Ugrás a kommentre

Nézzük újra!


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Igazad van ez elég szubjektív. Én mondjuk sose akartam Ahsoka fan lenni. :) Sok a hiba? Én egyet se vettem észre bennük. Egyébként ez pszichológia is. Egy sorozat korai részére sokszor ráhúzzák, hogy sok benne a hiba mert azokat valamiért le kell nézni. Mondjuk ez épp nálad nem játszik, mert elvileg neked az első évadok a jobbak még akkor is, ha ezekről még egy jó szót nem írtál. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek jó szavak, mert írom a végén, hogy tetszik. De majd lesznek a Godzilla utánzat részek, meg pl. ami neked annyira tetszett, amikor a két testvér és az apa ellen harcolnak a fura bolygón. Nem, hogy nem tetszettek, inkább szenvedés volt, tök időhúzásnak éreztem azokat a részeket, mivel a történetet nem vitték előre, csak a biztos jövőből adtak előképeket. Akkor lett volna értelme annak a történetnek is, ha nem ismertem volna az előzményeket. Vagyis szerintem. Hibaként pedig amit írtam, hogy pl. a 2. részben a kamera egy síkban mutatja a cirkálókat, mégis a Rosszindulat egyet alulról szed szét, a többit szemből támadja. Meg ami most volt a 4.ben, hogy azzal a hajóval ment Anakin, amit annyira lenézett a mozifilmben, később már ilyen hajót nem is lehet látni. Meg pl. hogy Obi elrendez 200 droidot a hajtóműnél, de a későbbiekben már nehezebben veszi fel a versenyt velük, főleg a droidekákkal szemben... Ezek inkább logikai hibák, a 6.ban is van egy érdekes, én azért újranézem őket jövő héten és majd akkor leírom. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én véleményem:

 

Kicsit olyan, mint a Doctor Who esetében (nálam) mikor elkezdtem a sorozatot (DW) az első évad (főleg az első fele) nem igazán jött be... még fel is tettem a kérdést magamban: "Ez az a fantasztikus sorozat, amiért kudar és Bomarr úgy lelkesedik?" De évadról évadra csiszolódott, fejlődött, tökéletesedett az egész, és mindenki tudja, hogy mi a véleményem jelenleg a Doctor Who-ról. Később, a 2011-es (6.) évad után, mikor újranéztem az első (2005-ös) évadot rá kellett jönnöm, hogy igenis JÓ évad... és még a nosztalgia faktor is bejátszott a képbe... ám mégis az újabb évadokat nézem újra szívesebben.

 

Úgy érzem a TCW-vel is hasonlóan van ez. Újranézve a 4. után az 1. évadot elkapott a "nosztalgia" faktor és élveztem azt, amit láttam... holott továbbra is azt mondom, hogy az 1. évad messze alul marad a későbbi évadokhoz mérten. Az egész sorozatban markánsan látható a minőségbeli fejlődés és javulás. Bármit is.. pláne ennyi évvel felróni az 1. évadnak (szvsz) botorság. Valahonnan indulnia kellett a sorozatnak, valahonnan ki kellett forrnia magát.

 

A másik.. a logika "hisztérikus" - (kéretik nem besírni) keresése és kutatása egy fiktív, elsősorban szórakoztatásra létrehozott történetben szerintem nem elsődleges opció. Ha van benne logika, akkor természetesen happy van, de ha nincs, akkor sem fogok tótágast állni, mert nekem nem éri meg az, hogy a logikátlanságokon lovagolva agyonvágjam a saját szórakozásomat. És nem csak a TCW-vel vagyok így!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De itt mindenki Jedi akar lenni és Ahsoka fan, az első évadban pedig még elég béna szegényke.

Ez már megint milyen szöveg? Tudtommal Ágkin, Werebazson és jómagamon kívül senki nem kedveli annyira, hogy az már fan legyen. De ha mi hárman jelentjük neked a mindenkit, az igazán hízelgő.

Másrészt, béna... aki leragad annál, hogy "kicsik a mellei", attól nem is várom, hogy megértse a jellemfejlődés szót, amit nyilván nem úgy a legcélszerűbb elérni, hogy a kezdet kezdetén a minta-Jedi státuszból indul. Abba inkább bele se megyek, hogy a hírhedt droidvezértől eddig hány olyat láttunk, amire nem lehet ráhúzni a béna, illetve a gyáva jelzőket, mert érdemi választ valószínűleg nem kapnék rá, ahogy az eddig is történt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de a droidvezér jelen van a III. filmben is, míg Ahsoka úgy el fog tűnni, hogy még említés szintjén sem kapunk róla képet. Én rajta nagyon érzem azt, hogy a férfi fanoknak akartak vele kedveskedni, és a történetével fokozni a sorozat záró részeket, hiszen az biztos, hogy ő egy drámai szálon fejezi majd be pályafutását.

A jellemfejlődését is figyelemmel kísérem, de nem veszek észre nagy különbségeket a mesteréhez képest. Forró fejű volt és izgága, mindig ellent mond a parancsoknak és a saját feje után megy. Ez Skywalkerre is igaz. Annyi szerintem a különbség a két karakter között, hogy a padawant hamarabb betörték, a nők amúgy is hamarabb érnek. :) Plusz a neki elmagyarázzuk, hogy a nézők is értsék faktor, az egyik legfontosabb tényező ami a karaktere mellett szól. Azt sem mondom, hogy nem kedvelem őt, csak néha túl soknak érzem, meg idegesítőek azok a viták és dömping ami körülötte van.

Az, hogy Grivi milyen megint más lap, ő egy gonosz karakter, aki érdekes módon eljutott az ezredesi rangig és ezért gondolom tett is, halála után szobrot emeltek neki és szülőbolygóján hősként tisztelik. Mindezek mellett, neki nincsenek szuper képességei, nem JEDI, és a katonái sem az ügyességüket és helyzetfelismerésüket, vagy taktikájukat, hanem túlerejűket és feláldozhatóságukat használják ki a csatákban. Grivi és egy Jedi harca olyan kb. mint Batman és Hulk összecsapása, míg az egyik technikába, technológiában fejlett, addig a másik fél szuper képességekkel és hatalmas erővel bír. Mégis gyűlnek azok a fénykardok... Az pedig, hogy így ábrázolják őt...hány olyan rész van, hogy elfogják, de mégsem, csapdába csalták, de kiszabadul és hasonlók. Az is tény, hogy tudja az összes lépést amit a Szeparatisták előkészítetetk a győzelemhez és nem egyszer tesznek rá utalást, hogy elfogása, vagy halála véget vetne a háborúnak. Ezzel ő is tisztában van, ezért igyekszik mindig túlélésre játszani. Tegyük hozzá, remekül teszi, neki nincsenek olyan pillanatai, mint a többi, pozitív hősnek. Gondolok én az utolsó másodpercben leálló szemétzúzó, vagy a lézerek elé ugró, életét adó klón...Szerintem a sorozatban eléggé lejáratják, még a régi animációban pedig túlságosan erőssé tették. Én őt úgy képzelem el, hogy a kettő között egy erős átmenet, hiszen, mint katona és példakép is fajának egyik legkiemelkedőbb alakjává lett.

 

Ha ezek után még lenne panasz, tessék ide fordulni:

Ügyfélfogadás

Szerkesztve: - FlóriBá
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.