Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Ody írta egyszer, hogy ha gondoljuk, felyezetenként beírhatunk ide a fanficjainkból. Ez egy egész jó ötlet, és mivel tegnap helyrepofoztam az első SW témájú művem, engedelmetekkel megosztom veletek fejezetenként. Véleményezzétek bátran, negatív, pozitív kritika egyaránt jöhet, ne kíméljetek Tehát akkor: Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…. STAR WARS A Császár árnyékában Coruscant, a városbolygó. A Galaxis középpontja, a hajdani Köztársaság szíve, a Birodalom Központja és minden rend fővárosa. Csupa acél és beton egy gömb felszínén, erről verődik vissza a rendszer napjának sugarai, fémes csillogást kölcsönözve neki. A bolygó körül milliónyi hajó röpködött, olyan volt, mint ezernyi méh a méhkas körül. Mindezeket a királynők, a birodalmi csillagrombolók ellenőrizték, s tartották kordában. Coruscant felszínén, a központban állt a hatalmas, kilométer magas Császári Palota. Körülötte TIE vadászok járőröztek, a belsejében pedig fehérpáncélos rohamosztagosok és vörösruhás császári testőrök őrködtek. A felső szintek rendszeres lakói a tanácsadók és szenátorok voltak, s több ízben is felbukkantak moffok, néha még admirálisok is. A palota edzőtermében két karcsú test halálos táncot járt. Olyan kecsesen és könnyedén mozogtak, mintha nem is harci, hanem csábító táncot lejtenének. Kezükben fénykardot szorongatva csaptak le egymásra vagy éppen álltak védekező pozícióba. A háttérben pedig ott állt egy öreg, félelmetes, kámzsás alak, maga az Uralkodó. Kéjes vigyorral nézte, ahogy tanítványai ölre mennek, csak azért, mert ő ezt parancsolta nekik. Néha a kardok vibráló pengéi csak milliméterekkel suhantak el az arca előtt, de ő halálos nyugalommal állt ott tovább, akár egy szobor. Szeláni Jorsz vízszintesbe rántotta fénykardját, s ezzel védte Mara Jade függőleges csapását. Most kell támadnia. Kardjával megtaszította ellenfele pengéjét, majd egy félkört leírva a lány mellkasa felé suhintott. Mara időben észrevette a mozdulatot és hátra ugrott, de a lila penge hegye még így is elérte bal karját. A kard felszikrázott a személyi védőpajzs érintésekor, Mara pedig fájdalmasan felszisszent. Szeláni arcán széles vigyor jelent meg, miközben újra támadott. Most függőlegesen csapott a lány fejét célozva. Mara vízszintesen feje fölé emelte kardját, megvetette lábait, hogy meg tudja állítani a végzetes csapást. Ellenfele azonban módosított pengéje pályáján. Hirtelen balra rántotta s oldalirányú csapást mért Jade nyakára. Mara észlelte a mozdulatot, de már túl későn. A lila penge elérte nyakát, majd nagyot szikrázva belevágódott a pajzsba. Fájdalmasan felsikított, ahogy a kard pengéje megérintette. Szeláni eztán villámsebesen megpördült, s a lány törzsére mérte következő csapását. A kard újra felszikrázott, amikor elérte a védőpajzsot, Mara derekába pedig égető fájdalom nyilallt. Ellenfelét mintha kéjes gyilkolási ösztön fogta volna el, újra lesújtott, ezúttal a csitri bal vállára. Ebből újabb csapás következett a lábakra, majd a halántékára, végül egy szúrás a mellkasra. Megperdülve hátra lépet, megpörgette kardját, és pengéjét előre szegezve, lábait megvetve, ugrásra készen megállt. Mara Jade a fájdalomtól térdre rogyott előtte. Zihált és zokogott, az Erőhöz próbált folyamodni, hogy csillapítsa zaklatottságát, de nem sikerült neki. Szeláni ezt látva lazított izmain, s megvető mosollyal kikapcsolta fénykardját, visszaakasztotta övére. - Jól van. Jól van. – hallatszott az öreg, kéjes hang Szeláni háta mögül. A lány megperdült, fejét lehajtva térdre borult. – Látom, megjegyezted, amit tanítottam neked. Jól van. – tapsikolt az Uralkodó. – Jól kihasználtad Jade gyengeségeit. - Igen mesterem. Jade viszont… - Jade viszont elbukott. – fejezte be a mondatot Palpatine – Ha nem lett volna rajta pajzs, szörnyű véget ért volna. Nem mondom, szórakoztató látvány lett volna. - Ha kívánja mesterem… - direkt nem fejezte be mondatát. A Császár elgondolkodó pillantást vetett az előtte lévő két fiatal lányra. Mara Jade alig lehetett tizennyolc éves, és rendkívüli szépség volt. Vörös haja lágyan omlott vállára, azonban néhány tincs pajkosan bájos arcába lógott. Zöld szemei fáradtan, mégis élettel telien mozogtak üregükben, gyanakvóan pillantva minden körülötte lévő személyre. Telt ajka, vékony pisze orra és kerek arca kedves harciasságot sugároztak. Kora ellenére női bájai szembetűnően fejlettek voltak, s ezt fekete, ujjnélküli ruhája még jobban kiemelte. Szeláni Jorsz nem sokkal volt idősebb Maránál. Fekete, hosszú egyenes haját hátrakötve hordta, ezzel jelentősen kiemelte arca szépségét. A dolgokat átlátó kék szemek harcias jókedvvel felcsillantak, telt ajka kárörvendő mosolyra húzódott. Pisze orra észrevehetetlenül mozgott, ahogy beszívta a levegőt. Akárcsak Marának, neki sem volt oka szégyenkeznie testére. Testhezálló fekete ruhája kiemelte nőiességét. - Nem szükséges. Álljatok fel. – intett ráncos, csontos kezével. Szeláni szinte felugrott, Jade pedig eltorzult arccal, könnyes szemmel tápászkodott fel. Társa mellé állt, az megvető pillantást vetett rá. Az Uralkodó folytatta. - Remekül vettétek az akadályokat, megtanultatok a fegyverekkel bánni. Majdnem mindent tudtok, amit egy képzett birodalmi ügynöknek tudnia kell. Képesek vagytok használni a Sötét Oldal egyes apró trükkjeit, de a kiképzésetek még korántsem ért véget. – kinyúlt az Erővel és kikapcsolta a lányok testét beburkoló pajzsokat. Az erőtér egy pillanatig vibrált, majd megszűnt. – Most egy új próbát kell kiállnotok. Az együttműködés próbáját. – sarkon fordult és elindult egy folyosón, tanítványai követték, közben utálkozva lestek egymásra – Egyszerű feladatott kaptok. El kell utaznotok a Külső Peremvidék Borronda nevű bolygójára. Ott él Dorrbaz Olivizin a hutt és a bűnbandája. Egy várost tartanak uralmuk alatt, Quwant. El kell pusztítanotok a banda vezetőit. – beléptek egy turbóliftbe, az ajtó bezárult és a szállítóeszköz elindult. Az Uralkodó szembefordult tanítványaival. - Akarja, hogy az egész bandát kiirtsuk? – kérdezte Szeláni. - Igen, ha van rá lehetőség, pusztuljanak, mind egy szálig. – válaszolt Palpatine gonosz mosollyal arcán. - Igenis mester. – mondta egyszerre a két lány. A turbólift ajtaja feltárult és az utasok kiszálltak belőle. A Császári Palota főhangárjában találták magukat. Hat Lambda osztályú és két Sentinel osztályú sikló, meg egy Gallofree Yards Medium Transport várakozott a csarnokban. A legénység és a kiszolgáló személyzet sürgött-forgott, szervizdroidok ellenőrizték percenként a hajókat. - Bármit és bárkit felhasználhattok, csak egy a lényeg… - végigmérte a lányokat, azok szemrebbenés nélkül, fűtött tekintettel néztek rá, bár gondosan kerülték tekintetét. Helyes, félnek tőlem. Helyes. gondolta –… működjetek együtt. Nincs ellenségeskedés. Szeláni és Jade gyűlölködve néztek egymásra, majd engedelmesen bólintottak. - Ahogy óhajtja mester. – mondták egyszerre. - Az lesz a hajótok. – mutatott a transzporterre – Mindent megtaláltok benne, amire szükségetek van. Fegyverek, igazolványok, ruhák. Most menjetek és járjatok sikerrel. Ne feledjétek, nem tűröm a kudarcot. – hangja élessé vált. - Nem vallunk kudarcot. – hajoltak meg tanítványai, majd felsiettek a transzporter beszállórámpáján. - Tudom. – bólintott alig láthatóan a Sith. A hatalmas transzporter felemelkedet és könnyed kecsességgel kiröppent a hangárból. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Ilyenekre gondoltam. Ez a történet mikor játszódik? Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Az ep4 és ep5 között. Kb egy, másfél évvel az ep4 után. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Frenkie Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 11. Dzséjt, ez nagyon jó.Komolyan mondom némely hivatásos író tanulhatna tőled. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 12. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 12. Köszönöm frenkie, remélem a véleményed a mű végéig is megmarad Itt a következő fejezet: --------------------------------------------------------------- Sen Teg hitvallása mindig is a béke, a konfliktusok elkerülése volt. Mint nabooi, ez nem is szokatlan, de nehéz betartani a Birodalom uralta Galaxisban. Mindennapos a terror, az erőszak, és akkor még csak a kormányról tettünk említést. Ezekben az időkben hajlamossá válik az ember, hogy átértékelje magát, életét, helyét a Galaxisban. Az Alderaan elpusztítása után Teg új hitvallást választott magának. Ami mozog, az a temető felé tart. Majd csatlakozott a Lázadók Szövetségéhez. Hajdan csempészként kereste a kenyerét, most egy X-szárnyú vadászgépet vezet. Az elmúlt évben nem egy csatát járt meg, nem egy birodalmival végzett. Ennek köszönhetően már számtalanszor rádöbbent, előző élete és a mostani között nincs is sok különbség. Jelenleg a Ytnom bolygón állomásozott az egyik legapróbb lázadó sejt kötelékében. Csupán két vadászosztag tartozott ide, alig harminc ember. Valódi feladtuk a felderítés, hírszerzés, háttértámogatás. Ők azok, akik segítik a főerő mozgását, de nem vesznek részt a nagyobb összecsapásokban. Például nem voltak ott a yavini csatában, de a rendszerből való menekülés biztosításában már részt vettek, csakúgy mint az új, biztonságos búvóhelyek felkutatásában. A mai nap szokványosan indult. Korán kelt, hogy kényelmesen megreggelizhessen, majd leellenőrizhesse a gépét. Nem szerette, ha a szerelők piszkálnak bele, azt vallotta, amennyiben valamit működőképesen akarsz tudni, csináld meg magad. Ezután jött a reggeli testmozgás, ami harcművészeti gyakorlatokból állt. Néha kihívta egy-egy nagyszájú férfi, akik azt hitték, azért mert ő egy nabooról jött nő, már könnyedén le tudják verni. Mindig csalódást okozott nekik. Végül a zuhany alá állt, ahol felfrissülhetett és felidézhette régen látott otthona vízpartjait. Mire mindezzel készen lett, már szobatársa, szárnyembere és egyben legjobb barátja is ébren volt. O-Lian fiatal nő volt, húsz éves, vagy annyi sem. Igazából sose mondta meg a pontos korát. De kit érdekelt, amikor nagyon jó pilóta volt. Teg keveset tudott a lázadás előtti életéről. Kiskorában elárvult, a Korélia utcáin nőt fel. A Birodalom ölte meg a szüleit, és azért csatlakozott a Lázadókhoz, hogy bosszút állhasson. Ennél többet soha senkinek sem sikerült megtudnia a csendes, visszahúzódó lányról. Nem is nagyon akartak. O-Lian végezte a dolgát, nem ellenkezett a parancsokkal. Ha pedig nem repültek, általában visszahúzódott valahová. Barátja csupán kettő volt a bázison. Teg és egy másik pilóta, Min Oone. Ők ketten tudtak elég közel kerülni hozzá, a többiekkel csupán munkatársi viszonyban állt. - Jó reggelt. – üdvözölte Teg törülközőbe csavarva testét. - Neked is. – nyújtózkodott álmosan a lány – Hány óra van? - Standard vagy helyi idő? - Standard. – borult vissza az ágyába és magára húzta a takarót. Nagyjából tisztában volt az idővel, így tudta, hamarosan szolgálatra kell jelentkezniük. Lehet, hogy jó pilótának tartották, de velejéig utálta az űrrepülést. Pedig ma járőrútra osztották be. - Hat. – dobta le magáról a törülközőt és kapta fel magára fehérneműjét. O-Lian álmosan nyögdécselve kelt fel. Szemeit dörzsölgetve csoszogott be az ápolófülkébe. Reggeli rituáléja lényegesebben egyszerűbb volt barátnőjénél. Megmosta az arcát, kifésülte majd hajcsattal hátrafogta vállig érő szőke haját, végül kibandukolt a fülkéből. Szobatársa már narancsszínű pilótazubbonyában ült az ágya szélén és húzta fel a csizmát. O-Liant lenyűgözte barátnője energikussága. Bármelyik pillanatban harcra kész, mindig benne van a legjobb bulikban. Ő is ilyen lehetett volna, de élete megtanította rá, hogy jobb, ha kerüli a konfliktusokat. Fáradtan mozogva dobta le hálóingét és öltözött be egyenruhájába. Pár perc múltán el is hagyták körletüket. Bár Teg már reggelizett, hagyományból, és mert nem volt jobb dolga, elkísérte O-Liant az étkezdébe. A reggeli küllemének jelentősége eltörpült minősége mellett, így nem is sokat törődtek vele. Persze minden nap elhangzottak az elégedetlenkedő mondatok, de igazából senkit sem zavart annyira, hogy éhségsztrájkba kezdjen. Sokkal nagyobb kérdés volt az ülőhely. Mindenkinek megvolt a helye, amit főleg harc közben nyújtott teljesítménye alapján érdemelt ki. Kevesen részesülhettek abban a megtiszteltetésben, hogy saját asztallal rendelkeznek az étkezdében, de a két pilótaamazon közéjük tartozott. Nem egy jelenlévőnek mentették már meg az életét. Ha valaki le is telepedett a helyükre, megjelenésükkel máris másik asztalhoz ült. Az étkezde sokak szerinti legjobb helye a dobogó volt. Egy emelvény, ami a sziklába vájt bázis természetes képződménye a terem fölé magasodott. Csupán három asztalt helyeztek el rajta. Az egyiknél ma reggel Jutja tábornok ült, békésen iszogatva lumját, miközben a jelentéseket bújta. A pilóták érkezését egyetlen üdvözlő bólintással nyugtázta. A másik asztal üresen állt, a harmadiknál azonban ült valaki. Egy fiatal, pilótazubbonyban feszítő twi’lek férfi. Jóképű volt a maga nemében, bár különösen rondává tudott válni, ha elmosolyodott. Ilyenkor elővillantak apró éles fogai és kifejezetten barátságtalanná, már-már vérszomjassá vált az arca. Ezt maga is nagyon jól tudta, így még akkor sem mosolygott, ha jó kedvében találták. Min Oone talán ezért is kapta a Vasarc gúnynevet. - Jó reggelt Min. – ült le mellé Teg. - Reggelt. – helyezkedett el O-Lian is. Oone álmosan pillogott rájuk, valószínűleg nemrég ébredt fel. Illetőleg amennyiben túlságosan is elhúzódott az esti sabbac, akkor le se feküdt. - Szassztok. – vetette oda, majd villájára tűzte reggelije egy darabkáját. Pár másodpercig tanulmányozta az alaktalan ételt, majd bekapta. - Milyen volt a tegnapi parti? – kérdezte Teg összefonva mellkasa fölött karjait. - Hosszú, vesztes. – sóhajtott a twi’lek újabb falatot tűzve villájára – A pénzem fele odalett. - Legalább tudod, mikor kell kiszállni. – jegyezte meg O-Lian lebiggyesztett szájjal. Sose szerette a szerencsejátékokat, mert szerinte túl sok bennük a kockázat. - Igen. És ti, mivel töltöttétek az éjszakát? – kérdezte kéjelgő tekintettel. O-Lian és Teg összenéztek, majd a szemüket forgatva pillantottak barátjukra. Min ehhez hasonló kérdései megszokottak voltak, sőt, szinte elvártak. Kevés nőnemű személy élt a bázison, így nem csoda, ha ilyen jellegű kérdésekkel bombázták őket. A twi’lekkel is úgy ismerkedtek meg, hogy megpróbálta ágyba vinni először O-Liant, majd Teget. Nem járt sikerrel, de stílusa és az állandó szélcsapásai végett barátságot kötöttek. És Min azóta se adta fel a próbálkozást, sőt, talán hevesebben udvarol, mint annak idején. Ez jellemzi a barátságukat. Teg éles megjegyzései, O-Lian bátorításai és Min szexuális bemondásai. - Azt hiszem, aludtunk. – válaszolt Teg – Egyesekkel ellentétben, mi képesek vagyunk kipihenni magunkat a szolgála előtt. - Ja tényleg, unalmas járőrszolgálatra vagyunk beosztva. – sóhajtott újfent Min a tányérra dobva villáját – Hat óra röpködés a rendszerben… legalább tudok aludni. Mellettük Jutja tábornok halk horkantást fűzött hozzá. A pilóták elmosolyodtak, és csendben folytatták a reggelit. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 13. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 13. Egy birodalmi csillagromboló. Impozáns, monumentális, alakja terrort és tiszteletet áraszt. Mindez jól tükrözi a Birodalom valódi szellemét. Azt, ami a moffokat, szenátorokat, admirálisokat és magát az Uralkodót is vezérli. Hatalom. A csillagrombolók testesítik meg magát a Birodalmat. Minden flottatiszt vágyálma, hogy egyszer egy birodalmi csillagromboló hídjáról lenézve érezhesse át a csata győzelmének mámorító érzését. Stark admirális azok közé a szerencsések közé tartozott, aki nem egy darab, hanem egy flottányi rombolót irányíthatott. Ezt néha áldásnak, néha átoknak érezte. Most, amikor zászlóshajójával, az Empire Queennel belépett a L’nor-rendszerbe, örült a flottának. Feladata ugyanis nem volt egyszerű. A Főparancsnokság utasítására el kellett fognia a Lázadók Szövetségének egyik tábornokát, aki hajdan a Birodalom admirálisaként elárulta a Császárt. A dezertálásával sok hajót vesztettek el, köztük egy csillagrombolót is, s ezért az Uralkodó olyan büntetésben részesíti majd, ami példa lesz, minden hasonló célokat kitűző tisztnek. Stark az Empire Queen hídjának ablakai előtt állva a csillagokat tanulmányozta, melyek a nyugalmat, békét árasztották. Valójában azonban mindent belepett és elnyomott a Sötét Oldal leple. Arca komoly volt, némi kegyetlen jókedvvel átitatva. Hosszú szőkésbarna haját hátrafogta. Kerekded arcán a megfontoltság, az aljasság és a ravaszság vonásai élesedtek ki, ahogy szája vadóc mosolyra húzódott. Nem egyenruhát hordott, hanem civil öltözetet. Fekete magas szárú csizmát, nadrágot és mellényt viselt, ami alá szürke pólót vett. Derekán bőröv futott végig, amiről pisztolytáskája, kódhengerei, és egy fénykard lógott le. A jövőn és a múlton töprengve érintette meg ezt az ódon fegyvert, mely hajdan egy Jedi lovagé volt, akit ő győzött le. Admirális volt, a klón háború hőse, a Lázadók egyik mumusa, a Birodalom hű katonája. Mindnek meg kellett felelnie, még ha sokszor nehezére is esett, még ha legtöbbször teljesen más, egyéni célok is vezérelték. - A flotta helyzete? – fordult szembe a hajó kapitányával. - Körbezárták a rendszert. Az interdiktorok akcióra készen várnak a hiperugró pontoknál. – tett jelentést Quan, Stark leghűségesebb beosztottja és talán egyetlen barátja. Kétség kívül az egyetlen ember, akire az életét bízná. - Rendben van. Amint elértük az Ytnomot, Dovzon tábornok csapatai megkezdhetik a leszállást. Ne feledjék, Jutja tábornokot élve kell elfognunk. – a nyomaték kedvéért hozzátette – Az Uralkodó óhaja. - Észben tartjuk. – bólintott Quan, majd dolgára sietett. Stark visszafordult az ablakok felé. Az Ytnom bolygó zöld gömbje már látótávolságba került. Hamarosan megjelennek a Lázadó vadászgépek is, és őneki egy újabb csatát kell majd levezényelnie. Újabb emberek halnak meg a parancsára és újabb mendemondák kapnak szárnyra az ellenség körében Starkról, a Mészáros Admirálisról. S ő egyáltalán nem sajnálta ezt. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 14. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 14. - Figyelem! – csendült fel az ügyeletes tiszt hangja a hangszórókban. Ezzel egy időben az étkezdében elhaltak a beszélgetések, a befelé vagy kifelé igyekvők megtorpantak, az élet egyszeriben megállt. A bemondót mindenki ismerte. Mindig vidám, élettel teli hangja most monotonná, szinte síron túlivá vált. Ami semmi jót nem jelentett. – Birodalmi csillagrombolók a rendszer peremén! Birodalmi csillagromboló flotta a rendszer peremén! Riadó! Minden pilóta gépre! Ismétlem, minden pilóta gépre! – ha egyszer se mondja el, az se lett volna baj. A csillagrombolók említése is elég volt a pilóták, illetve minden lázadó mozgásának előidézéséhez. A trióból Sen volt az első, aki talpra ugrott. Nem az elszántsága, a hév vagy a repülési vágy miatt, hanem mert ő nem evett. O-Lian és Min gyorsan lenyelték az utolsó falatot, és csak ezután követték barátjukat. Futás közben csatlakoztak az öltözők felé rohanó pilótákhoz. Huszonnégyen voltak, kétosztagnyian. Ennyi embernek kellett most felvennie a harcot a felettük lebegő csillagromboló flottával. Az esélyük nulla volt, ők mégis, gondolkodás nélkül magukra kapták a sisakokat, kesztyűket, életmentő berendezéseket, majd rohantak be a hangárba, ahol a technikusok már a helyükre illesztették az asztromechanikus droidokat, felkészítették a gépeket a reménytelen küzdelemre. Sen, Min és O-Lian búcsúzásként összekoccintották sisakjaikat, ezzel mintegy elbúcsúzva egymástól. Ennyire volt idő, több nem is kellett. A gesztus önmagáért beszélt. A többi pilóta is hasonlóan egyszerűen búcsúzott a barátaitól, aztán bemásztak a hajójukba. Tizenkét X-szárnyú és tizenkét Y-szárnyú fülkéjében helyezkedett el huszonnégy bátor férfi és nő, életre keltve a hajtóműveket, a fegyvereket, a legkisebb alkatrészeket, a legjelentéktelenebb rendszereket. Sen lezárta vadásza kabintetejét, miközben gyors rendszerellenőrzést futtatott le. Minden zölden világított, még az R2-es egysége is pozitívan sípolt. Elégedett bólintással várta, hogy megkezdhesse a felszállást. Figyelte, amint felemelkedik a vezér X-szárnyú, majd követi a második, harmadik, negyedik és így tovább. Ötödikként Min vadásza emelkedett fel és indult a hangárkapu felé. Ekkor állt elé Ogenlom, a felszállást irányító rodian. A bázis kabalája. A pilóták mindig őt látták utoljára bevetésre indulva és őt is látták először, ha élve visszaértek. Ezért mindig azért imádkoztak, hogy újra láthassák. Sen is így tette, magában azt kívánta, had lássa viszont a rovarfejű Ogenlomot. A rodian felemelte iránypálcáit és függőlegesen integetve jelezett Sennek. A nő azonnal felemelte a gépet a talajról, majd a következő jelsornak engedelmeskedve a hangárkapu felé fordította. Még egy pillanat, s megkapta a gyorsítási parancsot. Egyetlen gombnyomással behúzta a talpakat és gyorsította fel a hajót. Mikor kiért a hangárból az űr felé emelte az X-szárnyú orrát. Min Y-szárnyúja közvetlen előtte volt, ő előtte pedig egy másik gép repült. Láncformációban száguldottak a nyílt űr felé. Hátra pillantott. A távolodó föld előtt meglátta O-Lian hajóját, amint felzárkózik mögé. Nagyot sóhajtott és visszafordult a műszerfal felé. Elkezdődött. Nemsokára bejelentkezik az osztagparancsnok és eligazítja őket. Bár már mindannyian tudták, mi lesz a feladatuk. Lefoglalni a Birodalmat, míg evakuálják a bázist. - Figyelem pilóták. – reccsent a vezér, Ekun Garlod reszelős hangja. Nyugodt volt, mindenre felkészült. Ahogy az űr felé tartók mindegyike. – Egyszerű feladatot kaptunk. Le kell foglalnunk a Birodalom helyi képviseletét, míg a bázisról kijutatják a transzportokat. – egy pillanatnyi szünetet tartott – A jó hír, hogy csak a legfontosabb dolgokat pakolják össze, és máris indulnak, a többit pedig megsemmisítik. Úgyhogy, ha minden rendben megy, mire elérjük a rombolókat, már fel is szállnak, és csak pár percig kell tartani magunkat. Szóval, ne haljatok meg. – többen is nyugtázták a kérést – Bejelentkezést kérek. - Vörös 2-es jelentkezik. – kezdte a sort Len Kawoski, az osztag vészmadara. - Vörös 3-as jelentkezik. – mordult fel Ju, a korélliai kufárok mintapéldája, aki ha tehette volna, még a saját anyját is eladta volna, viszont nem létezett számára olyan dolog, amit nem tudott megszerezni. - Vörös 4-es harcra készen. – ez Élan Mono volt, aki különcségével tűnt ki társai közül. - Vörös 5-ös készenlétben. – Tope a twi’lek ezen a bevetésen is remegő hangon szólalt meg. Szegény lány halálosan félt minden harci helyzetben. Mindig azt hitte, az utolsó bevetésére indult. Ennek ellenére az egyik legjobb pilótának számított. Talán épp a félelem miatt. - Itt Vörös 6-os. Hol máshol lennék? – kérdezte Sen élcelődve. Senki nem reagált rá. - Vörös 7-es készenlétben. – jelentkezett be O-Lian higgadtan. - Vörös 8-as készenlétben. – a quarren Vilss hasonlóan nyugodtan szólalt meg. Öreg, veterán pilótának számított a csapat többi tagjához képest. Még a vezérnél is többet repült. - Vörös 9 jelentkezik. – Uluna Cad hangja viszont a nő felpörgéséről tanúskodott. Mint minden bevetésen, most is alig várta, hogy belevesse magát a harcba. - Vörös 10-es készenlétben. – Unik monoton hangját nem lehetett összetéveszteni senkiével. A pilóta egy csatában lezuhant és elvesztette az emlékeit. Szerinte csak a repülés során képes visszaemlékezni, sőt, amíg nem ül be egy pilótaülésbe, azt sem tudja, hogyan kell repülni. Lehet benne valami, mert ilyenkor mindig megváltozott. - Vörös 11… ő… készenlétben, de valami gond van a vezérművemmel. – Tobias Haprenfis, a Peches, nem véletlenül kapta a becenevét. Minden bevetésen szitává lőtték a gépét, de a géphiány miatt mindig ugyanazzal a géppel is kellett felszállnia. Ezért sose volt teljesen működőképes az a szerencsétlen X-szárnyú. - Súlyos? – kérdezte a vezér. - Kicsit nehezen reagál, de bírja. – jelentette komoran – Remélem. - Vörös 12 készenlétben. – jelentkezett be Telu-Wan, az újonc kölyök. - Rendben Vörös fiúk. – nyugtázta a parancsnok. – Vörös vezér az arany vezérnek. Vörös osztag készenlétben. - Arany vezér a vörös vezérnek. Mi már a születésünk óta harcra kész vagyunk. Ti mit pepecseltetek? – az arany osztag parancsnoka a X-szárnyúak mögött ék alakba rendezte egységét. - Arany vezér… mi nem pepecselünk. Csak tájékoztató jelleggel informálunk benneteket, hogy tudjátok, ki menti meg az ülepeteket. - Vörös vezér, tájékoztató jelleggel informállak, fulladj meg. – nevetések harsantak a mikrofonokban. - Jól van. – vetett véget a jókedvnek a vörös vezér. Ő volt a rangidős, így övé volt a megtiszteltetés, hogy harcba vezesse mindkét osztagot. – Kerülöm a szózatokat, úgyhogy csak annyit mondok… Egy életem, egy halálom, a Birodalmat utálom. Ha egy elém jön, azonnal szétlövöm. Tegyetek hát ti is így… éljetek soká így. Szárnyakat támadóalakzatba. A parancsra a T-65-ösök szárnyai szétváltak, X alakot felvéve. Ezzel megnövekedett a manőverezhetőségük, tűzerejük és sebességük. - Vörös szakasz a vadászokra. Arany osztag, próbáljátok kilőni a rombolókat. - Más valamit? – reccsent valamelyik arany hangja. - Igen. Hozz már egy sört. – vetette oda egy másik arany, határozottan Min. Elérték az űrt és ebben a pillanatban láthatóvá vált a bolygó körpályájára állt csillagromboló is. A pilóták azonnal bemérték a transzponder jelét. Az Empire Queen nevet viselte. - Bantha pudu. – hűlt el Arany vezér. - Itt döglünk meg, ez biztos. – ez Vörös 2-es volt. - Nyugalom emberek. – recsegte vörös vezér határozottan – Nem megváltást kérnek tőlünk, csak tartsuk fel őket. Támadás. Az X-szárnyúak párokra szakadva felgyorsítottak, míg az Y-szárnyúak tartva az ék alakot egyenletes tempóban folytatták útjukat a romboló felé. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 15. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 15. - Admirális, lázadó vadászgépek közelednek. – jelentette Quan kapitány enyhén izgatott hanggal. Mindig lázba jött, ha harcra került sor, pedig nem sok dolga akadt. Csak továbbítania kellett a parancsokat, amit admirálisa kiadott. – Tizenkét T-65 Incom vadászgép, és tizenkét BLT-A4-es vadászbombázó. - Lehetséges stratégia? – kérdezte Stark továbbra is a csillagokat tanulmányozva. Nem érdekelték a közeledő gépek, hiszen nem tehettek kárt a csillagrombolóba. Hogyan is tehettek volna? - A T-65-ösök szétváltak, valószínűleg a vadászokra, illetve a leszállóegységekre összpontosítanak. – fejtegette Quan azokat a lehetőségeket, amiket Stark már biztosan tudott. A Lázadók ilyen esetben mindig ugyanazt a stratégiát alkalmazzák. Igyekeznek feltartani a Birodalmat. – A BLT-k pedig megpróbálnak megbénítani minket. - Ellenstratégia? - Kiküldenék négyosztagnyi TIE-t. Egy osztag fedezné a leszállóegységeket, egy elsöpörné a BLT-ket, kettő pedig végezhetne a T-65-ökel. Stark elmosolyodott. Quan kapitány a birodalmi katonai stratégia híve volt. Totális megsemmisítés, a haderő legnagyobb mértékű fitogtatása. Az alapok jók voltak, de a felhasználható eszközök már silányak. A TIE/IN vadászok olcsóak voltak, gyorsak és jól manőverezhetőek. Ezzel azonban vége is ért azon tulajdonságoknak a sora, melyek a pozitívumait dicsőíti. A negatívumok ellenben sokkal szembetűnők. A pajzs, az életfenntartó rendszer, a hiperhajtómű valamint a nagy tűzerő hiánya az, ami miatt a TIE-ok még nagy számban is csak jelentős veszteséggel képesek kicsikarni a győzelmet. Stark, a klón háborúban edződött tiszt volt. Ő még látta, tapasztalta és élvezte annak a kornak a hadászati előnyeit. Amikor nagy számban vetették be a jól felfegyverzett, jól védett, minden körülmények között használható harci gépeket. Akkoriban még nem spóroltak a hadseregen és nem építettek olyan űrállomásokat, amelyek egy egész bolygó elpusztítására képes, azonban mit sem ér a gyors, apró egységek ellen. Ez lett a veszte az első Halálcsillagnak, s ez lesz a veszte az épülőfélben lévő másodiknak is. Ilyenre verik el a pénzt, ahelyett, hogy sorozatgyártásra vinnék a TIE X1-eseket vagy a TIE Defendereket, és nem csak kevés, speciális helyzetekben bevethető darabokat gyártanának belőlük. Akkor eredményesebb lenne a Birodalom, és nem kéne feláldoznia a bevethető egységek felét. - Jól van kapitány. Pajzsokat fel, turbólézereket készenlétbe. Küldjön ki négyosztagnyi vadászgépet a felvázolt stratégia mintájára. Majd indítsa el a leszállóegységeket. Fogják el azt a tábornokot. - Admirális… - csendült egy fiatal tiszt hangja. Olyan sápadtan nézett fel a monitorjáról, hogy a Hoth is féltékeny lehetett volna rá. – Hívás a Coruscantról… az Uralkodó óhajt önnel beszélni. Stark meglepetten, de korántsem dühösen vonta fel a szemöldökét. Az időzítés szerencsétlen volt, ám nem végzetes. És azt is tudta, miért keresi. Már számított rá. - Soha jobbkor. – jegyezte meg azért a kíváncsiskodó fülek kedvéért, majd az ajtó felé indult – Quan kapitány, elvárom, hogy mire visszatérek, a Lázadók halottak, a tábornokuk pedig fogoly legyen. – azzal elhagyta a hidat. