Ugrás a kommentre

5x01 - Revival

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Remek rész volt, nagyon jó évadkezdés! Három dolog tetszett benne különösen: legelőször is Hondo, aki az egyik legjobb mellékszereplő több évadon is átívelve, és egyre jobb dumákkal szórakoztat minket. :D Amilyen gyorsan elvesztett pár embert, olyan gyorsan vissza is szerezte őket; és mintha a bosszú ismeretlen fogalom volna számára, inkább jó mókának tartja az egészet. :) Szeretem a játékos elméjű embereket, és ő is egy ilyen, nagyon jól kitalált karakter. Ahol megjelenik, élvezet nézni és hallgatni. :)

A másik dolog, ami tetszett, az a zöld trutyi, amit a két zabrak sebesülten hagyott maga után. Annyira látszik már ebből is, hogy hatalmuk Talzin nélkül fabatkát sem érne, addig van erejük, amíg Talzin él és jól van, utána elvesztik erejük jelentős részét. Ez nem igazi hatalom az Erő felett, hanem varázslat, ami azért az én szememben jócskán levesz a karakterek imidzséből. Szerintem a végzetük is ebből fakad majd.

No és a harmadik szenzációs dolog Palpatine nézése volt a végén. :D Nem hiszem hogy örül Maul visszatértének, annak meg pláne nem, hogy egyből már tanítványa is van. Viszont máris van egy terve, hogy aknázhatná ezt ki és fordíthatná a maga javára, ez látszott az ördögi mosolyán. Na erre leszek én nagyon kíváncsi. :)

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint minden tcw-rész ez is nagyon tetszett. Az azért durva hogy a két tesó gyakorlatilag lemészárolt egy csomó lényt a Peremvidéken, valószínű pénz kellett nekik. A másik ami eszembe jutott, az az hogy Maul vagy állat szinten van azaz csak az ösztönei vezérlik, vagy van valami terve is. Mert a rémuralom miatt a Jedik nagy része őket keresi, ami nem hiszem hogy jót tenne nekik. Ez majd biztos kiderül.

A kalózok hatalmasok voltak. Mikor meglátták a sok kreditet azonnal hajlandóak voltak Hondo ellen fordulni. :D Aztán jött Ohnaka és majd bevizeltem annyit röhögtem a beszólásain. Ahogy Ody írta egyfajta tisztességes gazember. Ha valakivel megegyezik be is tartja. Bünöző létére kedvelem őt.

Ami még tetszett hogy nem húzódott gyáván a háttérbe hanem elől harcolt.

Aztán jött Kenobi. Én semmi különöset nem találtam abban hogy most simán tartotta magát és majdnem győzött is a testvérek ellenében. Gondolom nem 2 nap telt el a találkozásuk óta azóta gyakorolhatott Anakin mestere. Nagyon szép párbajt láttunk ugyanakkor feszült is volt a helyzet. Adi Gallia halála megrázott, ilyet nem érdemelnek a Jedik. Viszont egyértelmű ebből hogy Savage egy állat szintjén van. El nem tudom képzelni Maul hogy akar belőle Sith-Lordot faragni. Abszolút alkalmatlan rá, ő csak egy erőszakos barom, nincs benne semmi finomság. Ugyanakkor az is világos hogy Opress teste kőkemény még rúgásra sem reagál, olyan mintha betonoszlopot találna el az illető. Kenobi viszont rájött ha többször odarúg csak elernyed az a láb, így kéz nélkül maradt Savage. A menekülésük komikus volt és szánalmas. Amekkora szája volt Maulnak hogy ő mekkora nagy Sith akkorát bukott is. Pár kalóz és egy Jedi megfutamította őket. Sidious a két testvért meg fogja enni reggelire.

Ebből az epizódból nekem világos hogyha anno Obi-wan nem vágja ketté Mault akkor is megpecsételődött volna a sorsa Sidious keze által. Maul nem lett volna alkalmas a Szepik vezetésére. Ahhoz Dooku kellett.

