Ugrás a kommentre

4x22 - Revenge


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Az, hogy legalább három alkalommal szándékosan eresztette össze Dooku-t Anakin-nal, azt bizonyítja, hogy minden pillanatban készen áll lecserélni a grófot. Biztos van tartalék terve ilyen esetekre is

Én viszont mindegyik találkozójuknál azt érzem, hogy ezzel csak Anakint teszteli (főleg a legutolsó Naboo-i párbajnál), és egy percig sem gondolja hogy a grófot komoly veszély fenyegeti. Ellenben Tyranus lecserélése Maulra elég értelmetlen lenne, már csak azért is mert Dooku az aki egyben tartja az egész CIS-t. Dookuból egy olyan jelkép lett ami Maulból ilyen rövid idő alatt nem lehet, és így a háború túl hamar fejeződne be.

Kifigyelhette volna, hogy többen érkeztek, és meglógott volna, hogy aztán egyik ártatlan telepet mészárolja le a másik után, amíg Obi-Wan elé nem áll egyedül.

Nehezen lógott volna meg, ha ott figyel egy-két Venator meg pár száz ARC-170-es a bolygó körül egy menekülő hajóra várva. Én még mindig azt mondom, hogy Maul túl értékes volt ahhoz hogy Kenobit egyedül küldjék oda

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maul kardja..Menjenek már a francba! Szinte semmi. Honnan volt? Itt volt a Dathomiron? Akkor ez válasz arra, hogy ki mentette meg Mault(Talzin), de nem válasz arra, hogy miért nem tudta, hogy a Lotho Minor-on van?!

Azon én is meglepődtem! Ezek szerint akkor Talzinál volt ami tényleg azt jelentheti, hogy ő mentette meg. Szerintem Talzin mindent tudott. Az előző részben a hologramon ott villogott Maul helyzetjelzője ami csak úgy lehet, hogy tudta, hogy ott van. A fene ebbe a vén banyába, remélem egyszer kiteríti a lapjait. :D

 

Más dolgok: Maul örül neki, hogy most róla mindenki tud? Tényleg fel a karja forgatni a Galaxist, de legalább a klón-háborút?

Én öszintén remélem, hogy max egy évad nyitó trilógiában lezárul a fejezete. Hiú remény mi?

Biztos nem fog gyorsan távozni a sorozatból. :) Az pedig, hogy fel akarja -e még jobban forgatni a galaxist? Hát persze. :D Szegény Jediknek nem volt elég a háború, most még Maullal is bajlódniuk kell.

 

Le leszek sújtva, ha nem ezzel a szállal kezdődik az 5. évad. Remélem nem merik meglépni ezt!

Kezdhetsz szomorkodni. :D A nyakamat ráteszem, hogy ez a szál valamikor a tizedék rész környékén fog előkerülni.

 

Igen idáig eljutok, de azt hittem azon már túl vagyunk, hisz megvolt már a pofozkodás-folytogatás, meg a "becéző szavak" is, szóval részemről marad költői kérdés.

Na jó de mit is mond Maul? Hogy minden egyes kis vágást érezni fog Obi, és úgy fog szenvedni ahogy ő. Meg akarta kínozni. Ventress viszont beleköpött a levesbe. :D

 

Ez a Jedikhez való „betelefonálás” meg annyira nem tetszett, az valahogy jobban bejött volna, ha ilyen meglepetésszerűen jelenik meg Obi Wan előtt, mint ahogy az első részben tette…

Az is fura, hogy míg Grievous esetében a rend apraja-nagyja ott volt a teremben, most vannak ott hárman? :hmm: Nem tán titkolják a többiek elől a jó hírt? :D

 

Ja és azt valaki magyarázza már el (lehet elkerülte a figyelmem), de Ventress honnan tudta, hogy hol találja Savage-t?

Szerintem ez az infó benne volt a holo üzenetben amit letöltött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kezdhetsz szomorkodni. :D A nyakamat ráteszem, hogy ez a szál valamikor a tizedék rész környékén fog előkerülni.

 

Mivel immár lineáris a történetvezetés és a több részes történeteknek a 4. évadban kb. rendes vége volt, így bizom benne, hogy van remény.

Vagy szerinted Cad Bane-el kezdenek aztán egy kis Death Watch és csak azután ez?

