Ugrás a kommentre

4x22 - Revenge

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Mellesleg mennyire gagyi, hogy egy Sith Nagyúrnak egy tucat orvos droid kellett, hogy összefoltozzák ami maradt a tanítványából, egy sehonnai boszorkány meg két perc alatt összevarázsolja Mault. Ez minden csak nem Star Wars. Szintén kihagyott ziccer, hogy két rész alatt nem sikerült beleszőni, hogy Palpi tudomást szerezzen az egykori tanítványa visszatéréséről, mikor az még a jedi templomba is "betelefonál". Plusz a múltkori óriási aggodalom után Dooku sem szólt neki, és még csak önállóan sem tett semmit. Remélem a következő évadban Grievoust ráeresztik a tesókra és jól bedarálja őket.

Eddig ebben a topicban ez volt a legjobb és legeredetibb hozzászólás. Amúgy én is azt szeretném, ha a tábornok tenné helyre őket, az megalázó is lenne a vérszomjas Maul számára, no meg, mint kiderült kedve is lenne hozzá. A hibákat amiket felsoroltál, teljesen jogosnak tartom és én is szomorúan nyugtázom, hogy az amúgy is gyenge 4. évad egy ilyen visszafogott véget kapott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak éppen a képessége nincs meg hozzá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak éppen a képessége nincs meg hozzá.

Ez az amit nem tudhatsz, hisz még nem voltak összeeresztve. Ha pedig valamit megtanulhattunk a TCW-ből akkor az az, hogy nincsenek véglegesen definiált erőviszonyok, hanem úgy alakulnak ahogy a történet kívánja. Szóval, ha a sztorit úgy írják/ták, hogy Grievous legyőzi Mault és Opresst, akkor úgy lesz. Persze nyilván nem.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Írni fogok még hosszabban is, de firkantok most is egy kicsit.

Szóval.... NEM AKARTAM, HOGY KEDVELJEM (!!!)... de.... NAGYON-NAGYON TETSZETT!! A rész 2/3-át kb. tátott szájjal néztem. Részemről az alkotók, megkapják a feloldozást!!!

Witwer ÓRIÁSI volt! A zenék fantasztikusak! A látvány csodálatos! Számomra a sorozat (egyik) legjobb epizódja! Az Obi-Wan, Ventress poénok nagyon bejöttek! Maul gyógyítása semmihez sem fogható volt! Az, hogy a Klónháborúra, csak annyit mond, h "tehát elkezdődött...". Majdnem leesett az állam!!!!! :o

Apróságokat tudnék csak negatívumként: Maul-on jó lett volna a köpeny nem meztelenkedne :D Palpatine reakció is tetszene....

De 10/9,5-nél kevesebbet eszemben sincs adni rá! (és akit érdekelt az írásom az láthatta, h nem voltam elájulva az ötlettől, de azért nem is fröcsögtem...)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán, mert ő nem jedi és ezért van az, hogy hátrányból indul minden egyes alkalommal és ezt droid kísérőkkel ellensúlyozza. Amúgy meg szerintem Opress-t simán helyre tenné, hasonlóan agresszív és lendületes a fénykardozási technikájuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Witwer ÓRIÁSI volt! A zenék fantasztikusak! A látvány csodálatos! Számomra a sorozat (egyik) legjobb epizódja! Az Obi-Wan, Ventress poénok nagyon bejöttek! Maul gyógyítása semmihez sem fogható volt! Az, hogy a Klónháborúra, csak annyit mond, h "tehát elkezdődött...". Majdnem leesett az állam!!!!! :o

Apróságokat tudnék csak negatívumként: Maul-on jó lett volna a köpeny nem meztelenkedne :D Palpatine reakció is tetszene....

Mekkora lenne összekerülne Palpival, azt megkérdezné hogy akkor hogyan is sikerült kirobbantani ezt a háborút :D Bár valószínű hogy Palpinak érdeke Maul elhallgattatása, hisz ő tudja róla hogy ő a főkancellár és a Sötét nagyúr egyben. Megnézném Maul reakcióját mikor rájön hogy mestere lecserélte Dookura. De azért jó hogy egyértelművé vált, hogy Palpi után Maul jött volna a sorban, mint Sötét nagyúr.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Llew, nem ők nem tudnak jót kihozni belőle, hanem Te már előre eldöntötted magadban, hogy ez úgy sz*r, ahogy van, és öszvérként ragaszkodsz hozzá.