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 16. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 16. Az X-szárnyúak megpróbáltak kétfelé válni, hogy elpusztíthassák a leszálló egységeket, és egyben fedezhessék az Y-szárnyúakat is. A négyosztagnyi TIE vadász azonban túl sok volt ehhez, így nem oszthatták meg az erejüket. Még párokra sem szakadtak szét, mindenki repült, amerre látott, lelőtte azt a célpontot, ami elsőként a célzókészüléke elé került és segített annak, aki a legközelebb hozzá veszélybe került. Sen a harc sűrűjében cikázott, közvetlen egy TIE mögött, ami először a Vörös 9-est próbálta meg levadászni. Jól manőverezett, nem nyújtott tiszta célpontot. Azonban kevésnek bizonyult a nővel szemben. Egy orsóval keresztezett bukófordulóból kijőve pont Sen célkeresztjébe csúszott, mivel ő egy bukfenccel szembe állította vele az X-szárnyút. A lézernyalábok kíméletlenül letépték a TIE bal oldali szárnyát, majd ütöttek lyukat az üzemanyagtartályon. A robbanás pillanatok alatt szilánkokra tépte a birodalmi vadászgépet. - Vigyázz Tope, ketten repülnek rád, 1.5. – figyelmeztette társát a veszélyre, miközben ő maga is arrafelé kormányozta a vadászgépét. - Vörös 6-os, 3-as közelíts. – utasította őket a Vörös 1, aki bárhol is volt, legalább olyan jól látta az eseményeket, mint Sen. A két X-szárnyú párba rendeződve vágott be a Vörös 5-öst üldöző két TIE mögé. Ju kapáslövése egy pillanat alatt elpusztította a birodalmit, de Sen gondos célzással elengedett lézernyalábjai is csak fél másodperccel maradtak le tőle, újabb ellenséget küldve a másvilágra. Sen hangosan elkurjantotta magát, hiszen ez már a második légi győzelme volt ebben a csatába. - Kösz srácok. – hebegte Tope a rádióba, miközben gépét egy bukófordulóval a csata alá vitte. - Tartozol nekem. – véste az eszébe Ju, jó kufárhoz méltóan. - Vigyázzatok, hárman fordultak felétek. – üvöltött bele valaki a mikrofonjába. Sen ösztönösen olyan gyorsan változtatott irányt, amilyen gyorsan csak tudott, ennek köszönhetően a zöld sugarak csak a pajzsát súrolták. Ju már nem volt ilyen szerencsés. Egy lövedék pont a pilótafülkébe csapódott, ami robbanássorozatot indított el a gép belsejében, végül az X-szárnyú darabjaira hullott. - Jézus, kilőtték Jut. Kilőtték Jut… tűnjünk innen a francba. – sikította Tope. - Ezer az egyhez, hogy ezt nem éljük túl. – saccolta az esélyeiket Kawoski. - Nyugalom emberek, még pár perc. – csendült Vilss magabiztos, hideg hangja. - Meg van, kilőttem egyet… - kiabálta túl örömtelien Telu-Wan a jajveszékeléseket – Megvan az első légigyőz… Statikus zörej az éterben és fényes villanás Sen látóterének szélén. Ez az, ami még néhány pillanatig a fiatal Telu-Wan örömére emlékeztette a pilótákat. - Vörös 12-es elesett. – jelentette komoran O-Lian. Éppen a robbanás pillanatában akarta odavetni neki, hogy ne bízza el magát és figyeljen oda a csatára. Elkésett. És kis híján ő is. Zöld lézersugarak száguldottak el a fülke mellett, majd egy lyukat fúrt az egyik szárnyra. O-Lian tudatosan oldalra húzta a gépet, majd nagy ívben emelkedni kezdett, miközben fejét forgatva kereste a támadóját. Meg is találta, a TIE közvetlen mögötte volt. Szerencsésnek érezte magát, amiért a birodalmi ilyen rosszul célzott, azonban érezte, hogy ez a szerencse nagyon gyorsan cserbenhagyhatja. - Rámaragadt egy és nem tudom lerázni. – kiabálta a mikrofonba, miközben vad manőverekkel tartotta távol magától a TIE-t – Megköszönném annak, aki levakarja rólam. - Már itt is vagyok, drágám. – érkeztek a vörös lézersugarak fentről, darabokra robbantva a TIE-t, majd egy X-szárnyú húzott el O-Lian gépe mögött. - Hálám üldözni fog a sírig, Élan. - A szavadon foglak. – pörgette meg győzelemittasan ragadozó madárra emlékeztető vadászát a Vörös 4-es. Eközben Vörös 11-es nyílegyenesen rárepült célpontjára. Célzott és lőtt, a birodalmi azonban időben kimanőverezett a célkeresztből. Haprenfis utána kapta a kormányt, csakhogy a gépe nem reagált. Újra megpróbálta, ezúttal másik irányba, ekkor sem történt semmi. Idegességében rángatni kezdte a botot, ám az X-szárnyú makacsul ragaszkodott a nyílegyenes repüléshez. Amit a TIE pilótája örömtelien fogadott. - Ő… itt Vörös 11. A kormánymű nem reagál. – lemondóan eleresztette, hátradőlt az ülésben – Azt hiszem, ez a nap a legpechesebb az életemben. Sok szerencsét barátaim. A TIE pilótája mintha csak ezt várta volna, végszóra szétlőtte a magatehetetlen X-szárnyút. A sors iróniája, hogy alig egy másodperccel később a Vörös 2-es odaért és végzett a TIE-vel. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 17. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 17. Stark beért az Empire Queen kommunikációs szobájába. Rálépet a padlóba épített kör alakú adókészülékre és térdre borult. Ebben a pillanatban megjelent Palpatine Császár hatalmas holoképe. Elégedetten mosolygott, mintha egy megtört nexura tekintene le. - Mi az óhaja, felség? – kérdezte Stark olyan alázatosan, amennyire csak tudta. - Hogy áll a Lázadó tábornok elfogásával? – érdeklődött az Uralkodó, mintha a napi sajtóról próbálna meg beszélgetni. - Csapataink ezekben a percekben landolnak az Ytnomon. Percek kérdése és a kezünkben lesz. – mondta büszkén felszegett állal. - Kitűnő. És a másik feladata? - Amint ön úgy látja, hozzákezdhetünk, felség. - Úgy látom, admirális. Itt az ideje, hogy kisöpörjük az árulókat a közelemből. – sárga szemeivel az admirálisra meredt, mintha csak azt mérlegelné, hogy kinek az oldalán áll. Stark állta a tekintetét. – Elküldtem a Kezeket a Borrondára, a többi magán múlik. De jól jegyezze meg, nem tűröm a kudarcot. - Én sem, felség. – hajolt meg Stark és a hologram elenyészett. Ebben az esetben pedig végképp nem. – tette hozzá gondolatban. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 18. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 18. - Itt Vörös 8-as. Kilőttek két hajtóművem. Zuhanok. Sajnálom, de ez a csata számomra véget ért. Az Erő legyen veletek. – azzal a kom elnémult. O-Lian kényszerítenie kellett magát, hogy elfordítsa a fejét az Ytnom felé zuhanó X-szárnyúról. Nem akarta latolgatni az esélyeit a veterán Vilssnek. Talán túléli a kényszerleszállást, talán nem, ennyi volt. Ha ezen töri a fejét, ő biztos nem éli túl a csatát. Fejével együtt a gépét is elfordította, hogy újra bevágjon a gépek sűrűjébe. A főboly csatája a csillagromboló fölött zajlott, éppen kívül a lézerütegek lőtávolán. Az Y-szárnyúak is beálltak a TIE-ok ellen vívott harcba. Nem bírtak a rombolóval, az X-szárnyúak pedig túl kevesen voltak. Így sem tarthattak már ki sokáig, de még mindig tovább, mintha kétfelé oszlottak volna. - Kilőtték az Arany 1-est! – üvöltött bele valaki a mikrofonba. A jajveszékelő hangja eltorzult, hisztérikussá vált, így senki sem tudhatta, ki is szólt valójában. Még azt is nehezen lehetett volna megállapítani, hogy nő volt-e vagy férfi. A ténymegállapítása azonban igaz volt, az Arany Vezér elesett. - Itt Arany 9. Átveszem a vezetést. – lett úrrá Min Oone az Y-szárnyúak osztagában jelentkező zűrzavar fölött. - Figyelem, újabb vadászok érkeznek. – jelentette Kawoski csendesen, mintha az egykori vészmadár belenyugodott volna a saját halálába. - Ej de nagy itt a szomszédjárás. – jegyezte meg jókedvűen Ekun Garlod. A Vörös Vezér is tapasztalt pilóta volt, látta már az esélyeiket, és most eljutott oda, hogy választania kellett. A bázisról már percek óta nem érkezett semmilyen jelzés, se a menekülő hajókról, viszont a birodalmi csapatok már régen landoltak. Ha sikerült volna felszállnia legalább egy transzportnak, arról már hallaniuk kellett volna. Sajgó szívvel, a tehetetlenséggel küzdve, segíteni vágyással tele tudattal adta ki a parancsot – Vörös 1-es minden vadászgépnek. Visszavonulás. Mindenki meneküljön. – lehajtotta a fejét, hogy megnyugtassa háborgó tudatát. Ha téved, védtelenül hagyják a menekülő transzportokat. Erkölcsével és hitvallásával vívott most párbajt, miközben remélte, a legjobb döntést hozta meg. Mikor felpillantott, egy egész osztagnyi TIE-t látott a csillagromboló felöl felé száguldani. – Visszavonulás. – erősítette meg még egyszer a parancsot, majd lehunyta szemét, és távoli otthonára gondolva várta be végzetét. A lázadó vadászgépek egymást fedezve váltak el a csatatértől, hogy minél nagyobb sebességre felgyorsítva lerázzák a birodalmiakat. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 20. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 20. Stark admirális visszatért a hídra. A romboló belsejében semmit sem lehetett érezni a kint dúló csatából. Néha elcikázott egy-egy lézersugár a híd ablaka előtt, de azok is egyre ritkábban. - Quan kapitány, miért dúl még a csata? – lépett az ablakhoz Stark, tekintetét a magasba emelve. Észrevett néhány TIE-t, amint céltalanul köröznek, mintha csak dögevők lennének a dög körül. - A Lázadó bázist elfoglaltuk, Jutja tábornokot elfogtuk. Néhány Lázadó a környező erdőbe menekült, de a jelentős részük szintén fogoly. A vadászgépeik pedig visszavonulót fújtak. Éppen most akartam kiadni az üldözési parancsot. - Hány Lázadó gép maradt? - Három BLT és hét Incom. – olvasta le gyorsan az adatokat Quan az egyik monitorról. - Lőjék ki a BLT-ket és még négy Incomot. A maradék három gépet hagyják futni. – intett Stark hanyagul. - Miért is? – vonta fel a szemöldökét Quan meglepetten. Nem látta értelmét ennek a stratégiának, szerinte jobb lett volna az összes Lázadó pilótát elpusztítani a gépeikkel együtt. - Hírmondónak is kell maradnia, aki elmeséli a többi Lázadónak, mi történt itt… hogy mit művelt a Mészáros Admirális. - Értem. – azzal megperdült. Stark visszafordult az ablakhoz. Még pár óra, és maguk mögött hagyják ezt a bolygót. A távolodó gépekre pillantott. Egymás után hét robbanást látott, majd minden elcsendesedett. A TIE vadászok visszatérnek az Empire Queen hangárába, a megmaradt három X-szárnyú pedig fénysebességre kapcsol. Hogy hogyan hívták a három túlélőt? Nem érdekelte. Számára senkik voltak a csata kezdetén, és azok is maradnak az örökkévalóságig. Három pilóta, akik elmesélhetik, mit tett itt. Ennyit érdemeltek. Legközelebb ők sem maradnak életben. - Uram. Uram. – Stark úgy nézett fel a fiatal férfire, mintha azt sem tudná ki ő – Üzenet jött önnek a HoloNeten. Nézze. – nyújtott át egy adattáblát. Az admirális átvette és elolvasta a rajta álló rövid üzenetet. A CÉLSZEMÉLY A BORRONDÁN VAN. Stark arcán széles vigyor terült szét, szeme fehérje pedig szinte vakító ragyogásba tört ki. Ennél jobb híreket nem is kaphatott volna. Mikor ma felébredt úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha ágyba maradna. Mostanra azonban már ünnepnapnak nyilvánítaná e napot. Felugrott székéből és kapitánya társaságában visszasietett a hídra. - Navigátor. Számítsa ki a legrövidebb utat a Borrondára. Amint kész van, ugrás. – viharzott be a hídra. - Uram, arról van szó, akire gondolok? – kérdezte félénken a kapitány. - Pontosan kapitány. Riassza a flottánkat, induljanak ők is a Borrondára. – parancsolta. - Értettem. – és lesietett a személyzeti szobába. - Uram. – szólt a navigátor – Megvannak az adatok. Készen állunk az ugrásra. - Mennyi idő múlva érjük el a Borrondát? – érdeklődött Stark, bár kábé tudta. - Tizenöt nap. – válaszolt habozás nélkül a hadnagy. - Akkor adjanak minden energiát a hajtóműveknek. Ennél hamarabb akarok ott lenni. Hiperhajtóműveket beindítani. – az ablakok felé fordult és várta, hogy ugorjanak. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Frenkie Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 21. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 21. Dzséjt: Még mindig tartom, hogy nagyon jó regény. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 21. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 21. Köszönöm frenkie, és még csak most jön a java --------------------------------------------------------------- O-Lian könnybe lábadt szemekkel meredt a lemaradó TIE vadászokra. Tizenegyen kezdtek menekülni, de már csak hárman érték el az ugrási pontot. Egy ideig azt hitte, ők is meghalnak. Ám nem számított már ez sem. Barátai halottak, köztük Oone is. Egy szempillantás alatt vált kozmikus porfelhővé. És mikor rajtuk volt a sor, mikor ők hárman is célkeresztbe kerültek, a birodalmiak elfordultak. Futni hagyták őket. - Miért? Miért? Miért? – kántálta Kawoski dühösen. Kérdései nem csak erre a pillanatra vonatkoztak, hanem az egész eddig történtekre. Miért élték ők túl? Miért csatlakoztak a Lázadáshoz? Miért kellett meghalnia a többieknek? Miért támadták meg őket a Birodalmiak éppen ma? És még rengeteg miért volt, ami a fejükben kavargott. - Hogy elmondhassuk, mi történt itt. – reccsen Sen Teg hangja nyugodtan. A nő valami túlvilági higgadtsággal beszélt, ily módon megnyugtatva társait is. – Ezt kell tennünk. – elnémult, valószínűleg elgondolkodott. - Hát tegyük. Vörös osztag, fénysebességre. – vette át a szót Kawoski. Szavai után pár másodperccel a megmaradt három X-szárnyú vadászgépek a csillagrombolóval egy időben tűntek el a hiperűr mélyén. A csatatéren nem maradt más, csak roncsok, és a halottak emlékei. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 22. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 22. A transzporter kilépett a hipertérből és megkezdte az ereszkedést Borronda zöld felszíne felé. Az utazás időtartalma alatt Jade főként fénykardjával gyakorolt, míg Szeláni mindent kiderített célbolygójukról. Egyszer sem szóltak egymáshoz, amit elég nehéz volt elképzelni. Az út hét napig tartott, ezalatt ki sem léphettek a kabinjukból, az ajtót kívülről bezárták. Ételt, italt egy droid vitt nekik, a személyzet többi tagját sohasem látták. Palpatine feltehetően valami olyan árut szállíttatott a hajón, amiről nekik nem kellet tudniuk, vagy az összezártság is a próba része volt. Mindenesetre nehezen bírták egymást. Végül Jade törte meg a csendet. - Miért kell ezt csinálnunk? – kérdezte miközben lekapcsolta fénykardját. - Mert a Császár ezt parancsolta. – válaszolt Szeláni fagyosan. - Nem úgy értem. – leült ágyára, Szeláni ágya mellé. Jorsz hason feküdt és a falba süllyesztett számítógépet bújta. – Miért kért meg minket a Császár, hogy pusztítsuk el annak a huttnak a bandáját. Szeláni az oldalára fordult és Jadere nézett. - Fogalmam sincs. – tűnődött a lány, végül csak ennyit felelt – Talán nem kell róla tudnunk… parancsot kaptunk, hát hajtsuk végre. – visszafordult a számítógéphez. Jade biccentet, majd hanyatt dőlt. Elméje folyamatosan járt, nem bírta kikapcsolni. Hétnapi némaság kezdett kitörni belőle. A Császári Palotában legalább beszélgethetett a barátaival. - Hogyan csináljuk? – szólalt meg újfent. - Majd kitaláljuk ott lent. De nem maradnál csöndbe még egy kicsit? Ha te nem is, én azért meg szeretnék még tanulni egyet s mást a hutt fajról! – fakadt ki Szeláni. – Kérlek, maradj csöndben! - Rendben. - Kuss!!! – rivallt rá Jade-ra. Szeláni is unta már a bezártságot, és ez meg is mutatkozott rajta. Napról napra ingerlékenyebb lett, s most a pohár kicsordult. Mara elhallgatott, Szeláni folytatta a hutt faj tanulmányozását. Azonban a csönd múlandó volt, ha az ember már több mint egy hete nem szólalt meg. - Mit tudsz eddig a Borrondáról? – kérdezte félénken Jade. - Ez nem igaz!!! - sikította Szeláni, felpattant és Marához vágta párnáját, majd beviharzott az ápolófülkébe. Az ajtó hangos csattanással zárult be mögötte. - Ezt meg mi lelte? – kérdezte a levegőbe Jade, majd átült Szeláni ágyára és belelesett a számítógépbe. A transzporter landolt Borronda Quwan nevű városában. A két lány azonnal távozhatott, sőt, a droid szinte kihajította őket a hajóból. Mindketten mélyet lélegeztek a friss levegőből, és nagyot nyújtóztak. Ez nagyon jól eset nekik egy hétnyi utazás után. Miután elhagyták a dokkot hajójuk felszállt és elrepült. - Hé! Hová mennek!? – kiabált utána Jade. - Innét nézve… el. – morogta Szeláni dühösen. – Gyere, szerezzünk valami lakhelyet. – intett fejével s elindult a belváros felé. - Ennyi? Csak így figyelmen kívül hagyod, hogy itt hagytak minket? – követte Jade útipoggyásszal kezében. Szeláni ugyanilyen ládát vitt. - Nem hagyom figyelmen kívül, de mit tehetnék. TávKom itt is van, és szerintem a HoloNetre is rácsatlakozhatunk. De ne nyafogj légy szíves, mert nehéz lesz betartani az Uralkodó parancsát. - Jól van, jól van, csak egy kicsit izgulok. – védekezett Mara. - Én is, még sem nyafogok. – végigpillantott Quwan házain. Mind csupa plasztbeton és durracél építmény, erőteljesen keveredik a coruscanti és a nabooi építészeti stílus. Az utcákon különféle fajú lények jártak-keltek, az utakat siklók hada szelte keresztül-kasul. Ezt leszámítva minden gyönyörű volt. Az utak mentén fák zöldelltek, a házak között hatalmas parkok és tisztások terültek el. Az ég kék volt, a levegő tiszta. Az űrhajók zajai elültek amint elhagyták a kikötőt, ezt nagyban befolyásolták a kikötőt falként körbevevő hangelnyelők. – Szereznünk kell valami szállást. - Aztán információkat kell szerezünk Dorrbazról és a bandájáról. Erre a legalkalmasabb hely egy bár. – mutatott Jade egy toronymagas épületre. Tetején hatalmas holobetűk hirdették: SISKO HOTEL, ÉTEL- ÉS ITALBÁR. Szeláni elismerő pillantást vettet Jade-ra. - Na végre használod az eszed. Gyerünk. – intett és elindult, Mara követte. Mikor beléptek a szállodába szemük-szájuk tátva maradt. Az előtér falai mentén festett képek sorakoztak, a porta és az ajtók mentén kézzel megmunkált agyag, bronz és ezüstszobrok díszelegtek. S mindezt növények dzsungele vette körül. A vörös szőnyeget szinte már meg sem kell említeni. Az összhatás gyönyörű volt. - Ha nem tudnám, hogy a Külső Peremvidéken vagyunk… - lehelte ledöbbenve Jade. Szeláni elismerően füttyentett. - Vegyél ki két szobát. – kérte Szeláni Jade-t. - Miért nem te veszel ki? – fonta össze kezét Mara mellkasa előtt. - Mert kettőnk közül neked vannak jobb diplomáciai készségeid. – világított rá egy fontos tényre Szeláni, bár nem szívesen ismerte el. - Ezt feljegyzem Szel. – vigyorodott el a lány. - Ne szólíts Szelnek! – rivallt rá Szeláni Marára – Értetted?! Utálom ezt a nevet! - Jól van. – egyet hátra lépett és kezeit védekezően felemelte – Bocs. – mondta, majd nagy léptekkel a recepciós pulthoz ment. – Jó napot. Szeretnék két szobát bérelni. Lehetséges? – kérdezte olyan barátságos hangon, amennyire csak kitellett tőle. Egy átalakított EV-9D7 portásdroid fordult felé, és rövid várakozás után válaszolt. - Igen. Kártyával, vagy készpénzzel fizet? Jade meglepetésében felvonta szemöldökét. Nem sűrű, hogy egy droid a fizetés módja felől érdeklődik, főleg, ha egy ilyen jómódú szállodában dolgozik, mint portás. Ez a robot azonban türelmetlenül várta kérdésére a választ. - Kézpénzzel. – válaszolt Jade. - Szuper. – csapta össze vékony fémkezeit a droid – 500 Ruanas lesz. – jelentette ki. - Azt sem kérdezed meg, hogy mennyi ideig akarunk maradni? - Hölgyem. Mit érdekel az engem? – kezdte a droid olyan hangon, amit egy korélliai csempész is megirigyelne – Napi huszonnégy standard órát gürcölök itt, és azon kevés vendégek is, akik itt akarnak megszállni, kártyával fizetnek. A tulajdonos nem sokat törődik velem, így önmagamról kell gondoskodnom. A kártyákról levett pénzt nem válthatom be, de a kézpénzzel már jobban járok. 500 Ruanas vagy más szállodát keresnek. - Rendben. – bólintott beleegyezően Mara. Zsebéből előkotorta a megfelelő összeget, majd átnyújtotta a droidnak, aki örömtelien felhorkant. - Köszönöm az előleget. – ha tudott volna mosolyogni, a szája a füléig ért volna. - Előleg?! – szisszent fel Jade. Leesett állal bámult a droidra. - Ahogy mondta. Nem tudom, meddig maradnak. A távozásukkor kell majd kifizetniük a teljes összeget. Kilencedik emelet, nyolcvanhármas, nyolcvannégyes szoba. Kellemes napot, örülök, hogy a Sisko Hotelt választották. – mondta nyájas hangot imitálva. - Azt elhiszem. – motyogta Mara, majd motyóját szedve társához ment, aki épp egy alderaani vízfestményt tanulmányozott. - Na? – fordult kérdően Jade felé. – Meg van a szoba? - Kilencedik emelet. Nyolcvanhármas, nyolcvannégyes szoba. – fortyogta a lány. – Kár, hogy nem te mentél. - Miért? – vonta fel szemöldökét Szeláni, de társa nem válaszolt, hanem az egyik turbólifthez lépett. Miután Jorsz is beszállt, felmentek az emeletre. Mikor beléptek lakosztályaikba, hasonlóan meglepődtek, mint amikor a szállodába érkeztek. Mara ledobta utazótáskáját, majd erejét vesztve belerogyott a fotelba. Örült, hogy végre emberi körülmények között pihenhet. - Végre. – sóhajtotta elnyúlva a kanapén. – Már kezdtem begolyózni azon a hajón. Egy hét szűk kabinban való űrutazás után, még Mos Eisley Cantina bárja is luxushelynek bizonyulna. Aztán mikor izmai végre ellazultak, s az út okozta feszültség enyhülni kezdet, Szeláni robbant be a szobába. - Akkor fogjunk hozzá. – jelentette ki. - Mihez? – vonta fel szemöldökét Mara. - Hát a feladatunkhoz. Elfelejtetted? Meg kell ölnünk Dorrbazt. – emlékeztette társát Jorsz. - Hagyjál már. – dörzsölte meg halántékát Mara – Ma pihenni szeretnék. - A Császár… - Az Uralkodó nem veszi zokon, ha egy napot pihenésre fordítunk. Amióta felfedezett minket, most először hagyhattuk el a palotát. És most is egy hétig döglöttünk abban a hajóban… szerintem jobban örülne annak, ha erőnk teljében hajtanánk végre a küldetésünket. – érvelt Jade. - Lehet. – bólintott megadóan Szeláni – Én is szívesebben pihennék… - Nahát akkor. – szökkent fel Mara – Ezt kell tennünk. Különben is, pihenés közben is hozzájuthatunk egy-két hasznos infohoz. Talán még Dorrbazba is belefutunk. - Talán. – ismételte Szeláni. – Akkor legyen, pihenjünk. És úgy is lett. Egy kiadós fürdés keretében mindketten lemosták magukról az út mocskát, majd felöltötték a Birodalomtól kapott ruhákat. Egyszerű öltözékek voltak, olyanok, amilyeneket a nyaraló lányok viselnek. Szeláni fehér, korélliai sortot és toppot öltött magára, csizmája szárába rejtette apró sugárvetőjét. Mara atajni fekete rövidnadrágot és bő, rövid ujjú fehér inget öltött, sugárvetőit pedig nadrágja zsebébe illetve csizmája szárába tette. Ruháik alá fürdőruhát vettek fel. - Készen vagy? – kérdezte izgatottan Szeláni miután Mara ajtót nyitott neki. - Igen, menjünk. – bólintott Mara és elhagyták a hotelt. Egy bérelt siklóval lementek a Gancel tenger egy elhagyatott partjára. Nem akartak a strand tömegébe menni, inkább magányra vágytak. Mara előre elhatározta, hogy napozni fog, ugyanis a coruscanti szoláriumok egyáltalán nem adják vissza a természetes napon való sütkérezés érzését. Pedig a Koréllián mennyire szeretett napfürdőt venni. Szeláni társával ellentétben inkább úszni fog, egyelőre ezt akarta kipróbálni, mert még sohasem látott tengervizet. A Császári Palota agyontisztított fürdői pedig egyáltalán nem adták vissza a természetes vízben való lubickolás hangulatát. Jorsz sokat hallott már a tengerekről és óceánokról, de eddig elképzelni sem tudta őket, pláne nem a bennük való fürdést. Mikor leértek a partra leterítettek egy plédet a homokos talajra, fürdőruhára vetkőztek, s mindketten tették azt, amit elterveztek. Mara lefeküdt és behunyta szemét, hagyta, hogy izmai elernyedjenek és elnyomja az álom. Szeláni pedig óvatosan belement a Gancelbe. A víz tiszta volt és kellemes meleg, élvezet volt megmártózni benne. A puha, iszapos talaj egyáltalán nem bökte a talpát, hínárba sem akadt bele. Mintha egy strandon lett volna. Úszni kezdett, először csak a part közelében, később már beljebb is merészkedett. Végül eleresztette magát és hagyta, hogy a hullámokon lebegve a lágy szél simogassa bőrét. Az egyik pillanatban még jól érezte magát, a következőben fejre állt körülötte a világ. Valami megragadta bal lábát és lerántotta a víz alá. Szeláni vadul kapálózva próbált feljutni a felszínre az életet jelentő levegőért, de oxigén híján nem bírta sokáig. Akármi is kapta el, egyre mélyebbre húzta a víz alá. A lány az eszméletvesztéssel küzdött, jobb lábával a síkos testet rugdosta, s közben az Erőt hívta segítségül, hogy segítséget kérjen Jade-től. Társa azonban aludt, és ilyenkor nehezebben lehet érzékelni az Erőt, főleg, ha valaki olyan csekélyke képességekkel rendelkeznek, mint ők. Halálfélelem fogta el, amikor egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Újra az Erőhöz folyamodott, de most az állatba döfött vele. Ez látszólag hatásos volt, mert támadója elengedte. Szeláni sebesen úszott a felszín felé. Mikor feje kibukkant a vízből mélyet szippantott a levegőből. Görcsösen köhögni kezdett, majd mikor abbahagyta sebesen a part felé úszott. Az Erő rezzent, mire Szeláni felsikított. - Mara! – majd az a valami megint a víz alá rántotta. Jade riadtan felült, mintha a nevét kiáltotta volna valaki. Körbenézett, de nem látott senkit. - Szeláni. – döbbent rá. Talpra ugrott, és a vizet kezdte fürkészni. Nem látta társát, ezért az Erőhöz folyamodott. – Szeláni, hallasz? – nem kapott választ, csak egy képet, amiben Jorsz egy állattal küzd a víz alatt. Aztán a lány felbukkant a felszínen, újabb levegőt kortyolva kiáltott segítségért. – Tarts ki Szeláni! – bíztatta Mara és máris sugárvetőjéért nyúlt. Elővette az apró birodalmi pisztolyt, az Erőre koncentrálva célzott, majd lőtt. Vörös lézernyaláb csapódott Szeláni mögött a vízbe. Valami hullámokat verve vonaglani kezdett a felszín alatt, majd minden elcsendesedet. A lány elérte a part előtti sekély részt, aztán ahogy csak tudott kifutott a homokra. Zihálva rogyott rá a plédre. Egész testében remegett, ilyenre nem készítették fel. Ennyire még sosem volt közel a halálhoz. Mara aggódó tekintettel guggolt le mellé, törülközőt terített a hátára. - Jól vagy? – kérdezte nyugtalanul. Szeláni remegve bólintott, s szinte eleredtek könnyei, annyira megijedt. Félelmét fokozta, hogy az a valami, ami megtámadta, most kicsörtetett a partra és tátott pofával feléjük lódult. Hatalmas volt, fejétől farkáig majdnem tíz méter. Nyílalakú, krokodilszerű pörölyfeje jobbra-balra vonaglott, ahogy közeledett prédái felé. Tátott, tőrméretű fogakkal teli pofájába akár egy bantha is belefért volna. Hosszú hüllő testét pikkelyek és foszforeszkáló nyúlványok borították. Négy, izmos, hártyás lába végén hatalmas karmok meredeztek, vaskos farka uszonyban végződött. Zömök alkatához képest rettentő gyorsan mozgott. A lányok rémületükben egyszerre ugrottak fel. Mara sebesen rálőtt az állatra, de a lövedék lepattant a vastag pikkelyekről. Hitetlenkedve újabb lövést adott le, ezúttal a tátott pofába küldte a sugarat. A lény dühösen felbömbölt, s megszaporázta lépteit, vadul csattogtatta állkapcsait. - Futás! – sikította Szeláni. Mindketten siklójuk irányába rohantak, nyomukban az irdatlan teremtménnyel. Jade leadott még egy-egy lövést, de ezzel csak azt érte el, hogy az állat még dühösebb lett. Elérték a siklót és bepattantak. Szeláni már indította is a hajtóműveket, mikor üldözőjük elérte őket. Fejével erőteljesen megtaszította a siklót, mire az felborult és nekicsapódott az út menti sziklafalnak. Aztán egyik lábával ránehezedett, erre a jármű fémes sikoltást hallatva a földre huppant. Az antigravitációs emelők szikraesőt hányva kiégtek a megterhelés alatt, a szélvédő csörömpölve berobbant a fülkébe. Marán és Szelánin eluralkodott a páni félelem, emiatt nem bírtak az Erőre összpontosítani. Tudták, hogy ki kell jutniuk a siklóból, csak azt nem tudták hogyan. A tető megrogyott az állat súlya alatt, s majdnem összepasszírozta a két lányt. Szeláni még mindig a hajtóművek beindításával küszködött, minden próbálkozása hiábavaló volt. A szörny újra lecsapott, és a jármű a tengelye körül 360°-ban átfordult. Mara elejtette pisztolyát, Szeláni pedig beverte fejét a kormánykerékbe. Homlokából vér kezdett csordogálni. Végül a tető hatalmas nyekkenéssel felszakadt. Az állat pofája előre lendült, hogy elkapja első zsákmányát. Valami felrobbant, a levegő megtelt égett halhús szagával. Az állat imbolyogni kezdett, majd élettelenül elterült a sikló mellett. Hajtóművek dübörgése hallatszott a közelből, aztán az is elcsendesedett. Mara szédült a félelemtől, Szeláni pedig eszméletlenül ült az ülésben. - Hahó! – hallatszott egy férfihang. – Jól vannak? Mindenki egyben van? Mara erőtlenül a férfira nézett, majd elsötétült előtte a világ. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 24. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 24. - Ébresztő. – jött valahonnan egy hang. Mara homlokához, majd halántékához egy meleg kéz ért, és a lány lassan magához tért. Homályos foltokat látott maga körül, és úgy érezte, mintha valami puhán feküdne. Korházba kerültem. – gondolta. Hirtelen felült, mire szédülés fogta el. - Na-na-na-na. Vigyáz, a vérnyomásodat lent hagytad. Pihenj még. – mondta valaki, és egy kéz visszanyomta az ágyra. Mara, ha nehezen is, az Erőt hívta segítségül. Pillanatok múlva érzékei kezdtek visszatérni, és rádöbbent, hogy nem is ágyon fekszik, hanem a Gancel tenger partján. Eztán eszébe jutott a szörny is, ami majdnem megette őket. - Az állat. – ugrott volna fel, de a férfi ismét visszalökte a plédre. - Már nincs semmi baj. Megdöglött. Mara látása kitisztult, és lassan fel is tudott ülni. Még egy kicsit szédült, de hamarosan ez is elmúlt. Végigmérte az előtte ülő férfit. Életkorát húsz és harminc év közé becsülte. Átlagos magasságúnak tűnt, ám ehhez vékony testalkat társult. A lány egyből tudta, hogy megmentőjük nem a nyers erő bajnoka. A férfi barna haja rövid volt. Barna szemeibe belenézve csak az ürességet látta, s mintha szemgolyói egy pillanatra halványzöld ragyogást árasztottak volna. Sovány arcának éles vonásai nehéz életről árulkodtak, ennek ellenére széles, életkedv teli mosoly terült el rajta. Ruházata egyszerű volt, mint bármilyen hétköznapi emberé. Sötétkék nadrágot, fehér inget és fekete bőrdzsekit viselt. Derekát széles bőrövvel fogta körbe, amelyről tasakok, élelem- és gyógyszerkapszulák, egy pisztolytáska és egy henger alakú szerkezet lógott le. Egy fénykard. – villant át Mara agyán. - Mi a neved? – kérdezte a férfi megnyugtató hangon. - Mara Jade. – válaszolt a lány még mindig bizonytalanul. - És a társad? - Szeláni Jorsz. – oldalra fordult. Mellette Szeláni feküdt, látszólag eszméletlenül, fején egy ragtapasszal. – Hogy van? - Remekül. Beverte a fejét és elvesztette az eszméletét. Szerencséjére nem súlyos. Mindjárt felébresztem. – kezét Szeláni homlokára, majd halántékára helyezte, és a lány néhány pillanat múlva úgy tért magához, mintha legszebb álmából verték volna fel. - Hol vagyok? – kérdezte erőtlenül a lány. – Hol az a dög? – pattant fel ő is, és az ismeretlen férfi ugyanúgy visszalökte, mint Marát. - Nyugalom. Még pár percet feküdnöd kell, hogy helyreálljon a keringésed. Elvesztetted az eszméleted. Még néhány percig kótyagos leszel. Rosszabb, mint a másnaposság, de legalább hamarabb kigyógyulsz belőle. - Maga ki? – érdeklődött Szeláni. - Dzséjt Ön Frájn vagyok. – egy pillanatra úgy nézett rájuk, mint aki akaratlanul elszólta magát, aztán egy vállrándítás keretében folytatta – Nekem köszönhetitek az életeteket. Szerencsétek volt. Eddig kevesen élték túl egy troz támadását. - Mi is csak kis híján úsztuk meg. – ült fel Szeláni. – Hogyan kerültél ide? - Szereztem egy kétsugaras felhőjárót, és azt próbálgattam, mikor megláttam a trozt, amint a siklótokat ostromolja. - Te Jedi lovag vagy, ugye? – mérte végig Szeláni a férfit. Dzséjt pár pillanatig hallgatott, szemgolyói ezüstösen megvillantak, aztán újra a fénytelen, üres, barna színbe burkolózott. Meglepődött a kérdésen. - Nem, nem vagyok Jedi lovag. – rázta meg fejét bánatosan. - És a fénykardod? Honnét van? – mutatott végig rajta Mara. - Réges-régen megöltem egy Jedit, ezt pedig elvettem. Praktikus fegyver, elrettentő és nincs olyan hely, ahonnét ne tudnám kivágni magam. De hogy-hogy felismertétek? - A Jedi meséken nőttünk fel. – vont vállat Mara. - Aha. – dörzsölte meg hitetlenkedve az állát Dzséjt, ezt nem igazán akarta elhinni. – Mindegy. Mi a fenét kerestetek itt? Nem tudtátok, hogy fürödni csak a strandokon engedélyezett… és csak ott biztonságos? – tette hozzá sebesen. - Nem. – rázta meg bűnbánóan fejét Szeláni. – Először járunk a Borrondán. - És mit csináltok itt, a Külső Peremen? – puhatolt tovább a férfi. - Munkánk van itt. – vallotta be Jade. Szeláni figyelmeztető pillantást vetett rá, de társa nem törődött vele. Mara úgy gondolta, hogy itt az alkalom az információk megszerzésére. – Kérdezhetek valamit? - Dorrbazról? – vonta fel szemöldökét Dzséjt. A lányok döbbenten egymásra néztek, majd vissza megmentőjükre. Dzséjt számítóan összefonta karját mellkasa előtt. - Dorrbazról akartok kérdezni, ha nem tévedek. – mondta ki kertelés nélkül. – Meg akarjátok ölni. – óvatosan guggoló helyzetbe emelkedet, egyik kezét térdére, a másikat fénykardjára helyezte – Birodalmi bérgyilkosok vagytok, és az Uralkodó maga bérelt fel benneteket. – A lányok hirtelen fegyvereik felé nyúltak, azonban már valaki eltávolította azokat a csizmákból. – Nincs szükség a fegyverekre. – vette elő Dzséjt az apró pisztolyokat dzsekije alól. – Ahhoz képest, hogy birodalmi bérgyilkosok, nem túl szemfülesek. - Miből gondolja, hogy azok vagyunk? – kérdezte Szeláni kíváncsian. - Ez egy szabvány ZAR-2-es birodalmi könnyű sugárvető, a felderítő járőrök használnak ilyet. – mutatta fel Jade fegyverére – A fekete piacon nem terjedt el, mert megbízhatatlan és nagyon kicsi a lőtávolsága. Épeszű törvényen kívüli nem viselne ilyet elsődleges önvédelmi fegyvernek, de még másodlagosnak sem. Civil körökben viszont túl drága, főleg egy olyan nőnek, aki a Peremvidékre jön strandra, de még ott is elkerüli a fizetős helyeket. – Szeláni szidalmazó szemekkel nézett társára – A másik sokkal jobb, bár szintén feltűnő. S-3B. A Naboo bolygó uralkodói mellet szolgáló udvarhölgyek rendszeresített pisztolya volt ez anno tizensok éve. Kevés maradt belőlük, és azok is nagyon drágák, de az Uralkodónak több ilyenje is lehet, tekintve, hogy valaha a Naboo szenátora volt. Tehát szeretett Palpadiousunk saját maga bérelt fel benneteket, ráadásul nektek ajándékozott két ilyen szerszámot is. Mert gondolom neked is van egy ilyen… barátod. Ugye Mara? – Jade beismerően bólintott. – Adok egy tanácsot, ingyen, bérmentve. Ha nem akartok feltűnést kelteni, szerezzetek KYD-21-est. Nagyon olcsó, pontos, jó stukker. Vagy egy DL-44-est, az még jobb, bár kevésbé könnyen elrejthető. – újabb bólintás érkezett a lányok részéről. - És honnét tudod, hogy Dorrbazt keressük? – érdeklődött Szeláni. - Terjeng egy pletyka a bolygón, miszerint Dorrbaz és bandája kirámoltak egy birodalmi teherhajót. Azt is csicsergik, hogy Palpatine kedvenc műtárgyai voltak rajta, és az Uralkodó már kevesebbért is küldött embert a másvilágra. Már vártam a birodalmiak felbukkanását, bár én egy egész flottára számítottam. - Ismered az Uralkodó demonstrációs projektét. – jegyezte meg Mara fanyaron. - Azonban a csendes eltakarítás is rá vall. – folytatta Dzséjt – Azt pontosan nem tudom, milyen feladatot töltetek be a birodalmi hadigépezetben, de nem is érdekel. Nem adlak fel benneteket, ám segíteni sem segítek. Keressetek más informátort. – azzal felállt és indulni készült. - Miért nem segítesz? – szólt utána Szeláni. - Mert gyűlölöm a Birodalmat, ezzel együtt Palpatine-t. S ott ártok kedvenc szervezetének, ahol csak tudok. Ez van, ezt kell szeretni. – sarkon fordult és elindult a ronccsá zúzott sikló mellett álló kétsugaras felhőjáró felé. Mind két lány dühösen, tehetetlenül nézték, amint az apró repülő a levegőbe emelkedik, majd eltűnik a láthatáron Quwan irányába. A másnapot Szeláni és Mara azzal töltötték, hogy információt szerezzenek Dorrbazról és bandájáról. Nem jártak sok sikerrel. A legtöbben vagy nem akartak beszélni, vagy nem mertek beszélni. Bejárták az űrkikötőt és a város összes bárját, de mindenki csak rázta a fejét, vagy csak annyit mondott: Nem is hallottam róla. Néha egy-egy ember megpróbálta követni őket, de azt mindig túl feltűnően tették. A lányok elkapták kíséreteiket, majd a legtöbbször eredménytelen faggatás után elnémították őket. Végül késő éjszaka Quwan egyik parkjában pihentek meg, leültek egy padra és kifújták magukat. Egész nap mászkáltak a városban. - Leszakad a lábam. – dörzsülte meg bokáját Jade. – Kivagyok. Menjünk vissza a szállodába. Majd holnap folytatjuk. - Csak tudnám hol. Minden bárt bejártunk, a fél lakosságot kikérdeztük, és Dorrbaz csatlósai közül is elintéztünk már néhányat. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyunk képesek a gondolatokban olvasni. – dühösen hátra dőlt, kezét összefonta – Ezek vagy nem akarnak beszélni, vagy félnek beszélni. A fene abba a Dzséjtbe. – csapott ököllel a padra. – Az egyetlen ember, aki segíthet, gyűlöli a Birodalmat. - A sors különös fintora. De egyáltalán nem biztos, hogy ő mert volna beszélni. – mondta Mara mereven. - Lehet, de ha mégis, akkor szükségünk van rá. Meg kell valahogy győznünk. – elmerenget – Fenyegessük meg. Csak van valami, amit titokban tart. Azt mondta: Ott ártok a Birodalomnak, ahol tudok. Talán rajta van a körözési listán. Holnap reggel utána nézek, te pedig kideríted, hogy hol tanyázik. - Rendben. De szerinted ezzel elérünk valamit? – Szelánira pillantott, s a lány kérdően felhúzta egyik szemöldökét – Mármint, ha tényleg rajta van a körözési listán, miért nem menekült el? - Lehet, hogy épp ma tette meg. – jegyezte meg zordan Jorsz. - Azt mondta: már vártam a birodalmiak felbukkanását… vagyis itt hagyhatta volna a bolygót, nehogy elkapják… persze ha tényleg körözik. – tette hozzá gyászosan, nem sok esélyt látott erre. - Akkor is ez az egyetlen esélyünk. Ha körözik, megfenyegetjük, ha nem… - Szeláni ritkán került olyan helyzetbe, hogy nem tudta befejezni mondatát, és ez most azon ritka pillanatok közé tartozott. - Azért furcsa fickó, nem? –törte meg a csendet percekkel később Jade. – Láttad hogy világított a szeme? - Igen. – kapta fel fejét Szeláni. Visszagondolt a férfira, s leginkább a szemére emlékezett – Több különböző színben villant meg, aztán kihunyt. - És aztán csak az üres, barna szemgolyó meredt rád. Ez a Dzséjt nem ember, de még csak nem is hallottam hozzá hasonlóról. - Én igen. – mondta Szeláni, s még ő is meglepődött a kijelentésén – Stark… Stark admirálisnak van ilyen szeme. Egyszer találkoztam vele. Amikor előléptették. Rám meredt és a szemgolyója halványkéken ragyogni kezdett… De csak egy pillanatig, aztán ugyan azzal a fénytelen, üres tekintettel nézett tovább, mint Dzséjt. – Szeláni szavai egyfajta ábrándozással teli vágyakozó hullámban tört elő torkából. Arcvonásai is meglágyultak, mintha valamiféle romantikus énje tört volna a felszínre. – Akkor azt hittem, hogy káprázott a szemem… aztán… - mondandóját hirtelen hagyta abba. Ajkai hangtalanul szidták meg, aztán visszatértek a kötelességtudó, merev arcvonások. Mara némán hallgatta és tanulmányozta társa viselkedését, s arra a következtetésre jutott, hogy Szeláni valamit eltitkol előle. Egyelőre azonban nem vonta felelősségre. Fontosabb dolga is akadt ennél. Mintha semmit sem látott volna, gondolkodóan maga elé meredt. - Dzséjttel kapcsolatban van még egy furcsaság. Mikor eszméletlen voltál, ő csak rátette a kezét a homlokodra és te magadhoz tértél. Valószínű velem is ugyanezt csinálta, de… hogyan csinálta? - Nem tudom. Bár sejtem. – Mara kérdően nézett rá – Szerintem Jedi lovag. - Á. Hisz azt mondta… - kétkedett azonnal Jade, de Szeláni félbe szakította. - És ha hazudott? Ha tényleg Jedi, akkor minden oka meg van rá. Van egy olyan gyanúm, hogy nem véletlenül ellensége a Birodalomnak. - Igaz. – bólintott Mara. Akart még valamit mondani, de végül csöndben felállt és nyújtózott egyet. – Menjünk, pihennünk kell. - Rendben. – bólintott társa s talpra pattant. Szép csendben, feltűnésmentesen elhagyták a parkot. A pad, ahol ültek most üresen állt az éjszakában. Mögötte a fák levelei baljósan megrezegtek a lágy széltől, és árnyakat kelltettek életre. A sötétből pedig egy páncélos alak lépett ki a félhomályra, egy alak, aki már a nap első sugarai óta figyelte a két, gyanúsan viselkedő lányt. Egy alak, akit a képzett birodalmi ügynökök még csak meg sem neszeltek. Ráérősen célpontjai után nézett, majd lassan, szinte szellemként eltűnt az éjszakában. Másnap reggel Szeláni elment Borronda rendőr-főkapitányságára. Először meglepte a helyi rendfenntartók száma, aztán eszébe jutott Dorrbaz itteni tevékenysége, és máris minden normálisnak tűnt. Az épület maga megfelelt egy nagyváros hétköznapi kapitányságának. Voltak benne bejelentőpultok, irodák, cellák, körözési nyilvántartók, garázs, raktár, s minden más, ami egy rendőrségen szükséges. De egy jelentős hozzátartozó hiányzott, méghozzá a rendőrök. Az egész épületben egy árva teremtett lélek sem volt. A cellák, a raktár, de még a kocsiszín is üresen kongott, az irodákban iratok halma feküdt a padlón. Még az ügyintéző droidok is eltűntek. Szeláni nem törődve a limlomokkal bement a körözési nyilvántartóba, ott pedig letelepedett egy terminál elé. Reménykedve, hogy még működik bekapcsolta a gépet. A monitor lassan kivilágosodott és szövegek jelentek meg. Szeláni beütött egy kódot, ami elvileg minden terminálon használható volt. A kód kattant, és Szeláni már be is lépett a rendszerbe. Lehívott egy tartalomjegyzéket a körözött személyekről. Szép hosszú lista volt, nevek ezreit tartalmazta. Beütötte Dzséjt Ön Frájn nevét, a monitoron pedig felbukkantak a megfelelő adatok. NÉV: DZSÉJT ÖN FRÁJN FAJ: GARN SZÜLETETT: KORRDOR, DAXTON-RENDSZER BÜNTETT: A BIRODALM ÁRULÓJA TOVÁBBI RÉSZLETEK A TANULMÁNYOKKAL ÉS A KIKÉPZÉSSEL KAPCSOLATBAN? Szeláni igent nyomott. JEDI KÉPZÉSBEN RÉSZESÜLT A JEDI TAMPLOMBAN, PRIVÁT KÉPZÉST KAPOTT NAKATA KORTEL JEDI MESTERTŐL. A KLÓN HÁBORÚ KITÖRÉSÉVEL KILÉPETT A JEDI RENDBŐL. TOVÁBBI RÉSZLETEK NAKATA KORTELLEL KAPCSOLATBAN? A válasz nemleges volt, azonban rákérdezett Dzséjt családi helyzetére. APJÁT, DZSAJ-TEN ÖN FRÁJNT ELVESZTETTE A DORWENI KONFLIKTUS IDEJÉN. NŐVÉRE, NÉLLY ÖN FRÁJN MERÉNYLET ÁLDOZATA LETT. KÉLER ÉS ENOLLY ÖN FRÁJN A KLÓN HÁBORÚ ALATT A KORRDORI ÉS A CORUSCANTI ÜTKÖZETBEN MEGHALTAK. ANYJA, NESI HETRI A NELDOR 9 VILÁGÁBAN HUNYT EL. EGYETLEN MÉG ÉLŐ ROKONA ÁRÁSZIA ÖN FRÁJN ELTŰNT A CORUSCANTI CSATA UTÁN. TOVÁBBI RÉSZLETEK A CSALÁDDAL KAPCSOLATBAN? - Ennyi kérdést feltenni. – sóhajtott Szeláni majd nemet ütött és lekérdezte a jelenlegi státuszt. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha egészen közelről figyelnék. Fegyverét előkapta rejtekhelyéről és közben sebesen megperdült. A nyitott ajtón kívül semmi sem volt mögötte. Egy pillanatig még fürkészte a helyiséget, majd lazított izmain, fegyverét visszatette a tokjába. - Nyugi kislány, csak a képzeleted játszik veled. – nyugtatta magát. Visszafordult a terminálhoz. ELHUNYT A SOLOMINI CSATÁBAN, MIKOR PALPATINE CSÁSZÁR ÁRULÓKNAK NYÍLVÁNÍTOTTA A JEDI LOVAGOKAT ÉS PARANCSBA ADTA AZ ELPUSZTÍTÁSUKAT. BEOSZTOTTJAI A PARANCSOT VÉGREHAJTOTTÁK. TOVÁBBI RÉSZLETEK A SZEMÉLLYEL KAPCSOLATBAN? - Mi? – lehelte maga elé, hitetlenkedésében gyorsan adatokat kért halálával kapcsolatban. A SOLOMIN BOLYGÓN A SZEPARATISTA ERŐK MARADÉKÁNAK EGY RÉSZE GYÜLEKEZETT. EKVINIL TÁBORNOK PARANCSNOKSÁGA ALATT FRÁJN PARANCSNOK VEZETTE A KÖZTÁRSASÁG RAJTAÜTÉSÉT. A CSATÁT MEGNYERTÉK, A SZEPARATISTA ERŐKET FELSZÁMOLTÁK. PALPATINE CSÁSZÁR PARANCSBA ADTA A JEDIK LIKVIDÁLÁSÁT. A KLÓN KATONÁK VEZETŐIK ELLEN FORDULTAK. A JEDIK ELLENÁLLTAK A SOLOMINON. AZ ŐSLAKOSOK SEGÍTETTEK NEKIK. A MÉSZÁRLÁST SENKI NEM ÉLTE TÚL. Szeláni sietősen újabb kérdést gépelt be. DZSÉJT ÖN FRÁJN HOLTESTE SOHA NEM KERÜLT ELŐ. FELTÉTELEZÉS: ELPUSZTULT SOLOMINON. TOVÁBBI RÉSZLETEK A SZEMÉLLYEL KAPCSOLATBAN? Újabb parancsot gépelt be: Feltételezhető, hogy életben van? FELTÉTELEZÉS: DZSÉJT ÖN FRÁJN TÚLÉLTE A SOLOMINI CSATÁT ÉS REJTŐZIK. A FELTÉTELEZÉS NEM BIZONYÍTOTT. LEHETSÉGES KAPCSOLAT ÁLL FENT DZSÉJTTEL, ISMERTEBB NEVÉN, A KALÓZZAL. TOVÁBBI RÉSZLETEK A SZEMÉLLYEL KAPCSOLATBAN? Dzséjt, a Kalóz. Szeláni szeme elkerekedett az új név láttán. Gyorsan lekérte az új adatokat. NÉV: DZSÉJT, A KALÓZ FAJ: EMBER SZÜLETETT: SOLOMIN, SOLOMIN-RENDSZER BÜNTETT: KALÓZKODÁS, BIRODALMI TULAJDON RONGÁLÁSA, BIRODALMI TULAJDON ELLOPÁSA, BIRODALMI TISZTEK ELLENI MERÉNYLETKÍSÉRLET, BIRODALMI TISZTEK MEGGYILKOLÁSA, CSEMPÉSZÉS, FEGYVERKERESKEDELEM, LÁZADÓKKAL VALÓ SZIMPATIZÁLÁS, ADÓCSALÁS, TÖBB RENDBELI BANKRABLÁS, TÖBB RENDBELI BETÖRÉS TOVÁBBI RÉSZLETEK A SZEMÉLLYEL KAPCSOLATBAN? - Már ez is túl sok. – nemet ütött. A monitorról eltűntek az adatok, és újból a körözöttek listája kezdett futni. Végül Szeláni kikapcsolta a terminált. Néhány percig még ült ott, töprengett, hogy vajon mi legyen a következő lépés. Egy halott Jedivel állnak szemben, aki mellesleg körözött bűnűző is. Ha ezzel nem tudják szóra bírni, akkor semmivel sem. Örömtelien összecsapta tenyerét, majd felpattant, és maga mögött hagyta a rendőr-főkapitányságot. Ám amit ő a képzelet játékának hitt, valójában egy páncélos alak volt, aki egy bejelentő pult mögött lapult meg. Halálos nyugalommal felállt és a terminálhoz ment. Bekapcsolta, majd visszakereste a legutóbb lekért adatokat. Futó pillantást vetett Dzséjt Ön Frájn nevére, majd lekapcsolta a gépet. Az alak sisakja alatt szélesen elvigyorodott. Egy percig állt ott egyedül a nyilvántartóban, majd sarkon fordult és hangtalanul célpontja után eredt. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 25. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 25. - Halott? – döbbent meg Mara. – Nekem nagyon is élőnek tűnt. Biztos jól olvastad? – hitetlenkedet. - Biztos, ezt nem lehet csak úgy félreolvasni. Dzséjt Ön Frájn egy halott Jedi lovag, aki valószínűleg mostanában egyszerűen csak Dzséjt néven körözött bűnűzőként éldegél. Tipikus Jedi mi? - Ez furcsa. – morogta Mara. - Az, de több, mint amire számítottunk. Mi van, ha mégis túlélte a solomini mészárlást, de ezt senki nem tudta meg. A holtest végül is nem került elő. Aztán elhagyta az Ön Frájn nevet és kalózként kezdett tevékenykedni, így olyan életmódot élhet, ami egyáltalán nem jellemző egy Jedire. Senki sem gondolná, hogy ki ő valójában, tehát tökéletes az álca. Ha ezzel nem bírjuk szóra, akkor semmivel sem. - Igen. – Mara előtt kezdett összeállni a kép – És mi van a testvérével. Valószínűleg ő is potenciális Jedi. Lehet Dzséjt jóvoltából tűnt el. - Nem hiszem. – vágott közbe Szeláni – Mármint, nem úgy tűnik, mintha tudna a testvére hollétéről. - Ezt a rövid beszélgetésünkből szűrted le? – gúnyolódott Jade. – Vagy az óta már találkoztál vele és megkérdezted? - Ez csak egy megérzés. Tudom, számodra idegen ez a fogalom. – vágott vissza – Visszatérve, szerintem fel lett volna tűntetve, ha tudná hol a testvére. Mint Jedi felkereshette volna, hogy kiképezze. - És ha már meg is tette? - Ugyan már! Ha két Jedi kalózkodna a Birodalomban, Vader vagy az Uralkodó már rég eltakarította volna őket. De legalábbis Stark admirális. – Mara felvonta a szemöldökét – Te nem is hallottad a pletykát? - Azt a pletykát, hogy az admirális megszállottan üldöz egy kalózt, aki már többször gúnyt űzött belőle? – mosolygott Mara – Ez a Dzséjt lenne az? – újra átgondolta az egészet és vigyor ült ki az arcára – Képzeld el, ahogy kiszedjük belőle a Dorrbazra vonatkozó információkat, aztán dolgunk végeztével átadjuk a császárnak. - Az Uralkodó repesni fog a boldogságtól, minket pedig bizonyára megjutalmaz. – ábrándozott Szeláni. - Főleg, ha ezt az apróságot is megemlítjük a testvéréről. – tette hozzá Mara fondorlatosan. - Szerintem ezt nem kéne. – lohadt le Szeláni jókedve – Az egész csak egy feltételezés. Ha nem igazolódik be, megüthetjük a bokánkat. - De ha igazunk van? – vonta fel szemöldökét Jade. - Akkor természetesen már más a helyzet. Ha Dzséjt mellett a testvérét is megtaláljuk, mindkettőt átadjuk az Uralkodónak. – Mara egyetértően bólintott – És te, jutottál valamire? – váltott témát gyorsan. - Apróságokra. Kérdezősködtem a kikötőben, de az ottani főnök szerint Dzséjt Ön Frájn – hangsúlyozta – nem ott szállt le, sőt, hónapok óta nem is hallott róla. Ezután a városban is kutattam utána…eredménytelenül. Azonban gondolkodtam. – mondta Mara és Szeláni hitetlenkedve felvonta szemöldökét. Jade tudomásul sem véve folytatta. – Mikor megmentett minket, azt mondta, a felhőjáróját próbálta ki. De mi van, ha nem? Lehetséges, hogy a feltűnést kerülve a városon kívül landolt, és éppen ide tartott, amikor meglátta azt a trozt. – mindketten elfintorodtak az állat nevének hallatán – Ha pedig ez így van… - Akkor a part környékén kell lennie. – fejezte be a mondatot Szeláni. – Szerezzünk egy siklót és menjünk, nézzünk körül. - Aha. És szerinted adnak azután, amit műveltünk a másikkal? – kérdezte Jade. - Hiszen vissza sem vittük. Azt sem tudják mi lett vele. – vont vállat Szeláni. - Hát ez az. – bólintott Jade melankolikusan. A nap alacsonyan járt, mire elérték azt a helyet, ahol találkoztak Dzséjttel. A troz teteme még mindig a part menti úton feküdt. Testéből madarak, rovarok és különböző dögevők táplálkoztak. Körülötte elviselhetetlen bűz terjengett. Mara a siklójuk roncsaiban kutatott pisztolya után. Pár perc alatt meg is találta. Övébe csúsztatta és a parton álló Szelánihoz sietett. - Meg van? – kérdezte társa mikor Mara odaért. - Meg, mehetünk. Elindultak a part mentén. Minél lejjebb járt a nap, a vízszint annál jobban emelkedett, végül már az utat nyaldosta. A lányok úgy vélték, hogy Dzséjt hajója egy közelben lévő domb mögött lesz, ám amikor felértek annak tetejére belátták, hogy tévedtek. - Erről ennyit. – legyintett Szeláni és elindult visszafelé. – Gyere, menjünk haza. - Várjál. – utasította Jade keményen. – Nézd. – mutatott egy távolabbi bucka felé, ami mögül halvány fény szivárgott ki. – Mi a véleményed? - Tábortűz. – mondta Szeláni a fényt fürkészve. - Inkább egy hajó reflektorai. – helyesbített Jade. – Menjünk oda. Elindultak a bucka felé. A nap már félig eltűnt a horizonton, mikor elérték a domb tetejét. A szürkület védelmében meglapultak, felmérték a terepet. A homokos part szélén egy méretes hajó állt. Leszállótalpai eltűntek a sekély vízben, csillogó felszíne pedig visszaverte a nap vörös fényeit, ezzel uralkodói aura vette körül az íves vonalvezetésű, hosszú orrú űrjachtot. Fényszórói megvilágították környezetét, ezzel elvetette annak lehetőségét, hogy észrevétlenül a közelébe lopakodjanak. Egyáltalán nem ilyen hajóra számítottak, sokkal inkább egy kivénhedt ócskavasra, ami a kalózokra leginkább jellemző. - Ez milyen típus? – kérdezte halkan Szeláni. - Fogalmam sincs. Sose láttam még ilyet, de az biztos, hogy nagyon drága lehetett. Ez a Dzséjt vagy dús gazdag, vagy nagyon, nagyon jó tolvaj. – súgta a választ Mara. – Szerinted otthon van? - Valószínű, különben nem lenne nyitva. – mutatott a leeresztett beszállórámpára. – Menjünk közelebb és kopogjunk be. – elindult de egy kéz megragadta a vállát és megállította. - Várj. A mérete alapján ez egy jacht. Egy embernél több kell az irányításához. Tehát vannak társai. – figyelmeztette Mara. - Na és? Azokat is elkaphatjuk. – vont vállat Szeláni, majd elindult a hajó felé. – Az Erő miatt legyőzhetetlenek vagyunk egy egyszerű ember számára. - Na ja, de Dzséjt Jedi lovag. Sokkal jobban uralja az Erőt, mint mi. – emlékeztette társát Mara. - A meglepetés előnye viszont nálunk van, és ha a gyengeségeit is kihasználjuk nem lesz probléma vele. - Ha egyáltalán meglepődik. – morogta Jade és követte Szelánit. Lesiettek a domboldalról, majd hangtalanul a hajó beszállórámpája mellé lopakodtak. Kézbe vették sugárvetőiket majd az Erővel kiterjesztették érzékeiket. - Fedezz. – mondta Szeláni és a rámpára lépett. Ebben a pillanatban egy zöld sugár függőlegesen áthasította a levegőt a lány előtt, akit csak éles reflexei mentettek meg a biztos pusztulástól. Leugrott a rámpáról és fegyverével rálőtt a támadóra. A zöld lézersugarak besuhantak a hajóba, majd egy negyed pillanattal később kivágódtak onnan. Az egyik Szeláni pisztolyába csapódott, megolvasztva az ívelt fegyvert. A lány fájdalmasan felszisszent és eldobta az olvadt fémkupacot. Mara döbbenten nézte végig a pár pillanatig tartó jelenetet, majd feleszmélve előre szökkent, megperdült s tüzelésre készen felemelte fegyverét. Szeláni is előkapta a csizmájába rejtett birodalmi sugárvetőt és térdre ereszkedve a hajó belseje felé célzott. Ám még mielőtt lőhettek volna egy fénykardot szorongató férfi vetődött ki a hajóból és lesújtott a fegyverekre. A lányok hátra ugrottak ijedtükben, majd elhajították a sugárvetők markolatait s fényszablyát ragadtak. A kék és lila pengék fénysebességgel vágódtak ki a hengerekből, a levegő pedig megtelt jellegzetes zümmögő hangokkal. - Szasztok. Szerintem ezekkel nem kéne játszanotok. – mutatott Dzséjt zölden fénylő szemekkel a kardokra. - Szerintem neked nem kéne játszani azzal. – vágott vissza Mara és az Erő segítségével megpróbálta elragadni Dzséjt fegyverét. - Ó. – lepődött meg a férfi, s szemgolyói máris ezüstösen kezdtek fényleni – Többre is képesek vagytok? Például, tudtok azokkal játszani? - Mindjárt megtudod. – sziszegte Szeláni élesen, szemei gyilkosan felcsillantak. - Akkor játszunk. – vigyorodott el Dzséjt, s szemgolyója égővörösen felvillant. Azonban nem sokáig volt jó kedve, mert a következő pillanatban Mara felszökkent, egy szaltóval átröppent a férfi fölött közben lefelé döfött. Dzséjt hárította a szúrást, de már pördülnie is kellett, nehogy Szeláni kettéhasítsa. A két penge sisteregve ért össze, de ekkor Marától újabb támadás érkezett a Jedi felé, amit alig tudott elhárítani. A két lány sebesen, egymás után sújtott le. Dzséjtnek minden tehetségét be kellet vetnie, hogy ki tudja védeni azokat. Minden csapás kemény volt és haragtól fűtött, amire a megkopott vívótudással rendelkező Dzséjt nem igazán számított. Bár ő maga Jedi képzésben részesült, a két lány kezdte legyűrni. Túl jól működtek együtt, szinte tudták