 

És mit fog csinálni Obi-wan új barátnőjével addig egy kabinban? ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel csak az a gond, hogy a Jedik egészen eddig Ventress-t is halottnak hitték. Szerintem egyébként inkább Dooku volt az, aki vérdíjat tűzött ki Opress fejére...de persze leget, hogy Dooku is és a Jedik is :D

Épp most tért vissza valaki a "túlvilágról", szóval hogy mit hittek Ventress-ről addig, lassan semmit nem jelent. :D De viccet félretéve: szerintem Yoda sejtett Ventress-ről valamit, különben nem mondott volna ilyesmit. :)

 

 

Ez esetben azért, mert Maul kifejezetten kérte, hogy egyedül menjen Obi-Wan. :)

Hogy ő mit kért, az egy dolog, de nem lett volna muszáj teljesíteni. Hogy csapdába akarja őt csalni, az nagyon kézenfekvő dolog volt. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak nekem tűnt fel, hogy Maul itt már nem sith? Talzin is úgy emlegeti, mint Dathomir újjászületett fiát. Darth nélkül. :D Szerintem olyan lehet elviekben mint Opress.

Talzin Dooku-t sem hívta a Sith nevén emlékeim szerint. Ez nem egy publikus infó, mégha tudja is, hogy épp ki az aktuális két Sith, ill. hogy ki volt az. Ráadásul számára Maul, mint Opress is, elsősorban Dathomir szülötte, az ő neveltje, bármi is legyen a sorsa később.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Witches Of The Mistben azonban használta Maul teljes nevét. EU-s magyarázatom van erre a kérdésre, miszerint Maulnak azelőtt is csak Maul volt a neve, Darth nélkül. Talzin meg már ismerte őt akkor, amikor még kisgyerek volt és Maul elsősorban tényleg Dathomir szülötte és csak utána Sith.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy nem használta a sith előnevét. Sőt, az még érdekesebb ha az eredeti nevét használta. Ez olyan mintha Darth Anakin lett volna Vader helyett.

Az új név általában akkor szükséges, ha magad mögött kell hagynod a régi életed. Maul esetében ilyenről nem volt szó, még egész kiskorában került Palpatine keze alá. Egy másik EU-s Sith-nél ugyanez volt a helyzet, ő is kislányként csatlakozott és nem kapott új nevet, csak a Darth előtagot. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az új név általában akkor szükséges, ha magad mögött kell hagynod a régi életed. Maul esetében ilyenről nem volt szó, még egész kiskorában került Palpatine keze alá. Egy másik EU-s Sith-nél ugyanez volt a helyzet, ő is kislányként csatlakozott és nem kapott új nevet, csak a Darth előtagot. :)

Köszi, ezt nem is tudtam, és tetszik, mint magyarázat. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi, ezt nem is tudtam, és tetszik, mint magyarázat. :)

Ez már nem konkrét EU-s információ volt, hanem a saját gondolataim, mert gondolom emiatt kell az új név. :) Legalábbis a jelen információk fényében logikusnak tűnik. :) A Jedik és a Sithek mindig hangsúlyozták a filmekben, leggyakrabban Darth Vader kapcsán, hogy ő már nem Anakin Skywalker és gondolom ezért van ekkora jelentősége a dolognak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiváló rész volt! :clap: A Maul-szál a sorozat legérdekesebb része. Remélem később válaszokat is kapunk. Ez már az igazi nagybetűs Maul volt. Nem tudom, Talzin mit akar... ha tudta hol van Maul, ha ő mentette meg, miért nem szerelte rá egyből ezeket a cuccokat? Direkt akarta, hogy Savage ilyen őrült állapotban találjon rá.

 

Egyébként ha Savage és Maul testvérek, akkor miért nem ugyanaz a nevük? Vagy Maul teljes neve Maul Opress lenne? Elég érdekesen hangzik. Illetve akkor 3-an vannak testvérek? Maul, Savage, Feral?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként ha Savage és Maul testvérek, akkor miért nem ugyanaz a nevük? Vagy Maul teljes neve Maul Opress lenne? Elég érdekesen hangzik. Illetve akkor 3-an vannak testvérek? Maul, Savage, Feral?

Szerintem a "Savage" és az "Opress" is keresztnevek, szépen tükrözik a karakter helyzetét (lehet Elnyomott Barbár és Elnyomó Barbár is :D ) és a Darth Plagueis regény szerint

 

 

az anyjuk azért adta Maul-t Sidious-nak, hogy legalább azt az újszülött fiát (mert Savage és Maul ikertestvérek!) megvédje az Éjfivérek imádkozósáska sorsától, akiről Talzin még nem szerzett tudomást. Ehhez szerintem passzolna, hogy "elnyomott barbárnak" keresztelje azt a fiát, akiről úgy hitte, hogy pontosan ez a sors vár rá.

 

 

Feral volt a legfiatalabb, és csak féltestvér.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Feral volt a legfiatalabb, és csak féltestvér.