Apropó Dooku. Maul miért nem keresi Dookut? És Sidioust miért nem akarja kinyírni?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem úgy tűnik, hogy annyira azért ura volt az emelésnek, hogy a fal helyett maga felé rántsa Kenobit, így sanszos lett volna egy karóba húzás. Nem ideális kínhalál, de legfőbb ellensége halott lenne.

Maul fölénybe volt, és megint előjött a gyengesége mint az EPI -ben. Elkezdett szórakozni ahelyett, hogy megölte volna Kenobit.

No és a harmadik szenzációs dolog Palpatine nézése volt a végén. :D Nem hiszem hogy örül Maul visszatértének, annak meg pláne nem, hogy egyből már tanítványa is van. Viszont máris van egy terve, hogy aknázhatná ezt ki és fordíthatná a maga javára, ez látszott az ördögi mosolyán. Na erre leszek én nagyon kíváncsi. :)

Érdemes is várni rá. ;):D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maul fölénybe volt, és megint előjött a gyengesége mint az EPI -ben. Elkezdett szórakozni ahelyett, hogy megölte volna Kenobit.

Számomra is ez az egyetlen, amit magyarázatként fel tudok állítani.

Darth Maul már a Revenge-ben is játszadozott Kenobival, holott számtalanszor megölhette volna. Azért a szenvedésért, amit a Jedi okozott neki, nem elég az, ha szimplán végez vele. Kínhalált szeretne kiróni rá, amit említ is a 4x22-ben. Az más kérdés, hogy ezt már másodszorra végződött kudarccal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebből az epizódból nekem világos hogyha anno Obi-wan nem vágja ketté Mault akkor is megpecsételődött volna a sorsa Sidious keze által. Maul nem lett volna alkalmas a Szepik vezetésére. Ahhoz Dooku kellett.

Apropó Dooku. Maul miért nem keresi Dookut? És Sidioust miért nem akarja kinyírni?

Én azért még nem írnám le Mault! De majd meglátod később. :) Szerintem Dooku le van állítva a Maul ügyről. Sidious megmondhatta neki, hogy koncentráljon csak a háborúra, a tesókkal majd ő foglalkozik. Persze ez csak feltevés.

Számomra pont az jött le a részből, hogy Maulnak remek "diplomáciai" készségei vannak, ha nem vágják félbe simán képes lett volna vezetni a Konföderációt.

Dookut azért nem kezdi el keresni, mert van annyi esze, hogy ne egyedül menjen neki a Konföderáció vezetőjének, akit a nap 24 órájában egy seregnyi droid véd. Pont azért kezdett el Maul toborozni, hogy felvehesse majd a harcot velük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azért még nem írnám le Mault! De majd meglátod később. :) Szerintem Dooku le van állítva a Maul ügyről. Sidious megmondhatta neki, hogy koncentráljon csak a háborúra, a tesókkal majd ő foglalkozik. Persze ez csak feltevés.

Persze, csak ezen epizód alapján írtam le. Lehetséges hogy van valami nagy terve a későbbiekre. Mindenképp kivárom a végét.

Különben azt is érdekesnek tartom hogy a Jediknek nincs ellenszere az Erővel való nyakon ragadás ellen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván utólag vették fel azt a mondatot, mert bővíteni akarták a párbeszédet. Sajna elégé hallatszik a váltás. Bár az érdekes, hogy nem írtak ki senki mást a stáblistára. Lehet, hogy ez csak ideiglenes megoldás lesz.

Én is így gondolom, mert rettentően béna a hang... :facepalm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most néztem újra a részt, és valóban csodálatos az Obi-Maul-Opress párbaj. Remek, ahogy Obi-Wan szisztematikusan gyengíti Opresst azzal, hogy a térdét ugyanott rúgja meg. A végén már nem bírta a zabrak. Nehéz lesz ezt a párbajt letaszítani a trónról. Főleg Obi miatt felejthetetlen. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végre én is meg tudtam nézni. Alapvetően tetszett, bár kissé kapkodósnak éreztem. Erre egyetlen példát hoznék most fel, amikor Hondo kijelenti, hogy az emberei tényleg átálltak (amikor rájuk lőnek a gépből). Ezt követően mintha ironizálna, mikor azt mondja, hogy "nem tudnálak titeket megölni", és mégis következmények nélkül marad az egész.