Nálam ebből a Maul visszahozása ötletből egyszerűen nem fognak tudni jó sztorit kihozni, főleg ilyen nesze semmi részekkel, mint ez a kettő. Az, hogy él annyira kulcskérdés, hogy nem lehet kihagyni két részből, hogy talán majd a következő évadban adjanak rá valami béna magyarázatot. Ez a gyűlölet életben tartott nagyon gyenge, ennyi erővel mondhatta volna, hogy nem volt kedve meghalni. Ha csak ennyi kéne akkor Sidinek semmit nem kellett volna tennie a megégett Vaderrel.

Mellesleg mennyire gagyi, hogy egy Sith Nagyúrnak egy tucat orvos droid kellett, hogy összefoltozzák ami maradt a tanítványából, egy sehonnai boszorkány meg két perc alatt összevarázsolja Mault. Ez minden csak nem Star Wars. Szintén kihagyott ziccer, hogy két rész alatt nem sikerült beleszőni, hogy Palpi tudomást szerezzen az egykori tanítványa visszatéréséről, mikor az még a jedi templomba is "betelefonál". Plusz a múltkori óriási aggodalom után Dooku sem szólt neki, és még csak önállóan sem tett semmit. Remélem a következő évadban Grievoust ráeresztik a tesókra és jól bedarálja őket.

Ne haragudj, de ez egész egyszerűen hülyeség.

-Vader égési sérülései sokkal súlyosabbak voltak, mint amit Maul kapott.

-Ami Talzin szerelő akcióját illeti, Maul-nak már volt egy kibernetikus csatlakozás a derekán, Talzin, csak ahhoz kötötte hozzá a B2-esek alkatrészeit. Maul sérülése nem igényelt közvetlen ellátást, mert azt megkapta a pókpotrohhal együtt, jó tíz évvel ezelőtt(!), ugyanúgy ahogy Vader-t is ellátták amikor rákerült a páncél. Ennyit arról, hogy miért nem kellettek Talzinnak orvosdroidok, és miért kellettek Sidiousnak.

-Palpatine: Ez a rész a testvérekről, Obi-Wan-ról és Ventress-ről szólt. Nem volt hova begyömöszölni Palpatine-t, ahogy azt te is nagyon jól tudod, de elhatároztad, hogy ettől függetlenül ebbe is belekötsz.

-Dooku: Na itt akadtam ki. Komolyan, szerinted Dooku, csak úgy odaszambázna a mestere elé, hogy "Bocsi, öreg, emlékszel, mikor a múltkor kinyírattad velem a Ventress-t? Na, az a helyzet, hogy utána magamhoz vettem egy, a régi tanítványoddal vetekedő hatalmú szörnyet, és elkezdtem a saját Sith-tanítványommá kiképezni, mert azt terveztem, hogy a segítségével félreállítalak, de kiderült, hogy Ventress -aki egyébként köszöni szépen él és virul- küldte a nyakamba, hogy a segítségével bosszút álljon rajtam, a te hülyeséged miatt, aztán a szörny megszökött, és azóta is szabadon lófrál." Ugyan már, ne röhögtess!

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokkal jobb volt, mint a múltheti. Nem ujjongok azonban, hogy ennyire elnyújtják ezt a Maul-ügyet, jobb lett volna ha egy 40 perces különkiadásban lezavarják az eseményt.

Kezdem a pozitívumokkal, amik most többségben voltak. A dathomiri csata üszkös maradványait jó volt látni mindjárt a kezdésnél, megadta a rész borús, nyomasztó alaphangulatát. Maul is valamivel elfogadhatóbb kinézetet kapott, nem mondom, hogy tetszik mert nem lenne teljesen őszinte, de kólával elmegy. A klónháborús kis utalás azonban nagyon ott volt a szeren. :)

A Raydonia-n történt események tovább fokozták a rész brutalitását, darkos atmoszféráját. A gyerekeket is kivégezték gondolom. :(

Egyébiránt Windu-val értettem egyet, a helyükbe mindent megmozgattam volna, hogy legyőzzék Maul-t és Opress-t. Apropó Opress. Kezdem megkedvelni, leginkább azért, mert olyan átlagos. Átlagos vadállat, saját cél nélkül, aki minden nálánál erősebb akaratnak feltétlenül engedelmeskedik. Maul még vaslábakkal is domináns hím.