Ez is a regényből való? :) Nem is tudtam. :o

 

Szerk.: A Wookiee azt írja, hogy Feral is ugyanúgy a testvére volt, nem csak féltestvér.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a "Savage" és az "Opress" is keresztnevek, szépen tükrözik a karakter helyzetét (lehet Elnyomott Barbár és Elnyomó Barbár is :D ) és a Darth Plagueis regény szerint

 

 

az anyjuk azért adta Maul-t Sidious-nak, hogy legalább azt az újszülött fiát (mert Savage és Maul ikertestvérek!) megvédje az Éjfivérek imádkozósáska sorsától, akiről Talzin még nem szerzett tudomást. Ehhez szerintem passzolna, hogy "elnyomott barbárnak" keresztelje azt a fiát, akiről úgy hitte, hogy pontosan ez a sors vár rá.

 

 

Feral volt a legfiatalabb, és csak féltestvér.

Savage Opress a neve, hogy érted hogy mindkettő keresztnév? Szóval amikor megszülettek, az anyja elnevezte őket Maulnak és Savage Opressnek, mindeféle rokonságra utaló kapocs nélkül? Mint pl az indiánoknál? Ez elég furcsán hangzik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy szimpla Obi-Wan vs. Darth Maul remach volt, remekül szórakoztam az epizódon. Az előzőre köröket ver, minden téren.

 

Valamennyire sikerült átértékelnem a dolgokat Darth Maul illetően... tetszeni egyelőre továbbra sem tetszik az alapötlet, viszont hozzá tartozik az igazsághoz, hogy még nem ismerjük az egész történetet! Nem tudhatjuk, mi a szándékuk a készítőknek, ebből kifolyólag elhamarkodott lenne azt állítani, hogy Maul visszrángatása a Star Wars-ba erőltetett hülyeség (tudom, korábban én is ezen az elven voltam, de mint említettem, átértékeltem a dolgokat). Persze aki akar, az úgyis bele fog tudni kötni (sőt, biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen, sajnos), a készítők pedig akár a fejük tetejére is állhatnak majd, szerintük ez akkor is gagyi lesz. Ami engem illet, pozitívan állok a sorozathoz, így minden körülmények között próbálom azt nézni, ez vajon miért jó a sorozatnak, mi a szándékuk a készítőknek, stb... és bármi is kerüljön bele, igyekszem azt a saját szám íze szerint értelmezni, hogy helye legyen a Star Wars univerzum általam elképzelt világában. Ez nem jelenti azt, hogy mindent bevesz a gyomrom, és akármilyen hülyeséget elfogadok egy-két fejcsóválás után... csak azt jelenti, hogy igyekszem szeretni, és a pozitív oldalát nézni az egésznek, ahelyett, hogy minduntalan hőbörgök, ami valljuk be, sehová sem vezet, ráadásul mások kedvét is elcseszhetem vele... A Star Wars egy mese. Nem pedig logikailag tökéletesen összefüggő elemek sokasága. Hibák akadhatnak benne (ahogy akadnak is, mint bármi másban), az pedig abszurd, hogy mindenki tetszését elnyerje. Ettől függetlenül, nyilván sokaknak nem tetszik a szituáció, ahogy előzőleg nekem sem tetszett a pók-Maul. Sőt, a mai napig nem jön be az egész "dizájnja"... értem én, hogy úgy akarták ábrázolni az egykori Sith-tanítványt, mint egy kívül-belül megtört, sebzett, őrült illetőt - így nyilván nem aggathattak rá egyből csúcsminőségű végtagokat és nem mutathatták be rögtön az Ep1-beli vadászként - de ebben a formában nekem nem jött be.

 

Tehát, mint írtam, a magam részéről egyelőre várakozó státuszban vagyok Mault illetően. Nem mondom azt, hogy akármi lesz is ezek után, gagyi, de azt sem, hogy tetszik. Érdekesen venné ki magát, ha csak azért tért volna vissza a TCW-be, hogy megküzdjön Kenobival, illetve később néhány Jedivel... erre tökéletesen alkalmas az öcskös.

