Ugrás a kommentre

LordGravon

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.104
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Hozzászólások

  1. TESB Retrospektíva - A "legjobb" Star Wars film?

     

    Nos, kiskoromban én ennek a mára már kliséssé vált véleménynek pont az ellenkezőjét vallottam.

     

    Ez volt az a film, amelyik a legkevésbé tetszett az OT-ből.

     

    Kedveltem, de nem tetszett a nyomasztó hangulata.

     

    Ettől függetlenül viszont magával ragadott Yoda karaktere és annak tanításai. :)

     

    Már a másik filmben is imponált Darth Vader és itt még többet kaptunk belőle, amit persze értékeltem. :D

     

    Azt hiszem, itt kezdett el közelebbről érdekelni, hogy ki is ez a fickó egész pontosan, amit itt meg is tudtunk.

     

    Sajnos nem mondhatnám, hogy emlékszem arra, mi volt a reakcióm a "nagy csavarra", de azt hiszem, én egyike voltam azoknak, akik nem kételkedtek Vader szavaiban.

     

    Visszatérve a jelenbe, viszont ma már én is azt kell mondjam, hogy ez a legjobban sikerült film a trilógiában.

     

    Ennek vannak a legjobban kinéző effektjei, a film tempója remek és itt csendülnek fel először olyan emlékezetes, meghatározó zenék, mint Yoda témája vagy a birodalmi induló.

     

    Effektek terén külön kiemelném még azt a zseniális bábmunkát, amit Frank Oz végzett, Yodával. Külön tapsot érdemel. :clap:

     

    "The Force is strong with this one!" :)

    • Tetszik 5
  2. ANH Retrospektíva - Ahol minden elkezdődött:

     

    Most, hogy ismételten visszatértem hosszú "száműzetésemből", szeretném azzal kezdeni, hogy egyenként végigmegyek a (Skywalker) Saga egyes filmjein és leírom róluk a véleményemet, ahogy azt talán már rég meg kellett volna tennem. Na de jobb később, mint soha. :)

     

    Habár én elvileg Prequel-generációs rajongó vagyok, először én is az OT-n keresztül ismerkedtem meg a Star Wars világával.

     

    Emlékeim szerint ez volt az első igazán nagy filmes élményem, amely megnyitotta számomra a modern hősi eposzok, a fantasy és sci-fi világának kapuit.

    Annyira tetszett, hogy többször is megnéztem és nagyon örültem, mikor értesültem róla, hogy készültek folytatásai.

     

    Azt hiszem, ami leginkább megfogott a filmben, azok egyrészt a droidok voltak. :D Imádtam R2-D2-t és annak "se veled, se nélküled" kapcsolatát C-3PO-val. :lol:

     

    A másik, ami nagy hatással volt rám, az Darth Vader alakja, aki annyira menő volt, hogy az hihetetlen.

     

    Harmadszorra, pedig ott volt a jedik misztériuma.

     

    Tudtam azonosulni a naiv, álmodozó Luke-kal, aki áhítattal hallgatta a bölcs öreg Ben Kenobi tanításait az Erőről. - Na meg azt hiszem, igazat kell adnom annak, aki azt mondta, hogy a fénykard a legmenőbb sci-fi fegyver. :D

     

    Egyeseket talán meg fogok lepni ezzel, de Han Solót viszont anno egyáltalán nem találtam szimpatikusnak az arrogáns, cinikus, lekezelő viselkedésével.

     

    Manapság persze viszont már komálom és jobban tudok vele azonosulni, mint az ekkor még jócskán gyerekcipőben járó főhősünkkel.

     

    Összességében egy nagyon szerethető alkotás ez. Az egyik kedvenc részem. :)

     

    Nem semmi, hogy Lucas és csapata mit tudott összehozni, a kezdeti nehézségekhez képest, de a java még csak ezután jön... ;)

    • Tetszik 5
  3. 19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Grogu mindenképpen fontos szereplővé vált, viszont úgy látni, hogy Jon és Dave egy kétévados történetet akartak elmesélni a kis Baby Yodával. Sikerült számukra, viszont szerintem még látjuk őt. Én a búcsút megkönnyeztem - szvsz. az volt a rész csúcspontja, hiába volt ott Luke akciója ;) - de előbb-utóbb meg kellett történnie.

