy kérdésem van: Talzin most elpatkolt vagy valami spéci trükköt dobott be?

Elnézve a tarilereket, az utóbbi. :) Bár ki tudja....

 

Erre azért rácáfol, hogy amikor az élőhalottak feléledtek, még üvöltöttek egy jó nagyot, csak hogy tudassák velünk, hogy igenis visszanyerték a tudatukat, és rendesen be vannak ám pöccenve. ;)

Visszanyerték a tudatukat? :D A zombiknak mióta van tudatuk? Nem volt azoknak semmijük, csak egy zöld mágikus köd, amin keresztül Daka irányította őket.

 

Már kezdtem azt hinni, hogy csak nekem tetszett a rész :)

Te vagy az én emberem. :D

 

Az Éjnővérek feltűnésének nagyon örültem, mert a 3. évadban megkedveltem őket.

Amit furcsálltam hogy Ventress még csak most lett tagja az Éjnővéreknek. Eddig azt hittem, hogy már a 3. évadba is hozzájuk tartozott. :hmm:

Akkor még csak felbukkant ráadásul gyorsan történtek az események. Most jött el a pillanat.

 

Meg barakhattak volna egy utalás Aurra szökésére is, a Krell incidens után is elfért volna valami kontinualitás és tehettek volna arra is megjegyzést hogy a Shadow Warrior a Mon Calamari trilógia után játszódik, de mostanában a készítők nem törődnek ilyen dolgokkal.

Ezek mind elindított szálak. Persze az Aurra baromság nem, mert az vihar egy deci vízben amit a rajongók kreálnak, de a többiről még hallani fogunk az ötödik évadban.

 

MERT EGYSZERŰEN KIRÁLY VOLT EZ A RÉSZ. MIND KÖZÜL A LEGNAGYOBB.

Így kell lényegre törő lenni. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megnéztem a részt, itt csak a Maul vérvonalába tatozó férfiakról beszélnek, és semmi sem zárja ki, hogy ne lenne egy pár zabrak falu az éjnőver erődtől egy köpésnyire.

Ilyenről szó sincs a részben, ezt meg mégis honnan szedted?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Visszanyerték a tudatukat? :D A zombiknak mióta van tudatuk? Nem volt azoknak semmijük, csak egy zöld mágikus köd, amin keresztül Daka irányította őket.

Maradjunk in-universe: Akkor miért is ordíttatta fel őket Daka?

Hogy megfélemlítse ezzel az ellenséget?-Nem hiszem hogy a (kilométerekre lévő) droidokat különösebben érdekelte.

Vagy hogy megmutassa hogy ő ilyet is tud?-Talán, bár nem hiszem, hogy egy ilyen bölcs sámánt ezt akármennyire is foglalkoztatná.

Számomra világosan látszik, hogy a zombik üvöltése egy ösztönös reakció volt, ami arra utal, hogy a központ idegrendszerük egy bizonyos mértékig ismét működőképes, ergo visszanyerték a tudatuk egy kis részét. Pont annyit hogy tudjanak harcolni, és hogy meg tudják különböztetni a fajtársaikat a behatolóktól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel itt sok EU kedvelő is, és ha jól tudom, az Éjnővérek az EU-ból vannak, furcsálom, hogy senki nem tette szóvá a dolgot...

Az EU-s éjnővérek nagy része ember és nem dathomiri, úgyhogy ezzel nincs semmi baj.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maradjunk in-universe: Akkor miért is ordíttatta fel őket Daka?

Mert talán a zombik így szoktak üvölteni? :) Igen csak kis öntudatuk lehetett, mert Daka halála után ők is összerogytak mint a rongybabák.

 

Más. A holtak serege csak engem emlékeztetett a GYU hasonló képződményére? :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyenről szó sincs a részben, ezt meg mégis honnan szedted?