 

A másik, ami sokaknak nem jön be, míg nekem annál inkább, az a dolog mágia oldala. Kissé talán a Prequelhez tudnám hasonlítani. Anno sok veterán SW-fannak nem jött be, hogy az előzmény-trilógia számos dologban mert újítani, és bővíteni a Star Wars univerzumot, ezzel pedig belerondított az általul kialakított "csillagrombolós, rohamosztagosos" képbe. Hasonlónak érzem a helyzetet a varázslat vonal erősödésével. Nekem bejön ez a vérfrissítés, mert ezzel is gazdagabb lesz ez a legenda. Az Erő önmagában egy hatalmas varázslat-mágia, azt mégis mindenki elfogadta, megszokta, mivel az SW alappillérének alappillére. Ezek a varázslatok, amiket Talzin részről részre leművel semmivel sem hihetetlenebb számomra, mint a tárgyak lebegtetése, más intelligens lények gondolatainak olvasása/irányítása, villámok megidézése, miegymás. Vader is "mindenható"-nak titulálta az Erőt, amivel gyakorlatilag bármi lehetséges. Talzin meg is mutatta. Csak új. Ennyi az egész. Ami persze vagy bejön valakinek, vagy nem. Én nyitott vagyok az új dolgokra.

 

Örültem, amikor végre összerakta Mault, és eltávolította azt a förtelmes pók részét. :P Nem vártam, hogy Savage-al leül és elkezd heggeszteni, kalapálni, vagy hogy hajóra szállnak, és rohannak egy klinikára, összerakni Mault. Megvan hozzá a hatalma, hogy ilyen módon hozzon létre eszközöket - bár szemmel láthatóan nehezére esett a dolog. Azt nem gondolnám, hogy táposabb lenne Sidious-nál. Miért is lenne? Legfeljebb látványosabbak a hókusz-pókuszai. Mellesleg, továbbra sem tudjuk, mik Talzin szándékai. Könnyen megeshet, hogy épp Sidious helyére pályázik. Az előző részből nekem azt jött le, hogy mindvégig tudta, hol van Maul. A Dathomiron megtalált fél fénykard is arra utal, hogy Talzin járt a Naboo-n akkoriban, méghozzá pontosan ott, ahol Maul lezuhant. Az viszont nem világos, hogy miért hülyítette a kereséssel Opress-t? Talán így akarta elérni, hogy a saját útját járva megerősödjön?

 

Maul "visszalakítása" nem volt rossz, öröm volt végre megváltozva, de önmagaként látni a Sith-et. A mágiával, mint írtam, semmi gondom nem volt. Maul ébredése szinte egy az egyben hasonlít Savage-éhoz a 3x13-ban. Rydonia szép világra sikerült, mégis hordozott valamit a leginkább Dathomiron érződő baljós hangulatból, vöröses félhomályból, ami ez egész részre jellemző volt. Eddig is egyértelmű volt, hogy ez már rég nem a gyereksorozat kategória. Már maga a gyerekmészárlás Ep3-as komorságot ruház erre a 20 percre. Majd visszatér Obi-Wan múltbéli démona - azt a tüzes jelenet nagyon eltalálták - és újra megküzdenek. Ábrázolhatták volna kevésbé megalázva a Jedi-mestert, aki nem mellesleg tanácstag is. Az egy dolog, hogy Maul tápos, de akkor is "csak" egy tanítvány. Félig-meddig jogosnak éreztem Maul gúnyolódását a mester titulusára vonatkozóan. Még Qui-Gon megemlítése sem tudta kellő erővel felruházni Kenobit... kíváncsi vagyok, mitől vette olyan biztosra, hogy "ezúttal is" megállítja Mault? Ennek ellenére remélem, hogy "ismét" Obi-Wan végez majd a Sith-el, ezúttal viszont tényleg, ha nem okoz nagy gondot neki. :P

 

Ventress rengeteget dobott a részen. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Dooku egykori vérszomjas "kutyusa" majd a jó oldalon fog harcolni, épp Kenobi oldalán. Kettejük párbeszédei kivétel nélkül hatalmasak voltak. Már-már Han-Leia csípkelődéseket megszégyenítő szövegek. :lol: A párbaj ezúttal is szépen koerografált volt. Obi vörös karddal, hát... tényleg nem az ő színe. :D A menekülés, mint a párbaj végkimenetele evidens volt... Obi érthető okokból nem halhatott meg, ahogy Savage vagy Maul sem (érezhetően csak most kezdődik az útjuk). Egyedül Ventress-ért aggódtam kissé, főleg annál a résznél, amikor Kenobi az ajtónál áll, a csaj meg hátramarad a két vadállattal. Lassan Ventress is igazi túlélővé válik... múltkor kis híján Dooku végzett vele, most a testvérek.

 

A látvány fantasztikus volt... Ki kell egyáltalán térnem rá? Lassan egyértelmű tényként kezelendő. :D A zene is jó volt. Olcsó húzás lett volna, de azt hittem, meglépik a Duel of the Fates-t a Kenobi - Maul párbajnál. A sztori további részét a következő évaddal együtt kíváncsian várom. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.