A fejvadászos jelenet hatalmas, nem tudtam, hogy így stoppolják le a zsákmányt. :D Seripas és Sugi szereplése is örömteli volt, a háttérbe kiszúrtam őket.

Embo és Marrok még mindig ott dekkol a Tatooine-on. :)

A harcok rendben voltak, és a beszólások is ötletesek voltak. (Maul magasabbnak tűnik :D)

És ezek után egy kis morgást is engedjetek meg. Még mindig nem értem, hogy miként élte túl Maul. Szép és jó, hogy a gyűlölete tartotta életben, ez a legnagyobb részét megmagyarázza a dolognak, de amíg Talzin a zöld szütyit forgatta felette, örültem volna egy kis visszatekintésnek a túlélés gyakorlati történéséről.(Egyedül csoszogott-e el, vagy segítettek-e neki?)

Gondolom nem csak úgy elsétált a két lábán. :P:D

Ja, és évadzárónak nagyon harmatos volt, de sokaknak gondolom azért Maul elég nagy volumenű jelenség.

Ennyit gondoltam azért megosztok a részről, szerintem elég jó volt az epizód.

Szerkesztve: - Embo
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Bocsi, öreg, emlékszel, mikor a múltkor kinyírattad velem a Ventress-t? Na, az a helyzet, hogy utána magamhoz vettem egy, a régi tanítványoddal vetekedő hatalmú szörnyet, és elkezdtem a saját Sith-tanítványommá kiképezni, mert azt terveztem, hogy a segítségével félreállítalak, de kiderült, hogy Ventress -aki egyébként köszöni szépen él és virul- küldte a nyakamba, hogy a segítségével bosszút álljon rajtam, a te hülyeséged miatt, aztán a szörny megszökött, és azóta is szabadon lófrál."[/i] Ugyan már, ne röhögtess!

Na ez rohadt jó! :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De, amikor a feje felett varázsolgat és kiveszi azokat a sötét gondolatokat, akkor ugye megszabadítja az elméjét uraló nyomorúságtól és emlékektől. Akkor utána miért taglalja minden mondatban, hogy mennyit szenvedett és milyen rossz volt neki...hogy képes erre emlékezni?

Én úgy képzelem, hogy az emlékeit visszaállítja és az őrületet távolítja el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De, amikor a feje felett varázsolgat és kiveszi azokat a sötét gondolatokat, akkor ugye megszabadítja az elméjét uraló nyomorúságtól és emlékektől. Akkor utána miért taglalja minden mondatban, hogy mennyit szenvedett és milyen rossz volt neki...hogy képes erre emlékezni?

Nem az emlékeit távolítja el, ez hülyeség, akkor hogy emlékezne arra a sok szörnyűségre, amit átélt? Talzin pusztán megtisztította az elméjét.

Apropó, amikor Maul azt mondja, hogy ugyanazt a szenvedést akarja, hogy Kenobi átélje, amin ő is keresztül ment, csak én gondoltam arra, hogy le akarja vágni a lábait? :)

Szerk.: Azt a... Csak én vettem észre Cato Parasittit? Vagy valakit, aki ugyanazt a karaktermodellt kapta, mint ő. Nem könnyű észrevenni mert rajta van a maszkja, Parasittinek pedig általában fel volt hajtva. Ott ül a bárpultnál, Sugi és Seripas (Igen, időközben kiszúrtam őket) után lehet látni.

Szerk.2.: A raydoniai épületek tök ugyanazok mint a Rattatakon. :D

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Llew, nem ők nem tudnak jót kihozni belőle, hanem Te már előre eldöntötted magadban, hogy ez úgy sz*r, ahogy van, és öszvérként ragaszkodsz hozzá.

Neked is leírom, amit már párszor. Sajnálom, hogy önálló véleményem van és az nem egyezik a tiéddel.

Az, hogy nekem nem tetszik egy ez előzmény trilógia történéseivel, logikájával szembe menő, továbbra is magyarázat nélküli, erőltetett karakter visszahozás az ugyan úgy szívem joga, mint ahogy nektek is az, ha ezt beveszi a gyomrotok.

Ne haragudj, de ez egész egyszerűen hülyeség.

-Vader égési sérülései sokkal súlyosabbak voltak, mint amit Maul kapott.

Ha már le hülyeségezed valaki meglátásait, akkor nem rossz, ha te utána rögtön nem írsz legalább akkora hülyeségeket.