    Ja, rám is sokkal nagyobb hatással volt a búcsú jelenet, mint Luke cameója, pedig azt is értékeltem és szeretem a karaktert, viszont kicsit úgy éreztem, mintha ezzel is azoknak akartak volna imponálni, akik anno fel voltak háborodva a TLJ-s Luke viselkedésén.

     

    Én csak abban nem vagyok biztos, hogy ennek most kellet-e megtörténnie, de elfogadom. A sztorinak még nincs vége, bár a 2. évad fináléjának nagyon olyan hangulata volt, szerintem, de gondolom itt azt akarták hangsúlyozni, hogy egy korszak lezárult.

     

    19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Én amúgy korábban azt hittem - meg sokan itt a fórumon is szerintem - hogy a 2. évad a kicsi fajának kereséséről fog szólni - ahogy olvastam, ezzel számoltak a 2. évad készítésekor, csak utána elhagyták ezt az irányt - erre fel a jedik kutatása lett a cél, amely természetesen érthető. Ebből a szempontból pedig - visszakanyarodván Lukehoz - szinte egyértelművé vált, ahogy haladtunk előre a történetben, hogy eljön egy bizonyos pont, amikor Grogu és Din útjai elválnak.

    Nekem is megfordult a fejemben, még úgy az 1. évad befejezése után, de gondolom meg akarják őrizni Yoda fajának a misztikumát és talán ez jobb is így.

     

    Ráfér a Star Warsra az ilyesmi egy olyan korban, amikor a rajongók mindenre akarnak részletes magyarázatot kapni.

     

    Valamit jobb a fantáziára bízni. Részben ezért is lesz mindenkinek személyes dolog ez a mítosz.

     

    19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    akkor lesz egy újabb mandalore -i jedink Tarr Vizsla után. :D

    Én is erre gondoltam. :D

     

    19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Szerintem ez volt az egyetlen biztos pont Grogu számára. Persze a másik opció pl. hogy lepasszolja újra Greefnek, aki újból suliba rakja. :D

    Az is érdekes lett volna, ha Ahsoka veszi a szárnyai alá, de sajnos ő egy nagyobb küldetésen volt, szóval mondhatni nem ért rá Groguval foglalkozni, bár szerintem ezt is meg lehetett volna oldani.

     

    "Nothing is set in stone." - hogy a mortisi Atyát idézzem. :)

     

    19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Ezért is lesz majd izgalmas az új évad. Egy teljesen másfajta felállást fogunk kapni. Din egyedül van etekintetben, hiszen Grogu kikerült mellőle, nincsen személyi támasza. Cara biztos nem fog feltűnni - ugye Gina eset - marad Greef. Karga is egyedül van most - a kék ürge, aki büntetését töltötte nála nem fog a 3. évadban szerepelni, mert (dobpergést kérek) a színész körül dráma folyik, természetesen a mai trendnek megfelelő problémák egyikével - szóval érdekes lesz látni a két félt.

    Ha már felhoztam Ahsokát, tavaly a Twitteren a rajongók egy része nála is azért volt megbotránkozva, mert Rosario Dawsont választották a szerepre, akit asszem évekkel ez előtt azzal vádoltak meg, hogy összeverte egy transz nemű barátját és azóta sem rendezték még teljesen az ügyet.

     

    Szóval szerintem akár az is benne van a pakliban, hogy tőle is búcsúzhatunk majd.

     

    Elég sz*r, ami a Mando 2. évada körül folyt.

     

    Ennél többet érdemelt a sorozat, meg a rajongók is. (Már aki.)

     

    19 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Pláne, hogy Bo-Katan kitudja hány mandival rendelkezik. Ugye Axe Woves nem volt vele a fináléban, a színész állítása szerint az új évadban fény derül hollétére. Mindenképpen számítok még a nevarroi banda visszatérésére - Paz Vizsla, Kovács - amiből megint csak érdekes történeteket lehet kovácsolni. És ez még csak a felkészülés. Gondoljunk csak bele, milyen lesz látni Sundarit élőszereplős kivitelben. Már persze, ha a 3. évadban sor kerül Mandalore visszaszerzésére. :)

    Én Koska Reevest ismerném meg szívesen, jobban. ;)

  4. 39 perccel korábban, Nute Gunray írta:

    Azért a Rebels az utolsó két évadra már bekeményített, mégha a TCW szintjét e téren nem (sem) érte el. Gondolok pl. a Lothal bombázására vagy Morad Sumar brutális halálára.