"A few still remain in his bloodline. The men dwell on the far side of Dathomir. What if I could provide another of his kind? " Gondolom itt azokról a férfiakról beszél akik Maul rokonságába tartoznak, és nem a bolygó összes férfiáról.

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ő is ott lehet a toppon. Talzinról egyébként meg vagyok győződve, hogy sunnyog. Amikor bement Dakához, már akkor is kis sunyis pillantásokat vetett. Szerintem sokkal nagyobb célja van, amiért mindenkit beáldozott. Csak halkan jegyezném meg, hogy a részben látott mágiák után Mault visszahozni az élők sorába gyerekjátéknak tűnik... Tuti, hogy Talzinnak vastagon benne van a keze a dologban.

Szerintem is, valószínűleg ő nem halt meg, remélem is, hogy nem, még mindig rengeteg kérdőjelt hagyott maga után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert talán a zombik így szoktak üvölteni? :) Igen csak kis öntudatuk lehetett, mert Daka halála után ők is összerogytak mint a rongybabák.

Akkor viszont Daka a valaha volt egyik legnagyobb erőhasználó, ha egyszerre ennyi "bábot" kényszerített(nem a legjobb szó rá, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe), hogy harcoljanak olyan pontossággal, mintha azok nem is haltak volna meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is, valószínűleg ő nem halt meg, remélem is, hogy nem, még mindig rengeteg kérdőjelt hagyott maga után.

Valószínű, hogy még viszontlátjuk hisz Filoni is azt mondta, hogy Talzin fontosabb mint gondolnánk. Daka mama viszont jól eléldegélt ott a sziklában. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínű, hogy még viszontlátjuk hisz Filoni is azt mondta, hogy Talzin fontosabb mint gondolnánk. Daka mama viszont jól eléldegélt ott a sziklában. :D

Ezt már több ponton bebizonyította, még akkor is, ha néhány nézőben még mindig nem tudatosult mindez. Ő az egyetlen olyan karakter, akinek a céljai közel kifürkészhetetlenek és ötletem sincs, hogy mire készül. Nekem az Öreg Daka annyira nem jött be, talán azért, mert felirat nélkül nem mindig értettem, hogy mit mond. :)

 

Ráadásul az a tény, hogy személyesen találkoztak már megér egy misét, hisz eddig talán még nem is volt ilyenre példa a sorozatban. :) Eddig csak arról voltak híresek, hogy ki tudja kinyomni előbb a másik hologram adását. :D

Rising Malevolence. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt már több ponton bebizonyította, még akkor is, ha néhány nézőben még mindig nem tudatosult mindez. Ő az egyetlen olyan karakter, akinek a céljai közel kifürkészhetetlenek és ötletem sincs, hogy mire készül. Nekem az Öreg Daka annyira nem jött be, talán azért, mert felirat nélkül nem mindig értettem, hogy mit mond. :)

Igen így van. Talzin olyan "trükköket" tud, amelyek első látásra nagyon túlvilágiak és szinte az összes Erőhasználón túltesz. Szinte biztos, hogy van valami terve... Sőt! Az egész cucc szerintem Maul miatt lett behozva. Hamarosan megtudjuk.

 

 

Rising Malevolence. :)

Akkor még szép, hogy nem emlékeztem rá. :D 1x02...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem egyértelmű, hogy Talzin szeretne utódot (vagyis aki követi majd őt "Mother"ként), és szerintem Ventress lesz az. :)

Ezért kell mindenféle egyéb utat bejárnia, hogy fejlődjön és tapasztalatot szerezzen.