Az, hogy szerinted egy félbevágás kevésbé súlyos, mint egy csúnya égés az nem érv, hanem egyéni meglátás. Egyébként mitől súlyosabb szerinted? Mert kívülről látványosabb, meg tovább is mutatták?

-Ami Talzin szerelő akcióját illeti, Maul-nak már volt egy kibernetikus csatlakozás a derekán, Talzin, csak ahhoz kötötte hozzá a B2-esek alkatrészeit. Maul sérülése nem igényelt közvetlen ellátást, mert azt megkapta a pókpotrohhal együtt, jó tíz évvel ezelőtt(!), ugyanúgy ahogy Vader-t is ellátták amikor rákerült a páncél. Ennyit arról, hogy miért nem kellettek Talzinnak orvosdroidok, és miért kellettek Sidiousnak.

Biztos? Nem derült ki semmi. Főleg, hogy ki,mikor, hogyan, miért látta el Mault. Ezen lehet te hanyagul túl tudsz lépni, de engem érdekelt volna.

A felvetésem lényege itt egyébként az volt, hogy Talzint, mint a TCW során hirtelen előrángatott karakternek most már látványosan nagyobb hatalma van, mint a Nagy Sidiusnak. Gyakorlatilag az öreg most már tényleg csak egy rafkós politikus, aki jól keverte a kártyákat.

-Palpatine: Ez a rész a testvérekről, Obi-Wan-ról és Ventress-ről szólt. Nem volt hova begyömöszölni Palpatine-t, ahogy azt te is nagyon jól tudod, de elhatároztad, hogy ettől függetlenül ebbe is belekötsz.

Az előz rész meg nyilván Dookuról, Ankinról, és Yodáról szólt ezek szerint. Ők megérezték Mault, hiszen nekik volt hozzá korábban is a legtöbb közük, nem pedig a galaxis sorsát közvetlenül irányító sith mesterének.

Annak meg külön örülök, hogy egy ilyen kivételes médium van közöttünk, aki nem csak ismeri a gondolataimat, de jobban is tudja nálam, hogy mit gondolok.

-Dooku: Na itt akadtam ki. Komolyan, szerinted Dooku, csak úgy odaszambázna a mestere elé, hogy "Bocsi, öreg, emlékszel, mikor a múltkor kinyírattad velem a Ventress-t? Na, az a helyzet, hogy utána magamhoz vettem egy, a régi tanítványoddal vetekedő hatalmú szörnyet, és elkezdtem a saját Sith-tanítványommá kiképezni, mert azt terveztem, hogy a segítségével félreállítalak, de kiderült, hogy Ventress -aki egyébként köszöni szépen él és virul- küldte a nyakamba, hogy a segítségével bosszút álljon rajtam, a te hülyeséged miatt, aztán a szörny megszökött, és azóta is szabadon lófrál." Ugyan már, ne röhögtess!

Opress segg hülye, két mondatot nem tud értelmesen kinyögni. Dooku simán letagadhatja, de minimum kidumálja magát Sidi előtt. Különben sincsenek egy súlycsoportba, Dooku sokkal értékesebb Sidinek a politikai szerepe miatt, mint Opress, aki egy sima hentes, annak sem a legjobb, még technikája sincs csak erőből. ösztönből vagdalkozik.

Viszont ha Sidi végre valami csoda folytán megérzi Mault, vagy az felveszi vele a kapcsolatot, akkor az öreg úgy is tudomást szerez Opressről, mint a nyomában loholó kutyáról. Szóval a homokba dugott fej nem megoldás Dooku részéről. Elébe kell mennie a problémának. Vagy feltételezve/tudva, hogy Sidi még nem tud a tesókról a saját szakállára kiiktatja őket, főleg, hogy Maul előző sith tanítványként is fenyegetés rá, vagy ha Sidi tud róluk akkor a szükséges minimális igazságot bevallja.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már le hülyeségezed valaki meglátásait, akkor nem rossz, ha te utána rögtön nem írsz legalább akkora hülyeségeket.

Az, hogy szerinted egy félbevágás kevésbé súlyos, mint egy csúnya égés az nem érv, hanem egyéni meglátás. Egyébként mitől súlyosabb szerinted? Mert kívülről látványosabb, meg tovább is mutatták?