mire készül a másik, amit Dzséjt nem mondhatott el magáról. A lemenő nap fényében a kecses, lágy de gyors támadások sorban záporoztak a férfira, aki rájött, hogy csak úgy győzheti le a lányokat, ha szétválasztja őket. Ehhez azonban ki kell szabadulnia a satuból, amibe befogták. Villámgyorsan Mara felé perdült, és elhárított egy nyaka felé sújtó, vízszintes csapást. Majd kardját függőlegesen háta mögé rántotta, és védte Szeláni támadását. A lányok egy pillanatra meglepődtek ezen a mozdulaton, ezt a pillanatot pedig Dzséjt ki is használta. Követhetetlen sebességgel, függőlegesen Mara felé sújtott, aki ösztönösen hátra vetődött. A Jedi nem állította meg kardját, hanem megperdítette és vakon hátra döfött. Szelánit váratlanul érte a támadás, és kénytelen volt egyet hátra lépni, nehogy felnyársalja a zöld penge. Dzséjt maga elé rántotta fegyverét, majd kiugrott a lányok közül, és egy fordulattal szembe került velük. Átható tekintettel mérte végig ellenfeleit, ítélte meg saját helyzetét. Marán és Szelánin a fáradtság legapróbb jelei sem látszódtak, ellenben Dzséjt teste kezdett gyengülni. Ellenfelei kiváló vívók voltak, mint régen ő. Ha továbbra is hagyja, hogy egyszerre támadjanak rá, hamarosan legyőzik, tehát szét kellett választania őket. Ám ezt elérni elég nehéz lesz. Az Erő és az eszed, ezeket használd csatában. Az Erő legyen a szövetségesed, az eszed pedig a legjobb barátod. Mindkettő szükséges a győzelemhez. Ha ezeket együttesen használod, nem találsz legyőzőre az egész Galaxisban sem. – csengtek agyában mestere szavai. Hajdan Dzséjtet a Jedi Rend egyik legjobb vívójának tartották, és nem a technikája miatt. Hanem az esze és az Erőre való fogékonysága miatt. Ne támadásra, védekezésre használd az Erőt. Ezt vésd jól az eszedbe. – jutottak eszébe Yoda szavai. Dzséjt lazított izmain, lejjebb engedte kardját és behunyta szemét. Hagyta, hogy az Erő, amit nagyon régen használt, átáramoljon a testén. Érezte a mindent összekötő energiát, a végtelen óceánt és annak minden rezdülését. Szemei felpattantak, lábait megvetette, kardjával pedig maga előtt, függőlegesen egy félkört írt le, elkaszálva Szeláni lila pengéjét. Aztán megállította Mara pengéjét, nem sokkal a nyaka előtt. Szeláni ismét támadásba lendült, egyenesen Dzséjt feje felé suhintott. A Jedi kis félkört leírva kardjával beakasztotta Mara pengéjébe saját pengéjét, majd megtaszította a fegyvert és megállította Szeláni támadását. Dzséjt Mara kardjával védte ki Jorsz csapását, de ezzel még nem fejezte be. Visszarántotta szablyáját, ezzel majdnem fejét szegte Jadenek, akinek hídba kellett lemennie, hogy elkerülje végzetét. Dzséjt megperdült s egy felfelé irányzott csapással kizökkentette Szelánit egyensúlyából. Jorsz hátratántorodott, de sikerült talpon maradnia. Végül Dzséjt kirúgta a még mindig hídban lévő Mara lábát. A lány tehetetlenül a vízbe rogyott. Dzséjt megperdül, ellépet Jade közeléből és szembe fordult Szelánival. A lány meglepetten nézte a férfit, akinek elszánt tekintete a lány szemébe mélyedt. - A játéknak vége. – jelentette ki a férfi higgadtan, ennek ellenére piros szemekkel, majd támadásba lendült. Hirtelen Szeláni előtt termett, aki alig bírta feje fölé emelni fénykardját, nehogy megváljon skalpjától. Dzséjt sebesen sújtott le egyre beljebb kényszerítve a lányt a vízbe. Derékig jártak a vízben, csapást csapás követett és nagyon úgy tűnt, hogy a Császár Keze elbukik, mikor a Jedi hibázott. A lány nyaka felé suhintott és védtelenül hagyta derekát. Szeláni ezt látva lebukott a zöld penge elől, majd vízszintesbe rántva kardját lecsapott a férfi derekára. Dzséjt hallgatva az Erő figyelmeztetésére hátraugrott, de a lila penge hegye még így is megperzselte tunikáját. Ám azzal, hogy hátraugrott hibáit egy újabbal tetézte. A víz ereje és az iszap instabilsága miatt elvesztette egyensúlyát és hanyatt vágódva a víz alá zuhant. Szelánin úrrá lett a győzelem mámora, s újra elfogta a jól ismert kéjes gyilkolási ösztön. Lila pengéjével újra és újra belecsapott a sistergő vízbe, pont oda, ahol Dzséjt egy pillanattal azelőtt elmerült. Egyre gyorsabban és hevesebben csapkodott, mígnem egy kék fénykard meg nem állította. - Szeláni! Higgadj le! Higgadj már le! – rivallt rá Mara dühösen és egy kicsit megtaszította kardjával. – Élve kellett volna, nem darabokban! Szeláni eszelősen csillogó szemekkel nézett fel, ami aztán minden átmenet nélkül megszűnt, ahogy a düh köde szerteoszlott tudata körül. Szédelegni kezdett a felismeréstől, hogy lekaszabolta az egyetlen esélyüket feladatuk teljesítésére. - Ó ne, ezt elcsesztem. – nyögdécselte ijedten. - Hát ezt el. – értett egyet vele Mara és dühösen a csillogó víz felszínét kezdte figyelni. Pár méterre Szeláni háta mögött Dzséjt ugrott ki a vízből és az Erővel kinyúlva elragadta a fénykardját. Aztán mikor a fegyver a kezében volt újra az Erőhöz folyamodva megtaszította a lányt, aki szinte kivágódott a partra. Eszméletlenül terült el a homokos talajon. Mara elég gyorsan kapcsolt ahhoz, hogy ne jusson Szeláni sorsára. Fénykardját megszorítva támadásba lendült. Dzséjt kivédte az első csapást, de kis híján levágta önmagát. Új fegyvere kisebb és könnyebb is volt saját kardjánál, ami most az övén száradt. Ám hamar megszokta a markolatot, és bár a lila penge még mindig zavarta, a harmadik vágást már zökkenésmentesen elhárította. Mara olyan kecsesen és lágyan mozgott, mint egy angyal, bár egy kicsit színpadiasan harcolt. Jól forgatta a fényszablyát, de néha elhamarkodott egy-egy szúrást vagy vágást, Dzséjt pedig ezeket kihasználva szép lassan átvette a támadó szerepét. A küzdelem elhúzódott, a vízben elég nehézkesen lehetett a gyors lábmozdulatokra számítani. Végül a Jedi sorozatos függőleges és vízszintes vágásokkal kiterelte a lányt a szárazföldre, ahol megkezdődött a végső összecsapás. Mara fél másodperccel később indította rohamát, mint Dzséjt, így védekezésre kényszerült. A férfi rohama gyors volt és erős. Vágást szúrás, cselt csel követett. A sötétben a kék és lila pengék beragyogták a küzdő feleket. Dzséjt túlzottan ráhangolódott az Erőre, minek folytán Mara számára legyőzhetetlenné vált. Aztán az egykori Jedi függőlegesen lecsapott Jade fejére, aki lábait kitámasztva vízszintesbe rántotta kardját és védte a felé sújtó lila pengét. A szablyák sercegve egymásnak feszültek, és Dzséjt saját testsúlyát kihasználva elkezdte lenyomni a lányt. Mara alig bírta tartani magát, izmai megfeszültek az erőfeszítéstől. Ha elengedi magát, mindkét penge a nyakába váj. Nem volt más választása, tisztességtelen eszközökhöz kellett folyamodnia. Kinyúlt az Erővel és Dzséjt nyakába vájt vele. A férfi fuldoklani kezdett, de hamar legyűrte Mara támadását. Hamar, de nem elég hamar. Jade kihasználva a Jedi pillanatnyi figyelmetlenségét, térdével a gyomrába rúgott. Dzséjt fájdalmasan felnyögött és hátra tántorodott. Mara elvesztette egyensúlyát, minek folytán hanyatt esett, ám a következő másodpercben újra talpon volt. Dzséjt is legyűrte fájdalmát és hirtelen lobbant haragját, majd támadásra készen maga elé tartotta kardját. Jade támadt, egyetlen hatalmas erejű, gyűlölettel teli csapással sújtott le Frájn mellkasára. A férfi függőlegesbe rántotta kardját, hárított. A kardok olyan erővel ütköztek össze, hogy Dzséjt újfent elvesztette fegyvere fölött az uralmat és az kirepült a kezéből. De még le sem ért a szablya a földre, megragadta Mara karját, megcsavarta, majd a mozdulat végeztével átdobta válla fölött a tehetetlen testet. Mara nagyot huppanva esett a homokos talajra, hátába tompa fájdalom hasított, tüdejében elakadt a levegő. Fénykardja, akárcsak Szelánié, az ütközés pillanatában kikapcsolt. Dzséjt a lány vállára tette tenyerét, mire Mara elvesztette eszméletét. Dzséjt zihált és izzadt, izmai égtek. Régen kellett ennyit ugrálnia és kijött a gyakorlatból. Lerogyott a lány mellé, engedett izmai feszülésén, hagyta, hogy teste természetes módon nyerje vissza erejét. Közben Szeláni kardja felé nyúlt, hogy jobban szemügyre vegye a fegyvert, amivel eddig küzdött. Ám még mielőtt megmarkolhatta volna a hengert, az felröppent a levegőbe és zümmögve életre kelt Jorsz kezében. Dzséjt szembe fordulva a csitrivel felpattant. Az Erővel kinyúlt Mara fénykardja felé, ami a levegőben aktiválódva, szinte beleugrott tenyerébe. Az ujjai ráfonódtak a markolatra, kitapintották az aktiválómátrixot, a penge hossz és erősség szabályzót. A kapcsolók kiosztása szokatlan volt, ugyanígy a méret és a súly is, de mégis könnyebb volt megszokni, mint Szeláni kardját. A kék penge is jobban tetszett neki. Próbaképen háromszor megforgatta maga mellett. - Nem unjátok? – kérdezte, az egész szemürege tompán fénylett a sötétségben, aztán, mintha csak egy lámpát kapcsoltak volna le, kihunyt. – Mert én már igen. Kapcsold ki a kardot és szívjuk el a békepipát. – Szeláni szemei szikrát szórtak a dühtől, és ezt látva Dzséjt jókedve alább hagyott – Akkor folytassuk. – lombozódott le. Szeláni gyilkos gyűlölettel ugrott előre, kardjával oldalra kaszálva. Dzséjt oldalra lépett és hárította a támadást, majd ő sújtott le. Nem akart hosszú küzdelmet, így hát minden idegszálával az Erőre összpontosítva győzelemre tört. Addig akart támadni, amíg ellenfele annyira el nem fárad, hogy feladja a küzdelmet vagy összerogyjon. Sorozatos vízszintes vágásokkal ostromolt, s közben hajója felé terelte a lányt. Mikor elérték, Szeláni megpróbált jobbról lesújtani Dzséjt nyakára, de hiába. A Jedi védte. Egy percig a pengék sercegve egymásnak feszültek, majd Szeláni erejét vesztve engedett Dzséjt erejének. A kardok a hajó burkolatának vágódtak, ami szikrákat hányva engedett a fegyvereknek. Dzséjt a következő pillanatban belerúgott Szeláni csuklójába, aki kénytelen volt elengedni fegyverét és az kikapcsolva a vízbe esett. A férfi vállával megtaszította a lányt, majd öklével kaszált egyet, arcon vágva ellenfelét. A csitri az ütés erejétől és a fáradtságtól elterült a bokáig érő vízben. Dzséjt kikapcsolta kardját, majd elkábította a lányt. - Na végre vége. – zihálta. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 26. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 26. Egy vörös színű kétsugaras felhőjáró szállt le nem messze Dzséjt űrhajójától. A kabintetők felnyíltak és két merőben különböző alak szállt ki belőlük. Az egyik magas volt és izmos. Vállai szélessége vetekedett a kétajtós kredenc szélességével. Kopasz fejéről visszatükröződött a hold fénye, sebhelyes, mogorva arcáról viszont az értelem csekély jele sem tükröződött vissza. Mélyen ülő fekete szemei vérszomjasan csillogtak. Bő, olajfoltos kék kezeslábast és szerszámtartó mellényt viselt, többfunkciós övéről pedig egy birodalmi E-11-es sugárvető lógott le. Társa szöges ellentétben állt vele. Átlagos magasságát, szénakazalszerű fekete haját és véznaságát ellensúlyozta megnyerő arca, vidám zöld szemei és elegáns ruházata. Halványkék tarelle inget, széles fekete kormányzói övet és nadrágot valamint kézzel készített liwari cipőt viselt. Vállára aeien selyemből szőtt, aranyozott királyi jelképekkel díszített köpenyt terített. Egyvalamiben azért mégis megegyezett társával, az ő övéről is lelógott egy sugárvető, egy DL-44-es pisztoly. Az óvatosságot mellőzve felcaplattak a beszállórámpán. Egy terembe jutottak, ahonnét két ajtó nyílt az elülső karbantartó állomásra és a mentőkabinokhoz. A bejárat mellett egy lift várakozott, hogy a duót a következő szintre szállítsa. Az elevátorból kilépve a fő rakodótérbe találták magukat. Itt műszaki állomás, székek, asztal és a hiperhajtóműhöz vezető akna kapott helyet. A mennyezetről különféle páncélok, a falról pedig szerszámok garmadája lógott le. Innen jobbra a galérián keresztül a legénységi szállásra lehetett eljutni, aminek ívelt falai mentén ágyaknak is alkalmas ülőhelyek voltak, közepén pedig egy dejarik sakktábla állt. Balra a gardróbkonténerekkel és teherládákkal telezsúfolt első rakodótér található meg. A ládák tetején három összehajtott szervizdroid, és egy jelentősen módosított Mark IV járőrdroid, a konténerek mellett pedig két orvosdroid várt az aktiválásra. Innét egy ajtó vezetett a szalonba, ez azonban most zárva volt. A galériában lévő lift ajtaja kinyílt és Dzséjt lépett ki belőle. Fehér tunikáját leváltotta egy homokszínű, fekete szegélyű tunikára. Meglepetten megtorpant a duó előtt, majd egy bólintás kíséretében átment a fő rakodótérbe. Ott letelepedett a műszaki állomás elé, s matatni kezdett a műszerek közt. - Talán zavarunk? – kérdezte az alacsonyabbik férfi. Dzséjt kifürkészhetetlen szemekkel rámeredt, majd zavartan megrázta a fejét és folytatta előbbi ténykedését. A vézna ember értetetlenül felvonta szemöldökét. - Ebbe meg mi ütött? - Fogalmam sincs, Csit. – dörögte az óriás. - Dzséjt, kivágták a nyelved? – masírozott be Csit a fő rakodótérbe. Köpenyét ráhelyezte egy szék háttámlájára, aztán leült. - Majdnem. – morogta Dzséjt. – Ha érdekelnek a részletek, nézz be a szobámba. Csit szótlanul fölállt és a szalonhoz ment. Mikor feltárta az ajtót, két eszméletlen, gúzsba kötött lányt talált egy széles ágyon feküdve. Behemót is bekukkantott. - Nem rossz. – morogta. - Látod Behemót? Minket elküld a városba, ő meg becsajozik. Minden jóból kihagy minket. – sóhajtott Csit, majd visszament Dzséjthez. Behemót bezárta az ajtót, aztán követte társát. - Na? Mit szóltok hozzájuk? – kérdezte Dzséjt, mikor vézna barátja letelepedett mellé. - Nem rossz, bár a beteges hajlamaidról eddig nem tudtam. Dzséjt unott, tettetett gyilkos arckifejezéssel és zölden felvillanó szemekkel meredt Csitre, aki kajánul elmosolyodott. - Bocs. Mit csinálsz azzal? – mutatott egy orvosi műszerre, amivel a Jedi babrált. - Midi-chlorian tesztet végzek. – válaszolt Dzséjt és visszafordult a műszerhez. - Aha. Ez az a… - Pontosan. – bólintott Dzséjt, majd kiegyenesedett ültében. Elgondolkodó pillantást vetett a műszerre. - Ők azok, akikről beszéltél? – zavarta meg Csit barátját. - Igen. Szeláni Jorsz és Mara Jade, két birodalmi bérgyilkos, és… Erőhasználók. – Csit ezt hallva megdöbbenve nézett végig társain, Dzséjt halványezüst szemekkel újra megnézte a kapott adatokat – Mindkettőjükben nagyon magas a midi-chlorian-érték. Jade vére a hatezres értéket súrolja, Jorszé pedig meghaladja a nyolcezret. Tökéletes Jedi lehetne belőlük, ennek ellenére alig tudják befolyásolni az Erőt. - Hogy lehet ez? – vonta fel szemöldökét Csit. – Nem képezték ki őket? - De, kaptak képzést. Apró trükköket ismernek, méghozzá mesterien. És van még egy furcsaság. A midi-chlorianok rendszertelenül viselkednek bennük, mintha… blokkolták volna őket. - Mint az ysalamirik? – mordult fel Behemót az asztalon ülve. - Igen. – fordult felé Dzséjt – De az ysalamirik természetüknél fogva, vagyis inkább a természetes kisugárzásuknak köszönhetően nyomják el a midi-chlorianokat, ebben az esetben viszont pont az Erő az, ami elnémítja őket. Mintha valaki azt akarná, hogy ez a két lány ne tudja használni az Erőt. - De ki? – húzta össze szemöldökét Csit. - Két személy él még ebben a Galaxisban, akik képesek ilyet művelni. Yoda és az Uralkodó. – állt fel Dzséjt – Az előbbi nem tenne ilyet, az utóbbi azonban… - Mit lépünk? – ugrott talpra Behemót. - Kifaggatom őket, aztán majd meglátjuk. – azzal a szalon ajtaja felé vette az irányt. - Javíts ki, ha tévednék, de ezek Birodalmiak. – követte Csit Dzséjtet – Vagyis, csak is Palpatine képezhette ki őket. – Dzséjt helyeslően bólintott. – Tehát Sithek. - Dehogy is. – vetette el nyomban a Jedi – A Sithek mindig ketten vannak, mester és tanítvány. - Ők is ketten vannak. – mutatott a feltáruló ajtó mögött lévő lányokra. - Ebben a Galaxisban Darth Sidious és Darth Vader a Sithek. Ők maximum bukott Jedik lehetnének, de ahhoz is túl keveset tudnak. – lépett Dzséjt az ágyhoz. – Vigyáz, ha magukhoz térnek, egyből támadni fognak. - Gúzsba vannak kötve. Mit csinálhatnának? - Majdnem legyőztek fénykardpárbajban. Ezen kívül… – eloldotta a köteleket, majd bal kezét Mara, jobb kezét Szeláni halántékára helyezte. Az eszméletlen lányok néhány pillanat múltán megmozdultak, és mintha álmukban beszélnének, motyogtak valamit. Aztán hunyorogva felnéztek és tekintetük megállapodott egy fiatalos arcon. A beléjük hasító felismerés szinte csodával határos javulást idézett elő állapotukban. Mara gyors mozdulattal fejbe rúgta Dzséjtet, aki fájdalmas nyögések közepette a földre zuhant. Szeláni talpra ugrott, majd a nyitott ajtó felé vette az irányt. Csit ráérősen egy lépést hátrált, mire az ajtóban egy erőtér villant fel, majd vált láthatatlanná. Szeláni túl későn eszmélt rá az akadályra, így egyenesen bele rohant. Mintha csak gumifalba ütközött volna, visszazuhant a szalonba, és elterült a fémpadlón. Mara is az ajtó felé készült indulni, de látva társa malőrjét, inkább visszahuppant az ágyra. Dzséjt szédelegve felállt, felsegítette Szelánit, majd ő is leült az ágyra. Fejét fogva, tompa fehérségben ragyogó szemekkel az Erőre összpontosítva próbálta helyretenni önmagát, s miután úgy érezte, hogy jobban van, megszólalt. - Fém van a csizmádban? - Mondjuk. Ebbe az ütésbe bele kellett volna halnod. – válaszolt Mara komikusan nézve a férfira. - Mondjuk. – mosolyodott el Dzséjt. - Mondjuk, elengedhetnél minket. – köpte Szeláni. - Ha elengedlek benneteket, az akkor lesz, amikor átadlak titeket Dorrbaznak. – mondta Dzséjt a halántékát dörzsölve. - Micsoda? – kapkodott levegő után Szeláni. – Azt mondtad, nem adsz fel minket. - Igen. Ám azóta Dorrbaz értesült az ittlétetekről, és egy fejvadász figyelmét is felkeltetétek, aki pedig rám vadászik. Azzal, hogy ide jöttetek, megtudta, hol vagyok. Nemsokára az egész birodalmi flotta itt fog nyüzsögni, én miattam, az pedig nem tesz jót Dorrbaz üzleteinek. Tehát Dorrbaz is rám küldi a fejvadászait, akkor pedig nagy szarban leszek. Egy dologgal tudom csak megmenteni az irhámat. – egocentrikusan összefonta kezeit – Ha átadom Dorrbaznak azokat, akik rá vadásznak, aztán a lehető legfeltűnőbb módon elhagyom ezt a rendszert. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy mit tesz egy hutt a rá vadászó szép lányokkal. – a szép szót erőteljesen kihangsúlyozta. - Ki az a fejvadász? Talán beszélhetünk vele, elvégre mi is Birodalmiak vagyunk. – keresett kiutat Mara. - Boba Fettet nem győzi meg senki, talán csak az, aki felbérelte. – csóválta meg a fejét reménytelenül Dzséjt. – Higgyétek el, máshogy tennék, ha lenne más lehetőség. De Behemót, Csit és az én érdekem fontosabb a ti életeteknél. - Hogy lehet egy Jedi ilyen? – kérdezte szemrehányóan Mara. - Talán úgy, hogy nem vagyok Jedi. – vont vállat Dzséjt. Mindkét lány hitetlenkedve rámeredt. – Ezek szerint lenyomoztatok. Hiba volt a teljes nevemen bemutatkoznom. – a nőkre pillantott – A nyilvántartásban találhattok olyan információt, ami nem állja meg a helyét. – mutatta az ujjával – Nem vagyok halott, ahogy azt bizonyára ti is észre vettétek. A Jedi lovag címet pedig sohasem kaptam meg. A mesterem halála után senki sem folytatta a kiképzésem. Végül a Jedik kipusztultak. Most itt vagyok, majdnem úgy tudom használni az Erőt, mint egy képzett Jedi, de nem vagyok lovag, sőt… Starkot leszámítva senki sem tudja, hogy ki vagyok valójában. – Dzséjt szeme hirtelen felcsillant. – Van egy esélyetek. – a lányok szemeiben is megcsillant a szabadulás és a feladatuk végrehajtásának a reménye. – Segítek nektek elkapni Dorrbazt, ha ti segítetek megölni Stark admirálist. - Miért? – csattant fel Szeláni. - Személyes indokom van rá. – mondta további kérdéseket nem tűrően – Vállaszatok. Vagy Dorrbaz kezébe kerültök, vagy Dorrbaz feje kerül a ti kezetekbe. Ebben az esetben viszont el kell tennetek láb alól a Birodalmi Flotta egyik admirálisát. Rövid töprengés után Mara beleegyezett. - Rendben. Stark úgy is a bögyében van sok birodalmi tisztségviselőnek. - Szeláni? – fordult Dzséjt a lány felé. – Te mit mondasz? Szeláni leült Mara mellé az ágyra, és gyanúsan sokáig töprengett egy ilyen triviális kérdéshez mérten. - Szel? – bökte meg ujjával Dzséjt a lányt. Szeláni, mintha álmából verték volna föl, kapta fel a fejét és zavartan társaira bámult. - Oké. Áll az alku. – bólintott. - Szuper. – csapta össze tenyerét Dzséjt, majd fölpattant – Akkor mostantól kezdve szabadon járhattok-kellhettek itt, a Hyperionon. Gyertek, körbe vezetlek benneteket. – intett – Erőtér felold. – parancsolta és az ajtón ismét át lehetett járni. Szeláni továbbra is ült, és töprenget, szinte meg sem hallotta Dzséjt szavait. - Szeláni. Nem jössz? – bökte oldalba Mara. - De, igen. – ébredt fel ismét a lány, majd felállt és Dzséjt után eredt. Mara gyanakvóan nézett utána. Furcsállta, hogy Szeláni ilyen sokáig gondolkodott a Jedi ajánlatán. Az pedig egyenesen meglepte, hogy meg sem szidta Dzséjtet, amikor az Szelnek szólította, pedig őt majdnem lenyelte ugyanezért. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 28. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 28. A Gancel tenger partján fekvő hatalmas épület Dorrbaz a hutt birtokában volt. Előtte egy turbólézer állt, vetőcsöveit tüzelésre készen az égnek emelte. A palota falaira intelligens robotágyúkat szereltek, amik lényegében veszedelmes droidok voltak. A biztonságról nem csak e robosztus szerkezetek gondoskodtak, hanem a környező dombokon, erdőben és parton járőröző félelmetes vukik is, akik kérdezés nélkül agyonlőtték a gyanús látogatókat. Most azonban nem is törődtek azzal a baljós alakkal, aki megállíthatatlanul közeledett a palota ajtaja felé. Az ismeretlen testét köpeny fedte, arcát csuklya rejtette. Úgy haladt előre, mintha szellem lenne, a homokos parton nem maradt utána nyom. Baljós aurája kellemetlen érzéseket keltett azokban a vukikban, akik mégis felfigyeltek rá. Ennek köszönhetően inkább nem álltak az útjába. Mikor az alak elérte az íves ajtót, felemelte egyik kezét és óvatosan bekopogott. A robotágyúk ebben a pillanatban célra álltak, de nem lőttek. A kapu nyekeregve kitárult. Az alak gondolkodás nélkül belépett a feléje ásító fekete ürességbe. Céltudatosan haladt előre, nem törődve a vuki és gamorreai őrökkel, akik először megpróbálták útját állni, majd félelmekkel telien tovább engedték. A nagy csattanással bezáruló ajtó is hidegen hagyta, csak haladt előre, folyosókat szelve át, mígnem egy hatalmas terem bejárata előtt egy kék, repülő lény meg nem állította. - Hi chubba da nago? – csattant fel gurgulázó torokhangon. - Beszélnem kell Dorrbazzal. – válaszolt neki az ismeretlen torz, már-már gépies hangon. A köpcös kis lény szárnyaival hevesen verdesve megfüggött a csuklyás előtt. Bordázott ormánya jobbra-balra mozgott, ahogy végigszimatolta váratlan látogatójukat, majd undorodva felmordult. - Valóban? Ha szabadna tudnom, miért keresed? - Híreket hoztam. Siess, nincs sok időd. – sziszegte a csuklyás alak. A szárnyas lény nyersen felnevetett, majd gúnyosan megjegyezte. - Talán hasmenésed van, hogy így sietsz? – nagy nehezen megfékezte nevetőgörcsét – Ennél beljebb ugyan nem mész, amíg el nem mondod, hogy mit akarsz. - Hosszú. – sziszegte az ismeretlen. - Na és, van időnk. - Ide figyelj toydari barátom. – fordult hirtelen a lény felé, és az csak most vette észre, hogy a csuklya alatt teljes sötétség honol. – Mi a neved? - Ő… Dov Gon. – röppent hátra. - Akkor Dov Gon, Dorrbazt te miattad fogja utolérni a végzete. A rokonai téged fognak okolni a haláláért. – közölte kimért hangon az ismeretlen. Dov Gon néhány pillanatig rémült bizonytalansággal meredt az idegenre, majd megperdült és kinyitotta az ajtót. - Parancsoljon. – intett, majd berepült a terembe. Az ismeretlen követte. Odabent pontosan az várta, amire számított. Az oszlopos termet a galaktika leghitványabb söpredéke töltötte meg. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere. Csapzott szőrű vukik, talzok, whiphidek, elomik, baljós kinézetű gamorreaiak, snivviánok, quarrenek, weequayak, veszélyes rodiánok, trandoshanok, gandok, emberek, devaroniak, mocskos saurinok, durosok, lamproidok, bithek, aqulisiak, shistavaniak és ithoriak tivornyáztak az asztalokkal és különféle székekkel meg párnákkal telezsúfolt teremben. Köztük pedig hiányos vagy teljesen meztelen szona, rodián, shistavani, twi’lek és ember rabszolganők rettegtek az életükért, s hagyták, hogy a részeg banditák azt tehessék velük, amit csak akarnak. A terem közepén pedig ott volt az egész társaság feje: Dorrbaz Olivizin a hutt. Hatalmas volt, jóval túlszárnyalta fajtája átlag méretét. Hüllőszerű bőrét vékony zsírréteg borította, kígyószerű teste teljes hosszában elnyúlt az alá terített díszes matracon és puha párnákon. Satnya kezeit tetoválások borították, hurka ujjait arany gyűrűk ékesítették. Sárga szemei majd kifordultak üregükből, széles szájából pedig folyamatosan dőlt a nyál. Rendkívül undorító látványt nyújtott. Mellette nőstény fajtársa, a szintén méretes, de Dorrbaznál sokkal kisebb Aljow nyúlt el, testével a másik huttnak dörgölőzött. Mögöttük pedig a szintén hutt, Nassan Gaj állt. Ő volt Dorrbaz személyi testőre és legjobb barátja. Tetőtől „talpig” fényes vértezet borította, kezében vibrobárdot szorongatott, oldaláról sugárvető lógott le, hátára pedig két jarkai kardot erősített. Dov Gon odaröppent Dorrbazhoz és súgott neki valamit. A hutt felhördült, majd intett az ismeretlen személynek, hogy jöjjön közelebb. Az alak engedelmeskedett, akár egy szellem átsuhant a tömegen, majd megállt a huttok előtt. - Üdvözöllek téged Dorrbaz Olivizin. A nevem Zen Koon. – hajolt meg. - Üdvözöllek Zen Koon. – mennydörögte Dorrbaz – Úgy hallom, híreket hoztál nekem. Aztán miféléket? - Dzséjt, a Kalóz itt van, a Borrondán, sőt mi több, Quwanban. – mondta ki kertelés nélkül. A név elhangzása általános csendet teremtett a teremben. Néhányan sutyorogni kezdtek, mások, főként fegyveresek, közelebb húzódtak Zenhez. Dorrbaz egy percig csendben meredt a köpenyes személyre. - Biztos vagy ebben? – kérdezte végül. - Teljesen, és azt is tudom, hogy ide tart. – e mondata már riadalmat kelltet. Zen folytatta – Szövetkezett azzal a két nővel, akik a napokban érkeztek és felőled érdeklődtek. Ismerem a tervüket, hogy hogyan akarnak megölni. - Akkor mond el. – parancsolta Dorrbaz. Zen csuklyája rejtekében felsóhajtott, majd rákezdett mondandójára. - Röviden. Szép lassan beszivárognak a palotádba. Az egyik nő elaknásítja az épület legsebezhetőbb részeit, míg a másik elpusztít téged. Aztán Dzséjt és Behemót kihozza őket. Végül Csit idejön a Hyperionnal, felszedi a barátait, felrobbantják az épületet, és elhagyják a bolygót. Egyszerű terv, de figyelmeztetés nélkül… - nem fejezte be a mondatot, nem volt rá szükség. - Ho-ho-ho-ho-ho-hóóó, ha-ha-ha-ha-ha-hááá. Nagyon átlátszó ez a trükk. – röhögött gúnyosan Dorrbaz – Tőled többet vártam Kalóz. Azt hittem, benned több kreativitás van. Zen sötét csuklyája alatt felvonta szemöldökét. - Nem értem, miről beszélsz? - Arról, hogy ez a világ legósdibb trükkje. Idejössz, mint egy rejtélyes alak és bebeszéled nekem, hogy Dzséjt, a Kalóz és kis bandája szépen az életemre tör. Én megijedek, és őrök garmadáját állítok minden bejárathoz, védtelenül hagyva önmagamat. - Bökd ki! – sziszegte gépies hangján Zen. - Te vagy Dzséjt. – mutatott rá Dorrbaz – Nassan, öld meg! – parancsolta csatlósának. Nassan Gaj méretét megszégyenítő sebességgel csusszant elő Dorrbaz mögül s vetette magát Zen felé. Vibrobárdjával lesújtott de tökéletesen elhibázta Zent, aki az utolsó pillanatban emberfeletti gyorsasággal oldalra lépett. A bárd akadály nélkül tovább siklott és függőlegesen ketté szelt egy whiphidet. Annak még megijedni sem volt ideje. A következő fél pillanatban Zen tenyérrel kifelé felemelte bal kezét és Nassan a szemközti falnak csapódott. Csontjainak hatalmas roppanása kíséretében terült el a földön, az életből egyetlen halk nyögéssel távozott. A csőcselék dermedten nézte végig a rövid jelenetet, s percek teltek el, mire Dorrbaz elég bátorságot szedett össze, hogy megtörje a csendet. - Most már bizonyos, te vagy Dzséjt. – hangja remegő volt és halk. - Nem, nem Dzséjt vagyok. – Zen előrébb lépett, Dorrbaz pedig ösztönösen hátrált néhány métert. – Bebizonyítom. – négyujjú kezeivel lassan megragadta csuklyáját és hátára ejtette. A sötétség alól egy rovarszerű arc bukkant elő. Fülei helyén rövid érzékelőcsápok voltak, szemét és száját védőmaszk borította. – Kel dor vagyok. Hajdan Jedi lovag voltam, mára a Sötét Oldal szolgája lettem. – fejével a hajdani Nassan Gaj felé biccentett – Úgy tűnik, szükséged van egy új testőrre… aki meg tud védeni Dzséjttől. - Miért teszed mind ezt? – kérdezte Dorrbaz kicsit visszanyerve bátorságát. - Mert meg akarom ölni. – sziszegte bosszútól fűtve, ami sec-perc alatt el is szállt – Igyekezz a döntéssel Dorrbaz. Dzséjt két társa már úton van ide. Az egyik egy hatalmas birodalmi rohamosztagosnak álcázott férfi, a másik egy mandalorián páncélba bújt nő. Az előbbit bizonyára ismered, Behemót. – Dorrbaz lassan bólintott – A másikat Mara Jade-nak hívják. Rendkívüli szépség. – Zen nem volt biztos benne, de úgy látta, mintha Dorrbaz elmosolyodott volna – Fejvadászoknak adják ki magukat, akik ugyanazért jönnek, mint én. Meg akarnak védeni Dzséjttől. Valójában biztosítani akarják a terepet a menekülésre. Hirtelen egy vuki döngetett be a terembe, s majdnem elsöpörte Zent. Morgott valamit főnökének, amitől Dorrbaznak hirtelen nagyon jó kedve lett. - Megjöttek. Igazat mondtál Zen. Jól van, most mit javasolsz, mit csináljunk? - Szórakozzunk. – vigyorodott el gonoszan Zen a maszk alatt – Engedd be őket, hadd adják elő a kis történetüket. Aztán, bíz mindent rám. - Rendben. – egyezett bele Dorrbaz, majd intett a vukinak, az pedig ahogy jött el is tűnt. – És mit kérsz fizetségül? – hatalmas testével közelebb csusszant Zenhez. A kel dor szánalmasan végigmérte a nála sokkal magasabb huttot, majd érzékelő csápjait mozgatva félelmetes hangnemben válaszolt. - Csak meg akarom ölni Dzséjtet, semmi mást. - Ha ez az óhajod, részemről rendben. – azzal visszafeküdt helyére, Zen pedig undorodva a huttok mögé állt, egy sötét sarokba. Kezét övén lógó fénykardjára helyezte, s meggyőződött róla, hogy mindent látni fog, de őt csak akkor veszik észre, amikor már nincs menekvés. Pár perc elteltével meg is érkeztek a várva várt vendégek. Az egyik egy fehér mandalorián páncélba bújt, karcsú teremtés volt. Hatalmas társa pedig a birodalmi rohamosztagosokra jellemző páncélt viselte, kezében a Blastech DLT-20-as lézerpuskáját tartotta. Megálltak Dorrbaz előtt, tiszteletteljesen meghajoltak, majd a mandalorián torzított hangon megszólalt. - Üdvözöllek hatalmas Dorrbaz. A nevem Noan Migh, ő a társam Blon Sad. Azért jöttünk, hogy felajánljuk szolgálatainkat neked. - És miért tennétek ilyet? – kérdezte Dorrbaz rendkívül jó kedvűen. - Bizonyára tudomásodra jutott már, hogy Dzséjt, a Kalóz itt van, Quwanban. – a teremben általános motyogások keltek életre, de túl kevés a hitelességhez. A birodalmi Blon Sadnak ez fel is tűnt, s feltűnésmentesen úgy helyezkedett, hogy szükség esetén azonnal akcióba léphessen. Közben Noan Migh kicsit nyugtalanul folytatta mondandóját. – A Tatooine-on hallottam a balul sikerült üzletről, amivel magadra haragítottad Dzséjtet. - Balul sikerült üzlet? – mordult fel kedélyesen Aljow – A kedvesem elvette az árút, majd fizetés helyett átadta a Kalózt a Birodalomnak. - Hiba volt. – szólalt meg Zen Koon az árnyékban. Megelégelve a színjátékot kilépett a sarokból, hogy a látogatók is jól lássák. – De egyben szerencsés is. Nekem szerencse. Dorrbaz feldühödött azon, hogy Zen ilyen gyorsan megszakította a játékot, mégis haragját magába fojtva figyelte az eseményeket. Blon Sad elképedve meredt a kel dorra, aki lassan eléjük ballagott. Csodálkozásában még környezetéről is megfeledkezett, s csak a felé közeledő alak maszkja létezett számára. - Zen, hisz te meghaltál. – nyögte ki végül. – Dzséjt kivágott az űrbe… azt nem élhetted túl. - Feltámadtam. – köpte a rovarlény. - Akkor most újra meghalsz! – ordította el magát Blon és célra emelte fegyverét. Két lövésre volt ideje. Zen villámgyorsan aktiválta egykezes fénykardját, és kékszínű pengéjével elhárította a sugarakat, amik ártalmatlanul a falba csapódtak. Aztán előre ugrott, meglendítette fegyverét s Blon fegyvere, valamint bal csuklója a földre hullott. Üvöltve, megcsonkított végtagját szorongatva a földre rogyott. A seb helyén nem volt vér, de még csak sebnek sem lehetett nevezni az olvadt acélból, elszenesedett műbőrből és összeéget drótokból álló sérülést. Zen egy pillanatig sem pocsékolta idejét a sajnálatra. Sebesen lecsapott Noan Migh fegyverére is. Az olvadt EE-4-es karabély csörömpölve fogott talajt. Noan kezét csak mandalorián vasból készült csuklóvédője mentette meg. A kék ragyogású penge úgy találkozott a fémdarabbal, mintha egy másik fénykard lett volna. Zen megdöbbenve meredt Noan páncéljára. - Valódi mandalorián vas. Elismerésem. – biccentett. - Nem tudom ki maga, de engem nem fog tudni legyőzni. – köpte a szavakat Noan. - Ne becsülj le engem Mara Jade, többet tudok, mint a barátod, Dzséjt. - Ezt honnét tudja? – döbbent meg Mara a saját neve hallatán. - Ahonnét sok minden mást is. – sziszegte Zen majd hátra lépett és újra lecsapott. Mara csuklóvédőit használva védte a sötét oldali csapásait. Ennél többre azonban nem volt képes. Sugárvetője ott lógott oldalán, mint ahogy vibrokése a csizmájában lapult. De nem volt elég ideje ahhoz, hogy elővegye és használhassa azokat. Páncélja pedig nem rejtett titkos fegyvereket, mint Boba Fetté, legalábbis Dzséjt azokat a tartozékokat nem adta oda neki. A Jedi féltette a ritka mandalori felszerelést. A párbajnak alig nevezhető csatározás a vártnál tovább tartott, de még így sem volt hosszú. Zen a szemközti fal felé kényszeríttette az egyre fáradó Marát. A lány a végkimerültség határán volt már, néha elvétette a mozdulatot, ilyenkor a sisakján vagy a mellvértjén érte el a ragyogó penge. Zen még csak most lendült bele a harcba. Régen volt alkalma ilyen kaliberű ellenféllel harcolnia, de ez csak gyakorlás volt Dzséjt Ön Frájnhoz képest. Mellőzve az egyszerű mozdulatokat, inkább színpadias figurákat használva csapott le újra és újra a lányra. Végül elérték a falat és Marán erőt vett a fáradtság. Térdre rogyott, a sisak mikrofonja sistergett zihálása miatt. Zen diadalittasan megpörgette maga körül fénykardját, majd deaktiválva visszacsatolta övére. A mozdulat végeztével elismerően meghajolt. - Öröm volt veled küzdeni. – vigyorgott a maszk alatt. – Kettő megvan, maradt három. – fordult Dorrbaz felé. – Most ők következnek. - Nagyon szép volt, nagyon jó volt! Gratulálok, éljen! – tapsikolt Dorrbaz, miközben újdonsült testőre mellé csúszott. – Most mi következik? - Most Dzséjt vár pár napot, talán egy hetet, aztán útnak indítja a másik lányt is. Mint táncos lányt, olyan helyre küldi, ahol biztosan van beszerződ, aki aztán elrabolná, és ide hozná neked. Mindenki tudja, hogy nem tudsz ellenállni a gyönyörű táncosoknak, s meg kell hagyni, Szeláni Jorsz tényleg gyönyörű. – jegyezte meg csendes célzásként – Ezt kihasználva jutna be ide, aztán a közeledbe férkőzve megölne. - Nem fér a fejembe, hogyan akarja ezt megtenni. – vakarta meg fejét Dorrbaz, mire egyik zsíros tincse alól egy apró bogár röppent ki. - Egy hajtűvel, aminek a hegye zyon méregbe lett mártva. Ismered? - Igen. A legerősebb idegméreg a Galaxisban. A másodperc ezred része alatt hat, gyorsabban, mint ahogy az agy továbbítja az ingert. – mondta kesernyésen a hutt. Szörnyű lenne, ha így végezné. - Halott vagy, még mielőtt megéreznéd a tű hegyét. – mondta kíméletlenül Zen. – Azonban ezt megakadályozom. – pillanatnyi szünetet tartott, hogy kiélvezhesse Dorrbaz hálás tekintetét – Szeláni Jorszot tényleg elrabolják, de nem a tervüknek megfelelően. – számítóan összefonta kezeit – Még jól is jársz velem. - Ezt hogy érted? – kérdezte Dorrbaz. - Megmentem az életed, megszabadítalak három veszélyes ellenségedtől, tetejébe még meg is ajándékozlak két csodaszép rabszolgalánnyal. És még csak fizetned se kell értük. Dorrbaz jókedvűen felnevetett, majd elismerően bólogatva Zen maszkjára bámult. - Igazad van barátom, teljes mértékben jól járok veled. Ekkor egy vörös lézernyaláb szántotta keresztül a levegőt, s majdnem mellkason találta Dorrbazt. Az utolsó pillanatban azonban Zen fénykardjával eltérítette a sugarat, ami belevágódott Mara pisztolyába. A lány fájdalmasan felszisszent és eldobta az olvadt fegyvert. Aztán felpattant, kézbe vette kését, majd az Erőt használva a kel dor felé hajította. Zen szembenézett a felé száguldó gyilkos eszközzel, tenyérrel kifelé felemelte a kezét, mire a penge alig pár centire a marka előtt megállt a levegőben. Mara jobban összpontosított az Erőre, a halef megingott, egy kicsit közelebb suhant Koon kezéhez. - Ne próbálkozz ósdi trükkökkel. – sziszegte Zen majd az Erővel kinyúlva megfordította a kést és visszalökte gazdája lábába. A vibropenge úgy állt bele a húsba, csontba, mint kés az olvadt vajba. Mara fájdalmasan felsikított és összerogyott. Azaz csak rogyott volna, mert láthatatlan ujjak fonódtak nyaka köré, halálos szorításba fogva. Lábai elemelkedtek a talajról, s vonagló testtel, levegő után nyeldekelve próbált szabadulni. Hallani lehetett a porc ropogását, az életmentő oxigénhez jutás elhaló próbálkozását. Aztán egy kegyetlen, örömteli hang megmentette az életét. - Ereszd el! – parancsolta Dorrbaz Zennek, aki vonakodva ugyan, de teljesítette a parancsot. Mara tehetetlenül zuhant a földre, levegő után kapkodva próbált felállni, de a lábából kiálló kés ezt erősen gátolta. Egy elomi és egy bith átkarolta, s megpróbálták elvonszolni a teremből. Mara egy ideig küzdött ellenük, aztán kénytelen volt feladni. Behemótot két vuki vezette el, feltehetően a fogda felé. Az ő sérülése nem szorult sürgős ellátásra. - Javaslom, hagyd életben Behemótot. – mondta Zen. Dorrbaz gyanakvó pillantást vetett rá. – Ha véletlenül elbuknék, az egyetlen menekvést számodra Behemót jelenti. Dzséjt nem távozik a bolygóról, amíg a barátja fogságban van. Állítsd mellé a második legkiválóbb őreidet. - Miért a másodikakat? - Mert a legjobbakat úgy is magad mellett fogod tartani. – válaszolt kicsit bohókás hangnemben Zen. Eddigi kimért beszédéhez viszonyítva ez felettébb szokatlan volt. – Most elmegyek. Mikor visszatérek már négy lesz meg, és egy marad hátra. – lekapcsolta fénykardját, s visszaakasztotta övére, aztán elindult a terem kijárata felé. Az időközben kijózanodott csőcselék sietősen utat nyitott neki, sőt még Dov Gon is elkísérte a főkapuig. Közben be nem állt a szája. Mikor Zen Koon és a toydari udvarmester eltűnt a bezáródó ajtó mögül, Dorrbaz intett egyet a levegőben. Az egyik oszlop takarásából előlépett egy zöld mandalorián páncélt viselő férfi, a legendás Boba Fett. Ráérősen a hutt mellé ment, közben végig az ajtót figyelte, s az elmúlt percekben lejátszódott eseményeken töprengett. - Kövesd. Rendesen megfizetlek érte. – súgta oda Dorrbaz a fejvadásznak. - Ahogy óhajtja. – bólintott Fett, majd akár egy szellem távozott a teremből. Az élet lassan de biztosan visszatért a normális kerékvágásba. A csőcselék újra lerészegedett, a rabszolgák ismét retteghettek az életükért, s mindeközben csak két személy vesztette életét. Dorrbaz személyi testőre Nassan Gaj és egy talpnyaló whiphid. A holttesteiket már el is tűntették, s az emlékük is tovaszállt. Dorrbaz helyére való visszatérése közben meggyászolta legjobb barátja halálát, majd amint kényelembe helyezte magát, a nevét is elfelejtette. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 29. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 29. - Már rég meg akartam kérdezni, hogy Dzséjtnél mi ez a szemvillogás? – ült le Szeláni a gépészállomáshoz Csit mellé, aki diagnosztikai tesztet végzett a hajó rendszerein. Csit felnézett a műszerekről s a lányra meredt. Aztán barátjára pillantott, aki az asztalnál ülve bütykölte sérült fénykardját. - Dzséjt egy garn. – válaszolt nemtörődöm módon. - Garn. – ismételte korántsem meglepetten, ennek ellenére hozzá tette még – Eddig nem hallottam ilyen fajról. - Ezen nem lepődök meg. Kevesen vannak és azok is inkább a Korrdoron élnek. – visszafordult a diagnosztikai műszerhez. – A klón háború óta kevésbé hagyják el a rendszerüket. - És mi a különbség egy garn és egy ember között? – kérdezte csupán azért, hogy fenntartsa a beszélgetést, miközben végigmérte Dzséjtet. Semmilyen különbséget sem talált. - Külsőleg összesen a szeme. Ha egy ember szemébe nézel, látni fogod, mit érez, mire készül… a szem a lélek tükre. – megnyomott egy gombot a műszeren, majd folytatta – Ha egy garn szemébe nézel, csak az ürességet látod. – a lányra fordította tekintetét. – De bizonyára feltűnt, hogy a szemgolyója, néha meg a teljes szeme világít. Ezt ők úgy mondják… a szem a lélek fénye. Az érzelmeiknek megfelelően villan fel a szemük. – Dzséjtre pillantott – Ha a szemgolyója zölden ragyog jókedvű, ha vörösen, akkor dühös. Mikor valamin meglepődik, ezüstössé válik, mikor pedig érez valamit valaki iránt, akkor kék lesz. Ha pedig ábrándozik, aranyszínűen ragyog. Ha bánatot érez, levendulaszínben villan fel. – egy pillanatra elmélázott, aztán folytatta – Persze, nem csak a szemgolyója képes világítani. A szeme fehérje kék ragyogása félelmet jelent, vagy izgalmat. Ha pedig hirtelen, vakító fehérségbe borul, akkor örül valaminek. Aztán, mikor mind a szemgolyó, mind a fehérje matt fehérségben fénylik, az azt jelenti, hogy valami baja van. Megsérült, vagy ilyesmi. – újra a műszerrel kezdett babrálni. – Minél élénkebb ragyog a szeme, annál erősebb az érzelem, amit érez. - És a ragyogás időtartalma? Az mit jelent? – nézett Szeláni Csitre. - Az égadta egy világon semmit. – rázta meg fejét a férfi. - Ebben tévedsz, de akkorát, mint bantha a basic abc-ben. – szólalt meg Dzséjt, miközben fénykardja alkatrészeit visszahelyezte a hengeres markolatba. – A fénylés időtartalma az érzet időtartalmát jelzi. - Vagyis, te mindaddig érzed azt az érzést, amíg világít a szemed? – vonta fel szemöldökét Szeláni. - Pontosan. – bólintott Dzséjt. - Akkor te egy érzelemmentes élőlény vagy. Legalábbis nem érzel sokáig. Hiszen alig világít a szemed. - Ne felejtsd el, hogy félig Jedi vagyok. Uralkodom az érzéseimen. – összeillesztette fénykardját – Na. Ez készen van. Most ugrik a mynock a vízbe. – megnyomta az aktivátort s a fegyver életre kelt. Azonban a zöld penge nem a megszokott vibrálásban jelent meg. Hol elhalványult, eltűnt, majd újra felbukkant. A megszokott zümmögő hang helyett is csak sztatikus zörejre emlékeztető tónus hallatszott. Dzséjt mérgében behunyta szemét és beleharapott ajkába. Lenyelt egy szaftos káromkodást, aztán kikapcsolta a kardot. – Bantha pudu. - Mi baj? – érdeklődött Csit. - Baj van a fókuszáló kristállyal. Azt hiszem mikroszennyeződés van rajta, vagy megsérült. Inkább az utóbbi. Ki kell cserélnem. – tette le az asztalra a kardot Dzséjt és elindult a hálószoba felé. - Egyáltalán mitől ment tönkre a kard? – követte Szeláni. - Amikor párbajoztunk, én beleestem a vízbe. – Szeláni helyeslően bólintott – A kard be volt kapcsolva, minek folytán zárlat keletkezett a belében. Az általános fényszablyák telepeit mindig újra kell tölteni, a tiéteket is. – Szeláni újra bólintott – Ellenben az enyém saját energiaforrással rendelkezik. A hátuljára egy mikroreaktort szereltem, így nem kell újratölteni. Viszont egy átlagos kard, ha vízzel érintkezik, azonnal elveszti az energiáját. Ellenszer: fel kell tölteni, és meg kell pucolni a penge sugárvédőjét. – a szalonban egy szekrényhez lépett, majd szembe fordult Szelánival – Az enyémből nem szökik el az energia, mert a reaktor folyamatosan adagolja az utánpótlást. Tehát a belső szerkezet kiég. Ellenszer: újradrótozni, kicserélni a megolvadt alkatrészeket, megtisztítani a kristályokat és a penge sugárvédőjét. – széttárta a kezét, majd feltárta a szekrényt. - Ejha! És még aggódsz a kardodért? – tátotta el száját a lány. A szekrény belsejében holoképek, fegyverek és öt fénykard volt a falra akasztva. - Ezek nem az enyéim. - Hát? – lépett közelebb a szekrényhez Szeláni. - Ezek emlékek. A családom tagjainak egy-egy eszköze. Csak ez maradt belőlük nekem. – Szeláni döbbent pillantást vetett Dzséjtre aki levendulán ragyogó szemekkel folytatta – Ez apám pisztolya. Egyszerű teherhajó pilóta volt. Egy kis fuvarozási vállalatot vezetett, a Csillagösvényt. Nem zavart sok vizet. Sajnos éppen a Dorwenen volt, amikor a Kereskedelmi Szövetség megtámadta a bolygót, mert a kormány megszegve a szerződést más cégekkel is dolgoztatott. Dorwen behódolt, de Gunray helytartó kivégeztette az ott tartózkodó cégtulajdonosokat… köztük apámat. – egy pillanatra becsukta a szemét, majd folytatta – Önfejű volt, becsületes… tőle tanultam először űrhajót vezetni. – egy karkötőre mutatott – Az anyám eljegyzési karkötője. A garnoknál ezzel jelezzük, hogy a nő már nem szabad préda. Aki megpróbálja elhódítani, azt akár meg is ölhetik. És csak a Kísérő veheti le. – egy medálra mutatott, melyen egy kép a bolygó mögött felkelő napot ábrázolta. A medált egy sauri lánccal lehetett a nyakba akasztani – A nővérem szerencse talizmánja. – eszébe jutott, hogy aznap, amikor elrabolták, nem volt nála a medál. Kis híján eleredt a könnye – Ezek itt Enolly és Kéler fénykardjai. Jedik voltak. – többet nem kellet mondania – A húgom csörgője. Ő ugyanúgy túlélt mindent, mint mi… mint én. Csak azt nem tudom, anyám hova rejtette. – mutatott egy különálló hengerre – E két kard pedig az enyém. A kicsi egykezeset még növendék koromba készítetem… három évesen, minden szabályt áthágva. A másikat padawan koromban. Mindkettőt le kellett volna adnom, de túlzottan ragaszkodtam hozzájuk. Az ötödik kard pedig egy Andil Tell nevű Jedijé volt. – nosztalgiázva a múltba meredt, a legnagyobb csaták közepére, ahol egy fiatal orgarn megszédítette. – Megígértem neki, hogy megtalálom és visszaadom neki. Szeláni végignézte a kifüggesztett holoképeket. Szép család volt, mind vidámak. - Ő ki? – mutatott Szeláni az egyik képre, ahol egy fiatal, jókedvű ember éppen vele edzett. És aki felettébb ismerős volt neki. - A fiatalabbik bátyám, Kéler. – bökte ki Dzséjt némi habozás után. A hirtelen feltörő emlékek olyan fájdalmasan érintette, hogy arcvonásai kiélesedtek, a szeme tompa, levendulaszínbe kezdett világítani. Félre kellett néznie, nem akarta, hogy a lány lássa. - Sajnálom. – súgta Szeláni. Mikor Dzséjt visszafordult a bánatnak az emléke is elmúlt. Szeme fénytelen barna lett, arcvonásai is megenyhültek. Matatni kezdett a szekrény aljában lévő fémdobozok között. Pár perc múltán kivett egyet, felnyitotta a tetejét. Apró kristályok voltak benne. Szeláni egyet közelebbről is megvizsgált. Egy relacite fajtájú Adegan kristály volt. - A fene. – mordult fel Dzséjt. – Nincs olyan, ami nekem kéne. – hangja inkább tűnt csalódottnak, mint bosszúsnak. - Milyen? - Pontite. - Miért, hányféle kristály van? – érdeklődött Szeláni. Eddig úgy tudta egyféle kristállyal működhet a fénykard. - Sok. Van a mesterséges, amit valószínűleg ti is használtok. Azok erősebbek, de nehezebben kezelhetőek a természetes kristályokkal működő fénykardoknál. A természetes kristályok lelőhelye az Ilum bolygó. Régen a Jedik fennhatósága alatt volt, a Birodalom idején azonban megvette az Adegan család, és most ők árulják rohadt drágán a multimilliomosoknak azzal a szlogennel, hogy értékesebb nincs a Galaxisban. Pedig a valódi értékéből egy lézerstukkert sem vehetnének. – gonoszul elmosolyodott – Persze ha valami a Jediké volt, akkor arról biztos azt hiszi a fafejű újgazdag, hogy értékes… pedig ha kicsit is utána nézne, mire használták. – megrázta a fejét – Na a lényeg, hogy feketén is beszerezhető. A pontite pedig a legdrágább és a legjobb. - És melyik a legolcsóbb? - Ez ni. – kapott ki egyet a dobozból – Kathracite. De a kardom ereje és energiafelhasználása miatt ez nem bírná sokáig. És miután maximalista vagyok, ezért használok pontite kristályt. Drága, még feketén is, és elég nehezen beszerezhető. Úgyhogy be kell mennem a városba. – elgondolkodott – Ott van egy bith, aki Adegan kristályokkal kereskedik. Talán nála találok pontitet is. – bezárta a dobozt – Ezek jók lesznek cserealapnak. Csit! – kiáltott ki az ajtón. - Mi van?! – hallatszott a vézna férfi hangja. - Beugrok Quwanba! - Vissza se gyere! - Oké! – Szelánira nézett – Majd jövök. – azzal kisietett a szobából. Szeláni kisvártatva maga mögött hagyta a szalont és letelepedett Csit mellé. - Érdekes ember… garn. – jegyezte meg, Csit fel sem nézve a műszerről bólintott. Szeláni elgondolkozott azon, hogy Dzséjt mennyire hasonlít valakire, akit ő szeret. Több hasonlóság van köztük, mint ahogy az normális esetbe elvárható. Kis idő múlva hátrament a legénységi szállásra, ahol ledőlt egy kicsit. Órákkal később szirénák zajára ébredt fel. Felpattant, s sugárvetővel a kezében kirohant. A fő rakodótérben félhomály uralkodott. Csitet a gépészeti állomás monitorai mellett találta meg. Közben magában motyogott. - Mi az, mi baj? – lépett mellé a lány. Szeme sarkából még látta, ahogy az egyik monitoron; ami az alsó szintet mutatta; valaki belép a felső fedélzetre vezető liftbe. Csit előrántotta DL-44-es sugárpisztolyát, majd a lifthez sietett. - Ez nem igaz, hisz ez meghalt. – motyogta. Az ajtó kinyílt és egy rovarszerű lény lépett ki a szállítókabinból. Arcát fekete maszk takarta. - Hello Csit. Hiányoztam? – sziszegte mikor szembe került a rá támadó férfival. - Egy csöppet sem. – torpant meg Csit. – Meghaltál. - Feltámadtam. - Igen? – vigyorodott el az kalóz – Akkor most próbálj meg halott maradni. – azzal célra emelte fegyverét, de lőni már nem volt ideje. Szeláni tehetetlenül nézte, ahogy az idegen az Erő segítségével kikapta Csit kezéből a pisztolyt, ami egyenesen az ő kezébe röppent. Célra emelte és lőtt. A kalóz döbbenten meredt a kel dorra, aztán teste a földre zuhant. Szelánin eluralkodott a harag. Kedvelte Csitet. Sugárvetőjét zsebre tette, majd aktiválta fénykardját. Bosszútól fűtve lendült az idegen felé. Azonban Zen Koont nem ejtették a fejére. Minek harcolni, ha egyszerűbben is megoldhatja a problémát. Tenyérrel kifelé felemelte kezét, mire Szeláni átrepült a Hyperion elejébe lévő szalonba. Fejét az ágy szélébe beverve vesztette el eszméletét. Zen kikapcsolta kardját, visszaakasztotta az övére, s a lányhoz lépett. Nagyot sóhajtva guggolt le mellé. - Bocs, de jobb, ha nem tudsz mindenről. – morogta, majd vállára vette a lányt és elhagyta a hajót. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 30. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Augusztus 30. A vuki őrök gyorsan rájöttek, hogy jobb lett volna, ha aznap reggel ágyban maradnak. Egy nappal Zen Koon újbóli felbukkanása után egy kétsugaras felhőjáró bukkant elő a felhők közül. Meredek ívben zuhanva lőtte szét a palota előtt álló turbólézer üteget, majd a falakon lévő robotágyúkat. Végül a vuki őrök módszeres legyilkolása következett. Néhányuk kétségbeesetten menekült a közeli erdőbe, mások pedig reménytelenül lövöldöztek a gyorsan mozgó repülőre. Mind hiába. A vörös halál, ha nem is végzet minddel, a legtöbbjüket súlyosan megsebesítette. Ha Dzséjt Ön Frájn Jedi lovag lenne, ezt biztosan nem tette volna meg, de nem volt az. Ő csak egy kalóz, aki rendelkezik az Erő használatához szükséges adottságokkal. Miután tiszta volt a terep, letette az apró gépet, közvetlen a kapu elé. Kiszállt, s köpenyét hátra hagyva, fénykardját aktiválva elindult a főkapu felé. Fegyverét használva vágta át az acéltömböt. A penge úgy hasította át az ajtót, mint kés a vajat. Mikor körbeért, az Erőt használva lökte be a kivágott vaskos lemezdarabot. Az beröppent a mögötte lévő folyosóra, s szétzúzott egy gamorreait. Dzséjt belépett a nyíláson, és szembe találta magát az őrök válogatott hadával. Valamennyit felismerte, Dorrbaz legjobb harcosai voltak. Ezek szerint a hutt már várt rá. - Üdv mindenkinek. Talán rosszkor jöttem? – emelte fel fenyegetően fénykardját. - Sajnálom Dzséjt, de erre a bulira te nem kaptál meghívót. – röppent elő egy vuki mögül Dov Gon, Dorrbaz udvarmestere. - Ilyenkor persze nagy a szád Gon. – mordult rá a garn, és a toydari visszahúzódott a vuki árnyékába. - Sajna, Dorrbaz holtan akar. Viszlát Dzséjt. Pusztítsátok el. – adta parancsba, majd sietősen biztos távolba húzódott. Dzséjtet körülállták a tagbaszakadt lényekből álló őrök. A folyosón félhomály volt ugyan, de Frájn Jedi képességei révén, és kardja ragyogásának köszönhetően jól látta támadóit. Mind a tizenheten jól megtermett személyek voltak. Vukik, gamorreaiak, egyetlen twi’lek, elomik, egy pár iktotchi, egy phui, néhány pacithhip, egy ember és egy ismeretlen fajú, hüllőszerű, karmos élőlény fogta közre. A fegyvereiket illetően is elég vegyesen voltak. Az egyik vuki hátulról neki rontott, ám hamar belátta, hogy ez rossz ötlet volt. Dzséjt fénykardja könnyedén kettészelte. Ez azonban egy jel is volt a többi őrnek, mint később kiderült, intő jel. Az őrök rárontottak Dzséjtre, ő pedig olyan erővel és ésszel vette fel velük a harcot, amilyet még sohasem tapasztaltak. A Jedi könnyedén forgatta, pörgette kardját, használta lábát és karját, mintha csak egész életében ezt csinálta volna. Sebesen aprította az ellent, olyan gyorsan, hogy Dov Gonnak el kellett repülnie erősítésért. A hosszúnyakú, nyúlánk phui eldobta megcsonkított sugárvetőjét, majd zubbonya alól előrántott egy mérgezett hegyű vibrokést. Dzséjt háta felé döfött. A Jedi megérezte a támadást, de szemből egy gamorreai és az emberfajzat is lefoglalta. A garn egyet előre lépett, s feje fölött megpörgette a kardot. Ezzel lefejezte a phuit, és félbe csapta a feléje lendülő súlyos vibrobárdot, majd lefelé rántva a pengét visszapasszolta az ember által kilőtt vörös nyalábot. Az mellkason találta a férfit. Dzséjt ezzel még nem végzett a mozdulattal. Megperdült, és lábával fejen rúgta a kettévágott bárd végét szorongató gamorreait, aki ájultan esett össze. Végül kardélre hányta a gyíklényt is, ami azt hitte, hogy karma erősebb a fénykard pengéjénél. A Jedi beidegződött tisztelgésként megpörgette maga körül kardját, majd körbe nézet maga körül. Egy vuki jajveszékelve szorongatta levágott karját, egy gamorreai vérző fejjel, ájultan feküdt a földön. Több túlélő nem maradt. - Hát ez a buli megdöglött. – jegyezte meg Dzséjt szárazon majd tovább indult. Üresen kongó folyosókat szelt állt. Gyanús volt neki a túlzott csend. Dorrbaz sosem bízott se az őrei becsületében, se a képességeikben. Most pedig csak tizenhét marcona külsejű figurát állított az útjába, holott tudta, hogy mire számítson Dzséjt személyében. Ezenkívül a palota mindig is tele volt vuki és gamorreai silbakokkal. Most azonban sehol egy teremtett lélek. Még Dov Gonba sem botlott bele, aki fejvesztve repült el, közben azt kiáltozta: Őrség! Segítség! Elmélkedése közben elérte a nagyterembe nyíló íves ajtót, ami előtt szintén nem volt ott a megszokott őrség. Lekapcsolta fénykardját s visszaakasztotta övére, de kezét egy pillanatra sem vette le róla. Még ujját is az aktívatoron tartotta. Lenyugtatta feldúlt lelkét, s érzékeit kiterjesztve belépett a terembe. Odabent a megszokott látvány fogatta, de nem gyönyörködhetett sokáig. Az ajtó mögötte bezárult, s fegyverek szegeződtek testére. - Na mi van? A bulinak vége? – kérdezte tettetett szemrehányással. - Épp ellenkezőleg. Még csak most