 

Az más kérdés, hogy hogyan fogják a Nightsisterek benépesíteni a Dathomirt, de biztos lesz valami. Plusz szerintem azért nem fogunk róluk később hallani, mert Ventress a sok balul elsűlt terv után végre rájön, hogy a bosszúvágyát félre kell tennie, (pont a rész elején a felirat is valami ilyesmi volt, hogy a múltat magunk mögött kell hagyni, hogy kontrollálni tudjuk a jövőt vagy vmi ilyesmi), és békében a külvilágtól messze majd jól eléldegélnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az más kérdés, hogy hogyan fogják a Nightsisterek benépesíteni a Dathomirt, de biztos lesz valami. Plusz szerintem azért nem fogunk róluk később hallani, mert Ventress a sok balul elsűlt terv után végre rájön, hogy a bosszúvágyát félre kell tennie, (pont a rész elején a felirat is valami ilyesmi volt, hogy a múltat magunk mögött kell hagyni, hogy kontrollálni tudjuk a jövőt vagy vmi ilyesmi), és békében a külvilágtól messze majd jól eléldegélnek.

Ez tetszik. Magyarázatot is adna rá, hogy a későbbiekben miért nem marad még hírük sem. Érdekes lesz még ez a Ventress sztori.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a rész gyerekek... Hát ez egy hálaisten rész volt. Valami csoda! Misztikum, horror, fantasy, akció, mindez egy csomagolásban. Felvonult a Szeparatista haderő apraja-nagyja (végre a TCW alkotói közül valakinek eszébe jutott, hogy vannak MTT-k is), egy korábbi "eltűnt" csodafegyver is előkerült, ráadásul gonosz harcolt gonosszal, úgyhogy érdekes volt eldönteni, kinek szurkoljak.

A zombik úgy látom, nagyon bejönnek valakinél a Lucasfilm berkein belül, de nem baj. És azt mondom, itt sokkal hangulatosabban, félelmetesebben lett kiaknázva a téma, mint a kukachajtotta geonosisiaknál. Bár próbálták a mimikájukkal némileg poénra venni a dolgot (gondolom azért, hogy a célközönséget ki lehessen majd csalogatni a fotel mögül), de még ezzel együtt sem tört meg a zombiapokalipszis. Hála annak, hogy Obi-Wan és Anakin nem poénkodta el. Végig maradtuk a sötét, borongós, ez most nem viccnek szánt hangulatnál.

Grievous vs Ventress. Érdekes összecsapás, amit sosem vártam, nem is adta magát, de jól jött ki. Látványosan átláthatatlan volt a kettő a négy penge ellen mérkőzés (hová tudják még ezt fokozni?), megfelelő befejezéssel. Asajj-t le ne győzze már nekem az a pléhpofa. Talán annyi volt a gáz vele, hogy Grivi már megint elvesztett egy kart, ami azért kicsit unalmas. Több kart használt már el, mint az egész Skywalker család együtt véve.

A csata szintén pazar volt. Az idén sokat hanyagolták a jó üreg konzerveket, éppen ideje volt őket újra akcióban látni. De szegény bosziknak még a holtak seregével sem volt sok esélyük. Ez inkább volt mészárlás, mint csata.

Ami a boszikat illeti, úgy tűnik, Talzin az egyetlen, aki igen jelentősen képes használni az Erőt, a többiek - eddigi hiedelmemmel ellentétben - még egy Jedi ifjonc szintjét sem üti meg. Mondjuk Talzin nem piskóta, de ami vele kapcsolatban izgat, az az, hogy miért van Dooku ennyire a bögyében? Mit tett ellene Dooku, hogy a drága anya ennyire holtan akarja látni?

Ventress, na ő szeglny nagyon rosszúl járt. A Sith-ek klubjából kicsapták, az éjnővérkéit legyilkolták, a mesterei meghaltak vagy elárulták, a családjától már rég elszakították. Mi lesz vele most? Szegény, komolyan sajnáltam a végén. Van egy olyan érzésem, hogy Ventress eme történet szál végén meg fog halni (már csak azért is, mert a karaktert már nehezen lehetne hová lögdösni).

