Ody Mandrell összes hozzászólása
-
A prófécia
Össze kell írni a gondolatokat, mert most új dolgok kerültek a képbe amit be kell építeni. Át kell gondolni alaposan.
-
Hux tábornok, a fanatikus szolga
Érdekes lesz látni ha nagy időugrás lesz, hogy miként alakul a jövője. Nem lepődnék meg, ha még mindig Kylo csicskája lenne. Egyébként a filmben szinte minden jelenete üt.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Na ez az! Láthatóan itt Snoke révén elég sokat bővítettek az Erő dolgon. Viszont lehet több nézőpont is, ezért elképzelhető, hogy nem csak egy univerzális igazság van. Meglehet, hogy a Jediknek és Snoke-nak is igaza volt. A saját szemszögéből nézve.
-
Hux tábornok, a fanatikus szolga
Nem tudtam, hogy megölte a saját apját. Nem is volt túl boldog, hogy Kylo lett a supreme leader. Mindig is rivalizáltak és utálták egymást. Eleinte nekem is komolyabb karakternek tűnt de valóban inkább egy fogd meg ember. Ami nem feltétlenül baj.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Snoke nem beszélt egyensúlyról csak arról, hogy ha az egyik oldal megerősödik, az Erő reagál rá. Fentebb azt is írtam, hogy a két oldalt szerintem nem számszerűleg kell kiegyenlíteni. Elég pl. ha léteznek a sithek valahol. Az egyensúly más kérdés.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Fentebb én is írtam erről. Abban benne van egy lehetséges válasz. Attól hogy ezer évig nem mutatkoztak a sithek, még léteztek. Emlékezzünk csak Plaguies-ra.
-
Értékeld a filmet
Én ma este megyek a helyi moziba, ez lesz a harmadik mozis megtekintés. :)
-
Hux tábornok, a fanatikus szolga
Első nézésre engem is kidobott az a poén mert abszolút nem erre számítottam. Akkor mondtam is magamban, hogy ha ez ilyen lesz akkor gáz van. Szerencsére nem lett igazam, és ma már nekem is bejön. Kicsit olyan mint Obi és Anakin poénkodása az EPIII elején.
-
Box Office
Rth 18.1-et mond.
-
A szereplők
Phasma hátterét a filmekben nem gondolom, hogy boncolgatnák. Képregényben már megtették. Szerintem az a felület lesz az ahol kibontakozhat.
-
Hux tábornok, a fanatikus szolga
Már Snoke is földhöz csapta egyszer. Mekkora volt már az a gúnyos mosoly amit Kylonak levágott Snoke-tól kifelé menet?
-
A szereplők
Phasma nagyon kúl, engem kicsit Grievous-ra emlékeztet. Nagyokat mond de mindig megszívja.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Lehetséges, hogy Lucas magyarázata már nem érvényes, nem olvastam róla. Az viszont biztos, hogy itt most valami új dolgot hozott be Snoke. Kíváncsi vagyok hova fut ez ki a IX-ben.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Igen de egyensúlyról senki nem beszél csak a világos és a sötét oldal egymásra adott reakciójáról.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Lehet, hogy most lett igazán érdekes!
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Ha Hux lesz a titkos tanítványa akkor meghívlak egy rekesz sörre.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Palpatine?
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Erre nem emlékeztem, bár ez a twitteres fickó nem hiszem, hogy a képes útmutatóból szedte volna az infóját.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Nem biztos, hogy így kell értelmezni. Egyébként is ingoványos talaj ez, mert Lucas lefektette mit jelent az Erő egyensúlya. Ugye a víztükrös hasonlat mindenkinek megvan?
-
A szereplők
Szinte biztos vagyok benne, hogy túlélte. Rian nyilatkozta, hogy Phasma az SW Kenny-je. Ez alapján tuti látjuk még.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Viszont Snoke csak azt mondja, hogy reagál az Erő az egyik oldalra, nem beszél dominanciáról. Lehet, hogy szimplán elég ha léteznek sithek. Másik tanítvány?
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Szerintem ez nem mennyiségre megy. Nézd meg Palpatine-t. Erőben egymaga felért majdnem az egész Jedi renddel. És itt természetesen nem harcra gondolok, hanem pl. arra amit mentálisan az Erőben képviselt. Vagy lehet az is elég, hogy számtól független, de legyen ellenpólus.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Szerintem ez már akkoriban is működött, hisz mindig volt sith, csak titokban. Legalábbis úgy tudom.
-
Box Office
Szerda domestic: $16,889,863 Összes domestic: $278,710,009 Összes foreign: $295,000,000 Totál: $573,710,009
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Volt Snoke-nak egy szövege amiben azt ecseteli, hogy az Erő mindig válaszol az ellenpólus megerősödésére, kiegyenlítendő azt. Ebből kiindulva ha megöli Reyt és Skywalkert, ugyanúgy jött volna valaki más, hisz ez a kiegyenlítődés lényege igaz? Mivel ő az egyik pólus, folyton le kell vadásznia a megjelenő világos oldali Erőhasználókat. Bár az is igaz, hogy amíg kinevelődik megint valaki, az még évtizedekbe is telhet addig meg jól elvan.