    Persze, voltak ilyenek, csak azt mondom, hogy nagyrészt cenzúrázva voltak a dolgok.

     

    39 perccel korábban, Nute Gunray írta:

    De tény, hogy a TCW-ben vagy akár a Bad Batch-ben ennél durvább és látványosabb dolgokat is megléptek.

    Én szerintem a képernyőn még talán sosem érződött annyira gonosznak és fenyegetőnek a Birodalom, mint a Bad Batch-ben és ez a sorozat egyik legnagyobb erőssége.

     

    Szintén csak Filoni mondta, hogy a TBB-t azért csinálták, mert a rajongók között láthatóan nagy a kereslet az ilyen magasabb színvonalú animációs sorozatokra.

  5. 16 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    Szerintem itt az volt a probléma, hogy a Rebelst nagyon érintette a büdzsé. Lucas megtehetett bármit a TCW-ben, pénzelte is rendesen - igaz, így is voltak határok - viszont a Rebels kisebb volt e szempontból. Nem is olyan rég olvastam, hogy a zillo szörnyet is tervezték a Rebelsben, de Filoni állítása szerint egyszerűen nem tudták megvalósítani a keret miatt. Nagy valószínűséggel ezért se láttuk a Coruscantot a sorozatban. No sebaj, a Bad Batchben remélem megvalósul. :D

    Igaz, kisebb költségvetésű sorozat volt, de azért láthatóan cenzúrázva is volt benne az erőszak, amiről szintén Filoni beszélt az egyik Rebels Recon részben, azt hiszem.

     

    Például nem voltak végtag levágások, Kanan és Ezra sosem sebezték meg a rohamosztagosokat a fénykardjaikkal, hanem mindig csak félbevágták a fegyvereiket vagy visszaverték rájuk a lövedékeiket, aztán utána a kamerabeállás olyan volt, hogy láthattuk a földön fekvő vödörfejeket még mozogni.

     

    A másik meg az, hogy ugye nyilván nem volt benne az mértékű szexisség sem, amit anno a TCW vagy a filmek megengedtek maguknak és tudom, volt arról szó már a fórumon, hogy mintha a Lucasfilm alapjáraton tartózkodna ettől, a Disney érában. Eléggé a prűdség irányába hajlottak el és csak nagyon minimális szinten van jelen, általában csak a kisebb médiumokban, mint pl. a képregények.

     

    Emlékszem, azért anno a Cartoon Networkön mindig is kissé érettebb hangvételű rajzfilmek/animációs sorozatok mentek. A készítők sokkal több mindent "megúszhattak" ott.

     

    Nem véletlenül sugározták ott annak idején pl. a Justice League-t.

     

    Szóval sokat számít az, hogy egy sorozat milyen csatornára készül.

     

    Én anno sokakhoz hasonlóan abba a hibába estem, hogy arra számítottam, a Rebels majd olyan lesz, mint a TCW, sőt talán komolyabb is, mert ugye elvileg a Sötét Időkben játszódik és ezért csalódtam viszonylag benne, de ez mind pont azért volt, mert próbáltam nyitott meg optimista maradni a sorozattal szemben, összességében viszont persze kedveltem.

     

    Korántsem érdemelte meg azt a hatalmas negatív visszajelzést, amit anno kapott. Majd újra is akarom nézni, ha végeztem a TCW maratonommal. :) Aztán megpróbálkozok másodjára a Resistance-el, aminek legutóbb nem tudtam a pilotján átverekedni magam.

     

    Jó lett volna a Zillo-szörnnyel kapcsolatban látni valamit. :) Talán ezt is majd a Bad Batch-ben veszik újra elő.

    • Tetszik 1
  6. 3 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

    micsoda dolog lenne, ha látnánk egy olyan részt, ahol Cassian és kis csapata behatol Coruscantra, hogy egy lázadó kémet kiszabadítson, vagy esetleg a Császári Palotában - néhai Jedi templom - valamilyen információt megszerezzen. :yes:

    Én anno az utóbbi felállást szívesen láttam volna, Kanan-nal és Ezrával, a Rebels-ben. Sőt, valamelyest számítottam is rá, hogy egyszer majd oda mennek, de tévedtem.