Szóval, ez egy kiváló rész volt, nekem nagyon bejött. Az egyetlen hiba, amit felrónék, hogy Talzin miért nem korábban indított támadást? Ezt a mutatványt nagyjából bármikor kivitelezhette volna, és értelmesebb lett volna akkor, amikor nincs senki a bolygón, aki megakadályozhatná. Jobban jött volna ki, ha Dooku eleve ezért küldi oda Grievoust. Bár lehet az a magyarázat, hogy így akart visszavonulót fujatni a jó gróffal - mi több, biztos ez a magyarázat -, de úgy érzem, kezdetben direkt azért ment, hogy most aztán időt szakít Dooku kinyírására, mert eddig bokros teendői nem engedték.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na Dzséjt most megleptél. :D Valamiért biztos voltam benne, hogy nem fog bejönni neked a rész. :D

 

Ez a rész gyerekek... Hát ez egy hálaisten rész volt. Valami csoda! Misztikum, horror, fantasy, akció, mindez egy csomagolásban. Felvonult a Szeparatista haderő apraja-nagyja (végre a TCW alkotói közül valakinek eszébe jutott, hogy vannak MTT-k is),

Én az AAT -knek örültem nagyon, mert igen csak hanyagoltak ők is. Ok, néha feltűnnek, de nem elégszer. :) Imádom a hangjukat, és az EPI óta ez a kedvenc ellenséges járművem.

 

 

Ami a boszikat illeti, úgy tűnik, Talzin az egyetlen, aki igen jelentősen képes használni az Erőt, a többiek - eddigi hiedelmemmel ellentétben - még egy Jedi ifjonc szintjét sem üti meg. Mondjuk Talzin nem piskóta, de ami vele kapcsolatban izgat, az az, hogy miért van Dooku ennyire a bögyében? Mit tett ellene Dooku, hogy a drága anya ennyire holtan akarja látni?

Szerintem most éppen az hozta ki a sodrából, hogy ki akarja őket irtani. :D Előtte szerintem csak segített Ventressnek a bosszújában. Bár nem csípi a grófot, de azért megvoltak eddig is egymás mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alapvetően jó rész volt, de volt két problémám:

 

1. Az én számízének túl sok volt a hókusz-pókusz.

2. Nem igazán tudtam kivel szimpatizálni a rész alatt.

 

Kétségtelenül érdekes irányba halad a sorozat, kiváltképpen ez a történeti szál. Egyre kíváncsibbá tesznek a készítők... :)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még egy pár észrevétel. Serenno átkozottul jól néz ki az űrből. Szép nagy flotta állomásozik ott. :) Dooku szenvedéseit a sith erejével tompíthatta, mert amikor Talzinnal beszél, vörös a szeme. :) Egyébként Grievous az egész sorozat alatt talán itt a legjobb! Igazi ellenállhatatlan hadvezér. Bevallom én neki szurkoltam. :D Ja és Talzint szitává lőtték a barlangban. Csak most figyeltem meg, szóval tuti kimúlt. Bár a feltűnése a végén megint hatalmas erőre vall.

 

A holtak serege a GYU -t jutatta eszembe.

 

Riddick!

Ez a varázslósdi az SW egy szelete, de nem jellemzően. Ha mindig ezt kellene néznem, nekem se tetszene. :) Így azonban elmegy. Ráadásul most ezt a klánt is kipusztították, így eltűnt a galaxisból ez a fajta mágia. Solo -nak azért megmutatnám ezt a csatát. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dooku szenvedéseit a sith erejével tompíthatta, mert amikor Talzinnal beszél, vörös a szeme.

Szerintem csak annak a varázstűznek a zöldes-sárga fényétől tűnt vörösnek :)

 

Ja és Talzint szitává lőtték a barlangban. Csak most figyeltem meg, szóval tuti kimúlt. Bár a feltűnése a végén megint hatalmas erőre vall.