kezdődik. – hallatszott a terem közele felől egy mély, öblös hang. – Gyere ide barátom. Dzséjt kissé elfintorodott a „barátom” kifejezésen, de engedelmeskedett. Dorrbaz elé állt. Most, hogy ilyen közel került a hutthoz, a testőrsök még jobban célba vették. Ha Dzséjt egyetlen rossz mozdulatot tesz, több száz lézernyaláb vágódik a testébe. De egyelőre esze ágába sem volt rossz mozdulatokat tenni. Még akkor sem, amikor meglátta Marát és Szelánit a hutt pocakjánál, a párnákon ülve. Nyakuknál fogva meg voltak láncolva, a láncok végét két megtermett whiphid fogta. A lányok uniformisa is jelentős változásokon ment keresztül. Szeláni ruhának alig nevezhető, bőrszíjakból varrt öltözéket viselt, Mara pedig egy vékony, szinte átlátszó anyagú ruhát hordott. Szerelésük igencsak hiányos volt, olyannyira, hogy akár meztelenül is flangálhattak volna. Dzséjt az Erőnek köszönhetően megérezte szenvedésüket, de csak egy bíztató pillantás erejéig nézett rájuk. Most minden figyelmére szüksége lesz. - Hm. Dzséjt, a Kalóz. Sokat változtál, mióta utoljára találkoztunk. – mérte végig a hutt. - Te viszont semmit sem változtál Dorrbaz. Még mindig az a nagy, zsíros, mocskos, hájpacni vagy, aki hajdan fizetségül feldobott a Birodalomnak. – meredt rá Dzséjt. - Ne sértegess öreg barátom. - Majd akkor leszek a barátod, ha az Executor légköri műrepülésre lesz képes. – szögezte le. – Most pedig térjünk az üzletre. – csapta össze tenyerét, s a mögötte álló hadsereg egyszerre rezzent meg. Dzséjtben egy pillanatra megállt az ütő, aztán magában megszidta önmagát esztelenségéért. - Üzlet? – szűkült össze a hutt szeme. – Aztán miféle üzlet? - Üzletelős üzlet. Te szabadon engeded a barátaimat, én cserében nem öllek meg. - Látom, a humorérzéked még nem vesztetted el. – kacagott fel Dorrbaz – Nézz körül barátom. – vaskos kezével körbe mutatott a termen – Hogy akarnál megölni? - Rosszul fejeztem ki magam. – egy percet várt, mintha újrafogalmazná fenyegetését – Ha nem ereszted szabadon a barátaimat, akkor az Uralkodó megkapja eme csodálatos palota pontos koordinátáit, alaprajzát, az őrök létszámát… és egy listát a tőle eltulajdonított műtárgyakról. Gondolom, tudod, mennyire örülne neki. – kajánul elvigyorodott. - Ha-ha. Miért hiszed azt, hogy el tudod küldeni az üzenetet? Szerinted élve kijutsz innen? – dőlt előre hatalmas testével, arrébb taszigálva nőstény fajtársát, Aljowot. - Megint rosszul fogalmaztam. – kapott a fejéhez Dzséjt. – Jövő időben beszéltem a múlt helyett. Az üzenetet már elküldtem. – e mondata nem csak az őröket, de Dorrbazt és a Császár Kezeit is meghökkentette. – Egy barátom itt volt Borrondán. Tegnap este indult, és miután Csitet a szokásosnál is nyúzottabban találtam meg, - szemgolyója egy fél pillanatra vörösen felvillant – átadtam ezt az üzenetet neki. És milyen meglepő. Éppen Coruscant felé tartott. – egy percig hatásszünetet tartott, s miután kiélvezte az érezhető feszültséget és figyelmetlenségeket, folytatta – Nagyon lassú hajója van. Jelenleg a hipertérben repül. És ha nem veszem fel vele a kapcsolatot, amikor kilép a valóstérbe, bizony teljesíti a kérésemet. - Ügyes próbálkozás ez barátom. De amióta tudomást szereztem az ittlétedről, figyeltetem a bolygó űrkikötőit. Tegnap este egy hajó sem szállt fel a Borrondáról. – mordult rá Dorrbaz. Dzséjtben az ütő újfent kihagyott egy ütemet. Kidolgozott terve első fázisa kártyavárként omlott össze. És a lehető legrosszabb helyen történt mindez. Dorrbaz csatlósainak gyűrűjében. Nem volt más hátra, reménykedett, hogy a második fázis működni fog. Már pedig működnie kell, ha mindent számításba vett. - Igen… de… lehet, hogy ma reggel indult. – a mondat végét elharapta. - Sebaj. Egy próbálkozást megért. – vont vállat a hutt. – És most bemutatnám egy régi barátodat. – egyik húsos karjával intett. A tömegből előlépett egy maszkos rovarszerű lény. Dzséjt lassan megfordult, s a döbbenettől elakadt a lélegzete. - Zen? – lehelte a nevet. – Te meghaltál… - Feltámadtam. – aktiválta fénykardját Zen. - A tisztességes hullák ideje már lejárt? – puhatolta gúnyosan Dzséjt és működésbe hozta fegyverét. Egymással szemben álltak, mindkettő azt leste, hogy mikor támad a másik. Izmaik megfeszültek, kardjaikat elszántan emelték a magasba, majd összecsaptak. A zöld és kék pengék szikraesőt hányva találkoztak. A gyűlölt ellenfelek egymásra meredtek. Vad pillantást váltottak, majd Dzséjt szemgolyója halványkéken felvillant. Csakis az láthatta, aki elég közel volt hozzá, ez esetben Zen. A pengék szétváltak, majd újra összecsattantak, s ez így ment körbe-körbe a termen. A viadal inkább színpadias volt, sem mint taktikus. A küzdő felek forogtak, pörögtek. Elugrottak egymás támadásai elől, vagy átszaltóztak egymás fölött. S néha egy-egy testőr is áldozatul esett a halálos páros figyelmetlensége miatt. Dzséjt egy törzsére mért csapás elől a levegőbe ugrott és átlendült Zen fölött. Ellenfele előző mozdulatát átvitte egy forduló, felfelé csapó támadásba, amit a Jedinek még a levegőben el kellett hárítania. Miután földet ért, kivédte a fejére irányuló, sorozatos függőleges rohamokat. Aztán egy félkörívet leírva pengéjével merő véletlenségből végighasított egy túl közel bámészkodó elomit, és átvette a támadás jogát. Zen hárította ellenfele csapásait, egyiket a másik után. Az egyik pillanatban oldalra sodorta a lesújtó zöld pengét, és kettéfűrészelt egy sebesen hátráló talzot. - Bocs! – sziszegte Zen, majd lehajolt, nehogy elveszítse fejét. A zöld penge elsuhant a kel dor feje felett, s lenyakazott egy phuit. - Pardon! – morogta Dzséjt. - Elég! – kiáltott fel Dorrbaz. – Elég a játékból! – dühös volt, ez látszott rajta – Ez már nem szórakoztat! A küzdő felek beszüntették a harcot. Láthatóan nem tetszett nekik, de nem szóltak. - Mondjátok csak? – röppent Dzséjt és Zen fölé Dov Gon – Ti most egymással harcoltok, vagy velünk? - Hát nem világos? – kérdezte udvarmesterét Dorrbaz. - Ő… nem. – rázta meg a fejét. Aztán, mint aki hirtelen magához tért feljebb emelkedett és elhátrált a küzdő felektől. Dorrbaz, mintha csak egy legyet próbálna elűzni, legyintett a levegőbe, és az őrség fegyvereiket azonnal Zenre és Dzséjtre emelték. Sebesen körbe fogták őket. Az egyik sötét oszlop mögül pedig elő lépett Boba Fett. Sisakja az ellenséges párosra fordult. - Jó volt Dzséjt… - mondta elismerően Dorrbaz, közelebb csusszant a Jedihez, no nem kardtávolságra – sőt mi több, kiváló terv volt. Idejöttél, mint segítő, és a bizalmamba férkőztél. Eljátszottad, hogy tényleg velem vagy, miközben szépen bejutattad minden barátodat a kastélyomba. De egyvalamire nem számítottál. – Fettre mutatott – Hogy ő a nyomodban lesz az én kérésemre. Boba Fettet még te sem veheted észre, akármilyen Jedi képességeid is vannak. – öblösen felnevetett – És érdekes dolgokat látott. Mint például, hogy ha egy épületbe Zen Koon ment be, akkor onnét Dzséjt jött ki. Dzséjt szeme halvány pirosan felvillant, majd kialudt. Lekapcsolta kardját. Elismerően bólintott Dorrbaz felé, majd tiszteletteljesen meghajolt Fett előtt. A fejvadász lassú fejbólintással viszonozta a tisztelgést. - Francba. – sóhajtotta Dzséjt – Mióta követ? - Igazából Zent kezdte el követni… - nem kellett befejeznie a mondatot. Zen is lekapcsolta a fénykardját. Két vuki csak ezt a pillanatot várta. Kitépték a két férfi kezéből a kardokat, és elvezették őket. Mikor Dzséjt elhaladt a rabszolgasorsra ítélt Mara és Szeláni előtt szemgolyója levendulaszínben villant meg. A lányok levegő után kapkodva, könnyes szemekkel és reszkető ajkakkal meredtek rá. - Sajnálom. – lehelte. Szeláni ajka megrándult, mondani akart valamit, de nem értette ezt az egészet. Mara reszkető testtel megpróbálta elszakítani a láncát, de nem sikerült. Aztán a fénykardok után kutatott, de azokat már kivitték a teremből. Mindketten egyszerre döbbentek rá az igazságra. Dzséjt végig a saját feje után ment, őket csak elterelés gyanánt használta. Kihasználta őket, hogy véghez vigye saját tervét, amit elszúrt és most ők ketten rabszolgaként kénytelenek élni. Kiszolgáltatva egy undorító lény kénye-kedvére. Szeláni zokogni kezdett, amit Mara sem tudott visszatartani. Dzséjt és Behemót rabságban vannak, Csit halott, ők pedig rabszolgák. Szeláni egyvalamire azonban rájött. Dzséjt Ön Frájn ugyan olyan, mint a bátyja. A saját céljai elérése érdekében bármit és bárkit képes felhasználni. Dzséjtet és Zent egy tágas, sötét, nyirkos cellába lökték be. Egyetlen lámpa pislákolt a magas mennyezeten, a falak mentén priccsek helyezkedtek el. A falak simák voltak, sehol egy ablak. A Jedi megfordult és megpróbált kitörni, de a vastag acélajtó az útját állta. Öklével dühösen a fémre csapott. - Marhajó! Igazán pompás. – dühöngött Zen. – És most mi a fenét csinálunk? - Én most megöllek. – lépett Behemót az egyetlen, halványan pislákoló lámpa alá. Zen riadtan perdült meg. Az óriás nyúzott volt, arcát és karját a szokásosnál is több heg borította. Bal keze ököl helyett csonkban végződött. Testét szakadt birodalmi rohamosztagos ruha borította, csak a páncél nem volt rajta. Dühösen megragadta a rovarszerű lény nyakát és a magasba emelte. Zen levegő után kapkodott, próbált lazítani Behemót szorításán. - Nehe Behót. – gurgulázta Zen – Ájjj. - Behemót! Tedd le. – parancsolt rá barátjára Dzséjt. Az óriás meglepett arckifejezéssel fordult a Jedi felé. - Egy okot mondj. – kérte, s lejjebb eresztette a vergődő kel dort. - Mert ő velünk van. Amint elereszted, te is meglátod. Behemót egy pillanatig belebámult a maszkos arcba, majd letette áldozatát. Zen levegő után kapkodva rántotta le maszkját és szemvédőit. Azok alól emberi száj és szemek bukkantak elő. - Uh… majdnem megöltél te süsü. – nyeldekelt emberi hangon Zen. - Egy kel dor nem lélegezhet be oxigént. Mi a… ki a fene vagy te? – vonta fel szemöldökét Behemót. Az álkel dor megragadta két érzékelő csápját és húzni kezdte. Az arca groteszk, rémtörténetbe illő módon leszakadt a fejről. Új arca egy jól ismert sovány de megnyerő arc volt, vidám zöld szemekkel és szénakazalszerű fekete hajjal. - Csit! – kurjantotta el magát Behemót, s örömében majdnem összeroppantotta a vézna férfit. - Jól van, jó, hogy örülsz nekem, de mindjárt összezúzol. – nyögte Csit. Behemót elengedte feltámadt barátját. - Az őrök azt mondták, meghaltál. – nézet rá hitetlenkedve az óriás. - Csak egy trükk volt, gyenge energiájú lézersugár. Ami mondjuk még így is fájt. – szemrehányóan Dzséjtre nézett, aki megvonta a vállát – Dzséjt egyéni tervének megfelelő. - Egyéni terv? – élesen a Jedire meredt. – Miféle egyéni terv? És nekem miért nem szóltatok erről? - Mert így hitelesebben játszottad a szereped. Meg aztán, nem igazán bíztam a Birodalmiak képességeiben. – intett Dzséjt a fejével az ajtó felé, mintha Mara és Szeláni ott lennének. – De úgy tűnik, Dorrbaz képességeit is alábecsültem. – sóhajtott. - És ezért most nagyon nagy bajban vagyunk. – tette hozzá lehangoltan Csit, leült az egyik priccsre. - Most mit csinálunk? Gondolom, van egy tartalék terv is. – ült le Behemót is. - Van. – nyugtatta meg barátait Dzséjt. – Várunk a megfelelő alkalomra. - Magasságos. – dörzsölte meg homlokát Csit. Jó néhány nap telt el, bár ezt a foglyok már rég nem érzékelték az ablaknélküli cellában. Mikor kirángatták őket zárkájukból mocskosak és sápadtak voltak. A két ember szeme nehezen szokott hozzá a napfényhez, Dzséjt látószerve azonban egyetlen villanással optimalizálódott. Végigvezették őket egy földalatti folyosón, aminek végén a palota mélygarázsa volt. Ott felrakták őket egy ütött-kopott, rozsdafoltos dereglyére, ami aztán kiszáguldott velük a szabadba. A Gancel tenger partja mentén haladtak, a friss, tengeri levegő nyugtatólag hatott az idegeikre. Dzséjt az Erő segítségével bilincsét próbálta kinyitni, ami a jármű korlátjához kötötte. A különleges karperecet mintha csak neki készítették volna. Nem volt rajta zárszerkezet, se mágneskapocs. Mikor rárakták, még nyúlánk, ragacsos állapotú volt. Aztán a bilincs két szára összeolvadt, s megkeményedett, ekképpen olyan szilárd anyagot képzett, ami egy TIE vadászt is megbírt volna tartani. Az Erővel sem sikerült szétszakítania. - Mi a nyavalyából készült ez? – kérdezte, de senki nem felelt. Őreik csendben álltak, s a tájat fürkészték, mintha attól féltek volna, hogy valaki megtámadja őket. Behemót már rég feladta a küzdelmet a bilinccsel. Inkább az őröket méregette. Az egyik egy majdnem három méter magas, éjfekete szőrű vuki volt, aki a dereglye elejében állt, mint valami groteszk szobor. A foglyok mögött két devaroni szobrozott, lövésre kész puskákkal. A járművet egy 8D8 jelzésű nehézipari droid vezette. Három őr. Mind felfegyverezve, lövésre készen. Plusz egy törhetetlen bilincs. Dorrbaz mindent megtett a foglyok „biztonsága” érdekében. Csit mindig is büszke volt arra, mennyire ért a különleges eszközökhöz, de a bilincs még rajta is kifogott. Megpróbálta megérteni a logikáját, tanulmányozta a felépítését, s tudta, ha elég ideje lenne rá, ki tudná nyitni. - Ez valami szerves fém lehet. – morogta. - Á. Remek. – kurjantotta Dzséjt – És ez hogy segít rajtunk? – kérdezte élesen. Csit nem felelt, csak tovább babrált a béklyóval. Dzséjt megrázta a fejét, s a Gancel tenger kék felszínét nézve próbált valamit kitalálni. Ő maga se tudta mi, de valami az ég felé vonzotta tekintetét. Talán az Erő, talán ösztöne, nem tudni. Először csak a hatalmas gori madarakat látta röpködni, amik le-lecsaptak a tenger mélyén úszkáló halakra. Aztán valami megcsillant a szeme sarkában, s magára vonta tekintetét. Szeme fehérje kéken, szemgolyója kékezüst színben felragyogott, s nem aludt ki. A félelem és a döbbenet olyan erővel tört rá, hogy nem bírta elfojtani. - Uram, atyám. – lehelte elhűlve maga elé. - Mi az? – fordult feléje Csit, arrafelé pillantott, amerre Dzséjt. A hatás, hasonló volt, mint barátjánál. – Uram, atyám. Behemót is felnézet az égre. Döbbenetükben és félelmükben mindhárman a dereglye padlójára rogytak, s úgy nézték a fejük fölött lévő csillagromboló apró, halvány sziluettjét. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 1. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 1. Az Empire Queen fedélzetén teljes harckészültséget rendeltek el. A hangárakban TIE vadászokat és leszállóhajókat készítettek fel az indulásra. A folyosókon rohamosztagosok indultak a kijelölt helyeikre, teljes harcfelszerelésben, csatára készen. Ami most a csillagrombolón folyt, azt a külső szemlélő a rendezett káoszként írná le. Stark admirális a híd kilátóablakán nézte Borronda smaragdzöld felszínét. Lenyűgözte a tisztaság, ami a planétából áramlott, és ez honvágyat ébresztett benne. Hiányoztak neki a Korrdor dús, békés, de egyben rendkívül veszélyes dzsungelei, a hatalmas, toronymagas fák lombkoronái közé épített városok. Legjobban azonban saját tanyája hiányzott neki. Visszaemlékezett a családja körében eltöltött évekre, aztán egy sóhajtással elhessegette a gondolatokat. Szemei ismét fénytelen zöldek lettek. Komor arccal fordult Quan kapitány és Dovzon tábornok felé. - A flottánk mikor ér ide? - Legfeljebb egy nap. – jelentette gyászosan Quan. - Addig nem várhatunk. Dovzon tábornok. – fordult a kapitány mellett várakozó merev katonához – Vigye le a csapatait, s kutassák át a városokat. - Igenis! – biccentett a tábornok, majd kiviharzott a hídról. - Maga szerint Dzséjt Ön Frájn itt lehet? – kérdezte a kapitány a bolygót figyelve. - Ha Boba Fetten múlik, igen. – témát váltott – A flotta nélkül azonban nehezen boldogulunk. Bár az Empire Queen egymaga is képes a Borronda köré blokádot vonni, de ez nem elég a Hyperionnal szemben. Küldje ki az összes vadászunkat, a bombázókat Ion Pulzussal, és a felderítőket. Két kötelék vadászt indítson a légkörbe. Ha a Hyperion felszáll az Empire Queen vágja el az útját, a vadászok pedig tereljék a bombázók felé. Azok pedig bénítsák meg. – gondolkodóan Borrondára nézett – A csillagrombolót állítsák geoszinkronpályára a bolygó körül. Ha bármi felpróbál szállni, vegyék üldözőbe. Csak ionágyút és vonósugarat használhatnak. – eltöprenget – Még valami. Az érzékelőket fókuszálják Quwanra. Van egy olyan érzésem, hogy a prédánk ott van. Sok szerencsét kapitány. - Mi? – vonta össze szemöldökét a kapitány – És ön hol lesz? - Meglátogatom az egyik barátomat. – Quan csodálkozóan felvonta egyik szemöldökét – Hiszen tudja. Az ellenségem ellensége, a barátom. – elindult kifelé a hídról – Készítsék a hajómat. Ha bármi gond adódik, hívjon. Stark kilépett a hídról, Quan pedig megjegyzéseket morogva nézett utána. - Maga könnyen beszél. – motyogta. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 2. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 2. A hatalmas, kupolás tetejű Quwani Nagy Aréna kezdett megtelni a lelkes közönséggel. A Galaxis minden szegletéből érkeztek nézők, csakhogy láthassák a Borrondai Gladiátorversenyt. A hallgatóságot a küzdőtértől erőmezők választották el. A nézőtér alatt, átellenben egymással két hatalmas, rácsos kapu várakozott. Az aréna kupolájába vájt páholyok legnagyobbikában elfoglalta helyét Dorrbaz, Aljow, Dov Gon és testőrségük nagy része. Boba Fett az ablak mellé állt, s sisakjába épített makrotávcsőjével a küzdőteret kezdte fürkészni. A huttok mellett rabszolgák nyüzsögtek, de közülük kettő kiváltságos helyzetben volt. Szeláni Jorsz és Mara Jade a kilátóablak előtt, Dorrbaz hasánál ültek. A páholyból remekül be lehetett látni az egész arénát. A magasban kamera- és riporterdroidok röpködtek körbe-körbe, hogy kiváló minőségű képeket közvetíthessenek Borronda és rendszere legtávolabbi pontjaira is. Mikor minden ülő és állóhely megtelt, a hangszórókon keresztül egy tudósítódroid barátságosan izgatott hangja zengte be a csarnokot. - Isten hozott mindenkit a Quwani Nagy Arénában! – szavai visszhangoztak, és a tömeg üdvrivalgásba tört ki. – Csodás nap ez a mai egy remekbeszabott gladiátorversenyre! Úgy látom, a versenyzők kezdenek felsorakozni! És valóban. A küzdőtér egyik oldalán feltárult a súlyos acélkapu és elkezdtek kiszivárogni a versenyzők. E versenyzők valójában Dorrbaz haragosai és riválisai voltak. Csirkefogók, hivatalnokok, testőrök. Húszan voltak, s látszólag nem tudták, mi vár rájuk. Látszólag. A valóságban azonban mindannyian tudták, hogy a biztos pusztulásba terelték be őket. - A Korelliáról érkezett Koyan Boo! – mutatta be az első versenyzőt a droid – A pantalomini Vein-Quel Tek! – a tömeg éljenzésbe tört ki a tizenéves, de rendkívül magas ember láttán – Kashyyyk szülötte Zooweer! – a vuki hatalmas mancsait magasba lendítve bömbölni kezdett – Bomos Sur a Dathomirról! A Kather csibésze, Csit! – Csit nem túl lelkesen integetett, bár talán ő félt a legkevésbé az emberek közül – A Coruscantról származó Bendon Juf! A malastarei dug Vyone! – a dug fajához méltóan, agresszíven lökdöste arrébb az előtte állókat, majd amikor mindenki őt nézte, integetni kezdett – A hírhedt Dzséjt, a Kalóz! – a Jedi elcsüggedten intett egyet a közönségnek – A neimoidiai Nuy Wiey! Nalon Bee, a Nal Huttaról! A rodián Freeata, a szona Sym Jeey, a twi’lek Krystáll, a kitonak Soan Gyyy, a nagodi Shaw Ubb és az ortoloani Dog Woon! – a tömeg felugrott, ahogy meghallották a hírhedt Dog Woon-féle csalóbanda tagjkainak nevét. – A quarren Xoi Zet-Feg! – Dorrbaz személyi könyvelője szinte falfehér volt az ijedtségtől – Don Moeer, a Borronda lakosa! A titokzatos izomember Behemót! – az óriás magasba lendítette bal kezét. Emberi műkézfeje helyett most egy hatalmas, háromujjú markoló kezet viselt. – És végül de nem utolsó sorban Lopotomus! – a hatalmas lény úgy nézett ki, mintha egy banthát kevertek volna egy wampával és egy rancorral. Két hatalmas, karmos mancsa, ívelt agyara, dús bundája, görnyedt teste, s hüllőszerű feje volt. Hatalmas állkapcsából folyamatosan dőlt a nyál. Iszonyú látványt nyújtott, de annál erősebb és okosabb volt. A tömeg szinte őrjöngött, majdnem leszakadt a nézőtér. A hullámelnyelők teljes kapacitással dolgoztak, de még így is alig bírták. Dzséjt végigmérte társait. Tudta, hogy mire számítson a küzdelem során, hisz már látott gladiátorversenyt, csak akkor az erőtér túloldalán volt. Legtöbb esélyt saját magának, Csitnek, Behemótnak, Lopotomusnak és Zooweernek adta. A könyvelő Xoi Zet-Feget már az első menetben elvesztik, ugyanúgy, mint Sym Jeeyt, Freeatat, Krystállt, Soan Gyyt, Don Moeert, Nuy Wieyt és Bomos Surt. A második menetben aztán elvesztik a többieket is, és végül öten maradnak. Az utolsó menetben aztán ők is elhullanak. - Hajaj. – nyögte csendesen. Csit az aréna fogdájában töltött idő alatt összehaverkodott harcostársaival, de így is hasonló véleményre jutott, mint Dzséjt. Behemótra pillantott, aki a vukival és a szörnyeteg Lopotomussal háromszöget alkotva várták a küzdelmet. Elhatározta, hogy e három jómadár közelébe fog maradni. A háta mögé pillantott, ahol a nők gyülekeztek. Ez nem volt jó ötlet. Az ellenfeleik mindenképpen őket veszik elsőként célba. Közelebb lépett hozzájuk, de nem szólt. Rájött, hogy úgy is mindegy. Tudta, hogy a legtöbbjük Dorrbaz rabszolgája volt, s elviselhetetlen kínokat éltek át. Talán jobb is nekik a gyors halál. Elfordult tőlük, nem bírta nézni, ahogy reszkettek. Amíg a másik ajtó felé tendált valami feltűnt neki a tömegben. Egy aprócska, fehér szervizdroidot pillantott meg. Pont olyat, mint amilyet a fogatversenyeknél szoktak használni, csak vagy három és fél évtizeddel régebbi típust. Hogyan került ez ide? – gondolkodott rajta – Hiszen itt nincs mit szerelni, hacsak nem minket össze a verseny után. – a droid mellett felbukkant két másik testvére, csak azok barnák voltak. Csit megpróbálta kivenni a számukat, de mikor meglátta, hogy a robotok vitáznak, elképedt. – De hisz ezek… - eltátott szájjal meredt rájuk. Néhány pillanat múlva a három szervizdroid eltűnt a tömegben. Csit kábultan botorkált Dzséjthez. - Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. – pillantott barátjára a Jedi. - Nem fogod elhinni, mit láttam. - Na mit? – vonta fel a szemöldökét. - Morgót, Dulifulit és Ügyifogyit. – vágta rá Csit. - A droidjaimat? – Dzséjt reakciója hasonló volt barátjához. – Hol? – sebesen körbepillantott az arénán. - A nézőtéren. Egy fehér és két barna szervizdroid. Nagyon régiek és szokásukhoz híven veszekedtek. – írta le a droidokat Csit. - Kétség kívül, ezek ők. De mi a szöszt keresnek itt? - Talán megmentenek minket. – reménykedett Csit. - Ja, majd pont az a három lökött gép. – hitetlenkedet Dzséjt – Bár ha Pöcök is velük van. – elvigyorodott. Dzséjt a droidjai programjain rendkívül sokat változtatott, s így sokkal értelmesebbek lettek, mint ahogy azt tervezőik valaha is remélték. Azonkívül fennállásuk óta egyszer sem törölték a memóriájuk, így mindegyiknek kialakult a személyisége. – A droidok fognak kimenteni minket. – hihetetlenül hangzott, de igaz lehet. - És most… - visszhangzott a tudósítódroid hangja – kezdődjék a küzdelem! A rabszolgákkal szemközti ajtó kezdett kitárulni. A harcosok kézbe vették az oldalukra erősített vibrációs zúzóbotot, s várták az elkerülhetetlent. A kitárult acélkapun keresztül húsz, bivalyerős, genetikailag módosított emberi lény lépett be a küzdőtérre. Toronymagasak voltak, és olyan szélesek, mint egy wampa. Mintha csak Behemót testvérei lennének. Nem fáradoztak a bemutatkozás primitív formáival. Azonnal lerohanták ellenfeleiket. Ahogy Csit sejtette, azonnal az egy helyre csoportosuló nőket vették célba, tehát a kalóz az ő védelmükre kelt. Lehet, hogy testi ereje nem volt nagy, ellenbe esze és fürgesége volt. Egy szaltóval az egyik óriás előtt termett, majd még mielőtt az észbe kaphatott volna, lesújtott a csípőjére. A vibrációs bot egy érintésre is képes csontot törni, ez esetben viszont szétzúzta a gladiátor gerincét. Holtan rogyott Csit lábai elé. Dzséjt nekiesett három gladiátornak, s az Erőt használva, gyorsan végzett velük. Botját úgy forgatta, mintha fénykard lenne. Az egyik mutánsnak a halántékára csapott le, a másiknak a nyakára. A harmadik egyszer megpróbálta megütni, de a Jedi hihetetlen reflexeinek köszönhetően elhibázta. Szétzúzott szegycsonttal hullott el. Behemót, Lopotomussal és Zooweerrel vállvetve küzdött. A gigantikus trió vibrációs bot nélkül, puszta kézzel szállt szembe a külön erre a célra kifejlesztett „emberi” lényekkel. Sorra csavarták ki a végtagokat, nyakakat, törték el a légcsöveket, gerinceket. Halálos hármast alkottak, akik úgy taroltak végig a küzdőtéren, mint valami forgószél. Xoi Zet-Feg mikor meglátta közeledő ellenfelét, felé hajította botját, majd az egyik kapu felé kezdett futni. A harcos elhajolt a feléje szárnyaló rúd elől, majd felszökkent a levegőbe. A könyvelő hátra pillantott, miután nem látta ellenfelét kicsit megnyugodva megállt. Ebben a pillanatban valami óriási csapódott a háta mögött a földbe. Kíváncsian kapta oldalra fejét, és egyenesen belebámult egy groteszk, undorító vigyorú pofába. A quarren elhűlve, remegő szájcsápokkal szeretett volna az életéért könyörögni, de nem jött ki hang a torkán. A gladiátor megragadta áldozatát, majd feldobta a magasba. Xoi Zet-Feg üvöltött és kapálózott rémületében. Aztán, mikor a mutáns teljes erőből belerúgott a visszahulló tehetetlen testbe, minden sikoly elhalt. A hajdani könyvelő a nézőteret védő erőtérnek ütközött, majd holtan elterült a földön. A közönség szinte tombolt a gyönyörtől. Csit meglepően veszélyes ellenfél volt a gladiátorok számára. Bár félt, fáradt volt, de a haláltól való irtózása meglepő kitartást biztosított neki. Azonban ez az erő is kezdett elmúlni. Eddig három gladiátorral végzet, hosszú, véres küzdelemben. Botját kardként használva védte ellenfelei csapását, amik rettentő erősek voltak, majdnem ledöntötték a lábáról. Aztán egyszer csak utolérte a sors. Ellenfele lehajolt a fejének szánt ütés elől, és Csit lábára csapott a bottal. A csont fülsértő reccsenéssel tört szilánkokra, Csit jajveszékelve rogyott a földre. A gladiátor nem várt sokáig. Kiegyenesedett, s lesújtott a sovány arcra. A bot azonban nem érte el. Egy másik vibrációs fegyver megállította. Annak használója gyorsan megperdült, megütve a mutáns gerincét, majd tarkóját, végül az összerogyó testet még fejen is koppintotta. Az elernyedt test összezuhant. Csit ámulattal nézett fel. Egy nő guggolt le hozzá. Arca harcias volt, de fáradt, vonásai kiélesedtek a csata folyamán, amúgy szép nő volt. Zöld szemei szinte gyilkoltak, ám valahol kedvesség is lapult bennük. Hosszú, szőke haját keskeny bőrszíjjal hátrafogta. Karcsú, izmos testét valamiféle gyík smaragdzöld bőréből készült rövid tunika borította, amely fedetlenül hagyta a lány karját és combját. Csit először azt hitte, hogy egy angyal az Eigo egyik holdjáról, de mikor leguggolt elé, már csak Bomos Sur volt a dathomiri amazon. Ez azonban egy cseppet sem volt kiábrándító. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Frenkie Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 2. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 2. Egyre jobb ez a story. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. - Jól vagy? – kérdezte színtelen hangon. - Eltört a lábam, és egy kicsit elfáradtam, de amúgy semmi bajom. – felelt Csit a nőt bámulva. Az arcát tanulmányozva rájött, hogy közel egykorú lehet vele. - Kell segítség? Csit körbe nézett, s mindenfelé gladiátor holtesteket látott. Dzséjt lépett mögé. - Mi történt? – nézett rá az előtte lévő duóra. - Eltört a lába. – válaszolta a nő. - Az kellemetlen. Főleg, hogy most jön a java. – morogta Dzséjt, inkább magának, mint társainak. - Hogy állunk? – bámult föl rá Csit. - Elvesztettük Dorrbaz könyvelőjét. Ez az egy veszteségünk van. Nem kár érte, de fedezék és időhúzás gyanánt jól jött volna. – az amazonra pillantott – Vigyázzon rá. Kár lenne érte. – azzal sarkon fordult s visszatért a csatatér közepére. Csit a nő szemébe nézett. Látszólag felháborodott a Dzséjttől kapott parancson, továbbá meglepte a hűvössége, amit a könyvelő iránt támasztott. - Ne is törődjön vele. – mondta Csit – Ha baj van, lehet rá számítani, de csak óvatosan. A számára érdektelen személyeket lelkiismeret furdalás nélkül felhasználja. - És ki a számára érdektelen? – nézett kérdően Csitre. - Mindenki, aki nem segít a túlélésben. Meg a birodalmiak. – a lány alig láthatóan bólintott, úgy tűnt, most már megérti Dzséjtet – Ha nem akar, nem kell vigyáznia rám. - Dathomiri vagyok. Nem szeretem, ha parancsolgatnak. De a közelben leszek. – azzal felállt s harcra készen Dzséjt után eredt. Csit elnézte, amint a lány csatlakozik Dzséjthez és Behemóthoz, majd épp lábát használva közelebb húzódott a harctér falához. Mikor hátát megtámaszthatta, megvizsgálta fegyverét. A vibrációs zúzóbot erős, hatékony fegyver, de amint homokhoz ér bedöglik. A küzdőtéren pedig bőségesen volt homok. Dühösen hajította el a hasztalan fegyvert. Eközben néhány, konténerszerű droid elszállította a holttesteket, hogy ne legyenek útban a következő összecsapáskor. Csit is szívesen követte volna őket. Sérülten, fegyvertelenül elsődleges célpont lesz a második menetben. Szeláni és Mara vigyázó tekintettel figyelte Dzséjtet, Csitet és Behemótot. Az egyetlen esélyük, hogy a három kalóz közül az egyik megússza a versenyt és kiszabadítja őket. Egyelőre erre meg is volt az esély. Dzséjt az Erőnek, Behemót az erejének és Csit az eszének köszönhetően még életben voltak. De az utóbbi már megsérült, és a fegyverét is elvesztette. Így nincs sok esélye a túlélésre. - Gyerünk fiúk, ne hagyjatok cserben minket. – biztatta őket Mara, de a zsibongásban úgy sem hallották őt. Körbenézett a páholyban. Tekintete Boba Fettről, a testőrökre, Dorrbazra, Aljowra majd a huttok mellett nyugvó ysalamirire siklott. A gyíklény békésen aludt, láthatóan nem is tudta, mit okoz a közelében lévő Erőhasználóknak. Amióta Mara a hutt rabszolgája, az a dög ott nyugszik mellette. Újra a testőrökre pillantott. Kettőnek az övén ott lógott Zen és Szeláni fénykardja. Dzséjt fegyverét pedig Dorrbaz viselte a derekán, mint valami trófeát. Ha meg tudná szerezni, egy másodperc alatt kiszabadítaná magát és végezne a páholyban lévőkkel. De az Erő híján erre nem volt nagy esély. A gladiátorok ajtaja újra kinyílt. Az „önkéntesek” harcra készen maguk elé tartották botjaikat. A nők, Bomos Surt leszámítva, ismét egy helyre tömörültek. Védelmükre most Shaw Ubb és Dog Woon kelt. Az ajtón túli sötétségből tizenkilenc gladiátordroid lépett a küzdőtérre. Szépen, katonásan, végtagjaikat egyként mozgatva sorakoztak fel. - A második menetben a bátor önkéntesek összemérhetik erejüket az GL-10/C gladiátordroidokkal! – visszhangozta a tudósító. A tömeg üdvrivalgásban tört ki. A harcidroidok fegyvertelenek voltak. Viszonylagos humanoid testükhöz aránytalanul nagy végtagok csatlakoztak. Rovarszerű fejük végigmérték az „önkénteseket”, majd támadtak. Gyorsan, hatékonyan. Három nekirontott Behemótnak, Lopotomusnak és Zooweernek. Az óriások egymásnak estek. Behemót sose volt gyors, ellenben a rá támadó droid hihetetlenül sebesen mozgott. Az egyik pillanatban még a kalóz előtt volt, a következőben már mögötte. Hátba vágta az óriást, aki hasra esett. Meglepetten és égő háttal próbálta megemészteni a történteket, de kicsi agya erre nem volt képes. Őt és testvéreit nem azért hozták létre, hogy gondolkozzanak, hanem, hogy harcoljanak. Testvérei már halottak voltak, elpusztultak egy hasonló gladiátorversenyen. Ő azonban eszesebb volt náluk, s Dzséjt segítségével megszökhetett előző életéből. Most azonban visszatért, és nem akart itt maradni. Hagyta, hogy testében végigáramoljon a düh, a gyűlölet, a harag, erőt merített belőjük. Minden megszűnt körülötte, csak az ellenfelét látta. Gyilkolni, rombolni akart. Felállt és szembe fordult ellenfelével. A droidban körülbelül annyi ész lehetett, mint Behemótban. Felfogta környezetét, képes volt emlékezni, néha még következtetéseket is le tudott vonni, de ennyi az egész. Gyilkolásra, rombolásra programozták, ennek megfelelően cselekedett. A biológiai teremtmény összecsapott a mechanikai teremtménnyel. Dzséjtre rárontott egy géplény. A szem által követhetetlen sebességgel száguldott felé. Ám Dzséjt hanyagul, tenyérrel kifelé felemelte kezét, s a droid úgy robbant darabokra, mintha egy acélfalnak ütközött volna. Ezt látva két másik gladiátor is felé fordult, ők azonban már nem rohantak. Lopotomust különleges érzékszerve, ami a levegő sűrűségének megváltozását észleli, riasztotta, és a groteszk lény hatalmas karját meglendítve fordult meg. Megragadta a mögötte lévő droid fejét, másik karjával átölelte a testét, magasba lendítette, és kettétépte a robotot. A két csonkot győzelemittasan a feje fölé lendítette. Hiba volt. A felsőtestből aláhulló, sérült, nagyfeszültségű drótok hozzáértek a masszív fejhez. Lopotomus testén villámként cikázott át az áram, megpirítva a szőrzet végeit, szétnyitva a vastag hüllőbőrt. A szemei kiégtek, agyarai szétrobbantak. Hatalmas haláldörgés közepette lehelte ki lelkét. A füstölgő test összerogyott, de a csonka droidot még ekkor sem eresztette el. Zooweer eközben lecsavarta egy másik droid fejét, de ő nem lengette meg. Csit figyelme végigkísérte a csatát, s bánta, hogy nem vehet részt benne. Nem mozgott, nem akarta magára vonni a droidok figyelmét. Látta, amint egy gladiátor kettétépte az ortoloani Dog Woont, majd eltaposta a teknősbékára emlékeztető Shaw Ubbot. Aztán a sikoltozó lányokra vetette magát. Csit megfeledkezett magáról, rákiáltott a droidra, majd talpra állt. Jobb lábába elviselhetetlenül éles fájdalom hasított, minek folytán felüvöltött és visszarogyott a földre. Ám egykettőre megfeledkezett a fájdalomról, amikor meglátta a felé közeledő droidot. A gép, amúgy zöld fedőlapjai, most vöröslöttek a vértől. Lassan közeledett, mintha csak élvezte volna Csit szenvedését, a haláltól való kétségbeesett menekvését. Csit megpróbált arrébb kúszni, de túl lassú volt. Végső kétségbeesésében felkiáltott. - Dzséjt! Dzséjt meglátta barátját és a felé közeledő droidot, de most nem tudott segíteni rajta. Egyik ellenfele éppen azon volt, hogy agyoncsapja. Folyamatosan hajolt el az ütések elől, néha a botjával védekezet. Ekkor jutott eszébe valami. - Nesze! Nekem úgy sem kell! – feldobta a levegőbe a vibrációs zúzóbotot és az Erő segítségével egyenesen Csit kezébe repítette. - Kösz! – kapta el a fegyvert a kalóz, majd gyorsan lesújtott a droid lábára. Az tehetetlenül esett a földre. Mielőtt felállhatott volna, egy ütést kapott a fejére. Majd még egyet, és még egyet. Csit addig püfölte a droidot, amíg annak feje szét nem nyílt. Szikrákat hányva, remegő végtagokkal mondta fel a szolgálatot. - Csúnya migréned van, nézesd meg. – köpte le a droid fejét, s abból hatalmas szikrák csaptak elő. Csit felnézett és meglátta, amint egy gladiátor megragadja Bomos Sur nyakát, aztán megpróbálja letépni a fejét. – Nana! – elhajította a zúzóbotot, ami pörögve nekicsapódott egyúttal széttépte a rovarszerű fejet. A nő levegő után kapkodva fejtette le magáról a mechanikus ujjakat, majd hálás pillantást vetett Csitre. A férfi rámosolygott. Behemót átölelte ellenfelét, majd addig szorította, míg a gép hátába épített szervomotorok fel nem mondták a szolgálatot. A droid teste lebénult, és Behemót kedvére széttéphette a gépet. Vein-Quel Tek fiatal volt, de teste akár egy vukié. Vibrobotját ügyesen használva csapta le egy gladiátordroid kezét, majd a fejét, ezzel megmentve a twi’lek Krystállt. Azonban Don Moeer már nem járt ekkora szerencsével. A nőt menekültében elkapta egy droid és kettétörte a gerincét. Pár másodperccel később Bendon Juf végzett a droiddal. Az utolsó géppel Vyone küzdött. Az agresszív dug felugrott a GL-10/C vállára, aztán a nyakába szúrta a botot. A droid elpusztult Vyone pedig győzelemittasan lengette karjait. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
lokatelli Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. GL-10/C ? Ez GL, Lucas akar lenni? Róla kapta a nevét. Lucas elmondhatja akkor magáról, hogy saját univerzumában még elneveztek róla valamit. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 3. Igen, róla kapták a nevüket (te vagy az első, aki erre rájött :41: ) Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 4. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 4. A Császár Kezei megkönnyebbülten lélegeztek fel. A gladiátordroidok veszélyes ellenfelek voltak, de nem legyőzhetetlenek. Talán van esélyük a menekvésre. - Kis barátotok eddig hatékonyan használta az Erőt. Eddig… - kacagott fel Aljow. Dorrbaz osztozott jókedvében. Mara kérdően nézett Szelánira, aki megvonta a vállát. Megkezdődött a holttestek és roncsok eltakarítása. Az „önkéntesek” megpihenhettek. Dzséjt megvizsgálta Csit véráztatta lábát. Bár nem értett az orvostudományokhoz, annyit azért meg tudott állapítani, hogy Csit sípcsontja szilánkokra tört. Fintorogva pillantott társa arcára. - Nem jó mi? – vonta fel szemöldökét Csit. - Hát laikus vagyok e téren. – lemondóan megrázta fejét – Azt hiszem, ettől elbúcsúzhatsz. – közölte együtt érzően. Csit szótlanul bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette. Dzséjt szólni akart valami biztató szót, de inkább csöndben maradt. Felállt, s magára hagyta barátját gondolataival. A küzdőtér közepe felé tartva összetalálkozott Bomos Surral. - Kérem, vigyázzon a barátomra. – hangja most nem volt parancsoló. - Rendben. – egyezett bele az amazon. A kérést boldogan teljesítette. - Köszönöm. – azzal folytatta útját. - Következzék a harmadik menet! Bátor gladiátorainknak szembe kell néznie a félelmetes twanhaykkal! – zengte a tudósítódroid, s a kapu kezdett kitárulni. - Senki ne mozduljon! Világos?! Aki megmozdul az a halál fia! – ordította torkaszakadtából Koyan Boo. A társaság szoborszerűen megmerevedet. A harctérre kilépdelt öt állat. Hat végtagjuk volt - két láb, négy kar – hosszú tüskés farkuk, macskaszerű fejük, nyáladzó, fogakkal teli pofájuk. Kitinszerű bőrük fémesen csillogott a lámpák fényében. Magasságra kisebbek egy embernél, de majdnem két méter hosszúak voltak. Hátukra tartályt erősítettek, amikben egy-egy gyíkszerű lény pihent. Dzséjt elhűlt, amikor felismerte az ysalamiriket. - Dzséjt. Azok ott a hátukon… - morogta Behemót alig mozgó ajakkal. - Igen. Ysalamirik. Bajban vagyok. A twanhayk sziszegő hangot hallatva közeledett az „önkéntesek” felé. Egyenként végigjárták őket, megszaglászták a remegő testeket, de nem támadtak. Mikor az egyik megközelítette Dzséjtet, mintha egyszerre vesztette volna el az összes érzékszervét. Bekerült az Erőmentes körbe. Az Erő nélkül ő csak egy egyszerű élőlény volt. A lény végigszaglászta, majd tovább állt. Mikor elég távolra került tőle, Dzséjtbe újra visszatért az Erő. Az egyik twanhay beleliheget Nuy Wiey képébe. A bűzös lehelet, az acélosan csillogó fogak közelsége valamit elpattintott a neimoidiai fejében. Üvöltve futásnak eredt. Nem tudta hova, csak menekült. A twanhayk pedig utána eredtek. Gyorsan utolérték, bekerítették és széttépték. Mindenki, aki látta, kényszeríttette magát, hogy ne fordítsa el a fejét, csak behunyja a szemét. A lények amint végeztek Nuy Wieyvel visszatértek a többi „önkénteshez”. Egy Csit és Bomos Sur felé vette az irányt. - Mik ezek? – kérdezte Dzséjt összezárt fogsorral. Igyekezett minimálisan mozgatni a száját. - Twanhayk. – válaszolt Koyan Boo hasonlóan zárt fogazattal – A Faklop holdjának csúcsragadozói. Mindent megtámadnak, ami mozog, és hússzagot áraszt. Én mindenre vadásztam, ami embert eszik… ezeket is én szereztem Dorrbaznak. - Meg lehet ölni őket? – szólalt meg Bendon Juf s önkéntelenül is a vadászra nézett. A választ már nem hallhatta. A közelében álló ragadozó a farkával kettéhasította a férfit. - Lézerágyúval igen. – válaszolt Koyan nem törődve a mögötte lezajló eseményekkel – A bőrük csak ezt nem hárítja el. Bárcsak itt lenne a fénykardom. – gondolta Dzséjt elkeseredetten. Soan Gyyy hirtelen pánikba esett és rohanni kezdett. Siettében összeütközött Koyan Booval, mindketten a földre estek. Az egyik twanhay megragadta a kitonaki nőt, s arrébb vonszolta. Egy másik a vadászt marcangolta széjjel. Dzséjt igyekezett megnyugtatni magát. Az ysalamirik túlzott közelsége miatt csak saját lelki erejére támaszkodhatott. Szeme kéken világított, nem sikerült elaltatnia. Fénykardja és az Erő nélkül sebezhetőnek érezte magát. A szona énekesnő, Sym Jeey rosszul lett a szétmarcangolt holtestek láttán, mire reggelije távozott gyomrából. Két másodperccel később az életétől is meg kellett válnia. Az egyik twanhay elérte Csitet és Bomos Surt. A lány mereven bámult maga elé, még csak nem is pislogott. Látszólag nem ez az első alkalma, hogy mozdulatlanul kell szembe néznie egy ragadozóval. Csit azonban nem volt dathomiri. Ő csak egy fondori csibész volt, akinek apja kitagadta az örökségből, és aki a Naius III kormányzója lehetett volna. De mindezt feladta és kalóz lett. Most pedig egy arénában ücsörög, és próbálja megőrizni mozdulatlanságát, miközben egy vérszomjas ragadozó arra vár, hogy megegye. A twanhay mintha csak megérezte volna a sérülést, rátaposott Csit lábára. A férfi felszisszent a fájdalomtól, de nem mozdult. Behunyt szemmel próbálta lenyelni fájdalmát. Az állat közelebb hajolt áldozatához, s fogát csikorgatva, meleg, bűzös nyálát a férfi arcára csöpögtetve várakozott. Mintha ki akarta volna kényszeríteni, hogy Csit megmozduljon, és ő széttéphesse. De a kalóz ezt az örömet akkor sem fogja megszerezni a dögnek. A lábáról már lemondott, de az életéről még nem. Dzséjt tehetetlenül nézte, ahogy barátját méricskéli az egyik twanhay. Mozdulni akart, szembe akart szállni az ellenféllel, de meghalni nem akart. Gyerünk Dzséjt, találj ki valamit. Ne hagyd a barátaidat cserben… se magad. – noszogatta magát. – Valamit tenned kell, különben mindenki meghal. Valami fentről leereszkedett elé. Egy lencse alakú törzs lebegett előtte, amire két stabilizátort, és különböző megfigyelőeszközöket illesztettek. Egy Mark IV-es járőrdroid volt. Dzséjt egyik módosított droidja. - Rossz napja van, igaz gazdám? De ne féljen. Még egy perc és kihozzuk önöket. - Ivé. Hogyan kerülsz te ide? – motyogta Dzséjt döbbenten, de egyben megkönnyebbülten is. - A droidoktól senki sem kér jegyet, főleg ha poggyászként vagy riporterként érkezik. – válaszolt büszkén Ivé – Egyébként Morgó, Dulifuli, Ügyifogyi és Pöcök is itt van. Hopp, úgy látom, én is érdeklem ezeket a csimbi fiúkat. – röppent magasabbra egy kíváncsi twanhay elől – Ne féljen gazdám, kimentjük. – azzal visszaröppent a magasba. Valószínűleg mindenki azt hitte, hogy a droid meginterjúvolta Dzséjtet. Ilyen elő szokott fordulni. Dzséjt nem nézett hátra, de tudta milyen pofát vághatott Behemót. Mara látta és felismerte azt a droidot, amelyik megközelítette a Jedit. Reménykedve nézett Szelánira, aki fejével a páholy ajtaja felé bökött. Jade arrafelé pillantott. Egy régi, fehér szervizdroid lopakodott be rajta. Óvatosan megközelítette Dorrbazt, majd egy zsebtolvaj ügyességével leemelte a fénykardot a hutt övéről. Végül, ahogy jött, úgy is távozott. A két lány reménytelien elmosolyodott. A hutt ezt látta, s dühösen rájuk mordult. Nem volt jó előjel, ha két lány, akik olyan helyzetben vannak, mint Szeláni és Mara, hirtelen mosolyogni kezdenek. - Nektek meg mitől van olyan fenemód jó kedvetek? – kérdezte s körbe nézett a páholyban. Az ajtó zárva, az ysalamiri a helyén volt. – Minek örültök annyira? - Semminek. – rázta meg a fejét Szeláni és Mara, és visszafordultak a kilátóablak felé. Szemük sarkából azonban még látták, amint egy másik, ezúttal barna szervizdroid besurran, majd megragadva az ysalamirit, kilóg az ajtón. Csendesen bezárta maga mögött. Dzséjt feszülten fürkészte a közönséget, de nem látta egyik droidját sem. Így volt rendjén. Nem tudta mit terveltek ki, ám ez az első mentőakciójuk, az biztos. A Jedi őszintén remélte, hogy nem szúrják el. Két twanhay közelebbről is megvizsgálta Dzséjtet. Megszaglászták, rásziszegtek, csakhogy nem volt különösebb hatása. Úgy döntöttek, meglökik. Dzséjt egyensúlyát vesztve egy lépést hátrált, az ütő megállt benne. A nézőteret védő erőterek megszűntek, a közönség szaga beáramlott a harctérre. A twanhayk meglepődtek a hirtelen megjelenő tömegen, aminek eddig csak a mozgását érzékelték. Azt sem tudták mit csináljanak. Támadjanak, vagy meneküljenek. A közönség hasonló dilemmákkal küszködött. Aztán valami beugrott a küzdőtérre és szélsebesen Dzséjthez rohant. Morgó volt az, Dzséjt legügyesebb szervizdroidja. Valamit átnyújtott gazdájának. Dzséjt teleszívta tüdejét oxigénnel, magához vette fénykardját, aktiválta és levágta a mögötte álló két twanhay fejét. Azoknak feleszmélni sem volt idejük. Bár Dzséjt híján volt az Erőnek, gyorsnak még gyors volt. Ráadásul az, hogy kézbe vehette a jól ismert fegyvert, még erőt is adott neki. Amint végzett a két ragadozóval, sietősen eltávolodott a tartályba zárt ysalamiriktől. Érezte, hogy zsigereiben újra szétárad az Erő. Szemgolyója zölden felvillant. Az Erő rezzent, kardjával oldalra kaszálva megpördült. A támadó twanhay összeesett, ahogy a zöld penge végigszántotta a mellkasát. Dzséjt szemével megkereste a megmaradt két twanhayt. Azok szép lassan lopakodtak felé. Dzséjt elhajította fénykardját, és az Erőt használva az állatok felé irányította. Az ysalamirik csak az Erő ellen biztosítottak védelmet, a fizika ellen nem. A kard, amint elérte az Erőmentes kört, tehetetlenül, pörögve továbbsiklott, lefejezve a twanhaykat. Végül deaktiválva a földre esett. Dzséjt gyorsan fölkapta, majd droidja felé fordult. - Remélem arra is gondoltatok, hogyan jutunk ki innen. – Morgó elmekeget valamit – A főbejáraton át? Remek terv. Na menj, odakinn találkozunk. Eddigre a nézőközönség és az „önkéntesek” egyaránt feleszméltek, és fejvesztett menekülésbe kezdtek. Dzséjt odarohant Csithez, aki épp lábra próbált állni. Bomos Sur segített neki. - Gyere, megjött a segítség. – a nőhöz fordult – Szerintem maga is meneküljön. Én majd kiviszem Csitet. - Azt kérte tőlem, hogy vigyázzak rá. Ezt teszem. Különben sem hiszem, hogy egyedül képes lesz támogatni őt, miközben át kell vergődniük az őrségen. – Dzséjt rövid mérlegelés után döntött. - Rendben, gyerünk. – bólintott, majd megfordult – Behemót! Fedezd őket! – intett másik barátjának, aki már a nézőtéren volt, és egy halott őrtől vette el a fegyverét. Aztán odarohant barátaihoz. - Minden jó, ha jó a vége. – morogta. Dzséjt megrázta a fejét, majd elindult a nézőtér felé. Félúton visszakiáltott. - A főbejáratnál találkozunk! - Te hova mész? – kérdezte Behemót. - A birodalmiakért! – azzal felugrott a nézőtérre, és eltűnt egy folyosón. - Erre. – mutatott arra az ajtóra, amin keresztül a gladiátorok léptek be a harcmezőre. A hármas lassan de biztosan elindult a nyitott kapu felé. Behemót módszeresen vadászta le az ellenségesnek vélt fegyvereseket. Nem kellett sokszor lőnie. Az arénából kifelé hömpölygő tömeg elsodorta az őröket is, akik a harctér felé igyekeztek. Dorrbaz a páholyban fortyogott és köpködte a parancsokat. Elrontották a szórakozását, veszélyeztetik az életét és a hatalmát. - Öljétek meg őket! Azt akarom, hogy szenvedjenek! Haljanak meg! – osztotta ki a parancsokat, fölöslegesen. Az őrök e nélkül is tudták, mi a dolguk. - Uram. Mennünk kéne. – röppent hozzá Dov Gon, nyomában egy testőrrel. – Veszélyes a helyzet. - Rendben, gyerünk. – intett, majd az ajtó felé indult volna. Ebben a pillanatban Szeláni és Mara kinyúlt az Erővel és magukhoz vették a teremben maradt két fénykardot. Bekapcsolták azokat, majd egy pördüléssel elvágták láncaikat. A hirtelen kiszabadult, és felfegyvereződött lányok láttán a testőrség teljesen leblokkolt. Dorrbaz ijedten nézte az ysalamiri hűlt helyét, közben hutt nyelven káromkodott. Szeláni előre lendült és végzett a párnáin ülő Aljowwal. A fénykard lila pengéje úgy szelte át a hutt bőrét, mint izzó kés az olvadt vajat. A seb mentén vérszerű folyadékáradat, belek és különféle szervek robbantak elő testéből. Úgy folyt szét a padlón, mint egy kilyukasztott léggömb. - Öljétek meg! Koncoljátok fel őket! – kiáltott Dorrbaz, majd gyorsan kicsusszant a páholyból, maga mögött bezárta az ajtót. - Ne! – kiabált Dov Gon, miközben eszeveszetten püfölte az ajtó nyitókapcsolóját – Ne hagyj itt te szemét zsírtorony! A testőrök nem törődtek a toydarival, hanem engedelmeskedtek a parancsnak. Egyszerre rohanták le a két nőt, akik minden megerőltetés nélkül kardélre hányta őket. A páholyban lévő rabszolgák is besegítettek nekik. Láncaikat fegyverként használva ütlegelték vagy fojtogatták a testőröket. Boba Fett türelmesen, és ami meglepő, nyugodtan ácsorgott a kilátóablak előtt. Nem zavartatta magát még akkor sem, amikor az egyik egyensúlyát vesztett őr kiröppent az ablakon, és majdnem magával sodorta. Ámulattal nézte, ahogy a lenge öltözékű lányok gátlástalanul hárítják el a feléjük kilőtt sugarakat, majd vágják le a különféle gárdistákat. Aztán egyszer csak felemelte bal kezét, és alkari fegyveréből egy kábelt lőtt ki. A kábel többszörösen rátekeredett Szelánira. A bőre azon részeit, amit nem fedett az összevarrt bőrszíjakból álló ruha, vágni kezdte a drót. Mara ezt látva szembe fordult Fettel. - Meg se próbáld kislány. Tudod mire képes a mandalorián vas. - Tudom. Te viszont azt nem tudod, mire vagyok én képes. – azzal felemelte kezét és az Erővel megtaszította a fejvadászt, miközben Szeláni függőlegesen megforgatva kardját kiszabadította magát. Boba Fett nem értette mi történt vele. Mintha valami meglökte volna, de ennyire közel senki sem volt hozzá. Azonban nem ért rá ezzel törődni. Megpróbálta visszanyerni egyensúlyát, nem sok sikerrel. Tehetetlenül esett át az ablakon és zuhant bele a mélységbe. Esés közben begyújtotta háti rakétáját, és egy pördüléssel, lábbal lefelé került, így képes volt lefékezni magát. Biztonságos sebességgel ért el a küzdőtér poros talaját. Borúsan nézett fel a páholyra. Nem értette a történteket, de túlzottan nem is érdekelte. Ő megkapta a pénzét, elvégezte a dolgát. Már csak azért maradt itt, hogy megnézze a kudarcba fulladt gladiátorversenyt. A Borrondán nincs több dolga, nyugodt szívvel távozhatott. Komótosan elindult a kijárat felé. A Borrondai Nagy Arénát a közönség elhagyta. Már csak Dorrbaz emberei és ellenségei tartózkodtak az épületben. Dov Gon feladta az ajtóval való csatározást, inkább kiröppent az ablakon. Magában kacagott a páholyban maradtakon. Szerencsétlenek nem is sejtik, hogy az ilyen esetek elkerülése végett alá van aknázva az aréna. Gon pontosan tudta az időzítő helyét. S el is indult, hogy beállíthassa azt. Felrobbantom az arénát. Dorrbaz ellenségei meghalnak, engem pedig gazdagon megjutalmaz. – ábrándozott magában – Bár lehet, hogy ő is itt pusztul… akkor pedig átveszem a helyét. Én mindenkép jól járok. Szeláni végzett az utolsó őrrel is, majd az ajtóhoz lépett. Megnyomta a nyitókapcsolót, az ajtó meg sem mozdult. - Nem nyílik. – mondta Marának. - Próbáljuk fénykarddal. – javasolta Jade és kékszínű pengéjét az ajtónak nyomta. A penge szikrákat hányva csusszant le a fémfelületről. Mara döbbenten meredt maga elé. - A fenébe, erőtér. – jött rá a titok nyitjára Szeláni. – Most mit csinálunk? - Tőlem kérdezed? – kapcsolta ki fegyverét Mara és dugta bele a derekán átfutó vékony szíjba. Szeláni hasonlóképp tett. - Tőled. Te értesz az ilyen dolgokhoz. – bökött idegesen a láthatatlan erőtérre. - Ez igaz, de ez nem olyan egyszerű… - Elnézést hölgyeim. – röppent be egy Mark IV-es járőrdroid az ablakon. – Én azt hiszem, segíthetek magukon. - Te értesz az erőterekhez? – vonta fel a szemöldökét kétkedően Mara. - Ahhoz nem, de különleges módosításaimnak köszönhetően elbírok egy emberi lényt is. Ha akarják… - Akarjuk. – mondta egyszerre a két lány. - Remek. Súlymegbecsüléseim alapján legyen ön az első, Szeláni kisasszony. – fordult a droid az ablak felé, kijjebb röppent azon. – Kapaszkodjon erősen. Eltarthat egy darabig. - Odalenn találkozunk. – búcsúzott el Szeláni Marától, majd megkapaszkodott Ivében és ellökte magát a páholytól. – Lefelé megyek. - Indul a lift. – azzal az apró droid lassan de biztosan ereszkedni kezdett. Dov Gon lerepült az alagsorba, átszelt néhány folyosót, majd beröppent az aréna vezérlőtermébe. Ott az egyik műszerpult mellett egy barna szervizdroidot pillantott meg, amint az a székben ülve babrál a műszerekkel. - Hé! Takarodj innen! – repült fenyegetően az alacsony droid felé Dov. A robot ijedten ugrott lábra, majd hangos makogások közepette távozott a teremből. Dov Gon elfelejtve a droidot a műszerpulthoz röppent. Meglepetésére azon minden fény világított és az előtte lévő képernyőn számok pörögtek visszafelé. - Az a rohadék. – döbbent meg Gon, majd megpróbálta kikapcsolni az időzítőt. Hiába. A kis droid megváltoztatta a kódot. Sebaj. Így is minden úgy történik, ahogy én azt elképzeltem. – gondolta elégedetten majd elhagyta a termet. – Nem is értem miért próbáltam meg leállítani. Mara kétségbeesetten nézte, ahogy Szelánit egyre lejjebb viszi Ivé. Nemrég egy érzés fogta el, hogy az idejük fogytán van. - Nem fog sikerülni. – morogta, mintha magában beszélne. – Nem fog sikerülni. Behemót, Csit és Bomos Sur eközben elérte a főbejáratot, ahol belefutottak néhány olyan alakba, akikre egyáltalán nem számítottak. A birodalmi rohamosztagosok beszorították őket a biztonságiak öltözőjébe. Mindhármójuknál sugárvető volt, amikkel kényelmesen lelőhették a szűk ajtón egyenként befelé nyomuló katonákat. Azonban a bejárat egyre szélesedett, a gomolygó füst pedig egyre jobban ellepte a kis szobát. Egy lövedék majdnem elkaszálta Csit fülét, aki haragosan viszonozta a tüzet. - Ez így nem mehet sokáig. Ha továbbra is itt maradunk, füstmérgezést kapunk. – harsogta túl a fegyverek ropogását, majd leadott újabb két lövést. - És hogyan tűnjünk el innen, nem mondanád meg? – rivallt rá Behemót. - Még nem tudom, de majd kitalálom. – újabb lövéseket adott le. - Szóval a csapatból ő az ész? – kérdezte a dathomiri amazon. - Pontosan. Nálam lehet reklamálni. – biccentett a férfi – Amúgy Csitnek hívnak. - Bomos Sur. Amúgy tudom, figyeltem, amikor bemutatták magukat. - Remek. Igazán pompás. – háborgott Behemót, majd lelőtt egy benyomuló őrt – De ez sem juttat minket előbbre. - Van egy ötletem. – csapot rá Csit fegyvere csövére. – A következő manuszt engedjétek beljebb. - Minek? – kérdezte egyszerre Behemót és Sur. - Csak tegyétek, amit mondok. Bízzatok bennem. - Én kezdek félni. – egyezett bele sajátos módon az óriás. - Van más választásunk? – bólintott a nő is. A következő rohamosztagos meg is érkezett. Óvatosan lopakodott be a füstön keresztül, társai fedező tüze alatt. Mikor már elég bent volt, hogy megfeleljen Csit céljainak, Behemót lelőtte. Ha ennél beljebb engedik, már a többi katona is fellelkesült volna. Mikor a fehérpáncélos figura elterült, Csit odakúszott hozzá. Behemót és Bomos eközben lézertűzzel árasztották el az ajtót és az azon túli folyosót. Csit leszedte a rohamosztagos övének hátsó részére illesztett hődetonátort. A fondori életében már több ízben is babrált ilyen szerkentyűvel, tehát tudta, hogyan kell élesíteni. - Óvatosan haver. Mikor legutóbb bíbelődtél ilyen mütyürrel, én elvesztettem a karomat. – emlékeztette Behemót rosszmájúan. - Milyen kellemes emlék is. – csipkelődött Csit – Egyéként hogyan tudtad kimondani a bíbelődni szót? Azt hittem a klónok nem ismernek ilyen bonyolult kifejezéseket. – élesítette a hődetonátort, majd kihajította a folyosóra. Sebesen visszakúszott a szekrények mögé, s várni kezdet. A birodalmiak abbahagyták a lövöldözést. – Hasra. – tanácsolta Csit. Társai engedelmeskedtek. Eltelt egy perc, de nem történt semmi. Kintről hangok szivárogtak be. - Bevetted mi? Azt hitted, hogy tudnak aktiválni egy rohamosztagos hődetonátort? Istenem de lökött vagy. - Te is betojtál, nem? Ennyi erővel élesítve is lehetett volna. - Hé pancserok! Kösz az aján… - a hirtelen bekövetkezett detonáció elnyomta a katona hangját. Az öltöző folyosóra felöli fala berobbant, a légnyomás szerteszórta a berendezést. A szobában lévők füle csengett, de még mindig jobban jártak, mint a birodalmiak. A trió megnyugodva állt fel. - Hé pajtás. Majdnem megsüketültem. – morgott Behemót. Csit Bomosra támaszkodva a füléhez tette a kezét, s színlelve úgy tett, mintha egy szót se hallana. - Egy szót se hallok! – kiáltotta. - Nagy marha vagy te Csit. – jegyezte meg az óriás. - De megmentette az életünket. Tartozunk neki. – Bomos Csitre nézett – Már másodszor mentettél meg engem. - Kísérj ki innen élve, és kvittek vagyunk. – mondta Csit egykedvűen. Sur elmosolyodott, ami ritka szokás a dathomiriaknál. Elindultak kifelé a romokon keresztül. Eközben Dzséjt elérte Dorrbaz páholyát. Az ajtó előtt egy zöld R2-es egység szorgoskodott egy konzolnál. Dzséjt deaktiválta fénykardját és beledugta tunikájába. - Mit csinálsz Pöcök? – kérdezte droidját a Jedi. A néhány elektronikus füttyjelet hallatva válaszolt – Kinyitod az ajtót. Helyes. Szeláni végre elengedhette Ivét, és lehuppanhatott a nézőtér padjai közé. Az ujjai már fájtak, zsibbadtak. Megkönnyebbülten nézett fel a magasba, ahol percekkel ezelőtt még ő is volt. Ivé nem várakozott, szótlanul elindult vissza Maráért. Egyáltalán nem tudta, hogyan fogja lehozni még a robbanás előtt. De azért megpróbálja. Pöcök végzett az ajtót védő erőmező kikapcsolásával, majd felnyitotta az ajtót is. A bent lévők először megijedtek, aztán meglepődtek, végül megkönnyebbültek. Köszönetet mondtak Dzséjtnek, aki csak Marát és Szelánit kereste. Az előbbit meg is találta. - Tudtam, hogy kiszabadítasz. – ölelte át örömtelien a Jedit Jade. - Hol van Szeláni? – kérdezte Dzséjt. - Az egyik droidod levitte. – válaszolt Mara. - Én voltam az kedves gazdám. – jelent meg Ivé az ablakban – De ha nem haragszik, most sietnünk kéne. Az épület hamarosan felrobban. Dzséjt szúrós szemekkel nézett a droidra, s a Mit csináltatok? arckifejezés jelent meg rajta. - Nem én tehetek róla. Az a három szervizdroid… ők… főként Ügyifogyi aktiválta az épület önmegsemmisítőjét. – szabadkozott a droid. - Nem érdekel, csak tűnjünk már el innen. – azzal futásnak eredt. Mara és a rabszolgák követték őt. - Jaj tervezőm. – sopánkodott Ivé majd elindult vissza Szelánihoz – Meneküljön kisasszony! Jade kisasszony már Dzséjt gazdával van! Meneküljön, mert mindjárt felrobban az épület! Szeláni nem értette, hogy mit fecseg a droid, de hallgatott rá. Hirtelen elfogta egy érzés, miszerint már csak pár percük van ebből az életből. Futásnak eredt, Ivé pedig követte. Dorrbaz nyugodtan kúszott le az alagsorba, ahol a Quwani Nagy Aréna erőműve és vezérlője húzódott. Magában szítta a testőrségét, a gladiátorait, és különféle átkokkal szórta Dzséjtet és barátait. Közben pedig tervezgette a jövőjét. Amint végez az ellenségeivel, visszamegy a palotájába, s új testőrséget toboroz. A Galaxis legjobbjait veszi maga mellé. Nem érdekli, mennyit kérnek, megadja nekik, de ennyire még egyszer nem alázzák meg. Elérte az aréna vezérlőjét. Nagy erőfeszítések árán átpréselte magát az ajtón, s az önmegsemmisítő konzoljához csusszant. Ami ott érte, az minden képzeletet felülmúlt, legalábbis számára. A számláló pörgött, s az azon lévő számok sebesen közelítettek a nullához. 