Egyelőre csak erre reagálnék logikusan, mint Te szoktad. :D Anakin lábait és az egyik kezét levágták, majd elégett legalább a külső hám szövet. Ez olyan biztos halál mint egy ház. Erre túléli mert használja a sith erejét. Ennyi történt. Remélem ezt még Te is belátod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Neked is leírom, amit már párszor. Sajnálom, hogy önálló véleményem van és az nem egyezik a tiéddel.

Az, hogy nekem nem tetszik egy ez előzmény trilógia történéseivel, logikájával szembe menő, továbbra is magyarázat nélküli, erőltetett karakter visszahozás az ugyan úgy szívem joga, mint ahogy nektek is az, ha ezt beveszi a gyomrotok.

Nem azzal, van bajom, hogy különbözik a véleményünk. Azzal van bajom, hogy ahelyett, hogy leírnád, hogy "nekem ez az egész nem tetszik, mert erőltetettnek érzem", és annyiban hagynád, mindenbe belekötsz, ami akárcsak egy hajszálnyira is eltér attól, ahogy azt te elképzelted magadnak, és azt taglalod egy folytában, és meg sem próbálod félretenni az elképzeléseidet.

Ha már le hülyeségezed valaki meglátásait, akkor nem rossz, ha te utána rögtön nem írsz legalább akkora hülyeségeket.

Az, hogy szerinted egy félbevágás kevésbé súlyos, mint egy csúnya égés az nem érv, hanem egyéni meglátás. Egyébként mitől súlyosabb szerinted? Mert kívülről látványosabb, meg tovább is mutatták?

Leírtam már egy párszor: Maul csak a beleit vesztette el, létfontosságú szervet nem ért a vágás. Anakinnak összeégett a teljes bőrfelülete, és a vázizmai, a bennük futó vérerekkel és idegekkel együtt. A forróság tönkretette a tüdejét, és a légcsövét (EU-ban az agya is sérült). Ha itt valaki megragadt annál, hogy melyik sérülés a "látványosabb" az Te vagy.

Biztos? Nem derült ki semmi. Főleg, hogy ki,mikor, hogyan, miért látta el Mault. Ezen lehet te hanyagul túl tudsz lépni, de engem érdekelt volna.

A felvetésem lényege itt egyébként az volt, hogy Talzint, mint a TCW során hirtelen előrángatott karakternek most már látványosan nagyobb hatalma van, mint a Nagy Sidiusnak. Gyakorlatilag az öreg most már tényleg csak egy rafkós politikus, aki jól keverte a kártyákat.

Valaki biztos, hogy ellátta, máskülönben nem lett volna alatta egy robotpókpotroh, amit képes volt irányítani.

A Sidious és Talzin közti jelenlegi különbséggel kapcsolatban viszont egyetértek.

Az előz rész meg nyilván Dookuról, Ankinról, és Yodáról szólt ezek szerint. Ők megérezték Mault, hiszen nekik volt hozzá korábban is a legtöbb közük, nem pedig a galaxis sorsát közvetlenül irányító sith mesterének.

Mert Palpatine-nek olyan sokkal több köze volt Luke-hoz a Birodalom visszavág közepén, mint Dooku-éknak Maul-hoz. :roll:

Annak meg külön örülök, hogy egy ilyen kivételes médium van közöttünk, aki nem csak ismeri a gondolataimat, de jobban is tudja nálam, hogy mit gondolok.

Ez volt az egyetlen feltételezés, ami logikusnak tűnt, arra, hogy minek kötsz bele ilyesmibe. Ha más lett volna az epizód ütemezése, akkor abszolút egyetértenék veled, hogy illett volna az öregnek is feltűnnie, de így tök felesleges időhúzás lett volna, egy amúgy is zsufis epizódban.

Opress segg hülye, két mondatot nem tud értelmesen kinyögni. Dooku simán letagadhatja, de minimum kidumálja magát Sidi előtt. Különben sincsenek egy súlycsoportba, Dooku sokkal értékesebb Sidinek a politikai szerepe miatt, mint Opress, aki egy sima hentes, annak sem a legjobb, még technikája sincs csak erőből. ösztönből vagdalkozik.

Viszont ha Sidi végre valami csoda folytán megérzi Mault, vagy az felveszi vele a kapcsolatot, akkor az öreg úgy is tudomást szerez Opressről, mint a nyomában loholó kutyáról. Szóval a homokba dugott fej nem megoldás Dooku részéről. Elébe kell mennie a problémának. Vagy feltételezve/tudva, hogy Sidi még nem tud a tesókról a saját szakállára kiiktatja őket, főleg, hogy Maul előző sith tanítványként is fenyegetés rá, vagy ha Sidi tud róluk akkor a szükséges minimális igazságot bevallja.