Nem lőtték. Megnéztem képkockáról-képkockára léptetve, és a B1-esek -jó szokásukhoz híven- vagy húsz centivel elhibázták a célt. Mire az első pontosan leadott lövés eltalálta volna Talzin-t, már rég átment füst módba :D

 

Solo -nak azért megmutatnám ezt a csatát. :D

:lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem csak annak a varázstűznek a zöldes-sárga fényétől tűnt vörösnek :)

Pedig szerintem bevörösödött az öregnek. :) Majdnem hasonló helyzetben volt mint Anakin.

 

 

Nem lőtték. Megnéztem képkockáról-képkockára léptetve, és a B1-esek -jó szokásukhoz híven- vagy húsz centivel elhibázták a célt. Mire az első pontosan leadott lövés eltalálta volna Talzin-t, már rég átment füst módba :D

Szerintem ott bekapott párat. :) Különben miért játszotta volna el a halálát Ventressnek?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még egy pár észrevétel. Serenno átkozottul jól néz ki az űrből. Szép nagy flotta állomásozik ott. :) Dooku szenvedéseit a sith erejével tompíthatta, mert amikor Talzinnal beszél, vörös a szeme. :) Egyébként Grievous az egész sorozat alatt talán itt a legjobb! Igazi ellenállhatatlan hadvezér. Bevallom én neki szurkoltam. :D Ja és Talzint szitává lőtték a barlangban. Csak most figyeltem meg, szóval tuti kimúlt. Bár a feltűnése a végén megint hatalmas erőre vall.

 

Na ezt hiányoltam én a mozifilmekből! Dooku vörös szemét! Ha máskor nem is érezték volna "illőnek", a halála előtti pillanatban mindenképp kellett volna.

Jó, hogy a TCW ilyenekre is választ ad. Tud ő is ilyet, ha akar. :)

 

Talzin meg nagy kérdőjel nekem is. Még a helyét sem tudjuk amúgy sem és az Erő-ben sem.

Ha eltalálták a barlangban és meghalt, akkor hogy tudott testet ölteni? A mágia tud ilyet, vagy mi volt ez?Most akkor erőhasználó vagy nem?

Vagy nem találták el és abban a pillanatban eggyé vált az erővel mint Obi-wan fog Vader kardjának érintése előtti pillanatban?

Bár ez lehet ugyanaz. Erő vagy mágia, a lényeg, hogy nagyon tud.

 

És a holtak feltámasztása után és az imént találgatott nem kis teljesítmény után, valóban gyerekjáték lehetett életben tartani/feltámasztani a fél Maul-t.

Hogy melyik volt az attól függ, hogy ott gubbasztottak-e az aknában elkapni, vagy később kaparták össze?

Immár biztosra veszem, hogy az éjnővérek öreglányainak műve lesz.

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talzin jövőjét illetően van utalás a Maul trailerben.... Valami nagy disznóság folyik a háttérben. Nem lennék meglepve ha Sidious keze is benne lenne. Egyébként Talzin nálam már olyan misztikus mint az Atya és családja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ott bekapott párat. :) Különben miért játszotta volna el a halálát Ventressnek?

Már csak azért sincs igazad, mert ha még egyszer megnézed a finálé előzetesét akkor

látsz olyan jelenetet ami ebben a részben nem volt és Talzin anya él és virul.

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már csak azért sincs igazad, mert ha még egyszer megnézed a finálé előzetesét akkor

látsz olyan jelenetet ami ebben a részben nem volt és Talzin anya él és virul

.

Tudom, láttam. De Talzint ismerve erre nem vennék mérget. Egyébként meg ez erős spoiler. Jön Donát és Dzséjt akik le fogják tépni a fejed. Minimum. :P Egyáltalán mi Talzin? Ez már itt a kérdés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi ezen a spoiler? Semmi nem utal arra, hogy meghalt. Átment a falakon és felszívódott a barlangokból, gyors odagomolygott Ventresshez, elköszönt tőle, mert ennyi gerince még van és elment a dolgára, ennyi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.