Maul terve is kissé csapzott volt, de hát tőle nem is vártam mást, nem egy lángész, az biztos. Az egyetlen szövetségesét, a testvérét is képes maga ellen hangolnia az arroganciájával.

Mindenesetre hangulatilag jó volt, tetszett a végén a Palpatine párbeszéd is - igaz, közben én is csak néztem, hogy most meg kibeszélt? Aztán ez minden megmagyarázott:

Akkor figyelj oda jobban. Amikor azt mondja, hogy "ezek csak szánalmas kis bajkeverők", tisztán hallani, hogy az nem Abercrombie. Gondolom utólag cserélték ki azt a mondatot.

Szóval volt már jobb is, meg lesz is még. Maullal egyébként is nehéz kibékülni. De Hondo, Palpi és Gaila halála felfelé húzta az epizódot. Ezt leszámítva semmi extra, de majd a következők. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hondo kijelenti, hogy az emberei tényleg átálltak (amikor rájuk lőnek a gépből). Ezt követően mintha ironizálna, mikor azt mondja, hogy "nem tudnálak titeket megölni", és mégis következmények nélkül marad az egész.

Hondo pont ilyen. :) Szerintem ezzel a lépéssel erősítette a hűségüket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról nem is beszélve, hogyha kinyírta volna őket, akkor maradt volna mennyi? Féltucat embere? Nem volt valami nehéz döntés: kinyírja a maradék csapata másik felét is néhány pillanatnyi elégtétel érzetért, vagy nem gyengíti tovább saját magát, megkegyelmez nekik és visszafogadja őket, egyúttal gondoskodik róla, hogy legközelebb kétszer is megfontolják mielőtt ellene fordulnak.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy Maul két csapás után semlegesíti Savage-ot, Obi meg rendesen harcol vele, most akkor hogy is vannak az erőviszonyok?

OFF: van rá esély, hogy Maul valaha újra kétkezes fénykarddal tolja?

Obi-Wan-nak egyszerre kellett mindkettejükkel megküzdenie ;)

OFF: Szerintem jobb ez így, hogy azt a félbe vágott fénykardot használja, hiszen mintha magát Maul-t szimbolizálná: félbe lett ugyan vágva, de továbbra is halálos fegyver :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról nem is beszélve, hogyha kinyírta volna őket, akkor maradt volna mennyi? Féltucat embere? Nem volt valami nehéz döntés: kinyírja a maradék csapata másik felét is néhány pillanatnyi elégtétel érzetért, vagy nem gyengíti tovább saját magát, megkegyelmez nekik és visszafogadja őket, egyúttal gondoskodik róla, hogy legközelebb kétszer is megfontolják mielőtt ellene fordulnak.

Ezt magam se írhattam volna szebben. :) 10/10

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról nem is beszélve, hogyha kinyírta volna őket, akkor maradt volna mennyi? Féltucat embere? Nem volt valami nehéz döntés: kinyírja a maradék csapata másik felét is néhány pillanatnyi elégtétel érzetért, vagy nem gyengíti tovább saját magát, megkegyelmez nekik és visszafogadja őket, egyúttal gondoskodik róla, hogy legközelebb kétszer is megfontolják mielőtt ellene fordulnak.

Így van. :) Hondo jó kalóz módjára azt tette, ami neki a legtöbb hasznot hozza. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem értem, hogy az árulásuk következmények nélkül maradása miért tartaná vissza őket egy újabb árulástól? :? Pont hogy nem: a büntetés elmaradásának az az üzenete, hogy rajta fiúk, ha legközelebb jó ajánlatot kaptok, nyugodtan forduljatok ellenem, és nyírjatok ki...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondolkodj kicsit az ő fejükkel: megéri elárulni a főnököt, ha az ilyen "jó fej"? Szerintem Maul -ék pénzéből juttatott nekik is bőséggel. Egy alapvetően bűnözésre épülő szervezetben csak így lehet fenntartani a hűséget. Persze lehetne terrorral is, de az hosszú távon megbosszulná magát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.