Persze ez volna a logikus lépés Dooku részéről, és valószínűleg tervezi is, hogy valahogy elintézi Savage-t (ő egyenlőre még nem tud Maul-ról!), de kizárt, hogy egy ilyen kudarc listával odaálljon Sidious elé, hacsak nem lesz nagyon muszáj, még akkor is ha gyanítja, hogy az öreg már tudomást szerzett a viselt dolgairól.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyelőre csak erre reagálnék logikusan, mint Te szoktad. :D Anakin lábait és az egyik kezét levágták, majd elégett legalább a külső hám szövet. Ez olyan biztos halál mint egy ház. Erre túléli mert használja a sith erejét. Ennyi történt. Remélem ezt még Te is belátod.

Ráadásul fogadni mernék, hogy a forró levegőtől a tüdeje is szétégett, nem véletlenül van szüksége arra a készülékre. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin lábait és az egyik kezét levágták, majd elégett legalább a külső hám szövet.

A végtagok elvesztése nem halálos, különösen, hogy fénykard révén nincs meg az elvérés veszélye.

Max az égés ami súlyosabb, de az meg nagyjából egálban van azzal, ha valakinek a törzséből potyognak ki a megfelezett belső szervei, ő meg szétkenődik a padlón.

Egyébként meg Grievous létezése kapcsán teljesen felesleges a sérülések súlyosságát összehasonlítani.

A lényeg, hogy az EP I befejezése egyértelműn azt a gondolatot sugallta a nézőnek, hogy Maul halott. Az EP II története pedig Dooku, mint új sith tanítvány szerepeltetésével ezt megerősítette.

Ezek után Maul visszahozása erőltetett és amíg ebben a történetszálban erre nem adnak legalább valami látszat magyarázatot a mostani egy mondat mellé, addig ezt minden kérdéses résznél le lehet írni.

Ez olyan biztos halál mint egy ház.

Mint 13 éve a félbevágás és a reaktor aknába zuhanás volt? ;)

Jelen állás szerint a SW univerzumban az ismert mondás alapján már csak az adók biztosak.

Erre túléli mert használja a sith erejét. Ennyi történt.

Ez miből is derül ki? A filmben erre semmi utalás, jön Sidi és mentőkapszulában hazaviszi, ahol összefoltozzák a droidok. Szó sincs sith erőről, meg hasonló marhaságokról.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A végtagok elvesztése nem halálos, különösen, hogy fénykard révén nincs meg az elvérés veszélye.

Max az égés ami súlyosabb, de az meg nagyjából egálban van azzal, ha valakinek a törzséből potyognak ki a megfelezett belső szervei, ő meg szétkenődik a padlón.

Egálban vannak. Pontosan. Erre akartam rávilágítani. :)

Ez miből is derül ki? A filmben erre semmi utalás, jön Sidi és mentőkapszulában hazaviszi, ahol összefoltozzák a droidok. Szó sincs sith erőről, meg hasonló marhaságokról.

Ez miből derül ki? :pfff: Anakin bevörösödő szeméből pl? Rémlik még? Egyértelmű jele, hogy a sith erejét használja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez miből derül ki? :pfff: Anakin bevörösödő szeméből pl? Rémlik még? Egyértelmű jele, hogy a sith erejét használja.

Vagy annak, hogy gyűlöli Obi-want. ;) Anakin itt nem sok mindent csinál, csak felhúzódzkodik oda, ahol nem olyan forró a talaj. Szerintem Palpatine menti meg a Sith erejével. :D

Na, ez lenne az értelmetlen hülyeség. :) De ez OFF itt, szóval ne menjünk bele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez miből derül ki? :pfff: Anakin bevörösödő szeméből pl? Rémlik még? Egyértelmű jele, hogy a sith erejét használja.

Tiltakozom bíró úr, belemagyarázás.

Előtte az erkélyen várakozás közben is vörös a szeme, meg utána kb. végig. Akkor mire használja a "sith erejét"?