10… 09… 08… 07 – Dorrbaz hangos, öblös röhögésbe tört ki, ami egyben gyászos beletörődés is volt – 06… 05… 04… - Pusztulj el Kalóz! – üvöltötte torkaszakadtából. 03… 02… 01… 00… A bekövetkező detonáció monumentális volt. Egyetlen feltörő tűzgömb szakította szét mind Dorrbaz Olivizin a hutt hatalmas, húsos, zsíros testét, mind Quwan legnagyobb épületét, a Quwani Nagy Arénát. A gázgömbből lángoló beton, fa és acéldarabok repültek a szélrózsa minden irányába, lerombolva a környező épületeket. A látvány egyszerre volt halálos és gyönyörű is. Aztán a gömb elenyészett s nem maradt utána más, csak romok és egy méretes kráter a város közepén. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 5. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 5. Dzséjt, Csit, Behemót, Mara, Szeláni, Sur és a droidok a földön ülve, biztonságos távolságból figyelték az épület pusztulását. Megindító pillanat volt ez mindannyiuk számára, hiszen a halál torkából menekültek ki. Sérülten, fáradtan, mocskosan, de megmenekültek. A Császár Kezei végrehajtották feladatukat, a Jedi is betartotta ígéretét. Már csak egy lépés volt hátra a boldog befejezésig: meg kell ölni Starkot. Csit valamilyen kényszert érzett arra, hogy hátra forduljon. Az elé tárulkozó látványtól inkább meglepődött, mintsem megijedt. - Jé. Csendélet. – mondta vidáman. Társai is a hátuk mögé pillantottak, s a látvány hatására azonnal talpra ugrottak. Mindannyiuk fegyvert ragadott, bár hiába. Szembe velük legalább öt tucat birodalmi rohamosztagos állt, tüzelésre kész puskákat szegezve rájuk. - Le vannak tartóztatva. – jelentette ki a parancsnok. - Hát ez vicces. – jegyezte meg Mara fanyaron. Valahogy senki sem érezte a helyzetüket komikusnak, talán csak a birodalmiak. - Dobják el a fegyvereket. – utasította őket a rohamosztagosok parancsnok. Hangját torzította a sisakmikrofon. – Ha nem engedelmeskednek, lövünk. Háromig számolok. – a sisak türelmesen körbejárta az előtte állókat – Egy… kettő… há… - hangját elfojtotta a felbukkanó Hyperion hajtóműveinek dübörgése. A karcsú hajó alacsonyan föléjük röppent, majd megfüggött. Hasának hátsó részéből előbukkant az ívelt formájú, négycsövű, automata lézerágyúja. A fegyver ráfordult az ámuló birodalmiakra és tüzet nyitott. A katonák fejvesztve szaladtak széjjel, fedezéket keresve lőttek rá a hajóra. Az apró sugarak ártalmatlanul csapódtak bele a fényezett burkolatba, nem úgy az ágyúk tüze, ami halálos sugarakat lövellt ki magából. Bár az intelligens célkövető számítógép nem volt képes befogni az apró embereket, tűzerejének nyoma azonban nyomot hagyott a betonban is. Elég volt egy közeli becsapódás, és a birodalmiak máris szerteszét szálltak. Közvetlen találat esetén pedig el is párologtak. Miután az összes katona eliszkolt, vagy meghalt, a Hyperion kieresztette leszállótalpait, majd óvatosan landolt gazdái és jövőbeli utasai közelében. Beszállórámpája leereszkedett, a lézerágyú visszahúzódott üregébe. Dzséjt és társai habozás nélkül felszaladtak a rámpán, ami aztán bezárult utánuk. Pár perccel később a hajó már a magasba is emelkedett s elindult a biztonságot jelentő űr felé. Dzséjt a pilótaülésben ült, s magabiztosan markolta a kormányt. Ujjai sebesen zongoráztak a kapcsolók között. Beállította a teljesítményt, felhúzta a pajzsokat, felkészítette hajóját hiperűr-sebességre. Behemót a szenzoroknál ült. Az óriás remekül értett a Hyperion fegyverrendszereihez, ám az érzékelők által küldött jeleket csak nagy erőfeszítések árán tudta megfejteni. Ezt a posztot Csit szokta betölteni, de őt most 6-1B próbálja összefércelni. Hosszú tanulmányozás után kezdett képet kapni, hogy mi lehet előttük. - Ő. Dzséjt… - szolalt meg tőle szokatlanul bátortalanul. – Nem tudom egész pontosan, hogy mit jelentenek ezek a H betűk, meg háromszögforma, de azt hiszem egy csillagromboló felé száguldunk… - a Hyperion hirtelen megrázkódott, hatalmas robbanás hallatszott a hajó hátuljából. Behemót ijedten nézett ki a fülke keskeny ablakain. – Eltaláltak. - Tényleg, na ne mond. Megjöttek a H betűid. – morogta gúnyosan Dzséjt, és előre nyomta a kormányt. A Hyperion meredek szögben zuhanni kezdett, nyomában nyolc TIE vadásszal. Az apró, gyors vadászgépek halálos sugarakat szórtak a karcsú jachtra, pajzsa minden nehézség nélkül kitartott. Dzséjt szó szerint az utolsó pillanatban kapta fel hajója orrát. Olyannyira, hogy hasa letarolt néhány, a Gancel tenger partján húzódó fát. Legközelebbi üldözője azonban nem volt ilyen szerencsés. A pilóta túlzottan belemerült célpontja likvidálásába, és nem figyelt a magasságmérőre. Gépével együtt belefúródott a homokos földbe, s elnyelte egy hatalmas lángfelhő. A Hyperion sebesen száguldott a Gancel tenger kék vize fölött. Méretét megszégyenítő manőverekkel kerülte el a rá záporozó zöld sugarakat. Dzséjt olyan alacsonyan repült, amennyire csak lehetett. Ez nála az egészségesnek nem nevezhető magasság. Akárhányszor bedöntötte gépét, érezte, hogy a szárnyak végei a víz habjait hasítják. De nem törődött vele, ennél veszélyesebben is repült már. Újabb robbanás rázta meg a Hyperiont. Az egyik TIE lövedéke közvetlenül a pajzsba csapódott. Az enyhe rázkódástól a Jedi nem vesztette el az irányítást, mégis erősebben markolta a kormányt. - A csillagromboló helyzete? – kérdezte Dzséjt. Behemót fejét vakargatva próbálta megfejteni az adatokat, de az alakzatokon kívül semmit nem értett. Megvonta vállát, majd társához fordult. - Fölöttünk van. Az űrben. – és felfelé mutatott. - Á! Kösz! Akkor most már biztonságosan el tudunk tűnni innen. Mond csak, születésedtől vagy ilyen hülye vagy csak a garanciális nagyjavítatás után lettél? – csipkelődött Dzséjt. Behemót nem válaszolt. Nem értette, barátja miért csúfolódik, hiszen tudja, hogy nem ért a szenzorokhoz. Sokkal szívesebben kezelné az ágyúkat. Dzséjt megrázta a fejét, és miközben hajóját a Gancel tenger túloldalán lévő kontinens felé fordította, beleszólt a komegységbe. - Mara… - a Hyperion megrázkódott – Mara, gyere fel! - Megyek. – hallatszott a komból. A jacht, nyomában a birodalmi vadászokkal, belépett a sziklákkal és mocsarakkal tarkított kontinens légterébe. A pilótáknak magasabbra kellett emelniük gépeiket, nehogy összeütközzenek valamilyen természeti képződménnyel. A Hyperion hasa még így is érte a magasabb fák csúcsait. A jacht egyre kisebb manővereket hajtott végre, végül már szinte egyenesen repült. A TIE vadászok pilótái valószínűleg megörültek ennek, mert ékalakba rendeződve repültek prédájuk után, és szabályos lézeresővel árasztották el. A Hyperion folyamatosan rázkódott, a gravitációs kiegyenlítők alig bírták elvégezni a feladatukat. Mara, nyomában Szelánival, felbotorkált a pilótafülkébe. Megviseltnek tűnt, teste habzott a verejtéktől. Rosszulléttel küszködött. Látszólag nem volt hozzászokva, hogy egy száguldó űrhajóban kell ücsörögnie, miközben halálos sugarakkal árasztják el a saját „munkatársai”. Társa hasonlóan rossz bőrben volt. Dzséjt remélte, hogy ha munkát ad nekik, jobban lesznek. - Mara. Ülj le a szenzorokhoz, és mond meg nekem, hogy mi a helyzet a csillagrombolóval. – adta parancsba a kapitány – Behemót, a fegyvereket. Szeláni. – elgondolkodott, vajon milyen feladatot találjon a lánynak – Számítsd ki a legrövidebb menekülési útvonalat erről a bolygóról, és figyeld a rendszerkijelzőket. Minden úgy lett, ahogy Dzséjt elrendelte. Mara a szenzorokhoz ült, aztán tanulmányozni kezdte a műszereket. Az íves, fehér pult fejlett érzékelő rendszert rejtett. Szeláni hasonlóan tett Dzséjt mellett a navigátori székben. Behemót a számára legkedvesebb helyre került, a pilótafülke leghátsó zugába, a fegyverkezelői pulthoz. Ahogy ő nevezte, a lövészárokba. Vaskos ujjai szélsebesen zongoráztak végig a kapcsolótáblán. Aktiválta a célzó komputert, a lézerkeresőt, a tűzvezérlőt. Innentől kezdve csak ki kell jelölnie a célpontot, amit az ágyúk automatikusan bemérnek és elpusztítanak. Persze megtehetné, hogy egyetlen gomb lenyomásával az egész rendszert önműködővé varázsolja, de akkor nem lenne olyan élvezetes. Egy vörös billentyű lenyomásával kijelölte az első, a Hyperionhoz legközelebbi célpontot. A lézerágyúk monitorán megjelent a CÉLPONT MEGSEMMISÍTÉS ALATT szöveg. Behemótban szétáradt az öröm. A Hyperion pilótafülkéje mögött, alul és felül előbukkantak a lézerágyúk. Akárcsak a hajó többi része, ezek is ívesek volt, s csillogtak a krómbevonattól. Ám ezek a gyönyörű, hirtelen megjelenő fegyverek célra álltak. Az ék csúcsát alkotó TIE vadász törzsébe nyolc vörös lézernyaláb vágódott. Az üzemanyag azonnal berobbant, darabokra szaggatva az apró vadászgépet. Három másodperccel később a mellette repülő két másik társát is elnyelte egy-egy tűzgolyó. Körülbelül ennyi idő kellett ahhoz, hogy Behemót kijelöljön, és az ágyúk elpusztíthassanak egyszerre két célpontot. A megmaradt négy TIE szétspriccelt, s eltűntek a hegyvonulatok között, amik árnyékába épp akkor repültek be, amikor a lövegek működésbe léptek. Miután a célpontok eltűntek, az ágyúk alap állapotba állították magukat, vagyis csöveiket menetirányba fordították. - HÁ-HÁ! – ujjongott Behemót – Eltakarodtak. Beijedtek. Nem mernek szembeszállni velem. - Erre nem mernék fogadni. Visszajöttek. – mondta Mara, aki már elsajátította a szenzorkezelést. Miután rájött a kapcsolók funkcióját nubiaiul írták fel, már nehézségek nélkül láthatta el feladatát. – És van más rossz hírem is. A csillagromboló kiszúrt minket, és úgy mozog, hogy mindig fölöttünk legyen. - Ami rosszabb. Mindig a legjobb menekülési pályánkat állja el. – tette hozzá szomorúan Szeláni. – Nem sok jót nézek ki ebből. - Hát még én… - Dzséjt szavait elnyelte a Hyperion pajzsába csapódó lézersugarak robbanásai. – Szűk helyen, TIE-okkal a nyomunkban, csillagrombolóval a fejünk felett. Mára nem is kell más. Újabb robbanás rázta meg a hajót. A vadászok úgy döngicséltek körülötte, mint méhek a kaptár körül. A lézerágyúk kétségbeesetten próbálták meg lelőni ellenségeiket, de ők mindig eltűntek egy hegyvonulat mögött. Az automaták teljesítménye remek volt nyílt terepen, de zárt térben már korántsem kielégítő. A Hyperion és üldözői elérték azt a szakaszt, ahol a hegyeket már széles hidak kötik össze. Dzséjt ügyesen manőverezett át e mesterséges akadályok között, és sajnos a TIE pilóták is állták a próbát. A Hyperion jobb hajtóműve egyszer beakadt egy keskenyebb hídba, leszakítva azt. Egy másikkal a vadászok lézersugarai végeztek. A szurdok egyre több természetes és mesterséges akadályt vonultatott fel, a Hyperion pedig kezdett túl nagy lenni ezek kikerüléséhez. Végül Dzséjt felrántotta hajója orrát, és kivezette a szorosból. Az üldözők követték a prédát. A jacht sebesen bevágott egy fennsík fölé, ahol egy széles utat követett. A nyílt téren az ágyúk újra használhatóvá váltak, de a TIE pilóták már kiismerték a fegyverek korlátjait. Akárcsak a turbólézereket, e védelmi eszközök lőképelemzőit is meg lehetett tréfálni. Sugárnyalábok tucatjai száguldottak el a Hyperion mellett. Némelyik ártalmatlanul tovasuhant, némelyik a földbe vágódott, némelyik a pajzsokat találta el. - A pajzs 37%-os. – jelentette aggódó hangon Szeláni. – Ha ez így megy tovább, elpusztulunk. - Lehetnétek kicsit optimistábbak. – bíztatta társait a kapitány. – Rád is vonatkozik drágám. – mondta a hajónak, miután az egyik megfigyelő-monitor kialudt előtte – Nem látom a hátsó fertályunkat. Szel. Kapcsolj tartalékra. - Ne szólíts Szelnek. – morogta Szeláni, ettől függetlenül teljesítette a kérést. – Kész. - Dzséjt. – szólalt meg Behemót – Mi lenne, ha az ugróhajtóművet használva felgyorsulnánk és leráznánk a csillagrombolót. - Gondoltam rá. A romboló odafent az űrben sokkal gyorsabban képes haladni… azaz megkerülni a bolygót, mint mi itt lent. Az ugróhajtóművet meg amúgy sem használhatnánk gravitáció alatt. Szétesne a Hyperion. – magyarázta Dzséjt, közben átvezette hajóját Drow város felett, s leelőzött néhány versenyfogatot. Alacsonyan szállt el felettük, így a hajtóművek szelétől egypár sikló kisodródott. A legelső versenyzőt eltalálta egy TIE lézersugara. Dzséjt nem tudta megállapítani, hogy a pilóta direkt, vagy csak véletlenül lőtte le a fogatot, de az biztos, a második helyezett ennek roppant mód örülhetett. – Veszélyes sport. – dünnyögte. Behemót folytatta fejtegetését. - Mi lenne… ha ahelyett, hogy megkerülnénk a Borrondát, átvágnánk rajta. - Ez teljes… - Dzséjt indulata hamar gondolkodásba csapott át, majd meglepő vigyor jelent meg arcán – Behemót, zseni vagy! – kurjantotta. - Nem vagyok! Neked is lehetnek rossz ötleteid! Miért kell mindig engem cseszegetni?! – förmedt rá Dzséjtre Behemót, majd látva társai zavart pillantását, elgondolkodott – Mit jelent, az hogy zseni? – kérdezte gyerekes félénkséggel. Dzséjt mormolt valamit, amit nem lehetett hallani. Aztán határozottan Szelánira pillantott. - Találj nekem egy barlangot, ami keresztülvezet Borrondán. – parancsolta, majd a műszerei felé fordult. - Úgy érted, keresztül akarsz repülni a bolygón? – vonta fel szemöldökét Szeláni, miközben végezte feladatát. - A Borrondát barlangok sokasága szeli keresztül-kasul. Kisebbek, nagyobbak… nekünk épp ilyen kell. Ha behatolunk a mélyebb rétegekbe, a csillagromboló nem fog látni minket. És a TIE vadászok sem szólhatnak neki. Mire rájönnek mi történt, mi már a hipertérben leszünk. - Találtam egyet. 10. 00. 03 felé. – jelentette Szeláni. – Ez érdekes utazás lesz. – jegyezte meg. A fülkében lévők bólintottak. A Hyperion, üldözőivel együtt, átszáguldott egy széles völgy, majd egy tó felett. Aztán egy árván magasodó hegy közepén meglátták a hatalmas barlang tátongó száját, ami menekvésük kulcsát jelenti. - Ez öngyilkosság. – motyogta Mara, mikor meglátta a nyílást. - Behemót, húzd vissza a fegyvereket. Szeláni, minden fölösleges energiát terelj át a pajzsokra. Mara, az érzékelőket vedd maximumra… nem akarok nekiütközni egy kiálló sziklának. – a parancsok maradéktalanul végre lettek hajtva – Öveket becsatolni… rázós útszakasz következik. – szólt bele a komba Dzséjt, majd bekötötte saját övét. Társai hasonlóan cselekedtek. A Hyperion és üldözői átsuhantak a hatalmas barlang nyílásán. Dzséjt olyan hirtelen fékezte le, orsóztatta meg és nyomta le hajóját a függőleges járatba, hogy a gravitációs emelők nem bírták kiegyenlíteni a Hyperionra nehezedő nehézségi erőt. Az utasok majdnem kiestek székeikből. A TIE vadászok pilótáinak nem voltak ilyen problémáik. Minden nehézség nélkül nyomon követték a manővert. A hajók sebesen száguldottak végig a függőleges alagútban, s pilótáik azon aggódtak, nehogy lezáruljon vagy összeszűköljön a járat. Az egyik TIE manőverezés közben rálőtt a Hyperionra. A zöld lézersugarak elsuhantak a jacht fölött, és hatalmas szikladarabokat szaggatott ki a kaverna falából. Aztán célpontja váratlanul elkanyarodott. A birodalmi pilóta felkapta gépe orrát, de elkésett a manőverrel. Egyik napelemtáblája beleakadt egy sziklabalkonba és leszakadt. A sérült törzs pörögve, irányíthatatlanul csapódott bele a szemközti falba. Az alagút falai izzottak, mikor a hajók egy újabb függőleges járatba kanyarodtak bele. Egyre mélyebbre hatoltak Borronda rétegeiben, mígnem már a mag mellett repültek. A falakról kövér lávacseppek váltak le, s csapódtak neki az izzó hajóburkolatoknak. Az egyik TIE-t is egy ilyen csepp pusztította el. Dzséjt úgy vélte, hogy az alagút körülbelül het-nyolc kilométerre lehetett a bolygó közepétől. A gravitáció a duplájára nőtt, a belső hőmérséklet az ötszörösére. A kormány égette a kezét, de nem engedte el. - A pajzs levált. A külső burkolat olvad… sorra égnek le a rendszerek. – jelentette pánikhangulatban Szeláni. Az egyik monitor felrobbant a hatalmas hő hatására, majd egy másik követte. - Gyerünk kislány, ne add fel. – kérlelte hajóját Dzséjt, majd egy új járat felé kormányzott. – Túl forró a hajtómű… de legalább még megvan. A Hyperion és két üldözője bevágódott egy „keskeny” alagútba, távolodni kezdtek a magtól. A vörösen izzó hajók libasorban haladtak. Az elülső TIE rálőtt célpontjára. A Hyperion jobb hajtóművéből hatalmas darab szakadt ki. Füst árasztotta el az alagutat, megvakítva a vadászok pilótáit. A jacht teteje súrolta az alagút szélét, kavicsokkal és burkolatelemekkel szórva meg üldözőit. A füstből lánggömb csapott ki, s a monitorokról eltűnt az egyik TIE képe. - Ég a kettes hatómű! Sérült a kormánymű! – sikította Szeláni. Dzséjt mindezt érezte. Nem az Erő által, hanem mert annyira szerette hajóját, mintha a testvére lenne. Ráadásul a kormányt is egyre nehezebben markolta, valamint a hajó nem reagált minden mozdulatra. A hajók kivágódtak egy hatalmas, több kilométer átmérőjű sziklacsarnokba. Egyenesen a mennyezet felé tartottak, ahonnét nem vezetett tovább járat. - Föl! – sikoltott rémületében Mara. - Jobbra! – tett hasonlókép Szeláni. - Balra! – üvöltött Behemót páni félelemmel. - Én vezetek. – mondta Dzséjt s hajója orrát lefelé nyomva vízszintesbe hozta gépét. Ezzel elkerülte az ütközést és néhány halálos lézersugarat is. – Ez a TIE rajtunk van, mint egy mynock. A Hyperion meredek szögben zuhanni kezdett, majd nem sokkal a talaj fölött egyenesbe jött. Egy széles folyót követve eltűnt egy lejtős járatban. A birodalmi lézertüzet szórva követte. - Sőt. Ez a birodalmi vacak megőrjít, mint nagymamát a holoshopos ajánlat. Az alagút végén végre megláthatták a kijáratott. Dzséjt teljes sebességre gyorsította a Hyperiont. Mara szemét erőltetve méregette a nyílást, és nem tetszet neki, amire jutott. - Dzséjt. Nem férünk át. Túl szűk. – figyelmeztette a pilótát. - Dehogy is. – rázta meg fejét Dzséjt. - Igaza van. – erősítette meg Jade szavát Szeláni – A számítógép is ezt mondja. - Nyugi. Átslisszolunk rajta. – mondta Dzséjt és megdöntötte hajóját. - Túl szűk… nem férünk át! Állj meg! – üvöltött már Behemót is. A Hyperion orra átsuhant a szűk résen, a törzs azonban már nem. A burkolat megvetemedet, hangosan nyekkent a monumentális erők alatt, majd egy pillanattal később áttörte a kijáratot. Hatalmas szikladarabok záporoztak alá, szétzúzva a TIE vadászgépet. A Hyperion legénysége megkönnyebbülten lélegzett fel. - Hát tudjátok, ördögötök van. Tényleg elég szűk volt a hely. – kuncogott Dzséjt zölden világító szemekkel. Az aréna óta most először hagyta, hogy érzelmei szabadon áramoljanak szét testében. Társai tettetett gyilkos szemekkel néztek rá. A Hyperion elhagyta Borronda légterét, majd gravitációs terét, végül a valós teret is. A kecses űrjacht sebesen száguldott a hipertérben, e végtelen, mozgásban lévő kékesfehér fényalakzatok folyosójában. Sérült, eldeformálódott burkolatát vékony villámok nyaldosták, amik kevesebb kárt okoztak, mint egy lézersugár. Az elektromos kisülés hipertéri megfelelője volt. A hajó legénysége összegyűlt a fő rakodótérben. Mindenki fáradt volt, mocskos, de megkönnyebbült és reményteli. Csit lába megmenekült. 6-1B és FX-4 helyrehozták. Igaz addig bicegni fog, amíg nem kerül egy jól felszerelt korházba, de járni tudott. Szeláni és Mara végrehajtották feladatukat. A HoloNet beszámolt Dorrbaz Olivizin a hutt haláláról, valamint a Quwani Nagy Arénában történt tragikus balesetről. Behemót visszakapta emberi műkezét. Bomos Sur felszabadult a rabszolgaság alól. Dzséjt pedig örült, hogy élhetett. Csit a gépészeti állomás pultjánál ült és a károkat mérte föl. - Szivárog a primertartály. A létfenntartás tartalékról működik. A gravitációs kiegyenlítők 25%-os hatásfokot biztosítanak. A pajzsgenerátor leégett, és a burkolat felszakadt a legénységi szálláson. A levegőt őrző erőterek működnek. Ezek és még rengeteg kisebb-nagyobb hiba, amit ki kell javítani. – szembe fordult társaival, de főként Dzséjthez intézte szavait – Nem áll jól a szénánk. Dzséjt, ha tényleg szereted ezt a hajót, miért bánsz úgy vele, mint egy… - nem talált rá szavakat. - Mert szeretem, és nem akarom elveszíteni. – válaszolt Frájn gondolkodás nélkül. - Gondolom, most a Nubia felé tartunk. – mondta Csit. - Nem. – sóhajtotta Dzséjt, bár legszívesebben oda vitte volna hajóját – A csillagromboló, ami bonyolította a szökésünket az Empire Queen volt. Stark egyből ott keresne minket. - Akkor hova megyünk? – kérdezte Mara. - A Kaminora. Ott él egy barátom, akinek megfelelő eszközei vannak a Hyperion helyrehozásához. – válaszolt Dzséjt egykedvűen. - Remek. Kaminora megyünk. Sötét, vizes és hideg, messze mindentől, de mégis mélyen beleégette nevét a történelembe. – morgott Csit. - Egen. – bólintott Dzséjt – Addig azonban van még idő. Csit, az asztroszerek és a szerviz droidok már elkezdték a hajó javítását, de… - Tudom, tudom. De előbb rendbe hozom magam. – ugrott talpra Csit, és lába máris heves tiltakozásba kezdett. Fogát csikorgatva próbálta lenyelni a fájdalmat. - Csak nyugodtan. – tett úgy a Jedi, mintha észre se vette volna barátja arcának torzulását. – A többiek pedig érezzék otthon magukat. Pár óra múlva elérünk a Kaminora, és akkor ti teljesítitek az alku rátok eső részét. – mutatott a két, félmeztelen lányokra. - Rendben. – bólintottak egyszerre. A csapat szétszóródott a hajóban. A Császár Kezei, a férfi legénység bánatára, átöltöztek, s rendbe tették magukat. A többiek is hasonlóan tettek. Dzséjt ezúttal fekete tunikába öltözött, Csit pedig egy kevésbé díszes kezeslábast öltött magára. Behemót is megszabadult a birodalmi rohamosztagosok fekete, testhezálló öltözékétől. Miután mindannyian tiszták és kipihentek voltak, megkezdték a Hyperion helyreállításának munkálatait. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 6. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 6. Stark bosszúsan járkált a hajdani Quwani Nagy Aréna romjai között. Mint mindig, most is gondolataiba merülve mérte föl legveszélyesebb ellenfelének művét. Már tudott a Hyperion szökéséről, Dorrbaz haláláról is. Az emberei épp most kutatják át a hutt palotáját a császár ellopott műkincsei után. Amint megtalálták és felpakolták azokat egy teherszállítóra, visszatérnek a Hozrel XI-re. Valaki, szinte hangtalanul mögé osont. Stark elásta gondolatait, majd hagyta, hogy arcára kiüljön a düh, a csalódottság és az elégedetlenség vegyes, éles vonásai. Szemgolyói egy pillanatra vörösen felvillantak. - Csalódást okoztál Fett. – szólalt meg szúrós hangon – Azért bíztalak meg, hogy fogd el Dzséjtet, és nem azért, hogy átadd őt Dorrbaznak. Boba Fett először meglepődött az admirális mondatán. Megbízója nem a célpont szökése miatt volt dühös, hanem mert ő átadta azt másnak. De aztán eszébe jutott kivel beszél. Stark mindig odafigyel a kis dolgokra. Hatalmas terveiben a fejvadász csak egy porszem, ám egy aprócska hold is befolyással van egy egész naprendszer pályájára. - Dzséjt nagy falat. Fel kellett használnom Dorrbazt, hogy elfoghassam, és biztonságosan itt tarthassam. Kifizetett majd meghalt. - Dzséjt pedig megszökött. – fejezte be kimérten a mondatot Stark – Úgy tűnik nem teljesítetted az alkunkat. Ha nincs áru, nincs üzlet, nincs pénz. – élesen a páncélos férfira nézett – Sokat vesztesz Fett. - Teljesítettem az alkunkat. Bár Dzséjt megszökött, mégis elfogtam. Egy nyomkövetőt helyeztem el a Hyperionon. Ha kifizetsz, megadom a szignálját. Akkor pedig a Galaxis túlsó végére is követheted. Stark nem válaszolt, csak elismerően bólintott. Tévedett, amikor hamisan ítélte meg Boba Fettet. Nem okozott csalódást, épp ellenkezőleg. Kezdte átlátni azt a bonyolult tervet, amit a fejvadász ötlött ki. Kétszeresen jó üzletet csinált. Stark újra elmerült gondolataiban. De most nem jövőjén, se nem jelenén, hanem múltján merenget. Felidézte birtokát, családját és barátait, akiket a klón háború idején vesztett el. Emlékébe villantak szülőbolygója, a Korrdor tájai, ahol gyerekkorában játszott. Honvágya támadt, aztán egy sóhajtással elhessegette a gondolatokat, az érzést. - A múlt biztos, a jelent éled, a jövőt reméled. – motyogta kedvenc mondását. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.