     

    Különösen Kanan szempontjából lett volna az érdekes, ha mondjuk elkezdenek víziói lenni az ottani mészárlásról és hallja a halott jedik sikolyait visszhangzani az Erőben, miközben a Padmé's Ruminations Kevin Kiner-féle feldolgozása megy a háttérben, de azt hiszem az ilyesmi talán túl sok egy Disney XD-s sorozatba. :D

  7. 41 perccel korábban, Bence1997 írta:

    Ezt már korábban is mondtam és most is tartom magamat ehhez: Grogu nem más, mint egy katalizátor Din Djarin számára. Az ő megtalálásával kezdődik el Din karakterének megváltozása. Az elválásuk fontos mérföldkő, de ez is hozzátartozik kettejük kapcsolatához. Ezért is lenne furcsa, ha a 3. évadban látnánk a kis csöpséget és újracsatlakoznának ketten. Egy reuniont eltudok képzelni a sorozat végén, de ez a sorozat éppenséggel Dinről és a Mandalore sorsáról szól.

    Igaz, Grogu volt Din katalizátora, de szerintem a gyermek is épp oly szerves részévé vált a Mandalorian-nek, mint a címadója és rengeteget hozzáadott a jelenléte az egészhez, nem kis szerepet játszva a sorozat világsikerében.

     

    Engem személy szerint eleinte csak viszonylag hozott lázba a Mandalorian, a korai trailerek alapján, amikor még úgy tűnt, hogy az egész csak egy badass fejvadász kalandjairól fog szólni, de mindig is jobban meg akartam ismerni az anno még a Legendákban bemutatott igazi mandalore-i harcos kultúrát, szóval mindenképp akartam neki adni egy esélyt.

     

    Grogu feltűnése kellemes meglepetés volt számomra és hatalmasat dobott az egészen. Nekem, sok más nézőhöz hasonlóan, épp olyan fontossá vált a gyermek sorsának az alakulása, mint magának Din-nek és elég lehangoló volt, amikor a 2. évad fináléjában Luke magával vitte, ezen pedig az a badass rövid Boba Fett-es stáblista utáni jelenet sem dobott sokat. Egyébként imádtam. :D

    (Ezekről eredetileg az egyes részek topikjaiban akartam majd beszélni, pótlólag, de egye fene, ha már itt tartunk. :D )

     

    Én azok között voltam, akik azt remélték, hogy valami árnyaltabb megoldást fogunk kapni Grogu sorsának a megoldására és ezt maga a sorozat is tease-elte egy kicsit.

     

    Tehát lehetett volna mondjuk az, hogy egyfajta félig-mandalore-i, félig-jedit nevelnek belőle, aztán ez által kapunk egy érdekes dilemmát arról, hogy lehet-e a két filozófiát ötvözni és mi az, amit e célból érdemes lenne megtartani a kettő elvei közül, meg mi az amit nem, különösen a két csoport múltbeli problémáira tekintettel.

     

    Ezzel kapcsolatban meg nekem egyébként kicsit furcsa volt, amikor pont Ahsoka tartott Dinnek kiselőadást arról, hogy a kötődés veszélyes, aztán pedig az évad végén pont Luke jött el Groguért, hogy aztán elválasztja a nevelőjétől, ahogyan anno a Prequel érás jedik tették a növendékeikkel.

     

    41 perccel korábban, Bence1997 írta:

    Szerintem Jon és Dave is rájöttek, hogy több évadot nem lehet csak arra áldozni, hogy azt lássuk, miképpen utazgat szerteszét Din és Grogu a Galaxisban, miközben Gideon a nyomukban van. (A kísérleti/klónozós történetet pedig szerintem Grogu nélkül is eltudják mesélni.)

    A 3. évad erről fog szólni. Megvan adva egy konfliktus, amit fel kell oldaniuk az évad végére, vagy esetleg továbbviszik majd a következő évadra.

    Persze, én sem arra gondoltam, hogy csak az utazgatásról kellett volna szólnia. Grogu-t máshova is magával viheti Din, szerintem, de az igaz biztonságosabb számára, ha teljesen kimarad a várható mandalore-i konfliktusból, amit kíváncsian várok.