Mikor Sidi visszaér vele a bázisára, akkor egy lélegeztető maszk van rajta. Tehát még arra sincs utalás, hogy ő bármi titokzatos "sith erőt" használt volna. Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy Talzin ott volt a gépen és ő mentette meg, csak nem mutatták.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi ez a hülyeség már megint, hogy Maulból potyogtak a szervek? Egy filmet néztünk? :lol:

A lábait, illetve a belei egy részét vesztette el, könyörgöm! Ezzel szemben Vader a felszíni égésen kívül súlyosan összeégette a tüdejét, hangszálait, miegymást... még csak súlycsoportban sem fér össze az eset Mauléval.

Az OFF-ért bocs, bár valamilyen szinten a részhez tartozik. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bíró úr? :D Ez jó, bár nem helytálló. :P Az EPIII -ban csak kétszer vörös a szeme Anakinnak. Először amikor irtja a szepi vezetőket, majd utána a láva parton.

Ne bízd el magad te nem a bíró, csak a másik fél ügyvédje. :D

Ok, rosszul emlékeztem, a lényeg, hogy a szeme máskor is volt vörös (bár inkább sárgás szerintem, de ez lényegtelen) szóval az nem jelent egyértelműen semmit, mert a bunker rolóinak lezárásához, meg a szepi vezetők henteléséhez nem kellett semmilyen titokzatos "sith erő".

Mi ez a hülyeség már megint, hogy Maulból potyogtak a szervek? Egy filmet néztünk? :lol:

A lábait, illetve a belei egy részét vesztette el, könyörgöm! Ezzel szemben Vader a felszíni égésen kívül súlyosan összeégette a tüdejét, hangszálait, miegymást... még csak súlycsoportban sem fér össze az eset Mauléval.

Az OFF-ért bocs, bár valamilyen szinten a részhez tartozik. :peace:

Egy filmet néztünk? Hol mondták, hogy Vader égései milyen súlyosak? Hol beszéltek a tüdejéről, hangszálairól, miegyásról?

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy filmet néztünk? Hol mondták, hogy Vader égései milyen súlyosak? Hol beszéltek a tüdejéről, hangszálairól, miegyásról?

Nos, kedves Llew, már ne is haragudj, de számomra elég egyértelmű, mivel jár egy ilyen fokú égési sérülés. Talán azért, mert a csini tanárnő kedvéért eminens voltam bioszból, nem tudom. :lol:

De az EU - amit ugyan sokan előszeretettel megvetnek - alaposan kifejti ezt logikus, észérvek segítségével. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A mostani rész nem volt rossz, olvastam külföldi kritikákat, ott eléggé el voltak ragadtatva, viszont én kicsit más szemszögből látom, habár egész jó rész volt, az tény.

Maul átalakulása tetszett, jól meg volt oldva a dolog, főleg, ahogy megtisztította Talzin az elméjét. Az új lábai sem rosszak, nyilván egyértelmű volt, hogy ilyesmit fog kapni, azonban én mégis jobban örültem volna egy olyanra, ami jobban hasonlít egy rendes lábhoz, mert így kicsit úgy tűnhet, mintha csak ezek a lábak miatt tudná megcsinálni azokat az ugrásokat stb, valamint az tök jó lett volna, ha felvesz rá valami ruhát és akkor esetleg a Jedik azt hiszik, hogy valahogy összerakta magát az alsó felével (én tuti azt csináltam volna:))...de ez csak ilyen saját kitérő ;)

Ezekre a poénkodásokra rátérve, szerintem nem feltétlen illenek ide, mert én úgy képzelem el, hogy a gonoszak a cél érdekében összeállnak akár egy Jedivel is, de teljesen hidegen hagyja őket a dolog, vagyis nem jópofiznak...de mivel Ventress nem az a vérbeli gonosz, így lehet az előző mondatom itt értelmét veszti:)

A rész többi részét tekintve, én nem csaptam volna egyből bele a lecsóba, de persze érthető, hogy egy évadzáró résznek ütősnek kellett lennie. Gondolom majd csak ezután kezdi el tanítgatni Savage-ot stb.

Ez a Jedikhez való „betelefonálás” meg annyira nem tetszett, az valahogy jobban bejött volna, ha ilyen meglepetésszerűen jelenik meg Obi Wan előtt, mint ahogy az első részben tette…

Továbbá, csak nekem szúrja a szemem, hogy nagyon is könnyen lerendezték Obi Wan-t az elején?

Ja és azt valaki magyarázza már el (lehet elkerülte a figyelmem), de Ventress honnan tudta, hogy hol találja Savage-t?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.