     

    Nagyon érdekes lesz majd különösen Din és Bo-Katan kapcsolatának az alakulását figyelni, amiről, ha már a GoT-ot emlegetted, nekem a 7. évadból Jon és Dany helyzete jut egy kicsit eszembe, miután fény derült az előbbi valódi származására.

     

    41 perccel korábban, Bence1997 írta:

    A politikai szálról: nem gondolok semmilyen prequeles politikára, inkább egy olyat tudok elképzelni, hogy különböző klánok versengenek a sötétkardért. Mindenki maga mellé akar állítani annyi embert, ahányat csak tud, meg ilyenek.

    Ez jól hangzik. :D Remélem, igazad lesz.

  8. 2021. 08. 26. - 11:27, Bence1997 írta:

    Szerintem lehet várnunk kell majd a hétvégéig, vagy valamikor egyszer csak megjelenik.

    Ja, nekem is ez már a sejtésem.

     

    2021. 08. 26. - 11:27, Bence1997 írta:

    Bár a hét elején belefutottam egy olyan hírbe, miszerint lehet a 3. évad lesz az utolsó évad. Ugye a mandis szálat le is tudnák zavarni az új évadban - 8 rész erre szerintem tökéletes - utána meg milyen történetet mesélnének el Dinnel? Milyen politikai káosz alakul ki Mandaloreon? Kicsit GoT-os lenne. :D

    Vagy inkább Prequeles/TCW-s.

     

    Szerintem minimum 4 évados lesz az egész, de úgy alapjáraton szeretném, ha nem nagyon húznák el ezeket a sorozatokat, mert amúgy is egy csomó lesz belőlük és továbbra is tartok attól, hogy lehet majd tartani velük a lépést. Remélem, jól beosztják majd őket.

     

    Eddig a Mandalorian sztorija és formulája eléggé egyszerűnek tűnik, szóval szerintem ezen nem lehet annyit ragozni, hogy akár 8 évadot is megérjen.

     

    Max akkor, ha igazad lesz és behoznak egy politikai szálat, ami által komplexebbé válik a történet, de úgy látom, hogy most a Disney érában a Lucasfilm eléggé tartózkodik ettől.

     

    Inkább az OT formuláját veszik alapul, még ha e mellett igyekeznek egy kicsit árnyaltabbá is tenni az univerzumot.

     

    A Mando meg aztán pláne szeret nosztalgiázgatni, különösen a Tatooine-os részekben, amikben szerintem túlzásba is vitték a dolgot.

     

    2021. 08. 26. - 11:27, Bence1997 írta:

    Apropó én megtekintettem a Blindwave reakcióját. Úgy voltam vele, hogy már úgy is elspoilerezett nekem egy pár dolgot a net, hát akkor hadd menjen. Akkorát nevettem. Filoni egy troll, de akkora, hogy azt nem hiszem el. Ugye volt régen egy interjú nem is tudom kivel - ha jól tudom Katee-vel - ahol elárulta a színésznő, hogy nem tudtak Luke -ról. Hát persze hogy nem. PLO KOON volt LUKE!!!! :lol: Tkp. mindent elkövettek, hogy ne szivárogjon ki ez. Tudták, hogy az emberek tudnak Ahsokáról, Bobáról, stb. De ezt nem akarták, hogy kiszivárogjon. A forgatókönyvben is Plo volt írva. (:lol2:), concept art is készült róla, ha jól láttam maszk is. :lol::lol::lol:

    Nagy kópé ez a Filoni, az biztos. :D Ezért szeretjük, legalábbis én. :lol:

     

    Én eddig szerencsére viszonylag jól elkerültem a spoilereket.

     

    star wars GIF

     

    Mondjuk én eleve olyan SW-s tartalmakat gyártó embereket követek a neten, akik vigyáznak az ilyesmivel, de már nagyon ki vagyok éhezve azokra a válaszokra, amiket ez a Disney Gallery-s epizód ígér, mert volt egy pár kérdésem a Mando 2. évadával kapcsolatban, amiknek nagy része a jediséghez kapcsolódik.

     

    2021. 08. 26. - 18:07, csoli1138 írta:

    Csodálkozom, hogy nincs sehol.. :(

    Igen, elég furcsa, hogy még mindig semmi.

     

    Korábban szerintem nem volt ilyen.

     

  9. Úgy tűnik, a Star Wars Theory nevű YouTuber már csinált reakció videót a Disney Gallery-s részről, 6 órával ezelőtt, szóval elvileg már elérhetőnek kéne lennie.

     

    Talán akkor majd este felé. :idn:

     

    32 perccel korábban, Bence1997 írta:

    Illetve a 3. évad Favreau állítása szerint már tényleg Mandalore-ra lesz fókuszálva, hiszen ezzel a fináléval végetért egy kétévados történet.

    Na, ezt jó hallani. Sejtettem, hogy ez lesz majd a menetrend, de azért szeretném majd, ha a 3. évad végén vagy valamikor utána Din és Grogu összefutna.

     

    32 perccel korábban, Bence1997 írta:

    Ja és roppantul kíváncsi vagyok, hogy a KK-ellenesek mivel fogják ezt majd magyarázni. :P

    Szerintem nem érdemes az ilyesmire időt pazarolni. Úgyis mindig előállnak majd valami baromsággal.

     

    Engem személy szerint már szinte teljesen hidegen hagy a rajongó dráma, tavaly december óta, amikor a Mando 2. évada körül ment a sok politikai sárdobálás, de már előtte a TRoS kijövetelének idején is inkább végigvittem a Jedi: Fallen Ordert, minthogy azzal foglalkozzam, hogyan fogják majd azt a filmet is ízekre szedni.

    • Nagyon tetszik 1
  10. Tegnap előtt mutatták be 2008-ban a TCW-t az amcsiknál. Ki gondolta volna, hogy milyen remek sorozat fog kinőni belőle és milyen hagyatéka lesz? :)

     

    Ki gondolta volna, milyen utat fog bejárni Ahsoka, Rex és Asajj Ventress majd a jövőben?

     

    Egyszer már írtam arról a fórumon, hogy mi volt a benyomásom róla, annak idején, szóval inkább csak beidézem ide:

     

    2020. 09. 25. - 21:04, LordGravon írta:

    Szerintem a film "oké" volt. Kissé csalódtam benne, mert nem volt az a fajta érzelmi hullámvasút, mint a filmek szoktak lenni. Nem éreztem, hogy a történetnek annyira lett volna súlya.

     

    Maga az alap konfliktus eléggé érdektelen, de Anakin és Ahsoka kapcsolata már ott is eléggé szimpatikus volt. Nekem kifejezetten tetszett az a jelenet, amikor a christophsisi csata után Skywalker megszánja a lányt és a szárnyai alá veszi.

     

    Számomra Ahsoka egy érdekes újdonság volt és kíváncsi voltam, mi lesz a sorsa. Láttam benne a potenciált, hogy egy nap remek jedivé nője ki magát. Szerencsére igazam lett. :)

     

    Azóta annyiban változott a véleményem, hogy szerintem az animáció nem öregedett annyira jól, a droid poénok kicsit kínosak és erőltetettek, Ahsoka kezdeti viselkedése pedig már engem is tud zavarni, de értékelem a filmet annak, ami és hálás vagyok azért, hogy utat tört az utána következő sorozatnak. E mellett számomra már csak a nosztalgia miatt is van jelentősége.

     

    Csak úgy, mint az Ahsokával való már kezdeti szimpatizálásomban, olyan szempontból is talán a kisebbségbe tartozom, hogy szerintem Büdöske valamelyest aranyos a maga nevében. :D

  11. Általában nem szoktam ilyen negatív lenni, ha Star Warsról van szó és eléggé nyitott vagyok az azzal való kísérletezésre, de most a trailer alapján még az a minimális lelkesedésem is elszállt ez iránt, ami eddig megvolt.

     

    Ez a fajta anime stílus nagyon nem illik ehhez az univerzumhoz.

     

    Most már egyetértek azokkal, akik szerint ez olyan, mintha szimplán anime lenne, csak fénykardokkal.

     

    Ez nem néz ki Star Wars-nak.

     

    Ez olyan, mintha csak azért gyártották volna, hogy a keleti nézőknek imponáljanak vele.

     

    Nem sok esélyt látok rá, hogy megnézem...

     

    Annyit azért megadok neki, hogy minőségileg nagyon ott van.

    • Tetszik 2
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.